40. nap, Az igazságosság törvényei – Kiv 22., Lev 15., Zsolt 76. (2024.11.29., péntek)
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked! Köszönjük Igédet, köszönjük, hogy megosztod velünk a szíved! Még a törvényedért is, mely olyan távolinak és száraznak tűnik, olyan nem eviláginak és zavarba ejtőnek, azért is köszönetet mondunk, mert a szívedet tárja fel! Kérjük, ne hagyd abba a szíved feltárását, ahogyan mi is feltárjuk neked a szívünket! Te vagy az Urunk, mi pedig a tieid vagyunk. Segíts, hogy egyre jobban a tieid lehessünk, napról-napra! Ezt kérjük tőled, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében! Ámen.
Ez is egy embert próbáló olvasmány, amit most olvastunk. Az első, a Kivonulás könyvéből még inkább követhető a józan ész szerint, ugye? Mi történik azokban az olvasmányokban, amelyekben a következő napok folyamán mélyedünk el? Mind a Kivonulás könyvében, mind a Leviták könyvében törvényekről van szó. Izrael népének törvényeiről. A jó hír ezzel kapcsolatban nem az, hogy ez az az idő, amikor embereket halállal büntetnek, nem is az, hogy ez valami tőlünk távoli dolog, hanem az, hogy felfed valamit számunkra Isten szívéből
Tehát, Kivonulás könyve 22. fejezet: társadalmi törvények. A jóvátétel törvényei, társadalmi és vallási törvények. Menjünk csak vissza néhány nappal és emlékezzünk Mózes apósának, Jetrónak szavaira, aki azt mondja: Mózes, te egész nap itt ülsz, bíráskodsz, próbálsz igazságos lenni az emberekhez és mégis megvárakoztatod őket, terhet raksz rájuk, azáltal, hogy ki kell várniuk, mire eldöntöd, mi helyes és mi helytelen. Ezért gyűjts magad köré embereket, akik helyesen tudnak ítélni.
De itt most le vannak írva az ítélkezés alapelvei, az igazság szerinti alapelvek! Kulcsfontosságú, hogy az igazság szerinti alapelvek. Itt vannak a jóvátétel törvényei, melyeknek az igazságosság az alapjuk és nem a bosszú. A mi szívünk inkább a bosszú felé hajlik, ugye? Ha te ezt teszed velem, akkor én azt kétszeresen torlom meg. De az igazságosság törvényei azt mondják: Nem, van egy határ. Van egy határa annak, hogy elégtételt veszel. És ez feltárja Isten szívének mélyét. Isten azt nyilatkoztatja ki magáról, hogy Ő igazságos, Ő maga az igazság. És ahogy haladunk előre a Kivonulás könyvének egész hátralévő részében, látni fogjuk, hogy a fejezetek az önuralomról szólnak. Látni fogjuk, hogy ez az, ami tisztességes, ami méltányos. Azt látjuk, hogy ha harmóniában akarunk élni másokkal, akkor az igazságosságra kell törekedni inkább, mint a bosszúra. Izrael népe megkapja az önuralom kihívását. Ebben fogunk mi is egyre jobban elmélyedni, mert ez nagyon fontos. Fontos, hogy így éljünk, hogy igazi közösségünk legyen.
A törvény, amiről a Leviták 15. fejezetében olvasunk, a magömlésről és az asszonyi vérfolyásról szól. Már beszéltünk erről korábban, de ez fontos, mert az élet a vérben van, ugye? Fontos, mert ezek a dolgok nagyon intim és szükségszerű körülményei az emberi kapcsolatoknak is. A szöveg itt négy esetet nevez meg, amikor testnedvek távoznak, kettőt a férfiakkal, kettőt a nőkkel kapcsolatban. Az első férfiakkal kapcsolatos eset (magfolyás) tulajdonképpen egy nemi betegségre utal. A második a spontán magömlés. A harmadik – azaz az első nőkre vonatkozó – a menstruációs vér távozása, a negyedik pedig egy krónikus vérfolyás, nagy valószínűséggel valamilyen nemi betegség következtében. Ezek közül kettő teljesen normális dolog: a magömlés és a menstruáció. A másik kettő nagy valószínűséggel betegségekhez kapcsolható. Miért kell ezekhez tisztasági törvényeket kapcsolni? Miért kell az ilyen esteket szabályokkal körülvenni?
Az egyik ok, hogy a test szent. Másrészt, az említett testnedvek távozása kapcsolatban van az élettel, a szexualitással, a szaporodással és az emberi kapcsolatokkal. Meg kell látnunk, hogy van itt egy útmutatás, ami önuralmat gyakoroltat az emberekkel, ha azok szexuális kapcsolatban vannak egymással, vagy közösségben vannak egymással. És ez csupán egy vetülete Isten Igéje zsenialitásának, amikor Isten azt mondja, hogy gyakoroljunk önuralmat, de nem pusztán az önuralom kedvéért. Nem is azért, mert ’jaj ez undorító’, és valamit rejtegetni kell. Nem, a tisztátalanság nem ezt jelenti. A tisztátalanság kérdése felhívja a figyelmet arra, hogy legyen az vér vagy sperma, vagy valami más, ami az az élet továbbadásával kapcsolatban áll, ezekkel a dolgokkal nagyon körültekintőnek kell lennünk. Nem undorítóak, mivel az élet továbbadásával kapcsolatosak, de körültekintően kell bánnunk velük. (Ehhez a témához lásd még a 37. nap magyarázatát! – a Szerk.)
Ennek újrafelfedezése nagyon fontos nekünk itt a 21. században. Nem arról van szó, hogy ugyanúgy kellene tennünk, mint a Leviták könyve korában, hiszen ezek a törvények nem szerepelnek már az Újszövetségben, de körültekintéssel kell kezelnünk őket. Az élet szent, a test szent és a szexualitásunknak sem szabad közönségesnek lennie. Minden téren oda kell figyelnünk egymásra az igazságban, amint azt a Leviták 22-ben és azon túl is olvassuk.
Ezeknek a törvényeknek, melyet Isten ad a népének, az a lényege, hogy felfedik Isten szívét. Egy igazságos Isten szívét, aki épp próbálja igazságra nevelni a népét. Nagyon fontos megértenünk, hogy arra kaptunk meghívást, hogy igaz emberek legyünk, akik az egy igaz Istenhez tartoznak. Meghívásunk arra szól, hogy olyan emberek legyünk, akik a szent dolgokat szentként kezelik, akik a fontos dolgokat fontosként kezelik és a veszélyes dolgokat veszélyesként. Mert a szex veszélyes, tetszik vagy nem, így van, mert ilyenkor súlyos döntéseket hozunk a saját életünkről és másokéról is, életről és halálról döntünk. Ezeket a szent, veszélyes és jelentős dolgokat szentként, veszélyesként és jelentősként kell kezelnünk. Ezt fedte fel most előttünk Isten az átvett fejezetekben!
(Fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
39. nap, Rabszolgaság az Ószövetségben – Kiv 21., Lev 14., Zsolt 75. (2024.11.28., csütörtök)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, hálát adunk Igédért! Hálát adunk, hogy megítélsz minket, próbára teszel minket azáltal, ahogy kinyilatkoztatod magad nekünk. Lassan, fokról-fokra nyilatkoztatod ki nekünk magad. Ott találkozol velünk, ahol éppen vagyunk. Lehajolsz hozzánk, nem azért, hogy otthagyj bennünket, hanem hogy felemelj minket magadhoz. Segíts minket, hogy felismerjük isteni leereszkedésedet, szelíd és alázatos leereszkedésed, amellyel vezetsz minket megtörtségünkben, találkozol velünk sebzettségünkben. Ott kezded velünk, ahol mi vagyunk, hogy eljuthassunk oda, ahol Te vagy. Köszönjük! Így imádkozunk hozzád és kérünk, fogadd el köszönetünket a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen.
A mostani részlet a Biblia provokatív részei közé tartozik. Látjuk a törvényt, amit Isten ad, s a törvényben elmondja, hogyan kell bánni a rabszolgákkal. Ez megakaszt bennünket: Mi ez, mi történik itt? Hogy lehet az, hogy Isten arról beszél, mit kell tenni a rabszolgákkal? Ez egy fontos pont, ahol fel kell fognunk, hogy Isten kinyilatkoztatja magát. És nem egy olyan népnek, aki ismeri Őt, nem egy vele bizalmas kapcsolatban álló népnek, nem egy – 21. századi szóval élve – civilizált népnek, hanem egy olyannak, amely, mondjuk, a vadnyugati igazságszolgáltatás szintjén van. Egy olyan népek nyilatkoztatja ki magát, amelynek bár van fogalma arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen, de nem feltétlenül tudja ezt gyakorolni úgy, hogy tökéletes igazságot szolgáltasson. Figyelembe kell vennünk, hogy az ókori Egyiptomban és az ókori földközi-tengeri népeknél, ideértve a görög-római világot, istenek és istennők vannak, melyek nem jók, igazságosak vagy becsületesek, hanem egyszerűen csak hatalmuk van. A hatalomé a főszerep, meg a hasznosságé. A hatalom és a hasznosság irányítanak.
De itt belép a képbe az igaz Isten, aki azt mondja ennek a népnek, hogy van egy másik út! Nem csak egy új életmódot tanít nekik, hanem tanítást ad a saját identitásáról. Az Ő identitása az, hogy Ő az igazságosság Istene, olyan Isten, aki meghallja a szegények kiáltását, akinek számítanak az ember tettei. És nem csak számítanak, de még az is fontos szempont számára, hogy a tettek nem gyökerezhetnek csupán a hatalmaskodásban, a bosszúban vagy a haszonelvűségben, hanem az igazságosságban kell gyökerezniük. Ezért ad Isten parancsokat az egymással való viselkedésre vonatkozóan: így kell élnetek a társadalomban, tetteiteknek leginkább az igazságosságon kell alapulnia. Egy olyan közösséghez beszél, mely nem ismeri Őt, s amely nem ismer korlátokat a tekintetben, hogy mit tehet meg a másik emberrel.
Megmagyarázom: abban a korban létezett a rabszolgamunka, amelyet maguk az izraeliták, a héberek is elszenvedtek 400 éven keresztül az egyiptomiaktól. Tehát a rabszolgaság abban a kontextusban teljesen elfogadott volt. Alapvetően ez volt az egyik módja – bocsátsatok meg, hogy ezt mondom –, de ez volt az egyik formája annak, ahogyan az emberek egymásról gondoskodtak. Például, itt van valaki, aki hajléktalan, munkanélküli, nincsenek semmiféle kilátásai, nincs semmi, amit eladhatna, nincs semmi, amit felajánlhatna, ezért magát ajánlja fel, felajánlja a szolgálatait. Megjegyzendő, hogy van különbség a között, amikor a rabszolgát vagyontárgyként kezelik (ez a fajta rabszolgaság volt jellemző az USA-ban – a ford. megjegyzése), ami nem azonos az Európában vagy a Távol-Keleten ismeretes rabszolgasággal. Mert ezt a fajta rabszolgaságot, bár jónak nem mondanám, ahogy egyesek teszik, de ezt az ember vállalta magára más lehetőség híján, egy úgynevezett kétoldalú szerződésben, amelyben az egyik fél rabszolgaságra kötelezte magát, a másik pedig a rabszolgával való törődésre.
Nem egy ideális helyzet, de a lényeg, hogy Istennek el kellett kezdeni valahol. Ez a nép nem ismeri az Urat és az Ő igazságosságát, nem emlékszik rá, hogy kezdetben Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ennek a népnek meg kell tanítani, hogy mi az igazságosság, mi a becsületesség. Meg kell tanulniuk, hogyan kell bánni a másik emberrel – igazságosan. Ez az első lecke. Ezt tartsátok szem előtt, mert az elkövetkező néhány napban további törvényekről lesz szó, s ezek a törvények valószínűleg a mi érzékenységünkkel nehezen befogadhatóak lesznek.
De itt egy példa: mikor trigonometriát vagy számtant tanultál a középiskolában vagy az egyetemen és ránéztél az elsős-másodikos kistestvéred matek házijára, nem mondtad az összeadásra, kivonásra, szorzásra vagy osztásra, hogy milyen butaság ennyi időt tölteni az 1+1-gyel vagy a 3-2-vel, mikor a matek ennél sokkal több. A diákoknak el kell kezdeni valahol. A lehető legalacsonyabb szinten kell kezdeni, azzal, hogy ez egy szám, számoljunk el valameddig.
Ugyanezt teszi itt Isten. A lehető legalacsonyabb szinten kezdi, hogy a népe megértse, és elkezdjen e szerint élni. Majd magasabb szintre is hívja őket, de először le kell ereszkednie az ő szintjükre. Az első szinten kezdi, és végül majd a legmagasabb szintre hívja őket, ahol azt mondjuk, hogy nem szegjük meg az igazságosság törvényét, sőt, a kegyelmet választjuk az igazságosság helyett. De először meg kell tanulni, mi az igazságosság. Végül elviszi majd őket arra a pontra, ahol teljesen világos, hogy egy emberi lény, egy személy Isten képmására és hasonlatosságára lett teremtve, és mindig e szerint kell vele bánni. De először azt kell Istennek mondania, hogy kezdetnek meghatározok néhány paramétert arra vonatkozóan, hogy mit tehettek egymással. Itt van néhány szabály. Ha van egy rabszolgátok, nem tehettek meg vele bármit, amit akartok, nem a tulajdonotok, hanem egy emberi lény, aki az alkalmazásotokban áll, a szolgálatotokra van. És neki is vannak jogai, amiket Isten maga véd meg! Az is ehhez hasonló, amikor megkárosítanak valakit, és a szemet szemért törvénye az irányadó. Ez is előremutató, mert így ’az életet a szemért’ felfogás tiltott! Vagyis nem ölhetsz meg valakit bosszúból az egyik szemedért.
Remélem, logikus ez számotokra, mert ez még csak a kezdet. Ezután, ahogy a napok jönnek, azzal folytatódik az első lecke, hogy Isten elmondja, hogyan éljünk együtt más emberekkel, hogyan éljünk igazságban. Továbbra is imádkozzunk egymásért, különösen azért, mert jöhetnek nehezebben emészthető részek, és lehet, hogy nem is magyarázom el olyan jól, ahogy szeretnétek, de imádkozzunk egymásért, mert ez nem egy egynapos dolog, hanem egy 365 napos! Együtt járunk ezen az úton és imádkozunk egymásért. Isten áldjon benneteket!
(Fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
38. nap, A Tízparancsolat – Kiv 19-20., Lev 13., Zsolt 74. (2024.11.27., szerda)
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked. Dicsőség Igédért, köszönet azért, hogy kinyilatkoztatod magad nekünk, felfeded a szíved, megmutatod a parancsaidat itt és most a Kivonulás könyvében és a Leviták könyvében. Urunk Istenünk, tudjuk, hogy nevünkön szólítottál bennünket, hogy ismersz és szeretsz minket. Az a mi válaszunk, hogy mi is szeretnénk megismerni és napról napra egyre jobban szeretni Téged! Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen.
Micsoda ajándék! Isten Igéjét olvasni mindig ajándék, de amit ma látunk, az kivételes esemény: Isten kinyilatkoztatja magát népének a Sínai-hegyen és szövetségre is lép velük egy különleges módon! Sok mindent lehet erről a történetről elmondani, de ez a lényeg: Isten kinyilvánítja vágyát. Méghozzá így: ’Én leszek az Istenetek, ti pedig az én népem lesztek’. Ennél több is fog történni, ahogy haladnak előre az időben, hogy megpecsételjék a szövetséget. De az Úr kinyilvánítja a vágyát, és ennek beteljesüléséért szövetségre lép velünk.
A szövetség teljesen más természetű, mint egy szerződés. Egy szerződés javak vagy szolgáltatások feltételeken alapuló adásvétele. Megteszek valamit, ha te is megteszel valamit. Ha nem teszed meg, amit mondtál, nekem sem kötelességem megtenni, amit mondtam.
Ezzel szemben a szövetség alapvetően mélyebb, jelentőségteljesebb dolog. Mert amíg a szerződés javak és szolgáltatások cseréjén alapul, addig a szövetség személyeken áll, és a hangsúly nem annyira a feltételeken van, hanem az elköteleződésen. Tehát, itt van az Úristen, aki kinyilvánítja, hogy az Istenetek leszek, ti pedig az én népem. Az a vágyam, hogy a tiétek legyek, s azt akarom, hogy az enyéim legyetek. Ez az önajándékozás a szövetségkötés lényege.
Ezt láttuk az Ábrahámmal kötött szövetségben is, és tanúi vagyunk újra és újra, hogy Isten egyre mélyíti és kiterjeszti a szövetséget, míg végül elérünk az új és örök Szövetséghez. Mert mit is mond Jézus az új és örök Szövetségről? Azt mondja, hogy ez a szövetség az én vérem, az új és örök Szövetségé. Itt önmagát adja nekünk: valóságosan a testét, vérét, lelkét és istenségét. Odaajándékozza önmagát. És a szentáldozás során mi is odaajándékozzuk neki önmagunkat. Ez a szövetségkötés kölcsönössége.
Ugyanez történik a házasságban is, ahol a férj és feleség önmagát a másiknak ajándékozza a szövetségkötésükben: itt a testem, a lelkem, a szívem, az elmém, mindenem. Ezt a legtökéletesebben beteljesedve, ahogy már említettem, az Eukarisztiában látjuk, amikor Jézus saját szavaival mondja, hogy ’ez az új és örök szövetség az én véremben’.
A következő lépésben Isten elénk tárja a parancsokat. Azt gondolom, hogy hihetetlenül fontos, hogy nem csak parancsokat kapunk szövetségkötés nélkül, mert az olyan lenne, mintha szabályokat kapnánk személyes kapcsolat nélkül. ’Tegyétek meg ezt és ezt, mert ha nem teszitek, törvényt szegtek’. Isten létrehoz egy szövetséget, mielőtt a Tízparancsot adná. Kapcsolatot épít velünk, mielőtt szabályokat adna.
Mi pedig, amikor először tanulunk Istenről gyerekként, először a Tízparancsolatot tanuljuk meg. Ami nem rossz, csak azt mutatja, ahogy nálunk ez működik: az embereknek először bizonyos dolgokat meg kell tanulni és meg kell tenni. De Isten a népét másképpen tanította: ’Itt vagyok, aki VAN, ez az én identitásom. A vágyam az, hogy szövetségre lépjek veletek.” Ezután jönnek a parancsolatok. „Először is arra vágyom, hogy kapcsolatba legyek veletek” – s csak ezután jönnek a szabályok.
Ez igaz az emberi kapcsolatokra is. Nem tudom, találkoztatok-e már olyasvalakivel, aki az első nap azt mondta volna, hogy ha barátok leszünk, akkor annak ezek a szabályai, vagy aki az első randin azt mondta volna: ’Na, üljünk le, remélem finom a kávéd, de beszéljük meg a kapcsolatunk szabályait’. Ez visszatetsző lenne. És Isten sem így cselekszik. Ő nagyon bölcs, Ő az Úr és tud mindent. Először kapcsolatot épít, majd azt mondja, hogy a kapcsolaton belüli életnek szabályai vannak. Olyan szabályok, amelyek életet adnak a kapcsolatnak, amelyek megőrzik a kapcsolatot, amelyek fejlesztik és mélyítik azt. És ekkor adja nekünk a parancsokat. Ezek a parancsok a szövetség és a kapcsolat megerősödését szolgálják. Ezért kell ismernünk őket, ezért kell mindent megtennünk, hogy igent tudjunk mondani az Úrnak ebben a világban.
Akkor is igent mondunk az Úrnak, amikor egymásért imádkozunk. Folytassuk az egymásért való imát. Kérlek, imádkozzatok értem is. Én is imádkozom értetek minden egyes nap. Ez egy úton lévő közösség a Biblia tanulmányozásának útján. Nem csupán különálló emberek vagyunk: Együtt fedezzük fel a Bibliát, tudva, hogy az Úrnak üzenete van számunkra, terve van velünk, ránk vonatkozó akarata. Ez pedig a mi üdvösségünk, hogy napról napra egyre hasonlóbbá váljunk hozzá. Ezért imádkozunk egymásért. Isten áldjon benneteket!
(Fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
37. nap, Isten csodatettei – Kiv 17-18., Lev 12., Zsolt 73. (2024.11.26., kedd)
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked Igéd kinyilatkoztatását! Imádunk és áldunk Téged! Kérünk Téged, legyél velünk most és mindörökké! Jézus nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!
Tegnap hallottunk a mennyei mannáról és a fürjekről, azelőtt pedig a Sás-tengeren való átkelésről. Az emberek ezeket a történeteket olvasva hajlamosak elutasítani bármit, amit korlátolt emberi nézőpontjukból nem tudnak megmagyarázni. Mindent elvetnek, ami már természetfeletti, ami már a láthatatlan világhoz tartozik. Emberileg próbálják megmagyarázni a számukra lehetetlen eseményeket. Így a Sás-tengernél történteket egyedül a hatalmas széllel, a mannát éjjeli bogarak által kibocsátott ehető anyaggal, vagy egy bokor termésével szokták összefüggésbe hozni.
Évekkel ezelőtt egy paptól a következő történetet hallottam: Egy zsidó családból származó fiatal egyetemista srác egyik tanára a Sás-tengeren való átkelésről beszélt a diákjainak. Azt állította, hogy ez az esemény nem is volt igazán csoda, és hogy a zsidók azért tudtak átkelni, mert az erős szél és az apály által okozott alacsony vízállás együttes hatása ezt lehetővé tette a számukra. A fiú az újonnan tanultakat büszkén mondta el otthon. Az apja erre így szólt: Ez csodálatos! A fiú megrökönyödve állt apja előtt, hiszen most magyarázta meg neki, miért nem volt ebben semmi csoda. Az apa így szólt: „Az, hogy az egyiptomiak az alacsony vízállás ellenére is meg tudtak fulladni, már önmagában egy csoda! A Szentírás tehát önmaga tanúskodik arról, hogy ezek a csodálatos események tényleg megtörténtek!”
A mannával kapcsolatban szintén ez a helyzet áll fenn. A 6. napon dupla adagot gyűjtöttek belőle, aminek a 7. napra meg kellett volna romlania, de ez nem így történt. Számos más ilyen esettel találkozhatunk, akár Amálek legyőzését is említhetjük példaként. Az izraeliták győzelmét magyarázhatnánk erős harcosaik kitartó küzdelmével. Érdekes viszont, hogy pont olyankor kerekedtek felül, amikor Mózes az ég felé emelte botját (a fa ágát, a kereszt előképét), és imádkozott értük. Újra azt látjuk, hogy a Szentírásban leírtak nem az általunk jól ismert természetes szabályokhoz igazodnak.
Az ember gyakran próbálja kimagyarázni a természetfelettit olyan dolgokkal, amik számára könnyebben elfogadhatóak. A katolikus Egyház is gondosan számításba vesz minden lehetőséget. Első lépése minden feltételezett csodával kapcsolatban az, hogy természetes magyarázatot keres a történések értelmezésére. Amikor nem talál ilyet, és minden tény a természetfeletti megnyilvánulása felé mutat, olyankor kimondja: ebben az esetben Isten természetfeletti beavatkozásának és népéért folytatott harcának lehetünk tanúi.
A Leviták mai rövid fejezetének elején azoknak a nőknek az esetéről van szó, akik fiúgyermeknek adtak életet, és szülésük után hét napig tisztátalannak számítottak. Ezt a kifejezést szeretném még a helyére tenni, mert kellemetlen érzést okozhat bennünk. A tisztátalan és a tiszta ellentéte az Ószövetségben nem feltétlenül erkölcsi alapon értendő. Nem utal szükségszerűen bűnre, néha csupán azt fejezi ki, hogy az adott személy bemehet-e arra a helyre, ahol a nép Istent imádja. Mi az, ami egy személyt tisztátalanná tehet?
Az izraelita hagyomány szerint például minden olyan dolog, aminek az élethez vagy a halálhoz van köze. Ha egy ember hozzáér egy elhullott állat teteméhez, ekkor halott dologgal érintkezik, tehát rituálisan tisztátalanná válik. A jelentős vérveszteséggel járó szülést, havivérzést, de a férfi magömlését is úgy tekintették, mint az életerő részleges elvesztését. Mintha az érintett személy egy kicsit meghalt volna. Ezért kellett utána rituálisan visszaállítani a kapcsolatot Istennel, az Élet szerzőjével. Látszik, hogy a személy tisztátalansága itt nem jelenti a bűnösségét. Mindez Istenre, az Élet végső forrására irányítja a tekintetünket.
Beszélgessünk ezekről a dolgokról egymással, és imádkozzunk egymásért! Ámen!
(Fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
36. nap, Manna az égből – Kiv 15-16., Lev 11., Zsolt 71. (2024.11.25., hétfő)
Mi Atyánk a Mennyben! Dicsőítünk Téged! Köszönjük az Igédet! Köszönjük azt az ajándékot, amivel kinyilatkoztatod a szívedet nekünk a Szentíráson keresztül. Engedd, hogy a Szentírás, a Te Igéd és a kegyelmed tegye hasonlóvá a mi gondolatainkat a Te gondolataidhoz. Hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogy Te látod. Formáld a szívünket a Tiédhez hasonlóvá, hogy azokat a dolgokat szeressük, amiket Te szeretsz, úgy, ahogyan Te szereted őket. Segíts, hogy elforduljunk mindentől, ami megöl minket, és hogy Hozzád forduljunk, Aki életet adsz nekünk. Jézus nevében kérünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A Kivonulás könyve 16. fejezetében az Úr ételt ad a népének. Ezt a történetet több helyen is olvassuk majd, például a Számok Könyvében. A nép zúgolódik az Úr ellen, mire Mózes és Áron többször is megkérdezi tőlük: „Miért zúgolódtok ellenünk? Ez olyan mintha ezzel Istent hibáztatnátok, pedig Isten az, aki csodásan megszabadított titeket!”
Ez nagyon meglepő! Hiszen csak pár hét telt el azóta, hogy Isten nagy hatalommal kivezette a népét a szolgaságból a Vörös-tengeren keresztül. És máris zúgolódnak ellene. „Miért is nem hagytál minket Egyiptomban meghalni?” Ez a mondat többször ismétlődik. „Nem lett volna jobb, ha szolgaként haltunk volna meg? Nem lett volna jobb az Úr nélkül meghalni, mint veszélyes és kellemetlen helyzetekbe sodródni az Úrral?”
Tudjuk, hogy Isten nem csak ételt ad a népének, hanem kér is tőlük valamit. Próbára teszi őket. Ez a téma átvonul a Kivonulás és a Számok könyvén. Ismételten látjuk majd, hogy Isten hogyan gondoskodik a népéről. Harcol értük, de próbálja tanítani is őket arra, hogy ki is Ő és hogyan akar segíteni nekik. Hogyan számíthatnak Rá és bízhatnak Benne.
Itt van a manna példája. A zsidók „manná”-nak hívják és mi is „mannának” fordítjuk. Látják az emberek a földön a mannát és Mózes azt mondja, hogy gyűjtsenek belőle egy omernyi mennyiséget, ami egy napra elegendő lesz. Ne többet, mert a többi meg fog romlani és férgek lepik el. Azonban a hatodik napon gyűjthetnek kétszer annyit, mert utána az Úr szombatja jön, a hetedik nap, a pihenés napja. De ez a bizalom napja is egyben. Ezért jelentőségteljes ez a dolog.
Isten kijelenti, hogy ha megtartják a mannát másnapra, az megromlik és nem lesz mit enniük. De ha tiszteletben tartják az Úr szombatját, nem dolgoznak és nem gyűjtögetnek azon a napon, akkor nem fog megromlani a manna, amit pénteken tesznek el másnapra… Vagyis mit is csinál Isten? Nem csak gondoskodik a népéről, hanem tanítja is őket. A bizalom cselekedetére tanítja őket. Hogy hogyan járjanak a hit útján. Megtanítja nekik, hogy ki is Ő valójában. Milyen a szíve, milyen a szeretete, amellyel feléjük fordul. Mennyire ragaszkodik hozzájuk és milyen közel van hozzájuk. Ezt meg kell tanulniuk.
Nekünk is meg kell tanulnunk, hogyan bízzunk az Úrban. Ez az egyik oka annak, hogy az Úr bizonyos parancsokat ad nekünk. Néha azért, hogy jól menjen sorunk, néha azért, hogy megvédjen minket a fájdalmaktól. De nem csak megóvni akar minket a nehéz helyzetektől, hogy az emberiség virágozzék, hanem arra is tanít, hogy miként lehetünk olyanok, mint Ő.
Isten hűséges és azt akarja, hogy mi is hűségesek legyünk. Hűséges hozzánk és hű Önmagához is. Hűséges az ígéreteihez. Az Úr meghív minket arra, hogy tanuljuk, hogyan lehetünk hűségesek Hozzá. Hogyan legyünk hűségesek az Ő ígéreteihez és a mi saját ígéreteinkhez is. Hogy ezt meg tudjuk tenni, szükségünk van az Úr kegyelmére. Mi magunktól nem vagyunk képesek rá. Imádkoznunk kell érte. Imádkoznunk kell egymásért, együtt, legfőképp most, itt a pusztában, a mi életünk pusztaságában. Szükségünk van egymásra. Senki nem képes egyedül végbevinni, hogy megmaradjon az Úr akaratában. Nem tudjuk az életünket egyedül élni, nem tudjuk a Bibliát egyedül elolvasni. Kérlek, mint a közösség tagját, meghívlak és bátorítalak, hogy imádkozzunk egymásért. Lehet, hogy nem ismerjük egymást név szerint, de ismerjük egymást, mint testvérek az Úrban. Imádkozom értetek, kérlek imádkozzatok értem Ámen.
(Fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)