195. nap, Tóbiás és Sára imája – Iz 7-8, Tób 7-9, Péld 10,5-8 (2025.07. 11., péntek)

Kedves Testvérek! Július 11. és 27. között szünetet tartunk bibliaolvasó programunkban az Új Jeruzsálem Közösség tábora és szabadságok miatt. Ilyen kéthetes szünet várható még augusztus 3. hetétől. Remek lehetőség ez a lemaradások bepótlására és bizonyos részek újraolvasására. Javasoljuk esetleg János és Márk evangéliumát, amelyeken elég gyorsan végigszaladtunk… Folytatjuk tehát két hét múlva, július 28-án a negyvenegyedik héttel!

Urunk, Istenünk, dicsőítünk téged, és szívből hálát adunk neked! Köszönjük bölcsességedet és köszönjük, hogy újra meg újra feltárod előttünk a szívedet! Köszönjük, hogy meghívtál minket arra, hogy szereteted képmásai legyünk ebben a világban! Kérünk, segíts, hogy mindenek felett benned bízzunk, minden körülmények között! Urunk, Istenünk, kérünk, adj kegyelmet, hogy mindenben és mindenkor benned bízhassunk! Jézus nevében kérünk Téged! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Ma elénk kerül a Biblia leghosszabb neve – Mahér-sálál-Hasbáz –, aki Izajás próféta fia volt –, de mindjárt ki is térünk erre. Ami ma igazán fontos, hogy kapunk egy leckét a bizalomról, a várakozásról, az ígéretekbe vetett reménységről – mindkét olvasmányban, különösen Izajás könyvében. Mit olvasunk? Izajás könyvének 7. és 8. fejezetét – és ez óriási ajándék!

A 7. fejezet közepén egy olyan ígéretet találunk, amelyet később Máté evangélista is idéz, amikor Jézusról beszél az evangéliumában. Híradást kapunk arról, hogy megszületik„Immanuel”, vagyis „Velünk az Isten”, aki egyfajta előképe Jézusnak, e név valódi beteljesítőjének. Mindjárt részletesebben megnézzük ezt is, de előbb nézzük meg a történelmi hátteret.

Tehát Acház király uralkodik most Júda felett – ő Uzijaunokája, Jótám fia. És Acház – hát, nem volt jó király... Egyáltalán nem. Mi történik? Recin, Szíria (más néven Arám)királya és Pekach, Izrael királya szövetséget köt, és elindulnak Júda ellen. Amikor Jeruzsálemről beszélünk, mindig azt mondjuk: „felmegyünk” Jeruzsálembe – még ha északról is közelítünk –, mert Jeruzsálem egy hegyre épült, Sion hegyére, vagy annak környékére. Tehát Recin és Pekach elindul Jeruzsálem ellen. Isten elküldi Acházhoz Izjást, és azt mondja neki: ’Isten harcolni akar érted. Le akarja győzni ellenségeidet, mert megígérte, hogy megvédi népét. Ezért kérj egy jelet!’ Acház válasza elsőre úgy hangzik, mintha alázatos lenne: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat.” De ez csak látszat. Mert Acház valójában már elhatározta, hogy szövetségre lép Asszíria királyával – ő már eldöntötte: nem Istenre akar támaszkodni, hanem az asszírok erejére. Mintha azt mondaná: ’Köszi, de nincs szükségem Istenre. Majd az asszírok segítenek.’ Ezért válaszol Izajás olyan erőteljesen: „Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek?” (Iz 7,13). És itt hangzik el a híres prófécia: „Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el” (Iz 7,14). Ez azt jelenti: „Velünk az Isten”.

Ha a prófétai jövendölésekről gondolkodunk, gyakran kristálygömbszerű látomásokat képzelünk el – mintha mindig a távoli jövőt látnák. Ez néha így is van, de a próféták legfőbb feladata nem a jövő megjóslása, hanem az „Isten igazságának kimondása a jelen pillanatban.” A prófécia gyakran közeli és távoli beteljesüléssel is bír. Miért kell közelinek lennie? Mert – ahogy Mózes mondja – egy próféta hitelességét ellenőrizni kell. Ha csak halála után valósul meg a prófécia, azt nem lehet sem megerősíteni, sem cáfolni. Ezért a prófécia egy része mindig rövid időn belül teljesül. Ez az Izajás–i prófécia is ilyen: egyszerre közeli és távoli.

Mit jelent ez? Az egyik magyarázat szerint a prófécia rövid távú beteljesedéséről a 8. fejezetben olvashatunk. Ez arról tudósít, hogy Izajás együtt van a feleségével – ő is prófétanő volt – és gyermeket nemzenek. A 3. vers így szól: „Bementem a prófétaasszonyhoz. Fogant és fiút szült. Akkor az Úr ezt mondta nekem: Ezt a nevet add neki: „Rabolj gyorsan, prédálj hamar!” (Mahér-sálál-Hasbáz – Iz 8,3). Minden névnek jelentése van – és Mahér-sálál-Hasbáz azt jelenti: „Gyorsan a zsákmányhoz, siess a prédára.” Ez figyelmeztető üzenet: közeledik a pusztulás. Izajás azt mondja: Mielőtt ez a gyermek eléri a „tudatos kort” (az erkölcsi érettség korát), Efraim – vagyis Izrael királysága – el fog pusztulni. Ez pontosan így történik. Isten tehát Izajás által előre jelezte Acháznak, hogy mi történik majd az északi királysággal – más néven Efraimmal. És itt a jel: a gyermek megszületik, Mahér-sálál-Hasbáz lesz a neve, és mielőtt felnő, a királyság elpusztul.„Damaszkusz kincsét és Szamária zsákmányát Asszíria királya elé viszik” (vö. Iz 8,4). Ez figyelmeztetés volt Júda népének – és különösen Acház királynak. És hogy mit kezdett ezzel? Nos, meglátjuk… (Spoiler: lehet, hogy nem bánja meg, amit tett.) Ez tehát Izajás 7. és 8. fejezete.

Most nézzük Tóbiás könyve 7., 8. és 9. fejezetét – és ez is óriási ajándék számunkra. Itt olvasunk a Tóbiás és Sára apja, Ráguel közötti házassági szerződés megkötéséről. Ráguelőszinte: ’Tudnod kell, hogy Sára már hétszer ment férjhez, és mindegyik férje még az esküvő éjszakáján meghalt, mielőtt egyáltalán beteljesedhetett volna a házasság – a démon, Asmodeus által.’ De hála Istennek, az Úr már előreküldteAzarját (valójában Ráfáel arkangyalt emberi alakban), aki azt tanácsolta, hogy egy szerencsés halfogás után tegye el a hal máját és szívét, amit füstölőszerként a démon ellen kellett használni. És mi történik? Amikor ezt a nászéjszakán megteszik, a démon elmenekül, Ráfáel pedig megkötöziEgyiptomnak egy távoli vidékén.

Ez a mozzanat rávilágít egy fontos valóságra: az angyalok valóságára. És ugyanígy a bukott angyalok, vagyis a démonok is nagyon is valóságosak. De Isten ereje, valamint az imádság ereje Isten hatalmán keresztül képes legyőzni a démonokat. Isten hatalmat és uralmat adott népének sokféle módon az őket támadó démoni erők fölött! De erről talán majd egy másik alkalommal részletesebben beszélünk.

Most viszont hadd mondjam el, hogy Tóbiás könyvének egyik kedvenc része számomra a 8. fejezet. Itt már Tóbiás és Sáraösszeházasodott és belépnek a nászszobába. Ez az a rész, amelyet rengeteg diákpárom választott esküvői olvasmánynak. Egyszerűen gyönyörű. Tele van szeretettel, méltósággal, lelkiséggel. Azt olvassuk, hogy amikor bezárult az ajtó, és kettesben maradtak, Tóbiás felkelt az ágyból, és így szólt: „Kelj fel, nővérem, imádkozzunk együtt, és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük kegyelmét és segítségét” (Tób 8,4).Ez annyira gyönyörű! Eszünkbe juthat az Énekek éneke, ahol a szerelmes így szól: „Nővérem, menyasszonyom.” Ugyanezt a lelkületet látjuk itt is: Tóbiás vágyakozik felesége után, szereti őt – „szerelem első látásra”, ahogy mondani szokták. De először nem vágyai tárgyaként, hanem testvérként tekint rá – nem olyasvalakire, aki „használhat”, hanem akit őszinte szívvel szerethet. Azt mondja: „Kelj fel, nővérem! Imádkozzunk együtt, és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük kegyelmét és segítségét!” (Tób 8,4b).

Ez egyszerűen csodálatos! Annyira fontos, hogy a férj és feleség együtt imádkozzanak! Jó dolog, ha külön-külön is imádkoznak, de legalább naponta egyszer együtt, hangosan imádkozzanak – ez egy óriási áldás a házasságra, a családjukra! Ők így imádkoztak (Tób 8,5–9): „Áldott vagy, atyáink Istene! Áldott a te neved örökkön-örökké! Dicsőítsenek az egek és mind a teremtmények mindörökké. Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlük származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat.” – Ez a rész Isten dicsőítése azért, amit tett, amiért hálásak vagyunk! Majd így folytatják: „’Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg.’ Közösen rámondták: ’Úgy legyen, úgy legyen.’ Aztán éjszaka együtt háltak.” Ez az a szakasz, amit olyan sok esküvőn hallottam, amin szolgáltam. Mert a házaspárok felismerik: az életük Isten irgalma alatt áll, az Ő igazságossága, oltalma alatt. Ezért kell hozzá fordulniuk.

Szent II. János Pál pápa mondta egyszer, hogy a jó és rossz közötti küzdelemnek – ennek a kozmikus harcnak, amely Isten és a Sátán között zajlik – egyik fontos harcmezejét a férfi és nő kapcsolatában találjuk meg. Különösen a házastársi kapcsolatban, sőt, gyakran éppen a szexuális kapcsolatban. Ez az a terület, ahol a férfi és a nő kísértést érezhet arra, hogy kihasználja a másikat, uralkodjon rajta, manipulálja a másikat– vagy egyszerűen csak öncélúan keressen örömet, figyelmen kívül hagyva Isten eredeti, jóságos szándékát. De itt, ebben a történetben Tóbiás és Sára lehetőséget kapnak, hogy együtt imádkozzanak, és azt mondják: ’Istenem, kérlek, egyenesítsd ki a szívemben mindazt, ami elferdült!’ Eközben – kint a kertben – Ráguel már ásni kezdi Tóbiás sírját, mert azt hiszi, hogy ő is meghal majd, mint a többi férj… De nincs rá szükség – így még napfelkelte előtt visszatemetik a gödröt.

Végül hadd említsek egy utolsó momentumot: Ráguelimádságot mond Istennek, dicsőítve Őt. Tóbiás könyve 8. fejezetének 16. versében így szól: „Áldott légy, mert örömben részesítettél, s amitől rettegtem, az nem történt meg velem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk.” Ezegyszerűen lenyűgöző… Hányszor mondhatjuk mi is ezt? ’Uram, nem az történt, amit vártam. Nem úgy alakult, ahogy elképzeltem (akár negatív értelemben). És mégis… Te itt vagy. Megint csak itt vagy velem és segítő kezet nyújtasz.’ – És ez hatalmas ajándék.

Ma is, ezen a napon, bárhol is vagy éppen, hívlak, hogy fogadd el ezt az ajándékot! Lehet, hogy az életed nem úgy alakult, ahogy vártad... De még nincs vége! Lehet, hogy ez a fejezet, ez az oldal a történetedben nem azt hozta, amit reméltél. De itt vagyunk. Itt vagyunk ma, és hallhatjuk Isten szavát, és láthatjuk Isten Igéjét, ha olvasod a Szentírást. És ez ajándék. Ez a 195. nap, és már nincs olyan sok hátra ebből a sorozatból. Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem!És imádkozzunk egymásért is! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

194. nap, Szent az Úr! – Iz 5-6, Tób 5-6., Péld 10, 1–4. (2025.07.10., csütörtök)

Mennyei Atyánk, dicsérünk és hálát adunk neked! Köszönjük szentségedet! Köszönjük fenségedet! Köszönjük mindenhatóságodat! Köszönjük, hogy Te vagy az Úr, a mindenek felett uralkodó! Uram, Te fenséges vagy, Te félelmetes vagy – a legnemesebb értelemben. Uram, Te lenyűgözöl minket; félelemmel és csodálattal telve állunk meg jelenlétedben és igéd előtt. Ahogy továbbra is szólsz hozzánk ezekben a napokban, kérünk, nyisd meg szemünket, hogy lássunk és visszatérjünk hozzád! Nyisd meg a fülünket, hogy halljunk téged és visszatérjünk hozzád! Nyisd meg szívünket, hogy megértsünk, értelmünket, hogy felfogjuk szavadat és visszatérjünk hozzád! Jézus nevében imádkozunk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Ma Izajás 5. és 6. fejezetét olvassuk, és – ó, jó Ég – ez egyszerűen hihetetlen! Az 5. fejezetben ott van a szőlőskertről szóló ének, a szőlő példázata. „Hadd énekeljem el barátomnak szőlője iránti szerelme énekét” (Iz 5,1). Mi is történik itt? Isten szőlőt ültetett – ez az allegória lényege. Vagyis Isten elhívta Izrael népét. Kivezette őket az egyiptomi rabszolgaságból. Bevezette őket az Ígéret földjére. Termékennyé tette őket. Őszintén szólva: Isten eltakarította az útjukból az akadályokat, miközben beléptek az Ígéret földjére. Emlékezzetek Józsuéra, emlékezzetek, hogyan vezette a népet a csatákban. Gondoljunk például Jerikóra, amikor Isten velük volt. Amikor hűségesek voltak hozzá, Isten megtisztította előttük az utat, és gyümölcsöző életet szánt nekik – nem csupán munkát és fáradságot, hanem valódi gyümölcsöket. Isten végül ezt mondja: „Mindezt megtettem – őrtornyot építettem, sövényt húztam, borsajtót vájtam, nemes szőlőt ültettem.” És amikor gyümölcsöt keresett, nem talált szőlőt, csak vadszőlőt. Ez lett az eredmény, ugye?

Izrael népe, Isten népe – most éppen a déli királyságról, Júdáról van szó – nem hozta meg azt a gyümölcsöt, amelynek megtermése céljából Isten elkülönítette őket. Emlékezzünk Ábrahám három ígéretére: földet ígért neki, dinasztiát, és egyetemes áldást – hogy rajtuk keresztül az egész világ áldásban részesüljön. De ők nem termik meg a kellő gyümölcsöt. Ezért Isten ezt mondja: ’Lerombolom a falat. Lerombolom a sövényt. A szőlőtőkét tönkreteszem. Pusztasággá teszem a helyet. Beengedem az idegeneket, és elviszik őket egy másik földre.’ De később azt is mondja: ’Egy tizednyi megmarad a népből.’ Csupán egy tized. Ez a 6. fejezet végén szerepel, az utolsó sorokban: „Ha egy tizednyi megmarad a népből…” (Iz 6,13). Itt Izajás azt jövendöli meg, ami végül történni fog: a déli királyságot – Júdát – elhurcolják a fogságba. A jeruzsálemi és júdai nép nagy része Babilonba kerül. És csak egy tized marad meg egész Izraelből.

Térjünk vissza a 6. fejezet elejére. „Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király…” – kezdi meghívásának leírását a próféta. Ez nagyszerű! Konkrét és pontos időpontot kapunk,hiszen tudjuk, mikor halt meg Uzija király: Kr. e. 740-ben. Tudjuk, hogy mik történtek akkoriban.

Izajás abban a pillanatban elhívást kapott. Küldetést kap, hogy próféta legyen – mégpedig különleges módon: meglátta az Úr dicsőségét. Ez lenyűgöző. Azt olvassuk, hogy látta a szeráfokat: „Szeráfok lebegtek fölötte”. Minden egyes szeráfnak hat szárnya volt. Kettővel a lábukat takarták el, kettővel az arcukat, kettővel lebegtek. Miért volt ez így? Az egyik értelmezés szerint a lábukat azért takarták el, mert szent helyen voltak, és még az Isten angyalainak a lába sem méltó arra, hogy fedetlen legyen előtte. Az arcukat azért takarták el, mert Isten annyira szent, hogy még az angyalai sem nézhetnek rá. A harmadik pár szárny segítségével lebegtek az Úr trónja fölött. És mit kiáltottak? „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet.” (Iz 6,3). Ha katolikus vagy, ismered ezeket a szavakat. Mi ezt Sanctus–ként, a „Szent vagy, szent vagy, szent vagy” imájaként mondjuk a szentmisében. Mikor mondjuk? Közvetlenül az előtt, hogy belépnénk életünk legszentebb pillanatába – a szentmise legszentebb részébe –, amikor a kenyér és a bor Krisztus Testévé és Vérévé változik, és mi az ő jelenlétébe kerülünk.

A szöveg így folytatódik: amikor Izajás mindezt megtapasztalja, azt mondja: „Jaj nekem, végem van!” (Iz 6,5).– Ez a hiteles tapasztalat, amikor találkozunk az élő Istennel!Nem az a fajta élmény, amikor azt mondjuk: ’Hűha, de szép.’Nem is csak annyi, hogy ’Ó, igen, itt a helyem.’ Nem, sokkal inkább: ’Jaj nekem, elvesztem!’ Mert ilyenkor szembesülünk az igazsággal. Itt van maga az Isten – aki maga a jóság, maga a szépség, maga a szeretet. Ő Szent. Ezzel szemben felismerjük az igazságot önmagunkról: hogy jónak teremtettünk, szépség, bölcsesség, szentség a hivatásunk – de újra és újra elbukunk. Ez hasonló eset ahhoz, mint amikor Jézus beszállt Simon Péter csónakjába, és a hatalmas halfogás után Péter térdre borul, és azt mondja: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” (Lk 5,8). Jézus felemeli, és ezt mondja: „Ezentúl emberhalász leszel.” Ez egy hatalmas pillanat: amikor rádöbbenünk saját gyengeségünkre, hiányainkra, és arra, hogy Isten milyen jó. Isten nem menekül el előlünk. Ehelyett közel hív magához.

Ez történik Izajással is. Látja Isten jelenlétének valóságát, az ő jóságát, szentségét, és így kiált: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” (Iz 6,5). Mégis, ez Isten hívása Izajás felé. És ő felismeri: el kell mennie prédikálni egy olyan néphez, amely romokban van. Ők is romlottak, és ő maga is.

Most térjünk vissza a szentmise említett pillanatához: mi is kimondjuk, hogy „Szent, szent, szent”, és ekkor – ha nem vagy katolikus, elmondom – mi letérdelünk. Ez az a rész, ahol imádságban letérdelünk. És mi történik Izajással? Egy angyal fogót ragad, az oltárról parazsat vesz fel, és megérinti Izajás száját. Ezt mondja: „Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd” (Iz 6,7). Az Egyház első évszázadaiban az egyházatyák ezt az eseményt úgy értelmezték, mint az Eucharisztia előképét. A misében is ez történik: kimondjuk, hogy „Szent, szent, szent”, letérdelünk, és ezután hamarosan – mint az égő parázs – az Eucharisztia, Isten jelenlétének lángja az oltárról a szánkhoz érkezik, és megérint minket. Ebben a pillanatban megtapasztaljuk az átalakulást – a megtisztulást –, mert találkozunk magával az élő Istennel. Egészen elképesztő!Tényleg lenyűgöző!

Aztán Isten így szól: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” (Iz 6,8). És Izajás válaszol: „Itt vagyok, engem küldj el!” És az Úr így szól: „Menj, és mondd el ennek a népnek…” stb. A szentmise végén pedig elbocsátanak minket küldetéssel. Ez azt jelenti, hogy igen: Isten jelenlétébe jöttél, kimondtad: „Szent, szent, szent”, letérdeltél, és az égő parázs – az Eucharisztia – megérintette ajkadat, megtöltött, átalakított – és most menj, és hirdesd Jézust a nemzeteknek! Ez lenyűgöző. Egyszerűen csodálatos!

Legközelebb, amikor szentmisén vagy, gondolj erre: ez a valóság. Izajásnak ez egy látomás volt. Valós volt, de csak előképe egy teljesebb találkozásnak és küldetésnek. Nekünk, katolikusoknak, ez már a beteljesedés. És micsoda ajándék ez! Mekkora ajándék, hogy nemcsak hallhatjuk Isten szavát, hanem minden szentmisében beléphetünk ebbe az isteni valóságba!

És most jöjjön a Tóbiás könyve! Remélem, tegnap értelmet nyert számodra a deuterokanonikus könyvekről szóló rész. Most egyszerűen lenyűgöző, amit látunk: Ráfáel arkangyal jelenik meg, hogy vezesse Tóbiást, és megtalálja a feleségét. Sára is megjelenik, akit tegnap ismertünk meg. Ezek az életek most összeérnek: Tóbit imádkozott, hogy meghalhasson. Sára is imádkozott, hogy meghalhasson. Most pedig, az Úr közbeavatkozásával összefonódik a történetük. Ráfáel arkangyal vezeti Tóbiást, és hamarosan látni fogjuk, mi történik ezután. A fiú, Tóbiás útnak indul az angyallal. Az is különleges, hogy a kutya is elkíséri őket – a három útitárs: Tóbiás, Ráfáel és a kutya. És közben Isten története bontakozik ki. Isten összehozza azokat, akik egymást keresik, még ha nem is tudnak róla. Mindez azért történik, mert Isten hűséges. Mert ő irgalmas. Mert ő jóságos. És ezek az emberek, akik korábban csak szenvedést és reménytelenséget ismertek – most új reményt kapnak. Hogy mi történik ezután, azt holnap tudjuk meg.

Továbbra is imádkozzatok egymásért. Én is imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem. A nevem Mike atya, és alig várom, hogy holnap újra találkozzunk. Isten áldjon meg benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Jordán Bertalan; szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

193. nap, Tóbiás könyve – Iz 3-4, Tób 3-4, Péld 9,13-18 (2025.07.09., szerda)

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked és dicsőítünk téged. Tudjuk, hogy meghívsz minket, vagy inkább most felszólítasz minket, hogy keressük a bölcsességet, hogy kerüljük az oktalanságot. Nem csak a Példabeszédek könyvében teszed ezt. Sokféle módon hívsz minket, itt is, ott is: ’gyere erre, kerüld azt, figyelj rám, add nekem a szíved, add nekem az elmédet, add nekem az életed!’ Mert minden, ami elveszi a figyelmünket, elveszi az életünket is. Minden elveszi az életünket, amire egy percig is figyelünk, aminek adunk egy percet az életünkből, a szívünkből. Segíts, hogy bölcsek legyünk, hogy ne halljunk meg minden oktalan hangot. Segíts, hogy csak a bölcs hangokat halljuk meg az életünk során! Segíts, hogy azokhoz az emberekhez forduljunk, akikről tudjuk, hogy bölcsek, és legfőképp a Te Igéidhez forduljunk. Köszönjük a Te életet adó Igéidet – a te Lelked ad nekünk életet. A te Igéidnek, a te Életednek, a te Lelkednek, a te bölcsességednek adjuk ezeket a perceket, ezeket a napokat és a szíveinket is! Segíts, hogy mindig a te Lelkedben és a te bölcsességedben járjunk. Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Tegnap ígértem, hogy elmagyarázom, hogy Tóbiás könyve miért van benne a katolikus Bibliában és miért nincs benne a nem katolikus Bibliákban. Először nézzük meg, miket hívunk deuterokanonikus, vagy ’utólagosan kanonizált’ könyveknek. Volt ugye a Második törvénykönyv az Ószövetségben, vagyis a Deuteronómium. ’Deutero’ jelentése: második, ’nomos’ jelentése pedig ige vagy törvény. Tehát a Második törvénykönyvben Mózes másodszor nyilatkoztatta ki a törvényeket az embereknek. Először a Kivonulás könyvében, majd a pusztai vándorlás végén a Második törvénykönyvben újra rögzítette a törvényeket. Ez nem azt jelenti, hogy a második kevésbé jelenőségteljes. Ahogy Izajás egy nagy próféta és vannak mellette kisebb próféták, úgy Izajás sem fontosabb próféta, mint a kisebb próféták. Annyi a különbség köztük, hogy a nagy próféták hosszabb könyveket, a kisebb próféták pedig rövidebbeket írtak. Ugyanígy van ez az utólagosan kanonizált könyvekkel, amik nem érnek kevesebbet, csak később szilárdult meg a helyük a Szentírás kánonjában. 

Tehát, melyek az utólagosan kanonizált könyvek? Hét van belőlük: Tóbiás, Judit, Báruk, Sirák fia, a Bölcsesség könyve és a Makkabeusok 1-2. Ebbe a csoportba soroljuk még Dániel és Eszter könyvének görög nyelvű kiegészítéseit is. Fontos, hogy tudjuk, miért vannak ezek bent a katolikus Bibliában, és miért nincsenek benne a többiben? A katolikus Bibliában 73, a protestáns bibliakiadásokban 66 könyv van. Fontos megértenünk, hogy Jézus idejében még nem volt lezárt kánon, vagyis világos és meghatározott listája annak, hogy mely írások tekinthetőek Istentől sugalmazottnak. Volt az Írásoknak egy bizonyos csoportja, amit vitán felül sugalmazottnak fogadtak el, de voltak vitás esetek is. Az Egyház megalapítása előtt Jézus sem adott hivatalos listát, Isten sem adott hivatalos listát, hogy mely írásokat vehetjük hitelesnek. 

A második század közepére alakult ki egy elfogadott gyűjtemény az új írásokból, ami a kezdeti Újszövetség volt. Sokáig a zsidóknál sem volt teljesen egyértelműen meghatározva az összes ószövetségi könyv, vagyis ahogy ők mondják, az Írások. Nem volt pontos leírás, amitől nem szabad eltérni. Annak idején Isten nem adott pontos listát, hogy mely könyveknek kell szerepelni az Írásokban.

Miért fontos ez? Jézus létrehozza az új szövetséget, az új és örök szövetséget, amikor megalapítja az Egyházát, s Máté 16. fejezetében így szól: „Te Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18). Ekkor a tanítói tekintély átszármazott az ároni papságról és a levitákról, a rabbikról és az írástudókról az Egyházra, amit Jézus alapított. Természetesen a Biblia kánonjának meghatározására is az Egyháznak volt Istentől származó joga.

Nagy Sándor, amikor elfoglalta a fél világot, lefordíttatta az összes létező művet görögre, amit az egyes országokban az emberek olvastak. A zsidó Írásokkal is ezt tette. Ezt hívjuk Septuagintának, ami azt jelenti ’hetven’. Azért hívjuk Septuagintának, vagy ’Hetvenes fordításnak’ mert a legenda szerint hetven különböző fordítója volt, zsidó írástudók, akik fogták az Írásokat, majd elvonultak és lefordították a könyveket görögre. A hetven fordító pedig szóról szóra, betűről betűre pontosan ugyanúgy fordította le az Írásokat, ami önmagában csoda.

A korai Egyházban elsősorban a Septuaginta volt „a Biblia”, az ószövetségi Szentírás, a zsidó Írások forrása. Amikor az Újszövetség szerzői az Ószövetségből idéznek, akkor kétharmad részben a Septuagintát használják. Ezért fontos, hogy az a hét deuterokanonikus könyv, amit említettünk az elején, benne volt a görög Septuagintában! És ez a lényeg!

Az Egyház először a 382-ben tartott római zsinaton adott ki hivatalos listát arról, hogy hány könyv alkotja az Ószövetséget, hány az Újszövetséget, és pontosan melyek ezek.

Amikor megkérdőjeleznek valamit az Egyházban, akkor az Egyháznak reagálnia kell, egyértelmű válasszal. Például, 325-ben a Niceai zsinat meghatározta, hogy Jézus teljes egészében Isten és teljes egészében ember, egyetlen isteni személyben. Miért kellett az Egyháznak ezt kinyilatkoztatnia? Mert voltak, akik azt tanították, hogy Jézus nem valódi ember és nem valódi Isten. Az Egyháznak erre reagálnia kellett 325-ben a Niceai zsinaton, hogy Jézus teljesen ember és teljesen Isten, egyetlen isteni személyben összekapcsolódva. Később 381-ben a konstantinápolyi zsinaton a Szentlélek istenségével kapcsolatban merültek fel kérdések. Hogy Isten-e a Szentlélek? Az Egyháznak ismét reagálnia kellett. 

Ahogy már említettem, 382-ben az a kérdés merült fel, hogy pontosan hány könyvből áll a Biblia. Megállapították, hogy az Ószövetség és az Újszövetség összesen 73 könyvből áll, majd 398-ban a Karthágói zsinaton ezt megerősítették. És ez így is volt utána 1200 évig. 1200 évig minden keresztény úgy gondolta, hogy összesen 73 könyvből áll a Biblia. Mind Isten sugallatára íródtak, beleértve Eszter és Dániel könyveinek görög nyelvű kiegészítéseit is.

Egészen addig így volt ez, amíg meg nem jelent egy fiatalember, Luther Márton. Neki az Egyház tanításától eltérő elméletei voltak a tisztítótűzről (purgatórium) és a holtakért való imádságról. Ő nem hitt a tisztítótűzben. Volt egy vitája Cajetán bíborossal, amelynek során Luther kijelentette, hogy nem hisz a holtakért való imádságban és nem hisz a tisztítótűzben. Erre Cajetán bíboros megkérdezte, hogy mit gondol a Makkabeusok második könyvének a 12. fejezetről, ahol a halottakért imádkoznak? Erre Luther Márton azt felelte, hogy ’én nem fogadom el a 2 Makkabeus 12. fejezetet, a makkabeusi könyvek egészét sem fogadom el és azt a bizonyos hét könyvet sem fogadom el. Ezzel Luther Márton a hét könyv eltávolítását követelte a keresztény Bibliából. És valóban, a reformáció előrehaladtával Luther Márton a XVI. század elején eltávolította azt a hét könyvet a Bibliából, amit addig minden keresztény elfogadott. 

A kereszténységen belül a katolikus és az ortodox tradíció az apostolokig visszamenőleg elfogadja, hogy az Ószövetség és az Újszövetség összesen 73 könyvből áll. Ez egységesen így is volt addig, amíg Luther Márton azt nem mondta, hogy én elutasítom azt a hét könyvet és kivette a Bibliájából. 

Ha esetleg nem vagytok katolikusok, el kell mondjam nektek, hogy ez a hét könyv valóban csodálatos! Nem csak nagyszerű történetek, mint Tóbiásé, amiben most tartunk a 4. fejezetnél, ahol olyan hihetetlenül bölcs tanácsokat ad Tobit a fiának. De a Sirák fia könyve is elképesztő, a Bölcsesség könyve is hihetetlen mélységű. Sok testvérünk, aki nem katolikus vagy ortodox, egész életében elutasítja ezt a sok ajándékot, ami ebben a hét könyvben van. Csak azért, mert egyszer valaki 1500 körül kivette ezeket a kanonizált Bibliából. 

De hála Istennek, most ebben az évben meg fogjuk ismerni ezeket a könyveket, a hét barátot, a hét testvért. Áldás lesz az életetekre! Mi a Septuaginta kánonjához tartjuk magunkat, amit a korai Egyház is használt. Vagyis most nem csak az elmúlt 500 év keresztény közösségével lépsz kapcsolatba, hanem az első 1500 év közösségével is. Közösségbe lépsz a nagyszerű szent férfiakkal és nőkkel, akik Jézussal jártak, illetve azokkal, akiket ők tanítottak és megalapították az Egyházat. Alig várom, hogy ne csak a 66 könyvet ismerjétek meg jobban, hanem azt a hét kirekesztett könyvet is, amelyek garantáltan közel fognak kerülni hozzátok. Tóbiás az első, akit veszünk, aztán mindet végigolvassuk.

Imádkozzatok egymásért én is imádkozom értetek!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

192. nap, Izajás, a próféta – Iz 1-2, Tób 1-2, Péld 9,7-12 (2025.07.08., kedd)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, köszönetet mondunk ezért az új napért, amikor elkezdjük olvasni a próféták könyveit és Tóbiás könyvét! Hálát adunk Neked, hogy sokan, akik most ebben a formában hallgatnak téged, még sohasem értették ennyire a Te szavaidat! Hálát adunk a lehetőségért, hogy Tobithoz hasonlóan törekedhetünk igaz életet élni, kereshetjük, miként cselekedjünk helyesen és hogyan legyünk hűségesek, akárhol is éljünk. Bármilyen nemzetben, bármilyen emberek között is éljünk, bárkik is legyenek a családtagjaink vagy a kollégiumban a szobatársaink. Urunk, Istenünk, segíts nekünk hűségesnek maradni minden körülményben, minden időben! Jézus nevében kérünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kezdjük néhány megjegyzéssel Izajás próféta könyvével kapcsolatban. Izajást úgy tartják számon, mint a nagy próféták közül a legnagyobbat. Emlékeztek, vannak kis próféták is és a zsidó hagyomány prófétáknak tekinti a bírákat is. Sámuel könyvei és a Királyok könyvei is profetikus könyveknek számítanak. Mi történeti könyvekként olvassuk őket, de a zsidó értelmezés szerint ők a korai próféták, hiszen a nagyon jelentős korai próféták tevékenységét is rögzítik, például Illését és Elizeusét. Akiket most olvasunk, ők a későbbi próféták.

Már hallottunk prófétákról, például Ozeásról, Ámoszról, Jónásról, Mikeásról. Közülük háromnak az északi királyságba, Izraelbe szólt a küldetése, Jónásnak pedig Ninivébe, Asszíriába, ahol Tobit is élt. Izajás és a további próféták küldetése alapvetően Júdához szól, a déli királyság lakóihoz. Kezdetben Izraelhez is beszélnek, de hamarosan elérünk oda, hogy Izrael, mint északi királyság megszűnik létezni. Izajás Kr.e. 740 körül kezdi meg működését, Izraelt pedig 722-ben semmisítik meg. Izajás szolgálata 50-60 évig tart, amelynek jó részében Izrael már nem létezik.

Az ő könyve „Izajásnak, Ámoc fiának” látomásával kezdődik, amely a déli országrészre, Júdára és Jeruzsálemre vonatkozik. Szolgálata négy király uralkodása alatt folyik: Uzija, Jótám, Ácház és Hiszkija – róluk szó van Izajás könyvében is. A zsidó legenda szerint Manassze, a legádázabb júdai király, kettéfűrészelteti Izajást, így ő már az ötödik király lenne, akinek uralkodása alatt Izajás tevékenykedik. De az Írásokban csak az első négy király idejében van szó Izajásról – szolgálata így is jó hosszú időt tesz ki.

Hallottam valakit beszélni a prófétákról, aki azt mondta, hogy a próféták feladata az volt, hogy a helyes útra tereljék az izraelitákat. Ezt a képet társította hozzá: ez egy olyan helyzet, mint amikor két testvér az emeleten rosszalkodik, a szülők pedig a földszintről felszólnak, hogy ’ha ezt nem hagyjátok abba, felmegyek, de azt nem köszönitek meg’. És végül, mikor a helyzet tarthatatlanná válik, az egyik szülő felmegy és az egyik gyereket fogja, és mondjuk, sarokba állítja. Az izraeliták esetében a szülők a próféták, akik szólnak Izraelhez és Júdához és azt jövendölik, hogy ha nem változtatják meg az életüket, akkor megsemmisülés lesz a vége. Északon Kr.e. 722-ben ez meg is történik. Az északi testvér, Izrael elvész és soha nem találtatik meg újra – ez elég sötéten hangzik, de így ment végbe. 

A többi próféta, akiket most veszünk: Izajás, Joel, Náhum, Habakuk, Szofoniás, Ezekiel és Jeremiás, elsősorban Júdában prédikálnak és az Úr egy nagyon különleges okból küldi őket. Isten Dávid vérvonalán keresztül akarja megáldani a világot – erről már volt szó. Isten ígérete az, hogy a zsidókon keresztül, az Ő választott népén keresztül fogja megáldani a világot. Az északi törzseket az asszírok foglalják el és viszik fogságba és Isten azt üzeni Júdának: ’ne akard, hogy ez történjék veled is’. Izajás könyvében ezt olvassuk: „Minek nekem megannyi véres áldozatotok?” – mondja az Úr. Jóllaktam már kosokból készült égőáldozataitokkal, és a hízlalt borjak hájával. A bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet. Ha elém járultok színem látására, ki kér rá benneteket, hogy udvaraimat tapodjátok?” (Iz 1,11-12) – pedig igenis, Te kívántad, Istenünk… A valóság persze az, amit a következőkben mond Isten: „Újholdjaitokat és zarándoklataitokat egész szívemből gyűlölöm, terhemre lettek. Már belefáradtam, hogy elviseljem őket” (Iz 1,14). – Uram, hiszen te rendelted el mindezeknek az ünnepeknek a megtartását! Te parancsoltad meg az áldozatok felajánlását! 

Mégis be kell látnunk, hogy itt egy kulcsfontosságú pillanathoz értünk, ahol Isten kinyilatkoztatja, hogy ’igen, az imádás fontos, én kértem ezt a fajta imádást, de ti nem olyan imádók vagytok, akik nekem kedvesek’. És ez számunkra is egy döntő mondat. ’Ezt az áldozatot kértem, hogy hozzátok elém, mondja az Úr, de ti nem olyan imádók vagytok, akik teljes szívvel imádnak engem.’ 

Magunkba kell tekintenünk: könnyen mondjuk Júda népét nézve, hogy ’mi nem ilyenek vagyunk, mi megadjuk Istennek a neki járó tisztelet, amit kér tőlünk’. De tényleg igaz ez, olyan imádó vagyok, amilyet Ő szeretne? Nem. Nem vagyunk olyanok…

De – Istennek legyen hála – Ő így folytatja: „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha készséggel engedelmeskedtek” (Iz 1,18-19). Tehát még a feddés idején is van vigasztalás – ugyanis Izajás könyvének első 39 fejezete a ’korholások könyve’, a 40.-től a 66.-ig tartó fejezetek pedig a ’vigasztalások könyve’ –, tehát még itt is van vigasztalás (és majd a vigasztalás során is lesz feddés). Mert Isten folyamatosan tanítja népét és visszahívja magához – erről olvasunk ma is.

A 2. fejezetben Isten egyetemes uralmáról hallunk: „Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Odaözönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához” (Iz 2,2-3). Ez Jézussal beteljesedik. És beteljesedik az Egyházban, ahol a világon minden nemzet, faj, etnikum és egyén képviselve van, és mindannyian azt mondjuk: ’menjünk fel az Úr házába, arra a helyre, ahol Isten elkészítette lakóhelyét’. Ez is vigasztalás a feddés idején, mert Isten fegyelmezése mindig a javításunkra irányul, mindig a megmentésünk a cél.

Néhány megjegyzés Tóbiás könyvéhez. Arra a kérdésre, hogy ez a könyv miért csak a katolikus Bibliában szerepel és a többi egyházéban nem, majd holnap válaszolok. Ez a könyv lehet egy történeti elbeszélés. Az a fordítás, amit én használok (The Great Adventure Bible) leírja Tóbiás könyve előszavában, hogy ez a könyv egy olyan irodalmi mű, ami lehet történelmi hiteleségű, de nem feltétlenül az. Célja, hogy egy mélyebb igazságot szemléltessen, az Énekek énekéhez hasonlóan, amit ugye nem kell szó szerint értenünk. Istennek a népe iránti szeretetéről szól. Tóbiás könyve hasonló ehhez: történelmi anyagot használ fel egy vallási üzenet közvetítésére. Látjuk Tobitot, aki Izrael királyságából való és elmondja, hogy amikor az északi országrész elfordult az Úrtól, Dánban és Bételben Baálnak áldoztak, ő nem tartott velük, hanem továbbra is Jeruzsálembe ment az Urat imádni, olyan módon, ahogyan az Úr kérte. 

Ennél többet is tesz: olyan dolgokat, amit az irgalmasság testi cselekedetei közé sorolunk, például a halottak eltemetése. Ezeket következetesen és kitartóan teszi: gondoskodik a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról, a holtakról. Ő egy igaz ember. Egy Jóbhoz hasonló karakter, mert bár ezeket a nagyszerű dolgokat teszi, egy ponton ő is fogságba kerül és először fogoly lesz Ninivében, majd később egy politikai fordulat után a hatalom elől kell menekülnie. Ennek ellenére folyamatosan temeti a holtakat, népének meggyilkolt tagjait, majd egyszer csak egy baleset révén megvakul, és legalább négy évig vak marad. Itt fejezzük be ma Tobittal: annak ellenére, hogy sok jót tesz, támadás, bántás, betegség éri. Tudjuk, hogy ez velünk is megtörténhet. De a lényeg, hogy bárhol vagyunk, bárkik vesznek körül minket, ki van hozzánk közel vagy távol, mi mindig megtehetjük azt, amit nekünk kell tennünk, függetlenül attól, hogy mások mit tesznek!

Ezért ez a történet megerősítő és felszabadító tanulsággal szolgál mindannyiunk számára. Bárki bármit tesz, én mindig megtehetem, amire Isten kér engem! Imádkozzunk, kérjük, hogy meg tudjuk tenni, bármi történjék is velünk, bármibe is kerül és bármit is tesznek mások. Tegyük azt, amire elhívásunk van, Jézus nevében! Én imádkozom értetek, kérlek imádkozzatok értem!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

191. nap, A babiloni fogság – 2Kir 25, 2Krón 36, Péld 9,1-6 (2025.07.07., hétfő)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged! Ahogy ez az elbeszélő történet a végéhez ér, tudjuk és elismerjük, hogy van valódi sötétség. Ezt a saját életünkben is megtapasztaljuk. Van igazi halál, valódi szenvedés, pusztulás, és mi mégis megyünk tovább. Urunk Istenünk, Te megadtad nekünk a képességet, hogy előrelépjünk, cselekedjünk ebben a világban és folyamatosan kiáltsunk hozzád, megszólítsunk téged a megtört szívünkkel, a megtört életünkkel a sötétség kellős közepén. Te megadod nekünk az erőt a továbblépésez. Segíts rajtunk, Urunk! Segíts, hogy reményben járjunk, tudva, hogy a sötétség neked nem sötét, hogy a sír nem a vég számodra, mert tudjuk, hogy legyőzted a bűnt, a szenvedést, haláloddal és feltámadásoddal legyőzted a halált. Így, ahogyan elhozod a hazatérést Izrael népe számára, bár hosszú idő múlva, kérünk Urunk Istenünk, hozz feltámadást a mi életünkbe is! Hozz gyógyulást az életünkbe, tégy helyre minket az otthonainkban és hozz helyre bennünket a Te szíved szerint! Jézus nevében kérjük! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elérkeztünk a Királyok és a Krónikák könyvének utolsó fejezetéhez. Kritikus ponthoz értünk, egy nagy fordulóponthoz. Volt már sok ilyen pillanat az eddigi bibliaolvasásunk során: amikor a zsidók egyiptomi létük során egyszer csak szolgasorban találták magukat, majd mikor megszabadultak a szolgaságból az Úristen keze által. Tanúi voltunk a csodáknak, melyeket Isten tett az egyiptomiak ellen, hogy kiszabadítsa őket a fáraó kezéből. Majd ahogyan Isten átvezette őket a pusztaságon és bevitte őket az Ígéret földjére Mózes és Józsue keze által. Lettek bíráik, jók és rosszak egyaránt. Hallottunk Sámuelről, akit megáldott és felkent Isten, hogy ő felkenje az első királyt, Sault, majd Dávidot. Láttuk, hogy Isten milyen sokféle módon hívta magához a népét, és nekik adta ezt az áldott földet. Most itt, a korai történeti könyvek végén a zsidók elhagyni kényszerülnek ezt a földet és Babilonba hurcolják őket.

Néhány fontos dolog, hogy emlékezzünk: az északi királyság törzsei, akiket már korábban az asszírok hurcoltak el, megsemmisültek. Az ő helyreállításuk csak ez Egyház korában következik be, hiszen leszármazottaik beléphetnek majd Jézus Krisztus örök királyságába. A déli királyság két törzse, Júda és Benjámin része a száműzetés lesz. Cidkiját, Júda utolsó királyát a káldeusok elfogják és Babilon uralkodója elé viszik. Fiait a szeme láttára mészárolják le, őt magát megvakítják. Amit tehát Cidkija utoljára lát, az a fiai halála. Nyilvánvalóan szörnyűséges helyzet, de egy jövendölés teljesedik be ezáltal, amit majd Ezekielnél olvasunk néhány hét múlva, Júda fejedelméről szólva: „kivetem rá hálómat és megfogom kelepcémben, Babilonba viszem, a káldeusok földjére, de nem fogja látni, hanem meghal ott.” (Ez 12,13) – éppen ez történt Cidkijával: fiai halála után vakon és bilincsbe verve élt Babilonban és ott halt meg.

Két fontos személy marad Júdában: Gedalja, aki Júda helytartója a babiloniak nevében, és Jeremiás próféta. Azt, hogy Jeremiás ottmarad, most még a történet szerint nem tudjuk, ez csak az ő könyvének 39. fejezetéből derül ki, ahol elmondja, hogy Júdában maradt a választott néppel, a szegényekkel: „elhozatták Jeremiást az őrség udvarából, s azt is megengedték neki, hogy szabadon járjon-keljen. Így ezután a nép között lakott” (Jer 39,14).

Mindezen szörnyűségek ellenére a Krónikák 2. könyve a remény szavával zárul. Bár Júda népe fogságba kerül, Babilon királyának és annak fiainak szolgái lesznek, de a Perzsa birodalom uralomra jutásával megszabadulnak majd. „Így teljesedett be az Úrnak Jeremiás próféta által mondott szava: Míg az ország le nem tölti szombatjait, elhagyatottságának egész ideje alatt kénytelen lesz szombatot tartani, míg le nem telik a hetven esztendő” (2Krón 35,21). 

Ez lett az Úrtól való elfordulás, a szombatok meg nem tartásának következménye: száműzetésben kellett letölteni az elmaradt szombatokat. Joel és Ámosz próféta így beszélt erről: ’alig várjátok, hogy a szombatnak és az ünnepeknek vége legyen és mehessetek vissza dolgozni’. Itt pedig a Krónikák szerzője ennek a spirituális értelmezését adja: ’Az Úr visszaszerzi az ország elvesztegetett szombatjait! Mivel ti nem voltatok hajlandók a maga idejében megadni az Úrnak, a szombatot, a dicsőítés és pihenés napját, ezért az Úr kivet benneteket ebből az országból és az ország pihenni fog, mert nagyon kevés lakosa marad. Ti nem fogtok ott élni, így tehát az ország kitölti az elveszett szombatjait.’

De ez nem lesz mindörökre így! Ez a hihetetlenül jó hír, ez a remény forrása, azaz, hogy Isten visszahoz majd benneteket! Ezekkel a mondatokkal, Círusz perzsa királynak a rendeletével zárul a könyv utolsó fejezete: „Az Úr, az ég Istene nekem adta a föld minden országát. Ő parancsolta nekem, hogy templomot építsek neki a Júdában fekvő Jeruzsálemben. Aki közületek az ő népéhez tartozik, azzal legyen vele az ő Istene és térjen haza!” (2Krón 35,23). Cirusz szavait az Úrtól kapta. Izajás próféta már akkor megjövendölte ezt, amikor Cirusz még nem is létezett. Előre megmondta, hogy lesz egy uralkodó, Cirusz király, aki haza fogja küldeni a népet Jeruzsálembe, hogy újjáépítsék Isten templomát és Jeruzsálem városát. Ezek a Krónikák könyvének utolsó szavai: „Aki közületek az ő népéhez tartozik, azzal legyen vele az ő Istene és térjen haza!” (2Krón 35,23).

Holnap elkezdjük a próféták olvasását. A prófétáknak sok mondanivalójuk volt Izrael népéhez, sok mondanivalójuk van a zsidó néphez és számukra is, a mai időkre vonatkozólag. Tehát az elkövetkező napokban őket követjük. Elkezdjük Tóbiás könyvét is, ami szintén egy nagyszerű olvasmány, és folytatjuk a Példabeszédeket. Tartsatok ki, a történetnek még koránt sincs vége, sőt, inkább gyakran megkettőzve halljuk, mit akart Isten mindig is mondani. Hogyan akarta népe figyelmét megragadni, hogy visszanyerje magának őket, hogy visszanyerje a szívüket, amit ők mindig elfordítottak tőle. Imádkozzatok, értem és egymásért is, hiszen nem vagytok egyedül! Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)