190. nap, Júda elfoglalása – 2Kir 24, 2Krón 35, Péld 8,22-36. (2025.07.04., péntek)

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged! Köszönjük bölcsességedet, ami előtted jár, ami által a világot teremtetted. Mennyire igaz, Urunk Istenünk, hogy ha hallgatunk rád és megtartjuk utaidat, akkor boldogok és áldottak vagyunk! Segíts, hogy meghallgassuk tanításodat és bölcsen éljünk! Segíts, hogy mindennap figyeljünk a kapuidnál, a bölcsesség kapuinál. Segíts, hogy bölcsességre jussunk, életet találjunk és megnyerjük jóindulatodat! Köszönjük, Uram, hogy erre ma is adsz lehetőséget! Köszönjük Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Példabeszédek mai részlete újra a bölcsességről beszél. Ahogyelőrehaladunk ebben a könyvben, azt tapasztaljuk, hogy Isten bölcsessége újra és újra előkerül. A bölcsesség mindvégig nagyon fontos az egészévünk során – s ezzel nagyon keveset mondtam. A bölcsesség alapvető kapcsolatban van Istennel, mert akik balgák, azok elveszítik kapcsolatukat Ővele. Akik viszont bölcsek, képesek – más előnyök mellett – a helyes fontossági sorrend alapján szervezni az életüket. A bölcsesség helyes látásmódot és értékelési képességet ad. Így az egyik, ami feltűnik számunkra a bölcs emberekkel kapcsolatban, hogy az Őt megillető módon értékelik az Urat a földi dolgokhoz képest.

A Krónikák 2. könyvében Jozijáról olvastunk, aki megfelelő fontosságot tulajdonított az Úrnak. Ezért mit tett? Visszaállította a helyes istentiszteletet, amiről már olvastunk a Királyok 2. könyvében is. Az első, sok év után helyesen tartott pászkaünnepről van itt szó, amit hét napon át tartottak. Hihetetlenül nagy dolog, hogy vissza tudtak térni Isten helyes imádásához úgy, ahogyan Ő megérdemli és ahogyan kéri. Természetesen újra hallunk Jozija haláláról is a Nékó fáraó egyiptomi serege elleni csatában, amiről már korábban olvastunk. Holnap pedig Jojachinról és Cidkijáról olvasunk, akikről ma a Királyok 2. könyvében esett szó, és Jeruzsálem elestéről. Júdát ugyanis több alkalommal lerohanja az ellenség, Nebukadnezár babiloni király parancsára.

Jozija utódai, Jojakim és Jojachin – hogy megkönnyítik a Biblia névadói az életünket! – mindketten gonosz uralkodók voltak az Úr szemében, mert elfordultak apjuk hitétől. Ami ezután következik, az Nebukadnezárbejövetele, amit Isten megígért Manassze király bűnei miatt. Ezekről a bűnökről, amik miatt Jeruzsálem a babiloniak kezére jut, később hallunk majd a prófétáknál. Látjuk a száműzetés kezdetét – a bukás több lépésben valósul meg, egészen a Templom és Jeruzsálem lerombolásáig.Nebukadnezár először a legerősebbeket hurcolja el Júdából. Így elviszi Jojachint is, és vele együtt a hercegeket és a bátor vitézeket Babilonba. Körülbelül 10 000 foglyot indít útnak: mesterembereket és kovácsokat, és csak az egyszerű, szegény emberek maradnak a déli országrészben. Nebukadnezár megteszi bábkirálynak Jojachin nagybátyját, Cidkiját. Róla is fogunk hallani még a holnapi nap során. Amint látjuk, Babilon királya a gazdag és képzett, erős embereket viszi először fogságba, holnap pedig azt látjuk majd, hogy még sokakat telepít át Júdából és Jeruzsálemből. Az izraeliták nagy része a hazáján kívül találja magát.

Holnapután Tóbiás könyvét és Izajás próféta könyvét kezdjük el, és a többi nagy prófétától is olvasunk – gyakorlatilag visszamegyünk az időben oda, amikor Izajás, Ezekiel és Jeremiás jövendölt – a most olvasott történet pedig az a következmény, amit ezek a próféták megjövendöltek. Eddig sokat hallottunk rossz királyokról, akik elhajlottak az igaz hittől, s hamarosan olvassuk, milyen mondanivalója volt Izajásnak és a többi prófétának számukra. A fogságba hurcolás idején Isten jogosan hozza fel, hogy Ő elküldte az embereit, a prófétákat, kimondta a szavát általuk, de nem hallgattak rájuk. Most szembe kell nézniük a következményekkel.

Holnap tehát végére érünk az eddig olvasott elbeszélő könyveknek: a Királyok 2. könyvének és a Krónikák 2. könyvének, és elkezdjük a nagy próféták könyveinek olvasását. Egy hihetetlen utazás, egy kihívás előtt állunk, ahol folyamatosan emlékeznünk kell, hogy mi is a történelmi háttere Izajás, Jeremiás és Ezekiel fellépésének és tanításának. Mostanra már remélhetőleg belénk ivódott ez a történet és nem felejtjük el, mi megy végbe az északi királyságban, Izraelben, és a déliben, Júdában… Hogy mennyire hűtlenek, annak ellenére, hogy Isten mindvégig hűséges marad! Innen folytatjuk holnap.

Kérlek, imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek. Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

189. nap, Kövesd az Urat! – 2Kir 23, 2Krón 34, Péld 8,1-21(2025.07.03., csütörtök)

---

Atyánk, köszönjük neked ajándékaidat! Köszönjük azt, aki vagy! Köszönjük, hogy folyamatosan feltárod előttünk a szívedet és bölcsességedet! Kérünk téged, hogy növeld a bölcsességünket, valamint a képességünket a jónak és igaznak felismerésére! Kérünk viszont, hogy ne csak felismerjük, hanem valóban meg is értsük az igazságodat! Segíts bölccsé válnunk, hogy követhessünk téged és a te bölcsességedben vezethessük a ránk bízottakat. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jozija és Izrael népének teljes megtéréséről olvasunk ma. Emlékezhetünk, hogy a Bíráktól a Királyok könyvein át a Krónikák könyveiig vezetőkről hallunk, akik „fontos” emberek. A figyelmünk könnyedén elterelődhet miattuk arról a tényről, hogy más emberek is éltek abban a korban. Ráadásul a nép többi tagja is a hűségre kapott meghívást, függetlenül attól, hogy a király hogyan élt. Számunkra is ez a lényeges. Mindegy, hogy hol és mikor élünk, mindenképp felelősségünk lesz a saját házunk népéért. Emlékezzünk csak, hogy mit mondott Józsue: „Ma válasszatok, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak a folyón túl, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. Én és házam, mi az Úrnak szolgálunk!” (Józs 24,15).

Megfigyelhettük: ahogy a király él, úgy él a népe is. Azonban az izraeli nép nem robotokból vagy agyatlan emberekből állt. Mindenkinek megvolt a lehetősége és a képessége arra, hogy a király személyétől függetlenül az Urat kövesse. Ez az, amire nekünk is emlékeznünk kell. Nagyon könnyen lekötik a figyelmünket a hírességek, a nagy hatalommal rendelkező emberek. Ilyenkor vagy kritikusak vagyunk velük, vagy dicsőítjük őket. Sokszor a legrosszabbnak, vagy épp a legjobbnak gondoljuk a vezetőinket, ahelyett, hogy felelősségteljesen nyilatkoznánk.

Elsősorban persze önmagunkért és saját környezetünkért vagyunk felelősek. Éppen ezért lehetünk nagyon hálásak egy olyan emberét, mint Jozija. Ő olyan király, aki elvezette népét a megtérésre. Ez azért sikerülhetett, mert önmagát is megnyitotta a megtérés változásaira. Ahogyan a Biblia többször is mondja: „teljes szívével és lelkével az Urat követte”. Erre kaptunk mi is meghívást. Mindegy, hogy a szomszédaink, a családunk, vagy a világon élő más emberek mit tesznek, mi az Úr követésére kaptunk meghívást. Arra, hogy szeressük őt teljes szívünkkel és lelkünkkel.

Amikor Jozija megtér, az emberek követik. Mégis, a 2Királyok 23,26-27-ben azt olvashatjuk: „De az Úr izzó haragja nem csillapult, amely egykor fellobbant Júda ellen azok miatt, amelyekkel Manassze bosszantotta. Az Úr ugyanis elhatározta: ’Júdát is eltaszítom színem elől, amint Izraelt is eltaszítottam, s elvetem ezt a várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal egyetemben, amelyről azt mondtam: ott lesz a nevem’”. Ez is történik. Fogság következik és pusztulás. Holnap azt olvassuk majd, hogy Nebukadnezár, Babilon királya bevonul az Ígéret földjére és Jeruzsálem szent városába. Tehát, még ha bűbánatot is tartunk, akkor sem maradnak következmény nélkül a tetteink. A teljes bűnbánat után, ha egészen bocsánatot nyerünk, akkor is lesznek következményei a tetteinknek. Készen kell állnunk ezeket elfogadni.

Jozija is, mint szent életű király, meghal egy csatában. Az egyiptomi fáraó és Asszíria királya ugyanis összefogott, mert Babilon egyre erősebb lett. Jozija hadba szállt ellenük, és a Megiddó melletti csatában megölték az egyiptomiak. Ez a realitás. Lehetünk nagyon jók, megreformálhatunk egy egész nemzetet, mégis meghalhatunk egy csatában.

Ezért nem királyokban és hercegekben bízunk, hanem egyedül az Úrban. Végső soron ez a kulcs. Egyedül Istennek legyünk lekötelezettek. Imádkozzunk egymásért!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

188. nap, A Törvénykönyv megtalálása – 2Kir 22, 2Krón 33, Péld 7 (2025.07.02., szerda)

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, dicsőítünk téged. Köszönjük, hogy ilyen jó Atyánk vagy, aki szeret minket a gyengeségeinkben is. Köszönjük, hogy szeretsz bennünket akkor is, amikor mi nem szeretünk – nemcsak téged nem, hanem egymást sem, vagy azokat, akiket mellénk rendeltél. Uram, Te mégis mindig szeretet vagy, és szeretetre teremtettél minket, és szeretetre hívsz újra meg újra, még akkor is, amikor elfordultunk tőled. Uram, te továbbra is visszahívsz magadhoz. Tárd fel előttünk a szívedet, folytasd, hogy megmutatod nekünk igédet ma és minden nap. Engedd, hogy ne csak halljuk hangodat, hanem igazán a szívünk mélyéig hallgassunk rád! Jézus nevében kérünk, Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nos, a Példabeszédek 7. fejezeténél járunk újra, elhagytuk a Zsoltárokat – egy kis időre, amikor azt mondom „kis időre”, akkor valójában arra gondolok, hogy talán a következő száz napban… de egy időre biztosan. Ahogy a Példabeszédeken keresztül haladunk, észrevehetjük, hogy a szerző gyakran használ képeket, szimbólumokat – itt például a házasságtörő asszony, vagy más néven a paráznaság képe jelenik meg. És igen, ez valóban egy konkrét bűnről, a szexuális bűnről szól – ami nyilvánvalóan valós, de ugyanakkor lehet minden más bűn szimbóluma is. Ez talán a legkézenfekvőbb példa, mivel vannak olyan kísértések – például szerencsejáték, harag, bosszúvágy vagy pletyka – amelyeket nem mindenki él át azonos módon. De a szexuális kísértés az emberi természet egyik alapélménye. Tehát miközben a Példabeszédek 7. fejezete valóban erről a bűnről beszél, ez egyúttal metafora is minden bűnre, ami csábít, és el akar téríteni minket.

A Bibliában a házasságtörés gyakran azonos a bálványimádással. Emlékezzünk például Ozeás prófétára, és a feleségére, Gómerre – aki hűtlen volt hozzá –, ez a kapcsolat Izrael népének Isten iránti hűtlenségét jelképezte. Tehát amikor olvassuk ezeket a sorokat, megláthatjuk bennük nemcsak az ostobaságot és a csábítást, hanem azt is, hogyan működik minden bűn: elcsábítja a szívünket attól, amit igaznak ismerünk. A szerző így ír: „Mert házának ablakábólkukucskál,
a nyíláson át leskelődik, hátha a gyanútlan fiatalok közt meglátnaegy ifjút, akinek kevés az esze.” (Péld 7,6–7). És akkor besötétedik, a kísértő odamegy az ifjúhoz az utcán, ő pedig elmegy vele, amikor senki sem látja. Ez az, amit mi is gyakran teszünk a bűnnel: akkor követjük el, amikor azt hisszük, senki sem figyel, senki sem lát. A bűn anonimitása az, ami sokszor csapdába ejt minket.

Ezért is olyan fontos az elszámoltathatóság. Ha életünk nagy része – különösen a sötét, megtört részei – el vannak rejtve mások elől, akkor valójában magunk elől is elrejtjük őket. De Isten hívása nem rejtőzködésre, hanem nyíltságra és felelősségre szólít – ez az egyik módja annak, hogy a világosságban járjunk, ne a sötétségben.

Most pedig néhány gondolat a 2Királyok és a 2Krónikák könyve kapcsán. Először is: a 2Krónikák 33. fejezetében olvassuk Manasszékirály történetét. Emlékezzünk: apja, Hiszkija nagyszerű király volt – legalábbis élete utolsó tizenöt évét kivéve. De fia, Manasszé, nem volt jó király: bálványokat állított még a Templomban is, és pogány isteneket imádott, varázslást, halottidézést űzött és tűzben feláldozott néhányat a saját fiai közül is. És mégis – amikor fogságba vitték, megtért, megalázta magát, és Isten meghallgatta az imáját! Micsoda reményteljes üzenet ez számunkra: hogy még az is, aki nagyon messzire sodródott, ha őszintén visszafordul, Isten mindig kész meghallgatni őt.

Végül pedig egy gondolat Jozija királyról, akit nyolcévesen koronáztak meg, és uralkodásának 18. évében megtalálták a Törvény könyvét a Templomban... Ez döbbenetes – el tudjuk képzelni, hogy Izrael népe elvesztette a Törvényt, ami az egész életük alapja volt? A MásodTörv 17-ben olvassuk, hogy minden királynak saját példányt kellett készítenie a törvényről, és naponta olvasnia kellett. A MTörv 31 szerint pedig minden hetedik évben a nép előtt nyilvánosan fel kellett olvasni. És mégis… elveszett. Elfeledték. Ezért vagyunk most itt a 188. napon. Sokan közületek már többször olvasták a Bibliát – másoknak ez az első alkalom. De ma mi is lehetünk Jozija, aki azt mondja: „Uram, ez itt volt az orrom előtt egész életemben – és én most végre figyelek. Most végre megértettem. Most végre hűséges vagyok hozzád.” Isten annyira szeret téged – ő hív vissza a Szavához. Ma, a 188. napon, megtaláltad Isten Igéjét. Talán eddig nem tudtad, hogyan olvasd. Nem tudtad, hogyan hallgasd. De most végre itt vagy, és Isten hűséges. És ha Isten fia vagy, vagy lánya – akkor te is király vagy, vagy királynő. Te is lehetsz olyan hűséges, mint Jozija király – vagy mint egy hűséges királynő.

Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem. Imádkozzunk egymásért, mert nem akarjuk többé elveszíteni a Törvény könyvét. Nem akarjuk, hogy a büszkeségünk eltávolítson minket az Úrtól. Közel akarunk lenni hozzá. Nem a sötétben akarunk járni, hanem a világosságban élni. Még egyszer: kérlek, imádkozz értem. Én is imádkozom érted. A nevem Mike atya. Alig várom, hogy holnap is találkozzunk. Isten áldjon meg!

187. nap, Imádság több időért – 2 Kir 21, 2 Krón 32, Zsolt 145 (2025.07.01., kedd)

Mennyei Atyánk! Köszönjük neked az olvasmányokat! Ezen a napon, a 187. napon kérünk téged, Urunk, fogadd el dicséretünket! Sose fáradhatunk bele, hogy dicsőítsünk, áldjunk és magasztaljunk téged! Fogadd el dicséretünket! Segíts, hogy jóra használjuk az életünket! Segíts minket, hogy bölcsen rendelkezzünk azzal idővel, amivel megajándékozol minket! Add, hogy egyetlen nap se teljen el, amikor nem válunk jobb emberekké, még hűségesebbé hozzád, még tisztább szívűvé és még érdemesebbé a kegyelmedre. Jézus Krisztus hatalmas nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!

Hiszkija király a 2 Királyok általunk tegnap olvasott 20. fejezetében már meghalt, viszont a Krónikák második könyvében még életéről olvastunk. Az egyik dolog, amire rá szeretnék világítani, az, hogy a Királyok második könyvének 21. fejezete azt írja, hogy Manasszé12 éves volt, amikor uralkodni kezdett, és 55 évig uralkodott Jeruzsálemben. Manasszé gonosz tetteket követett el az Úr ellen. Ő volt Jeruzsálem egyik legrosszabb királya. Hiába volt apja jó király, ő nagyapja szörnyűségeit vitte tovább. Ez is azt támasztja alá, amitkeresztényként fontos tudatosítanunk: Istennek nincsenek unokái. Vagy az Isten gyermekei vagyunk a saját döntésünk által, vagy nem; nem élhetünk a szüleink hitéből… Saját, személyes meggyőződésre és hűségre van szükség. Manassze még újra is építette a bálványokat, amiket az apja lerombolt, borzalmas dolgokat vitt be az Úr Templomába, ezzel elindítva a népet a bűn és a pusztulás felé vezető lejtőn. Ezek után a nép hátat fordított Istennek.

A másik gondolatom a következő: Manasszé 12 éves volt, amikor uralkodni kezdett, tehát Hiszkija halála előtt 12 évvel született. Hiszkija életének egyik drámai pillanatában a halálos ágyáról kérte az Urat, hogy hallja meg imáját, gyógyítsa meg őt és hosszabbítsa meg életét. Az Úr meghallgatta őt, 15 évet adott neki. Manasszépéldául meg sem született volna, ha ez a gyógyítás nem történikmeg. Érdemes viszont felfigyelni arra, hogyan gazdálkodott Hiszkija azzal az ajándék 15 évnyi idővel, amit az Istentől kapott. Ahogyan olvashattuk, gőgösen felvágott például a babiloniaiakelőtt. Nem bánta Júda elesését, csak a saját biztonságát és jólétét tartotta fontosnak. Ez a 15 év tehát nem tette Hiszkiját jobb emberré.

Rendszeren imádkozunk önmagunkért és a szeretteinkért, mindenféle ügyünkért – s ez így van rendben. Nagy bölcsesség van viszont abban az emberben, aki – amikor Isten idővel ajándékozza meg –, így tud imádkozni: ’Istenem, ha már meggyógyítottál engem, ha már kihoztál a sötétségből, hadd legyek még jobb, még szentebb.’ Hiszkija talán még rosszabb lett, nem használta ki a 15 évét arra, amire kellett volna.

Van egy híres szent: Savio Szent Domonkos, aki nagyon fiatalon halt meg, mindössze 15 évesen. Egyik jelmondata az volt, hogy inkább halna meg, mint hogy halálos bűnt kövessen el. Persze a haláleset mindig tragikus, de ennek a különleges szentnek akorai halála emiatt talán még megindítóbb...

Talán neked is vannak sebeid, amiknek a begyógyulásáért imádkozol. Amiért szintén imádkozhatsz, és ennél talán még fontosabb is, hogy Isten abban segítsen neked, hogy azt, amit kaptál, jóra használhasd. Imádkozz érte, hogy a Szentlélek tudassa veled: Mi az az apró lépés, aminek a megtétele által jobbá, szentebbé lehetsz, Jézushoz hasonlóbbá válhatsz? Akármennyi időt kaptál, akármilyen akadállyal nézel szembe, ennek az időnek a megszentelődés a lényege. Azzá válni, akinek Isten teremtett, akinek Ő hatalmas bölcsességében elrendelt. Imádkozzunk ezért a szándékért, imádkozzunk egymásért! Ámen.

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította NarancsíkEszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

186. nap, Küzdelem önközpontúságunkkal – 2 Kir 20, 2 Krón 31, Zsolt 144 (2025.07.30., hétfő)

Mennyei Atyánk! Áldunk Téged jóságodért! Boldogok azok, akiknek az Úr az Istenük! Áldottak vagyunk, mert Te vagy a mi Istenünk és jó vagy hozzánk! Köszönjük a Te jóságod gazdagságát! Nem számít hol vagyunk, nem számít milyen napszak van, nem számít milyen formában találtunk rá az olvasmányokra, tudjuk, hogy áldottak vagyunk, hiszen ismerhetünk téged! Áldottak vagyunk, mert Te itt vagy nekünk! Köszönjük, hogy nem kell leélnünk az életünket úgy, hogy nem tudunk arról, hogy ki vagy Te, és kik vagyunk mi.  Nem kell leélnünk az életünket úgy, hogy nem tudjuk, hogy minek lettünk megteremtve, hogy Kinek lettünk megteremtve. Mi tudjuk, honnan jöttünk, és hogy Te magadnak teremtettél minket, Istenünk! Jézus Krisztus hatalmas nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!

A Királyok 2. Könyvében ma Hiszkija királyról olvastunk, aki egyike volt Júda méltó királyainak. Hiszkija halálos beteg lett, Izajás próféta pedig eljött hozzá, hogy figyelmeztesse: hamarosan meg fog halni. A király szomorúságában sírt és az Úrhoz könyörgött gyógyulásért. Az Úr meghallgatta és csodálatos módon meg is gyógyította őt. Az ilyen csodák nem a múlt dolgai közé tartoznak, ma is léteznek, viszont nyilvánvalóan nem minden esetben történnek meg. A korábban olvasott történetekben mindenki más valamilyen módon meghalt – az idős kor, a háború, egy baleset vagy akár egy súlyos betegség miatt. Hiszkija királynak viszont az Isten által megadatott az, hogy 15 évvel megnyúljon az élete. Érdekes, hogy a király jelet kér, ami valahogy bebizonyítja a számára, hogy az Úr meghallgatta őt, és tényleg nem fog meghalni – végül az árnyék hátrafelé haladását választja a napórán, ami be is következik. 

Bábel (Babilon) királya ajándékot és üdvözletet küldött Hiszkijának gyógyulása alkalmából. Ő elhatározta, hogy lenyűgözi gazdagságával a babiloni követeket és minden vagyonát megmutatta nekik. Izajás próféta megfeddi ezért a tettéért: ezután jövendöli meg, hogy éppen Babilon lesz az, aki elhurcolja majd a királyi család tagjait és Jeruzsálem előkelőit, és elrabolja a követeknek bemutatott mesés vagyont.

Babilon lenyűgöző hely volt, többek között itt épült meg a világ hét csodájának egyike: Szemiramisz függőkertje. Másrészt viszont egy rettegett nemzet otthona volt. [Babilon egyelőre ugyanúgy Asszíriával szemben próbálja megőrizni a függetlenségét, mint Júda királysága, s a mostani barátkozás hátterében a szövetségkeresés indítéka is ott állhatott. De hosszabb távon Babilon legyőzte Asszíriát, s ő lett az új nagyhatalom, amely Júdát fenyegette – a szerk.] Hiszkija király e hatalmas nép küldötteinek mutatja meg minden vagyonát, minden fegyverét és teljes katonai erejét. Izajás próféta ezért mondja neki, hogy bár ez a nép most békés követeket küldött, de a jövőben vissza fognak jönni, ő pedig éppen most fedte fel előttük minden titkukat, a gyenge pontjaikat is. Ezért lesznek képesek kifosztani Jeruzsálemet és elhurcolni népet, Hiszkija leszármazottaival együtt. 

A király erre adott reakciója meglepő, hiszen őt különösen jó és hűséges uralkodóként mutatja be a Szentírás. Az utolsó megnyilvánulás, amit hallunk tőle, közönyös hozzáállásról árulkodik: „Hiszkija azt felelte Izajásnak: ’Az Úr szava, amit tudtomra adtál, jó!’ Arra gondolt ugyanis? ’Miért ne, ha napjaimban béke és biztonság uralkodik?!’” (2Kir 20,19). Bár Jeruzsálem méltó királyai közé tartozott, sekélyessége elég egyértelmű. Tudomásul veszi a szenvedést, ami a jövőben érni fogja a népet, de egyben örül neki, hogy ez nem az ő életében következik be… Utolsó lejegyzett szavai tehát arról tanúskodnak, hogy túlzottan önközpontú és önmaga körül forog. Sajnos nem egy népét szolgáló és az Urat tisztelő király szavai ezek. Ezért imádkozzuk a Zsoltárokban: „Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni!”  (Zsolt 146,3). Sosem bízunk meg teljesen halandó emberekben, mert helyettük az Úrban remélünk. Bármilyen jó egy király, bármilyen jószívű egy barát, bármilyen jó egy pap, még akkor is esendő. 

Hiszkija, bár hűséges volt az Úrhoz, élete végén súlyosan önző gondolatai voltak, ennek ellenére a nép jó királyként emlékezett rá. A Krónikák 2. könyvének mai fejezetében is pozitívan nyilatkoznak róla: „Azt tette, ami jó, helyes és igaz az Úr, az ő Istene előtt.”  (2Krón 31,20) – hiszen ő volt az, aki többek közt újra rendszerbe foglalta a templomi istentiszteletet Jeruzsálemben. Lehetővé tette az emberek számára, hogy helyesen imádják és dicsőítsék az Istent. Példájának ezt a felét mi is bátran követhetjük, de ne váljunk hasonlóvá Hiszkijához az önzésében és a közönyösségben.

Praktikusan: igyekezzünk ne csak saját magunkért imádkozni, hanem másokért is! Ahogyan mi most közösségben nyomon követjük ezeket az olvasmányokat, vannak olyan testvéreink is, akik előttünk tették meg ezt az utat, és olyanok is, akik utánunk fogják megtenni. Imádkozzunk most azokért, akik utánunk jönnek majd! Azokért is, akik talán kicsit lemaradtak az eredeti tervükhöz képest. Imádkozzunk értük, ahogyan ők majd az utánuk következő nemzedékért fogják ugyanezt megtenni!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)