185. nap, Hiszkija imája – 2Kir 19, 2Krón 30, Zsolt 143 (2025.06.27., péntek)

(Mivel tegnap új időszakasz kezdődött, a Fogság periódusa, kérlek keresd meg és olvasd el az ehhez a részhez tartotó Bevezetést is!)

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hiszen mi is szoktunk imádkozni hozzád védelemért üldözőinktől, az akadályok leküzdéséért, ahogy most Dávid tette a zsoltárban. Miért tesszük ezt? Mert tudjuk, hogy nincs ellenség, nincs akadály, nincs probléma, amelynél Te ne lennél nagyobb! Te Isten vagy mindenek felett! Így bízunk benned, és kezedbe adjuk álmainkat, félelmeinket, reményeinket, szeretteinket! Kezedbe adjuk önmagunkat, mint gyermekeidet. Ma és minden nap, ámen. Jézus nevében imádkoztunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Tehát itt vagyunk Hiszkija király történeténél, a 2 Királyok 19. fejezeténél és a 2 Krónikák 30-nál. Emlékeztek, az ő apja Ácház volt, az egyik legrosszabb király Júda történetében, fia, Hiszkija azonban az egyik legjobb volt! A ma olvasottak csak aláhúzzák ezt a tényt. Hiszen mi történik?

Szancherib megtámadja az országát és már Jeruzsálemet fenyegeti, ezt már láttuk tegnap. Az Asszír király kérdése ez: ’Miből gondolod, hogy a te királyságod megmenekül? Számtalan királyságot győztem le. Az ottaniak mind imádkoztak a maguk isteneihez, de egyik sem segített rajtuk. Miért gondolod, hogy te kivétel leszel, és a te istened megment téged?’ Erre Isten maga válaszol Ámoc fián, Izajáson keresztül: „A te dolgod volt romhalmazzá tenni mind a megerősített városokat…” (2Kir 19,24). Igen, de ez eddig tartott! Júda megmenekül!

Szancherib főpohárnoka nyilvánosan kigúnyolta Hiszkija bizalmát az ő Istenében Jeruzsálem kapujában. Amikor visszatért urához, Szancherib maga egy levélben is megírta hiszkijának ugyanezeket. A tartalma ez volt: ’Minden isten meghódolt nekem, neked sincs esélyed.’

Ekkor ezt ovassuk a Szentírásban: „Hiszkija király átvette a küldöttek kezéből a levelet, és elolvasta. Aztán felment az Úr templomába, s az Úr eléterjesztette (2Kir 19,14)”. Imádkozni kezdett. Egy kis nép vezetőjeként, amely egy győzelmesen előrenyomuló nagyhatalom útjában állt. Teljesen világos, hogy Isten az egyetlen reményük. És Hiszkija imájában kifejezi ezt a reményt. Hisz és bízik az Úrban!

Hányszor kerülünk mi is olyan helyzetbe, amikor a gondok, a problémák sokkal nagyobbak, mint mi vagyunk, amikor semmi reményünk a jó megoldásra, megmenekülésre. Ha itt most bármi pozitív történik, az tisztán a Te akaratodból lesz, az mind-mind a Te dicsőségedre szolgál… Hiszkija ebben egy csodálatos példa. De az is, ahogy imában vázolja a helyzetet: ’Te nem csak egy isten vagy a sok közül!’ „Urunk, Izrael Istene, te, aki a kerubok fölött trónolsz és az egyetlen Isten vagy a föld országai fölött! Te teremtetted a mennyet és a földet… Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai leigázták a népeket, isteneiket pedig tűzbe vetették. De nem is voltak istenek, csupán emberi kéz alkotásai, fa és kő, azokat megsemmisíthették” (2Kir 19,15.17-18). De Te az igaz Isten vagy! „Szabadíts ki minket kezéből, hadd tudja meg a föld minden népe, hogy egyedül te vagy az Isten, Urunk!” (19. v.). Tehát kristáytisztán lát: ’Van esélyünk minden földi és alvilági hatalommal szemben, mert mi az igaz Istené vagyunk! Mi leszünk a kivétel!’

Azt is látjuk, ahogyan a 2 Krónikák 30. fejezetében Hiszkija helyreállítja a Páska, a Húsvét ünnepét. Azt mondja, hogy eddig nem úgy imádtuk Istent, ahogyan Ő kérte tőlünk, úgyhogy visszatérünk a hiteles istentisztelethez. Hiszkija még az asszírok által megszállt északi területek maradék zsidóságához is követeket küldött, hogy térjenek vissza az igaz Istenhez, hagyjanak fel tévelygéseikkel, jöjjenek Jeruzsálembe együtt ünnepelni Júda és Benjámin törzsével! ’Hiszen mi mind, együtt vagyunk Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének népe. Valójában nem két királyság vagyunk, hanem egyetlen nép!’

Sokan kigúnyolták Hiszkija követeit, de voltak, akik hallgattak rájuk és felmentek Jeruzsálembe. Megtartották együtt az ünnep hét napját hatalmas dicsőítés és öröm közepette, és annyira megtelt a szívük, hogy megnyújtották az ünneplést még egy héttel – ez is annyira sokat mond nekünk! Sokszor adunk egy órát Istennek a vasárnapból – de miért ne maradhatnánk ott a jelenlétében még egy órát? Miért ne adnánk neki dicsőséget? Izrael sem tette ezt minden nap, de van ideje az ilyen kiterjesztett istentiszteletnek is, mint most, amikor annyi év után végre méltón megünnepelték a Húsvétot.

Mi is itt vagyunk, túljutva a bibliaolvasásunk felén, itt a hegytetőn, és Isten hív minket, hogy tartsunk ki! Hogy adjunk időt, az Ő dicsőségére, hogy megszabadulhassunk a bálványainktól és úgy közeledhessünk hozzá, ahogyan Ő szeretné. Hogy neki adjuk a teljes szívünket; hogy imádjuk őt mindenünkkel, amink csak van – ami nagy kihívás a számunkra. Isten pontosan ezt kéri tőlünk. Ő várja a teljes önátadásunkat. Ez fontos neki. Mint ahogy az is igaz, hogy fontosak vagyunk Neki és teljes szeretetével fordul felénk. Micsoda ajándék ez! És micsoda kihívások!

Imádkozzunk egymásért! Még annyi minden áll előttünk! Istennek megannyi igéjét kell még hallanunk, hogy formáljanak bennünket és hogy meglágyítsák a szívünket! Én imádkozom érted, kérlek, te is imádkozz értem! Alig várom, hogy holnap újra találkozzunk!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kunszabó Zoltán.)

184. nap, Hiszkija (Ezékiás) uralma – 2Kir 18, 2Krón 29, Zsolt 141 (2025.07.26., csütörtök)

Mennyei Atyánk, köszönjük Igédet és jóságodat! Köszönjük azt is, hogy meghallgatod imáinkat, és azt a felfoghatatlan tényt, hogy – valami számunkra ismeretlen okból – a mi imáink fontosak neked! A szívünk fontos neked. Az életünk fontos neked. A hajszálainkat számon tartod, Istenünk (vö. Mt 10,30). Ez számunkra nem igazán logikus, de mégis: fontosak vagyunk neked. Egyszerűen csak köszönjük mindezt! Köszönjük, hogy az is számít Neked, amikor hallgatjuk a Te szavadat; hogy ez neked számít, hogy ez téged megtisztel, hogy ez dicsőséget szerez neked, és hogy Te ezt elfogadod! Fogadd el ezt az időt, amit együtt töltünk, ezt az időt, ami azzal telt, hogy hallgattuk a Te szavadat – legyen ez neked szentelt ajándék! Miközben jól tudjuk, hogy valójában ez is a Te ajándékod számunkra. Te olyan jóságos vagy, Istenünk! Hálát adunk Neked! Dicsérjük a Te nevedet! Kérünk Téged, őrizz meg minket, segíts, hogy hűségesek maradjunk! És ha eddig nem voltunk azok, tégy minket hűségessé! A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében imádkozunk. Ámen.

Nagyon szeretem a 141. zsoltárt! Egyszerűen fantasztikus! Különösen jó ezt a nap elején imádkozni, ezekkel a szavakkal: „Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” (Zsolt 141,3). Ez egy nagyszerű imádság, különösen akkor, amikor tudjuk, hogy olyan beszélgetés előtt állunk, ahol feszült lehet a légkör, és esetleg olyan szavak csúszhatnak ki a szánkon, amelyeknek nem kellene. Ezért így kérjük az Urat: ’Állíts őrt a szám elé, Uram, vigyázz a beszédemre!’ Ez egy remek ima – nagyszerű napindító –, és kiváló minden olyan helyzetben, amikor tudjuk, hogy beszélni kell, és nem mindegy, hogy ezt miként tesszük.

Rendben, tehát folytatjuk: nagyon jó érzés visszatérni és újra szinkronba kerülni a Krónikák második könyvével (a 2 Királyokban eddig is előrehaladtunk). Most Hiszkija király történetét olvassuk. Pár dolgot tudunk róla: Az apja Acház volt, és tudjuk, hogy Acház az egyik legrosszabb király volt, akit Júda valaha is ismert (vö. 2Kir 16). Ezzel szemben Hiszkija az egyik legjobb királlyá vált, aki valaha is uralkodott Júda fölött! Ez önmagában is elgondolkodtató. Oly sok tanulság rejlik ebben — elgondolkodhatunk rajta mélyebben is: a származásunk nem a sorsunk! Másképp fogalmazva: a múltunk nem a végzetünk. Az előttünk járó emberek – az őseink – nem határozzák meg a jövőnket. Hiszkija sorsa is ezt mutatja. Tanult az apja példájából, tanult Izrael északi királyságának példájából is, és felismerte: ’Nem, az én apám, Acház nem volt hűséges.’ De figyeljük meg: nem mondta ezt ki szó szerint. Ez nagyon érdekes. Nem ítélte el apját – legalábbis nincs ilyen feljegyzésünk sem a Királyok, sem a Krónikák könyvében. Amit látunk, az az, hogy Hiszkija a tetteivel visszavonja, megsemmisíti mindazt, amit az apja tett. És ez önmagában is figyelemre méltó.

Azt is tudjuk, hogy három évvel Hiszkija trónra lépése után Asszíria királya betört Izraelbe, száműzte a népet, elpusztította az országot. Biztosak lehetünk benne, hogy Hiszkija is látta ezt, és megértette: ’Nézzétek, mi történik, ha nem maradunk hűségesek! Ez a hűtlenség pusztuláshoz vezet.’ Mit tesz Hiszkija? Helyreállítja az igaz istentiszteletet. A 2 Krónikák 29,3 szerint már uralkodása első évének első hónapjában megtette az első lépéseket a helyreállítás felé. Korábban voltak olyan királyok, akik ugyan újraindították a templomi áldozatokat, de nem döntötték le az Aséra-oszlopokat és hasonló bálványokat, nem vágták ki a „szent” fákat, nem tiltották meg a magaslati helyekn való áldozatbemutatást. Megkérdezhetnénk: miért nem?

Azért, mert Jeruzsálemen kívül, a vidéki emberek szerettek ezekre a helyekre járni, ahol bálványok álltak, imádkoztak ott. Ha királyként meg akarod tartani az uralmadat, és csak azt akarod, hogy „béke” legyen, akkor inkább megengeded nekik, hogy azt csinálják, amit akarnak, ahelyett, hogy az életszentség felé vezetnéd őket. Hiszkija viszont nem volt hajlandó erre az alkura. Ő nemcsak a templomi kultuszt újította meg, hanem a hamis istenségeket is eltávolította az országból. És ez rendkívül fontos lesz, mert a következő fejezetben már a nép védelmében kell majd kiállnia. De előbb Isten oldalán állt, mielőtt a nép oldalán állhatott volna!

A 2 Királyok 18-ban megérkeznek Jeruzsálemhez Asszíria királyának követei. Hiszkija kiküldi Eljakimot, a palota elöljáróját, valamint Sebnát, az írnokot és Jóachot, a krónikást. Asszír részről a  főpohárnok beszél, és azt mondja: „A népek istenei közül ki tudta tán egyetlenegy is szabadítani földjét Asszíria királya kezéből? Hol vannak Hamat és Arpád istenei? Hol Szefarvajim istenei, Hena és Ivva? Hol Szamária földjének istenei? Kiszabadították Szamáriát a kezemből? Az országok istenei közül melyik volt képes megmenteni országát a kezemtől? Hát akkor az Úr most hogy szabadíthatná ki Jeruzsálemet a kezemből?” (2Kir 18,33–35). ’Miért gondoljátok hát, hogy a ti Istenetek segítene most rajtatok?’ Ez a nagy kérdés. Továbbá az, amivel majd a 2 Királyok 19-ben szembesülünk, illetve a következő fejezetekben: Érdemes-e az Úrra hagyatkozni, vagy inkább politikai szövetségeket kell kötni – például Egyiptommal? A főpohárnok maga mondja: ’Ne reménykedjetek Egyiptomban!’ (vö. 2Kir 18,21) De Hiszkija nem Egyiptomban bízott, hanem az Úrban, az ő Istenében. És ez a döntő különbség. Ő királyként jól vezeti a népet. Ezért most mi is tovább követjük majd Hiszkija útját, és látni fogjuk, hogyan bontakozik ki a történet. De már most is látszik: Hiszkija nemcsak a templomi istentiszteletet újította meg, nemcsak eltávolította a bálványokat, hanem egészen az Úrba vetette bizalmát, még akkor is, amikor óriási fenyegetettséggel nézett szembe. 

Egy utolsó gondolat. Talán észrevettétek a 2 Krónikák 29-30. alapján: mindaz, amit eddig a Leviták könyvéből, a Számok könyvéből, és a Második törvénykönyvből tanultunk – most értelmet nyer. A nép bikákat, kecskéket, bárányokat hozott, az előírások szerint. Feláldozták azokat, vérüket az oltárra hintették. Ráadásul bakkecskéket is hoztak, és kezüket azok fejére tették – miért? Mert azok bűnbakok voltak (Lev 16,21–22). Így jelképesen a nép bűneit áthelyezték rájuk, majd levágták őket. Micsoda ajándék! És most már ti is értitek. Mert átrágtuk magunkat a Leviták könyvén, a Számok könyvén, és a Második törvénykönyvön. És most, amikor Hiszkija és a léviták ezt teszik, azt mondhatjuk: „Ó, igen – ezt már ismerem!” Szóval gratulálok nektek!

A 184. napnál jártok, és egyre jobban ismeritek Isten szavát. És most már azt is látjátok: mennyire fontos azt adni Istennek, amit Ő kér, és bízni Benne, amikor összecsapnak fölöttünk a hullámok, és kemény próbák érnek minket. Tudom, hogy ebben a közösségben sokan éppen most is küzdenek, szembenéznek nehézségekkel. Ezért imádkozunk értetek. Imádkozzunk egymásért. Kérlek, imádkozzatok értem is!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

183. nap, Izraelt legyőzi Szíria – 2 Kir 17, Mik 5-7, Zsolt 140 (2025.06.25.)

Mennyei Atyánk! Köszönjük a szavaidat, köszönjük a szeretetedet irántunk! Köszönjük, hogy visszahívsz magadhoz minket! Dávid, a zsoltáros segítségért imádkozik hozzád, mert nekünk is szembe kell néznünk az ellenség csapdájával, azzal a kelepcével, amit az ellenségünk állít elénk. Nem csak emberek lehetnek az ellenségek, hanem ahogy Szent Pál is mondta: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12). A Sátán is ellenség, aki keresi az elhagyatott lelkeket a világban. Ezért imádkozunk Urunk, hogy védelmezz minket minden lehetséges ellenségtől. Urunk, Istenünk, te megmutattad nekünk, hogy milyen erők munkálkodnak velünk szembe, a világi erők, a hús-vér emberek és az ördög. A bűnös világ, a megromlott világ, a saját bukott testünk és a Sátán elbukott angyalai egyaránt elgáncsolnak minket. Ezek a csapdák a számunkra. Segíts nekünk, hogy ne csak éberek és bölcsek legyünk, de a lássunk is tisztán, és vegyük észre a világ, az emberek és az ördög által állított csapdákat. És legyen bátorságunk segítségül hívni Téged a nehézségeink közepette! Legyen bátorságunk harcolni! Urunk, Istenünk, ne engedd, hogy a kényelemre cseréljük az igazságot. Ne engedd, hogy elmeneküljünk a kényelmetlenségek elől, azzal, hogy megadjuk magunkat az ellenségnek. Segíts, hogy mindig bátrak, bölcsek és főként a Tied legyünk minden helyzetben! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és Szentlélek nevében! Ámen.

A 2 Királyok 17. fejezeténél tartunk. Az északi királyság összeomlása következik: Asszíria királya bevonul és mit tesz? Legyőzi az északi tíz törzset és elhurcolja őket Asszíriába. Ez egy nagyon kritikus pont. Északon a tíz törzs eltűnik. Örökre megszűnik létezni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni ennek a jelentőségét. A déli két törzs, Júda és Benjamin törzsei még ott vannak. Ezt mondja az Írás: „De Júda sem tartotta meg az Úrnak, az ő Istenének parancsait, hanem az Izrael bevezette szokásokhoz igazodtak. Ezért az Úr Izrael egész népét elvetette, megalázta, és fosztogatóik kezére adta őket, míg végül el nem taszította őket színe elől” (2 Kir 17,19). Vagyis mi történik? Júda és Benjamin törzse még megvan délen, habár őket is elhurcolják majd Babilonba. Ők vissza fognak jönni. Hazatérnek majd és újra elfoglalják a földet. Azonban az északi 10 törzs soha, de soha többé nem tér vissza a földjére. Nem csak hogy soha nem jönnek vissza, de ahogy olvassuk a 2 Királyok 17 közepén, Asszíria királya embereket hívott öt tartományából, Babilóniából, Kutából, Avvából, Hamatból és Szefarvajimból, hogy telepedjenek le Szamáriában. Tehát nem Izrael fiait hívta oda. Ez nagyon fontos. Itt van Szamária és a szamaritánusok, akiknek ugye semmi köze a zsidókhoz,  ezt Jézus idejében is látjuk majd. Tehát északon vannak a szamaritánusok, akik nem zsidók.

Rengeteg viszálykodás van, jönnek az oroszlánok Szamária földjére, széttépik őket. Erre Asszíria királya arra gondol, hogy azért van ez, mert elhagyták az ország Istenét. Asszíria királya mindenféle istenben hisz, a folyók, a hegyek, a fák vagy a föld istenében. A helyek isteneiben hisznek nem pedig az Úrban az Istenben. A királyt azt gondolja, hogy mivel elhurcoltunk minden papot, akik itt voltak, ez a föld most el lett átkozva. Vagyis vissza kell hozni egy papot, aki helyreállítja a vallásukat, mert a föld istene az oka annak, hogy az oroszlánok megölik az embereket. Nemcsak azt becsülték alá, hogy Az Úr az Isten mindennek az Ura, de az Asszír király hozat vissza egy papot, aki egyébként nem levita pap, -ha visszaemlékszünk, Jeroboám nevezte ki más törzsekből a papokat – és ez a visszahívott pap most ezt az úgymond hamisított Ószövetséget tanítja az embereknek. Azt a változatot, amit Jeroboám kezdett el és még mindig érvényes mostanáig. Mindezek miatt és az öt új behozott királyság miatt a szamaritánusok úgy tekintenek magukra mintha ők is zsidó félék lennének. Nem szó szerint zsidók, de nézzük meg János evangéliumának 4. fejezetében a szamaritánus asszony történetét a kútnál, hogy megértsük. Ez a nő egy szamaritánus és azt kérdezi Jézustól, hogyan lehetséges, hogy ő, mint zsidó férfi szóba áll egy szamáriai nővel? Ezt azért mondja, mert a szamáriaiaknak semmi kapcsolatuk nem volt a zsidókkal. Majd azt mondja a nő: ’ti zsidók azt mondjátok, hogy az egyetlen hely, ahol imádkozni lehet Istenhez az a Jeruzsálemi Templom, de mi itt imádjuk az Istent.’ Majd Jézus világosan megmondja: „Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered.” (Jn 4,22). És ezt emiatt a 700 évvel ezelőtti történet miatt mondja Jézus. Mert körülbelül Kr.e. 700 évvel ezelőtt történik, amit itt a Királyok második könyvében veszünk most. Így tudjuk megérteni a szamaritánusok és a zsidók közti ellenségeskedést. A szamaritánusok azon a földön élnek, ami a zsidók földje, ahonnan az asszír király elüldözte a zsidókat és a helyükön öt másik királyság embereit telepítette le. Ezért fontos itt János evangéliumának a 4. fejezete. Hány férje is volt a szamáriai asszonynak?  Az asszony azt mondja egy sincs, erre Jézus mondja, hogy persze mert már öt férjed volt és a mostani férfi nem is a férjed. És ez nem csak erre a nőre igaz, az ő öt kapcsolatára, hanem erre a térségre is igaz. Mert mit hozattak be Szamáriába? Öt királyságot öt országból: Babilóniából, Kutából, Avvából, Hamatból és Szefarvajimból. Öt királyságot hoztak be Szamáriába és itt van a szamáriai asszony, aki öt férjet tud maga mögött és akivel most van az nem a férje. Emlékezzünk vissza Ózeás könyvére, mit mond Isten? : „Azon a napon mondja az Úr így szólít majd engem: „Férjem!” És nem mondja nekem: „Baálom!” (Óz 2,18). Isten ezt a fajta kapcsolatot, vagyis a szövetséget akarja megkötni a népével. Ez egy hihetetlen mozzanat a történetben, amikor a 2 Királyok 17-ben előre vetíti az írás azt, ami be fog teljesedni a János evangéliumának 4. fejezetében amikor Jézus a szamaritánus asszonnyal beszél. Jézus meghívja az asszonyt majd a város lakóit, hogy higgyenek benne. Ez nagyon meghatározó rész és hihetetlenül csodálatos. 

Mikeás próféta 5. fejezetében vannak a híres prófétai szavak, amiket már sokszor hallottunk karácsonykor és adventkor: „De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett.” (Mik 5,1). Ez a prófécia utal arra, hogy Jézus Krisztus Betlehemben fog megszületni, aki az ősidőkből fog származni: „Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék. (Mik 5,1-2). Ez egyszerűen hihetetlen. Mikeás az északi népeknek, Izraelnek jövendöl, hogy szét fognak szóródni, ahogy a szél szétszórja őket, de Betlehemből, Júdeából fog jönni egy vezető, aki pedig visszahozza majd őket. Hihetetlen prófécia Jézus Krisztusról, aki Betlehemben fog születni. 

A 6. fejezetben van az egyik kedvenc versem az Ószövetségből, ami arra válaszol, hogy mit kér az Úr tőlem? „Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé?” (Mik 6,6). Majd egy egész lista következik: „Álljak oda égőáldozatokkal, egyesztendős borjakkal? 7Kosok ezreiben telik-e az Úrnak kedve, vagy áradó olajpatakokban? Feláldozzam-e elsőszülöttemet vétkemért, méhem gyümölcsét saját bűnömért?” (Mik 6,6-7). Emlékezzünk vissza, hogy Acháb is ezt tette. Acháb feláldozta a saját fiát és az északi népek is ezt tették. És ezt nagyon rosszul tették. Emlékszem gimnazista voltam mikor először olvastam ezt a kérdést és nagyon megrázott. Uram, mit akarsz tőlem? Mit adhatok én neked? Tudom, hogy meghívsz valamire, de nem tudom mi az és mennyire akarod azt? És itt ez az ember Mikeás könyvében, aki azt kérdezi „Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé?” Hozzak elé mindent vagy mit hozzak elé? Isten válaszol: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” (Mik 6,8). Teljesen egyértelmű. Ezt kéri az Úr. Engedelmességet kér, hogy képesek legyünk betartani a parancsait, a törvényeit, engedelmeskedjünk a szívének és képesek legyünk megtenni az Ő akaratát a életünkben. 

Nincs is jobb gondolat itt a kettészakadt királyság utolsó napján. Holnap közeledünk a babiloni fogsághoz és Isten ezt kéri tőlünk: „Váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel” Imádkozzunk ezért, hogy mi férfiak és nők egyaránt meg tudjuk ezt tenni. Imádkozom értetek. Kérlek imádkozzatok értem. Imádkozzunk egymásért.

182. nap, A megkerülhetetlen Isten – 2Kir 16., Mik 1-4., Zsolt 139 (2025.06.24., kedd)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk Téged! Annyira szeretem a mai zsoltár címét: „Isten mindentudása és jelenléte”. Te vagy az, aki elől nem lehet elrejtőzni, mert Te alkottál bennünket. Te formáltál meg minket, amikor még édesanyánk méhében rejtőztünk. Te, Istenünk, már akkor ismertél minket, és teljesen ismersz most is. Áthatóan és mélységesen ismersz bennünket – és mi sohasem tudunk elrejtőzni előled. De miért is akarnánk, Uram, Istenünk? Kérünk, segíts nekünk, hogy engedjük, hogy ránk találj! Segíts, hogy Téged keressünk, és ne meneküljünk előled, ne rejtőzzünk a tenger mélyére, ne akarjunk a Föld legmesszebb határaira menekülni. Kérünk, adj kegyelmet, hogy meg tudjunk állni előtted, hogy visszatérjünk Hozzád, és hogy Te ránk találj – mert Te vagy az Isten, aki szeret minket! Segíts nekünk, hogy meg tudjuk engedni magunknak, hogy szerethess minket. Szeress minket úgy, ahogyan csak Te tudsz – megállíthatatlanul és nyilvánvalóan. Ezt az imát Jézus nevében mondjuk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma a 182. nap van. A mai napon olvassuk a Királyok második könyve 16. fejezetét, Mikeás próféta könyvéből az első négy fejezetet, valamint imádkozzuk a 139. zsoltárt. Ez utóbbi az egyik kedvenc zsoltárom. Persze sok kedvencem van, de ez valóban különleges. Ma Mikeás próféta is megjelenik az olvasmányainkban, ami óriási ajándék. Mikeás Izajás kortársa az Ószövetségben, és nemcsak Izrael népéhez szól, hanem Júda népéhez is. Isten egész népéhez intézi szavait, megtérésre hívja őket, és elmondja, mi történik, ha nem térnek vissza az Úrhoz. Prófétál, hirdeti a jövendőt is. Ahogy mondtam, ez a 182. nap, ami azt jelenti, hogy ha ma befejezed az olvasást, akkor épp a Biblia felénél jársz.

A Királyok második könyve 16. fejezetében Acház király uralkodásáról olvasunk. Ő nem volt jó király, nem azt tette, ami helyes az Úr szemében. Nem úgy élt, mint apja, Jotam, vagy nagyapja, Amacja. Acház átvette a kánaániták szokásait, sőt, még saját fiát is feláldozta Moloknak, a pogány istennek. Ez szinte felfoghatatlan. Apja és nagyapja eltűrték a pogány áldozóhalmokat, de legalább hűségesek voltak az Úrhoz. Acház azonban teljesen elfordult Istentől, hamis isteneket imádott.

Amikor Damaszkuszba ment, az asszír királynál látott egy oltárt, és megparancsolta Urija papnak, hogy építsen olyat a jeruzsálemi Templomban is. Ezután ezt az oltárt használta, és maga is papként viselkedett, hamis áldozatokat mutatott be hamis isteneknek egy hamis oltáron. [Mindezt azért tette, mert Asszíria vazallusa lett, aminek akkor az istentiszteletben is meg kellett mutatkoznia. Az nem világos a szövegből, hogy valóban idegen isteneknek mutatták-e be az áldozatot az új oltáron, de az biztos hogy az istentisztelet parancsolt rendjét bűnösen megváltoztatták – a szerk.] Acház tehát nemcsak bűnt követett el, hanem el is torzította az Istennel való kapcsolatot az egész nép kárára.

Még ez előtt Szíria (Arám) királya és Izrael királya szövetséget kötött, és megtámadta Júdát. Izajás próféta ekkor eljött Acházhoz és azt mondta neki: ’az Úr harcolni fog érted, ha hozzá tartozol’. Ez olvasható Izajás könyvének 7. fejezetében, ahol a híres „Emmánuel” prófécia található: „Íme, a fiatal nő fiút szül, és Immánuélnak nevezi el.” (Iz 7,14 – az amerikai fordítás alapján). Immanuel azt jelenti: ’Velünk az Isten’. Az Úr azt mondta Acháznak: ’Kérj jelet, bármit’. De Acház visszautasította: „Nem kérek, nem kísértem az Urat.” Ez elsőre alázatosnak tűnik, de valójában azt jelzi, hogy Acháznak már kész terve volt – nem Istenhez akart fordulni, hanem az asszír királyhoz. Ez pedig először az északi királyság, Izrael pusztulásához vezetett. Asszíria lesz az, aki elfoglalja és száműzetésbe viszi Izrael népét, és megnyitja az utat Júda későbbi pusztulása felé is.

Itt kapcsolódunk Mikeás prófétához. Mikeás ugyanabban az időszakban működik, mint Izajás – Jotam, Acház és Ezékiás király alatt prófétált. Ő is ugyanazt az üzenetet hozza: ítélet és remény. Mikeás megmondja, hogy a vezetők, a királyok és a próféták romlottak. Igazságtalanok, a próféták pénzért hirdetnek jót vagy rosszat, attól függően, hogy ki fizeti őket. Úgy látom, hogy a papok is vétkesek voltak ugyanebben. Isten mégis reményt ad. A második fejezetben ezt mondja: „Bizony, összegyűjtöm egész Jákobot, bizony, egybegyűjtöm Izrael maradékát. Egybegyűjtöm őket, mint juhokat az akolba, mint a nyájat a mezők ölén” (Mik 2,12). Még az ítélet közepette is azt mondja Isten: ’jön még olyan idő, hogy én leszek a pásztor. Én leszek itt a jó pásztor!” Tudjuk, hogy ezt végső soron Jézus teljesíti be, aki önmagáról mondja: „Én vagyok a jó pásztor.” Ez valóban rendkívüli ígéret!

Az utolsó dolog, amit ma még ki szeretnék emelni, Mikeás próféta könyvének 4. fejezetéből való. Itt hangzik el az a hihetetlen ígéret a helyreállításról, ami újra csak az ítélet szavai közé van ágyazva – ezúttal Sion ellen. [Mikeás egészen konkrétan megjövendöli Jeruzsálem és a Templom lerombolását a 3. fejezet 12. versében, jóval az események előtt. Ezzel így még nem találkoztunk – a szerk.]

Ugyanakkor szól már az üdvösséges jövőről is. Azt olvassuk, hogy „azokban a napokban megtörténik majd”. Mikor? Az ítélet és a száműzetés után következik be. Miután már úgy tűnik, hogy minden elveszett, hogy a történetnek vége van, és soha többé nem jön vissza semmiféle áldás az életükbe – pontosan ekkor jön el az isteni fordulat. „A napok végén az Úr templomának hegye a hegyek orma fölé emelkedik, magasabb lesz minden halomnál. A népek odasereglenek, sok nemzet tódul oda. ’Gyertek mondják –, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének templomába, hogy tanítson meg minket útjaira, és az ő ösvényein járjunk.’” (Mik 4,1–2) Ez lenyűgöző ígéret. Miért is? Mert Jézus maga teljesíti be ezt az új szövetségben. Ő az, aki Isten áldásait Izrael népéről kiterjeszti az egész világra – és beteljesíti azokat a kereszténységben, az Egyházban. Tehát ez már sok nép ügye, nem csak a zsidóké. Ők az első választott nép, és különleges célból lettek kiválasztva. Emlékezzünk Ábrahámra, és az ígéretre, amit kapott: „Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,2-3. És most Mikás próféta a 4. fejezetben azt mondja: ez be fog következni – de csak a száműzetés után, az ítélet után, az után a legsötétebb nap után, amit Izrael népe addig valaha is átélt. És akkor majd eljön az Úr, aki ítéletet tart sok nép között, és megfenyít erős nemzeteket, még a távoli országokból is. Ők pedig „kardjukból ekevasat kovácsolnak, a lándzsájukból meg sarlót” (Mik 4,3).

Ezután jön egy sor, amiért egyszerűen odavagyok: „Szőlője tövében ül majd mindenki, meg fügefája alatt, és senki nem zavar senkit (Mik 4,4). Ez a sor nemcsak Mikás prófétánál szerepel, hanem a Hamilton című musicalben is elhangzik, amikor George Washington visszavonul. Ott azt fejezi ki, hogy egész életében harcolt, megalapította az Egyesült Államokat, és most csak azt szeretné, hogy békében élhessen – ülve a saját szőlője és fügefája alatt, félelem nélkül. De ez nem George Washingtonról szól. Ez Jézusról szól. Mert „minden nemzet a maga istenének
nevében jár, mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevében járunk, örökkön-örökké.” (Mik 4,5). Ez az a hitvallás, amit minden Istenhez tartozó embernek ki kell mondania: ’igen, más népek járhatnak a maguk isteneinek útján, de mi az Úr, a mi Istenünk nevében járunk’. Ezért mi is Krisztus nevében járunk, ma is és minden nap – de csak az Ő kegyelmével.

Ahogy mindig kérjük a végén, most is: imádkozzunk egymásért. Mert nehéz a megtérés, nehéz bűnbánatot tartani, nehéz hűségesnek lenni az Úrhoz, különösen akkor, amikor úgy érezzük, sötétségben járunk. És az az igazság, hogy gyakran tényleg sötétségben járunk. De ahogy a zsoltár mondja: „neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal” (Zsolt 139,12). Ezért segíts, Uram! Segíts, hogy akkor is tudjunk járni, amikor nem tudjuk, melyik a következő jó lépés.

Imádkozzunk hát egymásért. Én imádkozom érted – kérlek, te is imádkozz értem. Mike atya vagyok, és alig várom, hogy holnap újra találkozzunk. Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Jordán Bertalan, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

181. nap, Jónás és a hal – 2Kir 15, Jón 1-4, Zsolt 138 (2025.06.23., hétfő)

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged! Urunk, te látsz minket, és megvizsgálsz. Nem csak azért vizsgálsz és figyelsz minket, hogy rajtakaphass, amikor rosszat teszünk, hanem egyszerűen figyelsz ránk… Bára az egész univerzum ura vagy, mégis, minket embereket alkottál a saját képedre és hasonlatosságodra, minket tettél gyermekeiddé, és atyaként szeretsz minket. Tudjuk, hogy minden imánkat hallod, és tudsz minden szükségünkről. Idehozzuk eléd gondolatainkat és vágyainkat. Tudjuk, hogy név szerint ismersz minket, és mindenkinek, aki vággyal, örömmel, gyásszal, vagy reménnyel hallgatja az igédet, annak te magad vagy a válasz. Magasztalunk téged, szeretünk téged! Dicsőülj meg közöttünk Jézus nevében! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

A Királyok második könyvében ma Azarja királyról olvasunk. Az ő neve ismerős lehet. Júda királya lett, amikor tizenhat éves volt. Emlékezhetünk azonban egy másik fiatal uralkodóra is a Krónikák második könyvéből, Uzijára. A két név ugyanazt az embert takarja. Uzija nagyszerű király lett, kivéve, hogy bár visszaviszi a kultuszt a templomba, mégsem rombolja le a magaslati oltárokat. Az emberek így továbbra is mutatnak be áldozatokat ezeken a helyeken. Végül Uzija leprában hal meg. A trónon a fia, Jotam követi, aki apja betegségének ideje alatt már kormányzott az országban. 

A 2 Királyok 15 további részeiben az északi országrész káoszáról olvasunk. Gyilkosság gyilkosság után. Öt király követi egymást, néhány hónapos uralkodással. Az ország dolgai egyre csak romlanak. Már látjuk Asszíria uralkodóját – Pult, más néven Tiglatpilezert – hogy belép Izraelbe és fogságba viszi a nép egy részét. Több várost elfoglalnak, melyeknek a népét Asszíriába viszik. Ez a kezdete az északi királyság pusztulásának. A fejezet pedig Acházzal zárul, aki szintén nem lesz jó király. 

Jónás próféta könyve következik. Róla már egy másik helyen hallhattunk, néhány nappal ezelőtt (2Kir 14,25). Jónás II. Jeroboám király – az egyik legrosszabb király – prófétája volt. Jónás egy sikeres felszabadító hadjárat ügyében megerősíti őt abban, amit tesz. Ámosz – aki igaz próféta – az Ámosz 6-ban Jerobeám ellen szólal fel. Annak nincs nyoma, hogy Jónás felszólalt volna a király ellen. Kétséges, hogy mennyire volt hűséges próféta.

Isten megszólítja őt, hogy hirdessen megtérést a niniveieknek. Erre ő tesz is azért, hogy ne tartsuk jó prófétának. A könyv kezdetén még nem tudjuk pontosan, hogy miért nem megy Ninivébe, és indul el az ellenkező irányba, Tarzisba. Később azonban megtudjuk. A prófétákat általában a választott néphez küldi Isten, hogy visszatérjenek hozzá, Jónást azonban most Ninivébe, Asszíriába küldi. Isten népének ellenségeihez kell mennie, hogy megtérésre hívja őket. Jónás pedig már a megtérésük után vallja be, hogy azért nem akart menni, mert tudja, kicsoda Isten, és tudja milyen kegyelmes. A Jónás 4,2-ben mondja ezt el. A ninivei emberek megtérése feldühítette Jónást. „Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki megbánja a rosszat.” Tulajdonképpen azt mondja, hogy nem akarta, hogy Isten irgalma működjön, hogy ezek az emberek megtérjenek. Azt akarta, hogy szenvedjenek a bűneik miatt.

Tény, hogy az asszírok nem voltak jó emberek. Kegyetlenkedtek a legyőzöttekkel, rengeteg izraeli embert öltek meg. Isten azonban rajtuk mutatja meg kedvességét és irgalmát. Olyan embereken, akik nem is ismerték őt. Jónás bemegy egynapi járásra a városba, és mindössze pár szót mond: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” (Jón 3,4).

Még csak azt sem mondta, hogy Isten, Izrael Istene teszi majd ezt. Azt sem, hogy mit kellene tenniük, vagy mit csináltak eddig rosszul. Mindössze ezt az egy mondatot mondta. A város lakói mégis megértették. Böjtöt hirdettek és zsákruhát húztak. Még a király is leveti köpenyét és böjtre hívja még az állatokat is. Megtérnek. Ironikus, akár szatírának is mondhatnánk. A hajó személyzete is megtért, amikor Isten megszüntette a vihart, és dicsőítették Őt, csakúgy, mint a niniveiek.

Jónás viszont mérges az egész helyzet miatt. Ő ítéletet hirdetett, erre Isten megbocsát… Isten megpróbál egy leckét adni neki, amikor egy bokrot növeszt fölé, hogy árnyékot adjon neki, majd egy féreg által elpusztítja azt. Jónás emiatt még nagyobb dühbe gurul. Isten pedig elmondja az okát, hihetetlen erőteljesen: „Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel elpusztult” (Jón 4,10). Jónás nem dolgozott a növényért, csak örült neki, most meg olyan mérges, hogy meg akar halni. Hát akkor Isten ne legyen irgalmas az emberekhez Ninivében? Több, mint 120 ezer emberről van szó, „akik még a jobb és a bal kezük között sem tudnak különbséget tenni” (Jón 4,11). Nincs törvény, nincsen Tízparancsolat számukra. Nem ismerik ezeket. Az ilyen emberekkel ne törődjön Isten? Az Úr kifejezi a szeretetének mélységét – Jónás szeretete azonban nem volt ilyen mély, hiszen nem hívta meg ezeket az embereket megtérésre. Jónásnak Isten mélységes szeretetére van szüksége, hogy meggyógyuljon a szíve és megértse Istent. Ez az üzenet mindannyiunk számára. 

Szólhatjuk az Úr szavait, mégis lehetünk felszínesek. Nem akarjuk terjeszteni az ő irgalmát, igazságát, nagyszerűségét. Pedig, ha megkereszteltek minket, akkor fel is kentek: pappá, királlyá és prófétává. Ne legyünk olyan próféták, mint Jónás, aki nem akarta hirdetni Isten szavát, és azt, hogy az Úr mennyire szereti az embereket! Legyünk olyanok, mint Ámosz, aki nem azt hirdette a királynak, amit hallani akart, hanem amire szüksége volt. 

Reméljük, hogy olyan próféták lehetünk, akinek szavai hallatán a szívek is megváltoznak, akiknek az élete tanúságtétel Jézus mellett!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)