175. nap, Isten megismerése – 2Kir 6-7, Oz 4-7, Zsolt 103 (2025.06.13., péntek)

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked és dicsőítünk téged! Tudjuk, hogy a te kegyelmed valóban eljut azokhoz, akik félnek téged. Tudjuk, hogy amilyen távol van kelet a nyugattól, olyan messze veted el tőlünk bűneinket. Urunk, a te irgalmad határtalan, megállíthatatlan, végtelen! Akkor adod a legtöbbet irgalmadból, amikor a legnagyobb szükségünk van rá, viszont legkevésbé sem érdemeljük meg. Ilyen a te szereteted. Köszönjük ezt neked! Urunk, te tudod, hogy csak porszemek vagyunk. Tudod, hogy milyen gyengék tudunk lenni, és mik azok a dolgok, amik miatt a legtöbbször vétkezünk – mégis kegyelemmel fordulsz felénk, hogy bővelkedhessünk kegyelmedben. Segíts, hogy igent mondhassunk neked ma és mindenkor! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

A 2 Királyok 6-7-ben újabb történeteket olvashatunk Elizeusról, néhány nagyszerű csodájáról. Elizeus életét meghatározza, hogy kétannyi rész szállt rá Illés lelkéből. Nem csak a csodák terén, hanem az éleslátásában is. Tudja, hogy mikor mi történik. A nagy éhínség idején, amikor az arámi sereg hosszú időre körülzárta Szamáriát, a király meg akarja öleti Elizeust. A király embere még oda sem ér hozzá, Elizeus már azt mondja a vele lévőknek: ’Tudom, mi fog történni’, és bezáratja az ajtót. Az Úr előre tudtára adott dolgokat. 

Két rövid történetet szeretnék kiemelni. Egyszer az arám király a prófétára vadászva harci kocsikkal bekeríti a várost, ahol Elizeus a szolgájával tartózkodik. A szolga a mesteréhez fordul tanácsért, aki ezt mondja: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint akik velük vannak” (2Kir 6,16). Figyeljük meg, mi történik ezután! Elizeus imádkozik, hogy a fiatal szolga szeme megnyíljon. Erre „az Úr megnyitotta a szolga szemét, úgyhogy nyomban észre is vette: Elizeus körül a hegy tele volt tüzes lovakkal és szekerekkel” (2Kir 6,17). Tehát a lovak és szekerek mindvégig ott voltak. Az Úr mindvégig Elizeus mellett volt, hogy megvédje. Isten jelen volt, aktív volt, de a szolga mégsem látta. Lehetséges, hogy eleinte maga a próféta sem látta őket, de hitétől vezetve szólt, s így Isten – Elizeuson keresztül dolgozva – megengedte, hogy a fiatal szolga megláthassa a valóságot. A valóság pedig az, hogy Isten nincs messze. Még Szamaria ostrománál sem, ahol pedig – amint később olvassuk – borzalmas dolgok történtek. 

Egy nő például a királyhoz kiált igazságért a rettenetes éhínség napjaiban. Előző nap egy másik nővel megegyezett, hogy megfőzik az ő fiát és megeszik, másnap pedig a másik nő fiával teszik ugyanezt. A másik nő viszont nem volt hajlandó felszolgálni a fiát, inkább elrejtette. Megdöbbentő olvasni, hogy mikre képes az emberi elkeseredettség. Ugyanilyen feljegyzések vannak Kr.u. 70 környékéről is, amikor a rómaiak ostromolták Jeruzsálemet. Ilyen a háború véres valósága. 

Isten azonban minden horror és minden háború közepette is jelen van. Még a hűtlen Izraelért is harcol. Izrael királya hűtlen, csakúgy, mint a nép, Isten mégis hajandó harcolni értük az arámok ellen. 

Ugyanebben az időben szolgál északon Ozeás próféta. A legfontosabb szó, amire emlékeznünk kell Ozeás könyvének középső szakaszait olvasva, a „tudás” vagy „ismeret”. A negyedik fejezet ezzel kezdődik: „Nincsen az országban hűség és szeretet, s az Urat nem ismerik többé” (Oz 4,2). Ez a fajta ismeret nem arra utal, hogy nem hallunk róla, vagy nem tudjuk a katekizmust. Itt egy bensőséges ismeretről van szó. Amikor „Ádám megismeri a feleségét és fiút fogan”, ugyanez a héber szó szerepel a szövegben. Isten bensőséges megtapasztalásáról beszélünk, amikor úgy értem meg Istent és szándékait, hogy „átérzem”, „átélem” őt. Ilyen bensőséges ismeret szükséges ahhoz, hogy ne csak halljunk Istenről, hanem az Ő szíve is feltáruljon nekünk. Egész bibliaolvasásunknak ez a lényege. Engedjük, hogy ezek a történetek formálják gondolatainkat, látásunkat, létrehozzanak egy olyan világképet, amin keresztül valóban kapcsolatba kerülhetünk Ővele!

Később az Ozeás 4,6-ban olvashatjuk azt a híres mondatot, miszerint „Népem elpusztul, mert nincs benne érteni tudás.” Vannak, akik szerint a fordítás lehetne az is, hogy „a népem elpusztul, mert nincs benne látás (vízió)”. Ha nincs bennünk látás, nem tudunk tájékozódni, nem látjuk, hogy kicsoda Isten és mit tehet az életünkben, akkor megsemmisülünk. Látásunk pedig akkor van, ha valódi kapcsolatban vagyunk Istennel. 

„Népem elpusztul.” Miért? Nem azért, mert nem tudják a parancsolatokat, vagy, hogy mit kellene tenniük, nem is azért, mert nem voltak prófétáik. Sokkal inkább azért, mert nem találkoztak Istennel valóban élet-átalakító módon. 

A mi kultúránkban is erre van szükségünk! Nem csak arra, hogy ismerjük az evangéliumot, és tudjunk sok történetet, hanem hogy ismerjük az Urat személyesen. Ez az életünk kulcsmozzanata. 

Ozeás prédikál az északi népnek, és igyekszik visszahívni őket Istenhez. Nem csak hűségre és engedelmességre hív, hanem Isten ismeretére. Isten ismerete fontosabb, mint az égőáldozatok. Ozeás hozzá hív vissza, ismerni őt úgy, amilyen ő valójában. [Jézus azt ígéri, hogy bensőleg kinyilatkoztatja önmagát azoknak, akik szeretik őt és engedelmeskednek neki (vö. Jn 14,21). Az Atyát a Szentlélek nyilatkoztatja ki a lelkünkben (vö. Róm 8,15-16). „A dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt” – imádkozik Szent Pál (Ef 1,17). Isten megismeréséhez valódi megtérés szükséges és az, hogy könyörögjünk a Lélek kiáradásáért önmagunkra – a szerk.]  

Ezért imádkozzunk! Imádkozzunk, hogy megismerjük azt, aki megteremtett, megváltott és szeret minket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

174. nap, Ózeás próféta – 2Kir 5, Óz 1-3, Zsolt 101 (2025.06.12., csütörtök)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged! Szeretünk Téged és mi is megkapjuk a Te szeretetedet, mert te hűséges vagy akkor is, amikor mi hűtlenek vagyunk. Te akkor is akarsz minket, amikor mi kelletlenek vagyunk. Megmutatod nekünk, Uram, hogy a te szereteted megállíthatatlan és soha nem változik. Nem a szépségünk vonz téged, hanem a Te szereteted vonz téged hozzánk. Kérünk, hogy továbbra is közeledj hozzánk és továbbra is vezess magadhoz, ha eltévelyedünk. Kérjük, ne engedd, hogy elforduljunk tőled. Jézus nevében kérjük. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A 2 Királyok 5-ben Elizeus próféta és Naámán, az arám vezér történetét olvastuk. Naamán az arám király seregének a nagyrabecsült és bátor vezére. Mindene megvan, ami csak kell, tisztelet, hírnév, gazdagság és hatalom. Mégis leprás, vagyis valójában egy halott ember. Itt érdemes megállni egy kicsit és reflektálni erre. Lehet, hogy valakinek tényleg mindene megvan az életben, de ugye az óra mindannyiunk felett ketyeg. Mindannyiunk élete egy homokóra, ahol a homokszemcsék folyamatosan peregnek lefelé. Naámánnak minden alkalommal szembe kellet néznie ezzel, amikor a tükörbe nézett, mert leprás volt. Igaz, mindene megvolt, amiről csak álmodhatott – hírnév, tisztelet – és mégis megvoltak számlálva a napjai, mert nem menekülhetett az elől, hogy leprás. Érdemes erre rátekintenünk, mert lehet, hogy most az életünk csúcsán vagyunk, de lehetnénk a legmélyebb ponton is. Isten nélkül értelmét veszti a siker vagy a győzelem fogalma. 

Itt van Naámán, aki teljesen reménytelen, mert semmit sem tehet, hiszen a lepra gyógyíthatatlan. Nézzük meg, hogy mi változtatja meg Naamán életének az útját! Egy fiatal lány változtatja meg, aki Naamán házában szolgál. Egy zsidó lány. Ezt a lányt elrabolták az arámiak és most az ottani hadsereg vezérének a házában lakik. Ő maga megy oda Naámán feleségéhez és mondja neki, hogy van egy ember Izraelben, Isten embere, akit Elizeusnak hívnak, és ő tud segíteni az urának. Itt van ez a lány, akitől mindent elvett Naámán, elrabolták, amikor a zsidók ellen támadtak. Gondoljunk csak bele, miért akarhatja, hogy az ura meggyógyuljon? Lehet, hogy csak azért, mert nagytekintélyű volt, tényleg jó ember, és csak „véletlen” lett emberrabló?! Vagy azért akart segíteni ez a lány, mert ismerte Isten szívét. Lehet, hogy ismerte Isten szívét és ki akarta árasztani Isten gyógyító erejét az ellenségeire is. Azokra is ki akarja árasztani, akik tönkretették a családját és az ő életét, akik elhurcolták Arámba. Ezt fontos meggondolni ebben a történetben. 

Naámán elmegy Izrael királyához, akit felzaklat, hogy miért őt kérik meg, hiszen ő nem tudja meggyógyítani a leprát. Ekkor üzen nekik Elizeus, hívatja Naámánt és annyit mond, hogy fürödjön meg hétszer a Jordán vizében. Naámán nem akar megfürdeni a Jordánban, de a szolgái bíztatják: „Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább meg kell tenned, hogy csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel” (2Kir 5,13). Ez egy egyértelmű utalás lehet a megkeresztelkedésre. A keresztelés tesz minket Isten fiaivá és lányaivá. A keresztelésben megkapjuk a Szentlelket, általa kiáltjuk „Abba! Atyám!”. Annyira egyszerű az egész: csak bemerítkezem vagy meghintenek vízzel és azt mondják, hogy ’megkeresztellek téged az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében’. Ennyi az egész? Ilyen egyszerű? A válasz: Igen! Nekünk ez egyszerű. Természetesen Jézus fizette meg a keresztelkedés szentségének az árát Önmaga feláldozása által. 

Azonban nekünk ez a hihetetlenül könnyű dolog megváltoztatja az életünket; csak valami olyasmit kell tenni, mint Naámánnak, aki hétszer megmerítkezett a Jordánban. Ez megváltoztatta az életét. Annyira megragadó az a rész, amikor Elizeus Naámán minden ajándékát visszautasítja, mire ő ezt mondja: „Szolgád ezentúl nem mutat be égő- és véres áldozatot másnak, csak az Úrnak” (2 Kir 5,17). Vagyis mostantól csak Izrael Istenét fogja imádni. És mivel Izrael földje szent, visz belőle annyit, amennyit egy öszvér elbír és ezen fog áldozatot bemutatni… Tehát Naámán úgy gondolkodik, hogy visz Izrael földjéből a saját földjére, s otthon ezen a szent földön állva fog imádkozni. Rómában is van egy ilyen templom, a Jeruzsálemi Szent Kereszt temploma. Konstantin császár édesanyja Helena elment a Szentföldre és hajókon hozatott onnan földet, majd Rómába vitette és ez a föld lett a római Szent Kereszt templom alapzata. Naámánnak hasonló a története, mivel ő is visz a szent földből, és amikor azon imádkozik otthon, akkor mindig az élő igaz Istenhez fog imádkozni, vagyis Elizeus Istenéhez – ami csodálatos dolog. 

Ózeás egy tragikus sorsú ember, aki Isten embere. Vannak próféták, akik a beszédükkel tesznek tanúságot az Úrról, és vannak próféták, akik a tetteikkel is. Ózeás a szavaival és a cselekedeteivel is tanúságot tesz. Mire hívja meg Isten Ózeást? Arra kéri, hogy házasodjon össze Gómerrel, egy prostituálttal, akiről tudja, hogy hűtlen lesz hozzá. Ózeás az életével tanúskodik, mert azt mondja neki az Úr, hogy ’olyannak kell lenned, mint én vagyok, Gómer pedig olyan lesz, mint Izrael népe. Izrael népének mindent megadok, amit csak lehet, de ők más szeretőket keresnek. Ők másoknak adják a szívüket’.

Ez a nagyon fontos. A 2. és 3. gyermekük neve is lényeges, az egyik lesz a „Nincs irgalom”, a másik pedig a „Nem népem”. Vagyis a házasságuk gyümölcsei lesznek ők, és folyamatosan elfordulnak az Úrtól. A második fejezetben Ózeás az északi királyság lakóihoz, Izrael népéhez beszél. Azt mondja nekik: ’ti mindig ezt csináljátok, mindig elfordultok az Úrtól’. De ő ’meztelenné teszi őt, ahogy megszületett’. Földjét pusztasággá változtatja és szomjan hal. De miért? Mert akkor visszatér az Úrhoz…

Ha elveszek tőle mindent, akkor föleszmél és azt mondja: ’várjunk csak, én az Úrhoz tartozom, szemben azzal, amit tettem’. Korábban ezt mondta a hűtlen asszony, a 7. versben: „Elmegyek a szeretőim után, akik kenyeret és vizet adnak nekem, gyapjút és lent, italt és olajat” (Oz 2,7). Mire Isten azt válaszolja: ’Én adtam a kenyeret, a vizet és a gyapjút, a lent, az italt és olajat. Te azt hitted, hogy ezeket a hamis isteneid adták neked, pedig nem’. 

Ezek történnek a mi életünkben is, a saját bálványainkkal a szívünkben! A következő versben nagyon szépen leírja, mit tesz ilyenkor Isten: „Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne találja ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem találja meg soha” (Oz 2,8).

Nem tudom, hogy történt-e már olyan veletek, hogy bűn elkövetésére készültetek, de Isten megállított. Egyszer csak meggondoltad magad. Először elvakultan azt mondtad, hogy ’most azértis ezt fogom tenni és tudom, így eltávolodok az Úrtól.’  De Isten egyszer csak elzárja azt az utat tövisekkel, falat épít eléd, mert nem akarja, hogy elhagyd. Nem akarja, hogy elszökjünk tőle és ezért néha akadályokat tesz az utunkba. A szövegben a 16. verstől ugyanezt a változást látjuk a hűtlen asszony esetében: „Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert jobb volt nékem régen, mint most.” Mire Isten ezt mondja: „Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek” (Oz 2,15-16).

Emlékeztek, Józsue könyvében, amikor megérkeznek az Ígéret földjéhez, Ai ostroma után Áchán ellopott pár dolgot a zsákmányból, amelyet az Úr lefoglalt magának. Áchor völgyében, a borzalmak völgyében történt meg Áchán megkövezése. Itt, Ozeás könyvének a második fejezetében erről beszél Isten: „Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét, mint reménye csillagát” (Oz 2,17). Vagyis ’Áchor völgyét a remény kapujává változtatom, a szégyen völgyét a győzelem helyévé teszem, egy olyan hellyé, ahol megtudod, mennyire őszintén és mélyen szeretlek.’ Ez a mai üzenet: Szeretve vagy. 

Még ha el is futunk előle, amikor elszökünk tőle, Urunk, Istenünk akkor is üldöz minket szeretetével. Néha a pusztaságba vezet, hogy tudjon hozzánk egyértelműen beszélni. Ha a pusztaságban, a sivatagban találod magad, ha valóban veszteség ér, akkor Isten gyakran azt mondja, hogy  ’próbálom felkelteni a figyelmedet’. Mert odaadtad az életed, a szívedet valaki másnak és nem nekem. Az életed, az örömöd, a szereteted forrását másnak adtad – de gyere vissza, gyere vissza hozzám’. 

Ez az lényeg. Szeretve vagy, Isten szeret és nem fog elhagyni. Sőt, keményen fog harcolni érted. Veled szemben, ugyanakkor érted fog harcolni. Mivel mi gyakran olyan dolgokat választunk, ami nem jó nekünk, ezért Isten értünk és ellenünk fog harcolni – mert Isten mindenek felett szeret. Fordulj vissza hozzá, én is visszatérek most hozzá. Imádkozzunk egymásért, mert Isten kegyelme nélkül képtelenek vagyunk mozdulni és elsüllyedünk az árban. Imádkozom értetek. Kérlek imádkozzatok értem!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

173. nap, Bizalom Istenben – 2Kir 4, 2Krón 28, Zsolt 127 (2025.06.11., szerda)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged és áldunk téged! Te vagy, aki elhozod számunkra mindazt, amire szükségünk van! Emlékezünk szeretett Fiad szavaira: „Hisz nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5) – és kérünk téged, segíts nekünk! Segíts, hogy gyümölcsöt hozó szőlőtövek lehessünk, hogy ne legyünk tőled távol, maradjunk hozzád igazán közel! Add, hogy az életünk teljességéhez szükséges dolgokat közvetlenül tőled kaphassuk meg, és így örök életre szóló gyümölcsöt teremjünk bőségben! Hirdethessük dicsőségedet, végsőkig szolgáló szeretetedet és a világ megváltását! Karolj fel minket, sose legyél számunkra távoli! Segíts minket hűségesnek maradni hozzád, és ha távol kerülünk, hozz vissza minket Önmagadhoz! Jézus Krisztus hatalmas nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!

A Krónikák 2. könyvében Acházról olvasunk, aki Júda egyik legrosszabb királya volt. Acház, Júda tizenkettedik uralkodója, a pogány nemzetek szokásait követve szélsőségesen hűtlen volt az Úrhoz. Saját fiait mutatta be égőáldozatul, hamis isteneknek áldozott. Uralkodása során nem vezette a népet a jó felé, végül Szíria és Izrael összefogott, és legyőzte Júdát. Pekach, Remalja fia százhúszezer harcost öletett meg Júdában egy nap alatt. Izrael fiai testvéreik közül kétszázezer nőt, férfit és gyereket ejtettek fogságba. Isten mindennek ellenére is segítséget küld a népének. Egy Oded nevű prófétát, hogy figyelmeztesse őket tetteik súlyosságára. Emiatt a nép vezetői közül néhányan megvédték a foglyokat, sőt, fel is öltöztették, itallal kínálták és szamarakkal is ellátták őket. Megkegyelmeztek nekik, és hazaküldték őket otthonaikba. 

Izrael népe tehát felismerte cselekedeteinek súlyát, és újra Istenhez közeledett. Maga Acház király viszont épp ellenkezőleg: „Még a szorongatás idején is fokozta hűtlenségét az Úr irányában” (2Krón 28,22). Ebben a mai 28. fejezetben meghal, viszont a következőkben még hallani fogunk arról, hogy élete során az Úr miképpen próbálta őt visszafordítani Önmagához. 

A mai napon a Királyok 2. könyvében csodás eseményekről olvashatunk: Elizeus próféta körül számos hihetetlen dolog történt. Először is, egy özvegyasszony segítséget kért tőle, hogy ne kelljen az adósságai fejében rabszolgaságra adni a fiait. Elizeus meghagyta, hogy szedjen össze minél több edényt. Ezek után minden tálat és üveget megtöltött olajjal egy korsóból, ami nem fogyott ki. Ennek az árából az asszony ki tudta fizetni adósságait, és fiaival együtt megmenekült. 

Elizeus azt mondta az asszonynak, hogy minél több edényt keressen. Valószínűleg az özvegyasszony nem teljesen fogadta meg a tanácsát, hiszen nem maradt már több edénye, amikor az olaj még nem szűnt meg folyni. Lehetséges, hogy az asszony utólag sajnálta, hogy nem keresett még néhány edényt a már meglévők mellé. Ez a történet emlékeztet minket arra is, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk olyan mulasztásokra, amelyek azért történnek, mert nincs bennünk elég buzgóság az Isten iránt. Amikor az Úr dolgairól van szó, sok esetben minden látható és megfogható dolog ellenére, csupán hitből és bizalomból kell cselekednünk.  

Az utolsó történet a sunemi asszonyról szól. Az asszony és a férje meghívta Elizeust, hogy szálljon meg náluk, amikor csak szüksége van rá. Mivel Elizeus Isten embere volt, egy kis szobát is építettek neki a tetőn. Egy idő után Elizeus megkérdezte az asszonyt, hogy mit tehetne őérte. Végül azt ígérte neki, hogy egy év múlva ilyenkor gyermeke fog születni. Az asszony először megijedt. Nem akart olyasvalamibe reménykedni, ami úgysem történhet meg. Valószínűleg végtelen öröm tölthette el, amikor férje öreg kora ellenére mégis fiuk született.

Amikor a fiú felnőtt, egy napon megfájdult a feje, és meghalt. Az asszony visszament Elizeushoz, és a következőt kérdezte tőle: „Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?” (2Kir 4,28). Ezt az érzést bármelyikünk szíve ismerheti: ’Uram, miért adtál embereket az életembe, ha most meg elhagytak engem?’ Egy gyermek elvesztése elmondhatatlanul fájdalmas esemény, és jogosan kérdezhetjük Istent akár mi is, hasonlóképpen: ’Istenem, miért áldanál meg engem egy gyermekkel, akit aztán elveszel tőlem? Miért adnál nekem reményt, ha aztán azt összetöröd?’ Bár akkora hitünk lehetne a történetünk elején, amekkora aztán a történetünk végén van, amikorra Isten minden könnyünket felszárítja! Emlékezzünk rá, hogy senki, akit elvesztettünk, semelyik seb, amit az élet küzdelmei során szereztünk –egyik sem volt hiába. A mi Istenünk élő Isten, és nála semmi sem vész kárba. 

Elizeus a sunemi asszony fiát feltámasztja a halálból, akárcsak Jézus teszi majd a későbbiekben, például Lázárral. Az Isten ezeken a történeteken keresztül arra szeretne minket emlékeztetni, hogy nem a halálé az utolsó szó. Ezzel együtt a halál összetörheti a szívünket, sebet ejthet rajtunk és elhomályosíthatja a szemünket. Ilyenkor előfordul, hogy nem tudunk hálát adni, mert sebeink még túl frissek… Imádkozzunk azokért az emberekért, akik életét most a fájdalom árnyékolja be! Mi már tudjuk a történet végét: Jézus minden sebet begyógyít, mindent helyrehoz és mindent megújít! Ő, aki feltámasztja a holtakat, fel fogja támasztani mindazt, ami halott énbennem, és tebenned! Ámen!

(Mike Schmitz atya napi elmélkdedése alapján; fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

172. nap, Uzija gőgje – 2Kir 3, 2Krón 26–27, Zsolt 72 (2025.06.10., kedd)

Mennyei Atyánk, dicsérjük és áldjuk nevedet, legyél áldott mindenek felett! Tiszteljenek és dicsőítsenek, imádjanak és szeressenek téged, mert Te vagy a szeretet, Uram Istenem! Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Rendben, kezdjük! A 2 Királyok 3-ban szövetséget látunk Izrael királya, Jórám (Acháb fia), Júda királya, Jehosafát, valamint Edom meg nem nevezett királya között. Ez a három ország – Edom, Izrael és Júda – háborúba indul Moáb ellen. Érdekes, mert ezek a személynevek újra és újra előkerülnek, és ez az egyik oka annak, hogy néha összezavarodhatunk, ahogy korábban említettem. Nagyon hasznos lehet, ha kronológiai táblázatot használsz [például a Szent István Társulat Bibliája végén, vagy a Big Adveture Bible Timeline-t], és akkor látod, hogy például Jehosafát Júda királya, míg Jórám Izraelé, és mindketten ugyanabban az időben uralkodtak.

 Jórám, Acháb és Izebel fia nem volt jó ember, de nem volt olyan rossz, mint az apja. A Szentírás szerint, „gonoszat cselekedett az Úr szemében, de nem úgy, mint apja és anyja”. Tehát rossz volt, de nem annyira. Talán ez az egyik módja annak, ahogy a 2 Királyok szerzője megpróbálja leírni: rossz volt, de lehetett volna rosszabb is… 

Tehát Jórám, Jehosafát és Edom királya háborúba megy Moáb ellen. Kerülő úton, egy száraz völgyön keresztül vonulnak fel, és a sereg kifogy a vízből. Ekkor történik, hogy Elizeus csodát tesz, s így hatalmas mennyiségű vizük lesz. Ezt a vizet a moabiták távolról vörösen látják csillogni, s így azt hiszik, hogy amit látnak, vér. Tévesen úgy gondolják, hogy a három sereg tagjai – az edomiták, az izraeliták és júdaiak – egymást mészárolták le az éjszaka folyamán. Azt gondolják, hogy nem csatába mennek, hanem egy olyan táborba, zsákmányolni, ahol mindenki halott. De nem így van, az ottaniak nagyon is élnek, és legyőzik a moábitákat. A három király pillanatnyilag az Úr akarata szerint cselekszik, együttműködik a prófétával és így siker koronázza hadjáratukat.

Ezután áttérünk a 2 Krónikák 26–27. fejezetére, ahol Uzija királyról olvasunk. Uzija tizenhat évesen lett király, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Sok nagyszerű dolgot tett. De a 26. fejezet 16. versében azt olvassuk: „Amikor megerősödött, a szíve felfuvalkodott, úgyhogy gonoszságot művelt.” Nem fordult hamis istenekhez, de magára vállalta a lévita papok feladatait, és belépett a szentélybe, hogy tömjént áldozzon. Azarja főpap és a többi pap figyelmeztette: ’Uzija, már olyan régóta hűséges vagy. Hagyd abba a hamis istentiszteletet!’. De itt nem is annyira hamis istentiszteletről van szó, hanem helytelen istentiszteletről.

Többféle eltorzult istentisztelet létezik. Például a bálványimádás, amikor valaki egy hamis istent, vagy Isten hamis képét imádja. Pontosan ez történt az aranyborjú esetében is. Ők nem egy hamis istent imádtak, mivel mondták: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból” (Kiv 32,4). Ez az igaz hit eltorzulása miatti bálványimádás. Az igaz Isten hamis képének az imádata történt meg.

Viszont van egy másik módja is annak, hogy valaki helytelenül tisztelje Istent: amikor az ember a saját elképzelése szerint imádja Őt. ’Úgy foglak imádni, ahogy én akarom!’ – még akkor is, ha tudja, hogy Isten kifejezetten megtiltotta az efféle dolgokat. Uzija – hát ő igazán tudhatta volna ezt. Hiszen az Úr imádásában nevelkedett, főpapi mentor oktatta őt. Tudta, hogy mit akar az Úr, tudta, mit parancsolt neki az Úr. És mégis, amikor erős lett, elbizakodott. És pontosan ez az, ami velünk is megtörténhet. Olyan könnyen mondjuk: ’Nézd, én már annyi mindent megtettem. Isten velem volt. Megáldott engem. Most már a saját fejem után megyek.’

Uzija jogtalan áldozatbemutatásra vetemedett, nem hallgatott az őt bátran figyelmeztető papokra, és azonnal kiütközött rajta a lepra. Leprásként külön házban élt elzárva, majd meghalt, és külön temették el, nem a királyok sírboltjába…

Őt követte Jótám, az ő fia, aki huszonöt éves korában lépett a trónra, tizenhat évig uralkodott, és végig kitartott a jó úton! Azon kevés király egyike, akivel kapcsolatban az ige semmilyen negatív dolgot nem jegyez meg! Ilyen is van! Azt mondja az Írás: „Jótám hatalmassá lett, mert az Úr, az ő Istene előtt igaz úton járt, és megtért atyáihoz.” Ez a „megtért atyáihoz” kifejezés nemcsak azt jelenti, hogy eltemették az ősei mellé – hiszen néha még a gonosz királyokat is eltemették az őseik mellé –, hanem ott van benne az a gondolat is, hogy Jótám valóban békében nyugodhatott, mert az Úr útján járt.

Még van hátra néhány király. A Krónikák második könyvéből holnap még veszünk egyet, a 28. fejezetet. Utána egy kis szünetet tartunk benne, amíg a Királyok második könyve „utoléri” a Krónikák második könyvét. Szóval a holnapi nap után, a Krónikák második könyvének 28. fejezete után átugrunk Ózeás prófétához, Ámósz prófétához, Jónás prófétához és Mikeás prófétához. Ennek végeztével visszatérünk a Krónikák második könyvéhez. Ezek a próféták – Ózeás, Ámósz, Jónás és Mikeás – nagyon fontos szerepet játszanak majd a Királyok második könyvének történetében, abban a részben, amit a holnaputántól kezdünk követni. Szóval tartunk egy kis szünetet, és aztán a 184. napon újra találkozunk a Krónikák második könyvében, amikor már a fogságban vannak. Mert ez történik majd a Krónikák második könyvének 29. fejezetében: minden hullámvölgy és hullámhegy után eljön Júda népének a fogsága, és szeretnénk, ha ez a történet szépen kibontakozna a szemünk előtt.

Ma is itt voltunk, együtt a 172. napon. Imádkozom értetek, és remélem, ti is imádkoztok értem és egymásért! Az én nevem Mike atya. Alig várom, hogy holnap is találkozzunk! Isten áldjon meg benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Jordán Bertalan, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

171.nap, Illés és Elizeus – 2Kir 2, 2Krón 25, Zsolt 70 (2025.06.09., hétfő)

Mennyei Atyánk, dicsérünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük a szabadulást, amit nekünk adtál! Köszönjük, hogy kiszabadítottál a gonosz kezéből! Köszönjük, hogy minden időben átsegítettél minket a számunkra láthatatlan veszélyeken is! Köszönjük, Urunk! Nem számít, hány évesek vagyunk ezen a napon, nem számít az, hogy bibliaolvasó tervünk 171. napján járunk, s az sem, ha éveink száma már-már három számjegyű – mert Istenünk, ezekből a napokból egyiket sem magunk szereztük. Egyik napunk sem olyan dolog, amit megérdemelnénk, még ez a mostani lélegzetvételünk vagy a szívverésünk sem. Egész egyszerűen ezek a Te ajándékaid számunkra. Te hoztál el minket eddig a napig, te adtad ezt a lélegzetet, te dobogtatod a szívünket a mellkasunkban. Mi pedig hálát adunk neked! Kérlek, fogadd el hálánkat ezen a napon, Jézus nevében. Ámen!

A Krónikák könyvének vége felé, a 25. fejeztben Amacja királlyal találkozunk, aki Júda felett uralkodik. Tartsuk észben, hogy a déli királyságban vagyunk, Júda és Benjámin területén. Amacja az elején nem rossz király, az Írás azt mondja, hogy azt tette, ami az Úr szemében jó volt, de nem feddhetetlen szívvel. 

Itt egy ember, talán hozzánk hasonló, aki jót tesz, de aztán a rossz felé fordul. Amacja csatába vonul és győzni akar. Nem csak háromszázezer erős, vitéz embere van Júdából, de még százezret felbérel Izraelből száz talentumért. Akkor Isten embere, egy próféta, akinek nem tudjuk a nevét, odamegy hozzá és azt mondja, eressze szélnek a felbérelt segédcsapatokat. Mert Isten nélkülük is győzelmet tud adni! Amacjának megvan a hite és cselekszik is. De felteszi a kérdést: ’Mi legyen a fizetséggel, amit nekik adtunk? Visszakapjuk a pénzt, vagy hagyjuk, hogy megtartsák?’ Akkor Isten embere azt mondja: ’Hadd tartsák meg, te többet fogsz majd visszakapni.’

Amacja felbátorodik, lecsapnak Szeir népére és nyernek. Igazán szép munkát végeztek. De aztán Amacja szíve elfordul Istentől, Szeir népének isteneit választotta, hazaviszi bálványaikat és hódol nekik… Ez hihetetlen a számomra! Mi történik hirtelen Amacjával, aki eddig azt tette, ami Isten szemében jó, hallgat prófétájára, de amikor győz Isten oldalán, a szíve elfordul tőle. Elkezdi imádni azoknak az isteneknek a bálványait, akiket legyőzött. [Legyőzött népek isteneit azért sem szokták imádni, mert az ókori Keleten úgy tartották, hogy a legyőzött néppel együtt az őket védő isteneket is legyőzték. Amacja tette ezért is teljesen érthetetlen eltévelyedés –a szerk.] Kíváncsi vagyok, mi lehet az emberi szívben ami ilyesmire készteti. Előfordulhat, hogy ilyenkor az lepleződik le váratlanul, hogy az igaz Istenhez való ragaszkodása valójában sohasem volt túl erős.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy teljesen Istennek elő ember ne fordulhatna Isten ellen, vagy fordítva. Mégis meg kell vizsgálni a szívet, ha hirtelen ilyen törés megy végbe. Meg kell kérdeznünk önmagunktól: ’Uram, most akkor csak kifelé vagyok hívő, de mélyen belül megtört és üres vagyok?’ Talán ilyen volt Amacja is. 

Aztán Amacja az északi királyság, Izrael ellen vonul hadba, erre az ottani uralkodó, Joás, Jehu fia is hadba száll. Joás győz, bevonul Jeruzsálembe, amelynek falait jó nagy darabon, 400 könyöknyi hosszúságban lerombolja. Minden drágaságot, aranyat, ezüstöt elvisznek, kirabolják a Templomot és a király házát is. Túszokat is ejtenek, s visszatérnek Szamáriába. Amacja uralma ezután végképp megrendül, folyamatosan összeesküvéseket szőnek ellene, menekülnie kell, végül Lákisban megölik. Az ige egyértelműen arra vezeti vissza a szerencsétlenségek sorát, hogy Amacja „elpártolt az Úrtól” (2Krón 25,27), amikor bálványimádásba süllyedt.

Ma a 2 Királyok második fejezetében még egy átalakulásnak lehetünk tanúi, méghozzá annak, amikor Elizeusból „új Illés” lesz. Illés hatalmas próféta volt északon, s mint mindenkié, lassan az ő élete is a végéhez ért. Maga mellé vette Elizeust, s utolsó napjaiban együtt vándoroltak. Elmennek Béthelbe, Jerikóba, átkelnek a Jordánon. Ha egyszer eljuttok Izraelbe, meglátjátok, hogyan is néz ki pontosan ez az utazás. Mennek egyre távolabbra keletre.

Útjuk vége felé Illés így szól Elizeushoz: „Kérj valamit, mit tegyek meg még neked, mielőtt elválok tőled.” Elizeus azt mondja: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám lelkedből” (2Kir 2,9). Itt Elizeus felismeri, hogy nincs olyan ajándéka, mint Illésnek, hisz ő egy páratlanul jelentős próféta. Hatalmas megerősítésre van szüksége, hogy az örökébe lépjen. Ugyanakkor nem biztos, hogy Elizeus teljesen úgy érti, hogy dupla annyit kér. Mózes törvénye szerint az elsőszülött fiú örökrésze a kétszeres rész a többi testvér között. E szerint Elizeus itt csupán a törvényes örökös, az elsőszülött fiú szerepét igényli, és így kéri a prófétaság lelkét Illéstől. 

Illés erre azt válaszolja: ’Ez nem tőlem függ, de ha látod, amint felvétetek, akkor a tiéd lesz!’ Meg is történik, tüzes szekérrel és tüzes lovakkal jönnek érte, a köntöse pedig a földre hull. Elizeus felveszi, és megszaggatja a saját ruháit. Innentől képes mindazt megtenni, amit Illés tudott! 

Emlékezzünk, Illés régebben egyszer átkelt a Jordánon, úgy, hogy köntösével rácsapott a vízre, mire az kettévált, épp úgy, ahogy Mózesnél a Vörös tenger. És pont úgy, ahogy Józsué átvezette Izrael népét a Jordánon. Ahogy Illés eltávozik, Elizeus is ugyanezt teszi. Minden csodálatos dolgot, amit Illés megtett, Elizeus is megteszi, sőt, még nagyobbakat is. Illés halottat támasztott fel. Látni fogjuk, hogy ezt Elizeus is megteszi, még drámaiabb körülmények között. 

A szövegben most Elizeus első csodatetteinek a leírása következik. Jerikónál jár, amelynek egyetlen forrása mérgező vizet ad. Közel van a Holt-tengerhez, a talaj alatti vizek sósak. A baktériumok megélnek benne, de semmi más, túl sok az ásványi anyag. Jerikó épp itt van. Elizeus sót szór a forrásba, és az Úr egészségessé teszi a vizet. Már ihatnak belőle! 

A mai napon olvasott utolsó csodája azonban a legemlékezetesebb, amikor Jerikóból visszamegy Bételbe. A mi pontatlan fordításunk szerint kisfiúk csúfolták őt, kopasznak nevezve őt. De a valódi héber verzió nem mondja, hogy gyerekek voltak. A szót, amit így fordítanak, korábban Absalomra alkalmazza a héber szöveg, amikor már teljesen felnőtt. Egyébként ugyanúgy jelenthet a szó gazembert is. Nem lenne helyénvaló tehát kisfiúkra gondolni itt, persze ez egy lehetséges fordítás, de nem az egyetlen lehetőség. Figyeljünk arra is, hol van épp: Bételben. Emlékezzünk, mi történt itt. Amikor az egységes királyság kettészakadt, Jeroboám ott építtetett istentiszteleti helyet a bálványainak; Dánban majd Béthelben is. Aztán „papokat” szedett össze. Nem kellett, hogy levita papok legyenek, jöhetett akárki. 

Ez a történet nem egy tanmese arról, hogy tiszteljük az időseket. Nem is arra a tényre világít rá, hogy kopasz volt. Ez valami más. Egy szellemi küzdelem tanúi vagyunk a helyes és helytelen istentisztelet között.

Egy csapat fiatal férfi jött ki Béthelből, ahol hamis istentisztelet folyt, ahol egy csapat hamis pap „szolgált”, akik hamis isteneket imádtak. Ők kerülnek konfliktusba Elizeussal. Ez az egésznek a szíve. Arról van szó, hogy úgy kell Istent dicsérni Istent, ahogy Ő azt kéri. 

Itt két medve által gyakorol Isten ítéletet. A Kivonulás 23-ban és Józsue könyvének 24. fejezetében pedig a darazsakat használta Isten, hogy elpusztítsa a bálványimádókat. Itt másfajta állatot küld Isten, hogy a Bételi bálványimádókat támadja. Fontos megérteni: Isten harcol azért, hogy  az emberek helyesen imádják őt, helyesen kapcsolódjanak hozzá. Ez számunkra az életet jelenti.

Folytassuk az egymásért való imádságot. Imádkozom értetek!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Németh Dorka, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)