170. nap, Joás bukása – 2Kir 1, 2Krón 24, Zsolt 69 (2025.06.06.)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk Téged és hálát adunk Neked!Hálát adunk hűségedért, hűséges szeretetedért, azért, Uram, hogy irgalmas vagy és nem fordítod el orcádat tőlünk. Oly sokszor történik meg, hogy nyomorúságban, összetörtségben, saját kudarcaink közepette is velünk maradsz. Még akkor is – ó, Uram – amikor nem látunk téged, vagy nem érzünk téged, hitből kijelentjük: Te akkor is ott vagy! Ha elrejtőzöl, akkor is cselekszel. Ha nem látjuk is, Te jelen vagy. Ezért áldjuk nevedet, dicsőítünk Téged, és kérjük: Uram, maradj velünk!Segíts, hogy akkor is beléd kapaszkodjunk, amikor már minden és mindenki elhagyott minket! Jézus nevében kérjük ezt! Ámen.

Két dolgot szeretnék röviden kiemelni a 69. zsoltárból. Ez Dávid egyik erőteljes könyörgése a szabadulásért – az üldöztetéstől való megszabadulásért. Mély imádság ez, és ha figyelted, láthattál benne előképet is Jézusról. A 22. versben ezt olvassuk: „Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak” (Zsolt 69,22) – ez az evangéliumokban idézett szöveg, amikor Jézus a kereszten függ, pontosan ez történik. C. S. Lewis írt egy könyvet, címe: Elmélkedések a zsoltárokról (Reflections on the Psalms) – nagyszerű mű, mint minden könyve. Ebben a könyvben feltesz egy kérdést: hogyan kell értenünk azokat a zsoltárokat, ahol a szerző ilyeneket mond: ’Azt kívánom, hogy ellenségeim szenvedjenek, és lássam a szenvedésüket.’ Vagyis nemcsak tudni akarja, hogy szenvednek, hanem látni is akarja, ahogy ez megtörténik – sőt, ebben vigaszt is találna. A kérdés tehát: hogyan értsük ezt? Erre többféle válasz van.

Az egyik, hogy ezt lelki értelemben kell olvasni. Ahogy Szent Pál is mondja: „Nem annyira a test és vér ellen kell küzdenünk, hanem fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak a kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12) – vagyis itt nem emberekről, hanem gonoszlelkekről van szó: a Sátánról, a démonokról, a sötét hatalmakról. Így a zsoltár nem feltétlenül Dávid személyes ellenségeiről beszél, hanem a gonosz erőkről, akik el akarják pusztítani a lelkünket.

Más értelmezés szerint ez egyszerűen egy őszinte, az emberi lélek legmélyéről jövő ima. Talán úgy érezzük, türelmesebbnek, irgalmasabbnak, szeretőbbnek kellene lennie ellenségeivel szemben – mégis: őszinte. És ebből azt tanuljuk, hogy az imádságnak nemcsak lehet, hanem kötelező is őszintének lennie. Ennyit tehát a 69. zsoltárról.

Térjünk vissza a Királyok második könyvéhez, illetve a Krónikák második könyvének 24. fejezetéhez. A Királyok könyvében Illés prófétát látjuk, aki az északi királyságban prófétál. Achaszja – Acháb utóda – leesik a felső szoba korlátján át, megsérül és nem javul az állapota. Ekkor egy hamis istenhez fordul: Baál-Zebubhoz, Ekron istenéhez, hogy megtudja, mi lesz vele. Ez a név ismerős lehet: „Baál-Zebub” (Belzebub) – az Újszövetségben is megjelenik, ahol Jézus ellenfelei azt mondják: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubbal, az ördögök fejedelmével!” (Mt12,24). Ugyanaz a név, hasonló tartalommal. Illés azt mondja: ’Mivel nem az igaz Istenhez fordultál, meg fogsz halni!’„Ezért nem kelsz fel többé fekvőhelyedről, amelyre lefeküdtél, meg kell halnod” (2Kir 1,6). És valóban – Achaszja meghal. Mivel nem volt gyermeke, testvére, Jórám lett a király. Ez azonban megtévesztő, mert a szöveg azt mondja: „Jórám lett helyette a király, Júda királyának, Jehosafát fiának, Jorámnakmásodik esztendejében” (2Kir 1,17). Tehát két Jórám nevű király van – egy Izraelben, egy Júdában. Ez zavaró lehet, de hasznos tudni.

A 2 Krónikák 24. fejezete visszavisz bennünket Júda királyságába. Itt látjuk Joást, aki még csecsemőként menekült meg, amikor a nagymamája, Atalja minden királyileszármazottat meg akart ölni. Joást elrejtették, majd hét évesen királlyá tették. Joásnak volt egy mentora: Jehojadafőpap, aki jó pap volt, hűséges vezető. Amíg ő élt, Joás is jó király volt. Az ő segítségével visszaállították a templomi istentiszteletet, újra bevezették a mózesi törvény által előírt templomi adót (a léviták által szedett templomi hozzájárulást). Az emberek ellenálltak, de Joás kitartott – és a rendszer működött is! De amikor Jehojada meghalt, Joás rossz királlyá vált. Ez annyira tanulságos: milyen fontos egy mentor az életünkben! Amíg Jehojada ott volt, Joás hűséges volt. Deamikor meghalt, Joás letért az útról. A szövegből az derül ki, hogy Júda nemzetségfői, az új tanácsadói viszik rossz útra. És amikor Jehojada fia, Zekarja próbálta figyelmeztetni Joást, hogy térjen vissza az Úrhoz, Joás megölette őt, megköveztette a templom udvarán.

Tehát újra látjuk ezt a mintázatot: emberek, akiket Isten vezetésre hív, kezdetben jól indulnak, de aztán elbuknak – és másokat is magukkal rántanak a pusztulásba. Joás lehetett volna hős, lehetett volna egy király, akire emlékeznek – mint aki hűséges volt, aki áldást hozott a népre –, de gazemberként halt meg. A saját emberei ölték meg. A saját történetének a megrontója lett. És ez bármelyikünkkel megtörténhet. Ha nincs Jehojada – nincs vezető, nincs lelki irányító, aki igazságot mond – akkor mi is letérhetünk az útról. Ha nincsenek korlátok, lezuhanhatunk a szakadékba. Ezért imádkozzunk így: „Uram, ki az én Jehojadám? Ki az, aki igazságot szól az életembe?” És ha nincs ilyen emberünk, akkor imádkozzunk azért, hogy legyen. Mert ez bárkivel megeshet.

Imádkozzunk egymásért is: még ha vannak is emberek, akik igazságot szólnak hozzánk – Isten kegyelme nélkül nem változtatják meg a szívünket. Kérjük tehát a kegyelmet, hogy szívünk készen álljon a megtérésre. Imádkozom érted – hogy akik igazságot szólnak hozzád, élő szót szóljanak – olyan szót, ami megtéríti a szívedet. És kérlek, te is imádkozz értem – hogy akik az én életembe igazságot szólnak, olyan szívet találjanak, amely kész újra az Úrnak alárendelni magát. Imádkozzunk egymásért. Én imádkozom érted! Te is imádkozz értem! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

169. nap, Joás megkoronázása – 1Kir 22, 2Krón 23, Én 8 (2025.06.05., csütörtök)

Urunk, tudjuk, hogy igaz, hogy a szerelem olyan erős, mint a halál, és a szenvedély, mint az alvilág. Látjuk, hogy a szeretet olyan erős, mint a halál, hiszen téged, Istenünk elvezetett a halálig. Azért, hogy közelebb vonhass minket a szívedhez és gyermekeiddé fogadhass minket, hogy úgy szerethess minket, ahogyan arra igazán vágysz. Ezért imádkozzuk, hogy „tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra” (Én 8,6a). Segíts minket, hogy minden nap a te szeretett gyermekeidként élhessünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. 

Ma az 1 Királyok 22-ben egy visszatekintést olvashatunk arra, amit a 2 Krónikákban olvashattunk már. Annak a története ez, ahogyan Júda és Izrael összefog a Szíria elleni harcban. Jehosafát, aki Júda királya délen, valamint Acháb, Izrael királya északon, összefognak a szírek ellen. Jehosafát azt mondja, ’először érdeklődjünk az Úrnál erről’. Acháb viszont csak azokat a prófétákat kérdezi meg, akik mindig jóváhagyják a terveit. Ők mind azt mondják, hogy ez jó ötlet. Jehosafát viszont azt mondja: ’Mindez teljesen egyhangú, biztosak vagyunk benne, hogy itt van az Úr összes prófétája? Biztosan ez az Isten akarata?’ Acháb erre annyit válaszol, hogy ’egy ember még van, de nem tetszik, amit mond. Michajehu a neve és mindig rossz dolgokat jövendöl nekem’. Ahogyan már olvastuk a történetet, Michajehu előlép és azt mondja, nyugodtan vágjanak bele a harcba, győzni fognak. Acháb tudja, hogy nem mond igazat, ezért újra megkéri, hogy a valóságot mondja. Michajehu erre bevallja, hogy ’igen, csatát vesztesz és meg fogsz halni’. Ez is történik. Olvashatunk Acháb vereségéről és haláláról, valamint arról, hogy a prófécia beteljesedik, kutyák nyalják fel a vérét, és a vízben, ahová a vére kifolyt, parázna nők mosakodnak.

Jehosafát uralkodik tehát Júdában, míg Achaszja kerül trónra Izraelben. Jehosafát Azához – az apjához – hasonlóan jó király volt. Az ő fia, Jorám viszont rossz király lesz. 

A 2 Krónikák 23-ban Atalja története olvasható. Emlékezhetünk, hogy ő Acháb és Izebel lánya, Jorám felesége és Achaszja anyja. Achaszja halála után – aki Jorám fia volt, nem keverendő az azonos nevű északi királlyal, aki Acháb fia – Atalja kiirtatta Júda királyi családjának maradékát, hogy megakadályozzon minden trónralépési kísérletet, és magát tegye királynővé. Hat éven át uralkodott királynőként, de nem tudta, hogy egyik lánya elrejtette Achaszja egyik fiát Joást vérengző nagymamája elől. Joás nagyjából hét évig élt titokban a Templom területén Jehojada főpap felügyelete alatt. Eközben Izrael minden vezetője belátja, hogy Atalja nem olyasvalaki, akit örökké a királynőjüknek akarnának. Emellett megértik azt – ami még fontosabb – hogy a kis Joás Dávid és Ábrahám leszármazottja. Isten ígérete az volt, hogy a nagy király, aki örökké uralkodni fog, Dávid házából érkezik majd. Összegyűjtötték tehát Júda főembereit és a papokat, akik fiatal kora ellenére megkoronázták Joást Júda királyának, Atalját pedig kivégezték. 

Joás mindössze hét éves, amikor uralkodni kezd, de szerencsére uralkodásának kezdetén jó emberek veszik körül. Uralmának kezdete nagyszerű volt! Jehojada, a főpap szövetséget köt az egész néppel és a királlyal, hogy az Úr népe legyenek. Az Istennel kötött szövetség egyfajta megújítása ez, hiszen Atalja alatt nem voltak hűségesek Istenhez. 

Északon folyamatos a hűtlenség. A próféták többször is elmennek északra, mondván ’ha nem tértek meg, Isten eltűntet titeket a föld színéről’. Délen viszont vannak jó és rossz királyok egyaránt, ahogy láthattuk, egy rossz királyt és egy rossz királynőt egy jó király követett. 

Ezt fogjuk nyomon követni a következő napokban. Egy komoly hullámvasút ez, de mindvégig Isten ígéretét tartjuk a szemünk előtt. Isten ígérete pedig az, hogy hűséges marad hozzánk akkor is, amikor mi hűtlenné válunk. Ez mindannyiunkra igaz. Imádkozzunk egymásért!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

168. nap, Gonosz királyok – 1 Kir 21, 2 Krón 21-22, Én 7 (2025.06.04., szerda)

Mennyei Atyánk! Mi vagyunk a te szereteted célpontjai! Te örök vagy és olyan titokzatos; mindenható és mindenütt jelenlevő. Te vagy minden, ami jó, és mégis szeretsz minket. Követsz minket, vágyakozol utánunk: megtörtségünkben és gyengeségünkben is, Uram, minket választasz. Segíts, hogy valóban kiválasztottak legyünk általad. Segíts, hogy mi is téged válasszunk! Segíts, hogy befogadhassuk a szeretetedet és segíts, hogy viszontszeressünk téged! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Királyok első könyvében egy nagyon érdekes történetet találunk, ami feltárja Acháb és Izebel szívét, a bennük lévő gonoszságot. Az összes király közül ez a király a leggonoszabb a feleségével együtt. Igazság szerint Izrael királyai, az északi tíz törzs királyai mind gonoszak voltak. Nem, emlékszem, hogy akadt volna egy jó is, de Acháb tipikusan az a király, aki megmutatja mennyire el tud valaki sötétülni. Ahogy Izebel is. Valószínűleg tudjátok, hogy Izebel nevének jelentése: ’gonosz’.

Acháb király Nabot szőlőskertjét akarta megszerezni. Erre Nabot azt mondta, hogy nem adja neki, Miért nem? Emlékezzünk vissza, olvastuk az Ószövetségben, hogy nem adhatod el a földedet, mert az nem a tied. Csupán használója vagy. A föld a családodhoz tartozik. Ez nagyon fontos. Manapság könnyedén tudsz földet eladni, de az a te saját földed. Emlékezzünk vissza a kezdetekre amikor Isten megígérte, hogy Ábrahámnak földet ad. Utódai, Izrael népe meg is kapja, majd felosztják a törzsek között, s azon belül a családok között is. Most pedig itt van Nabot, a jiszreelita, akinek van földje, de ugye, az nem az övé, hanem a családjáé. Vagyis nem teheti, hogy eladja Achábnak és nem is üzletelhet vele, hogy kap érte egy másikat cserébe. Tehát Nabot hűséges, Acháb pedig ingerlékeny.

Hazamegy és nem eszik, nem iszik semmit, csak duzzog, mint egy gyerek. Megmutatja milyen a szíve. A felesége, Izebel is megmutatja, milyen a szíve, amikor levelet ír Acháb nevében. Ráveszi az embereket, hogy Nabottal, a jiszreelitával gonoszságot tegyenek. Mondhatjuk, hogy Acháb igen borzalmas és Izebel is igen, borzalmas. De gondoljunk csak bele, Izebel Acháb nevében írt levelet, az ő pecsétjével pecsételte le, majd elküldte a Nabottal együtt lakó véneknek és az előkelőknek. Megírta nekik, hogy válasszanak két semmirekellőt, akik vádolják meg Nabotot főbenjáró bűnökkel. Meg is tették. Nagyon durva. Ezen a ponton csak vakarjuk a fejünket és elgondolkodunk, hogy igen, Acháb és Izebel valóban aljas dolgot tett. De mi van a vénekkel és az előkelőkkel? Az ő nevüket nem tudjuk, de azt tudjuk, hogy semmit nem tettek, hogy megakadályozzák Nabot meggyilkolását, megkövezését. Szoktuk mondani, hogy a gonosz győzelméhez csak jó emberek kellenek, akik semmit sem csinálnak. És pontosan ez történik itt a jiszreelita Nabot városában. A véneknek és a nemeseknek azt mondták, hogy csinálják végig ezt a koncepciós pert és ők simán meg is tették. Erre Illés próféta kijelenti Isten szavát, hogy Izebel és Acháb hamarosan meg fog halni. Acháb mutat valamennyi bűnbánatot, amiért Isten meg is hosszabbítja egy kicsit az életét. (Igaz a következő fejezetben meghal, de ezt nem akartam elárulni). Mielőtt a Királyok első könyvének végéhez érnénk, Acháb meghal. Illés próféta levélben adta tudtukra pusztulásukat Isten végzése szerint.

Délen Jehosafát a király, aki jó király, sok jó dolgot tett, bár nem volt tökéletes. Ő tipikusan olyan király, akivel meg vagyunk elégedve, pedig az ő hibáinak messzenyúló következményei lesznek… Utána az ő elsőszülött fia, Jorám lesz a király, akinek az az első dolga, hogy minden testvérét megöleti! Apjuk sok ajándékot adott a többi fiútestvérének kárpótlásul, de Jorámnak adta a királyságot, mert ő volt az elsőszülött. Majd Jorám az összes fiútestvérét megölette.

Nemcsak ezt teszi, hanem hagyja magát befolyásolni a felesége által, aki egyébként Acháb lánya. Érdekes, hogy a Krónikák második könyvében folyamatosan előjön, hogy Jorámra hatással volt Acháb, azt tette, amit ő tett, Acháb példáját követte. És emlékezzünk, hogy Acháb tipikusan a gonosz király volt és Jorám is hozzá hasonló. Jorám hűtlen volt, nemcsak mert megölte a testvéreit, hanem Isten imádásában is hűtlen volt. Olvastuk, hogy oltárokat emelt más isteneknek, vagyis félrevezette az embereket és eltérítette őket Istentől. Jorám sebezhetővé tette népét. Hiszen mikor van Izrael biztonságban? Hogyan van Isten kiválasztott népe védelem alatt? Úgy, ha hűségben járnak. Mert Isten mellettük van, harcol értük.

Jehosafát ellen is felvonult három másik királyság, de Isten erre azt mondja: ’ne aggódj, majd én harcolok érted.’ Jorám, azzal, hogy nem vezeti az embereket az Úrhoz, nemcsak lelkileg teszi ki magát és az embereit a veszedelemnek, hanem fizikailag is. Miután belehal szörnyű bélbetegségébe, fia, Achaszja lesz a király. Ő is gonosz dolgokat tesz, mert az anyja példáját követi, aki ugye Acháb lánya volt. Jorám a felesége példáját követi (aki Acháb lánya) és Achaszja is az anyja mintáját követi (Acháb lánya). Acháb lánya vezeti őt is a gonoszságba. Hamarosan Achaszja is meghal, igen fiatalon, rövid uralkodás után. Őt anyja, Atalja követi a trónon. És mit tesz Atalja? Tudjuk ugye, hogy ő Acháb lánya, és az alma itt sem esett messze a fájától. Atalja kiirtatta Júda királyi házának minden utódát! Emlékezzünk az ígéretre, hogy Isten megáldja Ábrahám utódait Dávidon keresztül, hogy Dávid örökre a trónon ül. Most pedig itt van Atalja, Izrael királyának a lánya, aki mindenkit megölet Júda házában, majd a trónt követeli. Ugyanakkor látunk egy fiatal nőt, Jorám leányát, akit Jehosabának hívnak, aki elrejti Joást, Achaszja fiát és hat évig rejtegeti Jehojada főpappal együtt. Hiszen Atalja, a nagymamája őt is halálra szánta…

Nagy fordulat tanúi lehetünk, amikor Joás színre lép a bujkálás után… Vajon mi történik ekkor Ataljaval? (Acháb lányával, Jorám feleségével, Achaszja anyjával, Joás nagyanyjával..?) Ha velünk maradtok, holnap ezt is megtudhatjátok. Imádkozom értetek. Imádkozzatok értem!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

167. nap, Szent útravaló – 1 Kir 19-20, 2 Krón 20, Én 6(2025.06.03., kedd)

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked és dicsőítünk téged ezért a lehetőségért, hogy beléphetünk a királyok történetébe. Hogy beléphetünk a Krónikák történetébe, vagyis Jézus családjának a történetébe, azoknak az embereknek az életébe, akiket a hibáikkal, a hiányosságaikkal, a szerencsétlenségeikkel és a győzelmeikkel együtt választottál ki. Mert tudjuk, hogy Tefelhasználod a hibákat, a hiányosságokat is, Istenünk vagy szerencsétlenségeink és a győzelmeink közepette is. Neked adjuk a szívünket ma és minden nap. Kérünk fogadd el, és fogadd el az életünket, a győzelmeinket, a vereségeinket, a hibáinkat és mindenünket, amik vagyunk. Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Királyok első könyvének a vége felé haladunk. A 19. fejezetben nem csak arról olvasunk, hogy Illés menekül Izebelelől, hanem más fontos dolgokról is.

Miután Isten által Illés győzedelmeskedik Baál prófétái felett a Kármel hegyen, mi is történik? Illés menekül Izebel elől és nagyon fél. Nagyon bátortalan a győzelme után, felismeri a gyengeségeit, azt mondja, hogy ’elég volt, vedd el az életem Uram, nem vagyok jobb atyáimnál’. Alázatos. Nem hordja fent az orrát. Miután legyőzte Baál prófétáit, egyszer csak a gyengesége mutatkozik meg saját magának is. Elmenekül és azt kéri, hadd haljon meg.

Sokszor tapasztaltam ehhez hasonló helyzetet. A kudarc vagy a megalázottság percei után természetes, ha azt mondja az ember, hogy nem akarom, hogy lássanak, nem akarok beszélni senkivel, ne nézzetek rám, bárcsak halott volnék! De olyat is láttam már, hogy egy óriási győzelem után már, úgymond, nincs több harc, csak üresség. Illés küldetése majdhogynem véget ért. Persze fog még pár dolgot tenni, de a nagy harcot nagyjából megharcolta. Fiatalságunk idején azt mondjuk, hogy ’hurrá, sok csatát megharcoltam, sok győzelmet arattam, hol a következő’? De az életünk közepe vagy vége felé esetleg már azt mondjuk: ’Már nincs értelme tovább harcolni. A nagy idők elmúltak.’ És ilyenkor óriási félelem tud eluralkodni a szívünkben. Lehet, hogy Illéssel is ez történt.

De mi tesz ekkor Isten? Izebel meg akarja ölni Illést, erre ő menekül, de Isten azt mondja: „Kelj föl és egyél!” (1Kir 19,7).Kenyeret ad neki az útra. Velünk is ez történik. Lehet, hogy mi azt mondjuk, hogy a legjobb évek már elmúltak – de mit mond Isten? ’Kelj fel és egyél!’ A katolikus Egyházban ezt Viaticum-nak, Szent útravalónak hívjuk. Ez az utolsó alkalom amikor az ember szentáldozáshoz járul. Amikor utoljára kapjuk meg Jézus Testét és Vérét az Eukarisztiában. Ha valaki nagyon beteg, akkor a pap elviszi a kórházba vagy a családhoz a betegek kenetét és az Eukarisztiát. Ez a Viaticum. Valójában az útravaló kenyeret jelenti, az élelmet az útra. Ami jelentheti azt is, hogy ’itt még nincs vége, megerősítelek a továbbiakra, amit még meg kell tenned’. Isten itt kinyilatkoztatást ad Illésnek. ’Még nem fejezted be.’

Valójában ezt mondjuk mi is azoknak az embereknek, akik megkapják a Szent útravalót – hogy még nincs vége. Ennek a földi életnek lehet, hogy vége, de az Úr sokkal messzebbre visz téged. Ez a jó hír! Igen, lesz olyan időszak amikor a legjobb napok véget érnek, de mit is várhatok még utána? Magát Istent!Ami vár rám, az az örökkévalóság Vele!

Emiatt nekünk, keresztényeknek sosem szabad csüggednünk!Sosem szabad olyannak lennünk, mint Illés, még ha normálisnak is tűnik. Isten azt mondja, hogy kelj fel és egyél! Több van még itt ennél, van hova menned! És elmegy Illés a Hóreb hegyére, és találkozik Istennel.

Vihar, erős szél, földrengés és tűz jelenik meg, de az Úr nincs bennük. Az Úr halkan szól Illéshez. Rájöhetünk, hogy Isten néha halkan beszél hozzánk is. Igaz, mi azt akarjuk, hogy Isten hangosan beszéljen hozzánk, mintha telefonon felhívnánk és várjuk az egyértelmű választ. Isten gyakran halkan szól hozzánk, csak a zajos életünkben nem halljuk meg a hangját.Mindez arra vezet minket, hogy halkítsuk le a zajt, a zenét, hogy meghalljuk Isten hangját. Azt hiszem, ezért van ez a podcast is. ’Istenem, azt akarom, hogy beszélj hozzám, tudom, hogy akarsz hozzám beszélni, tudom, hogy beszélsz hozzám. Hadd halljam meg a szavadat és halkítsam le a zavaró dolgokat, hogy meghalljam a hangodat!’

A Királyok első könyvéből még szeretnék pár dolgot kiemelni. Minden, amiről most beszéltünk, északon történt. Igaz, hogyIllés lement a Hóreb–hegyre, a Sínai–hegyre, de a többi dolog mind északon történt. Illés visszajön Damaszkuszba, felkeni Házaélt Szíria királyává, felkeni Jéhut Izrael királyává majd felkeni Elizeust, Sáfát fiát prófétává saját maga helyébe. Elizeusmeghívást kap Illéstől a prófétai szolgálatra, egy furcsa meghívást. Illés rádobja a palástját és továbbmegy, mire Elizeus kéri, hogy hadd búcsúzzon el apjától és anyjától. Erre Illés ezt mondja: „Eredj csak és térj vissza, mert valamit tettem veled.” (1Kir 19,20 – Refomátus új fordítás). Mire Elizeus fog pár ökröt, feláldozza, megfőzi és az embereknek adja, hogy megegyék. Vagyis azt mondja, hogy már nem mehetek vissza szántani a földekre, most már Illés tanítványa vagyok. Van ebben valami kemény és erőteljes és még többet megtudunk majd Illésről akövetkező napokban.

A 20. fejezetben látjuk még, hogy Ácháb, Izrael királya északonháborúba megy Szíria ellen és győzedelmeskedik. Isten segít nekik, Isten ad nekik tanácsot és így győzelmet is Ő ad. De van egy dolog, amit Ácháb nem tesz meg. Ácháb nem egy jó király, ami első sorban azt jelenti, hogy nem engedelmeskedik Istennek és bálványoknak szolgál. Kegyelmet ad Ben-Hadadnak, Szíria királyának, de nem ezt kellett volna tennie. Ezt egy próféta mondta meg Áchábnak, mire ő mérgesen hazament, majd Szamáriába érkezett. Holnap megtudjuk hogyan folytatódik ez a történet.

A Királyok első könyve az északon történteket mondja el Illés és Ácháb főszereplésével, a Krónikák második könyve viszont azt meséli el, hogy mi történik délen Jehosafát királlyal, Aza fiával. Ők egyébként jó királyok voltak, Jehosafát még jobb, mint Aza.Isten meg is védte Júda és Jeruzsálem lakóit Moáb, Ammon és Szeir egyesült seregeitől. Ezek felvonultak ellenük, de Isten azt mondta: ’vonuljatok ki ti is és csak dicsőítsetek, én majd harcolok helyettetek’. „Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg.” (2 Krón 20,17). És valóban ez történt. Nem kellett harcolniuk, mert a moábiták és az ammoniták szembefordultak Szeir hegyének fiaival, és Júda népének csak a zsákmányt kellett összeszedniük. Nagyon erőteljes ez a rész, visszaemlékezhetünk a Kivonulás könyvéreamikor ezt mondja Isten: „Az Úr harcol majd értetek, s nektek nem lesz semmi dolgotok” (Kiv 14,14).

Hosszú olvasmányok voltak, de megérte, mert ma sok mindent megtudtunk – és ki is bírtuk. Imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

166. nap, A hit válasza – 1Kir 17-18, 2Krón 18-19, Én 5 (2025.06.02., hétfő)

Mennyei Atyánk, hálád adunk neked szeretetedért, amellyel feltárod, hogyan munkálkodsz a történelemben és bennünk. Hogyan munkálkodsz azáltal, hogy fent vagyunk és azáltal, hogy lent vagyunk, s a hűségünk által! Sőt a hűtlenségeink által is, mert nem hagysz el, szüntelenül visszahívsz minket Önmagadhoz. Segíts, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel, értelmünkkel és minden erőnkkel válaszoljunk neked! Jézus nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!

Ma is rengeteg történetünk van, de Illés története lesz nálunk a középpontban a Királyok első könyvéből, és itt persze Ácháb is főszereplő lesz. Említettük, hogy ő az egyik legrosszabb király Izrael történetében. Illés pedig próféciában aszályt jelent be Áchábnak, Isten válaszaként a bűnökre. Az aszály pedig bekövetkezik, nem meglepő módon, hiszen Isten igaz prófétája szólt. Három évig egyáltalán nem esett eső.

Isten ezalatt elküldi Illést a Kerit patakhoz, és Illés hittel válaszol, odamegy. Ott hollók által táplálta őt az Úr, és a patakból ivott. Aztán ismét szólt az Úr: ’Menj Careftába!’ Illés felkel és odamegy. Itt az ige kinyilatkoztatja nekünk, hogy Illés figyel az Úr szavára és engedelmeskedik neki. Ez megkülönbözteti őt számos királytól és más szereplőtől, akiről mostanában olvastunk. Lehet, hogy hallották Isten szavát, de nem engedelmeskedtek neki. Illés viszont igen! Sőt, másokat is arra hív, hogy engedelmeskedjenek.

Találkozik az özvegyasszonnyal Careftában, aki épp kifogyott mindenéből, az utolsó marék lisztet akarja elkészíteni magának meg a fiának. ’Megesszük, aztán meghalunk.’ – mondja. Erre Illés azt kéri tőle (elég ironikus módon), hogy készítse el neki azt az utolsó adag lisztet… De ezzel őt is nagyobb hitre hívja: ’Nem halsz meg, mert lisztes kosarad és olajos korsód nem ürül ki!’ Amikor később az asszony fia haldoklik, akkor is hitre hívja és maga is hittel válaszol – a fiú pedig feltámad!

Látjuk a hatalmas összeütközést Illés és a Baál próféták között a Kármel hegyén. Itt először Izrael népét szólítja meg: ’Meddig sántikáltok kétfelé? Döntsétek el, hogy ki az igaz Isten, Jahvé vagy Baál?’

Nagyszerű kérdés: ’Meddig akartok bensőleg megosztottak lenni? Meddig akartok két, teljesen ellentmondó véleményt képviselni? Meddig mondjátok azt: Igen részben az Úrhoz tartozom, de nem teljesen?’ Illés feltette a kérdést, de a nép nem válaszolt neki… Erre Illés azt mondta: ’Rendben, a következőt ajánlom nektek. Amelyik Isten tűzzel válaszol az imádságra, amelyik tüzet küld a neki előkészített áldozatra, az az igaz Isten!’ A nép ingadozik, távolról sem elkötelezett. Illés pedig rámutat, hogy Isten itt van, Ő ugyanaz, és továbbra is elkötelezett! Elkötelezte magát a nép felé, elkötelezett az ígéretei mellett, a parancsolatai mellett – és válaszolni akar!

Mindez kihívást jelent számunkra is, akik zavarosak vagyunk, számos fontos dologban megosztott lelkűek, életűek… Hogyan lehetséges, hogy Isten ebben az állapotunkban is szeret minket? Igen Ő szeret. Erről szól az egész Biblia, tele rossz emberekkel és jókkal, akik időnként nagyon rossz dolgokat tesznek. Isten pedig folytatja velünk, nem adja fel!

Itt egy másik jellemző történet Jehosafátról, Júda királyáról, aki jó király, mégis szövetséget köt Áchábbal, Izrael gonosz királyával, és együtt vonulnak fel Ramot-Gileád, vagyis Arám királya ellen. Jehosafát megmenekül, de otthon, Jeruzsálemben egy látóember a szemére vetette: „Hát te gonosztevőt segítesz és azokkal barátkozol, akik az Urat gyűlölik? Ezért magadra vontad az Úr haragját” (2Krón 19,2). Nagy büntetést egyelőre nem látunk, mert az Úr „jót is talált benne”, hiszen ledöntötte a bálványokat… Ebből is látszik, hogy egyáltalán nem tévelyeghetünk, mint Jehosafát, hanem teljesen viszont kell szeretnünk az Urat. Az Úr pedig mindeközben értékeli a hűségünket is, ez jó hír a számunkra!

A következő napokban aztán sok kalandunk lesz Illéssel, majd utódjával, Elizeussal, látni fogjuk Jezabel bosszúját és Ácháb házának bukását.

Olyan fantasztikusan kitartóak vagytok! Imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kunszabó Zoltán.)