165. nap, Aki szeret és akit szeretnek – 1 Kir 15-16, 2 Krón16-17, Én 4 (2025.05.29., péntek)

Atyánk, dicsőítünk Téged, és szeretünk Téged. Kérünk, fogadd el szeretetünket, és fogadd el dicséretünket! Jézus nevében. Ámen.

Amint már korábban megállapítottuk az Énekek énekéről, ez a szerelmi költemény Isten és az Ő népe közötti kapcsolatról szól, ugyanakkor az emberi szeretetről is. Szent II. János Pál pápa, amikor megírta a Test teológiája című tanítását – egy tanítássorozatot, amit körülbelül öt éven át, szerdánként tartott a Vatikánban –, több alkalommal is reflektált az Énekek énekére. Rámutatott – talán már néhány nappal ezelőtt is hallottuk –, hogy a vőlegény kopogtat az ajtón. Ott van a szerelmes, a nő, és ő dönthet úgy, hogy válaszol, vagy nem válaszol. Az ajtó az övé. A férfi csak kopoghat, és vár. Ha a nő válaszol, akkor bemehet. Ha nem válaszol, akkor nem tör be, nem erőlteti magát rá. Szent II. János Pál ebből azt a tanulságot vonta le a férfi és a nő, különösen a férj és feleség közti szeretetről, hogy a nő mindig ura marad saját misztériumának. Még a házasságban is, minden alkalommal, amikor a férj közeledik hozzá, amikor intimitást kezdeményez, azzal valójában kopogtat – és a feleség mindig mondhat nemet. A pápa így fogalmaz: „Ez a férfi kockázata.” Mindig kockázatot vállal, amikor közeledik, még házasként is. A feleség nem valami, amit birtokolhat, nem az ő örömére való eszköz. Ő csak kopoghat, és várhat. És a nő mindig dönthet úgy, hogy nem. Mert – ismét a pápa szavaival – ő „saját titkának ura”.

Ez megjelenik a negyedik fejezetben is: „Húgom, mátkám akár az elzárt kert.” Zárt kert – vagyis egy forráskert, élő vizek kútja, és mégis: zárt kert. Ez azt jelenti, hogy a férfi nem törhet be erővel. A nő mindig rendelkezik önmaga fölött. Ő adhatja magát a férfinak – vagy nem –, de mindig ő dönt arról, hogy odaadja-e magát. A férfi szeretettel közeledik, gyengédséggel, de mindig tudva, hogy van egy kockázat, nevezetesen, hogy „a kert zárva van.” [Szent Pál ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a házastársi intimitást fenn kell tartani, mert annak hiánya súlyos kísértésekbe taszíthatja a „kizárt” felet, aki emiatt bűnbe esve elveszítheti az üdvösségét (vö. 1Kor 7,5). Sőt, még tovább megy: „A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek”(1Kor 7,3-5). Szent II. János Pál és Szent Pál tanításának szempontjait természetesen egyszerre kell figyelembe venni – a szerk.]

Egy másik fontos részlet is van: Szent II. János Pál rámutatott arra is, hogy amikor egy férfi párkapcsolatba kerül egy nővel– természetesen igaz ez a feleségére is –, őt először húgaként kell látnia: „Húgom, menyasszonyom.” És miért van ez így? Mert – mondja a pápa – senki sem tekint a húgára szexualizált módon. Ez a lényeg: a menyasszonyhoz először úgy kell közeledni, mint egy személyhez, akinek értéke önmagában is megvan, nem birtokolható. Ő először önmagáért van, Istenért van, nem a férj kedvéért. És ha a férj és a feleség így tekint egymásra – mint akik elsősorban testvérként léteznek egymás számára, mint személyek, akik Istenért vannak –, akkor válhatnak valóban vőlegénnyé és menyasszonnyá, mert akkor tudják őszintén odaadni magukat a másiknak. Így látják a másikat igaz valóságában, nem pedig csak úgy, hogy „ki vagya számomra”. Ezáltal megmarad a személy méltósága azt megelőzően, hogy a másik házastárs vagy szerető lenne.

Ez tehát egy kis elmélkedés volt Szent II. János Páltól a Test teológiájáról. Most pedig visszatérve ahhoz, ami talán kevésbé emelkedett, de fontos: Néhány tanács a Királyok és a Krónikák könyveinek olvasásához. Azt javaslom, hogy írjuk le a királyok nevét, azt, hogy északon vagy délen uralkodtak, esetleg uralkodásuk évszámait is. [Mindebben remek segítséget nyújt a magyar olvasóknak a Szent István Társulat Bibliájának végén található „Időbeli áttekintés” – a szerk.] Ha van rá lehetőséged, és van nálad „Great Adventure Bible”, ezis nagy segítség lehet. Ennek az idővonalát Jeff Cavinsállította össze, és nagyon világosan mutatja: ki volt a következő király, mikor uralkodott, melyik területen. Ha nem tudsz hozzájutni a teljes „Great Adveture” Bibliához, akkor is be lehet szerezni csak az idővonalat, kihajtható formában az AscensionPress.com-ról – ez különösen a mostani időszakban fontos lehet.

Holnap megjelenik egy nagyon híres próféta. Már hallottunk más prófétákról, de holnap eljutunk az első igazán nagyprófétához, Illéshez. Hasznos tehát, ha tudjuk, mi a történeti háttér. Írd le a királyok nevét, a próféták nevét, és azt is, hogy északon vagy délen tevékenykedtek. Egy kis előzetes, ha eddig nem hallottad volna: az északi királyok közül egyik sem lesz jó. Ahogy ma is láttuk, megjelent ott Acháb, aki az egyik legrosszabb király, akiről valaha is olvasunk majd. Az északi királyok egyike sem marad hűséges az Úrhoz. Mindannyian gonosz útra vezetik a népet.

De ma szó volt néhány jó királyról is, például Azáról. Őt Istenhez hűséges királyként ismerjük, de mégis rosszul végzi. Ebben kicsit hasonlít Salamonhoz. Aza király nagyon hosszú ideig – körülbelül 35 évig – jól uralkodik. De aztán jön az a történet, amikor amikor az északi királyság egyezséget köt Arám, vagyis Szíria királyával éppen Aza ellen. Közösen megerősítik ellene Rama városát a határon, északról blokád alá vonva Júda királyságát. És akkor Azának támad egy „nagyszerű” mentőötlete. Azt mondja: ’Nos, van egy csomó pénzünk, és rávehetjük Szíria királyát, hogy álljon a mi oldalunkra.’ És így is tesz. Emberi szemmel nézve ez tényleg jó ötletnek tűnik. De ekkor jön Hanani, a látnok, és azt mondja Azának: „Mivel Arám királyára támaszkodtál, és nem bíztál az Úrban, a te Istenedben, azért menekült meg Arám királyának a serege.” (2Krón 16,7)

Emlékeztek? Tegnap volt, amikor Aza szembenézett az etióp sereggel. A szöveg szerint Azának félmillió katonája volt, az etiópoknak egymillió. Tehát kettő az egy ellen volt az arány. És mégis győzött, mert az Úrban bízott, az ő Istenében. De most, mivel szövetségre lépett Szíriával, mostantól harc vár rá, és Szíria sem megbízható szövetséges. Aza nem fogadja el az intést, hanem fellázad ellene. Haragra gerjed a látnok ellen, börtönbe veti – ez szörnyű következmény. És nem csak ez: pár évvel később Aza lábai megbetegednek. És ismét nem az Urat keresi, hanem orvosokat. [A Szent István Társulat magyarázata szerint az akkori udvari „orvosok” mágikus praktikákat is alkalmaztak – a szerk.] Gyakorlatilag harmincötévig hűséges volt az Úrhoz, de élete utolsó szakaszában már nem. Ez a nagy tanulság mindannyiunk számára. Lehet, hogy életünk nagy részét hűségben éltük, de nemcsak kezdeni akarunk jól, nemcsak futni akarunk jól – jól is akarjuk befejezni a versenyt.

Most Jehosafát, Aza fia következik, aki jól kezdi az uralkodást, és egészen jól is fogja befejezni – és szemügyre vesszük Acháb történetét is. Acháb, az északi király – ahogy már korábban is utaltam rá – katasztrofálisan uralkodott.Jehosafát pedig elég jó király lesz délen. Remélem, tudjátok követni ezeket a neveket, meg az egész történetet.

A Királyok és a Krónikák egyidejű olvasásának az a nagyszerűsége, hogy ugyanazokat a történeteket többször is halljuk, de épp ez a nehézség is. Van, aki unja az ismétléseket, szerintünk pedig hasznosak, mert jobban elmélyedünk a történetben. Szóval: figyelmesen olvassatok! Legalább írjátok le a nevek sorrendjét, ahogy halljátok őket, hogy felismerjétek: „Ó, róla már volt szó.” Ez tényleg nagyon-nagyon sokat segíthet. Nos, hosszúra nyúlt ez a rész, ideje, hogy lezárjuk ezt a mai napot. Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem. Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

164. nap, A bálványok lerombolása – 1Kir 14, 2Krón 14-15, Én 3 (2025.05.29., csütörtök)

Mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk téged az irántunk való szeretetedért, és mert vágyakozol a szívünkre. Urunk, szinte semmi az, amit mi adni tudunk neked, te mégis örömmel veszed felajánlásainkat, és úgy fogadsz minket, ahogyan meg sem érdemeljük. Szeretettel kísérsz minket még akkor is, amikor már feladnánk, és Te ajánlod fel saját életedet, hogy mi élhessünk. A Te Lelkedet küldöd mellénk, hogy valóban a gyermekeid lehessünk. Segíts, hogy a Te szeretetedben, a Te fiaidként és lányaidként élhessünk ma is! Te vagy a mi Istenünk és Atyánk! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. 

A mai napon a megosztott királyság történetével folytatjuk, és az eddig történtek egyfajta kiegészítését olvassuk. Emlékszünk, hogy északon Izrael királysága található tíz törzzsel, délen pedig Júda a maradék két törzzsel – Júdával és Benjaminnal. Északon Jeroboám uralkodik, aki uralmának vége felé közeledik. Huszonegy éven keresztül vezette Izraelt, de az 1 Királyok 14-ben a fia, Abija (összezavarhat minket, hogy délen Rechabeámnak is volt egy Abijam nevű fia, aki szintén király lett) beteg lett, az apja pedig elküldi feleségét Achija prófétához érdeklődni, hogy meg fog-e halni a fia. Teljesen elkeseredett. Láthatjuk, hogy bár egy ember lehet király, királynő, vagy milliárdos, mégis bármikor megbetegedhet. Az uralkodók is megöregednek. Mindnyájan tapasztalunk veszteségeket. Ebben a helyzetben Jeroboám nem a Templomba megy, vagy az oltárokhoz, amelyeket épített, de még csak nem is a papokhoz fordul segítségért, akiket ő választott ki a szolgálatra. Achijához, az igaz prófétához fordul.

Amikor bőségben vagyunk, és szabadon dönthetünk arról, mit is akarunk, sokszor Istennek is azt adjuk, amit akarunk. Amikor viszont nehézségek támadnak, vagy sarokba szorítva érezzük magunkat, azt mondjuk, valódi prófétára, valódi imádásra van szükségünk. Érdekes, hogy a nehéz helyzetekben, mennyire háttérbe szorulnak saját preferenciáink… Ilyenkor rájövünk, hogy vissza kell térnünk az Úrhoz. Jeroboám hasonlóan cselekszik, amikor a prófétához küldi feleségét, de ez nem valódi visszatérés Istenhez. Jeroboám sok dolgot tett, gonoszságokat is. Achija is erről beszél az Úr nevében: ’te más isteneket, öntött bálványokat készítettél magadnak és feldühítettél engem, hátat fordítottál és ezért szerencsétlenséget hozok Jeroboám házára.’ Ez is történik. A 14. fejezet közepére Jeroboám meghal, királysága másra száll át. Fia, Nadab lesz az új király. 

Mindeközben az 1 Királyok 14-ben Rechabeámról is olvasunk. 41 éves volt, amikor király lett, és itt azt látjuk, hogy milyen szörnyű uralkodó volt. A Krónikák könyvéből nem tudjuk meg az összes részletet azzal kapcsolatban, hogy miket tett, de a Királyok könyve részletezi. Hihetetlen bűnbe viszi Júda lakóit. Olyat tett, ami gonosz az Úr szemében, és féltékennyé tette őt bűneivel, amelyeket elkövetett a néppel együtt. Több bűnt követtek el, mint őseik. Az 1 Királyok 14,23 szerint magaslati szentélyeket emeltek hamis isteneik számára. Kőoszlopokat állítottak és szent fákat ültettek. Sőt, még férfi prostituáltakat is alkalmaztak kultikus, vallási célra. Minden tettét utánozták azoknak a pogányoknak, akiket Izrael fiai legyőztek. A Leviták könyvéből emlékezhetünk, hogy az Úr megparancsolta, hogy tartózkodjanak ezektől a dolgoktól. Nem csak ideiglenesen, és nem is csak Izrael fiai, hanem mindenki mindenkor, mert ezek a dolgok gonoszak mindörökre. Rechabeám mégis újraindítja ezeket a gyakorlatokat. 

Szerencsére halála után fia, Abijam uralkodik, akinek a történetét holnap olvassuk majd ebből a könyvből. Abijam az, akiről tegnap olvashattuk a 2 Krónikákban, hogy visszatér az Úrhoz a Jeroboámmal való konfliktus idején. Még az üldözés alatt is Istenhez kiált, és őt szolgálja. Visszavon sok mindent, amit apja csinált. Az ő uralkodása rendben volt, fia Aza is jó király volt. A királyok jó, vagy rossz voltát a hitük alapján ítéli meg a Szentírás. A 2 Krónikákban olvassuk, hogy Aza jó és igaz dolgokat tett az Úr szemében. Ledöntötte a bálványokat és a pogány emlékoszlopokat, kidöntötte a szent fákat és elrendelte Júda számára, hogy tartsák meg a törvényt és a parancsokat. Annyira hűséges volt Istenhez, hogy anyját is megfosztotta a királynői címtől, mert Aserának szobrot készített. A királyság királynője ugyanis nem a király felesége volt, hanem az anyja. Aza észrevette anyja hűtlenségét, ezért megfosztotta címétől. 

Ez a történet egy meghívás számunkra is, hogy hűségesek legyünk, és egész lényünket és szívünket az Úrnak adjuk. De nem csak a szívünket, hanem a tetteinket is! Abijam és Aza eltávolította a bálványokat a királyságból, hogy visszatérjenek az Úrhoz. A kérdés: nekünk vannak ilyen bálványaink? Vannak olyan szentélyek, bálványok, amelyeket ki kell vágnom az életemből? Minek engedem meg, hogy elterelje a szívemet az Úrtól? Az Úr nem tolerálja a „riválisokat”. Ez a téma fogja továbbkísérni a Királyok és a Krónikák könyvét. 

Amikor Abijam győz, zsákmányait felajánlja az Úrnak. Amikor nekem vannak áldások az életemben, kész vagyok azokat Istennek ajánlani? Amikor Dávid és Salamon uralkodott, a királyság hatalmas bőségben volt. Júda földjét aztán kifosztotta Egyiptom, mégis, amikor zsákmányt szereztek, ezek a királyok fel tudták ajánlani Istennek, ami igazán megmutatja az ő hitüket és bizalmukat. Istennek semmi szüksége ezekre az áldozatokra, mégis, amikor adunk, elismerjük, hogy ő az Isten, nem pedig mi. Emellett a hálát és a bizalmat is kifejezi. Nagyszerű alkalom lenne a zsákmány, hogy nagyobb vagyont gyűjtsenek, mégis az „első zsengét” Istennek adják. Azonban nem csak az áldozatok terén, vagy a bálványok lerombolásának esetében mutattak példát, hanem valóban teljes szívükkel Istent követték és neki engedelmeskedtek. 

Ez a három dolog a kulcs a mi életünkben is. Mik vannak a szívemben Isten helyett, vagy az ő riválisaiként? Hol adhatok Istennek az én „gyümölcseimből”, terméseimből, zsengéimből? Miben követhetem jobban az ő akaratát és parancsait? Hol hív engem, és hol követhetem ma?

Ha ezekre válaszolunk és meg is tesszük, amit az Úr kér tőlünk, akkor olyanok vagyunk, mint Aza, a jó király. Mi is képesek vagyunk erre ma, de csak Isten kegyelméből. Szóval imádkoznunk kell egymásért!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

163. nap, A hit fontosabb a sikernél – 1Kir 13, 2Krón 12-13, Én 2 (2025.05.27., szerda)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és áldunk téged! Köszönjük igédet, és hogy folyamatosan szólsz hozzánk, folyamatosan mellettünk vagy! Urunk, a szívünk összeomlott, de te mégis odahajolsz és meggyógyítod. Az életünkben jelen van a sötétség, te mégis megtöltöd fényeddel. Gyógyítsd meg, ami összeomlott és hozz fényt oda, ahol sötétség van! Dicsérünk és áldunk Téged mindenért, amit csinálunk, mindenért, amit mondunk és mindenért, amik vagyunk. Most és mindörökké! Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Amikor Salamon énekét szerelmi költeményként olvassuk, akkor ebben Isten az a szereplő, aki meg akar ragadni minket. Ő az, aki üldöz a szerelmével. Üldöz minket, üldözi Izrael népét és üldözi azokat, akik hozzá tartoznak az Egyházban. Krisztus a vőlegény, aki vágyakozik a menyasszony után és ezt a vágyát mutatja meg nekünk. Isten vágyakozik utánunk. Isten vágyakozik arra, hogy szerethessen minket és hogy mi is vágyakozzunk utána. Nem úgy van, hogy mi szerettük Istent, hanem először Ő szeretett minket. Ez meghatározó dolog. Fel kell ismernünk, főleg, amikor Salamon énekét, vagyis az Énekek énekét olvassuk. Amikor halljuk, hogy nem én választottam az Urat, hanem ő választott engem. És ez mindannyiunkra igaz. Isten az, aki előbb szeretett minket! Először Ő szeretett téged. Ez azt jelenti, hogy nem kell megküzdenünk a szeretetéért. Ez azt jelenti, hogy nem kell tennünk semmit, hogy kiérdemeljük a szeretetét, Ő már szeret téged. A mi feladatunk csak annyi, hogy engedjük, hogy szeressen. Engeded, hogy szeressen? Fogod őt cserébe szeretni? Adnál szeretetet a szeretetért? Hát erről szól az Énekek éneke.

A Királyok első könyvénél és a Krónikák második könyvénél tartunk, ahol ugyanazt a történetet mondják el kétféle módon, ahogy előre haladunk a kettészakadt királyság eseményeit követve. Északon van Izrael királysága, délen Júda királysága. Ebben az időszakban a sok történés és téma közül a hűtlenség az, ami kiemelkedik. Rájövünk, hogy amikor Izrael népe vagy Júda népe hűtlen Istenhez, akkor mindig valami rossz dolog történik. Ha pedig úgy élnek, hogy tartják a hűséget, akkor az Úr megáldja őket. 

Olvastuk Rechabeám, Salamon fia történetét, aki hűtlen volt Istenhez. Sőt, a 2 Krónikák 12 -ben azt olvassuk, hogy Rechabeán szembefordult az Úrral. Mivel hűtlen volt, királyságának ötödik évében megtámadta országát Sisák, Egyiptom királya. Hadseregével megtámadja és mit látunk? Győzelmet arat és elfoglalja Júda városait. Majd Semaja próféta figyelmezteti Rechabeámot. (Ami egyébként kulcsfontosságú, mert újra és újra előjön majd, hogy itt van Isten, Isten népe és a próféta, akinek vagy hallgat a nép a szavára, vagy nem hallgat.) Ez egy olyan eset amikor Rechabeám és a Júda népe hallgat a prófétára. Megbánták bűneiket és ezt mondták: „Igazságos az Úr!” (2 Krón 12,6b). Erre Isten azt mondta, rendben, akkor nem pusztítalak el benneteket. Mégis lett következménye a dolgoknak. Sisák, Egyiptom királya felvonult Júda királysága ellen és mi történt?  Mindent vagyont, amit Salamon és Dávid (Rechabeám apja és nagyapja) összegyűjtött az ő királyságuk alatt (emlékezzünk csak vissza mennyi aranypajzsot csináltatott Salamon, kisebbeket és nagyobbakat is), szóval jött Sisák és mindent elvett tőlük. Azt a mindenit! Minden elveszett!

Rechabeám öt év alatt minden gazdagságot elvesztett, amit az apja és a nagyapja felhalmozott az azelőtti nyolcvan évben. Öt év alatt szinte minden elveszett… Nekünk is fontos, hogy lássuk, hogy elveszíthetjük gondosan felépített értékes életünket, minden áldást és az Úrra épített évtizedeinket, ha elfordulunk Istentől… Rechabeám később bronzból készíttet pajzsokat. Öt év alatt az arany királyságából a bronz királyságába kerül át. Rohamos elszegényedés, de hát ez történik.

Miután meghal Rechabeám, fia Abija lesz a király. Csak rövid ideig, 2-3 évig uralkodott. Abija  jó királynak számított, főleg kortársaihoz képest. Látszik, hogy hűséges, sőt, amikor Jerobeám ellen harcol, (aki ugye északon van a tíz törzs élén Izrael királyságában), nem a saját erejére támaszkodik. Azt mondja Jerobeámnak, hogy te és az embereid az Isten ellen harcoltok. ’Tényleg az aranyborjúban bíztok, amit Jerobeám állított? Soha nem fogjátok legyőzni a hamis istenitekkel az Urat, az Istent.’

Tehát Abija erős és hűséges királynak bizonyult. Szóban és tettben kiállt az igaz Isten mellett és Őbenne bízott. Így lehet megállapítani, hogy milyen a király: hűséges vagy nem hűséges.

Ez nekünk is egy útmutatás, amikor arról van szó, hogy az Urat kell követnünk. Nem feltétlen az a fontos, hogy vagyunk-e annyira sikeresek, mint amennyire hűségesek…

Teréz anya mondta, hogy Isten nem azt várja, hogy sikeres legyek, hanem hogy hűséges. Abija, Júda királya sikeresnek mondható. Miért is? Mert hűséges. Ez a lényeg. 

Az 1 Királyok 13. fejezetében jön Júdából egy ember Bételbe, aki nincs megnevezve, csak Isten emberének hívják. Hova megy? Délről megy északra Jerobeámhoz, aki éppen hamis isteneknek mutat be áldozatot. Isten embere ekkor próféciát mond Jerobeámnak, hogy ha továbbra is ezt teszi akkor rossz dolgok fognak történni vele. Isten embere jelekkel is megerősítette mondandóját, a király kinyújtott keze megmerevedett, s csak az Úr kiengesztelése után tudta visszahúzni. Majd furcsa dolgok történtek… Isten emberét meghívta magához Jerobeám, hogy vele egyen, de Isten embere nem ment, mert az Úr azt parancsolta neki: ne egyen, ne igyon, hanem azonnal menjen haza egy másik úton.

Aztán egy másik próféta Bételben felnyergeltette a szamarát és az Isten embere után ment. Amikor utolérte, azt hazudta, hogy egy angyal az Úr parancsára azt mondta neki, hogy ehet és ihat vele a júdai próféta, és nem lesz semmi bántódása. Isten embere hitt neki és emiatt evett a másik prófétával, majd ennek eredményeként hazafelé megölte Isten emberét egy oroszlán. Nem falta föl, de megölte. Mindezek után a bételi próféta valamelyest megbánta, amit tett, hogy hazudott neki. Félrevezette Isten emberét, aki emiatt Isten szava ellen cselekedett. Szóval a saját sírjába tette Isten emberének a holttestét, majd meghagyta a fiának, hogy ha ő maga is meghal, tegye Isten emberének csontjai mellé (akinek felelős a háláért) az ő testét.

Ez egy nagyon furcsa történet. Azonban ez a téma folyamatosan megjelenik a szétszakadt királyság könyveiben és az egész Ószövetségben. Vagyis, ha tudod, hogy Isten mit kér tőled, akkor tedd is meg! A csábítás mindannyiunknak azt mondja, hogy ’Várjunk csak, hátha van itt egy másik tanítás? Van, aki máshogy látja ezt a dolgot?’

Még Szent Pál is azt mondja, ha jön egy fényes angyal, aki az mondja, hogy az evangélium más, mint amit elmondtak neked, ne higgy neki (vö. Gal 1,8-9). Itt, az 1 Királyok 13-ban talán erre látunk egy utalást, amikor Isten embere elhiszi, hogy a bételi próféta Isten angyalától kapott üzenetet. 

Arra vagyunk meghívva, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk. Akkor is, ha valaki azt mondja, hogy inkább tedd az ellenkezőjét. Még akkor is, ha tiszteljük azt az embert, aki hűtlenségre csábít, azt mondjuk: ’Nem, Isten nem azt kérte, hogy ellene menjek az Ő szavának. Hűségesnek kell lennem az Úrhoz. Ez a legfontosabb.’

Hűség és hűtlenség volt ma a téma. Imádkozzunk, hogy hűségesek legyünk, hiszen mi ismerjük a saját szívünket. Igaz, a szívünk a hűtlenség irányába hajlik, ezért imádkozunk és egymásért is imádkoznunk kell! Imádkozom értetek, kérlek ti is imádkozzatok értem!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

162. nap, Rechabeám tanácsot kér – 1 Kir 12, 2 Krón 10-11, Én 1 (2025.05.27., kedd)

Mennyei Atyánk! Áldunk és dicsőítünk téged! Köszönjük ezt a három könyvet, a Királyok könyvét, a Krónikák könyvét és az Énekek énekét. Kérünk, nyisd meg a szíveinket, hogy képesek legyünk dicsérni a Te nevedet! Nyisd meg az elménket, hogy felfogjuk, mi is történt a kettészakadt izraeli királysággal és hogyan történhet ez meg a mi életünkben is. Hiszen nélküled megosztottak vagyunk, nélküled mindig az elbukás felé hajlunk. Legyél velünk ebben a percben és minden pillanatban! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Az 1 Királyok 12 és 2 Krónikák 10-11 nagyjából ugyanazt a történetet mondja el. Emlékezzünk vissza, hogy a Királyok első könyve úgymond a valós időben halad. Időben közelebb van az eredeti történésekhez. A Krónikák azt mondja el, hogy mi történt Izrael népével az egyiptomi kivonulás után, most pedig Júda népéről olvasunk – de a Krónikák könyveit sok száz évvel az események után, a Babiloni fogság után vetették papírra. A történet hasonló, de a hangsúly máshol van.

Tehát az 1 Királyok 12-ben és a 2 Krónikák 10-11-ben leírt történet ugyanaz. Megismerjük Rechabeámot, aki okos, aki megrősíti a városokat Júda és Benjamin törzsének területén, ami valóban nagyszerű. Megismerjük a feleségei neveit, a gyermekeinek a neveit. Ebben a történetben mindkét beszámolónak vannak megegyező részei. Az egyik, hogy Rechabeám Salamon fia. Jerobeám pedig már Salamon ellen fellázadt, róla megmondták a próféták, hogy király lesz tíz törzs felett északon. 

A történet úgy kezdődik, hogy az északi törzsek képviselői Jeobeámmal együtt eljönnek Rechabeámhoz és panaszkodnak: ’atyád, Salamon nehéz igát tett ránk’.

Igaz nagyon bölcs volt, sok mindent összegyűjtött és épített, szóval igen nagy érdemei voltak. De valójában nem az ő érdeme volt minden, hanem az embereké, akik csinálták, akik a rabszolgamunkát végezték Salamon királyságában. Ők pedig azt kérik most, hogy ’ne légy olyan, mint az apád, Salamon, könnyíts a helyzetünkön’. Nagyon érdekes a folytatás, mert Rechabeám visszavonul és tanácsot kér a vénektől, akik azt mondják, hogy ’ha a kedvükben jársz örökre szeretni fognak.’ Majd az ifjaktól is tanácsot kér, akikkel felnőtt, de ők azt mondják: ’mutasd meg ki vagy, tegyél rájuk még nagyobb terhet!’

Ez azért érdekes, mert itt az a kérdés, hogy mi kitől kérünk tanácsot? Abból a forrásból kérek tanácsot, ahol a bölcsesség van, vagy azoktól, kikről tudom, hogy egyetértenek velem. És bizony, mindannyiunkban ott van a hajlandóság, hogy engedjünk a csábításnak. Azok felé forduljak, akik többet tudnak, mint én, a vének felé, az idősebbek felé, akik már sok mindent megéltek, vagy azokhoz, akikkel felnőttem? Jeff Cavins mindig úgy mondja, hogy Rechabeám elment a gimis haverjaihoz, hogy ’Na mit gondoltok mi legyen?’ Mire ők : ’Ó, haver, menj csak, legyél még az apádnál is keményebb fickó’. Vajon csak tetszeni akarok-e azoknak, akik úgy gondolkodnak, mint én? Vagy tényleg szükségem van tanácsra azoktól, akik bölcsességet kínálhatnak nekem? Itt, ebben az esetben Rechabeám nem vágyik igaz tanácsra. Bár tanácsot kért, de nem fogadta meg azoknak a tanácsát, akik bölcsen tudtak volna segíteni. Sőt, ehelyett azoknak a tanácsára hallgatott, akik azt mondták, amit valójában hallani akart. Azoknak a tanácsára, akik olyanok voltak, mint ő. 

Néha sokkal többet tanulhatunk azoktól, akik nem olyanok, mint mi, mint azoktól, akik olyanok, mint mi, igaz? Többet tanulhatunk a bölcs emberektől, mint azoktól, akik csak simán egyetértenek velünk. 

És mi történik? Azt mondja Recabeám, hogy ’atyám ostorral vert titeket, én pedig skorpiókkal foglak verni.’ Amivel nyilván nem sok barátot nyert magának. Majd Jerobeám és az északi tíz törzs elszakad és felállítják a saját királyságukat. Vagyis mostantól kezdve beszélünk Izrael királyságáról, az északon lévő tíz törzsről, és Júda királyságáról, vagyis a déli két törzsről, Júda és Benjamin egyesült törzséről. Az északi királyság alatt az északon lévő tíz törzset értjük, a déli királyság alatt pedig a déli két törzset. Északon most Jerobeám uralkodik, délen pedig Rechabeám, aki Salamon fia, vagyis Dávid unokája. 

Jerobeám rájön, hogy ha Izrael népe imádkozni akar, mindig el kell menniük Jeruzsálembe, a Templomba. Vagyis a szívük vissza fog fordulni Istenhez. És nem csak Istenhez, hanem Isten felkentjéhez, Rechabeámhoz is, a déli királyhoz. Ezért mit tesz északon Jerobeám? Bételben és Dánban istentiszteleti helyeket állít fel. Az új izraeli királyság északi részén, Dánban, és a déli részén Bételben. Majd mit csinál? Aranyborjakat állít fel! Te jó ég! Mintha semmit sem tanultak volna, semmire sem emlékeznek… Soha, de soha ne tegyetek ilyet!

Az első dolog, amit tesz a tíz törzs új királya, hogy bálványimádásra vezeti a népét. És nem csak ezt teszi, hanem papokat is választ a törzsekből. A Leviták törzséből származó papok közül erre sokan délre, a Júdából és Benjamin törzséből álló királyságba mennek át. Néhányan északon maradnak, aztán majd később látjuk, mi történik velük. Tehát nem csak hamis isteneknek állít oltárt Jerobeám, hanem hamis papokat is állít. Ez pedig egy nagyon fontos dolog, hiszen Izrael népe arra van meghívva, hogy Istent dicsőítse. Arra vannak meghívva, hogy a szívüket mindenekelőtt Istennek adják. És itt mi történik? A Jerobeám vezette északi törzsek azonnal bálványimádásba kezdenek és később sem lesz sokkal jobb itt a helyzet. Isten küld majd nekik prófétákat, később olvasunk róluk, és küld prófétákat délre is. Ahogy olvassuk majd a próféták könyveit a következő hónapokban, nagyon fontos megfigyelni, látni fogjuk, mennyire nem hallgatnak Isten szavára az emberek… Nagyon ritkán hallgatnak csak Isten szavára az emberek. 

Ezért haladunk most a bibliaolvasás útján, hiszen mi magunk is ilyenek vagyunk. Igen gyakran nem hallgatunk Isten szavára, amikor olyan egyértelműen beszél hozzánk. 

Végül egy utolsó megjegyzés Salamon énekeihez, vagyis az Énekek énekéhez. Alapjában háromféle megközelítésben lehet olvasni ezt. Az egyik az allegorikus vagy képletes olvasás. Ez a zsidóknak úgy jelenik meg, mint Isten és a kiválasztott Izraeli nép kapcsolata, a keresztényeknek pedig Jézus, mint a vőlegény és az Egyház, vagyis a menyasszony kapcsolata. Így is lehet értelmezni az Énekek énekét. Vagyis, Isten – úgymond – udvarol a kiválasztott zsidó népnek vagy az Egyháznak. A második mód, ahogy olvashatjuk, olyan, mintha egy szerelmes verset olvasnánk. Mint egy csábos szerelmi költeményt. Vannak, akik ezért nem olvassák, vagy nem engedték nekik, hogy egy bizonyos életkor alatt olvassák az Énekek énekét, mert egy kicsit kétértelmű lehet. A harmadik lehetséges mód az olvasáshoz, hogy az Énekek éneke előre megmutatja vagy sejteti Krisztus és az Egyház egyesülését, illetve Isten és Izrael egyesülését. Katolikusként vagy keresztényként olvashatjuk mindhárom értelmezésben, mert valóban mindháromról szól.

Mi nem csak az emberi szeretet erejét és nagyságát akarjuk megismerni a Bibliából, a férfi és a nő között lévő szerelmet, ami csodálatos, erőteljes és meghatározó tud lenni. Mi az Isten és az ember közötti szerelmet is meg akarjuk ismerni, ami kezdetben Izrael népe és Isten kapcsolatára  vonatkozott, ma pedig már az Egyház, a megkereszteltek és Isten kapcsolatára is vonatkozik. Ahogy olvassuk ezt a szerelmi történetet vagy szerelmi költészetet, látni fogjuk, hogy lesznek benne érdekes képek, gondolatok. Például ebben a részben: „De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Akár a galambok, olyanok a szemeid!” (Én 1,15). Ez még érthető is, bár kicsit furcsa, költői megfogalmazás. De lesz még érdekesbb is, majd meglátjuk a következő nyolc napban. Minden nap egy fejezet lesz az Énekek énekéből és folytatjuk a Királyok első és a Krónikák második könyvét is. Tegnap befejeztük a második ‘messiási ellenőrzőpont’ tanulmányozását, most pedg folytatjuk a kettészakad királysággal. Imádkozzunk egymásért, imádkozom értetek!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.) 

161. nap, Jézus keresztre feszítése – Mk 15-16, Zsolt 22 (2025.05.26., hétfő)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk Téged, hálát adunk Neked! Köszönjük, hogy nekünk adtad Fiadat. Köszönjük, hogy reményt adtál. Mert amikor a halálunkkal nézünk szembe, amikor a szenvedésünkkel és fájdalmunkkal nézünk szembe, amikor bűneinkkel szembesülünk, akkor önmagunkban semmi reményünk nincs. De Uram, Istenünk, Te elküldted Fiadat, hogy magára vegye bűneinket. Elküldted Fiadat, hogy átalakítsa szenvedésünket. És elküldted Fiadat, hogy legyőzze a halál hatalmát és átalakítsa azt – hogy megváltsa a halált, úgyhogy most már a halál nem ellenségünk, hanem Anyánk. Ő szül újjá bennünket a Te jelenlétedbe. Ő visz át ebből a világból a következőbe. Ő visz át ebből az életből az örök életbe veled. És ez csak a Te szereteted által lehetséges, Atyám, Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, azáltal, amit értünk tett, amit értünk végbevitt, és amit továbbra is tesz, amikor Veled együtt elküldi hozzánk a Szentlelket, hogy ma és minden nap velünk legyen. Ezért kérünk, Atyánk, küldd el most a Szentlelket, és alakítsd át a szívünkben mindazt, amit át kell alakítani – keltsd életre, ami halott, gyógyítsd meg, ami megtört, és bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Kérünk téged, Urunk Istenünk, bocsásd meg mindazt, ami bocsánatra szorul az életünkben. Jézus nevében kérjük. Ámen.

Most tehát itt vagyunk Márk evangéliumának utolsó napján. Ez nyilvánvalóan egy komoly, józan hangvételű evangélium. Az utolsó két fejezet, a 15. és 16. különösen is. Még a feltámadás leírásakor is jelen van egyfajta józan, szomorkás hangulat. És ez rendjén is van, hiszen tudjuk, hogy Márk evangéliuma Péter tanúságtétele alapján született, melyet Márk lejegyzett és az Egyháznak továbbadott. Ezekben a fejezetekben van valami mély komolyság, ami méltó is az elbeszéléshez: annak felismerése, hogy maga az Isten az, aki átmegy a mi fájdalmunkon. Magára veszi bűneinket, magára veszi a halált, ami bennünket kellene, hogy érjen, és hagyja, hogy az elborítsa őt – szándékosan, a szeretet miatt. Amikor mi, katolikusok, a feszületre nézünk, ott látjuk Krisztust a kereszten. A feszület nem csupán egy kereszt, hanem ott van rajta a corpus, a test. Nem azért ábrázoljuk Jézus képét a kereszten, mintha ott akarnánk tartani Őt – szó sincs róla. Azért van ott, mert legalább két dologra akar emlékeztetni bennünket.

Az első: arra, hogy milyen pusztító hatása van a bűnnek. Amikor Jézusra nézünk a kereszten, látnunk kell: ez az, amibe a bűn kerül. Ez az ára. Isten emberré lett, és a mi bűneink miatt ez történt – ez volt az ára. Ilyen a bűn – ez történik velünk a bűn következtében. A kereszt láttán a szívünknek meg kell rendülnie: „Ez ott az én bűnöm!” Ezért van ott a corpus.

A második szempont pedig: nem Jézus szenvedésének mélysége az, ami megvált bennünket – hanem szeretetének mélysége. A kereszt másik üzenete tehát Isten megállíthatatlan, hűséges, önátadó, áldozatos szeretete. Igen, ez az én bűnöm ára – de ez az az érték is, amelyet Isten nekem tulajdonít. Mert Ő ennyire értékesnek tart engem. Ez megdöbbentő. Isten azt hiszi, hogy érdemes vagy arra, hogy Fia halálát adja érted. Érdemes vagy rá, hogy Isten Fia azt mondja: ’Érted élek, érted szenvedek, érted halok meg.’ Nem a szegek tartották Őt a kereszten, nem is a mi bűneink, hanem az Ő szeretete – irántad.’

Elképesztő, hogy így szeret valaki. De így vagy szeretve! És akkor Jézus kimondja azokat a szavakat: „Éloi, Éloi, lama sabachtani” – „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Sokan ezen meglepődnek. Hogy történhetett ez? Isten megtapasztalta az Istentől való elhagyatottságot? Nos, Jézus nem volt elhagyatva. Igen, belépett a sötétség mélyébe, talán az elhagyatottság tapasztalatába is, de tudta, hogy nem hagyták el. Isten soha nem hagy el. Jézus ezzel a mondattal a 22. zsoltárt idézi, annak első sorát. A teljes zsoltárt foglalja össze ezzel a mondattal. Amikor tehát a 22. zsoltárt imádkozzuk – akár reggel, akár máskor –, látjuk, hogy valóban erről szól: „Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet” (Zsol 22,4).
Jézus napok óta ébren van, megkínozva, széttépve, véresen: „Én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje” (Zsolt 22,8). Ez történik most: „Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét” (Zsolt 22,9). Ugyanezt mondják: „Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!” (Zsolt 22,10) – „Szálljon le a keresztről, akkor majd hiszünk neki!” (Mk 15,32). A zsoltár így folytatódik: „Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben” (Zsolt 22,16ab). A keresztre feszítéskor gyakran kiugrasztották a vállízületeket.

„Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt” (Zsolt 22,17). Mióta nem ivott vizet Jézus? Ráadásul ilyen vérveszteség mellett! „Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték” (Zsolt 22,16c). „Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak” (Zsolt 22,19).

Ez a zsoltár szinte prófétai módon írja le a keresztre feszítést. És Jézus nemcsak a fájdalmat idézi fel ezzel az első mondattal, hanem a zsoltár végét is: „Csak őelőtte borul le a földnek minden hatalmassága, előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek, és lelkem neki fog élni. Nemzetségem neki fog szolgálni. Az Úrról beszélnek majd az eljövendő nemzedéknek, igazságosságát hirdetik a jövő népének: ő vitte ezt végbe.” (Zsolt 22,31-32)

Ez a történet vége. A feltámadás! Nem a kereszt az utolsó szó. Isten mindezt értünk teszi, mert bűneink halált érdemelnek – de Ő magára veszi ezt a halált. És nemcsak meghalt érted – fel is támadt érted! Fel is támadt értem. Ezért dicsőítjük Őt. Ez Márk evangéliumának utolsó napja, a második „messiási kitekintésünk” végpontja. Adjunk hálát Istennek, imádkozzunk egymásért, hogy be tudjuk fogadni ezt a szeretetet, az Ő kegyelmét – hogy most és minden nap Őt magát tudjuk befogadni. Imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is. Imádkozzunk egymásért.

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)