150. nap, A Templom felszentelése – 1Kir 8, Préd 3-5, Zsolt 6 (2025.05.09., péntek)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Csak arra kérünk, hogy nyisd meg füled kiáltásunkra, lásd meg a gondjainkat és nyisd meg kezeidet szükségünk idején! Tudod, hogy szükségünk van rád, mindig meghallgatod imánk és folytonosan rajtunk tartod szemed! Mégis azt kívánod, hogy kérjünk, várod, hogy imádkozzunk! Azt akarod, hogy keressünk, zörgessünk és kérjünk! Ezért kérünk, hallgasd meg a mai imánk, lásd meg mai szükségünket, nyisd meg a kezed és add meg, amire szükségünk van! Azt is kérjük tőled, hogy nyisd meg a mi kezeinket is, hogy el tudjuk fogadni ajándékadat! Nyisd meg szemeinket, hogy jól lássunk téged és akaratodat! És nyisd meg füleinket, hogy meghalljuk hangod! Ezt kérjük tőled Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A mai salamoni ima az 1 Királyok 8-ból szinte szó szerint megegyezik Salamonnak a 2 Krónikák 6-beli imájával, aki megáldotta és oktatta a népet. Pörgessünk csak vissza! Itt az 1 Királyokban átvitték a Szövetség ládáját a Templomba. Megfelelően történt a szállítása, amit már a 2 Krónikákban lévő szöveg kapcsán is megjegyeztem, de fontos újra hangsúlyozni! Fontos, hogy papok és leviták vitték, csak ők mentek be a templomba, senki más. Itt is kiemeli a szöveg, hogy a ládában semmi más nem volt, csak a Tízparancsolat kőtáblái, amit Mózes a Hóreb, azaz a Sínai hegyen kapott az Úrtól. (Ugyanazt a hegyet két névvel illetik.) Ez azért fontos, mert eredetileg még egy adag manna és Áron kivirágzott vesszeje is benne volt a ládában. Nem tudjuk mi történt velük, a Biblia nem említi, csak azt tudjuk, hogy korábban benne voltak, most már csak a kőtáblákról beszél. Legalábbis nem mondja, hogy még benne lennének a ládában, viszont azt mondja, hogy csak a kőtáblák voltak ott.
Egy másik nagyon fontos esemény, hogy amint a legszentebb helyre vitték Isten jelenlétének ládáját, a Szövetség ládáját, a Shekinah, a dicsőség felhője betöltötte a Templomot, olyannyira, hogy a papok nem tudták végezni a rendes szolgálatukat sem. Akadályoztatva voltak a dicsőítésben, mert Isten jelenléte annyira nyilvánvaló, olyan konkrét volt. Az Úr jelenléte hatalmába kerítette a papokat. Ezt kell most értelmeznünk: igen, Isten jelenléte lehet olyan, amilyennek Illés próféta leírja: csendes, enyhe szellőben érkező (vö. 1Kir 19,11-12). De Isten jelenléte erőteljes is, ami gyakran letaglózó. Olyannyira, hogy amikor a Bibliában az emberek Istennel találkoznak, sokszor jelen van egy angyal, akinek azt kell mondania, hogy ’ne félj!’ Miért? Mert az ember természetes reakciója a félelem lenne. És ez teljesen helyénvaló. Ez történik itt a Templomban a Shekinah – Isten dicsősége – jelenetben is. Majd Salamon tanítása következik. Áldást ad és azt mondja, hogy ’bárhol vagytok is, mindig térjetek vissza a Templomba’. Ezzel Jeruzsálemet központtá, a Templomot pedig az istentisztelet kizárólagos helyévé teszi.
A Prédikátor könyvének mai fejezeteiben sok bölcs mondás van. Tudjátok, ez a könyv is a héber bölcsességi irodalom része. Nem mindegyik mondata instant bölcsesség abban az értelemben, hogy ’fogd és vidd’. Hanem összeségében egy bölcs tanító, a Qohelet tanítása, aki átvesz jónéhány kérdést. Például: miben lehet boldogságot találni? Örömömet lelhetem a fáradságos munkában, örömet találhatok a kedvtelésemben, és a bölcsesség is lehet az örömöm forrása. Mindezekben a különböző dolgokban felfedezhetem a boldogságot, de aztán rá kell jönnöm, hogy meghalok és mindezt elveszítem. Ennek ellenére én megmaradok, ha ezeket mind elvesztem is. Nagy hatással van ránk, ahogyan látjuk, olvassuk a bölcs prédikátor küzdelmét a valósággal.
A 4. fejezetben a barátság értékéről olvasunk: „Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené!” (Préd4,9-11) – mennyire igaz! Fontos, hogy ne felejtsük el ezeket a szavakat! Majd továbbolvasva ezt halljuk: „a háromágú kötél nem szakad el egyhamar” (Préd 4,12). Gondoljunk csak bele, mennyire igaz ez a saját életünkben! Ha van egy igaz barátunk, akivel egyfelé visz az utunk, sőt nemcsak ketten vagyunk, hanem többen – hárman együtt, a háromágú kötél nem szakad el egyhamar, mert ketten állnak egy mellé a bajban. Már egy barát is nagy ajándék, akivel együtt keressük az Urat, de kettő már különlegesen az!
Az 5. fejezetben van egy sor, amely így hangzik: „Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent”! (Préd 5,6). Ez számomra úgy értelmezhető, hogy a sok álmodozás haszontalansághoz vezet, a szavak árja pedig romboló, mert rögtön az elhamarkodott eskütől való óvás után következik ez a mondat. Ne hagyjuk, hogy a szánk bűnbe vigyen miket! „Ne hagyd, hogy a szád bűnbe vigyen, és ne mondd a követnek: ’Tévedés volt!’ Különben megharagszik az Isten kijelentésed miatt, és megsemmisíti kezed művét” (Préd 5,5). Ezzel arra utal, amikor valódi szándék nélkül fogadkozunk, csak képzelgéseinkről beszélünk igazi elhatározás nélkül. A bölcs ember erre azt mondja, hogy légy óvatos ezekkel a kijelentésekkel. Álmok helyett inkább terveid legyenek. Elhamarkodott szavak helyett inkább gondold át a szavaidat, mielőtt kimondod.
Fontos üzenetük van mindezeknek a bölcs tanácsoknak! A mai utolsó megszívlelendő intelem a pénzről szól a Prédikátor 5,9-10-ben: „Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak sohasem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság! Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói”. Hát nem pontosan így van?! Tudok sok emberről, sokakat ismerek is, akik éves bevétele eszméletlenül magas, de ennek megfelelően rengeteget dolgoznak is, nem találkoznak a házastársukkal, nem látják a gyerekeiket. A munkán kívül nincs is életük. Magamban azt mondom, hogy akár 3-4 év után nyugdíjba is mehetnének vagy legalább is visszább vehetnének a tempóból, annyi pénzük van. De nem, még többet akarnak. Lehet, hogy ebben az is benne van, hogy akkor többet is adhatnak, jobban hozzájárulhatnak általuk fontosnak vélt ügyek támogatásához, tehát nem mondom, hogy rossz a motivációjuk, nem akarom megítélni őket. De valami bennem egyetért a Prédikátor bölcsességével, aki azt mondja, hogy aki szereti a pénzt, az sosem elégszik meg vele. ’Többet kaptam, még többet akarok’.
Ez jellemző lehet néha ránk is. Mert könnyű másra mondani, akinek milliárdjai vannak, hogy nézd csak meg őket, rájuk vonatkozik ez a mondat. De hol van helye ennek az én életemben? – erre magunknak kell megkeresni a választ. Lehet, hogy ez nem a pénzzel kapcsolatos az esetemben. Mi az, amire azt mondom, ha sok van belőle, még többet akarok? Mi az, amit ha megkapok, elég lenne, de nekem nem elég. Mindig többet és többet akarok. Fontos önmagunk megvizsgálása minden esetben, amikor a Biblia elénk hoz egy-egy kérdést. Mert a mások életében könnyű meglátni a hibát: ’Miért nem áll már le azzal a sok munkával? Miért nem tölt több időt a családjával?’ De magamban nehezebb meglátni ugyanezt a problémát. Mégis, ott van énbennem is. Kérnem kell Istent, hogy mutassa meg nekem a hasonló területeimet. Mutassa meg a megtörtséget az életemben, amit hamar meglátok másokéban. Hol van ez bennem? Mert csak nekem van hatalmam e felett, vagy más oldalról közelítve, az egyetlen ember, akit igazán befolyásolhatok, az én magam vagyok.
Ezért megadom magam neked, Uram Istenem, és azt kérem, hogy tégy engem teljessé, alkoss újjá! Bocsáss meg nekem és téríts vissza a helyes ösvényre! Ezt megtehetem, de ehhez segítségre, imákra és kegyelemre van szükségem. Kérlek, ezért imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek! Imádkozzunk egymásért! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
149. nap, Minden hiábavalóság – 1Kir 7, Préd 1-2, Zsolt 5 (2025.05.08., csütörtök)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, hálát adunk neked, valóban korán kelünk és imádkozunk hozzád. Hallgatjuk a Te igédet, akár reggel, akár délben, akár a nap egy véletlenszerű pillanatában, Uram, Istenünk, egyszerűen csak megengedjük, hogy szólj hozzánk az igéd által. A Te igéd által, amely Salamon történetéről szól, aki megépítette saját házát, és felépítette a Templomot. Szólj hozzánk a Prédikátor könyvéből, ahol szembesülünk az emberi élet határaival: az emberi lét, az emberi erő, a hatalom, a bölcsesség, a munka és az emlékezet határaival. Nálad, Uram, Istenünk, az igazságosság, a jóság és az igazság örökké megmarad. Nálad, Uram, Istenünk, a mi tetteink örökké fennmaradnak. Nélküled semmit sem tudunk tenni, de veled minden lehetséges. Segíts, hogy mindent veled tegyünk, és érted, a Te neved dicsőségére. Jézus nevében imádkozunk. Ámen.
Kezdjük az elején: Királyok első könyve, 7. fejezet, Salamon király építkezik. Emlékezzünk, már beszéltünk erről korábban, Salamon az építő, aki megépíti a saját házát is. Majd visszatérünk Hirámhoz, aki mesterember volt, és képes volt elképesztő oszlopokat készíteni, valóságos pilléreket az Úr házában, minden díszítéssel, gránátalmákkal és minden mással együtt. Tartsuk ezt szem előtt: a Krónikák második könyvében – amit most csak egy pillanatra félretettünk, és körülbelül tizenöt nap múlva térünk majd vissza hozzá – Salamon befejezte a Templomot. De itt, az 1 Királyokban azt látjuk, hogy Salamon még a Templom építésének folyamatában van, és némi bepillantást nyerünk a szépségébe – ezt olvastunk most az 1 Királyok 7. fejezetében.
A Prédikátor könyvének első soraiban viszont azzal találkozunk, hogy: „a Prédikátor szavai”. A héber szó: „Qoheleth” – ahogy a görög átírásban is szerepel – olyasvalakit jelöl, aki az összegyűlt néphez szól. A Great Adventure Bible jegyzete szerint tehát innen ered a Prédikátor elnevezés. A Prédikátor azt mondja: „Minden hiábavalóság” (Préd 1,2). És itt fontos megértenünk, hogy ez nem a mások véleménye miatti hiábavaló aggódásra utal, hanem arra, hogy minden múlandó. Az üresség érzéséről van szó. Van valami jó abban, ahogyan a bölcs ember, a Prédikátor felismeri ezt a valóságot! Azt mondja: „A szél dél felé fúj, északra fordul, körbejár, megfordul, visszatér – így ismétli járását a szél. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg, a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé” (Préd 1,6-7).
Vajon mi történik itt?
„Ami volt, az lesz újra. Ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám ez új”, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak (Préd 1,9-10).
És ez ránk is vonatkozik: hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mai nehézségek teljesen újak, pedig az emberi szív ugyanaz, mint a régieké. Az emberi kapcsolatok is ugyanazok. Ugyanazok a küzdelmek térnek vissza, talán új formában, de lényegükben azonosak. A szeretetért, a megbocsátásért, a kitartásért való küzdelem – ezek mind ugyanazok a kérdések, mint régen. A Prédikátor pedig azt mondja: ’Keményen dolgozom, és mi lesz belőle? – Elmúlik’.
Ezért a második fejezetben próbálkozik az önmagának való örömszerzéssel: „Azt mondtam magamban: Rajta! Próbálkozzál a vigassággal és élvezd az életet!” (Préd 2,1). Itt a Prédikátor azt is mondja: „Nagy dolgokat vittem végbe, palotákat építettem és szőlőket ültettem magamnak.” (Préd 2,4) Nem csak az alapszintű élvezeteket – mint a bor vagy a jó étel – keresi, hanem körülveszi magát szépséggel, nagyszerű alkotásokkal. Mi is hasonlóan gondolkodhatunk: az ember azt gondolja, hogy majd a következő házban, az álomházban boldog lesz. De ahogy egy híres rádiós személyiség mondta: „Bármennyit is költesz az álomotthonodra, három éven belül már nem lesz az álomotthonod.”
Az emberi szív mindig többre vágyik. A szem lát, de nem telik be, a fül hall, de nem elégszik meg. Szóval feleszmélhetünk: ez tehát hiábavalóság. Nem maradandó, nem ad beteljesedést. Aztán a prédikátor megkérdezi: Mi haszna a bölcsességnek? Ha én vagyok a legbölcsebb? És azt mondja: „A bölcsesség felülmúlja a balgaságot, mint a világosság a sötétséget. A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy” (Préd 2,13-14). De mégis – ugyanaz a vég vár rájuk: a halál. Akkor mi értelme volt bölcsnek lenni? És ez is hiábavalóság. Mert sem a bölcsről, sem a bolondról nincs maradandó emlékezet – mindkettőt elfelejtik.
Valaki egyszer feltette nekem a kérdést: „Tudod a dédszüleid nevét?” – Egy nap a te dédunokáid sem fogják tudni a te nevedet. Még az Egyesült Államok elnökeinek nevét sem tudjuk felsorolni – pedig ők vezették az országot. És ez rádöbbent: Egy nap senki sem fog emlékezni ránk! Akkor mit ér az örökség, amit itt hagyunk? Ha mindent áthagyományozunk a gyermekeinkre, ők talán nem fogják értékelni. Hányszor történt meg, hogy a nagymama legféltettebb porcelánkészletét megkaptuk, és azt gondoltuk: „Hát igen, neki fontos volt” – de mi nem értékeljük ugyanúgy. Ez is hiábavalóság.
A Prédikátor végső mondanivalója ez: ha csak evilágért élünk, életünk értelmetlen. Ha Isten nélkül élünk, az idő mindent eltöröl. De ha van több, mint ez az élet – ha van örökkévalóság, ha döntéseinknek van örök jelentősége –, akkor életünknek van értelme. Ezt fogjuk vizsgálni a következő négy napban: hogy csak akkor van értelme az életünknek, ha Isten létezik, ha célja van velünk, ha fontosak vagyunk a számára, ha az Ő képmására lettünk teremtve. Mert ha csak ez az élet van, minden elmúlik. De ha több van ennél, ha Isten mindent lát, és minden számít Neki, akkor életünk és minden tettünk számít. Így tehát folytatjuk utunkat a Prédikátorral, ahol szembesülünk a kérdéssel: Van-e értelme az életünk dolgainak, eseményeinek, vagy minden értelmetlen? És az egyetlen, ami értelmet adhat, az az, hogy van több, mint ez az élet.
Na jó, most itt tartunk, még négy nap 1 Királyok, négy nap Prédikátor, aztán áttérünk Márk evangéliumára. Ezekben a napokban, miközben az értelmesség és az értelmetlenség küzdelmét vívjuk, imádkozzunk egymásért. Mert én imádkozom érted – kérlek, te is imádkozz értem. Isten áldjon!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
148. nap, Salamon gazdagsága – 1Kir 6, 2Krón 9, Zsolt 4 (2025. 05. 07., szerda)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged! Köszönjük, a Te igéd ajándékát! Köszönjük békédet és szabadításodat! Urunk, Te megmentesz minket ellenségeinktől, amikor szorongattatás ér minket, vagy amikor azt érezzük, hogy a világ összedől körülöttünk és rengeteg akadállyal kell szembenéznünk életünk során. Urunk, Te hozol álmot a szemünkre. Amikor nem tudunk aludni, vagy pihenni a gondolataink kuszasága miatt, akkor érezzük igazán, hogy a kegyelmedre és irgalmadra kell támaszkodnunk. Urunk, amikor azt kérjük, hogy ’szabadíts meg minket ettől próbatételtől’, akkor Te nekünk is azt mondod, mint Szent Pálnak: „Elég neked az én kegyelmem”. Az erő a gyengeségekben válik tökéletessé. Elismerjük gyengeségeinket, és felismerjük a Te erődet! Tudjuk, hogy mindez igaz! A kegyelmed elég életünk minden napjára. Dicsőítünk ezért. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Az elkövetkező napokban egy kis szünetet tartunk majd a Krónikák második könyvének olvasásában. Most azonban még Salamon életéről olvasunk. Egyértelműen látható, hogy rengeteg dolgot épített. Salamont a mai napig nagy építőként tartják számon Izraelben. Nem csak épített azonban, hanem hihetetlen vagyont is felhalmozott Izrael és a Templom számára. Ha csak egy szóra emlékezünk az 1 Királyok 6-ból, az valószínűleg az ’arany’. Remélhetőleg van lehetőséged utánanézni, hogyan nézhetett ki a Templom. Nagyon hasznos lehet a különböző képek tanulmányozása közben újraolvasni a bibliai leírást.
Figyelemreméltó Salamon egyik parancsa, amit a munkásoknak adott. Azt mondja: ’bányásszátok ki a köveket a templomhoz, és vágjátok fel őket még a kőbányánál. Ne a templomnál kalapáljatok vagy véssetek’. Ez egy olyan apróság, amelyet könnyű szem elől téveszteni. Ezzel ugyanis Salamon azt mondja: ’ez nem a ti házatok, hanem Istené’. Ezért, egyfajta szent csend illeti meg. Természetesen nem volt teljes csend az építés évei alatt, de a legnagyobb ütések, fűrészelések, vagy a kövek vágása nem ott történtek. Alá kell húznunk a tényt, hogy a sok arany, cédrusfa, vagy ciprusfa alatt az Úrnak szentelt kövek voltak. Ezek a kövek pedig tulajdonképpen készen érkeztek, csak a helyükre kellett tenni őket.
Szent Péter hív minket élő köveknek az Úr templomában. Mi még nem vagyunk tökéletesek, de arra készen állunk, hogy élő Templommá váljunk együtt.
A Templomban azonban minden követ elfedtek fával, úgy, hogy a kövek teljesen láthatatlanok lettek. A fát pedig arannyal borították. Miért? Mert mindez az Úré!
Az emberek tulajdonképpen nem is látták a Templom belsejét. Mindössze a külső udvarokon imádkoztak. Csak a papok léptek be a Templomba. Mindazok a robosztus, akár több méteres arany díszítések, faragott növények és kerubok rejtve maradtak az emberek előtt. Mit mutat ez meg nekünk?
Az egyik, hogy minden erőfeszítés kizárólag Istennek szólt. Mindaz a szépség, arany és gazdagság azért került a helyére, hogy az Ő házát díszítse. A mai templomaink is lehetnek szépek, azonban korábban kiemelkedően szép templomok épültek. Lehet, hogy néha kritizáljuk őket, mert pazarlónak tűnnek, mégis érezzük, hogy az a hely, az Úrnak van fenntartva. Vianney Szent Jánosnál látunk példát erre a „pazarló” hozzáállásra. Élete utolsó évtizedeiben az Eucharisztia mellett minden nap összesen egy pohár tejet és egy félig főtt krumplit fogyasztott. Így a papi fizetését teljes egészében a templomra költhette. A templomot akarta szebbé tenni.
Manapság azonban mi emberek is beléphetünk a templomba, vagy akár a szentélybe is. Egészében láthatjuk Isten házát. Már nem csak Isten dicsőségére vannak a templomok, hanem nekünk is hozzáférésünk van a szépségükhöz. Nem csak kívül imádkozhatunk, de be is léphetünk.
A Krónikák második könyvének mai része Salamon gazdagságáról és jólétéről szól. Az egyik példa, amit megemlít, hogy Salamon 200 arany pajzsot készíttetett. Nem csak arannyal bevont pajzsokat, hanem színarany pajzsokat. Minden pajzs 600 sékel aranyat tartalmazott, és 300 kisebb, 300 sékel értékű pajzsot is veretett. Egyes becslések szerint a nagyobb pajzsok darabjának mai értéke 150.000 dollár lenne (kb. 51 millió forint), a kisebbek pedig kb. 77.000 dollárt érnének (kb. 26 millió forint – a ford. átszámításai). Ez összesen 53 millió dolláros érték (kb. 18 milliárd forint). Ezek a pajzsok megmutatták a király dicsőségét, és biztosan gyönyörűek voltak, de egy csatában teljességgel használhatatlanok lehettek. Magyarul csak a „show” kedvéért készültek el.
Amikor Salamon a templomot építi, az csak Isten kedvéért van. Nem a „show” miatt. Salamon az Úrnak megépíti mindazt, amit Dávid kért tőle. A többi dolog felhalmozása azonban komoly kérdéseket vet fel. Kinek gyűjti ezt Salamon? Kinek készíti ezeket a színarany pajzsokat? Csak dísznek a házába? Csak hivalkodás lenne ez? Mivé vált Salamon? Salamon erős embernek mutatja magát, de nem az. Dávid erős volt, és meg is mutatta ezt. Salamonra ez nem igaz.
Ezeket a kérdéseket nem azért tesszük fel, hogy elítéljük Salamont, hanem hogy saját szívünket feltárhassuk. Milyen területen szeretném magamat jónak, szentnek, bölcsnek vagy erősnek mutatni? Közben hol nem vagyok ilyen? Mert mi valóban bölcsek, erősek, jók, szentek akarunk lenni. Istenhez akarunk tartozni. Nem egy képet akarunk mutatni valami olyanról, amilyenek nem vagyunk, hanem valóban Istené akarunk lenni. Természetesen vannak helyzetek, amikor gyengének bizonyulunk, és nem vagyunk olyan szentek, mint szeretnénk. Ezekben az esetekben mondjuk: „Uram, kérlek add meg, hogy belső valóságom összhangba kerüljön szívem vágyaival”. Ez annyit tesz: „Segíts szentté válnom a barátaim, a családom és az Egyház köreiben, az Úr dicsőségére”. Szép ima ez, ha képesek vagyunk őszintén imádkozni. Imádkozzunk egymásért!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
147. nap, Istentisztelet a Templomban – 1 Kir 5, 2 Krón 7-8, Zsolt 66 (2025.05.06., kedd)
Mennyei Atyánk! Dicsőítünk Téged! Te hallod az imáinkat, hallod a hangunkat mindig, amikor beszélünk hozzád. Ismered a szívünk vágyát, ismered az imáink mélységét, ismered a nehézségeinket. Néha eltérítenek minket bizonyos dolgok attól, hogy teljes szívünkkel, teljes elménkkel és minden erőnkkel szeressünk téged. Te tudod, hogy milyen könnyen el tudunk fordulni Tőled. És mégis köszönjünk, hogy képesek vagyunk meghallani téged a nagy zajban. Túl tudunk lépni a sok figyelemelterelő dolgon. Minden zűrzavaron átlépünk, ami a szívünket éri. Mert te ismered a szíveinket. Nem csak a békés szívünket ismered, hanem a bajba jutott szívünket is, ami hevesen dobog a mellkasunkban. Ismét kérünk téged, hogy nyisd meg a füleidet, nézz ránk, hogy meglásd, kik is vagyunk igazából. És halld meg a hangunkat, halld meg az imáinkat a mai napon és minden nap. Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A Királyok első könyve és a Krónikák második könyve kapcsolódnak egymáshoz, mégis egy kicsit távol vannak egymástól. Bizonyos értelemben ugyanarról beszélnek, mégis más idősíkban vannak. Tegnap Dávid előkészítette a templomot, ahol az Úr hajléka lesz. Itt fognak imádkozni. De ma, az 1 Királyok 5-ben visszatérünk a cédrusfákhoz, amiből épül majd a templom. Itt észrevehetjük, hogy a Királyok első könyvének a története jóval a Krónikák második könyvének eseményei előtt jár. Visszatekintünk a régebben történtekre és újraolvassuk, mi volt akkor. Ne felejtsük ezt el, mert nehéz lesz követni, ha nem figyelünk erre. Már megépítették és felszentelték a templomot a Krónikák második könyvében. Azonban itt, a Királyok első könyvében Salamon még csak most rakja kezd bele.
Nem baj, ha újra itt időzünk, mert bevésődik számunkra, hogy a Templomnak milyen központi szerepe van. Miért is? Nem csak azért, mert Isten jelenléte lakozik ott. Mekkora ajándék olvasni a 2 Krónikák 6-ban a templomszentelési imádságot! Majd a 2 Kórnikák 7. elején Salamon befejezi az imát és tűz száll le az égből, elégeti az áldozatokat, és az Úr dicsősége betölti a templomot. „Amikor Salamon befejezte az imádságát, tűz szállt le az égből, és megemésztette az égő- és véresáldozatokat. Ekkor az Úr dicsősége betöltötte a templomot.” (2 Krón 7,1). Ez mutatja Isten jelenlétének erejét. A Templom pedig szükséges, mert Isten lakozik benne. Teljesen egyértelmű. Azért is meghatározó a Templom szerepe, mert ez az a hely, ahol az emberek felajánlják az imádságukat Istennek. Ez rendkívül fontos nekünk, hogy megértsük, Isten imádásának fontosságát és szükségességét. Hogy Isten hogyan szeretné, hogy imádjuk Őt.
Az 1 Királyok 5-ben a templomépítés kezdeteiről olvastunk, ahogy Salamon együttműködik Hirámmal, a tíruszi királlyal. Hirám király jó barátja volt Dávidnak, aki pogányként dicsőítette az Urat – ez nagyon különleges dolog. Hirám nem zsidó és mégis dicséri az Urat. Dicsőíti az Urat, hogy Dávidnak milyen bölcs fia van, majd libanoni cédrusfákat és embereket küld a Templom építéséhez.
Vannak még érdekes dolgok a 2 Krónikák 7. és 8. fejezetében. Salamon nem csak befejezi az imádságát a 2 Krón 7-ben, majd jön a tűz és Isten dicsősége betölti a Templomot – ami hihetetlenül csodálatos és erőteljes. A 7. fejezetben Salamon befejezi a z Úr házának építését és a királyi palotát is, majd éjjel megjelenik neki az Úr. Ismét megjelenik neki, hasonlóan ahhoz, mint amikor azt mondta, hogy ’kérj bármit, megadom neked’ (2 Krón 1,7). Azonban most nem az iránt érdeklődik az Úr, hogy ’mit kérsz’, hanem azt mondja: ’ezeket jegyezd meg’! „Ha népem, amely nevemet viseli, megalázkodik, könyörög hozzám, kedvemet keresi, és megtér gonosz útjáról, akkor meghallgatom az égből, megbocsátom bűneit, és meggyógyítom országát” (2 Krón 7,14). Valójában azt mondja Isten, hogy ha ti hűtlenek lesztek, én akkor is hűséges leszek hozzátok. Térjetek vissza a Templomba istentiszteletre, térjetek vissza erre a helyre, térjetek vissza a jelenlétembe, térjetek vissza imádsággal, térjetek vissza a parancsok megtartásához és én meghallgatom az imádságaitokat. De utána azt mondja az Úr: „Ami pedig téged illet, ha úgy jársz előttem, ahogy atyád, Dávid járt előttem, és mindenben úgy teszel, amint parancsolom neked, és ha megtartod előírásaimat és törvényeimet, akkor megszilárdítom királyi trónodat, amint atyádnak, Dávidnak ígértem: Izrael trónjáról nem hal ki utódod. Ha azonban elfordultok tőlem, nem követitek előírásaimat és parancsaimat, amelyeket elétek adtam; ha elhagytok, más isteneket szolgáltok és imádtok, akkor kiirtalak benneteket földemről” (2 Krón 7,17-20). Isten egyértelmű parancsot adott Salamonnak. Bölcsességet adott Salamonnak.
Salamon tudatában van a dolgoknak, igaz? Egyértelmű figyelmeztetést adott Salamonnak: ’legyél hűséges hozzám, legyél közel hozzám és én veled leszek’. De Salamon nem így cselekszik. Sőt, a 8. fejezetben mi történik? A 2 Krónikák 8,11-ben ezt olvassuk „Salamon a fáraó leányát Dávid városából átköltöztette abba a palotába, amelyet a számára építtetett. Azt gondolta ugyanis: ’Ne lakjék Dávidnak, Izrael királyának házában a feleségem, mert szent ott minden, ahova az Úr ládája bevonult!’.” Vagyis azt gondolhatjuk, hogy ’hát igen elkülöníti a fáraó lányát, mivel ő nem része a Szövetségnek. Ő nem része annak a szövetségnek, ami az Úrhoz kapcsol minket’.
De mit is jelent ez? Amikor Salamon feleségül vette a fáraó lányát, akkor ajtórést nyitott a bálványimádásnak. És ez az, ami majd bekövetkezik. Ahelyett, hogy behozta volna a fáraó lányát a Szövetségbe, ahelyett, hogy Izrael részévé tette volna, ahelyett, hogy megismertette volna vele az Urat az Istent, az egyetlen Istent, aki minden isten felett uralkodik, Salamon csak ennyit mond: ’Tudod mit? Te Dávid városán kívül fogsz élni, mert te nem vagy része a Szövetségnek, téged a városon kívül tartalak’.
De miért nem hozta be?! Miért hagyja, hogy hamis egyiptomi isteneket imádjon? Miért nem engedi, hogy az igaz Istent, az Urat imádja? – Nem ezt teszi Salamon. Több ezer szekere és lovasa van, bölcs, beszél hozzá Isten az imádságaiban, de Salamon mégis azt teszi, amire figyelmeztette az Úr, hogy ne tegye. Amit a királyok ne tegyenek általában se: Ne gyűjtsenek lovakat, szekereket és lovasokat és ne növelje ezek számát. Mégis ezt teszi Salamon. Ne felejtsük el, hogy a Templom Isten jelenlétének, Isten imádásának a helye. De emlékezzünk csak vissza, hogy Isten milyen imádást szeretne? Isten az engedelmesség áldozatát szeretné. És itt vannak a rések Salamon páncélján. Lehet, hogy bölcs és mindenkinél nagyon tudása van, de nem akar engedelmeskedni!
Lehet, hogy nekünk is ezek a nehézségeink. Amikor azt mondjuk, hogy ’tudom, tudom… de nem akarom megtenni. Tudom, mit vár tőlem Isten, de én nem azt akarom, amit ő akar’. És lehet nyomós okunk rá… ’Talán most béke van, de lehet, hogy nemsokára nem lesz béke és szükségem lesz azokra lovakra. Most jó kapcsolatunk van a szomszédos népekkel, de ki tudja, mi lesz, inkább elveszem a fáraó lányát.’ Ez a gondolkodás bölcsnek tűnhet és lehet, hogy bizonyos értelemben az is, de az biztos, hogy nem az engedelmességről szól. Ha szeretni akarjuk Istent akkor engedelmeskednünk kell Istennek. Nincs más út. Ha Istent szeretni akarjuk engedelmesnek kell lennünk! Két módja van annak, hogy szeressük Istent: az egyik, ha engedelmesek vagyunk neki, a másik, ha szeretjük felebarátunkat. Salamon ezzel eltávolodik az engedelmességtől és így Istentől, pedig Isten figyelmeztette őt.
Minket is figyelmeztetett Isten. Csak azt kérem az Úrtól, hogy segítsen nekünk, hogy hűségesek legyünk, hogy engedelmesek legyünk a parancsainak, még akkor is, ha úgy tűnik, sokkal bölcsebb ötleteink vannak. De nem… ha nem vagyok engedelmes, akkor egyszerűen nem akarom megtenni Isten akaratát. És egyedül nem is tudom megtenni, mert nekem lázadó szívem van, engedetlen szívem van, és azt akarom tenni, amit én akarok – vagyis szükségem van az imádságra. Kérlek, imádkozzatok értem és én is imádkozom értetek. Imádkozzunk egymásért!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
146. nap, Az egyetemes Egyház – 1Kir 4, 2Krón 6, Zsolt 65 (2025.05.05., hétfő)
Mennyei Atyánk, az egész teremtés dicséri neved, minden teremtményed áld téged! Atyánk, körülnézünk a világban, amit Te alkottál, ami minden veszélyével és nehézségeivel, ugyanakkor minden hatalmával és szépségével, már csak a létezésével is dicsér téged! Dicsőség neked! Minden, amit teremtettél, rád mutat, a Teremtőre! Ezért hálát adunk neked a zsoltárossal, Dáviddal együtt, aki a 65. zsoltárt írta. Köszönjük a föld terményeinek bőségét! Ez a föld nemcsak csodálatos, de táplál is minket! Hála neked ezért Urunk! Bölcsességet kérünk tőled, adj nekünk bölcsességet, ahogy Salamonnak is adtál, hogy megértsük, hogyan is kell élnünk ezen a földön! Hogy ne csak hálát adjunk a teremtésért, hanem helyesen is használjuk, oly módon, hogy az dicsőségedre szolgáljon! Képesek legyünk megbecsülni ajándékodat úgy, hogy segítjük embertársainkat – nemcsak a ma élőket, hanem a jövő nemzedéket is! Urunk Istenünk, az egész világot nekünk teremtetted: őseinknek és utódainknak is! Adj bölcsességet, hogy helyesen éljünk ebben a világban és át tudjuk adni a következő generációnak! Mindenért hálát adunk neked, Urunk, Jézus Krisztus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Salamon, igazán értelmes ember. Ahogy az Írás beszél róla, nyilvánvalóan a valaha élt legbölcsebb emberek egyike. Érdemes foglalkoznunk az 1 Királyok 4. fejezetében történtekkel. Salamon sok embert gyűjt maga köré, mert bár ő az uralkodó, sok vezetői feladatot delegál, ami jó döntés. A köztünk élő jó vezetők is ezt teszik: másokat is megbíznak vezetői feladatokkal. Hiszen ezt tette Jézus is. Ő maga ment és tanított, gyógyított és hatalmas jeleket és csodákat tett, de maga köré is gyűjtött egy csoport férfit, a tanítványokat, a tizenkét apostolt, akiket azzal bíz meg, hogy az Ő nevében ugyanazokat tegyék, amiket Ő tett.
Salamon is tizenkét férfit gyűjt maga köré, akik Izrael tizenkét régiójának lesznek a vezetői. Nagyon meglepődtem, amikor ebbe belegondoltam. Salamon az ország tizenkét részéről kap ellátmányt – minden hónapban máshonnan. Ez helyes intézkedés, mert így egyik terület sem adózik többet, mint a másik. Azt hinnénk, hogy a területek Izrael törzsi eloszlásával vannak fedésben. De nem így történik, mert Salamon nem törzsi, hanem földrajzi alapon jelöli ki az ellátmány forrásait. Ezzel átlépi a törzsi határokat, amelyek ekkor – az egységes királyság ellenére – még létezhettek Izraelben. Mindenki tudta, hogy igen, mi vagyunk Isten népe, ugyanakkor Benjamin vagy Manassze vagy más törzs tagjai vagyunk. De a tőlünk jövő javak, amelyekkel a király és házanépe él, nem egyes törzsektől származnak, hanem a különböző országrészekből.
Ez olyan összehasonlításban lehet fontos számunkra, hogy mi is az egyetemes Egyház, az egész katolikus Egyház részei vagyunk – ugyanakkor gyakran csak az egyházközség szintjén gondolkodunk. Túlságosan területileg kötődünk, amikor azt mondjuk, ’én a Szent Márton templomba járok, be sem teszem a lábam a Szent Lukácsba’. Nálunk például itt Észak-Minnesotában előfordul, hogy egyes templomokat be kell zárni változó demográfiai vagy más okok miatt. És vannak, akik azt mondják, ’én ehhez a helyhez ragaszkodom, nem megyek sehova máshova’. Mintha az ember csakis a plébániájához tartozna… Persze, oda is, de az egyetemes Egyházhoz is! Akár a Szent Márkba, akár a Szent Lukácsba járok, ugyanabba a szentmisébe kapcsolódom be. Ugyanabban az istentiszteletben, imádásban veszek részt.
Salamon ugyanebbe az irányba mutat ezzel a rendelkezésével. Alig észrevehetően egyesíti a népet. Nem hirdeti ki számukra, hogy innentől Izrael egészéhez tartoztok, Izrael királyságához, inkább lehetővé teszi nekik, hogy kapcsolódjanak a nagy egészhez. Ez igazán figyelemreméltó szervezés.
Ha már szóba kerültek a szükségletek, a következő fejezet elején kiderül, milyen sokféle és nagy mennyiségű ellátmány volt egy-egy napra Salamon házának rendelve. Lenyűgöző mennyiségről van szó! Mit is mond a szöveg? „Salamon napi szükséglete 30 kor lisztlángot és 60 kor simalisztet tett ki, továbbá 10 hízómarhát és 20 ridegmarhát, végül 100 juhot, nem számítva a szarvasokat, gazellákat, antilopokat meg a hízott szárnyasokat” (1Kir 5,2-3). Mit jelent ez? Egy ’kor’ körülbelül 210 liternek felel meg, tehát 30 kor az 6300 liter lisztlángot (finomlisztet) jelent naponta, és ehhez jött a többi élelem. Ebből látszik, hogy Salamon sok embert tartott jól Jeruzsálemben, sokan éltek ott, akik Salamon háztartásához tartoztak, akikre gondja volt.
Most nézzük a második Krónikák 6. fejezetét, ahol egy kiemelkedően szép imádságot olvasunk Salamon királytól. Ettől a ponttól nagy változás áll be az istentisztelet tekintetében. Eddig sok helyen imádták az Urat, például Silóban. De máshol is, ahol fontos esemény történt, áldozatot mutattak be. Ahol Isten kinyilatkoztatta magát, oda oltárt építettek és áldozatot mutattak be. Eddig ezt a mintát követték. Salamon megállapítja, hogy eddig nem egyetlen hely szolgált Isten imádására és sokáig nem volt egyetlen, közös királya sem Izraelnek. De most mindez megváltozott. Mivel elkészült a Templom, innentől ez lesz az istentisztelet helyszíne. Salamon – Isten rendelkezésére szerint – Jeruzsálemet jelöli ki az imádás helyszínéül, és azon belül a Templomot. Ettől fogva minden istentisztelet és áldozatbemutatás helyszíne a jeruzsálemi Templom lesz. Ez nagy fordulat. Igaz, a múltban is utaztak az emberek Jeruzsálembe istentiszteletre és imádkozás céljából, de mostantól egyetlen, kizárólagos hellyé válik a Templom.
Hogyan hangsúlyozza ezt Salamon? Arra figyeljünk, hogy a Krónikák 2. könyve egy visszatekintés Salamon korára, a száműzetés utánról. Salamon azt mondja: ’ha te magad bűnös vagy és bocsánatra van szükséged, menj el a Templomba. Ha Izrael egész népe fordult el Istentől és mindnyájan vétkeztek, akkor mindannyian menjenek a Templomba. Akik egy csata előtt állnak, azok is menjenek el a templomba’. Azt is hozzá teszi, hogy ha fogságba estek és száműzetésben vannak, akár közel vagy távol, fordítsák kezüket és arcukat a jeruzsálemi Templom felé, úgy imádkozzanak és Isten meghallgatja őket.
Tehát a krónikás emlékezteti a népet, hogy már Salamon kihirdette, hogy Jeruzsálem a központ és a Templom az istentisztelet helye. Nagyon fontos ezt megjegyeznünk, mert a későbbieken sok király jön, a királyság hamarosan kettészakad. De a Templom az egység jele lesz az egész nép számára, akárhová szóródnak is szét. A száműzetés idején nemcsak Jeruzsálem, nemcsak az Ígéret Földje, hanem az imádás helyszíne, a Templom lesz az, ami megadja a nép identitását századokon keresztül – még lerombolt állapotában is.
Emberek, már itt tartunk, a 146. napnál! A zsoltárossal hálát adunk Istennek a teremtésért. Én is hálát adok Istennek értetek, ezért a közösségért, amely a Bibliával imádkozik. Biztosan sokan ültök Bibliával a kézben, leírtok, aláhúztok minden nap egy-egy fontos, Isten által személyesen nektek szóló sort, és ez hatalmas ajándék! Része vagyunk egy közösségnek és tudjuk, hogy szükségünk van egymásra, ezért imádkozunk egymásért. Imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)