145. nap – Salamon felépíti a templomot, 1Kir 3, 2Krón 4-5, Zsolt 64 (2025.04.02., péntek)
Mennyei Atyánk, köszönjük igédet! Köszönjük, hogy felfeded előttünk szívedet! Köszönjük, hogy szüntelenül magad felé fordítod szívünket, mert olyan könnyen el tud fordulni tőled. Uram, erről a zsoltárról szeretnék beszélni veled, amit most olvastunk. Milyen pontosan mondja: „Az igaz az Úrban örül, nála talál menedéket” (Zsolt 64,11). Mi Uram, hányszor nem vagyunk igazak! Sokszor épp az ellenkezője vagyunk! Mi gyakran vagyunk igazságtalanok. Mi hűtlenek, állhatatlanok vagyunk, bűnösek vagyunk. És Te mégis visszafogadsz minket, akkor is, ha nem vagyunk igazságosak! Még akkor is, amikor egy csődtömeg vagyunk, Te akkor is szeretsz minket és nem mondasz le rólunk! Segíts, hogy mi se mondjunk le soha rólad! Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Ma, ahogy mostanában többször, fordított sorrendben megyek az olvasmányokkal. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a Krónikák 2. könyve mai részében Salamon élete fő művét alkotja. Ez lesz a legnagyobb mű, amit Salamon egész élete során létrehoz. Emlékezzünk vissza, Dávid király mennyi nagyszerű dolgot tett! Egyesítette a törzseket egy királyságban. Legyőzte Izrael minden körülötte lévő ellenségét. Dávid minden gazdagságát Izrael népe javára gyűjtötte össze és a templom megépítésére. De megmaradt Salamonnak a legnagyobb feladat, amit élete során kapott: felépíteni a templomot. Ezt hihetetlenül jól végzi el. Isten dicsőségére építi, kiválóan. Megvannak hozzá a legnemesebb anyagok és megvan a minta, amit szent sátor adott. Salamon az épületrészeket arannyal és ezüsttel vonja be, hatalmas bronz ajtókat készíttet. És nem csupán az épületről van itt szó, hanem a rendszeres áldozatbemutatásról, ahol nagy számú állatot ajánlanak fel Istennek. Salamon azt az áldozatot mutatja be az Úrnak, amiről meg van győződve, hogy az Úr azt várja. Azzal áldozik, amit szerinte az Úr megérdemel. Mindezt jól teszi Salamon.
Még két megjegyzésem van a Krónikák 2. könyvének mai fejezeteihez. A krónikás kiemeli, hogy a leviták azok, akik az Úr templomába szállítja a frigyládát. Emlékezzünk csak, mikor Dávid vissza akarja hozatni a frigyládát, útközben a megingó ládát Uzza – helytelenül – megérinti, s emiatt meghal, a frigyláda pedig a filiszteus gáti Obed-Edom házába kerül. Salamon tanult apja hibájából és a levitákat bízza meg a frigyláda szállításával, ahogy annak lennie kell. Ezt Isten meg is jutalmazza: ahogyan a templomban rendeltetési helyére helyezik az Úr ládáját, Isten dicsőségének felhője tölti be a teret. Ez ugyanaz a dicsőség felhője, ami kivezette Izrael népét Egyiptomból és vezette őket nappal a pusztai vándorlás során. Azzal, hogy Isten dicsőségének felhője most betölti a teret, olyan érzésünk van, mintha Isten igent mondana, megerősítené azt, amit Salamon tett és amit az emberek tettek, azzal, hogy összegyűltek és önként adakoztak Isten háza javára.
Ez fontos, hiszen egyrészt megvannak a mi áldozataink is: ’ezt és ezt teszem meg az Úrért’, igaz? Másrészt viszont olykor kételkedünk benne, hogy elér-e Istenhez az áldozatunk, illetve azt kérdezzük: ’Uram, egyáltalán akarod, amit felajánlok?’ Nekünk is megerősítést adna a ’shekina’ megjelenése, ahogy Isten dicsőségének felhőjét nevezték, ami nemcsak Isten jelenlétét jelezte, hanem azt is, hogy az Úrnak kedve telik az áldozatban. Annak jele, hogy Isten elfogadja, megerősíti, ami történik. Ez a biztosíték arra, hogy amit tettünk, az Isten szerint is helyes, azt ajánlottuk fel neki, amit Ő érdemel és amit kíván. Ezzel a művel Salamon itt be is végzi a lényegi feladatát. Még mást is véghezvisz majd, de ez élete legfontosabb feladata.
Most térjünk át a Királyok 1. könyvéből arra a részre, ahol Salamon bölcsességért imádkozik. Felhívom a figyelmet arra, hogy Gibeonban teszi ezt, azon a magaslaton, ahol a jeruzsálemi templom felépítése előtt áldozatot mutattak be. Salamon is áldozatot mutat be itt az Úrnak. Imádkozik Istenhez és megmutatja neki szívét. Valójában ezzel áldozhatunk az Úrnak, nemde? Azzal, hogy vágyunk odaajándékozni önmagunkat Istennek, azáltal, hogy valami értékeset adunk neki. Minden áldozat mélyén ez rejlik. Ahelyett, hogy magamat áldoznám fel, feláldozok valamit a saját nevemben, valamit, ami fontos nekem. Salamon ezt teszi. Isten pedig megkérdezi tőle, hogy mit akar. Salamon pedig bölcsességet kér, Isten szerinti megkülönböztetést és a jó döntés képességét. Ezt a nagy ajándékot meg is kapja és látunk is rá példát, hogy jól él ezekkel az adományokkal. Még gyermekkoromból emlékszem a két anya történetére, ahol Salamon nagyon jól él Istentől kapott bölcsességével, amikor el kell döntenie ki mond igazat. Ezt nagyon jól elvégzi.
Mégis, a fejezet elején elénk kerül az a sor, hogy Salamon elvette a fáraó lányát. Végülis ez nem tilos, de majd meglátjuk, mi fog történni ennek folyományaként. Azzal, hogy Salamon elveszi a fáraó lányát, elkezd terjeszkedni, ez lesz az egyik módja, ahogy a környező népekkel szövetségei viszonyra lépjen. Ez túl sok házasságkötést jelent különböző uralkodók és befolyásos emberek lányaival. Most már érezzük, hogy ezzel valami baj van. Ez nem fogj őt segíteni, és ezen a területen nem a bölcsessége nyilvánul meg. Igen, erről már ejtettünk szót: Salamon bölcs, de nem feltétlenül jó. Megvan a bölcsessége, hogy megkülönböztesse a jót és rosszat, de ettől még nem feltétlenül cselekszi a jót és kerüli el a rosszat. Ez az első rés, amit Salamon király fegyverzetén látunk.
Ez velünk is megeshet. Az, hogy tudjuk, mi lenne a helyes, nem mindig indít arra bennünket, hogy azt meg is tegyük. Hihetünk a helyes dolgokban, de ettől még nem mindig azon a helyen kötünk ki, ahol a jót kellene tennünk.
Itt vagyunk ma ezen a helyen, tudva, hogy szükségünk van Isten irgalmára. Nemcsak azért, hogy tudjuk, mi a helyes, nemcsak azért, hogy bölcsek legyünk, hanem hogy az igazságot tudjuk választani, hogy életünket bölcsen is éljük. Hogy az életet válasszuk magunk és családtagjaink számára is. Szükségünk van ehhez Isten kegyelmére és szükségünk van imára.
Imádkozzunk önmagunkért, mert ha Isten kegyelme nem támogat minket, akkor ezt megsínylik a körülöttünk élők. Imádkozzunk egymásért is, a közösség tagjai, akik együtt olvassuk a Bibliát. Ez egy valódi közösség, akkor is, ha csak virtuálisan vagyunk együtt. Mindenki a szívünkben van – egy valóságos közösség mellet köteleződtünk el. A 145. napon ez már nemcsak egy fellángolás a részetekről, hanem az életetek része. A résztvevők hozzátok is tartoznak, veletek együtt haladnak és imádkoznak értetek. Ahogyan én is imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
144. nap – Dávid utolsó szavai, 1Kir 2, 2Krón 2-3, Zsolt 62 (2025.05.01., csütörtök)
Mennyei Atyánk, imádunk téged! Köszönjük neked, hogy Te állhatatos vagy a szeretetben és tiéd a hatalom! Te állandó szeretettel szeretsz minket, olyannal, ami soha nem változik! Szereteted dinamikus és cselekvő! Óh, Istenünk, Te nem az esetlegesség, hanem a valóság Istene vagy! Nem az álmok, hanem a realitás Istene! Minden ügyünkben bízunk benned és dicsőítünk téged! Ma, amikor újra szólsz hozzánk, mi újra bízunk benned! Kérünk, halld meg imánk és ismertesd meg magad mindannyiunkkal! Jézus nevében kérjük. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Dávid király életének végéről hallunk, amint utoljára beszél fiával, Salamonnal. Dávid utolsó szavai közt azt halljuk, hogy arra kéri Salamon királyt, hogy bizonyos embereket büntessen meg, mások felé pedig tanúsítson irgalmat. Dávid itt valójában megosztja nagy áron szerzett tapasztalatait Adonijával kapcsolatban. Elmondja, hogy Adonija Salamon ellen és Dávid király ellen fordult és jónéhány embert maga köré gyűjtött, akikkel majd megpróbálkozik Salamon király közelébe férkőzni. Köztük van Joáb, aki Dávid parancsa ellenére személyes bosszúból megölte Absalomot, valamint Abnért és vetélytársát, Amaszját. Simire is büntetés várt, aki megátkozta Dávidot, amikor az Absalom elől menekült. Ebjatar papnak száműzetésbe kell vonulnia. Salamon feladata lesz, hogy Dávid halála után ezekkel az emberekkel az igazság szerint járjon el. A fejezet további részében arról olvasunk, hogyan valósította meg ezt az igazságtételt Salamon.
Van itt még egy fontos dolog. Ahogy mondtam, Dávid életének végén tanácsokkal látja el Salamont. Azt hallottam, hogy a gyermeknevelésben sokkal többet számít a példa, amit a szülők gyermekeik elé élnek, mint az elmondott tanácsok. Dávid utolsó szavaival arra kéri Salamont, hogy Isten útján járjon, az Ő törvényeit kövesse – ami a legjobb tanács. De Dávid élete milyen volt? Sok tekintetben megtartotta Isten parancsolatait, de sokszor megszegte azokat. Majd megbánta bűneit: emiatt igaz, hogy Dávid Isten szíve szerint való ember volt.
Milyennek láthatta Salamon az apját, Dávidot? Leginkább egy távolságtartó apának, aki nem vesz részt a család ügyeiben, nem foglal állást. Szíve Istenhez is tartozik, de megosztott is. Szóval nagyszerű tanács, hogy ’szeresd az Urat teljes szíveddel és teljes lelkeddel, légy erős, bátor, cselekedj férfiként’ – ez mind nagyon fontos és jó. Dávid saját szíve mégis megosztott volt. Mi tudjuk, hogy az Úrhoz tartozott, de valahogy erről a családja felé nem sikerült jól tanúságot tennie. Mondhatnánk, hogy nem mentorálta jól a gyermekeit, nem fegyelmezte őket kellően. Más szóval, nem volt jó szülői minta a gyermeki számára. S ahogyan majd a következő fejezetekben látjuk, Salamon apja példáját, és nem elsősorban a tanácsát, fogja követni. Ezt fontos tudnunk és észben tartanunk!
Most viszont térjünk rá a következő jelenetre, amikor Adonija azzal a kis kéréssel fordul Batsebához, hogy kérje meg Salamon királyt: adja neki a sunemi Abiságot feleségül. Ez a rész magyarázatra szorul, mert a kérés egyáltalán nem jelentéktelen. Miért is Akarja Adonija feleségnek Abiságot? Mert ő egyike volt Dávid király ágyasainak. A Szentírás ugyan hangsúlyozza, hogy Dávid nem közeledett hozzá, de ez a kérés egy hatalmi játszma része Adonija részéről. Úgy gondolja, ha apja, a király egyik ágyasát feleségül veszi, az jogcím lehet trónigényére, egy utolsó kísérlet.
Olvastam olyan bibliakommentárt, ahol azt írják, hogy Batseba pontosan tudta, mire irányul Adonija kérése, tudta, hogy mennek a dolgok a királyi udvarban. Ezért is erősíttette meg korábban Nátán prófétával Salamon pozícióját. Mégis bemegy ezzel a kéréssel Salamon királyhoz, hogy biztos lehessen Adonija ármánykodásának lelepleződésében. A felszínen csak az látszik, hogy akaratlanul segíti Adoniját cselszövése végrehajtásában. Pedig sokkal valószínűbb, hogy ez járt Batseba fejében: ’Valóban elhiszed Adonija, hogy segítek ezt a piszkos trükköt véghezvinni? Persze, a király elé viszem a kérésed, de ezzel Salamon bölcsességére és ítéletére bízlak!’
Van még egy fontos dolog, amire fel kell figyelnünk. Az előző fejezetben, amikor Batseba Dávid király elé járult, hódolattal leborult férje előtt, és csak akkor emelkedett fel, amikor Dávid erre kérte. Itt, a fiával kapcsolatban más a helyzet. Amikor Batseba besétál Salamonhoz, a király emelkedik fel és hajlik meg az anyja előtt. Majd leül a trónjára, ami mellé egy széket állítottak Batseba számára. Gondoljuk csak át! Az ókori birodalmakban ki a királyné? Nem a király felesége, mert abból sok van neki. A királyné a király anyja, s anya csak egy van. Szerepe fontos, van egy külön neve, a ’gebirah’, ami a héber nyelvben a király anyját, az anyakirálynét jelenti.
Ami itt történik, az történik az új királyságban, az Újszövetségben is. Sokan kérdezik, miért tiszteljük mi katolikusok Máriát? Több okból is, amelyek közül az egyik, hogy az Úr így készítette elő az ő szerepét már az izraeli királyságban. Az Egyház az új földi királyság, a mennyei királyság megjelenítője, Izrael ősi királyságának beteljesedése. Jézusban jött el a beteljesedés. Az új királyságban Jézus az örökkön uralkodó király, és anyja, Mária a királyné. Az Ószövetség rámutat Dávid királyra, mint Jézus előképére, de Salamon király, aki a templomot felépíti, szintén Jézus előképe. Salamon király anyja anyakirályné. A Jelenések könyvének 12. fejezetében, amikor Szent János apostol a mennybe tekint, egy napba öltözött asszonyt lát, kinek lába alatt a hold és fején tizenkét csillagból álló koronát visel. Az Egyház mindig úgy értelmezte János látomását, hogy a királynét látta a mennyben. Természetesen a királyné nem ugyanazon a magaslaton áll, mint a király, nem egyenlő a hatalma a királyéval, mert a mi királyunk Jézus, aki Isten – Mária viszont csak ember. Mégis, ahogyan Salamon felkel édesanyja üdvözlésére, meghajol előtte és maga mellé ülteti, úgy az Újszövetségben is Urunk, Jézus Krisztus, az Isten, tiszteli édesanyját, Máriát, a királynét. Nem imádat, de tisztelet illeti őt ezért a részünkről is.
Ma hálát adhatunk azért, hogy bepillantást kaphattunk a királyság fejlődésébe. A királyságéba, ami majd hamarosan kettészakad itt az Ószövetségben. De addig is tanulhatunk Salamontól. Megláthatjuk, hogyan alakul a templom építése és láthatjuk majd, hogyan bánik a bölcsesség adományával.
Imádkozzunk továbbra is egymásért! Imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
143. nap, Salamon bölcsességet kér – 1Kir 1, 2Krón 1, Zsolt 43 (2025.04.29., szerda)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, valóban dicsőséget és tiszteletet adunk neked, és nincs okunk arra, hogy lehangolódjunk, hiszen Te velünk vagy, mindig közel vagy hozzánk. Urunk, Istenünk, gyászt tapasztalunk, szenvedést élünk át, veszteségink vannak ebben az életben, ebben a világban. Ezért a szívünk összetörhet, de mindenek ellenére örvendezhetünk. Megmaradhat bennünk a tartós és mindent átható derűs béke, mert ismerünk Téged! Ismerjük a jellemedet, ismerjük a szívedet, tudjuk, hogy rendíthetetlen a szereteted irántunk. Ezért minden körülmények között örömünk lehet, még akkor is, ha a szívünk összetört, ha a lelkünk gyötrődik, ha a testünk fájdalomtól és gyásztól szenved. Nem kell elcsüggednünk, mert te velünk vagy és mellettünk állsz. És ha te velünk vagy, ki lehet ellenünk? (Vö. Róm 8,31.) Dicsőítünk téged, Urunk, Istenünk! Segíts minket, támogass minket, erősíts meg minket, Urunk, Istenünk, különösen akkor, amikor a gyász túl nagy, amikor a szenvedés elhatalmasodik, amikor a mai nap túl nehéznek tűnik. Erősíts meg minket és segíts, hogy egy lépéssel tovább tudjunk menni. Segíts, hogy megtegyük a következő jó lépést! Jézus nevében imádkozunk. Ámen.
Nos, akkor most fordulóponthoz érkeztünk, ugye? Most lapoztunk az 1 Királyok 1-hez és a 2 Krónikák 1-hez. Ne feledjük, eredetileg a Királyok és a Krónikák egy-egy könyvet alkottak, nem volt belőlük első és második. Ezt már említettük, azt hiszem, még a Sámuel elején, amikor a Krónikákról beszéltünk, hogy a Sámuel is egy könyv volt – de ezek nagyon hosszú könyvek voltak. Úgy tűnik, nem lett volna praktikus egyetlen hatalmas tekercsben tartani őket, ezért kettéosztották: 1. és 2. Királyok, illetve 1. és 2. Krónikák lett belőlük. Így érkezünk most el Sámuel után az 1 Királyokhoz, ami átmenetet jelez. Ahogy az elmúlt napokban, a 2 Sámuel végén említettük: közeledünk Dávid életének végéhez. Emlékezzünk, hogy le kellett venni a csatatérről, mert nemcsak mint király volt célpont, hanem már gyenge is volt idős királyként.
Most pedig itt látjuk Dávidot öregen, hetven fölött lehet, és már nem tudja magát felmelegíteni. Ezért mit csinálnak? Behoznak egy fiatal szüzet, Abiságot, a sunemi lányt. Ő nagyon fontos lesz, nemcsak azért, mert Dávid mellett van, hanem azért is, ahogyan leírják: Abiság, a sunemi, gyönyörű és fiatal hajadon. De Dávid „nem ismerte meg” őt – vagyis nem volt vele testi kapcsolata. Így Abiság, bár a király ágyasa lesz, de mondhatnánk úgy is, hogy egy plátói ágyas – testi kapcsolat nélkül. Ez fontos lesz a következő események miatt. A történet itt folytatódik: Van egy másik szereplő az 1 Kir 1-ben: Adonija, Dávid egyik fia Haggittól. Adónija azt mondja: „Én leszek a király” (1Kir 1,5). Maga köré gyűjt harci szekereket, lovasokat, ötven embert fullajtárnak. Ő Absalom után született – emlékezzünk: Absalom is szép férfi volt. Adonija szintén jóképű.
Maga mellé állítja Joábot és Ebjátár főpapot. Sokan csatlakoznak hozzá, és már királynak tekintik. De Salamon édesanyja, Batsabé közbelép Nátán prófétával együtt. Itt, az 1 Királyok 1-ben történik meg, hogy Batseba odamegy Dávidhoz, és leborulva emlékezteti: „Uram, megesküdtél az Úrra, a te Istenedre szolgálódnak: Fiad Salamon lesz utánam a király, ő fog trónomra ülni. Most mégis Adonija lett a király, s te, uram királyom, mit sem tudsz róla” (1Kir 1,17).
És ez a lényeg: Itt van Dávid, a nagy harcos, a nagy hadvezér, aki hatalmas vagyont gyűjtött össze a templom építésére, aki gyönyörű zsoltárokat írt – és közben fogalma sincs, mi történik a saját családjában. Ez már a 2 Sámuelt olvasva is felmerült, és most a Királyok első könyvében is látjuk a drámát: Dávid szinte minden területen sikeres volt – kivéve a családját, kivéve az apaságot! Hogyan látjuk ezt az 1 Királyok 1-ben? Úgy, hogy nem tudja, mit csinálnak a fiai. Emlékezzünk, amikor Absalom meghalt, Dávid sokáig csak „az ifjú Absalomként” emlegette, nem a fiaként. Vagy Tamar szörnyű történetére, akit a saját testvére megerőszakolt – és Dávid nem tett semmit. Most is: Adónija királlyá teszi magát, Dávid pedig semmit sem tud róla. Batseba és Nátán próféta gyakorlatilag „összeesküsznek”, hogy rávegyék Dávidot: hirdesse ki Salamont királynak. Ha Dávid figyelt volna a családjára, ezt mind láthatta volna előre.
Mi történik végül? Dávid megteszi Salamont királynak – de csak nagy nehezen, és csak mások ösztönzésére. Mert bármilyen tehetséges, bármilyen Istentől felkent ember Dávid, apaként sok tekintetben kudarcot vallott. Ez a téma végigvonul majd a következőkben is.
A 2 Krónikák 1-ben egy nagy pillanat tanúi vagyunk, amikor Isten ezt mondja Salamonnak: „Kérhetsz bármit, megadom neked” (1Krón 1,7). Salamon bölcsességet kér – és Isten bölcsességet ad neki.
Sokan kérdezik: Hogyan lehet, hogy Salamon, aki ennyire bölcsen kezdett, végül mégis bolondként végzi? Nos, rögtön az elején látjuk, hogy bár bölcsességet kap, máris hibázik: a 2 Krónikák legeleje leírja, hogy Salamon hatalmas vagyont halmoz fel. Már az 1. fejezet végén megtudjuk: Salamon lovakat importált Egyiptomból és Kébából. Ezzel közvetlenül megszegi a Másdodik törvénykönyv 17,16-ban olvasható parancsot, amely a királyra vonatkozik: „Ne tartson sok lovat, s ne akarja visszavezetni a népet Egyiptom földjére lóállományt gyarapítani. Megmondta az Úr: Sohase térjetek vissza ezen az úton!” (M.Törv 17,16).
Látjuk, hogy Salamon közvetlenül azután, hogy bölcsességet kapott, megszegi ezt. Tehát lehet valaki bölcs – de engedetlen! A bölcsesség nagy ajándék, nagy erény, de az engedelmesség még nagyobb. Ez lesz Salamon bukásának a magja: Bölcs, de nem engedelmes. Lehet valaki bölcs – és mégsem jó.
Gondoljunk csak Luciferre: Ő volt az egyik legszebb, legerősebb, legintelligensebb angyal – és mégis elfordult az Úrtól. Tehát lehet valaki bölcs – és mégsem jó. Lehet valaki szép – és mégsem jó. Lehet valaki bátor és erős – és mégsem jó. Itt van Salamon, aki már a kezdet kezdetén megmutatja ezt: Igen, megkapta az Úr ajándékát – de máris megjelenik benne a makacsság és az engedetlenség vonala. És ez lesz végig az ő története. Ezért kell mindig ehhez hasonlóan imádkoznunk: ’Uram, mindannyian kaptunk tőled ajándékokat. Mindannyian lehetőséget kaptunk, hogy kibontakoztassuk őket. De az összes ajándék mit sem ér, ha nem a Te akaratod szerint élek velük. Minden erő és gazdagság, amit birtokolok, az egészség, a szépség, a bölcsesség, amivel rendelkezem – a sötétségbe vezethetnek engem, ha nem arra használom őket, hogy a Te akaratodat teljesítsem.’
Ez az egyik kulcsa a Szentírásnak: Isten azt mondja, ’engedelmességet kívánok, nem áldozatot’! Tehát minden dologgal kapcsolatban, amelyet ajándékul kaptunk, meg kell kérdeznünk: ’Istenem, hogyan akarod, hogy használjam a Te áldásaidat, hogy valóban téged szolgáljalak és segítsem a körülöttem élőket? Imádkoznunk kell ezért, mert ezt Isten kegyelme nélkül nem tudjuk megtenni.
Ezért kérlek, imádkozzatok egymásért. Én is imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem. Isten áldjon meg benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
142. nap, Teljesen átadott, örömteli szívek – 2Sám 24, 1Krón 29, Zsolt 30 (2025.04.29., kedd)
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, és dicsőítünk téged! Igaz, hogy a sírás akár egy egész éjszakán, vagy egy évszakon keresztül is eltarthat, az öröm mégis eljön az új nappal. Az öröm valóban, akár a gyász közepén is eljön, Jézus Krisztus feltámadása által. Uram, tudom, hogy sokszor csak akkor vagyunk hűek hozzád, amikor nekünk tetszik. Segíts, hogy mindig, minden időben hűségesek lehessünk! Imádkozunk Jézus Krisztus nevében. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Sámuel második könyvének, valamint a Krónikák első könyvének utolsó fejezeti figyelemreméltóak. A 2 Sámuel 24-ben olvashatjuk, ahogy Dávid király népszámlálást tart. Tudnunk kell, hogy a Biblia egyes fordításai néha összezavarhatnak minket. A 24. fejezet elején például az Úr bátorítja Dávidot, hogy tartson népszámlálást, míg a Krónikák első könyvében Isten helyett a sátán teszi ezt. Mindez pedig zavaró lehet. Dávid megvallja, hogy bűnt követett el, Isten azonban nem vezethet minket bűnre. Ahogyan Szent Jakab mondja, sosem mondhatjuk, hogy Isten kísértett meg bennünket. Tehát egy értelmezési problémával állunk szemben.
Az biztos, hogy Dávidot valaki – akár saját maga, akár a sátán – irányította, mozgatta, hogy népszámlálást tartson. Honnan tudhatjuk, hogy ez gonoszság? Mi rossz van ebben? Emlékezhetünk rá, hogy a Számok könyve népszámlálással kezdődik és azzal is ér véget. Azonban az a könyv arról szól, hogy Isten miként óvta és őrizte a népet. Kihozza őket a rabszolgaságból, és vezeti őket a pusztában. Az egész könyv Isten szabadító tevékenységéről szól. Dávid azonban maga akarja megtudni, hogy mik a lehetőségei a nép élén. Azt mondja: ’Tudni akarom, mekkora hatalmam van.’ Dávid már nem vezetni, hanem birtokolni akarja Isten népét. Ez a fő probléma.
Dávid azonban a csapások végén megalázkodik. Olyan szíve van, amely nem adja meg magát a haragnak, hanem nyitott a változásra. A szíve még megtérhet. Dávid ki is mondja ezt. Elismeri, hogy az ő gonosz döntése miatt szenvednek emberek. Bűnbánatban kitárja szívét az Úr előtt, és az emberek nevében is áldozatot mutat be Istennek.
A Királyok első könyvébe való átlépés előtt fontos olvasnunk ezt a történetet, hiszen észrevehetjük, hogy Dávid életének a végéhez közeledünk. Még az élete vége felé is nyitott a megtérésre, nyitott arra, hogy megláthassa, hol van szüksége bűnbánatra.
Végül ma olvashattuk az 1 Krónikák 29-et. Itt Dávid a fiához, a fiatal és tapasztalatlan Salamonhoz szól. Felsorolja mindazt, amit szerzett a Templom felépítéséhez: Aranyat az arany részekhez, ezüstöt az ezüst részekhez és vasat a vas részekhez. Dávid mindezt szabadon és teljes szívből adja. Ez lesz az 1 Krónikák végének és a 2 Krónikák elejének a kulcsa: a teljes szív. Emlékezhetünk, hogy Dávid a tegnap olvasott szakaszban is arra hívja fel fia figyelmét, hogy teljes szívből szeresse az Urat. Később látni fogjuk, hogy Salamon nem így tesz. Megosztott szíve lesz. Ebben a fejezetben (1Krón 29) viszont Dávid az, akinek teljes szíve van. Teljes szívből adja fiának a saját vagyonát. Összegyűjtött rengeteg aranyat és ezüstöt a Templom javára, de rengeteg dolgot gyűjtött saját maga számára is a különböző csatákban. A saját tulajdonából ad ilyen önzetlenül, teljes szívből. Ennek láttán pedig Izrael népének többi tagja is szívesen ad. Ahogy olvastuk, hűségesek és szívesen adnak az Úrnak, mindez pedig örömet szerez Dávidnak.
Miért? Mert az Úrnak is örömet szerez, amikor teljes szívünkkel szeretjük őt, amikor bánkódás nélkül és örömmel adunk. Az Úr szereti a vidámságot.
Itt – a könyv utolsó fejezetében – az emberek jönnek, és örömmel, teljes szívükből adnak az Úrnak, az ő dicsőségére. Az Úr házának építésére aranyat és ezüstöt adnak. Figyelemreméltó ez a mozgalom – és kihívás elé állít bennünket: ’Hogyan szerethetem én az Urat teljes, osztatlan szívvel? Hogyan haladhatok előre és adhatok örömmel?’
Ez az egyik első teszt sokunknak. Készen állok-e adni, nem csak a feleslegemből, de abból is, amire szükségem van? Tudok örömmel adni? Ez komoly kihívás mindannyiunk számára. Hogyan szerethetem teljes szívvel Istent? – Hiszen ez nem csak Dávidnak, de az Istent szeretőknek, és magának Istennek is örömet szerez!
Ahhoz, hogy ilyen szívünk lehessen, Isten kegyelmére van szükségünk, mert a szívünk általában nem erre irányul. Természetes módon nem ilyenek vagyunk. De természetfeletti módon ilyenekké válhatunk! Imádkozzunk Istenhez, hogy segítsen ebben minket.
Istenem, segíts, hogy teljes szívvel szerethesselek és szolgálhassalak! Add, hogy teljes szívemből adhassak, teljes örömmel! Ámen.
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
141. nap, Dávid élete – 2Sám 23, 1Krón 28, Zsolt 42 (2025.04.28., hétfő)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, dicsőítünk téged mindenkor! Köszönjük a 42. zsoltárt! Emlékeztetsz minket arra, hogy megkérdezzük: ’Istenem hol vagy?’ És nem csak erre emlékeztetsz, hanem arra is, hogy milyen gyakran ér minket ez a támadás, hogy ’Hol a te Istened? Ha hiszel benne, ha számíthatsz rá, ha szeret téged, akkor mutasd meg nekem, hogy hol van?’ Uram, Istenem, azokban a percekben, néha saját magunkat vádoljuk. Lehet, hogy a sátán vádol minket, lehet, hogy azok vádolnak, akik körülöttünk vannak és ilyen kérdéseket tesznek fel. De mi tudjuk Urunk, hogy hol vagy. Velünk vagy. Hogy kikért vagy? Hát értünk vagy. Folyamatosan mellettünk állsz. Dicsőítünk téged és hálát adunk neked. A hit nyilvánítja ki ezeket nekünk. A hit nyilatkoztatja ki, még akkor is, ha nehéz észrevenni, hogy hol vagy, vagy nehéz érzékelni a jelenlétedet. De a hitünk megvan ehhez. Hisszük, hogy hűséges vagy az ígéreteidhez. Ezt mondtad: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20b). Nélküled semmit sem tehetünk. Vagyis, veled minden sikerül. Atyánk, tarts minket közel magadhoz, soha ne engedd, hogy elszakadjunk tőled! Jézus nevében kérjük. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Pár dolgot szeretnék kiemelni – és menjünk most visszafelé. Kezdjük most az 1 Krónikák 28-as fejezetével. Látjuk, hogy Dávid hogyan készíti elő Salamont az uralkodásra. Az 1Krónikák 28-ban Dávid gyakorlatilag átadja a királyságát Salamonnak és ezt mondja: „Nos tehát, az Úr kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki” (1Krón 28,10). És ezt is mondja Salamonnak: „Te pedig fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét, szolgáld osztatlan szívvel és odaadó lélekkel”(1Krón 28,9). És valóban, Salamon nagyon erős és tiszta alapokra helyezi királyságát. Látni fogjuk pár napon belül. Nagyon erős megalapozással kezdi, de uralkodásának vége már nem lesz ilyen ragyogó.
A Krónikák írója lehetett Ezdrás is a babiloni fogság után, de az biztos, hogy a szerző jól ismeri Salamon történetét. Tudja, hogy Salamon szíve megosztott és engedetlen lesz. Olyan ember lesz, aki először nagy bölcsességet kap, de később a bűnei miatt elhagyja őt ez a bölcsesség. A hatalom és mindenféle élvezet megfosztja őt a bölcsességtől. Az 1 Krónikák 28,9-ben olvassuk azt a baljós verset, amit Dávid mond Salamonnak: „Te pedig, fiam, Salamon, ismerd el atyád Istenét és szolgálj neki teljes szívből és készséges lélekkel, mert az Úr minden szívet megvizsgál s az elmék minden gondolatát ismeri. Ha keresed őt, megtalálod, ha azonban elhagyod őt, elvet téged mindörökre.” És valóban, ez a tragédia játszódik majd le. Tudjuk, hogy ez megtörténik Salamonnal, Isten azonban nem hagyja el a népét. Egyáltalán nem hagyja el a népét! Ez ránk is igaz. Amikor elfordulunk az Úrtól, akkor ő nem fordul el azoktól, akiket szeret. És ő téged nagyon szeret!
A 2 Sámuel 23-ban Dávid bátor embereiről olvastunk Ez az egyik kedvenc fejezetem. Sok kedvenc fejezetem van Sámuel első és második könyvéből. De ez az egyik kedvencem a 2. könyvből, amikor Dávid a három legbátrabb emberéről beszél. Róluk csak áradozni tudok! Emellett a három hős mellett még megjelenik másik 30 ember is a fejezet végén. Így 37 tettrekész, hősies embere lesz, beleértve a hettita Uriját, de ez a három a legjobb katona. Ha te a három legjobb közül az egyik lennél Dávid hadseregében, akkor a legkiválóbb lennél a legkiválóbbak közül, igaz?
Isbaal, a hachmonita volt a három közül az első, aki 800 embert győzött le egyetlen csatában. Micsoda kitartás, micsoda vitézség! Majd Eleazár következett, Dodó fia, aki addig kaszabolta a filiszteusokat, amíg görcsöt nem kapott a keze a kard markolatán. Képzeljük csak el azt a csatát, ahogy harcol… Kitartott és legyőzte a filiszteusokat. A harmadik bátor katona a hararita Samma volt. Egy lencseföldön védte a népet a filiszteusoktól. Mindenki elmenekült, de Samma ott maradt a szántóföld közepén és legyőzte a filiszteusokat.”Így az Úr nagy győzelmet szerzett” (2Sám 23,12). Ez a három hihetetlenül bátor katona jelenik meg itt Dávid élete vége felé. Most már ismerjük a történetüket és sokat tanulhatunk belőle.
De amit ki kell emelni ma – amiről tegnap is beszéltünk –, az az, hogy Dávid választhatott itt az élete vége felé. Választhatta, hogy romlott marad a bűnei miatt, hiszen sok mindenen ment át. Választhatta, hogy haragos lesz és megkeseredett az élete végére. De ő Istent magasztalja! Ő is látja ezeket a férfiakat, akik körülötte vannak, és hálás értük. Ennek alapján mi is rájöhetünk, hogy talán nem is olyan nehéz dicsőíteni Istent bizonyos helyzetekben. Ugyanakkor az életünk vége felé másokra gondolni, az nem könnyű dolog – mégis nagyszerű, ha megtesszük. Tudunk-e majd az életünk vége felé arra gondolni, hogy mit tudnék adni azoknak az embereknek, akik körülöttem vannak, akik segítettek nekem, akik mellettem harcoltak, akik velem élték le az életüket? Elmondhatnám a világnak a hatalmas jótetteiket? Dicsérhetem-e őket másoknak? Ez egy lehetőség, egy ajándék, amit megtehetünk – és nem kell feltétlen az életünk végéig várni!
Tudnunk kellene Istent dicsőíteni minden helyzetben minden körülmények között, azonban észre kell venni az embereket is körülöttünk, és őket is dicsérni kell, és hálát kell adni nekik.
Dávid felismeri, hogy nélkülük nem tudta volna minazt megtenni, amit véghezvitt. Ő egy ember. Ő nem tudta volna egyedül egyesíteni a királyságát. Nem tudta volna egyedül legyőzni a filiszteusokat. Ő egyedül, egyszemélyben nem tudta volna legyőzni az ammonitákat. Felismeri, hogy szüksége volt ezekre az emberekre ahhoz, hogy arra a helyre kerüljön, ahova Isten meghívta.
Szóval mit tesz Dávid? Dicsőíti Istent, hogy kiválasztotta őt és erőt adott neki. Majd észreveszi és felismeri az embereket maga körül. És ez az egyik dolog amire meg vagyunk hívva. Ne keseredjünk meg és ne váljunk erkölcstelenné azokban a csatákban, amiket megvívunk. Lássunk túl a saját nyomorúságunkon. Vannak itt körülöttünk életek, vannak itt bátor emberek, ajándékok, tehetségek, hősies erőfeszítések. Fel tudom-e ma ezeket ismerni? Fel tudom-e ismerni ezeket keserűség és bosszankodás nélkül? Mert azt hiszem, hogy ezt a nagyon fontos dolgot el lehet tanulni az élete vége felé járó Dávidtól.
Még egy fejezet van a Sámuel második könyvéből, majd a Királyok első könyve kezdődik. És Dávid megint el fog bukni. Már hallottunk erről a Krónikák első könyvében. De most itt Dávid életének a végén, ahogy látjuk, két nagy lecke vár ránk. Az egyik, hogy adjunk hálát Istennek és magasztaljuk őt, hogy ne váljunk becstelenné a harcaink közepette. Valamint, hogy tekintsünk ki a saját nyomorúságunkból. Nézzünk ki a saját történetünkből és vegyük észre az embereket magunk körül és dicsérjük őket és emeljük fel őket a magasba! Dávid ebben az élethelyzetében, ereje fogytán már csak egy dolgot tudott megtenni: hogy felemeli, felmagasztaja az embereket maga körül. Pedig úgy gondolom, hogy neheztelhetett is volna rájuk. Választhatta volna az elkeseredettséget is, de azt tette, amit tennie kellett.
Ez az én meghívásom mindannyiótok felé. Segíts, Uram, hogy azt adjam másoknak, amit adnom kell! Add meg nekem azt, amit adnom kell másoknak! Ha ez a dicséret vagy a hála vagy az áldás, akkor add meg hogy észrevegyem, mit kell adnom! Add meg nekem azt, amit adnom kell! Imádkozzunk ezért, mert ez nem mindig könnyű. Imádkozom értetek. Ti is imádkozzatok értem!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)