120. nap, Dávid meggyászolja Sault – 2Sám 1, 1Krón 1, Zsolt 13 (2025.03.28., péntek)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük, hogy annyiféle módon lépsz kapcsolatba velünk! Életünk során irányt mutatsz, megerősítesz, védelmezel minket, felemelsz, ha elesünk, megbocsátasz, amikor az irgalmadra szorulunk! Elvezettél eddig a pontig életünkben, akár tizennégy évesek, akár kilencvennégy évesek vagyunk és hallgatjuk igédet. Urunk, Istenünk, minden lélegzetvételünket úgy kapjuk, hogy meg nem érdemeltük. Minden szívdobbanásunk ajándék tőled, amit nem érdemeltünk ki! Minden ajándék az életünkben! Még ha meg is áll a szívünk tizennégy évesen vagy ma, minden szívverés, minden lélegzetvétel a Te ajándékod volt! Köszönjük láthatatlan útjaidat, amelyeken vezetted életünket, a láthatatlan alkalmakat, amikor megvédtél bennünket a lehetséges veszélyektől, amik tönkretettek volna bennünket! Itt vagyunk ma, hogy hallgassuk szavad, befogadjuk szereteted és viszontszeressünk téged! Kérünk, segíts belátnunk, hogy egy napunk sem kiérdemelt jutalom, hanem mindegyik ajándék! Jézus nevében kérünk téged! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Újra sok névvel találkozunk a Krónikák első könyvében. Abban biztosak lehetünk, hogy a Szentírásban soha semmi nem fölösleges. Minden szava által Isten szól hozzánk. A krónikás, a könyv szerzője, egy fontos dologra mutat rá. Habár Isten neve egyszer sem fordul elő az első fejezetben, sok ismerős nevet hallunk. Ismerjük Ádámot, Szetet, Hénokot, Noét, Nimródot, mert olvastuk a történetüket és tudjuk, hogy Isten közvetlenül beavatkozott az életükbe. Így, még ha Isten neve nem is fordul elő ebben a fejezetben, tudjuk, hogy a meg nem említett személy maga a Mindenható Isten. Ezért a neveknek igenis van jelentése számunkra. Nem az emberek miatt, hanem amiatt, amit Isten művelt bennük és rajtuk keresztül. Ez velünk is előfordul, hogy Isten észrevétlenül, nevének említése nélkül működik az életünkben, de az életünknek mégis van értelme, azért, mert Ő jelen van benne. Erre fontos emlékeznünk!
Sámuel második könyvének első fejezetében Dávid gyászéneket mond Saul és Jonatán halála felett. Dávid egy klasszikus dalszerző. Ő az Ószövetség „reneszánsz embere”, aki vezet, harcol és verseket, dalokat ír. Ebben a siratóénekben Dávid a volt ellenségét, Sault, dicséri és testvérként szeretett drága barátját, Jonatánt. Azt mondja Dávid Izrael népének, hogy emlékezzen erre az énekre Izrael első királyáról, Saulról és nagyszerű fiáról, Jonatánról, tanulja meg és énekelje.
Ezzel felhívja a figyelmünket arra, hogy az egy dolog, hogy vannak ellenségeink, de az egy másik, hogy engedjük-e az ellenségeinknek, hogy ne csak üldözzenek minket – ahogyan Saul tette Dáviddal –, hanem fogva is tartsanak. Dávid nem engedi, hogy Saul emléke fogva tartsa. Nem engedi, hogy Saul gyűlölete és féltékenysége fogságban tartsa őt. Ezért még halálában is megadja Dávid a kellő tiszteletet és tisztességet Saulnak, mind énekével, mind tettével, amikor megöleti az amalekitát, aki azt állítja, hogy végzett Saul királlyal.
Nekünk is vannak emberek az életünkben, akik valami oknál fogva az ellenségeink, és fogságban akarnak minket tartani. És mi megharcolhatjuk a szükséges harcot, a lelki harcot, hogy szembeszálljunk velük az igazságért, de arra ne adjunk nekik engedélyt, hogy túszként tartsanak minket. Főleg az emlékük ne tartson fogva minket, mert bennünket Jézus Krisztus megváltott és megszabadított!
Ahogyan Dávid is Saul fölé tudott emelkedni, mert Isten felkente őt, ugyanígy vagy te is felkenve Krisztusban. Bár a múlt emlékei léteznek, hatásuk és következményeik az életünkben valóságosak, de valóság a Krisztusban kapott szabadságunk is! Ezért szabadok vagyunk arra, hogy ellenségeink ne tartsanak fogságban minket, hogy ne éljünk a múlt fogságában, még a bánat és fájdalom szintjén sem, hanem Isten kegyelmének segítségével tudjunk előrelépni, mint Dávid. Vannak események a múltunkban, amik hatással vannak a jelenre, de Isten maga ad neked jövőt! Erre mondjunk igent! Higgyétek el, teljesen megértem, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni.
Ezért kell imádkoznunk, mert ez a szabadulás nemcsak akaraterő kérdése, nemcsak azon múlik, hogy mennyire próbálod, hanem KEGYELEM. Kérjük az Urat egymásért, hogy adjon nekünk kegyelmet, hogy ki tudjunk jönni a múlt fogságából, hogy megszabaduljunk régi vagy jelenlegi ellenségeinktől és szabadságban éljünk! Imádkozzatok egymásért és értem, én is imádkozom értetek. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, a szöveget gondozta Gájer László atya, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
119. nap, Dávid bölcsessége – 1Sám 29–31, Zsolt 18 (2025.03.27., csütörtök)
Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged! Köszönjük a lehetőséget, hogy hallhatjuk igéd és elkísérhetjük Sault végórájához. Végigkövethettük az életét, mint első felkentedét, akit királynak választottál, hogy Izrael népéért küzdjön. Megtiszteltetés számunkra, hogy kinyilatkoztattad nekünk Saul elhívását és azt, hogy választásaink – még elhívásunk ideje alatt is – hogyan emelhetnek bennünket közelebb hozzád vagy vihetnek távolabb tőled. Urunk, Istenünk, kérünk segíts, hogy mi, a néped, akiket felkentél, képesek legyünk igent mondani neked! Mi, akiket kiválasztottál, hűségesek tudjunk maradni! Mert mindannyiunk szíve hasonló Sauléhoz – el tud fordulni tőled. Ezért kérünk, tarts minket közel magadhoz, a szíved közelében, és ne hagyd, hogy elkóboroljunk! Ne hagyj minket nélküled meghalni, hanem add, hogy veled járjunk és benned haljunk meg! Ezt kérjük, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A zsoltárok esetében fontos a kontextus, hogy milyen körülmények közepette íródtak. A 18. zsoltár alcímében azt olvassuk, hogy Dávid akkor énekelte, mikor az Úr megszabadította Saul és minden ellensége kezéből. Én gyakran imádkozom ezt, sok szépséget találok benne. A 20. vers így hangzik: „Kivezetett a szabadba, szabadulást hozott, mert szeretett” (Zsolt 18,20). Erőteljes igazság van ebben a sorban: amikor megengedjük az Úrnak, hogy szeressen minket, hogy örömét lelje bennünk, valami radikálisan megváltozik. Azt hiszem, sokan ragaszkodunk ahhoz az elképzelésünkhöz, hogy ’valamit teljesítenem kell ahhoz, hogy örömet szerezzek az Úrnak, valamit tennem kell, hogy örömét lelje bennem’. A 18. zsoltár épp az ellenkezőjét mondja:’megmentett, mert örömét leli bennem’. Megmentette Dávidot, mert szerette, és téged is megment, mert szeret téged. Nagy dolog, ha engedjük átalakítani a szívünket, hogy megértsük, nincs szükség arra, hogy véghezvigyünk valamit. Az Úr ’csak úgy’ szeret bennünket, ésmár most gyönyörködik bennünk.
Sámuel első könyvének utolsó fejezeteihez értünk. Néhány helyzetre szeretnék rávilágítani, ami megmutatja Dávid bölcsességét. Dávid indul, hogy a filiszteusok oldalán harcoljon, de azt mondják neki, hogy nem bíznak benne, és jól is teszik. Achis bízik benne, mert a két év alatt, amíg vele volt, Dávid folyamatosan hazudott neki, mikor azt mondta, hogy rajtaütéseket végez az izraelitákon, pedig nem is tette. Végül is visszaküldik Dávidot a városába, aki Ciklagot úgy találja, hogy az amalekiták feldúlták azt, és az embereket elvitték. Ekkor Dávid bölcs döntéseket hoz. Először is kéreti az efódot, a pap felső ruháját [amelynek melltáskájában valószínűleg a sorsvetésre rendelt kövek is benne voltak], és az Úr elé járul. Kikéri a tanácsát, azzal kapcsolatban, hogy üldözzék-e az amalekitákat, és hogy visszaszerezzék-e a családtagjaikat és a vagyonukat. Az Úrtól kér útmutatást, nem csupán közli vele, hogy mit fog tenni. Dávid megtanulta, hogy először az Urat kell megkérdeznie, ha csatába akar menni. Bár elég egyértelműnek tűnhet, hogy vissza kell szerezni, amit elvettek tőlük, Dávid mégis – bölcsen –, először imádkozik.
Majd miután lekaszabolja az amalekitákat és visszajön, további két bölcs dolgot tesz. Az egyik, hogy a hatszáz fős csapatából a Bezor pataknál maradt kétszáz kimerült embernek, akik a málhákra felügyeltek, ugyanúgy ad a zsákmányból, mint a vele küzdő négyszáznak – bár azok közül a rosszindulatú emberek ezt egyáltalán nem helyeslik. Dávid ezt a magyarázatot adja: ’Ti harccal szolgáltatok, ők pedig azzal, hogy vigyáztak a málhára.’ Ezt az elosztást a jövőre nézve is elrendeli. Ezzel Dávid az embereit egységben tartja, felismerve, hogy mindenki egy célt szolgál, azok is, akik éppen nem mennek csatába – az ő ottmaradásuknak is van célja.
Dávid harmadik bölcs tette, hogy amikor a zsákmánnyal visszatér, ajándékokat küld Júda véneinek. Már csak egy hajszál választja el attól, hogy Izrael minden törzsét egyesítse. Közel áll ahhoz is, hogy király legyen, hiszen Saul a következő fejezetben meghal. Ezért mit tesz? Ajándékokat küld a véneknek, amellyel azt mutatja: ’Itt vagyok, hogy gondoskodjam rólatok. Csatákba megyek és gondotokat viselem.’Ezzel azt bizonyítja, hogy királyi szíve van. Olyan szíve, mint egy igazi vezetőnek. Ily módon Dávid elénk tárja, hogy ő az ima embere, aki imádkozik, mielőtt cselekedne, és az igazságosság embere is kíván lenni azáltal, hogy egyenlően osztja szét a zsákmányt emberei között. Ajándékosztó is, aki majd egyesíti Izrael törzseit, hogy létrehozza Izrael királyságát.
Ez fog történni a következő napok során, amit izgatottan várunk. Előre mondom, hogy a Krónikák első könyve, amit holnap kezdünk Sámuel 2. könyve mellett, sok névvel indít, de ez teljesen rendben van. Szeretjük a neveket és szeretünk itt lenni! Ez a közösség nagyszerű! Kérlek, imádkozzatok egymásért és értem, én is imádkozom értetek! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, a szöveget gondozta Gájer László atya, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
118. nap, Saul kétségbeesése – 1Sám 27-28, Zsolt 34 (2025.03.26., szerda)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, tisztelünk és hálát adunk Neked! Köszönjük jóságodat, köszönjük, hogy testben és lélekben teremtettél minket. Köszönjük, hogy életet adtál nekünk ebben a világban, amelyet Te alkottál; ebben a világban, amely jó, de nem biztonságos; ebben a világban, amely jó, de megtört; és ebben a szívben, ezekben a szívekben, amelyek jók, de ugyancsak megtörtek. Urunk, Istenünk, kérünk, lépj be ebbe a megtörtségbe, mert mindaz, amit Te alkotsz, jó. Még ha megtört is a szívünk, Te akkor is szeretsz minket. Még ha mi magunk megtörtek is vagyunk, Te akkor is szeretsz minket. És még ha ez a világ megtört is, Te akkor is szereted, és meg tudod váltani. Meg is váltottad Fiad áldozata, élete, halála és feltámadása által! Elküldted Szentlelkedet erre a világra, erre a megtört, de mégis jó világra, hogy szent lehessen, hogy mi szentek lehessünk! Segíts minket, hogy Neked szentelt életet éljünk ma és minden nap! Jézus nevében imádkozunk. Ámen
Az utóbbi fejezetekben az 1 Sámuel 27-ben és 28-ban Dávid történetét követjük, aki menekül. Olyannyira menekül, hogy mit is tesz? Elmegy és Gát királyánál, Achishnál él. Ne feledjük, hogy ezek Izrael ellenségei, és itt van Dávid, aki hajlandó közöttük, a gáti polgárok között, a filiszteusok földjén élni. Az 1 Sámuel utolsó fejezeteiben, amelyeket holnap olvasunk, azt látjuk, hogy a filiszteusok nem bíznak benne, Achis király viszont igen. És miért? Mert bár Dávid a környező népek területén portyázik – rátámad az amalekitákra, a gesúritákra és a gisritákra –, Achis királynak azt mondja, hogy Izrael ellen hadakozott. Achis tehát azt gondolja: ’Ó, hát igen, Dávid most már visszafordíthatatlanul a mi oldalunkon áll, mert felégette maga mögött a hidakat, már nincs visszaút. Ő, akit Izrael királyává kentek fel, most Izrael ellen harcol, soha nem fogják visszafogadni.’ Ezért Achis teljesen megbízik benne.
Közben a filiszteusok hatalmas hadsereget vonultatnak fel Saul király ellen Izrael területén. Saul, akit Isten elhagyott népe vezetésében, semmilyen bizonyosságot nem kap arra vonatkozóan, hogy mit kell tennie. És mit csinál ekkor? Azt, amit sokan mások is, amikor Isten hallgat, vagy csendben van: valami máshoz fordul, hogy bizonyosságot szerezzen. Valami mást keres, hogy kiderítse, mit kellene tennie. Egy médiumhoz fordul – egyes fordítások szerint „látnokhoz”, de valójában egy boszorkányhoz, az en-dóri jósnőhöz. Saul korábban betiltotta a varázslók és jósok tevékenységét az egész országban. És mégis, most annyira kétségbeesett, hogy azt teszi, amiről tudja, hogy tilos.
Ez pedig velünk is megtörténhet, igaz? Lehet, hogy tisztában vagyunk vele, mi a helyes és a helytelen, de ha félelem és bizonytalanság vesz erőt rajtunk, könnyen ráléphetünk a rossz útra. Saul is ezt teszi, megkeresi a médiumot, hogy megidézze Sámuel prófétát. Sokan megdöbbennek azon, hogy a médiumnak valóban sikerül kapcsolatba lépnie Sámuellel. De vajon miért lepődünk meg ezen? Mert megszoktuk azt a gondolatot, hogy ez nem lehet valóságos. Úgy gondoljuk, hogy a médiumok csak csalók, akik becsapják az embereket. És valóban, sok médium lehet szélhámos, de a szellemvilág nagyon is valóságos – legalább annyira, ha nem még inkább, mint az anyagi világ. Sámuel lelke elvált a testétől, mert a teste Rámában volt eltemetve – ezt mondja az Írás. De a lelke továbbra is létezett, különállva a testétől – és ez a kísértet, szellem meghatározása: egy lélek, amely elhagyta a testet. Ezért is lehet kísértés a halottidézés, más néven nekromancia, azaz a holtakkal való kommunikáció. Ez teljes mértékben tilos – mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben, mind pedig az Egyház korában. [Az okkultizmus bűnével, köztük a ma is divatos dolgokkal kapcsolatban lásd: Másodtörv 18,9-20 – a szerk.] A Katolikus Egyház Katekizmusa a 2115. pontnál, a „Ne legyenek más isteneid rajtam kívül” parancsolattal kapcsolatban így fogalmaz: „Isten föltárhatja a jövőt prófétái vagy szentjei előtt. Mindazonáltal az igazán keresztény lelkület a jövő tekintetében bizalommal ráhagyatkozik a Gondviselés kezére, és nem táplál semmiféle egészségtelen kíváncsiságot ez irányban. A meggondolatlanság a felelősség hiányát hozhatja létre”. Vagyis Isten igenis kinyilatkoztathatja a jövőt, de a keresztény embernek az a feladata, hogy teljes bizalommal ráhagyatkozzon Istenre, lemondva minden egészségtelen kíváncsiságról a jövővel kapcsolatban. Ez nagyon fontos!
Az előrelátás hiánya felelőtlenséget eredményezhet, tehát meg kell találnunk az egyensúlyt: Bízunk az Úrban itt és most. Ne akarjunk kényszeresen a jövőbe látni, de felelősen készüljünk a következő lépésekre, gondolkodjunk előre a jövőt illetően. Vagyis az Istenbe vetett bizalom és a jelenben való felelősségteljes cselekvés egyszerre szükséges.
Nem szabad tiltott spirituális eszközökhöz folyamodnunk félelemből vagy bizonytalanságból – mint ahogyan Saul tette az endóri jósnőnél. Bíznunk kell abban, hogy Isten vezet minket a megfelelő úton, a jövő ismerete nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy ma hűségesek legyünk Istenhez, és a jelen pillanatban a legjobbat tegyük.
A jövő iránti kíváncsiság kapcsán fontos felismernünk, hogy bár Istenbe vetett bizalommal kell élnünk, a jelen feladata néha éppen a jövőre való felkészülés. Azonban a Katolikus Egyház Katekizmusa 2116. pontja világosan kimondja, hogy mindenfajta jóslás elutasítandó: „Mindenfajta jövendölés elvetendő: a Sátánhoz vagy a démonokhoz fordulás, a halottidézés és minden más praktika, mely hamisan azt hirdeti, hogy képes ’lerántani a leplet’ a jövendőről. A horoszkópok, az asztrológia, a tenyérjóslás, a kártyavetés, a jelek értelmezése, a jövőbelátás, a jósokhoz (médiumokhoz) fordulás mind arra törekszik, hogy hatalma legyen az idő, a történelem és végső soron az emberek fölött; ugyanakkor kegyessé akarják tenni a titokzatos hatalmakat. Mindezek ellentmondanak a szerető félelemhez kapcsolódó tiszteletnek és imádásnak, mellyel egyedül Istennek tartozunk”.
Pontosan ezt tette Saul. Egy médiumhoz fordult, hogy olyan választ kapjon, amit Isten nem adott meg neki. Rendkívül fontos az, ahogyan a Katekizmus fogalmaz! Sokan azt gondolják, hogy például a tarot kártyák vagy horoszkópok ártalmatlan szórakozások. Emlékszem egy esetre, amikor valaki mesélte, hogy az édesanyja kidobatta vele a tarot kártyáit, és nem értette, miért. Azt gondolta, hogy ezek csak játékok. De az Egyház nem azért tiltja ezeket, mert időpocsékolás vagy butaság lenne velük foglalkozni, hanem mert valós veszélyt jelentenek.
A szellemvilág létezik, és nem minden szellem jó. Vannak angyalok, akik Isten jelenlétében élnek – de vannak olyan szellemek is, akik elutasították Isten uralmát. És ezekkel a szellemekkel lépünk kapcsolatba, amikor horoszkópokat olvasunk, asztrológiával foglalkozunk, tenyérjóslásra adjuk magunkat, vagy médiumokat keresünk fel. Talán valaki azt mondja: „De én tényleg gyógyulást tapasztaltam, vagy választ kaptam!” Lehetséges. De rossz forrásból kaptad a választ. Az 1 Sámuel 28-ban a médium nem csak úgy tett, mintha megidézné Sámuelt – valóban sikerült neki. De ez Saul pusztulásához vezetett. Ugyanez igaz mindenki számára, aki jóslásra, médiumokra, Ouija-táblákra vagy hasonlókra hagyatkozik. Ha valaha is kapcsolatba kerültél ezekkel a dolgokkal, kérlek, szabadulj meg tőlük! Égesd el, dobd ki ezeket – és menj gyónni! Térj vissza Istenhez, mert ezek a dolgok nemcsak az első parancsolat súlyos megszegését jelentik, hanem a saját lelkedet is nagy veszélybe sodorják. Ez egy nagyon komoly téma, de a Biblia világosan beszél róla.
És mi lett Saul sorsa? Sámuel próféta megmondta neki: ’Holnap meg fogsz halni.’ Ezek a dolgok lelki halálhoz vezetnek. De nem kell félnünk, mert Jézus Krisztus minden felett győzedelmeskedett! Viszont tudatosan el kell fordulnunk minden gonosz forrástól, vissza kell térnünk az Úrhoz, meg kell bánnunk bűneinket, és ahogy lehetőségünk van rá, gyónjuk meg!
Micsoda ajándék az, hogy magasabb szintre vagyunk hívva! Igen, van egy szellemi világ, amelynek részei vagyunk, de nekünk egyedül Istenben kell bíznunk – még akkor is, ha néha úgy tűnik, hogy hallgat. Nem vehetjük kezünkbe az irányítást a jövő felett. Tudom, hogy ez nehéz, és az élet kihívásokkal teli, ezért is imádkozunk egymásért. Kérlek, imádkozzatok egymásért! Én is imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem. Isten áldjon!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, a szöveget gondozta Gájer László atya, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
117. nap, Tisztelet és hűség – 1Sám 26, Zsolt 56 (2025.03.25., kedd)
Mennyei Atyánk, magasztalunk téged, dicsőség neked! Köszönjük a mai napot, köszönjük, hogy olvashatjuk igédet, hallhatjuk hangod! Köszönjük, hogy emlékeztetsz minket az irgalom, a tisztelet és a hűség erényére! Jézus nevében kérjük, segíts nekünk irgalmasnak, tiszteletteljesnek és hűségesnek lenni! Ámen.
Saul már egyszer megbánta, hogy meg akarta ölni Dávidot, amikor Dávid a 24. fejezetben a barlangban megkímélte a király életét, csak Saul köpenyéből vágott le egy darabot. Ezúttal Saul újra üldözi hajdani vejét.
Dávid birtokolja az irgalmasság, a tisztelet és a hűség erényét, ezért tudja azt mondani, hogy nem az ő feladata igazságot szolgáltatni vagy bosszút állni az Úr felkentjén. Pedig bajtársa, Abisáj önként ajánlkozik, hogy a földhöz szegezi Sault és véget vet ennek a nehéz helyzetnek. De Dávid irgalommal kimondja, hogy ez nem az ő feladata. Amint ő bánik Saullal, reméli, hogy az Úr is úgy fog vele bánni. Dávid bízik benne, hogy ha ő értékesnek tartja Saul életét, akkor az Úr is értékesnek fogja tartani az ő életét. Ez előhangja a Jézus által nekünk adott, Miatyánkba foglalt „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” kérésnek. Dávid ezt fordítva mondja: ’Ahogy én bánok másokkal, kérlek Uram, Te is úgy bánj velem!’ Ez az irgalom erénye.
Dávid a tisztelet erényét is gyakorolja, hiszen elismeri, hogy Saul az Úr felkentje maradt, akkor is, ha nem él erényes életet, sőt, ha gonoszul cselekszik is. Dávid tiszteletet tanúsít Isten végzései iránt, hiszen Saul az Ő felkentje, az Úrhoz tartozik, akkor is, ha nem úgy él.
Dávid harmadikként megcsillantott erénye a hűség. Itt Dávid hűségben jár, kitart Isten ígéreteiben, ahogy ezt a zsoltáraiban is olvassuk. Nem látja a következő lépést, nem tudja, hogyan fogja őt Isten megszabadítani, nem tudja, hogyan fog Isten harcolni érte. Ennek ellenére hűségben jár. Erről szól a hűség. Nem látom a következő lépést, nem tudom, milyen kihívások jönnek még, de tudom, hogy Istennel járok.
A mai feladatunk, hogy megkérdezzük: hogyan tudjuk kiművelni magunkban az irgalom, a tisztelet és a hűség erényét. Mert nekünk is megvannak a csatáink. Dávidot súlyos igazságtalanság érte. Ő eddig a pontig semmi rosszat nem tett. Saulnak nincs más oka, hogy Dávid életére törjön, mint a saját irigysége. Ebben az igazságtalan helyzetben Dávid ki tudja mondani, hogy irgalmas marad. ’Ha Saul semmibe vesz engem, én akkor is tisztelni fogom őt. És ha nem látom, hova vezet ez a helyzet, akkor is hűséges maradok.’
Nemsokára befejezzük Sámuel első könyvét, de Dávidról még hosszan olvasunk az elkövetkezőkben. Dáviddal járunk, mert ő a hűség embere. Ugyanakkor hús-vér ember is, sok gyengeséggel. Dávid hamarosan leváltja Saul királyt. Ezután Dávid gyengeségeire, sebzettségére, hibáira és hűtlenségére is fény derül. Meg kell tanulnunk a leckéket Dávidtól az erényestől és Dávidtól az esendőtől, a gyengétől is. Mi is némelykor erényesek, máskor gyengék vagyunk, olykor hűtlenek, máskor hűségesek.
Ezért is kell minden egyes napon egymásért imádkoznunk. Így tudtunk kitartani eddig a napig és engedtük, hogy az Úr szóljon hozzánk, megvilágosítsa értelmünket, formálja a látásmódunkat és szívünkben felszítsa szeretetének tüzét. Imádkozom értetek, ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, a szöveget gondozta Gájer László atya, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
116. nap, Dávid és Abigél – 1Sám 25, Zsolt 63 (2025.03.24., hétfő)
Mennyei Atyánk, dicsőség és tisztelet neked! Köszönjük neked utaidat! Köszönjük, hogy embereket küldesz hozzánk, akik bátorítanak bennünket a szent életre, vagy visszatartanak a gonoszságtól! Köszönetet mondunk Urunk, azokért az emberekért, akik valaha is imádkoztak értünk, akik szembeszálltak velünk, hogy meggátolják, hogy ostobaságot vagy gonoszságot tegyünk és így nagy dolgokra kaphassunk elhívást! Urunk Istenünk, köszönjük mindazokat az embereket, akiket az utunkba küldtél, hogy bátorítsanak, hogy egyre közelebb jussunk hozzád, és azokat is, akik arra bíztattak, hogy elkerüljük a rosszat! Köszönünk minden ’Abigélt’, akivel életünk során találkozhattunk! Legyen neked ezért dicsőség és áldás örökkön-örökké Jézus nevében! Ámen.
Dávid sok szempontból hős, ő az Ószövetség egyik archetípusa, de ő sem tökéletes ember. A Krónikák könyvében Dávidról úgy olvasunk, mint a jövendő Messiás előfutáráról, de nem tökéletes ember. Ma azt olvastuk róla, hogy őrködött embereivel Nabal pásztorai körül, és ezért úgy gondolta, járna neki egy kis viszonzás a védelemért. Ismerős helyzet, ugye? Nabalt egy elég arrogáns embernek ismerjük meg. Élből és gorombán utasítja vissza, hogy Dávid kérésére élelemmel viszonozza Dávid és katonái erőfeszítését. Pedig Nabal pásztorai még rá is erősítenek, hogy Dávid és emberei nemcsak megvédték őket a pusztában, hanem jók is voltak hozzájuk. Pedig Dávid emberei is elég durva fickók lehettek, valószínűleg nem voltak sikereik csúcsán, mikor Dávidhoz szegődtek, mégis a vezérükről vesznek mintát, aki egy igaz, egyenes férfi. Ez az egyik, amit megjegyezhetünk, hogy milyen szerepük van a vezetőknek, milyen szerepünk van nekünk is. Nyilvánvalóan ez nem egy örök szabály, nem egy az egyben alkalmazható mindig, de gyakran nézünk a vezetőinkre azért, hogy megtudjuk, hogy cselekedjünk. Ezért nagyon jó, hogy ebben a szentírási szakaszban találkozunk Abigéllel, aki szembe mer menni Dáviddal, azaz azzal a gonosz tervvel, ami Dávid szívében volt. Abban a korban egy nő nem igazán mondhatott volna ellent Dávidnak, de Abigél közben járt férjéért, amivel bölcsességét és bátorságát bizonyította. Sok erénye van és sok jóság van benne.
Van egy áldás a katolikus egyház házasságkötési rítusában, az úgy nevezett nászáldás, aminek egy részlete így hangzik a menyasszony felett: „Kövesse azoknak a szent asszonyoknak a példáját, akiket a Szentírás magasztal!” Abigél egyike ezeknek az asszonyoknak, akik telve vannak bölcsességgel és bátorsággal. Meg mer szólalni azzal a Dáviddal szemben, aki férjét készül megölni. Bátor, bölcs, és ahogy az Írás mondja, nagyon szép is.
A másik oldalon ott van Nabal, akit a Szentírás faragatlannak és rosszindulatúnak ír le. És itt van Dávid, aki épp a rossz úton indul el, bosszút akar állni egy személyes sértésért. Később még látjuk Dávidot megsértve, és akkor majd nem tervel bosszút, mert akkora már tanul valamit. De ebben a pillanatban még fiatal, vakmerő és meggondolatlanul cselekvő. Hálásak vagyunk, hogy Abigél az útját állja. Nemcsak azért, mert Nabal életben marad, hiszen nem sokáig él már, hanem így Dávid nem lesz bűnös.
Most jól tesszük, ha számba vesszük azokat az embereket az életünkben, akik szembeszálltak velünk és megmondták, hogy jobban tennénk, ha nem úgy cselekednénk, ahogy terveztük. Vagy azokat, akik noszogattak bennünket, hogy itt az ideje, hogy lépj. Ez összecseng a tegnap mondottakkal. Melyek azok a harcok, amiket meg kell harcolnunk, és melyek azok, amikből ki kell maradnunk? Vannak Abigél típusú emberek, akik képesek megállítani másokat és azt mondani: ez nem a te harcod.
Én sok ilyen emberre emlékszem a saját életemből, akik mikor olyat készültem tenni, amiről még igazából magam is tudtam, hogy nem helyes, de nem törődtem vele, képesek voltak ezt visszajelezni nekem. Pajtás, biztos meg akarod te ezt tenni? Én most nagyon hálás vagyok nekik. Mindig voltak olyan barátaim, családtagjaim, akik el merték mondani az ellenvéleményüket, mikor látták, hogy nem jó úton vagyok. Hálás vagyok Istennek, hogy képessé tett, hogy hallgassak rájuk és így remélhetőleg bölcsebb lettem és kevésbé bűnös.
És vannak emberek, akik bátorítanak a jót meglépni. Fontos, hogy nyitva tartsuk a fülünket, a szívünket és meghalljuk ezeket a hangokat, melyek az Úrtól jönnek az embertársainkon keresztül. Mindenféle hangot hallunk magunk körül és meg kell különböztetnünk melyik jön az Úrtól. Egyikőnk sem tud mindent, mindenkire szükség van, szükség van a közösségre. Ezért adta nekünk Isten az Egyházat. Ezért kaptuk egymást erre a Biblia 1 év alatt útra. Erre a 365 napra mi egy közösség vagyunk, akik imádkozunk egymásért, támogatjuk egymást és közbejárunk egymásért. Én is imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, a szöveget gondozta Gájer László atya, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)