85. nap, Egymásért harcolunk – Józs 12–14, Zsolt 129 (2025.02.07., péntek)
Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk Téged! Köszönjük, hogy elértünk a mai naphoz! Köszönjük, hogy elvezettél bennünket eddig a napig a Bibliaolvasásban! Tudjuk, hogy Igéd nélkül nem tudnánk,ki vagy Te, és magunkat sem ismernénk, ha nem nyilatkoztattad volna ki magad nekünk! Látjuk kézjegyedet a körülöttünk lévő világban. Igazságaid felsejlenek a teremtett világban, amit Te alkottál. Látjuk a művészt műalkotásaiban. Szívedet mégsem ismerjük mindaddig, amíg Te fel nem feded azt nekünk. Ezért kérjük, ne hagyd abba szíved megismertetését velünk, hogy mi is fel tudjuk fedni neked a mi szívünket! Ezt kérjük Tőled a mi Urunk,Jézus Krisztus nevében. Ámen.
Most beszélek részletesebben arról, hogy miről is van szó, amikor csatákról olvasunk, és hogy milyen könnyen félreérthetjük ezeket a részeket. Nem akarom fehérre mosni a történteket, nem is akarom semmissé tenni azt a tényt, hogy ezek nehéz időkről szólnak, viszont azt akarom mondani, ahogyan már tegnap is tettem, hogy ez nem Isten eredeti terve. Ugyanakkor emlékeztetni akarlak benneteket, hogy Isten parancsolta ezt a háborút, ezt a pusztítást. Ez egy brutális, erőszakos háborút – nem, mintha bármelyik háború ne lenne az –, de ez teljes mértékben az, mégpedig az izraeliták gyenge hite, szívük csalárdsága miatt, amiből bennünk is van jócskán. Ez azt jelenti, hogy Isten szent népeként nem élhetnek bálványimádó népekkel körülvéve, mert Isten tudja, hogy ők is elcsábulnak, és átveszik a környező népek életformáját, vallását – erről olvastunk újra és újra az előző könyvekben. Isten tudja, hogy ha együtt élnek ezekkel a népekkel, akkor elbuknak. Ezért a föld eredeti lakói nem maradhattak ott meg.
Az egyik kiváltó ok, amiért Józsuénak hadba kellett indulnia a kánaániták ellen, az a kánaánita emberek erkölcstelen életformája volt. Ha visszaemlékeztek, akkor a Leviták 18-ban a szexuális romlottság és perverzió nagyon sok fajtája van felsorolva, amit őktermészetesnek vettek. Ezért akarja Isten kiűzni őket arról a földről(vö. Lev 18,25). De ez a romlottság nemcsak a szexuális életükre vonatkozott. A Második törvénykönyv 12. fejezetében olvasottak szerint ezek az emberek gyermekáldozatokat is bemutattakMoloch-nak. Isten kiterjeszti ítéletét rájuk, a Józsue vezette nép Isten ítéletének a beteljesítője rajtuk. [A Második törvénykönyv 18. fejezete okkult és ezoterikus praktikák sokaságát sorolja fel, amiket a Kánaániak gyakoroltak: tűzön járás, jövendőmondás, csillagjóslás, boszorkányság, varázslás, halottidézés. „Aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened e miatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled” (Másodtörv 18,12). Tehát Kánaán sokszorosan kiérdemelte az ítéletet – a szerk.]
A másik komoly kérdés, hogy akkor most Isten népirtást parancsol? Minden egyes embert ki akart irtatni ezeken a helyeken? Nagyon valószínű, hogy itt a szövegben egy hüperbolával találkozunk, egy túlzó kijelentéssel, mint irodalmi eszközzel. A mindenki kiirtására való parancs így nem szó szerint értendő, hanem felnagyítja az elvégzett pusztítást. Miért gondoljuk ezt? Azért, mert a Második törvénykönyv 7. fejezetében Mózesen keresztül azt parancsolja az Úr, hogy irtsanak ki mindenkit, de azt is, hogy ne házasodjanak ésne kössenek semmilyen üzletet velük. Tehát maga a Szentírás adja meg a megoldás kulcsát, hiszen mindez lehetetlenség, ha már nem léteznek. És nem csak itt, hanem a tegnap olvasott Józsue 10-ben isvan rá példa, hogy azt mondja, ne hagyjatok túlélőt, de holnap majd azt fogjuk olvasni a 15. fejezetben, hogy még mindig annak ott emberek. Mindenkit megöltek a városban, mégis, mikor visszatérnek oda, találnak embereket. Valószínű tehát, hogy egyszándékosan túlzó nyelvezettel, van dolgunk. Az, hogy nem maradt életben férfi, nő és gyermek sem, egy felnagyított kijelentés lehet.
Az is fontos, hogy Isten már korábban, a Második törvénykönyv20-ban kinyilatkoztatta számunkra, hogy ez az ellenséggel szembeni szigor korlátozottan van érvényben, csak a kánaániakra, Kánaán földjére vonatkozik, hiszen Isten akarata az, hogy Izrael békében éljen minden nemzettel. Gondoljunk csak a próféciára, hogy népek jönnek északról és délről, keletről és nyugatról Sionba, válaszként Isten áldására, válaszként az Ő ígéretére, hogy megjelenik számukra. (vö. Mt 8,11 és Iz 49,12). Tehát Isten vágya nem az emberek közötti megosztottság. Isten vágya nem az emberek eltiprása. Isten vágya a kiengesztelődés és az emberek egyesítése. Ezt ígéri Isten és ezt nyilatkoztatja ki.
Az oda vezető út során viszont kemény dolgok történnek, s ezthihetetlenül nehéz lehet felfogni és elfogadni. De tartsuk ezeket a dolgokat észben és fogadjuk el, hogy volt oka a Kánaánban élők vereségének, kiűzésének. Miközben azt is látjuk, hogy a hüperbola, a túlzás eszköze is szerepet kaphatott ezek leírásakor.
Isten végső terve nem a világ elpusztítása, nem a máshogyan gondolkodók és élők kiirtása, hanem az emberek egyesítése, a köztük eredetileg meglévő egység visszaállítása, belső harmóniánk visszaállítása, és ami a legfontosabb: a Vele való összhang helyreállítása. Az emberek közötti egységet csak az Istennel való egységünk helyreállása hozhatja el Jézus Krisztus által. Ez tehát Isten terve, amit mi folyamatosan és egyre mélyebben fedezhetünk fel Bibliaolvasásunk során.
Ezért, ahogy tegnap is mondtam, küzdjünk továbbra is, ne egymás ellen, hanem egymásért, imádkozzunk egymásért és tartsuk meg egymást, különösen ilyen nehéz szakaszok olvasásakor. Még sok van hátra. Tartsuk egymást imáinkkal. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
84. nap, Megáll a Nap – Józs 10–11, Zsolt 128 (2025.02.06., csütörtök)
Mennyei Atyánk, tudjuk, hogy kinyilatkoztattad nekünk magad, amit hálásan köszönünk! Kinyilatkoztattad számunkra az igazság és béke iránti vágyad. Te vagy a béke Istene. Jézusban kinyilatkoztattad nekünk, hogy Ő a béke fejedelme. Mégis, amikor ennyi háborúról és erőszakról hallunk, megkérdőjelezzük ezt. Ezért kérünk Urunk, adj nekünk belső békét. Add nekünk, hogy megértsük, amit ma akarsz nekünk tanítani. Ezért imádkozunk Hozzád a béke fejedelme, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében! Ámen.
Józsue könyvében ma azt olvassuk, hogy megállt a Nap. Sok ember van, keresztények is, akik ezt olvasva Galileire vagy a kopernikuszi fordulatra gondolnak, ami kimondja, hogy a Föld kering a Nap körül és azt kérdezik, hogyan lehetséges, ami a Bibliában áll. Lehet hallani, hogy a katolikus tudósok Józsue könyvének 10. fejezetével érveltek Galilei tanai ellen, ami vagy igaz vagy nem. Egyébként a Galilei-ügy nem a hit és tudomány szembenállása volt, hanem két egó – az akkori pápa és Galilei – szembenállása, de ez más lapra tartozik. Hiszen Galilei előtt Kopernikusz, aki katolikus kanonok volt, már felfedezte és állította, hogy a Föld kering a Nap körül, és ezzel szemben egyetlen vallási ellenérv sem jött fel. Valójában a pápa, aki vitába keveredett Galileivel, előzőleg Galilei egyik pártfogója volt, támogatta a tudományos kutatásait. Tehát másról volt szó. De, amit biztosan tudhatunk, az az, hogy az igazi hit és a valódi tudomány sohasem mondanak ellent egymásnak. A nem megalapozott hit és a tudománytalanság vagy áltudománykeveredhet ellentmondásba. Mert az igaz hit az igazságot keresi ésugyanígy az igazi tudomány is. Az igazság sohasem mond ellent az igazságnak. A hit a természetfeletti igazságokat kutatja, a tudomány pedig a természet törvényeit, igazságait, s ezek nem kerülhetnek ellentmondásba mindaddig, amíg a valódi igazságot keresik.
Visszatérve Józsue könyvére, lehetnek olyan emberek, akik azt állítják, hogy ez egyetlen nap leírása, amelyet meghosszabbított Isten két nap hosszúságúra, úgy, hogy a Nap nem nyugodott le, vagy a Föld forgása állt meg. Így az emberek két napon keresztül láthatták a Napot az ég közepén. Lehet. Igen, lehetett egy természetfeletti csoda. Azért mondom, mert egy hasonló csoda történt nagyjából 100 évvel ezelőtt Fatimában, talán ismeritek is a történetet.
1917. októberében Szűz Mária megjelent ott néhány gyermeknek számos alkalommal, és az egyik megjelenésekor azt mondta, hogy a legközelebbi látogatásakor, konkrétan október 13-án lesz egy jel az égen. Azon a napon tízezrek gyűltek össze a helyszínen, hívők és szkeptikusok egyaránt, ateisták és sok kíváncsiskodó, akik arról akartak megbizonyosodni, hogy nem is történik semmi. De nem lett igazuk! Az összegyűlt tömeg tanúsította, hogy a Nap táncolni kezdett az égen – így írták le a jelenséget, tehát a Nap vibrált, majd körbe mozgott az égen. Tudjuk, hogy ez lehetetlen, nem a természet törvényei szerint való napmozgás. Ha ez egyetemes kozmikus jelenség lett volna, akkor mindenki az egész világon észlelte volna ezt, nemcsak akik Fatimában jelen voltak azon a bizonyos helyszínen. Tehát, ami a legérdekesebb volt, hogy az ott összegyűlt emberek látták, de sehol máshol nem jegyezték fel ezt a különleges napmozgást. És még egyszer mondom: újságírók tucatjai, emberek, akik direkt azért mentek, hogy megcáfolják ezt az előre bejelentett eseményt, mindannyian érzékelték, megtapasztalták a fatimainapcsodát.
Tehát ebben az esetben a természeti törvények felfüggesztéséről voltszó? Nem tudom, de ezt tapasztalta minden jelenlévő félreérthetetlenül és tagadhatatlanul. Ez egy olyan csoda volt, amely nem okozott az egész kozmoszban káoszt. Valami hasonló történhetett Józsue könyvének 10. fejezetében is? Egészen biztosan. De azt is el kell ismernünk, hogy a Szentírás olykor beszédfordulatokat használ vagy költői nyelvet valaminek a leírásához, így azt is jelentheti, hogy a csata olyan heves volt és olyan jól alakult az izraeliták szempontjából, olyan sok győzelmet szereztek, mintha két napon át harcoltak volna. Tehát lehet költői értelemben is venni ezt a részt, ahogy a Teremtés könyvének első tizenegy fejezetét vettük, így is jó, de azt is mondhatjuk, hogy Isten képes csodát tenni, mint ahogy azt az említett, a szkeptikusok által fényképekkel dokumentált bő száz évvel ezelőtti fatimai napon tette– és tett már sok hasonló csodát a történelemben.
Még egy megjegyzés. Már említettem ezt máskor, és fogom is még mélyebben az elkövetkező napokban, hogy amikor ezekről acsatákról olvasunk, tudjuk, hogy azok nem feltétlenül Isten terve szerint valók. Úgy értem, nem Isten „A” tervébe tartoznak. Az Ő eredeti terve, hogy gyermekei Hozzá tartozzanak, hogy az egész világ ismerje őt és mi teljes valónkkal igent mondjunk Neki. Isten „A” terve az, hogy harmóniában éljünk Vele és egymással. Ez Isten eredeti teve az egész emberiség számára, minden nemzet számára, minden etnikum számára, minden nép számára. Isten eredeti terve nem a halál, nem a pusztulás és nem az erőszak. Ezek csak a megtört emberségünk következményei, a megtörtségünknek viszont van helye az Ő tervében, megengedi Isten, ahogy ezt most és az elkövetkező napokban olvassuk, hiszen Józsue könyvében ott van az erőszak, amiben misztikus módon, de valóságosan Isten is benne van. Ez lehet, hogy nehezen elfogadható sokunk számára, mert mi ahhoz vagyunk szokva, hogy Isten azt mondja, hogy Ő a béke Istene és Jézus a Béke Fejedelme. Mégis, ha az egész eddigi üdvtörténetre visszatekintünk, rá kell jönnünk, hogy a háború nem része Isten eredeti tervének. Nem azt tervezte, hogy Izrael népe hadba száll férfiak, nők és gyermekek ellen, ez csak a megtörtségünk következménye ebben a világban, annak a ténynek a következménye, hogy nem élünk harmóniában sem egymással, sem Istennel. Minden baj forrása az, hogy az ember fellázadt az Isten ellen. Ez minden erőszak oka, a világmindenség békéje itt bomlott meg.
A világ története békével kezdődött: béke Istennel, béke egymással és béke magunkban; és majd békével is fog befejeződni! Ha a Biblia végére lapozunk ott felfedi Isten a jövőt, János azt írja le nekünk a Jelenések könyvében, hogy emberek sokaságát látta, minden törzsből, etnikumból, népből a földön, minden nemzetiségű embereket egybegyűjtve, egyesítve, mint egy szent család, egy királyság népe a mennyben és a földön. Végül is Isten győzelmet szerez nevének és minden ember, ennek a megtört világnak a népei megismerik Őt és kibékülnek egymással. [Isten örök Országa az örök béke királysága lesz, a Messiás elküldése és az üdvösségtörténet egésze erre a célra irányul, vö. Jel 21,3-4. – a szerk.] De az odavezető út sok bajjal és fájdalommal van teli. Ezt mi is tapasztaljuk, ma is. De Isten nem ezt akarja. Ő a mi egységünket, békénket akarja, ezt nyilatkoztatta ki számunkra, ahogy itt a 11. fejezet végén is olvashatjuk: ’és a föld megpihent a harctól’. Ez az, amit Isten akar a szívünkben, az országunkban, a világon, hogy végül pihenjünk meg a harctól.
Imádkozzunk továbbra is egymásért, mert néha nehéz ezeket az olvasmányokat felfogni, befogadni. Mondjuk azt, hogy rendben Istenem, megyek tovább, olvasom tovább, bízom továbbra is és küzdök, nem a másik ellen, hanem a másikért. Ezért imádkozunk egymásért. Én imádkozom értetek, kérlek, imádkozzatok értem. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
83. nap, A gibeoniták csele – Józs 8-9, Zsolt 126 (2025.02.04., szerda)
Atyánk! Hálát adunk neked, mert jó vagy és jók a tetteid! Ezért kell hálát adnunk újból és újból! Úr Isten, mindennapi életünk során keressük vezetésedet, tanácsaidat, hiszen azokat a dolgokat vágyunk megtenni, amelyeket te kérsz tőlünk! Abban a szabadságban akarunk élni, hogy mindig szabadon igent mondunk akaratodra és engedelmeskedünk neked! Igent akarunk mondani neked mindenünkkel, amink csak van! Segíts nekünk, hogy ezt tegyük megváltásod és kegyelmed erejéből! Jézus hatalmas nevében imádkoztunk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!
Józsué könyvének 8. fejezetében Józsué hadicseléről olvasunk, ahogyan kettéosztotta seregét. A kisebb résszel nyílt támadást színlelt, majd megfutott. S amikor Ai királya üldözőbe vette őket teljes hadával, védtelenül hagyva a várost, az izraeli fősereg a nyitott kapun keresztül elfoglalta és felgyújtotta azt. Józsué serege megfordult, a városból kiözönlő győztes izraelitákkal együtt harapófogóba szorítva őket. Estére elpusztult Ai teljes lakossága királyukkal együtt.
A 9. fejezetben viszont Józsué és Izrael esik áldozatul egy cselnek. Eddigre már a Jordánon túl élő hegyvidéki népek, az amoriták, a hettiták, a periziták, a kánaániták és a jebuzitákmár mind összefogtak, mert tudták, hogy jön Izrael, amely hatalmas, és az Ő Istenük harcol értük győzelmesen! Volt egy nép viszont, a gibeoniták, akik azt mondták: ’Izrael ellen úgysem győzhetünk. Más utat kell választanunk. Megpróbáljuk őket csellel szövetségre kényszeríteni!’ És pontosan ezt teszik. Nagyon régi, elnyűtt ruhákat öltenek, mintha nagyon-nagyon hosszú útról érkeznének. Pedig a környékről jöttek, két-háromnapi járásnyiról. És az izraeliták hisznek nekik, azt gondolván, hogy ők az Ígéret földjéről kívülről jöttek. Esznek az élelmükből, ami már a szövetségkötés jele. „Józsué békét ígért nekik és szövetséget kötött velük, hogy megkíméli életüket, s a közösség elöljárói megesküdtek rá nekik” (Józs 9,15).
De közvetlenül ez előtt van egy vers, amely azt mondja, hogy az elöljárók anélkül cselekedték ezt, „hogy az Úrtól tanácsot kértek volna” (Józs 9,14). Ez nekünk is egy fontos tanítás, mielőtt nagy döntéseket hozunk az életünkben, aminek komoly következményei lesznek.
Nos, itt is vannak következmények! A mai eszünkkel azt mondanánk, hogy a megállapodás nem érvényes, mert megtévesztés volt az alapja. A különbség az, hogy ez nem egy puszta szerződés vagy megállapodás volt, hanem szövetség, amely gyakorlatilag rokoni kapcsolatot hozott létre Izrael fiai és a gibeoniták között. És az esküvel megerősített szövetséget visszavonni nem lehetetett! Ezzel a gibeoniták, akárhogyan is, a nép részévé váltak, az üdvösségtörténet részévé. Hasonlóan Ráhábhoz, a jerikói parázna nőhöz, aki segített az izraeli kémeken, s ezért megkímélték az életét családtagjaival együtt, és a nép részévé váltak. Olyannyira, hogy a Máté 1,5 Jézus egyik ősanyjaként említi meg a Messiás nemzetségtáblájában!
Később azt olvassuk, hogy Gibeon papi város volt, ahol a Szövetség ládája gyakran tartózkodott Dávid és Salamon idejében, mielőtt a Templom megépült volna. Erről a Krónikák 1. könyvében olvashatunk, ahogy arról is, hogy Dávid egyik főembere is gibeonita volt. Az Úr pedig szólt is Salamonhoz Gibeonban.
A gibeoniták bekerültek isten történetébe még akkor is, ha kerülőúton tették ezt, s még akkor is, ha szolgai munkára kötelezve „másodrangú állampolgárok” lehettek csak, mint a leviták favágói és vízhordói. De ez az élet lehetőségét jelentette a számukra!
Ez a történet rólunk is sokat elmond. Van, hogy csak valami másodlagos okból választjuk Jézust. Valami áldást akarunk, vagy csak azt mondjuk: ’Inkább ez, mint hogy a pokolba jussak!’ De Isten nem csak a pokoltól akar megmenteni minket, valami sokkal többre hív meg: hogy fiaiként és leányaiként éljünk Vele az örökkévalóságban. Egy fantasztikus szeretet-kapcsolatra hív meg minket saját családjának tagjaiként! Sokszor mi ezekre nem gondolunk. Mint a gibeoniták, akik csak a bőrüket akarták menteni, de Izraelhez csatlakozva végül részei lettek Isten üdvözítő tetteinek!
Lehet, hogy mi is másodlagos okokból csatlakoztunk Jézushoz, valami üzletet akartunk vele kötni – Ő pedig komolyan veszi a közeledésünket, és elkezdi feltárni, egyre inkább feltárja előttünk az ő Szívét! Megtudjuk, hogy van Atyánk a mennyben, hogy van Megváltó Jézusunk, aki a testvérünk is, és így mi is testvérek vagyunk. Ez az oka annak, hogy örömben élhetünk. S ezért imádkozunk is egymásért, mint egyetlen család tagjai!
(Fr. Mike Schmitz napi elmélkedése alapján; fordította Kunszabó Zoltán.)
82. nap, Áchor völgye – Józs 5-7, Zsolt 125 (2025.02.04., kedd)
Mennyei Atyánk, dicsérünk Téged, és köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a történet! Köszönjük, hogy Te a mi történetünk része maradsz, annak ellenére, hogy hasonlóan Áchánhoz, mi is sokszor hűtlenek vagyunk hozzád. Oly sokszor fordulunk el tőled, Urunk, és saját akaratunk szerint cselekszünk, figyelmen kívül hagyva kéréseidet. Minden bűn alapja az, hogy szándékosan megyünk szembe az akaratoddal és választjuk helyette a sajátunkat. De visszatérünk hozzád, mert tudjuk, hogy bűnösségünk és szégyenünk találkozik a te megbocsátásoddal és kegyelmeddel. Kérünk, Urunk, változtasd meg a mi Áchor-völgyünket, és teremts benne reményt, reményt az életünkre, a gyermekeinkre, családjainkra, kultúránkra, a világunkra vonatkozóan – adj reményt a te gyermekeidnek! Jézus nevében kérünk Téged! Ámen
Tegnap kelt át Izrael népe a Jordánon a megígért földre, ma pedig, már az Ígéret földjén Józsué úgy határoz, hogy körül kell metélkednie minden férfinak. Ez azért figyelemre méltó, mert az elmúlt 40 év pusztai vándorlása során nem metéltek körül senkit. Felmerül a kérdés, hogy miért nem? Nos, egyrészt azért, mert a mai olvasmányban hagyják ott a rabszolgaság láncait, és lépnek át egy új életbe, a szövetség Isten és ember között megújul. [„Egyiptom gyalázatát”, vagyis a rabszolga-létet éppen a körülmetélés jelével vetik le, vö. Józs 5,9 – a szerk.] A zsidó férfiak körülmetélése ezt a szövetséget hivatott reprezentálni, ugyanazt a szövetséget, amit az Úr Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal kötött. Ez az a pillanat, amikor otthagyják a rabszolgaság időszakát, és belépnek az Istennel való szeretetkapcsolatba.
Másrészt fontos az a felismerés, miszerint a harcolni képes férfiak, akiket körülmetélnek, nagyon sebezhetővé válnak, amint ezt már tudjuk a Teremtés könyvéből, amikor Simeon és Lévi családjai szövetségre léptek azoknak a férfiaknak a családjaival, akik megerőszakoltál Dínát, majd a körülmetélkedésük miatti sebezhetőséget kihasználva megölték őket.
Szintén kiemelném azt, hogy megünneplik a Pászka ünnepét, és másnap megszűnik a manna. Ebben van valami különleges, hiszen az Úr gondoskodott róluk a pusztai vándorlás során, a sivatagon át, de ennek most vége szakadt, mert ezentúl egy új módon fog gondoskodni róluk, az Ígéret földje terményeiből.
Egy másik említésre méltó dolog, amit ki akarok emelni: amikor az Úr angyala megjelenik Józsuénak, ő megkérdezi: „Hozzánk tartozol vagy ellenségeinkhez?”. Ami ebben a kérdésben megmutatkozik, az az, hogy ez a csata nem csak a kánaániak ellen folyik. Majd a későbbi csaták sem csak a filiszteusok ellen vagy az amoriták, jebuzeusok ellen zajlanak, hanem kozmikus, szellemi síkon is. Amit felfed nekünk az Írás, az nem csak az, hogy ezek a népek különbözőek voltak az izraelitáktól, hanem hogy olyan kultúrát építettek ki maguk köré, ami puszta gonoszságon alapult, az emberi lét lealacsonyításán, emberáldozatokon, a saját gyermekeik áldozatán Moloch istenüknek.
Ez a kozmikus csata zajlik, nem csak a népek között, de a mennyei magasságokban is, ahogy később Szent Pál is írja az Efezusi levél 6,12-ben: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak a kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen”. Ez az, ami nyilvánvalóvá válik Józsué látomásában, ez az, amit hívő szemünkkel láthatunk, de ha nem hiszünk, akkor megkérdőjelezzük ezeket. Újra és újra meg kell erősítenünk a szellemi látásunkat, miközben folytatjuk az Írás olvasását, amikor olyan dolgok történnek, amiket alapból megkérdőjeleznénk. De ha hívő szívvel fogadjuk be ezeket az információkat, és közben azt mondjuk: ’Bízunk benned Urunk, segíts nekünk túltenni magunkat értetlenségünkön, hogy valóban lássunk Téged’ – akkor sok mindent megérthetünk. De ha ezt elmulasztjuk, akkor nem hiszem, hogy túl sok mindent tudunk magunkkal vinni.
Ebben az utolsó történetben Áchánt látjuk, aki elvett az átkozott javakból, és ezért mindenét, amije csak volt, az egész vagyonát és a családját is el kellett pusztítani. Nézhetünk erre úgy, hogy Istenem, ez olyan brutális, olyan erőszakos, nem igazságos – de mi is történt? Áchán vétkezett, ezzel egész Izrael átok alá esett, és következő hadi vállalkozásuk során vereséget szenvedtek: ez 36 ember életébe került, akik meghaltak Ainál. Erre az Isten válasza, hogy Áchánnak bűnhődnie kell, hogy egész Izraelről távozhasson az átok. Ez nem bosszú, senkinek nem telik benne kedve. Igazságszolgáltatás ez és a szellemi rend helyreállítása. Nem bosszúállás, nem egy örömteli pillanat. El is nevezik a völgyet, ahol Áchán meghal, Áchor völgyének. Az ’áchor’ szó annyit jelent, hogy ’baj, szomorúság’. Ez is jelzi, hogy ez a szégyen pillanata, a szomorúságé; nem a haragé, nem is az örömé. Ha ezt a történetet az izraeliták szemszögéből olvassuk, a hit szemszögéből, akkor felismerhetjük, hogy ez az a pillanat, amikor igazságot szolgáltattak: nem örömmel, nem bosszúból cselekedve, hanem szomorúsággal és bánattal. Ha a szkepticizmus és a cinizmus lelkületével tekintünk erre a történetre, akkor ezt az igazságot nem láthatjuk.
Ózeás könyvében fogunk még Áchor völgyéről olvasni, ahol így ír a próféta: elveszem Áchor völgyét, a te bajaid völgyét, a te szégyened völgyét, „és az Áchor-völgyet a reménység kapujává teszem” (vö. Óz 2,17).
Ez az, amit az Úr képes megtenni az emberek életében, a mi életünkben, a családjaink életében, még akkor is, ha ilyen mélyponton vannak. Ez csak egy kis előzetes Ózeás könyvéből, csak hogy lássuk, mindannyiunknak van egy Áchor-völgye. Lehet, hogy valaki más tett velünk valamit, lehet, hogy mi döntöttünk rosszul, s magunkra hoztuk a bajt és a szégyent. Valami olyat, amit egyszerűen nem tudunk megoldani az életünkben. Áchornak visszavonhatatlanul meg kellett halnia, de számunkra van kegyelem! Ózeás megígéri, hogy még ezen a legmélyebb ponton is, amikor azt mondjuk, hogy ez a seb egy életen át fog minket üldözni és kísérteni, a mi Istenünk elveheti ezt a völgyet, a baj és a szégyen völgyét, és át tudja alakítani a remény kapujává!
Ez az imám a mai napért, mindannyiunkért, hogy képesek legyünk odaadni a mi Áchor-völgyünket Istennek, és ezáltal Ő át tudja alakítani a remény kapujává! Ha átadjuk magunkat neki, ha átadjuk ezt a terhet, Ő szívesen elveszi és megváltoztatja. Ezért imádkozom ma, és kérlek, ti is imádkozzatok értem, mert nekem is megvannak a saját völgyeim. Imádkozzunk egymásért!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
81. nap, Átkelés a Jordánon – Józs 1-4, Zsolt 123 (2025.02.03., hétfő)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked, áldunk Téged, dicsérjük a Te Nevedet! Megemlékezünk jóságodról, hűségedről! Megvalljuk, hogy szükségünk van rá, hogy felidézd körünkben nagy tetteidet – hiszen szükségünk van arra, hogy emlékezzünk. Istenünk, ma is, amint a Te Igédet hallgatjuk, imádkozunk, és hagyjuk, hogy az Igéd átformáljon minket! Urunk, hadd őrizze az egész életünk emlékezetedet, hadd emlékezzen a szívünk, az elménk arra, hogy ki vagy Te, hogy mit tettél az életünkben! Segíts, kérlek, hogy sose feledkezzünk meg jóságodról, hogy sose feledkezzünk meg a jelenlétedről! Jézus Krisztus nevében imádkozunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.
Józsue könyve rögtön a közepébe vág: a legelején beiktatják Józsuét, az új Mózest. Meg kell jegyeznünk, hogy nem pusztán Mózes az, aki kijelöli Józsuét, amint azt hallottuk a Számok könyvében és a Második törvénykönyvben. Itt Isten maga mondja, hogy ezután Józsuét kell követni. Ő az, aki átvezeti a népet a Jordán-folyón, be az Ígéret földjére. Ennek a történetnek egy fontos mozzanata az, hogy a vizek megállnak, a Jordán-folyó megáll, amikor az Úr jelenléte megjelenik ott a Szövetség ládájával.
Két dolgot szeretnék kiemelni, mert igencsak benne vagyunk a cselekmény sűrűjében, ez már most nagyszerű! Az első szavakat, amiket az Úr Józsuénak mond, azt a népnek is hallania kell: „Légy hát erős és kitartó!” – ez többször megismétlődik ebben az első néhány fejezetben, és majd a későbbiekben is a Szentírásban. De itt az első fejezetben ráadásul itt van hozzá még ez a sor, amit Isten mond: “Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és kitartó?” Mintha ezt mondaná: ’Figyelj, te azt fogod tenni, amit én kértem tőled, amit parancsoltam neked, légy tehát erős és kitartó! Ne ijedj meg és ne csüggedj, mert Urad, a Te Istened veled van, bárhová mégy!’
Itt észre kell vennünk valamit: amikor Isten velünk van, akkor változás van, akkor valami egészen megváltozik! Ha Isten velünk van, akkor még a küzdelmek, a megpróbáltatások, a csaták közepette is, még akkor is, ha elbukunk, mindig lehetünk erősek és bátrak, elég erősek, és elég kitartóak. Mert Isten a mi szívünk Istene. A bátorság szó az angol nyelvben (’courage’) a latin ’cor’ szóból származik, ami szívet jelent. Tehát ha elveszítjük a bátorságunkat, akkor a szívünket veszítjük el, amikor pedig felbátorodunk, akkor a szívünk kap új erőt, vagyis ha bátrak, kitartóak vagyunk, akkor a szívünk nem fél, nem fárad el, nem csügged. A mi hivatásunk is az, hogy tudjuk: Isten velünk van a megpróbáltatások, a küzdelmek, a csaták és még a bukások közepette is! Olyannak kell lennünk, mint Józsue, mint Izrael népe, akik arra hivatottak, hogy erősek és kitartóak legyenek.
Miért lehetsz erős és bátor? Azért, mert az Úr, a te Istened veled van! Nagyon tetszik nekem ez a tény, hogy Izrael népe száraz lábbal kel át a Jordánon. Emlékezzünk csak, ők itt azoknak az embereknek a gyerekei, akik száraz lábbal keltek át a Vörös-tengeren, vagyis ezek az emberek sosem láttak ilyen csodát, de hallottak már róla, a szüleik átélték, ők maguk viszont nem keltek át a Vörös-tengeren. Mit tesz velük Isten? Megmutatja az Ő erejét, hatalmát, és olyan megtapasztalást ad nekik, amire visszatekinthetnek majd, belépve az Ígéret földjére, mondván: ’Isten hozott minket erre a helyre, Ő akarja, hogy ezen az úton járjunk, Ő akarja, hogy itt legyünk, és Ő hajlandó tenni értünk, hajlandó harcolni értünk. Mindezt azért tudjuk, mert a saját szemünkkel láttuk!’
De van itt egy bökkenő: Még ha a saját szemünkkel láttuk is; ha tudjuk, hogy Isten mi mindent tett személyesen értünk, olyan hamar elfelejtjük ezeket – sajnos… Lehetünk erősek és bátrak, tudhatjuk, hogy Ő velünk van, de bizony ezt mind elfelejthetjük! Még a saját életünkben történt csodákról is megfeledkezhetünk! Ha tapasztaltál már csodát a saját életedben, tudod, hogy így van. Sokszor nagy a kísértés, hogy a sötétség idején elfelejtsük azt, amiről a világosságban tudjuk, hogy igaz! Sokszor az újabb megpróbáltatás idején elfelejtjük azt, amit az előző próbatétel alatt tanultunk.
Gyakran felejtjük el, hogy Isten harcol értünk, amikor épp csatában vagyunk. Mi tehát a parancs? Fogjátok a köveket a Jordán közepéről, állítsátok fel őket, építsetek belőlük oltárt, hogy emlékeztessen egész életetek során arra, honnan is jöttek ezek a kövek: a folyó közepéről! Az Úr ilyen mélyre szállt alá értünk! Ahányszor csak látjátok ezeket a köveket, azt látjátok: ezt tette az Úr értünk, és ezt sosem felejtjük el! [A hely, ahol a köveket felállították, a Gilgal elnevezést kapta, jelentése ’kör’. Lehettek körben felállított emlékoszlopok is, nem feltétlenül oltár – a szerk.]
Ez az egyik oka annak, hogy végigjárjuk a Bibliát másfél éven keresztül. Egy nagyszerű dolgot te is megtehetsz: leírhatod a felismeréseidet, amiket a Bibliaolvasás alatt kapsz! Írd le őket valahová, ahol később is megtalálod, mert olyan könnyen feledésbe merülnek! Tehát felállíthatod ezeket a köveket, vagyis leírhatod azokat a megtapasztalásaidat, amik arról a helyről származnak, ahol Isten jelen volt, ahol harcolt érted, felfedte neked a Szívét, ahol megtapasztaltad a jelenlétét! Ha leírod ezeket a sorokat, Isten tetteit, ezeket az emlékeztetőket, az olyan lesz számodra, mint a Jordán mélyéről származó 12 kő, amiket a naplódban vagy a Bibliád lapszélén őrzöl, egy biztos helyen, ahová bármikor visszatérhetsz, és emlékeztetnek majd arra, hogy miért lehetsz erős és kitartó… Mert Ő veled van és harcol érted! Imádkozunk értetek, imádkozzunk egymásért!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; Fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)