80. nap., Menedékvárosok – Szám 35-36, Másodtörv 34, Zsolt 121 (2025.01.31., péntek)
Fontos! A jövő héten új időperiódust kezdünk, a „Honfoglalás és Bírák kora” szakaszát. Az ehhez tartozó bevezető tanítást a hét végén elhelyezzük a megfelelő fül alatt! Kérjük, tanulmányozzátok!
Mennyei Atyánk! Imádunk ás dicsőítünk téged! Köszönjük ezt a napot és minden napot, hogy velünk vagy ezen az úton. Köszönjük, hogy vezetsz minket ezen az úton, a pusztai vándorláson keresztül. Köszönjük a hűségedet, hiszen Te velünk vagy a gyengeségünkben és a hűtlenségünkben is! Még a kishitűségünk közepette is ott vagy velünk minden nap, amikor hallgatjuk az igéidet, és még akkor is. ha elbukunk. A 80. napnál járunk és hálás vagyok Uram, hogy továbbra is vezetsz ezen az úton! Hálásak vagyunk, hogy folyamatosan szólsz hozzánk és formálod a szívünket, hogy a tiédhez egyre jobban hasonlítson! Formálod a látásunkat, ahogyan a világra nézünk, hogy az is hasonló legyen a tiédhez! Segíts, hogy úgy lássunk, mint Te! Segíts, hogy úgy éljünk, Jézusunk, mint Te! Segíts, hogy úgy szeressünk, mint Te! Jézus nevében imádkozunk, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.
A Pusztai vándorlás végéhez érkeztünk! Ma befejeztük a Számok könyvét és a Második törvénykönyvet is! Szép és nehéz út volt, áldás mindenkire, aki kitartott!
Néhány dolgot szeretnék kiemelni: A Számok 35. és a 36. fejezetében látjuk azokat a városokat, amiket a leviták kaptak. Ha emlékeztek, Izrael minden törzse kapott örökséget, vagyis földet, ám a leviták nem kaptak. De hát nekik is kellett valahol élniük! Így nekik adtak 48 várost, elszórva a többi törzs területén, s ezekből hatot menedékvárosnak nyilvánítottak. Korábban már olvastunk erről. A menedékvárosokra azért volt szükség, mert előfordult, hogy valaki véletlenül ölt meg valakit. Ilyenkor az áldozat családja hajlamos lett volna a vérbosszúra vele szemben. De jön Isten, aki azt mondja, hogy nem, ne álljatok vérbosszút, mert a gyilkosság nem szándékos volt. Szolgáltassatok igazságot! A hat menedékváros közül három a Jordán folyótól keletre, a másik három pedig Kánaán földjére esett, a Jordántól nyugatra. Miért így helyezkednek el? Azért, hogy mindenkihez közel legyenek, hogy szükség esetén könnyen oda tudjanak menekülni. Igazságos ítéletet kellett hozni, nem lehet egyszerűen meglincselni azt, aki bajt okozott.
A törvény eléggé gyakorlatiasan próbálja meghatározni a körülményeket, amik a szándékosságra utalnak. Hogyan bizonyíthatjuk, hogy valaki szándékosan vagy véletlen gyilkolt? A Számok könyve azt mondja, hogy ha valaki vassal, kővel vagy fával ütött le valakit, akkor valószínű, hogy ott volt a gyilkos szándék. Komoly sérülést okozó eszközt használt, valószínű, hogy gyilkolni akart. Nagyon gyakorlatias ez a megközelítés. Lehet ezt teljesen biztosra venni? Egyáltalán nem. De hiszen ez csak a kezdete az érzékeny, bölcs szív kialakításának. Annak a kezdete, hogyan lehet különbséget tenni a között, ami még belefér a baleset kategóriájába, és mi az, ami már gyilkosságnak számít. Támpontokat ad a helyzet felismerésére.
A törvény figyel az indítékokra. Számít, ha valaki olyan embert öl meg, vélhetően előre megfontolt szándékkal, akit már korábban gyűlölt, aki a haragosa volt. Az is számít, hogy van-e szemtanú. Ha csak egy szemtanú van, akkor az illetőt egy tanúságtétel alapján nem mondhatják bűnösnek. Hiszen az emberi természet könnyen befolyásolható és könnyen tesz hamis tanúságot. Látni fogjuk a későbbiekben is, ahogy haladunk a Bibliaolvasásban, hogy szükség lesz egynél több tanúra, ha súlyos bűnről van szó. Nagyon sok bölcs dolgot kapott Izrael népe, és mi is, itt a Számok könyve végén!
Egy utolsó gondolat a Számok könyvéből a házas asszonyok örökségére vonatkozólag. Ha emlékeztek, volt egy ember, akit Celofchadnak hívtak, akinek nem volt fiú utóda, csak lány örököse. Ilyenkor kié lesz a tulajdon? Normál esetben a tulajdon apáról fiúra szállt, nem pedig apáról lányára. Mi történik ilyenkor?
Nos, egy kicsit zavaros, mert korábban a Számok könyvében azt olvastuk, hogy igen, a lány megkaphatja az apja földjét. De mi van akkor, ha a lánya egy másik törzs tagjával házasodik össze? Ekkor az történik, hogy a férj kapja az örökséget. Vagyis nem az a törzs örökli, ahonnan a lány jött, hanem az a törzs, ahová a férj tartozik. Ez pedig egy nagyon összekuszált helyzet. Ha például te Benjamin törzséből vagy és Júda törzséből való férfihoz mégy férjez, akkor a földed már nem tartozik többé Benjamin törzséhez. Hanem ilyenkor az a férfi kapja meg, aki Júda törzséből való. És ekkor Mózes, az Úr által, előjön a megoldással: A nők, a lányok ahhoz mehetnek hozzá, akihez akarnak, de csak a saját törzsükön belül.
Tudjuk, hogy a régi korokban a föld kérdése nagyon fontos volt. A föld, a ház nem csak hozzám tartozott, hanem az egész családomhoz, nemzetségemhez. Tegnap is beszéltünk Izrael népének határairól az Ígéret földjén. Ez az a föld, ami Izrael népéhez tartozik, ez Izrael 12 törzsének a földje, Isten ajándéka, amit meg kellett őrizni. Ehhez pedig szükség volt szabályokra. Mondhatjuk, hogy nem tűnik igazságosnak, hogy ki mit kaphat és hogyan öröklődhet tovább egy birtok apáról lányára. Lányról lányára vagy lányról fiára meg már nem is szállhat át az öröklési jog. Ugyanakkor ez egy elég bölcs felismerése és megoldása a problémának. Ez a megoldás tiszteletet mutat a nők felé, hiszen hozzámehetnek bárkihez, igaz, csak a saját törzsükből.
Úgy gondolom, ez a megközelítés tanít minket. Nem kifejezettem a házasságról, hanem az életünkről. Tanít és emlékeztet minket arra, hogy nem tudunk egyedül élni. Egyszerűen nem élhetünk egyedül, mindenkitől függetlenül, mint egy atomi részecske a világegyetem közepén. Kapcsolódnunk kell egymáshoz, egymáshoz tartozunk és felelősek vagyunk egymásért. Van felelősségünk, ami együtt jár a kapcsolatainkkal. Ezt ugyan már hallottuk nemrég, de jó, ha emlékeztetnek rá minket.
Talán már idéztem Teréz anyától: ’Mi az oka annak, hogy nincs béke? Az, hogy elfelejtettünk, hogy mi egymáshoz tartozunk.’ Van valami jó és erőteljes abban, ha azt mondom, hogy része vagyok egy közösségnek. Része vagyok egy családnak. És ez azt is jelenti, hogy nem tehetek mindig azt, amit csak akarok. Vannak kötelezettségeim és feladataim. Természetesen lehetnek körülmények, amik akadályoznak ezek teljesítésében. De mindannyiunknak fel kell ismernünk, hogy nem csak önmagunkhoz tartozunk. Az Úrhoz tartozom, a családomhoz, a népemhez a közösségemhez. És valamennyire ehhez a közösséghez is, akik most a Bibliát olvassák. Ezért kérlek titeket, imádkozzatok egymásért és értem is! Ámen!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
79. nap, Zarándok-zsoltárok – Szám 34, Másodtörv 33, Zsolt 120 (2025.01.30., csütörtök)
Mennyei Atyánk! Köszönjük Neked, hogy velünk vagy ebben a folyamatban! Te hívtál meg minket arra, hogy napról napra olvassuk Igédet. Urunk Istenünk, mindig Te vagy az, aki megszólítasz és elhívsz minket. Mindig Te vagy az, aki kezdeményez. Te vagy, aki előbb szeretsz minket, és a mi válaszunk, szeretetünk, a mi odafigyelésünk mindig csak felelet a Te meghívásodra. Abból tudjuk, hogy kiválasztottál és szerettél minket, hogy most a Te szavaidat olvashatjuk. Kiválasztottál minket, vezetsz minket és küzdesz a mi szívünkért. Folyamatosan küzdesz értünk még így is, hogy megtörtek és gyengék vagyunk. Segíts nekünk viszontszeretni téged! Segíts nekünk olyan emberekké válni, akik nem ellened harcolnak, hanem a Te oldaladon, Veled és Érted! Segíts minket helyesen szeretni Téged és a körülöttünk élő embereket is! Jézus nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!
A Számok könyvének utolsó fejezeteinél járunk. Az Úr kijelöli Izrael eljövendő határait Kánaán földjén, ezzel azt is hangsúlyozva, hogy az Ígéret földje nem valamiféle álomszerű elképzelés. Bár a modern időkben sokszor metaforaként használjuk, az ószövetségi zsidók számára ez egy valóságos és jól körülhatárolt hely volt. Néha fontos emlékeztetnünk rá magunkat, hogy a Biblia nem kitalált eseményekről és helyszínekről beszél, hanem olyanokról, amik bár nagyon régen, de ténylegesen az események színhelyei voltak.
Nagyon fontos emlékeztetnünk önmagunkat arra is, hogy vallásos életünk nincs elválasztva egyszerű, hétköznapi életünktől. Az izraeliták több mint 400 évig rabszolgaságban éltek Egyiptomban, ezután 40 évig vándoroltak, majd pedig elérkeztek arra a helyre, amit Ígéret földjének neveztek. Ezen a helyen egy meghatározott módon élték a mindennapi életüket. Ugyanaz az Isten, akiben ma is hiszünk, az ő akkori életükben ugyanúgy jelen volt, mint ahogy most a mi életünkben itt van. Ez az Isten nem különült el attól az időtől és helytől, amiben akkoriban éltek. Ennek megfelelően hozzánk is úgy közelít, ahogyan azt mi, aktuális történelmi időnkben és helyzetünkben értelmezni tudjuk.
Emberi lényként rendelkezünk testtel és lélekkel. Nem az egyik, vagy a másik vagyunk, hanem mind a kettő egyben. Hasonlít ez a zsidó és a keresztény vallás valóságára: van bennük valami nagyon földöntúli és láthatatlan, de közben sok esetben nagyon is látható dolgokhoz és emberekhez kötődnek. Mindez a Menny és a Föld egyesülésére mutat rá.
A Második törvénykönyv szintén a végéhez közeledik, Mózes halála előtt megáldja Izrael fiait. Van, akinek nagy gazdagságot, és van, akinek kevesebbet szán. Rubennek például azt mondja, ne haljon meg, hadd éljen! Ez nem egy kimondottan nagyvonalú áldás. Ezzel szemben másoknak, például Júdának, Lévinek és Józsefnek nagy dolgokat szán.
A Zsoltárok könyvében egy mérföldkőhöz érkeztünk el. A mai nappal elkezdtük olvasni a Zarándokénekeket (Zsoltárok 120-134.), amelyeket az ünnepek alkalmából Jeruzsálembe tartó zarándokok énekeltek. Ezek az emberek a Jeruzsálembe tartó út során mindig felfelé tartottak, mert az a környező területekhez képest magasabban volt, a Templom a Sion hegyén állt. Ebből kifolyólag ezeket a Zarándokénekeket akár a „Felemelkedés zsoltárainak” is nevezhetnénk. Napjainkban ugyanezt az utat a Szentföldön busszal szokták lebonyolítani, és közben egészen a Jordán folyótól Sion legmagasabb pontjáig ezeket a zsoltárokat imádkozzák. Ugyanazért teszik meg ezt a mai zarándokok is, mint az akkori zsidó nép tette – hogy Jeruzsálemben dicsőíthessék az Istent. Nem csak a hosszú, fáradságos út közben imádkozták őket, hanem a templomba felvezető utolsó 15 lépcsőfokon is meg-megálltak, és elimádkoztak egyet. [Magyarul ezért Lépcsős zsoltároknak, vagy a Grádicsok énekeinek is nevezik ezeket – a szerk.] Mindegyik ének más és más. Van köztük boldog, dicsőítést kifejező, tanító, prófétáló, hálaadó ének, de ugyanúgy van köztük szomorú, ám a gondviselésben bizakodó zsoltár is. Ez utóbbiak közé tartozik a mai is.
A következő napokban ezeket a különleges zsoltárokat fogjuk olvasni. Minden alkalommal tudatosíthatjuk, hogy általuk egyre közelebb kerülünk Istenhez, ahogy az izraelitákat is egyre közelebb vitték Jeruzsálemhez. Ahhoz a helyhez, ahol az ő Istenük lakott, ahol az akarata szerint dicsőítették Őt. Ahogy azt a Zarándokénekek sokfélesége is tükrözi, minden időben arra vagyunk meghívva, hogy dicsőítsük az Urat. Akkor is, ha kitörő az örömünk, akkor is, ha épp nem történik velünk semmi érdekes, és akkor is, amikor a gyász mélységeit tapasztaljuk. Mindegyik állapotunkban találkozhatunk vele. A vele való találkozás idején szembesülünk azzal, kik is vagyunk igazán, és ebben a találkozásban formál át minket egyre hasonlóbbá önmagához!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
78. nap, Mózes éneke – Szám 33, Másodtörv 32, Zsolt 118 (2025.01.29., szerda)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk Téged! Irgalmad örökké tart és mi viszontszeretünk téged! Azért szeretünk, aki Te vagy! Szeretünk áldásaidért. Szeretünk azért, mert igaz Atyánk vagy. Segíts, hogy igaz gyermekei lehessünk egy ennyire jó apukának! Ezt kérjük Tőled Jézus nevében! Ámen.
A Számok könyvének egyik utolsó fejezete az egész vándorlás összefoglalása. Ha egyszer megnézitek a térképen Izrael fiainak pusztai vándorlását, a 33. fejezet segít eligazodni, hogy Egyiptomból hogyan jutottak az Ígéret földjére.
A Második törvénykönyvben ma Mózes énekét olvastuk. Erről mondta Isten Mózesnek, hogy Izrael minden gyermekét gyűjtse össze és tanítsa meg nekik. Ezt tudniuk kell. És ma hallhattuk, hogy ez egy erős, kíméletlen dal, amelyet Mózesen keresztül Istentől kap a nép, és másról sem szól, csak a hűtlenségükről! Prófétikus ének, ami azt mondja el, ami történni fog: Isten népének hűtlenségét, és hogy Isten megengedi, hogy azt kapják, amit választottak. Ezt számunkra is nehéz megérteni, hogy amikor hitetlenek vagyunk, Isten megengedi megízlelnünk választásunk gyümölcsét. Ha más isteneket választasz, akik nem léteznek, akiket nem ismersz, akik soha nem harcoltak érted, akik nem szólítottak téged a neveden, akik nem szeretnek, akkor Isten megengedi, hogy azt kapd, amit választottál!
Viszont arra is emlékeznünk kell, amit a 118. zsoltárban olvastunk, arra a reményteljes sorra, hogy ’az Ő irgalma örökké tart’ (vö. 2-4. vers). Ha szükségemben segítségül hívom a nevét, Ő megszabadít. ’Az Úrral az oldalamon nem félek, ember mit árthat nekem?’ (vö. 6. vers). Csodálatos, hogy ilyen biztonságunk van az Úrban! Ahogy Isten Mózesnek és Józsuénak mondott szavaira gondolunk, hogy „legyetek erősek és bátrak”, és most a 118-as zsoltár szavait olvassuk, megbizonyosodhatunk afelől, hogy Isten mindig is a mi oldalunkon küzdött – amikor az egész világ ellenem volt is! Megerősítő a 118. zsoltárt olvasni: ’mert ha mint méhraj vesznek is körül, kialszanak, mint a tövistűz, mert az Úr nevében legyőzöm őket’ (vö 12. vers). Persze ennek a zsoltárnak is vannak keményebb sorai, például a 18. versben: „Megfenyített az Úr, igen, megfenyített, de nem szolgáltatott ki a halálnak”.
Mit is ígér Isten a Második törvénykönyvben, Mózes énekében? Hogy learatjuk a választásunk termését. Megostoroz keményen, de nem hagy magunkra! Megengedi meglátnunk, hogy bármi és bárki, amit rajta kívül választunk, cserbenhagy bennünket, fájdalmat okoz – és az Úr megengedi, hogy megtapasztaljuk ezt a fájdalmat. Hogy rájöjjünk mennyire jó Ő, és hogy valójában mennyire nem ezt a megtörtséget akarjuk, hanem Őt akarjuk. Ez egy kemény lecke, de egy olyan lecke, amelyet mindannyiunknak meg kell tanulnunk. Gondoljunk csak bármilyen emberi kapcsolatra, ahol kizárólagosság van – mert Isten féltékeny Istennek nevezi magát –, tehát mondjuk a házasságra, ahol a feleség értelemszerűen nem akar osztozni a férjén más nőkkel, és a férj is azt gondolja a feleségéről, hogy az csak hozzá tartozik, más férfiakhoz nem. Ugyanígy gondol ránk Isten is: mi az Övéi vagyunk és nem más istenekhez tartozunk! Az Úr szeretett népe és tulajdona vagyunk, ezért amikor más isteneknek adjuk a szívünket, Isten szíve megszakad. Mégis átenged bennünket a más isteneknek és dolgoknak, hogy ebből tanuljunk. Megtanuljuk, hogy Ő az egytelen, aki igazán szeret minket. Ezt halljuk ki a zsoltár szavaiból: keményen megostoroz, de nem ad át a halálnak. Megengedi, hogy választásaink szerint éljünk, de soha nem hagy el minket! Halljuk meg ezeket a szavakat, hogy amikor mi hűtlenek vagyunk, Ő akkor is hűséges marad!
„Ezt a napot, az Úr szerezte, ujjongjunk és örvendjünk benne!” (Zsolt 118,24). Uram, ments meg minket, kérünk, alkoss újjá ma minket, add nekünk szereteted, vigyél haza bennünket és légy jó Atyánk! Kérlek titeket, imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
77. nap, Isten hűséges – Szám 32, Másodtörv 31, Zsolt 117 (2025.01.28., kedd)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, felemeljük hozzád hangunkat, szívünket! Tudjuk, hogy Te vagy az Úr, Isten vagy, jó vagy és hívsz, hogy a tieid legyünk! Úgyis hívsz, hogy ismered gyengeségünket, törékenységünket, és tudod, hogy el fogunk fordulni tőled. Te mégis harcolsz értünk. Mégis arra hívsz, hogy hozzád tartozzunk. Hitetlenségünk közepette is szeretsz bennünket. Szeretsz akkor is, amikor mi nem szeretünk téged. Dicsőítünk téged jóságodért! Segíts ma gyöngeségeinken! Segíts, amikor elbukunk! Emlékeztess hűségedre, amikor kudarcot vallunk – arra, hogy visszafordulhatunk hozzád, irgalmadhoz folyamodhatunk és Te újjáalkotsz bennünket szereteteddel! Ezért könyörgünk hozzád, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmas nevében! Ámen.
A Számok könyvében a 32. fejezettel a történetmesélés végéhez értünk, noha a könyvnek még nincs vége. Izrael népe legyőzte a midianitákat, legyőzte Szihont, az amoriták királyát, Ogot, Básán királyát – így most Moáb síksága az övék. Ruben és Gád fiai jönnek Mózeshez és azt mondják, hogy itt akarnak maradni, mert állattartásra nagyon megfelelő ez a hely. Erre Mózes a majdnem negyven évvel azelőtt kiküldött kémekhez hasonlítja őket, akik azt mondták, hogy ne foglalják el az Ígéret földjét, ne küzdjenek érte, maradjanak kívül, akárhol. Mi is hasonlóan működünk: nem akaródzik küzdenünk, és a körülöttünk lévő emberek sem akarnak harcolni. Ez abban nyilvánul meg, hogy hagyjuk egymást úgy élni, ahogy ki-ki akar, és tenni, amit akar – nem kommentáljuk –, és mi is így teszünk. De nem individuumok vagyunk, nem különálló atomok, hanem egymáshoz tartozunk!
Van egy idézet Calcuttai Teréz anyától, aki azt mondta, hogy azért van olyan sok erőszak ebben az életben, olyan sok aggodalom és szegénység, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk. Erre mutat rá Mózes is. Azt mondja: Rendben Ruben és Gád fiai, ha ti nem mentek át a Jordánon, tudjátok mi fog történni? A többi törzs sem akar majd harcolni. És ez újra és újra megismétlődik. Ugyanez igaz a mi szívünkre is. Könnyen mondjuk, hogy nincs kedvem azt csinálni, amire elhívásom van, egyébként is, ez az én életem, azt teszek, amit akarok! És mindeközben látnak minket mások. Mondhatjuk, hogy nem kell a példánkat követni, nem azért csináljuk – de az emberek mégis azt teszik! Ez is egy teljesen normális, átlagos dolog, hogy igenis követünk másokat: ha ő nem küzd, akkor nekem sem kell!
Ez nagyon aggasztotta Mózest, de végül méltányos megegyezés született: Rendben, hagyjátok itt a feleségeiteket, gyermekeiteket és állataitokat, és gyertek, ti is harcoljatok meg az Ígéret földjéért, hogy a többi törzs se hátráljon meg a harctól! Igen, végül is ez történt, ahogy majd a következő könyvekben olvasunk róla. Tehát minden törzs átmegy harcolni a Jordánon túli területekért, vállt vállnak vetve harcolnak azért a földért, amit az Úr megígért nekik – de az elnyeréséért nekik is meg kellett tenniük a magukét. A tanulság, hogy nekünk is meg kell tennünk a ránk eső részt! Istennek terve van számunkra, tudja, hová akar bennünket küldeni. Azzá az emberré akar bennünket tenni, amivé Jézus Krisztus megváltása által valóban válhatunk, amire meg vagyunk hívva. De ez egy küzdelmes út. Ha te és én nem vagyunk hajlandók küzdeni, akkor a körülöttünk lévők sem fognak. Nagy kihívás!
A Második törvénykönyv 31. fejezetében Józsuét Mózes utódjaként nevezi meg Isten. Mózessel együtt Józsué a Megnyilatkozás sátrába, az Úr jelenlétébe lép, és Mózes erőteljes szavakat mond Józsuénak, amiket Józsué könyvében majd többször hallunk ismételni: „Légy erős és bátor” – de nem azért, mert nagyszerű vagy és bátor önmagadban, hanem mert Isten azt mondja: „Én veled leszek, harcolni fogok az oldaladon!” Mi, te és én is megtapasztalhatjuk ezt, Isten nekünk is mondja, hogy legyünk erősek és bátrak, nem azért, mert minden jól alakul és nincsenek csaták vagy vereségek, amiket elszenvedünk, hanem azért, mert „Én veled leszek”.
A következő megjegyzés ehhez a fejezethez: Isten azt mondja, hogy írjátok le a következő éneket. Mi meg megtorpanunk: miféle éneket? Az ének a következő fejezetben van, holnap fogjuk venni, de már most elmondom, hogy ezt az éneket Izrael népe sokszor énekli, nehogy azt állíthassák, nem ismerik Istent és nem tudják, mit tett velük. Ez nekünk is fontos. Nem elég bátornak és erősnek lenni, hanem emlékeznünk kell Isten Igéjére is: ezt és ezt tette velünk az, akit mi Istennek ismerünk. Tulajdonképpen ezért vágtunk bele a bibliaolvasási programba is, nem? Szükségünk van rá, hogy újra és újra emlékezetünkbe véssük, ki valójában Isten!
Az utolsó megjegyzés mára: Mennyire alaposan ismeri Isten az Ő népe szívét! Tudja, hogy el fogják hagyni a hitüket. Isten mégis nekik adja a földet, harcolni fog az oldalukon, a népnek pedig jó sora lesz a földön, meggazdagszik. Amikor ez mind megtörténik, más istenekhez fordul majd… Ezzel tisztában van az Úr. A fájdalom és szenvedés idején mi is kísértést érzünk arra, hogy elforduljunk Istentől, azt kérdezve: Hol vagy Uram, miért nem törődsz velem? De talán még többen elfordulunk tőle a jólét idején! Mindig jusson eszünkbe, hogy Isten ott van velünk és azt mondja, hogy ismer minket és mégis harcol értünk, akkor is, ha elbukunk, akkor is, ha hitetlenné válunk. Ez Isten felfoghattalan misztériuma. Megígéri, hogy hűséges lesz és hűséges is marad, akkor is, ha szeretett népe, te és én, és itt az olvasmányban Izrael, ha mindannyian a szemétre dobjuk a szeretetét. Ha eláruljuk Őt, akkor is szeret és megáld bennünket, s azt mondja, hogy legyünk erősek és bátrak, mert velünk van!
Ne hagyjuk abba az imádkozást, mert én szeretném Istent viszontszeretni úgy, ahogy Ő szeret engem! És tudom, hogy ez lehetetlen, de tudom, hogy képes vagyok Őt jobban szeretni, mint ahogy eddig tettem: teljes szívvel félszív helyett, teljes szívvel, ahelyett, hogy másfelé, néha hamis istenek felé kacsintgatnék. Térjünk vissza ma az Úrhoz mindannyian és mondjuk: Istenem, Te harcolsz értem, Te hűséges vagy, segíts, amikor elbukom, amikor hitetlen vagyok! Segíts, hogy bízzak szeretetedben és erődben, ami felemel és újjáalkot!
Imádkozom értetek, tudom, ti is imádkoztok egymásért, máskülönben nem tartottatok volna ki eddig. A harc, hogy akartok figyelni Isten szavára, hogy engeditek magatokat formálni általa, ez nem csak rajtatok segít, hanem segíti a gyermekeiteket, házastársatokat, szüleiteket, testvéreiteket, barátaitokat és ezt az egész közösséget, akik együtt vagyunk ezen az úton!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
76. nap, Háború Midián ellen – Szám 31, Másodtörv 30, Zsolt 116 (2025.01.27., hétfő)
Urunk, hála és dicsőség Neked! Köszönjük Igédet, köszönjük Neked a hit ajándékát! Még az ilyen összetett, nyugtalanító és szembesítő részek olvasása által is az igazságot adod nekünk, és a szíved szándékát, amikor elénk tárod az életet, de a halált és a pusztulást is. A Te akaratod az, hogy az életet válasszuk, mi mégis olyan állhatatlanok vagyunk! Könnyen elfordulunk Tőled, képesek vagyunk elfelejtkezni róla, hogy Te atyai szeretettel szeretsz minket. Mi mégis emberekhez és teremtett dolgokhoz fordulunk és elárulunk téged… Téged, pedig Te vagy az egyedül, aki igazán szeretsz minket. Ezért kérünk Urunk, segíts meg minket! Segíts bennünket nemcsak hűségesnek lenni hozzád, de abban is, hogy visszatérjünk Hozzád, amikor hűtlenek vagyunk! Tudjuk, hogy bízhatunk jóságodban, szeretetedben és irgalmadban. Így könyörgünk Hozzád a mi Urunk Jézus Krisztus nevében! Ámen.
Újra egy zavarba ejtő szakasz a Számok könyvéből. Mert mit parancsol Mózesen keresztül Isten? Azt, hogy törzsenként ezer férfit küldjenek hadba a midianiták ellen. Miért is történik ez? Lehet, hogy lemaradtunk róla, hiszen az utóbbi napokban a Sátoros ünnep során felajánlott áldozatokról volt szó és a Harsonák ünnepéhez kötődő fogadalmakról, és elfelejthettük, hogy a 25. fejezetben Izrael népe hűtlenséget követett el Baál-Peór istent imádva. Szittimben tartózkodva a nép paráználkodott a moábiták lányaival, akik a hamis isteneknek imádatára csábították Izrael fiait. Volt egy konkrétan megemlített pár: az izraelita Zimri és a midianita Kozbi, akiket Pinchász a Föld legszentebb helyén ölt meg, mert úgynevezett „termékenységi szertartást” tartottak, paráználkodtak az Úr színe előtt. A bálványimádás ilyen mélyen megfertőzte Izrael népét.
A mai részben a Jordánon való átkelés előtt állnak, hogy belépjenek a kánaániták földjére, Moáb síkságán vannak, ahol a midianiták élnek, akik könnyen elcsábítják a nép szívét. Ez az egyik ok, amiért Mózes azt mondja, hogy még mielőtt átkelnének a Jordánon és ott megharcolnák a csatáikat, hadba kell menniük a midianita nép ellen, akik korábban megrontották őket. Ennek véget kell vetni, ezért jár ez a háború azzal, hogy mindenkit meg kell ölniük. Nem azért, mert Isten mindannyiuk halálát kívánta, nem, ez nem erről szólt – ezt fontos megértenünk. Ez a hadjárat meg sem történt volna, HA Izrael hűséges. Alapvető fontosságú, hogy megértsük, hogy a midianiták kiirtása eredetileg nem volt Isten terve. Isten nem akarja az emberek halálát, elpusztulását. Az Ő szándéka az, hogy Izrael népe hűséges legyen hozzá, és hogy rajtuk keresztül az egész világ áldást nyerjen. Isten ennek a népnek is áldást akart adni.
Mégis, amikor bálványimádó népekkel vannak körülvéve Izrael fiai, gyengeségük miatt ők is átveszik ezt, és az idegen isteneket imádják. Gyengeségük miatt, mert nem tudnak ellenállni, Mózesnek azt kell parancsolnia, hogy pusztítsák ki a midianitákat. A végső cél mindig Isten üdvösségtervének megvalósulása Izraelen keresztül, és minden ennek a szeretet-tervnek a szolgálatában áll. Ezt semmi sem veszélyeztetheti!
Ezt a fajta háborút még többször fogjuk látni, és bár zavaró lehet számunkra, tudnunk kell, hogy nem ez Isten végső akarata. Tudjuk, mert kinyilatkoztatta ezt nekünk a Második törvénykönyv 30. fejezetében, mely a könyv egyik legcsodálatosabb fejezete. Isten azt mondja: „elétek tárom ma az életet és a halált, válaszd az életet, hogy élj te is és utódaid is” (Másodtörv 30,19), mert ha megtértek hozzám, szeretni foglak benneteket, megáldalak és elhalmozlak titeket! Ezeket a dolgokat együtt kell látnunk – soha nem szabad a Szentírás egy-egy részét kiragadva értelmezni! Egészében olvasva értjük csak meg Isten kinyilatkoztatását arról, hogy Ő az élet Istene, Ő szeret mindenkit.
Amikor a Bölcsesség könyvéhez érünk, azt fogjuk hallani, hogy az Úristen „nem leli örömét az élők pusztulásában”. „Mert a halált nem Isten alkotta” (vö. Bölcs 1,13) és nem örül az élők pusztulásának, függetlenül attól kik ők és mennyire hűtlenek. Csak Izrael gyengesége miatt adja Mózes azt a parancsot, hogy öljenek meg minden midianitát. Szükség van erre a keménységre Izrael gyengesége miatt. S bennük magunkra ismerhetünk, hiszen a zsidók 3500 évvel korábban nem voltak gyengébbek, mint te vagy én itt és most. Ugyanolyan a szívünk, mint az övék volt. Ezért fontos rájönnünk, hogy mik azok a dolgok az életünkben, amiket mi tolerálunk. Nem, ne arra számítsunk, hogy embereket kell tönkre tennünk magunk körül, de arra igenis figyelnünk kell, hogy mik azok a dolgok, amik ellopják a szívünket az Úrtól, és mi eltűrjük a jelenlétüket. Lehet, hogy nem most rögtön fordítják el a szívemet az Úrtól, de ha folyamatosan figyelmet szentelek nekik, elszívják a Krisztus iránti szeretetemet, a rá irányuló figyelmem más felé fordul – és én ezt eltűröm. Ez a lecke, ez a megtanulandó lelki tananyag a Számok könyve 31. fejezetéből, és az ezután következő csatákból, mert Józsué és a Bírák könyvében bőven lesz erre példa. Tehát ha tudom, hogy vannak dolgok, amik elrabolják az Úrtól, Isten igaz imádásától a szívemet, akkor késznek kell rá lennem, hogy véget vessek nekik, hogy megszabaduljak tőlük!
Még egy megjegyzés az igazi, helyes imádással kapcsolatban, amivel a 116. zsoltárban találkozunk. Ez egy olyan zsoltár, amit egy pap rendszeresen imádkozik, legalább hetente egyszer. A zsoltáros azt mondja: „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem? Veszem az üdvösség kelyhét és segítségül hívom az Úr nevét”. Ezt tesszük minden egyes szentmisében, amikor felemeljük az üdvösség, az új és örök szövetség kelyhét a mi Urunk, Jézus Krisztus vérével. Majd ez hangzik el a zsoltárban: „Dicsőítő áldozatot mutatok be neked. Segítségül hívom az Úr nevét”. Lehet, hogy ismeretes előttetek, hogy a hálaadás görögül ’eukaristia’. Ezt tesszük mi is: Felajánljuk az eukarisztia áldozatát minden szentmisében és az Úr nevét hívjuk, hogy áldást nyerjünk. Ezért a 116. zsoltár megkülönböztetett helyet foglal el minden pap szívében. És ti, akik meg vagytok keresztelve, királyi papság vagytok. Én a szolgálati papsághoz tartozom, te, a keresztséged révén a királyi papsághoz. És amikor szentmisén veszel részt, te is felajánlod az eukarisztia áldozatát, a hálaadás áldozatát és együtt hívjuk az Úr nevét!
…Továbbra is hívjuk együtt az Úr nevét, támogassuk egymást, járjunk közben egymásért, különösen, amikor nehézségekkel találjuk szembe magunkat – nemcsak a Szentírás olvasása közben, hanem az élet nehézségeiben is! Bátorítalak benneteket, hogy ne hagyjátok, hogy ezek a nehézségek megállítsanak vagy lelassítsanak benneteket! Bízzunk teljes szívvel az Úrban, még ha pillanatnyilag nem is mindent értünk az Ő Igéjéből. Ő mindennap egyre mélyebben fogja feltárni a szívét!
Imádkozom értetek, Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)