75. nap, A fogadalmak teljesítése – Szám 29-30, Másodtörv 29, Zsolt 113 (2025.01.24., péntek)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged! Hálát adunk Igédért, hálát adunk, hogy szavaidon keresztül a szívedet osztod meg velünk! Különösen is hálásak vagyunk, a testté lett Igéért, Jézus Krisztusért, hogy ő vezet el minket a Te szívedhez, Atyánk! Jézus Krisztusban, a Szentlélek erejéből kerülhetünk közel a szívedhez, ezért áldunk téged! Különösen most, amikor egyre közelebb kerülünk a pusztai vándorlás végéhez, és közeledünk a honfoglalás és a bírák korához, kérünk, hogy adj nekünk bátorságot, erőt, kitartást és állhatatosságot! Add meg nekünk, hogy képesek legyünk követni szavaidat, hogy megengedjük neked, hogy átalakítsd a szívünket. Mindenek felett pedig add nekünk Szentlelkedet, hogy a szívedhez közel kerülve követhessünk téged úgy, ahogy vagyunk! Ámen.
A Számok 29-ben összefoglalót olvashatunk az áldozati ajándékokról és az ünnepekről. Megjelenik a Sátoros ünnep, a Harsonázás ünnepe és az Engesztelés napja. Észrevehettük, hogy az Engesztelés napja az egyetlen, ahol Isten azt kéri, hogy böjtöljenek. Ez valóban a bűnökért való engesztelés ideje, amikor sírhattak elkövetett bűneik miatt. Az emberek e napon önvizsgálatot tartottak, emlékezetükbe idézték bűneiket és áldozatokat ajánlottak fel értük.
Olvashattunk a különböző áldozatokról a Harsonázás ünnepén, a Sátoros ünnepen és az Engesztelés napján is. Azonnal feltűnhet a sok ismétlés és a felajánlások belső logikája a Sátoros ünnep áldozataiainál. Amit észrevettünk, hogy az első napon 13 fiatal bikáról írnak, a másodikon 12-ről, a harmadikon 11-ről, és így tovább, egészen a hetedik napig. A nyolcadik napon aztán ünnepi összejövetelt kell tartani. Ekkor feláldoztak Istennek egy bikát, egy kost, és hét egyesztendős hibátlan bárányt. A sátoros ünnepen – láthatóan – rengeteg áldozatot ajánlottak fel. Csak az első napon 12 bikát, 2 kost, és 14 hibátlan egyesztendős bárányt, kiegészítve az étel- és italáldozattal, hiszen ez a bővelkedés ünnepe. Ekkor azt mondják, „Uram, olyan sokat adtál nekünk, szóval mi is ilyen sokat adunk vissza neked.” Nem azért, mert Istennek szüksége lenne ezekre az áldozatokra, hiszen nincs, mégis ezt kéri tőlünk. A bőségben nagy áldás, hogy megoszthatjuk a mi bőségünket. Hatalmas áldás ez!
A Számok 30-ban pedig a fogadalmak megtartásáról van szó, és arról, hogy milyen szabályok vonatkoznak a férfiakra és a nőkre.
Sok törvény esetén érezhetjük, hogy már nem illenek bele a mi korunkba. Azonban ha az eskükre gondolunk általában – amik Istennek tett ígéretek –, azok ma is köteleznek. Az eskü nem olyan, mint egy egyszerű fogadalom, amit nem Isten előtt tesznek. Amikor Istennek teszünk ígéretet, illetve esküt, az mindig komoly. Korábban olvastunk róla, hogy jobb nem tenni fogadalmat, mint tenni és meg nem tartani. Ha benne vagy, ha benne maradsz, ha nem kéred Isten előtt, hogy mentsen fel alóla és úgy töröd meg, akkor azt számon lehet kérni rajtad. [Nyilván vannak olyan ígéretek, amik egy életre szólnak és nem lehet őket visszavonni. Jézus óta például a házassági ígéret visszavonhatatlan, a házasság köteléke felbonthatatlan – a szerk.] Mindig nagyon komoly dolog az Úrnak ígéretet tenni!
Jézus ezért is beszél a meggondolatlan ígéretekről. Felhívja a figyelmünket, hogy ne esküdjünk könnyedén, vagy, hogy ne esküdjünk saját fejünkre, hiszen egy hajszálat sem tehetünk magunktól fehérré vagy feketévé. Ne esküdjünk a templomra. Ne esküdjünk az oltárra, vagy épp a földre, ami Istené, az ő „lába zsámolya” (vö. Mt 5,33-36).
Jézus nem tiltotta meg az esküket. De reagált arra, hogy az eskük használata, az esküdözés túlburjánzott az ő korában. Arról tanít minket, hogy óvatosnak kell lennünk az Istennek tett esküinkkel kapcsolatban. Felelősek vagyunk ezekért.
A Második törvénykönyv 29-ben Isten megújítja a szövetséget Izrael népével Moáb síkságán, hiszen éppen készülnek belépni az Ígéret földjére. Mózes az élete végéhez közeledik, ekkor kötik meg ezt a megújított szövetséget. Isten megismétli parancsát, hogy ne forduljanak más istenekhez – bár tudja, hogy a nép ezt fogja csinálni. A kísértés mindig az lesz, hogy bárcsak olyanok lehetnénk, mint a többi ember. Mint a többség. Bárcsak simán be tudnánk illeszkedni közéjük… Isten azonban azt mondja: nem lehetsz olyan, mint mások. Nem is vagy. Nem azért, mert különleges vagy, hanem mert az enyém vagy!
Ez számunkra a kulcs, a mai napon: Nem lehetünk olyanok, mint a többiek, hiszen Istenhez tartozunk! Ámen!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján. Fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
74. nap, Józsué kiválasztása – Szám 27-28, Másodtörv 28, Zsolt 112 (2025.01.23., csütörtök)
Mennyei Atyánk, dicsérünk és magasztalunk Téged! Hálásak vagyunk a szavadért, amely fényt és igazságot hoz életünkbe! Köszönjük, hogy Te igazságos Isten vagy, és hogy igazságosságodat mi is elismerhetjük! Mi nem azért mondjuk, hogy igazságos vagy, mert erre szükséged lenne, hanem mert nekünk van szükségünk arra, hogy folyamatosan hirdessük igazságodat és jóságodat! Segíts, hogy a Te parancsaidat követhessük, hogy igaz úton járjunk, függetlenül attól, hogy az azonnali áldásokkal, vagy késleltetett jutalmakkal jár! Add, hogy hűségesek legyünk, mert Te igaz vagy, és örökkévaló Isten vagy! Jézus nevében imádkozunk. Ámen.
A Számok könyvének 27-28. fejezeteivel már a könyv végéhez közeledünk, és már-már a Deuteronómium kezdeteinél járunk, ahol Mózes utolsó beszéde található. A Deuteronómium szó jelentése „második törvény”, hiszen Mózes itt újból összegzi a törvényeket, és azokat ismételten elmondja, mielőtt a nép belépne Kánaán földjére, a megígért földre. A Számok könyvének 27. és 28. fejezetében fontos kérdések kerülnek elő. Az egyik kérdés Manasszé törzséhez kapcsolódik. Manasszé József két fiának egyike volt. József két törzset alapított, mivel mindkét fia, Efraim és Manasszé is örökölte az ígéretet. Manasszé leszármazottja Gileád, akinek a fia Hefer, akinek a fia Celofehád. Celofehád nem hagyott hátra fiakat, csak lányokat. A kérdés tehát az volt, hogy a lányok örökölhetik-e a földet, ha nincs fiúörökös? Hiszen a föld a fiúkra szállt, hogy az a családban maradjon, míg a lányoknak a hozományként járó vagyontárgyak, például a jószágok vagy pénz jutott. Mert mi történik, ha egy nő nemcsak hozományt kap, hanem földet is, és férjhez megy egy férfihoz? Így a másik családnak több családtól is lenne földje. Az igazságosság érdekében a lehető legjobban próbálnak igazságot tenni.
Ebben az esetben, a 27. fejezetben viszont az igazságosság úgy érvényesült, hogy ha egy édesapa fiúk nélkül hal meg, akkor a lányai örökölnek utána. Ha ők sincsenek, akkor az örökség a következő legközelebbi rokonra, aztán a következőre száll, lehetőleg minél igazságosabban, az adott rend szerint.
A könyv ezen pontján, a 27. fejezetben azt is megtudjuk, hogy Józsuét, Mózes egyik segítőtársát választják ki Mózes utódjául. Józsué és Káleb volt az, aki a tíz másik kémmel szemben megállt a hitben és bátorította Izraelt, hogy lépjenek be Kánaán földjére, mert Isten velük van. Most, Mózes halála előtt Józsué lép Mózes helyére, hogy az élre álljon és átvezesse Izraelt a Jordán folyón túlra és tovább, a hódítások során. Mózes áldása és kézrátétele által kap hatalmat Józsué, hogy ő legyen az új vezető. Ez egy olyan szertartás, amely hasonlít a papi felszentelésre, amely megerősíti Józsué hivatalos pozícióját. Érdekes, hogy a „Józsué” név ugyanaz, mint „Jézus” neve az Újszövetségben. [Az ószövetségi forma ’Jehosua’, az újszövetségi pedig ’Jesua’. Mindkettő jelentése ugyanaz: ’Jahve megment’ – a szerk.] Ahogyan a régi Józsué vezette a népet a föld ígéretéhez, úgy Jézus (a „második Józsué”) vezeti az ő népét a megváltás földjére, az örökkévaló országába a keresztség által, amelyet a Jordán folyó vize jelenít meg számunkra. Ez a párhuzam a két „Józsué” között csodálatos betekintést nyújt a régi és az új szövetség összekapcsolódásába. Mózes és Józsué története előképe annak, amit Jézus az Újszövetségben beteljesít. A történet az igazságos Isten következetességét és az Ő ígéreteinek beteljesedését mutatja meg számunkra.
Annyira jelentőségteljes és meglepő látni a rengeteg különböző kapcsolatot az Ószövetség és az Újszövetség között! Sok más dolog is van, amiről beszélhetnénk a mai nap kapcsán, például a Deuteronómium 28. fejezetében található áldásokról és átkokról, de ezeket később is megvizsgálhatjuk, ahogy előrehaladunk a Szentírásban. A mai olvasmányokból rengeteg tanulságot vonhatunk le, de egy dolog biztos: Isten hűséges, és az Ő igazságossága megnyilvánul a világban. Mi is Isten igazságos döntései mellett állunk. Segítsen nekünk, hogy mindig legyen bátorságunk követni Őt és megélni az áldásait – ha nem is rögtön, azonnal, de mindig a megfelelő időben! Bátorítalak téged, hogy továbbra is imádkozzunk egymásért, és tartsuk szem előtt Isten igazságos és jó vezetését életünkben. Imádkozom értetek, kérlek, imádkozzatok értem is!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Lovas Norbert, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
73. nap, A föld öröklése – Szám 26, Másodtörv 27, Zsolt 111 (2025.01.22., szerda)
Mennyei Atyánk! A Te dicsőséged valóban megmarad örökké, és mi hálát adunk Neked! Hadd dicsőítsünk Téged minden nap! Hadd legyünk olyanok, mint Júda! Először a dicséret szálljon fel! Most felajánljuk Neked az első zsengéinket, felajánljuk Neked a szívünket, mindent felajánlunk Neked a lehető legjobb formájában, Urunk, hiszen tudjuk, hogy ezen a három módon szerethetünk Téged leginkább: Tudjuk, hogy kimutathatjuk szeretetünket dicsőítéssel, azután azzal, hogy megtartjuk parancsaidat, valamint azzal, hogy szeretjük testvéreinket és törődünk velük. Segíts, hogy mindezt meg tudjuk tenni, Urunk, hadd legyünk a Tieid, akik szeretünk Téged, mindazzal, amink van és amik vagyunk! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A Számok könyvében sok-sok névvel találkozunk, családokkal, Izrael törzseivel. Itt egy kicsit kiesünk az cselekményből, de tartsuk az egészet a történet kontextusában. A Számok könyvének legelején végigmentünk Izrael törzseinek számbavételén, most pedig, a vége felé, újra megszámolják a törzseket. Miért tesznek így? Pont úgy van, mint az elején. Kit mentett meg Isten az egyiptomi rabszolgaságból? Számoljuk meg őket, amint vándorolnak a pusztában. Számoljuk meg őket, hiszen Isten szándéka az volt, hogy ők bevonulnak, és elfoglalják a földet, úgy volt, hogy nekik adja. De elbuktak, és most, 40 évvel később, újra megszámolják a hadképes férfiakat: kik azok a férfiak ezekben a törzsekben, akik hadba vonulhatnak. Ez nagyon fontos. Miért is? Mert a következő lépés a csata lesz. A következő lépésben Izrael népe, Izrael törzsei háborúban mennek. Érdekes módon néhány törzs gyarapszik, néhány nem, inkább kevesebben lesznek. Összességében egész kicsi változás van csak. Végeredményében 603 550-en voltak az első népszámláláson, a végén pedig 601 730 Izrael népessége. Tehát kicsit kevesebb, mint kétezerrel lettek kevesebben a Számok könyvének a végére az elejéhez képest.
Mózes egyértelműen megmondja, hogy megérkeztek, hamarosan birtokba veszik a földet, de azt is, hogy a földet a nevek száma szerint kell elosztani. Vagyis a nagyobb törzsek nagyobb birtokot kapnak, a kisebb törzsek kisebbet. Ugyanakkor nagy hatással van rám, hogy nem az osztás nem úgy zajlik, hogy „jó, te Benjámin törzse vagy, ezért kiváló földet kapsz”, vagy „mivel te Manassze törzse vagy, a te földet szörnyű lesz”. Nem. Sorsoltak, így a legigazságosabb. Meghatározták, kinek mennyi jár, aztán sorsolással döntötték el, kinek hol lesz a földje.
Végül ott van Lévi családja, akik nem kapnak birtokot. Isten maga az ő örökségük, amint azt a Szentírás már egyértelművé tette. Ők majd azokban a városokban élnek, amit Isten mutat nekik, aztán ott vezetik majd az istentiszteletet, amit Isten kijelöl rá. Isten még nem mutatta meg, hol, mert még nem kapták meg az Ígéret földjét. Majd azon a helyen mutatják be az áldozatot, ahol a Szövetség ládáját fogják őrizni, ahol a találkozás sátra lesz felállítva, illetve ahová később a Templom épül. De jelenleg semmilyen örökségük nincs, csakis Isten maga, ami nagy jelentőségű, érdemes az emlékezetünkbe vésni.
Számok… Miért lettünk megszámlálva? Egy: mert csatába hívtak. Kettő: mert a földet a törzs mérete szerint kapjuk. Három: sorsolás szerint kapjuk a földet. De ez a lényeg: Isten keze adja a helyet. Mondhatjuk, hogy a véletlen szerint, de mi hívők inkább azt mondjuk, hogy Isten a gondviselés által mindenben benne van. És ott vannak a Leviták, akiknek nem föld, nem birtok az örökségük, hanem Isten maga.
Folytatjuk tehát utunkat minden nap, egyre közeledünk a Számok könyvének és a Második törvénykönyvnek a végéhez. Hamarosan belépünk az Ígéret földjére Józsuéval, majd jön az élet az Ígéret földjén. Bírák, Rút, ez mind hamar eljön. De nem kell rohannunk a Számok könyvének és a Második törvénykönyvnek a végére, mert Isten továbbra is szól hozzánk, formálja a szívünket, az elménket, azt, hogy hogyan látjuk Őt és az Igéjét, és az Ő világát az Igéjén keresztül. Imádkozzunk továbbra is egymásért, ne adjuk fel, én is imádkozom értetek, ti is imádkozzatok értem! Ámen.
(Mike Schmitz atya elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
72. nap., Moáb síksága – Szám 24-25, Másodtörv 26, Zsolt 107 (2025.01.21., kedd)
Mennyei Atyánk, köszönjük az Igédet! Köszönjük az áldásodat! Köszönjük Istenünk, hogy tudjuk, vannak ellenségeink. Vannak ellenségeink a földön, a lelki életünkben és a szellemi világban is, de Te mindig mellettünk állsz. Harcolsz értünk. Míg mások néha meg akarnak átkozni, te megáldasz minket Jézus Krisztus nevében. A Te saját nevedben, a Te hatalmaddal, a Te jóságoddal és a Te szereteteddel. Megáldasz mindannyiunkat. Kérlek Uram, ismét kérlek, a mai napon amikor olvassuk ezeket az igéket, küldd el az áldásodat az életünkre! Küldd el a szívünkbe és azok szívébe, akiket szeretünk, akikről gondoskodunk. És azoknak is küldd el, akiknek próbálunk segíteni, de úgy tűnik, mintha semmi nem történne. Istenünk, küldd el az áldásos szavaidat mindannyiunknak! Jézus Krisztus mindenható nevében imádkozunk most. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.
Nézzük meg először a Számok könyve 24. és 25. fejezetét. Biztos emlékszünk arra, amikor Bálák, Moáb királya, megkéri Bileámot, Beor fiát, hogy átkozza meg Izrael népét. Bileám úgy dönt, hogy fizetség fejében megteszi. És mégsem volt képes megátkozni őket. Azzal ment el végül, hogy csak amit Isten mond nekem, csak azt fogom kimondani. És négyszer, pontosabban három plusz egyszer áldást mond Bileám Izrael népére! Nagy jelentősége van ennek. Nemcsak azért, mert Isten mondja a jövendölést Bileám által, aki az Ő áldását mondja ki, hanem mert minden be is teljesedett. [Moábot és Edomot az eljövendő nagy király, Dávid igázza majd le (Szám 24,17-19). A távoli jövőben Jákobból felkelő Csillag, az Izrealeből sarjadó jogar az Újszövetségben Jézusra, a Messiás Királyra mutat (vö. Jel 22,16; Mt 2,2)! Bálám jövendölését komoly messiási próféciának tartjuk – a szerk.]
A 25. fejezetben látjuk, hogy Izrael népe ekkor Moáb földjén táborozott, innen mentek az Ígéret földje felé. Még néhány fejezet és megérkeznek. A Számok könyvének és a Második törvénykönyvnek a vége felé járunk. A következő olvasási periódusban fogja Józsue átvezeti a népet a Jordán folyón az Ígéret földjére, de most még Moáb földjén vagyunk. És mi történik? Izrael népe közeledett Moáb lányaihoz, akik ezután meghívták őket az isteneiknek bemutatott áldozatokra. Izrael népe részt vett az áldozati lakomákon és leborult az idegenek istenei előtt. (Szám 25,2). Itt ez a nemzedék, akik épp az Ígéret földje felé igyekeznek. Isten nem engedi Bileámnak, hogy megátkozza Izrael népét, sőt, ragaszkodik hozzá, hogy áldja meg őket. Ezek után Izrael népe elárulja az Urat, az ő Istenét. Kapcsolatba lépnek, kikezdenek Moáb lányival. Ez azt jelenti, hogy nem csak vegyes házasságot kötnek Izrael fiai, hanem átveszik a vallási kultuszaikat is. Izrael népe elfordult az Úr Istentől. Hűtlenek lettek. Miközben ez kibontakozik, Isten a hegyen kéri Bileámot, hogy áldja meg a hűtlen népet.
Ez Isten jósága. De ez a szívünk sötétsége is. A 25. fejezet története talán nem ír le minden részletet. De azt leírja, amikor Izrael egyik fia (neve Zimri) egy midiánita nőt (neve Koszbi) hozott a rokonaihoz, a megnyilatkozás sátrához. A Biblia nem írja le egyértelműen, de utal rá, hogy Zmiri és Koszbi nem csak sétálgattak a sátornál, hanem szexuális kapcsolatot létesítettek a sátor „elkülönített részén”, a legszentebb részében. Áron fiának, Eleázárnak a fia, Pinchász észreveszi ezt a megszentségtelenítést, ezt a szentségtörést a legszentebb helyen, Isten jelenlétében, és egy lándzsával átszúrja őket a földön. Majd Isten kijelenti, hogy igen, ezt helyesen tette. Pinchászt megdicséri az Úr. A Zsoltárok könyvében (Zsolt 106,30) is megemlékeznek erről, hogy jól cselekedett, s ezért megszűnt Isten haragja. Itt, a Számok 25. fejezetében Izrael népe nemcsak hogy elfordult Istentől, bár az is elég durva, de még sok más módon meg is gyalázta Isten szentségét.
Egy utolsó megjegyzés a Második törvénykönyvhöz. Olvastunk a tizedről, az imádság és az első termés tized részéről. Izrael népének nem csak az Úrnak kell a tizedet megadnia, hanem három évente kinek kell még a tizedet megadni? Az idegennek, az árvának az özvegynek, akikről senki nem gondoskodik. Isten azt mondja, hogy Te fogsz gondoskodni róluk. Ez nagyon lényeges! És ez az, ami jellemzi a zsidó embereket és minket is a zsidó-keresztény örökségünknél fogva. Nem feltétlenül a politikai rendszertől vagy a kormánytól fogjuk várni a segítséget a szegények részére, hanem ez egy parancs, hogy Te gondoskodj a szegényekről. [Itt már a második tized megadásáról van szó. Az első tized természetesen mindig a szentélyt, a szent szolgálatot támogatta – a szerk.]
Képzeljük csak el, mi lenne, ha mindenki megtartaná az Úrnak ezt a parancsát? Mi lenne, ha 10 százalékot adnánk a javainkból nem csak Istennek, hanem azoknak is, akik nem tudnak gondoskodni magukról? Akik idegenek közöttünk, vagy az árváknak, az özvegyeknek. Képzeljük el, mennyire más lenne a plébániánk! Hogy megváltozna a világ, ha rendszeresen adnánk a javainkból tizedet azoknak, akik elhagyatottak és nem másokra mutogatnánk, hanem mi adnánk! Ha magunkba néznénk és a mi közösségünk, a mi plébániánk aktivizálná magát. – Persze nagyon jó, ha a kormány építi az utakat, nagyon szeretem azt is.
De ha mi tényleg követnénk Isten szavát, akkor ez meghívás lehetne az adakozásra. Lehet ez most csak egy elhatározás, hogy megvizsgálom, hogyan tudnám a javaimnak egytizedét az emberekről való gondoskodására fordítani. Ezt az elhatározást igazából az Úr tudja elültetni a szívünkbe, úgyhogy meghívlak mindannyiótokat, hogy imádkozzunk ezért.
Mondhatjuk, hogy Istenem, ha meg kell győznöd erről, mert magamtól nem tudok elhatározást hozni, megengedem neked. Vagy pedig, Istenem, már teszek valamit, és ha bátorítani akarsz, akkor megengedem, hogy bátoríts, hogy jól csinálom, hogy kitartó legyek. Akár meggyőzni, akár bátorítani akarsz, én megengedem neked, legyen bármelyik. Bármelyikre is van szükségem, meg fogom kapni a Te kezedből!
Imádkozzunk egymásért, mert Isten Igéje elhatározást ad nekünk, megmozdít minket és általa egyre inkább Istenhez fogunk tartozni. Imádkozom értetek, imádkozzatok értem! Ámen.
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; Fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
71. nap, A törvény forrása – Szám 23, Másodtörv 24-25, Zsolt 106 (2025.01.20., hétfő)
Mennyei Atyánk, köszönjük Igéd ajándékát! Köszönjük, hogy emlékeztetsz minket a 106. zsoltárral, összefoglalva, hogy mit tettél értünk és mennyi mindenért köszönettel tartozunk Neked! Arra hívsz, hogy emlékezzünk a Te hűségedre és a mi megtört voltunkra, hogy hányszor eltávolodtunk tőled! És Te mégis folyamatosan szólongatsz minket, hogy térjünk vissza Hozzád… Kérünk, ma is szólíts bennünket a visszatérésre! Add nekünk ma a bűnbánat lelkét, a bizalom és az irgalmadba vetett hit lelkét és add nekünk Szentlelkedet, hogy ma és mindennap a Te néped lehessünk! Ezt kérjük a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmas nevében! Ámen.
Folytatódik Bálák és Bálám története. Még néhány alkalommal Bálák megpróbálja meggyőzni Bálámot, hogy átkozza meg Izrael népét, de nem jár nagyobb sikerrel, mint eddig. Érdekes, amit ezzel az esettel kapcsolatban akár az Újszövetségben, akár a korai egyházatyáknál olvasunk, ahogy erről tegnap szóltam: Bálám egyik helyen sem pozitív szereplő! Noha az eredeti történetben úgy tűnik, mintha Bálám azt tenné, amit Isten kér tőle, mondván: „Csak azt fogom mondani, amit Isten akar, hogy mondjak”. És tényleg azt is mondja! Mégis, az értelmezés azt mondja róla, hogy egy felbérelt ember, aki a maga javát keresi és nem feltétlenül azért teszi meg Isten akaratát, mert az Isten akarata, hanem hajlik rá, hogy azt mondja, amiért fizetik. De Isten ebben megakadályozza őt. Isten arra használja Bálámot, hogy megáldja az Ő népét. A tegnapi szövegben Isten egy szamarat használt, hogy az Ő szavát hirdesse, ma pedig egy ilyen alkalmatlan embert használ Bálám személyében Szavai hirdetésére. Néhány napon belül kiderül, mi fog még történni, amellett, hogy Isten megáldja az Ő népét. Csak várjátok ki!
A Második törvénykönyv fejezetei további előírásokat tárnak elénk. Vannak köztük házassággal, bűncselekményekkel és az azokért járó büntetésekkel kapcsolatos törvények. A közös bennük, hogy a törvény forrása minden esetben az Úr. Ő adja ezeket a bölcs törvényeket. De miért is van ezekre a törvényekre szükség? A mai olvasó számára némelyik feleslegesnek vagy tetszőlegesnek tűnhet. De ha már próbáltatok szervezni életetekben valamit, legyen az egy csapat gyerek labdajátéka vagy egy családi, munkahelyi társasjátékozás, kártyázás, ismerős lehet, hogy a szervezés közben hamar azon kapjátok magatokat, hogy szabályokat állítotok fel. Miért? Mert az emberek megszegik a szabályokat. Például egy kidobós labdajátékban, ha az egyik gyerek a másikat fejen dobja, máris dönteni kell: szabályos-e így a találat. És létrejön egy új szabály, ami kimondja, hogy nem, ha a fejeden ér a labda, akkor nem estél ki.
Ehhez hasonló a helyzet a 24-25. fejezetben is. Olyan esetek kerültek elő a nép körében, amivel kapcsolatban törvényekre volt szükség. Néhány törvény megfontoltnak tűnik, mások pedig elég véletlenszerűnek. Például a böngészéssel kapcsolatos törvény nagyon szép és megfontolt: a szüret után ottmaradt gabona- és szőlőszemeket vagy olívabogyókat hagyd meg az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek. Ugyanígy a botozás kapcsán, a törvény szerint nem szabad 40 ütésnél többet kiszabni, mert az már módfelett megszégyenítené a bűnöst. Mi pedig tudjuk a Turini lepel tanúsága szerint, hogy Jézusra jóval több, mint 40 ostorcsapást mértek, mert nem a zsidó törvényt követték, és a rómaiak addig verték, amíg nekik tetszett.
De mi a helyzet a cséplő ökrökre vonatkozó szabállyal, miszerint nem szabad a szájukat bekötni? Ezt ma már nem értjük. De miről is szól? A munkára fogott állatokkal való jóindulatú hozzáállásról, ami bekerül az Izrael népének szóló törvények közé. A Szentírás további tanulmányozása során is fogunk ilyennel találkozni, amiről azt gondoljuk, hogy nem az, amit vártunk, de kiderül, hogy mégis szükség van rá. És ez hatalmas ajándék.
Továbbra is maradjatok hűségesek, tartsatok ki az Úrra való támaszkodásban mikor az imádságra kerül a sor. Engedjétek, hogy Igéje alakítsa a gondolkodásotokat, a szíveteket és a látásmódotokat. Imádkozzunk egymásért! Nem egyedül vagytok ebben a folyamatban, itt vagyunk egymásnak. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)