70. nap, Bálám vétke – Szám 22, Másodtörv 23, Zsolt 105 (2025,01.17., péntek)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk Téged, mert jó vagy, igaz és igazságos! Igaz és igazságos vagy minden végzésedben és ezt az igazságot mi folyamatosan elismerjük. Mikor mi hűtlenek vagyunk, Te akkor is hűséges vagy. Ez egy mindig visszatérő refrén. Ezért dicsőítünk téged! Te vagy maga az igazság és az igazságosság! Te vagy az irgalom és a szeretet! Hadd engedjük magunkat át a Te szeretetednek! Hadd éljünk a Te igazságosságod szerint, hadd járjunk a Te igazságodban és maradjunk a Te békédben! Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen.
Tetszik, ahogy ezek a történetek összetalálkoznak ma! A 105. zsoltár is annak összefoglalása, amit az Úr Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal tett, és ahogyan Mózesen keresztül a pusztán átvezeti népét mannával és fürjekkel táplálva őket.
A Számok könyvének 22. fejezetében Bálámról, a mezopotámiai Beor fiáról hallunk, benne Isten és Bálám konfliktusáról. Ez a történet bontakozik ki a következő fejezetekben, ahol Bálám szólásra nyitja ajkát, mivel megbízták Izrael népének megátkozásával, de e helyett áldásokat fog mondani a népre. Bálám lényegében egy jövendőmondó, úgy ismert a környéken, mint akinek spirituális kapcsolata van. A Szentírás azt mondja, hogy Isten beszél Bálámhoz. Bálám azt mondja, hogy Isten nem engedi neki megátkozni Izrael népét, mert az az Ő népe. Tehát először nemet mond Moáb királya, Bálák küldötteinek kérésére. De mi történik később? A király még nagyobb árat ígér és még előkelőbb küldöttség megy el a látóemberhez. Ekkor úgy tűnik, Bálám megkapja Isten engedélyét, aki meghagyja neki: Csak azt fogod mondani, amit Én akarok, Én pedig nem fogom a népemet megátkozni! Ez egy érdekes dolog. Mert ahogy a történet kibontakozik a következő napok során, ahogy már említettem, Bálám áldásokat fog mondani. De amit mi látunk Bálám alakjában, az egy olyan ember, akire hatással vannak a Bálák által küldött előkelőségek, és egyszerre csak a szamara kezd beszélni hozzá. A szamara menti meg az életét, ami elég furcsa számunkra – hirtelen itt egy beszélő szamár! Mi ez? Shrek? Mi történik?
Ami valójában történik, az egy csoda. Nem tudjuk elképzelni, hogyan is történt. Mozgott az állat szája vagy valami hang jött ki a szamárból? Akárhogy is történhetett. És azt látjuk, hogy ez Bálámot nem is lepi meg különösképpen. Amikor a szamár beszélni kezd hozzá, azt mondja az állatnak, hogy megöli, annyira dühös rá az engedetlenségéért. A csodáról, ami itt történik, a korai egyházatyák is beszélnek. Például Szent Ambrus a IV. században azt mondja, hogy az angyal kinyilatkoztatást ad, de nem Bálámnak, aki bűnt követett el.
Mi is az a vétek, amit Bálám elkövet azon kívül, hogy mond egy dolgot, de meggyőzhető az ellenkezőjéről is… Hát éppen ez az: hatással voltak rá a befolyásos emberek, kész volt elfogadni a felajánlott pénzt, mondott valamit, de annak az ellenkezőjét tervezte végrehajtani. Azzal folytatja Szent Ambrus, hogy Isten tiszta edényeket keres, nem olyanokat, akiket beszennyez a korrupció. Bálámot próbára tették, de nem állta ki azt, mert tele volt hazugsággal és ravaszsággal. Ugyanez történik később az Újszövetség idején. A második Péter levél 2. fejezetében, Péter olyan emberekről ír, akik letértek a helyes útról, eltévelyedtek és Bálám, Beor fia útját követik, aki „igazságtalan bérre vágyott”, de meg is bűnhődött kapzsiságáért, mert a néma szamár emberhangon szólt és megakadályozta a próféta esztelenségét (vö. 2 Pt 2,15-17). Továbbá a Júdás levél azt mondja, hogy Bálám bűne a nyereségvágy (vö. Júd 1,11), tehát az egyik dolog, amit felfedezhetünk ebben a történetben, hogy Bálám hajlandó eladni magát – végül is a lelkét – pénzért, befolyásért, hírnévért és hatalomért. Ez könnyen lehet kísértés a mi életünkben is.
Most, amikor együtt járunk Izrael népével az Írásokat olvasva, olyan jó tudni, hogy Bálám végül áldást mond majd a népre. S ebből az áldásból egy hihetetlen dolgot derül majd ki, amitől nagyon meg fogunk lepődni! De ez már a következő napok története.
Továbbra is imádkozzunk egymásért! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
69. nap, A rézkígyó – Szám 21, Másodtörv 22, Zsolt 102 (2025.01.16., csütörtök)
Mennyei Atyánk! Dicsérünk Téged! Hálát adunk neked Igédért! Hálát adunk neked szeretetedért! Köszönjük, hogy minket választottál ki arra, hogy megmutasd nekünk a Te Szívedet, azt a Szívet, amely ezen a mai napon is végtelen szeretettel szereti a gyermekeit! Hívjuk a Te Szent Nevedet, Jézus Krisztus nevében kérünk Téged, küldd el nekünk a Szentlelket! Fogadd el hálánkat és dicséretünket! Jézus nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!
A Számok könyvének mai fejezetében a nép zúgolódni kezd Mózes és Isten ellen. Az Úr ezért kígyókat küld rájuk, és sokan meghalnak közülük. Mózes ezután közbenjár értük, s teszi ezt úgy, hogy tudja, ő maga nem fog eljutni az Ígéret földjére. Ennek ellenére Mózes továbbra is a pásztoruk marad, imádkozik és cselekszik értük. Azt teszi, amit Isten mond neki: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad.” (Szám 21,8). Később az Újszövetségben Jézus fogja hirdetni: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14-15). Ugyanúgy, ahogy az izraeliták megmenekültek, amikor ránéztek a póznára erősített rézkígyóra, a keresztre feszített Jézusra nézve titokzatos módon mi is megkapjuk a megváltásunkat!
De miért pont kígyót készített Mózes? A kígyó volt a nép fájdalmának és halálának oka. Ahhoz, hogy meggyógyuljanak, pont a fájdalmuk forrására emlékeztető tárgyra kellett nézniük. A tegnapi olvasmányunkban ez állt: „az akasztott ember Istentől átkozott” (Másodtörv 21,23). Jézus az átkot magára vállalta. Amikor a keresztet hordozta, a mi bűnünket hordozta. Ezzel együtt a mi fájdalmunk jele – a kereszt – az Ő győzelmének jelképévé vált. Amikor a keresztre nézünk, a mi szégyenünket, a te és az én bűnöm jelképét látjuk. De ahogy a Számok könyvében a kígyó motívuma átalakult, a keresztben mi sem a szégyen és a bűn jelképét látjuk, hanem Jézus keresztáldozata miatt a kereszt immár a remény szimbólumává vált.
Dave Pivonka atyától hallottam egyszer valamit, amit most tovább szeretnék adni. Amikor a Második Törvénykönyv különféle rendelkezéseit olvassuk, emlékeznünk kell arra, hogy ezek az emberek egy brutális és erőszakos világban élnek, és Isten ezt az elfajult világot szeretné fokról fokra élhetőbbé tenni. Először a legegyszerűbbnek tűnő dolgokat tanítja meg a népnek. Amikor valakinek elvész az ökre, vigyázzon rá, aki megtalálja és adja vissza neki – tehát amikor valakinek segítségre van szüksége, azon segíteni kell. Látszólag egyértelmű szabályok ezek, például, hogy a nők ne hordjanak férfiruhát, s a férfiak se női ruhát. Az új házak tetejének szélére kerítést kell építeni, hogy megvédje azokat, akik leesnének. Isten még az állatokat is nagy becsben tartja, és megparancsolja, hogy amikor valaki talál egy tojásokkal teli madárfészket, tanúsítson kedvességet az állatok iránt, és ne vigye el a tojásokat és az anyamadarat is, hanem az anyát hagyja békén. Miért? Mert az veszélyeztetné a faj fennmaradását. Isten ezeken a kicsi tetteken keresztül mutatja meg, mennyire mélyen törődik minden teremtményével.
Az utolsó példa a nemek közötti negatív diszkriminációval kapcsolatos. A zsidó nép körében ebben az időben a nőket és a gyerekeket a férfiakhoz képest másodosztályúnak tartották. Az Úr már a Teremtés könyvének 1. fejezetében tanítja, hogy a férfit és a nőt is az Ő saját képmására teremtette, így mindkettő ugyanolyan értékes és egyenlő, még akkor is, ha a társadalmakban egyenlőtlenségek jelentek meg. Ha például egy férfi elvesz egy nőt, és azt állítja róla, hogy már nem volt érintetlen, amikor hozzáadták feleségül, ezt a vádat be kell azt bizonyítania, hiszen nem vádolhatja meg ártatlanul a nőt. Nehogy arra használja a hamis vádat, hogy megszabaduljon a megunt asszonytól. Isten Mózesen keresztül tanítja a népet arra, hogy ezt így nem lehet, mert az ember nem eldobható, nem lecserélhető. Az emberi méltóságra szeretne rámutatni. A jó Isten először is ezekkel a kis lépésekkel próbál a brutális és erkölcstelen világban valamiféle rendet teremteni, s az Ő végtelen bölcsességében pontosan tudja, hogyan teremtsen a teljes egyenlőtlenségből egyre nagyobb egyenlőséget.
Az Írás az igazi emberi méltóságot tárja fel előttünk. Ez a központi tanítás és fontos üzenet gyakorta visszatér a Szentírás lapjain: Számítasz! Te is számítasz, Te, aki egyedülálló nő vagy, egyedülálló férfi, egy férj, egy feleség, egy özvegy vagy egy gyermek. Bárki vagy, számítasz! Később az Újszövetségben Jézus az ég madarairól fog majd tanítani (vö. Mt 6,26), el fogja mondani a madarakról, mennyire szereti őket az Atya, de azzal biztat minket, hogy még sokkal jobban törődik az emberekkel! Minden egyes törvénnyel emlékeztetni szeretne minket arra, hogy mennyire fontosak és értékesek vagyunk, és ezért mennyire fontos az is, hogyan bánunk egymással. Hiszen mindannyian Hozzá tartozunk: a férfi és a nő, az idős és a fiatal, a felnőtt és a gyermek, az idegen és a helybéli egyaránt. Ha tehát a saját és a körülöttünk élő emberek élete ennyire fontos, akkor ennek megfelelően kell élnünk.
A Második Törvénykönyv 22. fejezetének vége érzékeny témát taglal. Van benne egy kijelentés annak kapcsán, hogy ha egy nőt a városban próbálnak meg bántalmazni, kiáltson segítségért. Tudjuk, hogy ez azért nem ilyen egyszerű, manapság egy nagyvárosban nem biztos, hogy bárki meghallja. Abban az időben, amikor ez a fejezet íródott, az emberek pici szobákban vagy sátrakban laktak, gyakran igen zsúfoltan, nem igazán volt privát szférájuk. Talán ha ismerjük a kontextust, kicsit könnyebben érthető ez a mondat. A Biblia ebben a részben ahhoz próbál szempontokat adni, hogyan különítsük el a bántalmazás és a házasságtörés esetét. A nagy különbség a beleegyezés erkölcsi felelősségében van. Bár az Írás nem ad itt egy mélyreható elemzést, fő célja mégis az igazságosságra és az igazságszolgáltatásra való törekvés, illetve a bántalmazottak védelme.
Ha odaadjuk Istennek a sebeinket, a múltunkat, azokat a helyeket, amiknek gyógyulásra van szükségük, Ő megújítja azokat! Az Úr Jézus bármit újjá tud teremteni, bárkit meg tud váltani! Kívánom neked, hogy életed során ismerd meg ennek a valóságát. Ámen!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
68. nap, Meriba vizeinél – Szám 19-20, Másodtörv 21, Zsolt 100 (2025.01.15., szerda)
Mennyei Atyánk, tudjuk, hogy Te jó és hűséges vagy, és hűséged nemzedékeken keresztül tart! Kérjük, segíts minket hűségesnek maradni Hozzád! Segíts, hogy meglássuk hűségedet, kegyelmedet, igazságodat és jóságodat minden Szavadban! Add, hogy Igéd formálja a látásunkat, értelmünket és szívünket! Segíts, hogy azt szeressük, amit Te szeretsz, és azt gyűlöljük, amit te gyűlölsz! Segíts, hogy mindenekfelett Téged szeressünk, embertársainkat pedig úgy, mint önmagunkat! Ezt kérjük Jézus nevében! Ámen.
A Számok könyvének 19. fejezetével kapcsolatban két megjegyzésem van. Az egyik a vörös tehén, amit teljesen el kell égetni, és miközben ég, három dolgot kell rádobni: cédrusfát, izsópot és karmazsint, amelyek közül az izsóp kap fontos szerepet. [Lila virágú, illatos, gyógynövényként is használt törpecserje – a szerk.] Jézust a kereszten izsóp szárára tűzött, borba mártott szivaccsal kínálják meg. A mostani nem az első alkalom, hogy az izsóp használata szóba kerül. Az Egyiptomból szabaduló zsidók az utolsó éjszakán a bárány vérébe mártott izsóppal kenték meg házaik szemöldök- és ajtófélfáját. Jézus Krisztushoz, a kereszten értünk vérző Isten Bárányához izsóp-szálon nyújtják fel a borba mártott szivacsot, így teremtve kapcsolatot a zsidó pászka ünneppel. Itt, a vörös tehén elégetésénél is jelen van az izsóp, s arra gondolunk, hogy ez újra Jézussal van kapcsolatban. Igen, mert a vörös tehén elégetésének szertartása a bűnök megbocsátásáról szól, a tisztátalanból tisztává válásról, a közösségtől való elidegenedés állapotából a közösségbe való visszatérésről.
Később, ugyanebben a fejezetben szó van a halottakkal való érintkezésről szóló törvényről. Ezek a szabályok nagyon ésszerűek, hiszen betegséget, fertőzést lehet ilyen módon kapni, ami halálos lehet, tehát várni kell, míg megtisztul az ember. A várakozás folyamatában nemcsak fizikálisan, de szertartásosan is meg kell mosakodni. Ami itt egyedi, hogy megemlíti azt az estet, amikor valaki öntudatlanul egy sírra lép, s így tisztátalanná lesz. Ez párhuzamba állítható Jézus megjegyzésével a farizeusokról, amikor azokat fehérre meszelt síroknak nevezi. Kívülről tisztának tűnnek, de belül tele vannak a halottak csontjaival. Jézus figyelmeztet, hogy ami kívülről tisztának látszik, az belül, a szív szintjén lehet tisztátalan.
A Számok könyve 20. fejezete felveszi újra a történet fonalát, és egy fordulóponttal folytatja az elbeszélést. A pusztában vándorló izraeliták Cin pusztájában vannak, nincs vizük és panaszkodnak Mózesnek és Áronnak. Isten azt mondja Mózesnek, hogy parancsolják meg a sziklának, hogy adjon vizet és Isten vizet fog fakasztani az egész közösségnek és állataiknak is. És mit tesz Mózes? Elveszti a türelmét, s ahelyett, hogy ráparancsolna a sziklára és eszközévé válna a csodának mindenki szeme láttára, mérgesen kétszer ráüt a sziklára, ami mindent megváltoztat. Mivel Áron és Mózes ezt tették, Isten azt mondja nekik, hogy nem léphetnek be az Ő örökségébe, nem vezethetik be a népet az Ígéret földjére. Ez elég igazságtalannak tűnhet, különösen, mivel Mózes a kezdetektől nagyon hűséges, és Isten üzenetét mindig világosan és hűen tolmácsolja a nép felé. Közbenjár a népért Istennél és viszi Isten válaszát a népnek. Mégis, ez a kis vétek olyan súlyosnak bizonyul. Miért?
Felismerhetjük benne, hogy a vezetők tetteit Isten máshogyan ítéli meg. Isten azt mondja, hogy Mózesnek és Áronnak az Ő kegyelme és igazságossága tanúiként kellett volna viselkedniük, de nem így tettek, hanem haraggal cselekedtek mindenki szeme láttára. Ahelyett, hogy ez egy nyilvánvaló csoda lett volna, most úgy tűnik, mintha ráütöttek volna a sziklára és arra víz tört volna elő. De nem csak ennyiről van itt szó. Később Szent Pál azt mondja, hogy a szikla a pusztában Krisztus volt (vö. 1Kor 10,4). Tehát misztikus módon Mózes Jézus szimbólumára ütött. Ez utalhat a tett komolyságát.
Az utolsó megjegyzést az Áron halála előtti szakaszhoz teszem, ahol Edom megtagadja a földjén való áthaladást. Nemrég volt róla szó, hogy az edomiták Ézsaunak, Jákob testvérének leszármazottai, gyakorlatilag unokatestvér-nép. Edom lakói nem hiszik el, hogy az izraeliták békésen vonulnának keresztül az országon, ezért megtagadják tőlük az áthaladást. Ez a rész arra a mélységes törésre világít rá, amely ebbe a családba beférkőzött.
A második törvénykönyv 21. fejezetében sokak számára provokatívak lehetnek a törvények. Ugyanakkor látnotok kell, hogy milyen bölcs rendelkezések ezek. Azt mondja az Írás, hogy amikor háborúba indulsz, és a foglyok közt látsz egy gyönyörű nőt, megszerezheted és feleségül veheted… Hogyhogy? Akarata ellenére is? Nos, akkoriban így zajlott az élet és Isten a realitással teremt kapcsolatot. De azt mondja, hogy bár ezt a kor szokásai szerint megteheted, különleges módon kell az asszonnyal bánnod, mert nem a tulajdonod, nem a foglyod, nem a rabszolgád… Először is, le kell vágni a haját és a körmeit. Ez annak a jele, hogy maga mögött hagyja a régi életét és belép az újba. Leveti fogsága ruháit és házadban marad, nem a szolgád lesz. Ha feleségeddé teszed, akkor családtag lesz és nem másodrangú ember. Gyászolhatja a szüleit egy hónapon keresztül. Tehát, időt adsz neki, mint bárki másnak, aki a gondjaidra van bízva, hogy elgyászolja meghalt hozzátartozóit, elmúlt életének veszteségeit. Ha már nem kedveled őt – számomra ez is felháborítóan hangzik –, elválhatsz tőle, de nem adhatod el pénzért, mert nem a rabszolgád volt, hanem a feleséged. És nem szabad vele durván és rosszul bánni. Ha elválsz tőle, akkor teljesen egyenértékű családtagként kell elválnod tőle. Ebben a részben Isten tudomásul veszi, hogy a szívünk megtört, rendetlen, és mi aszerint akarunk cselekedni, de van számos korlátozás. Ezek pedig mind az így szerzett feleséget védik – ebben látom én Isten bölcsességét. Így találkozik Isten Igéje a mi megtörtségünkkel.
A következő esetben ugyanígy igazságot tesz két feleség között – bár mi felháborodva mondjuk: Miért nem csak egy van?! Hiszen a Teremtés könyve 2. fejezetében, Ádám és Éva esetében egy férfiről és egy asszonyról olvasunk. Ebben az kérdésben majd Jézus tesz igazán rendet! De a Második Törvénykönyv szerinti egyezség ez: ha több feleséged van, és egyiket szereted, a másikat meg nem, akkor, ha a szeretett feleség a másodszülött fiadnak ad életet, nem mondhatod, hogy az ő fiának adom a nagyobb örökséget, mivel ezt az asszonyt kedvelem jobban. Nem, a törvény szerint az elsőszülött fiú kapja az örökséget. A törvény független az érzéseidtől és attól, amibe a kísértések vinnének.
A következő rész a lázadó és önfejű fiúról szól, akit végső soron meg is lehet kövezni. Ez hogy van? Amikor törvényeket olvasunk, néhány a bekövetkezett rossz orvoslásáról szól, mások pedig büntetésről. De vannak olyanok is, melyek elrettentésül szolgálnak. És ez a mostani ilyen, ami a rossz útra tért, léha, mulatozós, önfejű fiúról szól, aki nem hallgat szülei szavára, s így a megkövezés lehetőségével néz szembe. Ez a rendelkezés felszólítja Izrael fiait, hogy hallják meg az Igét és féljék az Istent. Tehát ez a törvény elrettentésül adatik. [Mivel ezt a büntetést a két szülőnek, ráadásul együtt kellett kérnie városuk véneitől, elég valószínűtlen, hogy ez gyakran előfordult volna. Nem is látunk egy esetet sem Izrael bibliai történetében, amikor ilyenre sor került volna – a szerk.]
Végül, egy olyan emberről szól az Ige, aki halálbüntetést érdemlő bűnt követett el, ki is végzik, felakasztják, de a testét nem hagyják éjszakára a fán függeni, hanem eltemetik. Lehet, hogy mi most ezt nem az igazságosság és irgalmasság találkozásának látjuk, pedig az. Ha valaki megérdemelten kap halálbüntetést, az igazságosság. És az, hogy nem hagyják a testét a vadállatoknak prédájául, hogy megszégyenítsék, megalázzák a holttestet, hanem napnyugta előtt eltemetik, ez irgalmasság. Ezt megint úgy kell értenünk, hogy Isten Szava belép egy brutális, erőszakos világba és kevésbé kegyetlenné és erőszakossá teszi azt.
Isten Igéje egy durva, erkölcstelen világba jön, és azt mondja, hogy tegyük a világot kevésbé erkölcstelenné: gyorsan el kell temetni, megadni a végtisztességet, „mert átkozott az, aki a fán függ”. Ezek a szavak Jézusra utalnak. Szent Pál tesz erről a mondatról egy megjegyzést a Galata levél 3. fejezetében, ahol azt mondja, hogy Krisztus megszabadított minket a törvény átkától, mert átokká lett értünk, és idézi a Második Törvénykönyv 21. fejezetének ezt a sorát: „mert írva van, hogy átkozott, aki a fán függ”. Ezt azért tette Jézus, hogy az ábrahámi áldás elérjen hozzánk, nem zsidókhoz is Jézus Krisztusban. Jézus magára vette az átkot, ami minket illet, hogy elhozhassa számunkra az áldást, hogy megszabadulhassunk a bűn átka alól. Hogy mi is elnyerjük a megígért Szentlelket a hit által. Mekkora ajándék!
Imádkozom továbbra is mindannyiótokért, ti is imádkozzatok értem és egymásért. Isten áldjon benneteket.
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
67. nap, Isten igazsága és védelme – Szám 18, Mtörv 19-20, Zsolt 99 (2025.05.14., kedd)
Mennyei Atyánk, dicsérünk Téged, áldunk Téged, imádunk Téged! Te vagy a dicsőség és az igazság Istene! Te gondot viselsz az emberekre. Fontos számodra az igazság, törődsz velünk. Ezért kérünk Téged ma is, tedd szívünket a Te szívedhez hasonlóvá, hogy az igazságra vágyakozzunk, ami nem a bosszút keresi, hanem az igazra, a szépre és jóra törekszik. Töltsd be értelmünket azzal, ami igaz! Töltsd el szívünket jósággal és életünket szépséggel! Dicsőítünk Téged és hálát adunk Neked! Légy velünk ma és mindennap! Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen.
A Számok könyve mai fejezetében a papok és leviták feladatairól olvastunk. Azt már előzőleg láttuk, hogy míg Izrael minden törzse kap majd földterületet, saját vagyont, nyájakat és feladatot, Lévi törzse nem kap földet, nem kap örökséget. Isten azt mondja, hogy Ő maga lesz az osztályrészük. A leviták feladata, hogy neki szolgáljanak, legyenek az istentisztelet vezetői, viszont ennek az ára, hogy nem kapnak földet az azzal járó egyéb feladatokkal. A jó oldala ennek, hogy a megnyilatkozás sátránál szolgálnak, majd később a Templomban, és tizedet kapnak a felajánlások nagy részéből, amelyből Lévi törzsének családjai jól meg tudnak élni. Tehát a törzsek felajánlásai Lévi törzsének megélhetését is fogják támogatni. Számunkra újra figyelemreméltó a törzsek együttműködése, ahogyan Isten gondoskodik Lévi törzsének megélhetéséről. A birtok nélküli Levita törzs számíthat rá, hogy a többi, Istent megfelelő módon imádó törzs a rájuk vonatkozó törvények szerint ellátja őket. Ugyanakkor az is világossá válik ebben a részben, hogy a leviták is tizedet adnak a nekik járó tizedből. Bár ők a Szent sátor körüli szolgálatokért ajándékba kapják a többi törzs tizedét, nekik is fel kell ajánlani annak egytizedét Istennek. Ez méltó, igazságos, és gyönyörűséges.
Ez átvezet minket a Második Törvénykönyv mai fejezetéhez, amelyben az igazságszolgáltatásról van szó, illetve ehhez kapcsolódóan a menedékvárosokról. Ezekből először három van, majd Isten azt mondja, hogy ha az egész nekik szánt földet megkapja Izrael népe, akkor hat menedékváros lesz. Amelyek arra szolgálnak, hogy ha valaki véletlenül (például balesetet okozva) öl meg egy embert, akkor itt menedéket találjon a bosszúálló elől, bár Isten törvénye szerint az élet kioltása miatt meg kellene halnia. Viszont, ha valaki előre megfontolt szándékkal, szándékosan ölt meg valakit, de elfut egy menedékvárosba és jönnek a vádlói, akkor a menedékváros vénei kiadják a gyilkost bírósági tárgyalásra. Újra egy fontos momentum: meg kell próbálni elkerülni a dühből vagy bosszúból elkövetet bűntényt, de ha megtörtént, csak akkor hajtható végre az elkövetőn az ítélet, ha bizonyítást nyer, hogy tette szándékos gyilkosság volt!
Itt újra tanúi lehetünk Isten pedagógiájának, ahogy egy ’vadnyugati’, törvényt nem ismerő népet elkezd igazságra tanítani. Ez megy tovább a 20. fejezetben is, ahol a téma a háború: Izrael népének meg kell adni a megtámadott nép részére a megadás lehetőségét a békés elintézési mód érdekében. Más megítélés alá esik az Ígéret földjét elfoglaló háború, amelyről hamarosan olvasunk majd Józsué könyvében. Bármennyire is keménynek és számunkra igazságtalannak tűnik, de az ott élő kánaáni népek ellen vívott háború az istenítélet háborúja. A kánaáni őslakos törzsek erőszakos, romboló és gonosz életet éltek Isten szemében. Többször hallhattuk, amint Isten határozottan megállapítja róluk, hogy ők saját gyermekeiket ölik meg, áldozzák fel a bálványistenüknek, Moloknak. Miután következetesen ellenálltak Isten igazságának, az Úr ítélete egy ponton bekövetkezik rajtuk. Látnunk kell, ha nehéz is megérteni, hogy Isten mindannyiunkat megítél. Kánaán népei is Isten ítélete alatt voltak, és Izraelt használta ennek az ítéletnek a végrehajtására. Erre könnyen mondhatnánk, hogy akkor mi is kezünkbe vehetnénk az ítélkezést más népekkel kapcsolatban, de Isten nekünk nem ezt parancsolja. Ezt Izrael népének parancsolta, akkor és ott! [Amikor később Izrael esett ítélet alá, akkor ők maguk is hasonló büntetést szenvedtek el, például Asszíria és Babilon által. Hogy egyes népek mikor szenvednek el büntetést égbekiáltó bűneik miatt már a történelem során, ez egyedül Isten kezében van. Viszont látszik, hogy ez időről időre megtörténik. Nagyon sok olyan népet, sőt birodalmat tudunk felsorolni, amelyek eltűntek a történelem színpadáról – a szerk.]
Ha ehhez a parancshoz cinikusan, szkeptikusan közelítünk, és azt mondjuk, hogy ez továbbra sem tetszik nekünk, és emiatt abba akarjuk hagyni az olvasást, akkor ezzel elkezdünk bizalmatlanná válni Isten Igéje iránt. Nézzünk csak rá erre a bizalmatlanságra! Mert kérdéseink lehetnek, persze, hogy vannak kérdéseink. Vannak részek, amelyekkel meg kell birkóznunk, mint Jákobnak az angyallal. Nem rossz, nem helytelen küzdeni Istennel és megkérdezni Istent, hogy mit is akar az igéjén keresztül tanítani. De az egyik legfontosabb, amit erősíteni kell a szívünkben, az a bizalom Őfelé.
Amikor Isten az Ígéret földjére vezette népét, akivel szövetséget kötött, akkor Kánaán földjén lezajlott ez a pusztító háború. Ami nem azért történt, mert Isten igazságtalan volt, hanem mert tudta, hogy ha az Ő népe a kánaáni népek közt fog élni, akkor el fogják fordítani Izrael szívét Tőle a hamis istenek felé. Isten a zsidókat egy különleges szerepre szánta, arra, hogy hűségesek maradjanak Hozzá, mert rajtuk keresztül nyer majd áldást az egész emberiség! És tudta, hogy ha összekeverednek azokkal a népekkel, akkor nem maradnak hűek Hozzá. – Azt látjuk majd, hogy nem tesznek eleget maradéktalanul Isten kérésének, és láss csodát, nem is maradtak hűségesek! [Így nem csak a saját üdvösségükkel játszottak, hanem a miénkkel is – a szerk.]
Mózes utolsó szavai a Második Törvénykönyvben éppen erre vonatkoznak: tudja, hogy bár a nép megkapott minden útmutatást és parancsot, mégsem fogják megtartani azokat.
Ha a továbbiakban is lesznek ilyen megállásra kényszerítő, problémás szakaszok, az teljesen rendben van. Rendben van, mert az Úr hűséges és igazságos, soha nem parancsol semmi igazságtalant, mert ő egyformán törődik minden emberrel. Felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, esőt ad jóknak és rosszaknak egyformán, szeret benneteket és még megtörtségünkben is bennünket választ.
Úgy jövünk hozzá, hogy tudjuk, joga van megítélni bennünket, és hogy ítélete mindig igazságos. Ezért könyörögjünk ma a kegyelméért! Én kérem ma Isten kegyelmét rátok! Kérlek benneteket, ti is kérjétek Isten kegyelmét rám. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
66. nap, Az imádás tiltott formái – Szám 17, Másodtörv 17-18, Zsolt 98 (2025.01.13., hétfő)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked és dicsőítünk Téged! Urunk, a zsoltárosod dicséretedet énekli és jobban dicsőít téged, mint mi tudnánk. Hiszen a Te szavaidat mondja, a Te Szentlelkedét, aki segít nekünk imádkozni. Kérünk téged, segíts ma bennünket imádkozni, mert mi magunk nem tudunk úgy imádkozni, ahogy kellene! Urunk, segíts, hogy dicsérjünk, engedd meglátnunk bölcsességedet Igédben, hadd változtassa át értelmünket ésszívünket! Hálát adunk neked, mert Te jó vagy és jót cselekszel! Mert Te a mi Atyánk vagy és mi a Te gyermekeid! Köszönjük, hogy a magadénak ismersz el minket! Mi is a magunkénak akarunk Téged, hiszen nekünk ajándékoztad önmagadat! Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen.
Talán ma olvastuk a legrövidebb fejezeteket egész bibliai utunk során. A Számok könyvében újra lázadások sorát látjuk, Izrael népe próbákkal néz szembe. Az Úr azt mondja Mózesnek, hogyadjon neki mind a 12 törzs egy-egy botot, s írják rá a maguk nevét. Áron nevét ráírták Lévi botjára, és elvitték mindezeket aszent helyre, a megnyilatkozás sátrába. Reggelre Áron botjakivirágzott! Ennek az a jelentése, hogy Isten tudja, hogy mindnyájan akarnak a szent sátorban szolgálni, mindannyian szeretnének papok lenni, de Ő csak a Lévi törzséből származóÁron családját választotta ki erre a tisztségre. A bot kivirágzása remélhetőleg meggyőzi az embereket és elfogadják Áron családjának tekintélyét, amit Isten adott neki.
A Második Törvénykönyv mai fejezetei az istentisztelet tiltott formáit is taglalják. Nemcsak arról van itt szó, hogy ne forduljanak más istenekhez, hanem hogy miket ajánlhatnak fel Istennek. Így például hibás állatot nem ajánlhattak fel. Ez arra hívja fel a mi figyelmünket, hogy mindenből a legjobbat adjuk Istennek – erre vagyunk meghívva.
Ha valaki elfordul Istentől, amint a 17. fejezetben olvassuk, és hamis isteneket imád, például a napot, holdat vagy bármi mást, Isten igazságszolgáltatása nagyon egyértelműen kiolvasható a törvényből. Egy ember vádja nem elégséges ellene, két vagy három szemtanúnak kell tanúsítani, hogy az az ember bálványimádást követett el. Tehát olyan eset nem lehetséges, hogy egy embert a haragosa hamisan bevádoljon. Ha halálos ítélet születik, akkor a vádlók, a szemtanúk közül kell kikerülnie annak, aki az első követ ráveti. Szigorú, de zseniális megoldás Isten részéről, hogy a vádló a büntetés végrehajtását nem ruházhatja át másra. De újra emlékezetetekbe kell, hogy idézzem: ez egy kemény időszak az izraeliták életében: Egyiptomból kikerülve egy ideig még nincs saját törvényük, az erő, az elnyomásgyőzedelmeskedik. A Törvény erre nemet mond: igazságosnak kell lenni, a Törvényhez kell igazodni. Ez egy lépés. Szemet szemért, fogat fogért – de nem többet! És itt nem elég egy tanú szava, hanem két vagy három szemtanúnak kell lennie. De még ez sem elég, hiszen lehet hamisan is tanúskodni: el kell vállalni, hogy akkor az első követ te dobod a másik halálra kövezésekor – ez nem kis döntés. Ez mutatja Isten bölcsességét. Ha úgy tetszik, kemény bölcsesség, de én mégis bölcsességnek mondom.
Még néhány megjegyzés. Ugyanebben a fejezetben olvashatunk a királyi hatalom korlátozásáról. Ekkor még Izraelnek nincs királya, és még sokáig, Saul felkenéséig nem is lesz. Közben még Józsuéés a Bírák időszaka jön, és majd Sámuel 1. könyvével lépünk be a királyok korába. De már itt olvassuk a rendelkezéseket arra az időre vonatkozóan, amikor az izraeliták az Ígéret földjére érnek és királyt kérnek maguknak. Itt olvashatjuk, hogy a király nem gyűjthet magának lovakat, így nem állíthat fel magánhadsereget, hiszen Izrael fiai a király rendelkezésére fognak állni. Szintén nem gyűjthet magának sok feleséget, nehogy elforduljon a szíve Istentől. Ez egy teljesen világos irányvonal – de mi történik később? Salamon királynak, Dávid fiának, 300 felesége és 700 ágyasa lesz, és ettől már előre óv Isten szava, mondván, hogy ne legyen sok felesége, nehogy elforduljon az Úrtól. És szó szerint ez történik majd Salamonnal: idegen földről vett feleségei és ágyasai miatt idegen isteneket fog szolgálni. Ez az egyik ok, amiért ebben a fejezetben parancsba adja Isten, hogy a trónra kerülő királynak meg kell tartani a törvényt és minden nap olvasnia kel, hogy emlékeztesse magát Isten törvényére, maradjon meg istenfélelemben és ne forduljon el az Úrtól!
Végül, a Második Törvénykönyv 18. fejezetében az utálatosokkult, ezoterikus praktikák tiltását olvashatjuk, annak az eseteit, amikor valaki a varázslókhoz, mágusokhoz, jósokhoz, halottlátókhoz fordul tanácsért, stb. [Fontos ez a felsorolás nekünk is mert az okkultizmus ma is terjed, különösen a csillagjóslás az asztrológia révén. Lásd Második Törvénykönyv 18,9-14 – a szerk.]
Isten elmondja, hogy mindezekre azért sincs szükségük, mert Ő mindenkinél hatalmasabb prófétát támaszt majd a nép köréből, Mózeshez hasonlót, aki mindent tudtukra ad Istentől, ami fontos a számukra (vö. Másodtörv 18,15-19). Ez a próféta az Úr Jézus lesz – csodálatos ez a jövendölés! Ez az egyik legfontosabb ószövetségi prófécia Jézusról, az eljövendő Messiásról. Milyen figyelemreméltó, hogy ez már itt, a Második Törvénykönyv közepén szerepel! Mózes megígéri, hogy eljön az idő, mikor Isten olyan prófétát támaszt, mint ő. Lesznek más próféták is, de Jézus az, aki beteljesíti a nagy prófétáról szóló jövendölést. Jézus Krisztus a végső, bizonyos értelelemben az az utolsó próféta, aki eljövendő próféták nemzedékét vezeti, hiszen tudjuk, hogy a megkereszteltek felkent papok, próféták és királyok. De ez a prófécia Jézusról szól, akinek prófétaságából részesülünk, az ő erejéből, szerepéből és képességeiből kapunk részt.
A következő napok során újra a levita papságról lesz szó, és kitartásra biztatok mindenkit, mert fontos most megértenünk, hogy miként kívánta Isten a múltban, hogy népe imádja Őt. Ez pedig felfed nekünk valami még mélyebbet arról, hogy milyen imádást kér tőlünk ma a mi Istenünk.
Én mindennap imádkozom értetek, kérlek ti is imádkozzatok értem és egymásért is! Mennyi biztatásra van szükségünk, hogy kitartsunk az úton. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)