290. nap, Júdás Makkabeus halála – 1Makk 9, Sir 24-25, Péld 23,1-4 (2025.12.19., péntek)
(Kedves Testvéreink! Az ünnepek miatt most két hét szünetet tartunk! Remek alkalom a lemaradások pótlására! A 60. hetet 2026. január 5-én, hétfőn kezdjük majd. Áldott Karácsonyt és új évet!)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük ezt a napot, és köszönjük azt az ajándékot, hogy a Te népeddel együtt járhatunk a sötétségben, a bizonytalanság idején, az erőszak és a bátor helytállás idején is! Uram, látjuk mindazokat az utakat, amelyeken a bölcsesség győzedelmeskedik, és a balgaság vereséget szenved! Ezért kérünk téged, segíts minket bölcsnek lenni nemcsak abban, amit teszünk, hanem abban is, amit végül nem teszünk meg! Segíts, hogy bölcsek legyünk abban, amit mondunk és abban is, amit nem mondunk ki! Kérünk, áldj meg minket ma, ahogyan eddig is tetted, és fogadd el hálánkat! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Ma Júdás haláláról olvasunk a Makkabeusok első könyvének kilencedik fejezetében. Nemcsak Júdás halálát látjuk, hanem az is, hogy testvére, Jonatán lép a helyére, és folytatja a harcot Bakchidesz és azok ellen, akiket görögöknek vagy a szeleukida uralkodók szolgáinak mondunk. De van itt még valami fontos: harcolniuk kell az úgynevezett ’törvény nélküli’, istentelen emberek ellen is. Ezek az emberek a testvéreik voltak. Most nem Jonatán, Júdás és Simon családjára gondolok, hanem a honfitársakra: az izraelitákra, zsidókra, és azokra, akik ugyanazon a földön éltek.
Ezek közül voltak olyanok, mint a szamaritánusok, ugye, akik azon a területen, abban a régióban éltek. A babiloniak telepítették be őket, alapvetően azért, hogy felhígítsák és végső soron lerombolják azoknak az embereknek a hitét, akik Jeruzsálemben, Júda földjén maradtak. Tehát vannak ilyen emberek: nem törődnek a törvénnyel, és nem törődnek azzal a szövetséggel sem, amelyet Isten eredetileg kötött a néppel.
Amikor külső ellenségről van szó, az egy dolog. De amikor az ellenség belülről jön, amikor az ellenségnek elvileg barátnak kellene lennie, az egészen más. Amikor olyan ellenséged van, akinek valójában szeretnie kellene téged, akivel egyetértesz, és akivel egy csapatban vagy, ugyanazon az oldalon álltok – az még rosszabb.
Ez az egyik oka annak, hogy Dante a pokol legmélyebb körébe helyezte az árulókat: azokat, akik elárulták mások bizalmát, akiknek azt mondták: ’számíthatsz rám’. Olyan alakokat tett oda, mint Lucifer, Júdás és Brutus (Julius Caesar történetéből), a pokol legmélyebb körébe, éppen az árulás miatt.
Ugyanakkor egy megromlott viszony kapcsán nem mindig árulásról van szó, igaz? Ha nem jövünk ki a testvéreinkkel, a barátainkkal vagy a családunkkal, az nem mindig árulás. Néha egyszerűen csak szívfájdalom. És ez mindannyiunk valósága. Erről nemrég már beszéltünk, de ott van ez az érzés: ’itt vannak a testvéreim, itt van a családom, itt vannak azok az emberek, akiknek az Úr Istenhez kellene tartozniuk. Ők mégis úgy döntöttek, hogy görög módra élnek, úgy élnek, mint a szamaritánusok, úgy élnek, mint a körülöttük élő népek, ahelyett, hogy úgy élnének, ahogyan elhívást kaptunk, ahogyan tanítást kaptunk, ahogyan meghívást kaptunk, és ahogyan részesei lettünk a szövetségnek.’
Ha visszamegyünk az Makkabeusok első könyvének elejére, ott vannak azok az emberek, akik eltüntették körülmetélésük jelét, mert be akartak illeszkedni a görög kultúrába. Ez nem feltétlenül azt jelentette, hogy közvetlen ellenségei akartak lenni Júdásnak, Jonatánnak, Simonnak és a testvéreiknek, de határozottan azt az érzést keltette a törvényhez hű zsidókban: ’várjunk csak, azt hittem, nekünk egységben kellene lennünk és mégsem vagyunk’.
Ez olyan gyakran megtörténik a családokban is: megpróbálod a gyermekeidet, az unokáidat, a testvéreidet vagy bárki mást a családodban az Úr követésére nevelni vagy segíteni, ők pedig egyszerűen úgy döntenek, hogy nem teszik. Nem arról van szó, hogy ellenséggé válnának számodra, mégis összetörik a szívünket. Nem arról van szó, hogy direktben elárulnának téged, mégis összetörik a szívünket.
Így hát itt van Júdás és Jonatán, akik fegyvert ragadnak ez ellen, mert nekik kell rendet tartaniuk. Ők lettek tulajdonképpen a hatalom, a Törvény képviselői. És így azokat, akik törvényen kívüliek, azokat fel kell kutatniuk. El kell menniük, hogy megállítsák őket, véget vessenek a Törvényen kívüli életmódjuknak, és annak is, hogy gyakorlatilag féktelenül garázdálkodjanak Izrael népe között.
Holnap majd megjelenik Alexandrosz Epifanész, és vele együtt újra a szeleukidák, a görögök, a görög kultúra és mindaz, ami ezzel jár. De azt fogjuk látni, hogy Izrael népe továbbra is próbálja kitalálni, hogy hogyan folytassa a harcot. Júdás halott, őt Jonatán követi a vezérségben, de a kérdés az: Ha a zsidók újra szuverén nemzetté váltak, mert itt ez történik, akkor hogyan éljenek? Hiszen a királynak Júda törzséből kellene származnia, Júdás és Jonatán pedig nem Júda törzséből valók. Mi lesz most? Nincs Júda törzséből való király, a trónon nem Dávid király leszármazottja és örököse ül. Van egy szuverén nemzet, de nem az, amelyet Isten megígért.
Meg fogjuk látni, mi történik ezzel kapcsolatban! Barátaim, remélem, ez ajándék számotokra! Tudom, hogy a Makkabeusok első könyvét végigolvasni kihívást jelenthet, mert rengeteg történelmi részlet van benne. A szerzője egyszerűen csak elmeséli a történetet. Nem próbál tanulságokat levonni belőle. A Makkabeusok második könyvében viszont már egészen más lesz a helyzet: olyan, mintha egy prédikációt hallanánk. Ott hangzik majd el a magyarázat, ott van a korabeli emberekhez és a hozzánk szóló felhívás is: ’Éljetek így, a Makkabeusok példája nyomán! Éljetek így a korabeli hűséges zsidó emberek példája alapján!’
Az első könyv ezzel szemben kissé száraz. Itt tények vannak, adatok, és a történet sietve halad előre. Mi pedig végighaladunk az útján. Remélem, hogy miközben együtt végigvesszük a Makkabeusok könyvét (és ma, a 290. napon is), tanultok valamit az adatokból és magából a történetből. Barátaim, imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
289. nap, A bölcsesség hatásai – 1Mak 8, Sir 22-23, Péld 22, 26-29 (2025.12.18., csütörtök)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük a mai napot annak olvasmányaival együtt! Kérünk téged, Istenünk, vezess minden döntésünkben, hogy mindig felismerjük a jót, a helyeset válasszuk, és maradéktalanul teljesítsük a Te akaratodat! Szálljon fel hát ma is dicséretünk tehozzád! Fogadd hálánkat, magasztalásunkat és legfőképp mi magunkat, mint tieidet! Jézus nevében kérünk téged! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Kezdésképp nézzük meg közelebbről a Makkabeusok első könyvének nyolcadik fejezetét, melynek címe: „A rómaiak dicsérete”. Nagyon jól bemutatja a fennálló helyzetet, midőn a leáldozóban levő görög hatalom helyébe a rómaiak készülnek lépni. Láttunk már hasonlót? Valamikor az asszírok voltak itt, akiket elűztek a babiloniak, őket viszont a perzsák győzték le, ekkor született meg az Óperzsa Birodalom. Utána érkezett az ókori Görögország. Legújabban viszont már a rómaiak tűnnek fel a láthatáron, akik végül mindent elpusztítanak. Ennek tükrében érdekes azt látni, hogy itt valósággal felmagasztalják őket, mennyire jóságosak, erősek, ellenállhatatlan hódítók, de ugyanakkor hűségesek is a szövetségeseikhez. Így hát egyértelmű, hogy addig kell szövetségre lépni velük, amíg lehet.
Itt van tehát ez az új alapítású zsidó állam, mely frissen vívta ki a függetlenségét Júdás Makkabeus vezetésével. Kiűzték a görögöket és a rómaiak barátságát keresik, mert úgy érzik, hogy Róma lesz a térség új ura. Császáruk még nincs, az országot egyelőre a szenátus vezeti. A 15. és 16. versben leírják, hogy miként: háromszázhúsz szenátor vitatja meg az ügyeket napi szinten és választ évente egy legfelső vezetőt. Ő nem tekinthető uralkodónak, hiszen megbízatása határozott és elég rövid időre szól. Meglehetősen sajátságos rendszer. Nem is tudom, volt-e valaha ilyen a rómaiak előtt.
A Makkabeusok első könyvének szerzője, aki elismerően szól mindezekről, tárgyilagosan értékeli a helyzetet. Rómával most tényleg célszerű szövetségre lépni. Júdás Makkabeus és követői ugyan sikeresen küzdöttek a megszálló görögökkel, de azért érzi mindenki, hogy ez nem mehet örökké így.
Júdás Makkabeus és bátyjai rendszeresen kérik az Úr segítségét, és amikor harcra kerül a sor, csak rá hagyatkoznak. A korábbi háborús vagy vészhelyzetekben viszont, amikről a Királyok vagy a Krónikák könyveiben olvashattunk, még másképp mentek a dolgok. Isten prófétái természetes módon ott voltak közöttük, s ők voltak azok, akik mindig átlátták az eseményeket és kezükben tartották az irányítást, akik lelki értelemben is vezetők és központi személyiségek voltak.
Itt egyetlen prófétát sem látunk.
Pár fejezettel előbb még meg is jegyzi a szerző, amikor visszamennek Jeruzsálembe és helyreállítják a Templomot, hogy nem tudják, hogyan kell helyesen bánni a megszentségtelenített kövekkel, az oltár darabjaival, amiket a Templomban meggyaláztak. Így hát inkább eltemetik az egészet, hogy majd csak jön egy próféta, aki tudni fogja a teendőket. Ők maguk, nem akarom azt mondani, hogy vaktában repülnek, de nincs köztük senki, aki hitelesen meg tudja fogalmazni Isten szavát, leírni az ő akaratát életükre vonatkozóan. Igen, persze, van hagyomány és vannak az írások, de nincs egy afféle Sámuel-szerű hang, nincs egy Illés vagy egy Izajás.
Nagyon sok időt töltöttünk már a prófétákkal, így tudhatjuk, hogyan hangzik a szavuk. Mondhatnak például olyat, hogy ’ne lépjetek szövetségre Egyiptommal. Azt hiszitek, ez megment titeket, de nem fog. És ne lépjetek szövetségre más királyságokkal sem, mert ők sem fognak segíteni. Szigorúan csak az Úrban bízhattok!’
Rendkívül érdekes, ahogy itt látjuk Júdás Makkabeust a társaival együtt egyetlen szál próféta nélkül, aki megtilthatná a szövetséget Rómával. Így hát meg is kötik azt. A rómaiak jól bánnak barátaikkal és szövetségeseikkel, és még semmi jele sincs annak, hogy ez a rendszer végül egy birodalommá változik, amit egy zsarnok, diktátor császár ural majd. Most még csak egy bölcs szenátust látnak.
De mit szólna most egy próféta, ha lenne? ’Rendben, csináljátok? Ez a legjobb húzás?’ Vagy inkább azt, amit akkor szoktak mondani, amikor az Egyiptomhoz való közeledés a téma? Mondaná-e, hogy lassabban a testtel? Hogy ne lépjetek szövetségre velük, mert rabszolgasorba fognak titeket taszítani? Ugyanis ez történik majd, de ez még odébb van.
Tehát az 1 Makkabeusok nyolcadik fejezete volt ma, holnap pedig jöhet a kilencedik. Ma még viszont itt vár ránk a Sirák fia 22-23 is a bölcsességről, a balgaságról és az önuralomról. Ó, micsoda hihetetlen ajándék, hogy ezzel tölthetjük az időnket! Elmélkedhetünk a bölcsesség értékéről és a balgaság hiábavalóságáról. Nemcsak azzal van a gond, ha valaki balga, hanem azzal is, ha valaki balgákkal időzik. Sirák fia így szól: „Hét napig szokás a halottat gyászolni, a gonoszt és balgát életük minden napján” (Sir 22,12). Előtte még ezt is mondja: „a balga esete rosszabb a halálnál” (Sir 22,11). És hozzáteszi: „Ostoba emberrel ne sokat beszélgess, a balgával pedig ne igen érintkezz. Óvakodjál tőle, nehogy bajba kerülj, s beszennyezd magadat, mikor találkoztok. Kerüld el őt, akkor nyugalmat találsz, és nem bosszankodsz ostobasága miatt” (Sir 22,13).
Ezt mi is megszívlelhetjük mindennapjainkban. Igyekezhetünk minőségi emberekkel körülvenni magunkat. Van egy mondás, amire nem emlékszem már, kitől származik1, de így szól: „Annak az öt embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd.” Ez röviden összefoglalja a Biblia szavait: „Ostoba emberrel ne sokat beszélgess, a balgával pedig ne igen érintkezz. Óvakodjál tőle, nehogy bajba kerülj!” (Sir 22,13).
És mi van a médiával? Lehetnek úgynevezett „barátaink” a sorozatokban vagy más műsorokban is, ez a figura vagy az a társaság a tévében vagy a moziban, amelyet újra meg újra látunk és nézünk. Vajon megkérdezzük-e magunktól, hogy ezek az emberek inkább bölcs életet élnek vagy ostobát? Mi van, ha az utóbbit? Mi meg rendszeresen hagyjuk, hogy butaságokkal beszéljék tele a fejünket!
Az is lehet, hogy nem a sorozatok alakjait csodáljuk, hanem az őket játszó színészeket, netán azokat, akik a történeteket írják. Talán mégis jobb lenne, ha mégsem „barátkoznánk” ilyen személyekkel, hiszen esetenként nagyon más értékeket vallanak, mint mi. Ezzel nem azt mondom, hogy nem szeretetre méltók, sem azt, hogy egy percet sem szabad rájuk szánni. Jézus értük is meghalt, és nem hiába. Mégis: a kapcsolódásainkon múlik, hogy a bölcsességet vagy a butaságot engedjük-e be napi szinten az életünkbe. Úgy gondolom, ez nagyon jó téma a lelkiismeret-vizsgálathoz.
Még pár dolog így végezetül. „Ki állít őrszemet a szám elé, és ki tesz jól záró pecsétet ajkamra, nehogy ravaszul szóljak és a nyelvem a vesztemre legyen?” (Sir 22,27). Ezzel zárul a fejezet.
„Őrszemet a szám elé.” Ez a 141. zsoltárra emlékeztet: „Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” (Zsolt 141,3). Mily gyakran kell óvakodnunk attól is, amit mi magunk mondunk ki, és nemcsak attól, ami minket elér! Szeretem ezt a gondolatot is: „Ki forgatja a korbácsot az elmém felett, a bölcsesség fenyítő botját a szívem felett, hogy ne részesüljenek hibáim kíméletben, és ne maradjanak bűneim büntetlenül? Hogy ne gyarapodjék hebehurgyaságom, és a bűneim ne szaporodjanak?” (Sir 23,2-3). Másképpen szólva: ’Uram, bárcsak fegyelmezettebb lennék! Korbácsot kívánok a gondolataim fölé, a bölcsesség fegyelmét elmém fölé. Mindezt azért, hogy ne kövessem el újra meg újra ugyanazokat a hibákat, melyek gyarapodó butaságomról mesélnek, hogy aztán bűneim maguk alá ne gyűrjenek! Inkább így szólnék: Uram, fegyelmezd meg elmémet! Gondoljon gyönyörű dolgokra, szívem pedig forduljon a jó felé, hadd hozzak bölcs döntéseket!’
Utolsó megjegyzés. A 23. fejezet vége felé fogalmazódik meg a kérdés: ’Ki lát engem?’ „A férfi, aki vétkezik ágyában, azt gondolja magában: ’Ugyan ki lát engem? Betakar a sötét, elrejtenek a falak, senki sem lát engem, miért félnék hát vétkezni? A Magasságbeli nem ügyel vétkemre.’” (Sir 23,18). Ez bármilyen bűnről is szólhatna. Rengeteg van, amit személyesnek tartunk, amik csak ránk tartoznak, úgy mondjuk, magánügyek. De a bűn sosem magánügy! Lehet, hogy csak mi tudunk róla, de a bűn akkor sem lehet magánügy. Jézus mondja: „Nincsen olyan rejtett dolog, ami le ne lepleződnék, és olyan titok, ami ki ne tudódnék. Ezért tehát amit sötétben mondtatok, azt világosban fogják hallani, és amit a belső szobákban fülbe súgva mondtatok, a háztetőkről fogják hirdetni” (Lk 12,2-3).
Ne feledjük azt sem, hogy Isten mindig velünk van! Ez nagyon vigasztaló. Ha meggyőződünk róla, ki tudjuk mondani: ’Rendben, Istenem, ha te velem vagy mindig, akkor hát hadd járjak jelenléted fényében! Hadd éljek igazságod világosságában! Hadd legyek bölcsességed ragyogásában!’ Ennek ellenére oly sokan mégis az ostobaságot választjuk.
’Istenem, ne engedd, hogy titkos bűneim kitudódjanak! Személyes bűnömet ne tudja meg más! Sőt mindenekelőtt, őrizz meg engem, Uram, a bűnbeeséstől! Mindig tarts meg akaratodban!’
Ez lesz mára az imánk, mert arra lettünk teremtve, hogy világosságban járjunk, hogy a fényben éljünk! Azt kérdezzük: „Istenünk, mit mondana prófétád a zsidóknak, akik Rómával és veled egyszerre kötnek szövetséget? Mit mondanának prófétáid nekünk, amikor ostobaságokkal engedjük elárasztani életünket?’ Küzdünk az ingerrel is, hogy kimondjuk a szánkkal, ami a szívünkön van, de helyette inkább így szólunk: ’Uram, állíts őrszemet a szám elé, amikor hajlamos vagyok feledni jelenlétedet a kísértés idején, és akkor is, amikor elkóborolnék tőled!’
Így imádkozunk hát az Úrhoz, és én is így imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok ti is értem! Alig várom, hogy holnap is találkozzunk!
1Az eredeti idézet Jim Rohntól származik, aki önerőből lett dúsgazdag és sikeres szerző. (A ford.)
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Gergő, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
288. nap, Harc a pletyka ellen, 1Mak 7, Sir 19-21, Péld 22,22-25 (2025.12.17., szerda)
Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged! Hálát adunk ma neked! Köszönjük, hogy a helyes irányba vezetsz minket! Segíts, hogy ne csak tudjuk a jó utat, hanem aszerint éljünk is! Urunk Istenünk, tudjuk, hogy a kegyelmed valóságos, de nem mindig tudunk a szerint élni, amire vezet. Segíts, hogy ne csak ismerjük a törvényeidet, az akaratodat, a bölcsességedet, hanem hogy bölcsek is legyünk a való életben, és a Te akaratod és törvényeid szerint éljünk – ma és minden nap. Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Ma a Makkabeusok első könyvét folytatjuk. Emlékeztek, amikor olvastuk a Krónikák könyveit, a Királyok könyveit, Józsue könyvét és a Bírák könyvét? Ezekben a könyvekben jöttek a királyok majd eltűntek, majd jöttek új királyok és azok is elbuktak. Itt is felemelkednek a királyok, majd elbuknak (most a görög oldalon), de a zsidók még mindig kitartóan folytatják a harcot.
Most Szeleukosz fia, Demetriusz a király Nagy Sándor örökségének keleti részén, ami elég nagy hatalomnak számított. Megölette Antiochuszt – így végezte a zsidók nagy sanyargatója – és hadvezérét, Liziászt. Saját hadai élén pedig elküldte Bakchideszt, hogy folytassa a háborút az izraelitákkal szemben. Mit tesznek a zsidók és mit tesz Júdás Makkabeus? Mindig imádkoznak a csata előtt. Nagy bölcsesség jelenik itt meg, amiről már sokszor hallottatok tőlem, hiszen nem a test és vér ellen harcolunk, hanem a fejedelemségek és a hatalmasságok ellen (vö. Ef 6,12).
Nekünk keresztényeknek muszáj így imádkoznunk: ’Uram, a csata a tiéd és a győzelem is a tiéd!’ Vagyis az Úr nevét kell segítségül hívnunk minden csata előtt. Mi mindannyian ebben a szellemi harcban veszünk részt.
Sirák fia könyvének 19. fejezete hihetetlenül tetszik nekem. A bölcsesség lelki küzdelmeit mutatja be, szembeállítva az okosságot a gonoszsággal. Nagyszerű ez a vers, például: „Ne mondd soha tovább, amit más mond neked, akkor neked sem okoz kárt soha senki” (Sir 19,7). Vagy ez előtt: „Könnyelmű, aki túl hamar megbízik (valakiben)” (Sir 19,4). Már beszéltünk erről, hogy előbb ki kell próbálni az emberek megbízhatóságát, aztán szavazhatunk nekik komolyabb bizalmat. „Aki örül a gonoszságnak, azt elítélik, de aki a pletykát gyűlöli, elkerüli, ami gonosz” (Sir 19,5). Vagyis, aki örül a gonoszságnak, azt el fogják ítélni. Van, amikor örülünk a gonoszságnak, például amikor valaki bűnt követ el. Néha annak örülünk, amikor mások bűne kiderül. Mondjuk, amikor nem bírjuk azt az embert. Nem csak azért örülünk, mert kiderült az igazság, hanem egy kicsit bosszúból is. Végre mindenki megtudta, hogy nem is annyira jó ember az a valaki. Éljen! Egy kis öröm támad itt belül. Aztán olvassuk a Szentírást, hogy ’aki örül a gonoszságnak, azt el fogják ítélni’. Meg hogy ’soha ne add tovább, amit neked mondtak’.
Ez a vers is nagyszerű: „Ne szólj barátodról, se ellenségedről, s ha nincs károdra, akkor ne nyilatkozz. Mert aki meghallgat, óvakodik tőled, és adott időben gyűlölettel néz rád” (Sir 19,8). A következő is fantasztikus: „Ami füledbe jut, az veled szálljon sírba” (Sir 19,10). Ha hajlamos vagy a pletykálkodásra, akkor ez a fejezet neked szól… Majd így folytatja humorosan: „ne aggodalmaskodj, nem fogsz szétpukkadni” (Sir 19,10) – mármint, ha nem adod tovább, amit meghallottál. „Egyetlen szó miatt gyötrődik a balga, mint a szülő asszony a magzata miatt. Mint a nyílvessző, mely a combjába fúródott, olyan a szóbeszéd a balga szívében” (Sir 19,11-12). Milyen igaz! Mindig ott van kísértés. Ne pletykálj, ne add tovább! Hányszor előfordult már ez velünk is!
Így folytatódik: „Kérdezd meg barátod… Kérdezd meg szomszédod… Beszélj barátoddal, mert sok a rágalmazó” (Sir 19,13). Vagyis azt kérdezd meg előbb személyesen, akiről a hírek jönnek; add meg az esélyt, hogy valami jót hallasz. Add meg az esélyt a jónak.
A szerzeteseknek, akik kolostorban élnek, van egy alapszabályuk, hogy először mindig a jót feltételezzék a testvéreikről. Szerintem ez egy nagyon bölcs útmutatás nekünk, attól függetlenül, hogy kolostorban élünk-e, vagy otthon a családunkkal. Sirák fia is ezt mondja. ’Kérdezd meg a barátodat, mert lehet, hogy nem is tette azt, amit mondanak róla.’ Nagyon sok bölcsesség van ebben a fejezetben.
Még egy utolsó gondolatot szeretnék kiemelni, mert fontos a bölcsességnek ezeket a kincseit újra és újra forgatni az elménkben. Leírni is nagyon hasznos ezeket, akár egy lapra vagy egy jegyzetfüzetbe, magunknak, a gyermekünknek, unokaöcsénknek vagy bárkinek.
A 20. fejezetben a bölcsességről és a bölcs beszédről van szó. „A balga szájából semmibe sem veszik a közmondást, mert nem akkor mondja, amikor kellene” (Sir 20,20). Mennyire igaz! Ha egy balga rosszkor mond egy bölcs mondást, akkor annak semmi értelme, abban nincs bölcsesség. Lehet hasznos egy mondás, de nem ott és nem akkor. Nagyon okosnak kell lennünk. A józan ész, az okosság ajándéka segít, hogy a jót jókor és jól tegyük. Ezért a bölcsesség és a józan ész erénye is nagyon gyakorlatias.
Nagy ajándék, ha megvan a megkülönböztetés ajándéka, és a jót jókor és megfelelő módon tesszük. Nem csak magunknak ajándék ez, hanem a körülöttünk lévő embereknek is.
A beszédnek most vége, mert Isten Szava a szívünkben és a fülünkben van. Isten Igéje formálja a látásunkat és a beszédünket, a tekintetünket és a szeretetünket, egymás felé és az Úr felé.
Imádkozom értetek, kérlek ti is imádkozzatok értem!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
287. nap, Eleazár feláldozza magát – 1Makk 6, Sir 16-18, Péld 22,17-21 (2025.12.16., kedd)
Mennyei Atyánk hálát adunk neked, hálásak vagyunk Igédért! Köszönjük, hogy kibontod előttünk Izrael népének történelmét és továbbra is formálsz bennünket Sirák fia bölcsességével! Kérünk, add meg nekünk kegyelmedet a mai napon és minden nap, hogy hozzád tartozhassunk, és mindenben, amit teszünk, a Te dicsőségedet szolgáljuk! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Szóval, újabb csaták a Makkabeusok könyvében. Meg szeretném világítani, hogy mi is történik itt. Elképesztő, ami a zsidók és a görögök között zajlik. Nyilvánvalóan rengeteg politikai intrika van jelen. Ekkor Nagy Sándor birodalma már rég fel van osztva, hiszen már halála után megsztozott rajta a négy hadvezér. Háborúk és tragédiák sora következik; ezt látva el tudom képzelni, mennyire nehéz egyben tartani egy birodalmat, amikor mindenfelé háborúzni kell. Antiochosz is ebben a realitásban él, ugyanígy Liziász és mindazok, akik a zsidók ellen harcolnak, miközben számos más nép ellen is küzdenek sok különböző fronton.
A Bet-Zacharjánál történő csata nagyon ’menő’. Azért mondom, hogy ’menő’, mert van egy jelenet a hatodik fejezetben, ahol az auaráni Eleazár elefántok ellen harcol. Emberek, ez nem a Gyűrűk Ura, hanem valódi történelem! Elefántok ellen harcolnak – megáll az eszem! Amikor Eleazár látta, hogy az egyik állat, az egyik elefánt királyi páncéllal van felszerelve, magasabb volt mindegyiknél, azt gondolta, hogy a király ül rajta. Tetszik, ahogyan a szerző fogalmaz: „Feláldozta hát magát, hogy megmentse népét, magának pedig örök hírnevet szerezzen” (1Mak 6,44). Bátran berohant a csatasor közepébe, hogy elérje az elefántot. Gondoljatok bele: ezek a csatasorok… ahogyan le vannak írva: „Amikor a nap visszaverődött az arany- és bronzvérteken, még a hegyek is tündököltek; úgy világítottak, mint a fáklyák” (1Makk 6,39). Itt van ez az ember, Eleazár, aki berohan közéjük, embereket öl meg jobbján és balján, azok kettéválnak előtte, mindkét oldalon. Az elefánt alá jut, alulról ledöfi, megöli – az állat a földre zuhan, és őt is maga alá temeti – ez drámai. Magatok elé tudjátok képzelni a jelenetet, amikor olvassátok ezeket a szavakat.
A zsidók azonban nem bírtak a hatalmas sereggel, visszavonultak a megerősített Sionba, amit az ellenség hosszan ostromolt. Végül már a görögöknek is sürgős lett, feltételeket kínáltak a zsidó védőknek, amit azok elfogadtak, és úgy tűnt, minden rendben lesz. Többek között megegyeztek a zsidók szabad vallásgyakorlatában, ami miatt az egész konfliktus kitört. De amikor a görögök bevonultak Jeruzsálembe, felmentek a Sion hegyére, és látták, hogy Júdás Makkabeus és testvérei, valamint Izrael népe mennyire megerősítették azt, hozzáfogtak lerombolni a falait körös-körül. Sikerült is teljesen lerombolniuk, majd sietve eltávoztak. Az ember azt gondolja: hát, ez aljas, tisztességtelen húzás, különösen azután, hogy már békés megállapodást kötöttek a zsidó néppel.
Ahogy előrehaladunk a történetben, további harcok jönnek még a görögök ellen, de közben a zsidó nép Róma felé is tekint, és felmerül bennük, hogy esetleg szövetséget kössenek Rómával. Gondoljuk ezt át nemcsak a történelmi összefüggésben, nemcsak Izrael népének történelmeként, sőt nem is csupán Jézus korának előkészítéseként, hanem Dániel próféciájának tükrében. Emlékeztek rá? Nebukadnezár király hatalmas szobrot látott: arany fejjel, ezüst mellkassal, bronz és vas testtel, vasból és agyagból készült lábakkal. Dániel pedig azt mondja Babilon királyának: „Te vagy az arany fő” (Dán 2,38). Ezután jön egy másik birodalom: a perzsák – ők az ezüst királyság. Majd jönnek a görögök, a bronz királyság, és végül a rómaiak, a vas királyság. És látjuk, hogy mindez itt, a Makkabeusok könyvében bontakozik ki.
Valóban figyelemre méltó, ahogy egyre nyilvánvalóbb minden.
Azt hiszem, már említettem, hogy a Makkabeusok második könyvében majd több részletet is megfigyelhetünk az eddig hallottakkal kapcsolatban is. A Makkabeusok első könyvében sok az akció, nagy hadmozdulatokat, sok csatát látunk. A második könyvben inkább személyes történetekbe nyerünk betekintést. Néha a nagy csatákról hallunk, és ez rendben van: ez történelem, fontos ismernünk. Ugyanakkor az egyszerű emberek történetei – akik hűségesek voltak vagy éppen hűtlenek – szintén fontosak számunkra. Ezeket is hallanunk kell, mert tanulhatunk belőlük – ráadásul ez mind része Isten igéjének.
Ha már a hűtlenségről beszélünk, lapozzunk Sirák könyvéhez, a 16. fejezethez. Ez így kezdődik: „Mit sem érő utódtól ne kívánj sokat, ne örülj fiaidnak, ha semmirekellők. Bármily nagy a számuk, ne légy büszke rájuk, ha az Úr félelme nem lakozik bennük” (Sir 16,1-2). Ha sok gyermeked van, ne örülj nekik, hacsak nincs meg bennük az Úr félelme. Ez egy nagyon erős gondolatmenet. A szerző tovább folytatja – és tudatosítsuk – ezek egy apa szavai a fiához, egy szülő beszél a gyermekéhez. Kihallom ebből a szülő hangját: ’Az egyetlen dolog, amit mindennél jobban akarok tőled, az az, hogy ne csak erős legyél, ne csak gazdag és sikeres. Azt akarom, hogy szent legyél! Azt akarom, hogy az Úrhoz tartozz!’
Lehetnek szülők, akiknek a gyermekei nem járnak az Úrral, és lehetnek gyermekek, akiknek a szülei nem járnak hitben. És sokszor csak azt érezzük: ’Annyira szeretem őket. Bárcsak ismernék az Urat, bárcsak ismernék Krisztust! Bárcsak ismernék az Ő szeretetét irántuk, és vele járnának’. Megértjük ezt a fájdalmat. Itt van a szerző: egy szülő beszél a gyermekéhez. Sokféleképpen lehet ezt érteni, értelmezni. De az egyik értelmezés szerint szinte halljuk, ahogy a szülő azt mondja: ’Azt akarom, hogy tudd, mennyire fontos ez. Itt állok, a gyermekemhez szólva, és lehetne tucatnyi gyermekem, lehetne akár ezer is – de ha nem járnak az Úrral, egyet sem kívánnék.’ Ez egy drámai megfogalmazás arra vonatkozólag, hogy mennyire fontos az Úrral járni. Értitek, mire gondolok? Azt hiszem, közülünk sokaknak vannak olyan családtagjaik, akik nem az Úr útján járnak, és mélyen együtt tudnak ezzel érezni. Ezért imádkozunk továbbra is ezekért a családtagokért, imádkozunk magunkért és egymásért, mert tudjuk, hogy bármelyikünk elfordulhat az Úrtól.
A továbbiakban ezt olvassuk Istenről: „Szabad folyást enged irgalmasságának; a tettei szerint fizet mindenkinek” (Sir 16,14). Ez emlékeztet minket arra, hogy mindannyian ítélet alá kerülünk. Így folytatódik: „Ne mondd: ’Elrejtőzöm, nem talál meg az Úr; fent a magasságban ki törődik velem?’” (Sir 16,17). Ahogy már sokszor elmondtuk, a próféták újra és újra rámutattak erre a kísértésre: ’Á, a bűneim – nem olyan nagy ügy. A tetteimnek nincs olyan nagy jelentősége. A döntéseim nem számítanak igazán. Miért érdekelné Istent, hogy mit teszek az életemmel?’ Pedig itt van Isten igéje, és a próféták szavai, amelyek újra meg újra visszatérnek ehhez a valósághoz: Isten mindent lát, és minden érdekli. Lát téged, és törődik veled és lehetőséget ad a megtérésre. Ezt olvassuk: „Az útjaik mindig előtte vannak, nincsenek elrejtve a szeme elől” (Sir 17,15), majd néhány sorral lejjebb: „A bűnbánóknak megnyitja a visszatérés útját, s bátorítja, akik reményüket vesztették” (Sir 17,24). Szintén nagyon fontos számunkra, hogy meghalljuk: mindannyian megtérésre vagyunk meghívva, mindannyian arra vagyunk hívva, hogy az Úrhoz tartozzunk, és arra, hogy bölcsek és szentek legyünk.
A bölcsességi könyvek annyira gazdagok, hogy megérdemlik, hogy újra és újra, alaposan átnézzük őket, és imádságosan elmélkedjünk rajtuk, amikor csak van rá lehetőségünk.
Van két érdekes megjegyzés a 18. fejezetben. Így szól az apa: „Fiam, jótettedhez ne fűzz ócsárló szót, sem adományodhoz bántó beszédet” (Sir 18,15). Ez találó. Amikor ajándékot adsz, legyen az következetes: mert igen, van olyan, hogy adok neked valamit, de kelletlenül. Adok ajándékot, de szarkasztikus megjegyzéssel. Adok, de cserébe elvárásaim vannak, amik neked kellemetlenek. Adok ajándékot, de olyan módon, ami nem tisztel meg téged, hiszen az ajándéknak tiszteletet kellene kifejeznie. Ezért legyen egységben a szó és az ajándék. Legyen mind a szó, s mind, amit adok, valódi ajándék.
Mai utolsó megjegyzésem! Az apa ezt mondja: „Gondoskodj magadról, míg meg nem betegszel. Mielőtt megbetegszel, alázd meg magadat, s ha bűnös vagy, mutasd ki: meg akarsz térni. Fogadalmad váltsd be, ne tartson vissza semmi, ne halálod napján várd, hogy megigazulj” (Sir 18,19-21). Van ebben valami nagyon egyszerű és nagyon bölcs: mielőtt egy helyzetbe kerülsz, mielőtt döntést hozol, mielőtt cselekszel – gondolkodj! Hallgass, mielőtt beszélsz! Azt hiszem, ez olyasmi, amit én magam is tanulhatok, amit a saját életemben is gyakorolnom kell.
Hű, emberek, itt vagyunk: a 287. napon. És azt kell mondanom, ajándék ez az út! Ugyanakkor sok szempontból küzdelmes is, igaz? Mert bár a Makkabeusok első könyvében és Sirák könyvében is rengeteg bölcsesség és elképesztő történet van, de néha nehéz megtartani a fókuszt. Ezért csak szeretném, ha tudnátok: imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem ti is, hogy továbbra is igent tudjunk mondani az Úrnak. Isten áldjon benneteket!
(Mark Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
286. nap, Harcoljunk, hogy Isten válasszuk! – 1Mak 5, Sir 13,14-15, Péld 22,13-16 (2025.12.15., hétfő)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged! Hálát adunk neked a mai napért! Köszönjük az Igédet, köszönjük a bölcsességedet! Segíts, kérlek, a Te szemeddel látni az életet! Segíts, hogy úgy láthassunk téged, ahogy kinyilatkoztattad magad nekünk! Segíts, kérlek, tisztán látnunk saját magunkat, hogy tudjuk, ki vagy Te, kik vagyunk mi, és hogy felismerjük a Te akaratodat ma és mindennap! A mi Urunk Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Nos, Makkabeus Júdás még mindig főszerepben van, amint látjuk, de mit is csinál? Mi is történik itt voltaképpen? Emlékeztek, Nagy Sándor felosztotta a birodalmát, aztán jött Antiochusz Epifanész, ez a gonosz fickó. Most pedig látjuk Makkabeus Júdást, aki Antiochusz Epifanész távollétében felszabadítja Izrael népét. Ez egy elég erőszakos dolog. Újra mondom, amit tegnap: könnyű kimondani, hogy ’Persze az Úr Izraellel volt, amikor bevonultak az Ígéret földjére!’. Viszont ugyanezt sokkal nehezebb kimondani egy időben közelebbi háborúskodásra. Néha könnyebb megemlékezni arról, hogy a zsidók erőszakkal törölték el a kánaánitákat, a jebuzitákat, a moábitákat, az ammonitákat és a hivvitákat, de sokkal nehezebb elfogadni ugyanezt a későbbi időkre nézve. Ó, azok a véres harcok… Hallani is nehéz róluk!
Emlékezzünk: sebzett és megtört világban élünk. Mit is látunk itt? Jöttek a görögök és minden módon pusztítani kezdték a zsidó népet. Azért jöttek, hogy kiirtsák a hűségeseket. Amint ebben a fejezetben is olvashatjuk, a pogányok azon voltak, hogy mind egy szálig lemészárolják őket! Ekkor lép színre Makkabeus Júdás. Azt is mondhatjuk, hogy ez tulajdonképpen védekező háború. De valójában függetlenségi háború, szabadságharc. Itt az Egyesült Államokban van arról fogalmunk, mit jelent a függetlenségért harcolni. Létezik olyan, hogy a szabadságért vívott háború. Még akkor is, ha a háború szörnyű dolog! A szabadság mégis jó, és megéri harcolni érte, nemcsak a saját szabadságunkért, vagy a családunkért, hanem azért is, hogy legyen szabad és méltó istentiszteleti helyünk. És ez itt a lényeg, hogy szabadon, szabad népként élhessenek újra. Nemcsak azért, hogy újra szabadok lehessenek, hanem hogy újra az Úristenhez tartozzanak! Erről szól tehát a Makkabeusok első könyvének az eleje.
Tehát a Makkabeusok brutális egy könyv. A hithű zsidókkal is elképzelhetetlen kegyetlenséggel bánnak benne. Talán emiatt volt arról szó, hogy Mel Gibson forgatókönyvet ír belőle (lehet, hogy meg is írta), hogy film készülhessen Makkabeus Júdás csatáiról. Tudjátok, a korábbi filmjei, A rettenthetetlen vagy A hazafi, rendkívül erőszakosak… Itt ez a rendkívüli bibliai történet: erőszakos, de fontos! Nagyon fontos a számunkra.
Szintén igen fontos a Sirák fia 13. fejezetében a „javak helyes élvezete”: hú, tényleg lényeges az anyagiak kérdése, de az sem mindegy, hogy mivé leszünk a kapcsolataink következtében! A 13. fejezet legelső verse roppant érdekes: „Aki szurokhoz nyúl, szurkos lesz a keze” (Sir 13,1). A szurok olyan, mint a kátrány – tudjátok, ragadós és lemoshatatlan! „Aki szurokhoz nyúl, szurkos lesz a keze, aki dölyfössel barátkozik, ahhoz lesz hasonló” (Sir 13,1). Milyen jó felismernünk, hogy az emberek dolgai átragadnak ránk! Azért mégy erényes emberek közé, mert azt akarod, hogy abból rád is ragadjon valami. Nem feltétlenül jó ötlet gonoszokkal lenni, mert akkor abból ragad rám valami. Ha alázatosokkal vagyok, abból ragad rám valami, ha pedig gőgösökkel, akkor abból. Szerintem ez nagyon érdekes.
A 14. fejezetben – hányszor kell ezt mondanom Sirák fia könyvénél és a Bölcsesség könyvénél is majd… Minden egyes sor kincsesbánya, érdemes a szívünkben forgatni őket! A 14. fejezet 11. versében van egy kis szakasz, ami elég meglepő szerintem: „Fiam, ha van miből, ne sajnáld magadtól” (Sir 14,11). [Vagy más fordításban: „Fiam! Ha van miből, tégy jót magaddal” – ez közelebb áll az angolhoz.] Várjunk csak, mi is ez? Eddig arról volt szó, hogy ‘Légy körültekintő, esetleg tagadj is meg magadtól bizonyos dolgokat’, de a Sirák 14,11-ben ez áll: „Fiam, ha van miből, ne sajnáld magadtól” (Sir 14,11). Ebben is micsoda bölcsesség van! Nemcsak az, hogy tartsd jól magad, hanem a saját mértéked szerint („ha van miből”) – vagyis ne költs többet, mint amid van, és „vidd el az Úrnak az adományt, amit kíván tőled.” (Sir 14,11). Vagyis így teljes a kép: „Fiam, ha van miből, ne sajnáld magadtól, és vidd el az Úrnak az adományt, amit kíván tőled” (Sir 14,11).
Ez is annyira jó: „Ne felejtsd, a halál nem várat magára, s nem tudod, milyen szövetség áll fenn az alvilággal” (Sir 14,12). A vége egyszerűen azt jelenti, hogy a halál nem fog senkire se várni: akár gazdag vagy, akár szegény, akár gondoskodtál magadról, akár nem, a számodra megszabott idő elteltével menned kell.
Ezt nagyon szeretem: „Tégy jót barátoddal, mielőtt meghalnál, ajándékozd meg, ahogyan csak tudod. Ne vond meg magadtól a ma boldogságát, és vedd ki részedet az élvezetekből” (Sir 14,13-14). Hű! Úgy értem: legyünk őszinték! „Ne vond meg magadtól a ma boldogságát” (Sir 14,14). Hányszor töltjük a napjainkat aggodalommal telve; tele mindenféle dologgal, ami elfojtja az isteni életet bennünk, megvonva magunktól „a ma boldogságát”! Hány napunk lehetne boldog, ha hagynánk! Ha hagynánk, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell, békésen és örömmel munkálkodva – vagy éppen megpihenve. Ez tulajdonképpen egy döntés, amit meg kell hoznunk!
És ez az utolsó, amiről beszélek a 15. fejezet kapcsán, ami az ember szabadságáról szól. A 11. versben ez áll: „Ne mondd: ’A bűnöm az Úrtól származik’, mert ő nem hoz létre semmit, amit gyűlöl. Ne mondd: ’Bukásomat neki köszönhetem’, mert gonosz emberre neki nincs szüksége. Az Úr gyűlöl mindent, ami rossz” (Sir 15,11-13). Ez ugyanaz, mint amit Jakabnál is olvashatunk: „Senki se mondja, aki kísértést szenved: ‘Isten kísért’, mert Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit” (Jak 1,13).
A 14. versben meg ez áll: „Ő teremtette a kezdet kezdetén az embert, és saját döntése hatalmába adta. Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad” (Sir 15,14-15). Ez mind a Teremtés könyvéig megy vissza. Emlékeztek, amikor Káinnak rossz napja volt, féltékeny volt az öccsére, Ábelre és bosszút akart állni rajta. Nem, mintha Ábel tett is volna bármit ellene, de Káin féltékeny volt! Isten pedig így szól: ’a bűn egy démon, egy szörny, egy sárkány, aki az ajtód előtt leselkedik, de te legyőzheted!’ Ugyanez van Sirák fiánál is: „Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad” (Sir 15,14-15). Ez ment meg téged! Ha bízol Istenben, élni fogsz!
„Eléd öntötte a tüzet és a vizet, amire vágysz, az után nyújtsd a kezed. Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának. Mert igen gazdag az Isten bölcsessége, erős a hatalma, s mindig lát mindent” (Sir 15,16-18). Ez a valóság mindannyiunk számára: Isten azért teremtett, hogy a mennybe jussunk, de a választás lehetőségét a kezünkbe teszi. Nyújtsd a kezed a mennyország felé vagy a pokol felé! Azt kapod, amit választasz! Isten lehetővé tette, hogy a mennybe jussunk Jézus élete, halála és feltámadása által. Isten megnyitotta a mennyország kapuját, elérhetővé tette számunkra! De azt is mondja: ’nyújtsd ki a kezed azután, amire vágysz, és azt fogd kapni, amit választasz’! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, srácok, de én a mennyet akarom, én Jézust választom! Én Istent választom, bár ismerem magam, és tudom, hogy mindannyiunknak minden pillanatban meg kell vívni a harcot, hogy Istent válasszuk, minden egyes sejtünkkel! Ezért imádkozzunk egymásért! Én is imádkozom értetek, ti is imádkozzatok, hogy mindannyian a mennyet válasszuk! Isten áldjon!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)