285. nap, A Hanuka története – 1 Mak 4, Sirák 10-12, Péld 22,9-12 (2025.12.12., péntek)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk és áldunk téged! Köszönjük ennek a napnak, és igéidnek minden ajándékát! Köszönjük Makkabeus Júdás és a hozzád hűséges zsidók történetét, akik érted harcoltak. Tudjuk, hogy Makkabeus Júdás és testvérei küzdöttek a görögök ellen, de azt is tudjuk, hogy a mi csatáink nem a test és a vér ellen folynak, hanem a fejedelemségek és a hatalmasságok ellen. Úgy, mint Makkabeus Júdásnak, nekünk is adj győzelmet, amikor a fejedelemségek és a hatalmasságok ellen harcolunk. Általad megfutamítjuk a Sátánt. Te adsz győzelmet nekünk a világ gonoszságával szemben, a Te Fiad, Jézus Krisztus által. Az Ő nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ma a Makkabeusok első könyvének a negyedik fejezetét olvastuk. Talán ráismertetek, hogy ez a Hanuka története, de lehet, hogy csak a végén ugrott be, hogy miről is van szó.  Makkabeus Júdás harcba vezette Izrael népét Gorgiásszal, a görögökkel szemben. Hihetetlen, de a sokkal kisebb zsidó hadsereg legyőzi a többezres gyalogsággal és erős lovassággal felvonuló ellenséget. Hogyan és miért történt ez? Ugyanazon oknál fogva, amiért régebben legyőztek más népeket: mert velük volt az Isten. Isten harcolt értük. 

Ez az esemény csak bő százötven évvel történt Krisztus előtt, vagyis időben hozzánk is közelebb. Mindig könnyű a régmúltra hivatkozni, hogy mi történt Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal vagy Józsuéval amikor beléptek az Ígéret földjére. A régi időket mindig lehet emlegetni, hogy ’igen, annak idején, amikor Józsue vagy akár Dávid győzelmet aratott a csatákban’. De amikor az események már az általunk jól ismert korokhoz közelítenek, akkor rácsodálkozhatunk, hogy a zsidóknak micsoda kitartó bizalmuk volt Isten felé. Alig több, mint 150 évvel járunk Jézus előtt, és Isten nagyszabású beavatkozásait szemlélhetjük, mint a régmúlt időkben!

Megdöbbentő, ahogy a valóságot látjuk, ha Isten szemén keresztül nézzük az eseményeket. Nagyon más, mint ahogy mi, pusztán emberi szempontból meg tudjuk ítélni azokat. Mi magunk általában a hatalom, a politika vagy a jelenlegi történelem szemszögéből nézzük az életünket, és ez gyakran elkeserít minket. Aggodalmaskodunk, mert a politikára, az uralkodó kultúrára vagy más emberekre fókuszálunk, ahelyett, hogy azt mondanánk: ’Istenem, mutasd meg, hogy Te most mit teszel itt! Mert tudom, Istenem, hogy Te minden helyzetben, mindenben és mindenkor munkálkodsz’. Ha én ezt nem veszem észre, akkor egy nagyon fontos részét mulasztom el az eseményeknek. Akkor csak a felszít látom, és nem értem meg a mélyben zajló folyamatokat. 

Az 1 Makkabeus 4-ben Isten Makkabeus Júdás segítségére siet. Jeruzsálembe mennek a zsidók, amit az ellenség részlegesen elpusztított a Templommal együtt. Vágyakoznak rá, hogy a Törvényben előírt módon imádják az Urat. Emlékezzünk vissza, hogy Nehemiás, Aggeus és Zakariás gyakran sürgette a zsidó népet, hogy menjenek, építsék fel a Templomot és Jeruzsálem falait. Makkabeus Júdásnak nem kellett mondani, ő azonnal elment Jeruzsálembe és amilyen hamar csak tudták, helyrehozták a Templomot. Majd a 4. fejezet végén látjuk a Hanuka ünnepének az eredetét, ami a Templom újraszenteléséről emlékezik meg.

Érdekes, hogy eredetileg Mózestól származnak a zsidó ünnepek, de az elmúlt két könyvben máris két új ünnep bevezetését láttuk. Eszter könyvében a Purim ünnepe, itt a Makkabeusok könyvében pedig a Hanuka ünnepe jelenik meg.  

Folytassuk Sirák fia könyvével. Remélem nem volt nagyon nehéz olvasni. Segít, ha előtted van a könyv és el tudsz időzni a verseken, mert ez olyan, mintha a Példabeszédeket egyszerre akarnád elolvasni. A Példabeszédekből ugye napi négy verset szoktunk venni, tehát most elég sűrű a Sirák fia könyvének ez a három fejezete egy napra. Lehet, hogy még nem mondtam, de a Sirák fia könyvét úgy tudjuk jól elhelyezni magunkban, ha tudjuk, hogy itt egy apa beszél a fiához. Arról tanítja a fiát, hogy miként tud bölcsen elboldogulni ebben a világban. Mindez persze Isten szava, és hozzánk is szól.

Például a 10. fejezetben ezt mondja az apa a fiának (de valójában nekünk is): „Milyen fennhéjázó a por és a hamu” (Sir 10,9). Ez érdekes, mert magunkat is megláthatjuk ebben a helyzetben. Mi is mondhatjuk, hogy ’igen ez az én érdemem, ezt én csináltam’. Magunkat tesszük a középpontba, ahelyett, hogy rájönnénk, hogy mi porból vagyunk és porrá leszünk. Tetszik ahogy Sirák fia ezt írja: „Milyen fennhéjázó a por és a hamu, pedig a belei máris undort keltők” (Sir 10,9). A görög nyelv nagyon homályosan fogalmaz, de azért érthető mire gondol. Később ezt olvassunk a népekről, királyságokról: „Lesöpri őket a földről és kiirtja: még az emlékük is eltűnik a földről” (Sir 10,17). 

Pár évvel ezelőtt beszélgettem a lelkivezetőmmel arról, hogy mivel is töltöm az időmet, és egyszer csak azt mondta: ’Tudod, miután meghalsz, senki nem fog rád emlékezni’. Mondtam, hogy ’igen tudom’. Erre ő nyomatékosan hozzátette, hogy ’senki nem fog rád emlékezni, te nem vagy egy Aquinói Szent Tamás’. Igazából nem voltam annyira meglepődve ettől. Ha olvasod a Sirák 10,17-et, azt, hogy „még az emlékük is eltűnik a földről”, rájössz, hogy valóban senki nem emlékszik a dédapáid, vagy az ő testvéreiknek a nevére. Egyszer hallottam egy érdekes gondolatot, hogy az emberek kétszer halnak meg. Először, amikor tényszerűen kilehelik a lelküket, másodszor pedig amikor utoljára ejtik ki a nevüket itt a földön. Mennyire jó ez a megközelítés, mert így talán távol marad tőlünk a büszkeség!

Majd ezt olvassuk: „Tisztelik az urat, királyt és hatalmast, de az istenfélőnél egyikük sem nagyobb” (Sir 10,24). Vannak, akik az emberek szemében hatalmasok, de valójában az istenfélők a megbecsülendők.  Ezt a verset is nagyon szeretem: „Ne játszd a bölcset, amikor dolgozol, s ne dicsekedj, amikor nélkülözöl” (Sir 10,26). Nagyon jó! 

Végül még kiemelek néhány verset: „A bölcsesség fölemeli a szegény fejét, s a főemberek között juttat neki helyet. Senki fiát ne dicsérd a szépsége miatt, s a külseje miatt ne vess meg senkit (Sir 11,2).  – Mint amikor Sámuelnek szól az Úr, hogy ne a külsőt nézze Jesse fiaiban, mert Ő a szíveket vizsgálja. A másik: „Milyen kicsi a méh a röpködők között, mégis, amit termel, az pompás édesség. A ruhádra, amit hordasz, ne légy soha büszke, és ne tetszelegj, hogyha más magasztal. Mert a Fölségesnek művei csodásak, de a ténykedését senki sem láthatja.”  –  Vagyis az a fontos, ami el van rejtve! – „Már nem egy uralkodó az utcára került, és megkoronáztak semmibe vetteket”  – Sok emberről nem is gondoltuk, hogy király lesz belőlük! – „Megvetés lett sorsa számos hatalmasnak, és sok nagyra tartott került más kezére” (Sir 11,3-6). 

A 11. fejezetben olvastunk a barátokról, az ellenségekről és egy apa tanácsairól, amit a fiának ad, hogy például ne barátkozzon feltétlenül mindenkivel. 

„Amíg utána nem jársz a dolognak, ne kárhoztass senkit, vizsgáld ki az ügyet, csak azután korholj. Addig ne felelj, amíg mást meg nem hallgatsz, és ne beszélj bele a más beszédébe” (Sir 11,7). Ez is mennyire igaz. 

És mit szóltok ehhez? „Ne vitázz olyasmin, amihez nincs közöd” (Sirak 11,9)! Milyen gyakran előfordul, hogy olyan dolgokban fontoskodunk, amihez nem is nagyon értünk. Csak mindenbe beleütjük az orrunkat. Ezt mondja az Úr: „Fiam, ne vágj bele sokféle üzletbe” (Sir 11,10). Foglalkozz azzal, ahová az Úr hív szeretni, szolgálni és élni.

Remélem, segít nektek ez a pár gondolat Sirák fia könyvének olvasásában. Minden nap három fejezetet veszünk – mára befejeztük. Imádkozom értetek. Kérlek imádkozzatok értem is!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

284. nap Bűnre vezető alkalom – 1Mak 3, Sir 7-9, Péld 22,5-8 (2025.12.11., csütörtök)

Mennyei Atyánk, magasztalunk és dicsőítünk Téged! Köszönjük ezt az ajándékot, hogy elmondod nekünk a történetünket a Makkabeusok könyvében – talán a mi történetünket, amit még nem is ismerünk! Köszönjük azt is, hogy megadod nekünk bölcsességedet, hogy éjjel-nappal elmélkedhessünk törvényeden! Elmélkedhetünk bölcsességeden minden időben és növekedhetünk a bölcsek bölcsességében! Hálát adunk neked és dicsérünk Téged Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Van néhány nagyon jó igeversünk mára a Példabeszédek könyve 22. fejezetéből:

„Mutasd meg a fiúnak, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz” (Péld 22,6). Tudjuk, hogy ez nem garancia, de azt is tudjuk, hogy jó, szükséges, sőt, van, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az embert az igazság útjára neveljük. Természetesen bárki elfordulhat az igazságtól. Mindannyian elfordulhatunk az Úrtól a bűn felé. De nagy érték van abban, ha jó alapot rakunk le.

Úgy tűnik, hogy az országunk törvényeinek – én most az USÁ-ról beszélek – és világnézetének alapja nagyrészt azon a könyvön nyugszik, amelyet az elmúlt 284 napban olvastunk. Tehát jó az alap. Az ország népe vagy tovább építhet erre az alapra, vagy elhagyhatja azt. Ugyanez igaz a családjainkra, sőt, saját magunkra is: lehet, hogy templomba járva nőttünk fel, de később elvetettük mindazt, amiben felnőttünk – és mégis itt vagyunk most. De az is lehet, hogy nem templomban nőttünk fel. Lehet, hogy első alkalommal halljuk, hogy milyen alapokra épülhet egy olyan élet, amely bölcs, és amely Istennek ad dicsőséget. 

Nézzük a következő verset: „A gazdag uralkodik a szegények fölött, a kölcsönzőnek szolgája lesz a kölcsönkérő” (Péld 22,7). Miért olyan veszélyes így eladósodni? Persze, sok embernek úgy tűnik, nincs választása. De itt van előttünk ez a könyv, a Példabeszédek, amely bölcsességre tanít és azt mondja: ’Ha ezt teszed, nagyon veszélyes’. Nyilván most már tudjuk. Minden témában nagyon fontos komolyan venni Isten szavát.

Meg kell próbálnunk ezeket az alapelveket – akár a Példabeszédekből, akár Jézusnak, Sirák fiának könyvéből – egyetemesen alkalmazni. Mert valaki mondhatná: ’De muszáj volt ezt tennem. Muszáj volt azt tennem’. És persze mégis dönthetett volna az Ige szerint, de elmulasztotta. Vagy valaki azt mondja: ’Az igazság útján neveltem a gyermekemet, mégsem követi azt’. Tudjuk, hogy az isteni törvények nem érvényesülnek automatikusan, hiszen az emberi szabadság is jelen van. Nem mindig működnek egy az egyben. De azt is tudjuk, hogy mégis igazak. Ez bizony bölcsesség, méghozzá kipróbált bölcsesség!

Áttérve az 1. Makkabeusok 3. fejezetére: itt van Júdás Makkabeus, Júdás, a ’kalapács’. Jól végzi a dolgát. Harcol Izrael népének szabadságáért. És híre megy annak, hogy Júdás Makkabeus nem akárki. Antiochusz – emlékszünk rá az első fejezetből – elküldi Liziászt, egy tekintélyes férfit, és megbízza, hogy menjen csatába több ezernyi katonával Júdás Makkabeus és a zsidó harcosok kis csapata ellen. És íme, pontosan az történik, mint minden más esetben, amikor Izrael népe böjtöl, imádkozik megalázza magát az Úr előtt, és felismerik, hogy nem a saját erejük, nem a saját hatalmuk számít, hanem az Úr ereje, Isten hatalma: győzelmet aratnak.

Győzelmet aratnak, és ez hatalmas győzelem. Ami a következő napokban, a következő fejezetekben történik majd, még inkább azt mutatja, hogy az Úrba vetett bizalom győzelemhez vezet. Néha azonban ez még sincs így. Néha az Úr megengedi, hogy segítségül hívjuk az Ő nevét, és mégis száműzetésbe jussunk, vereséget szenvedjünk, fogságba kerüljünk azért, hogy tanítson minket, hogy megigazítson, hogy a szenvedéseinket sajátjához kapcsolja. Ebben is ott van egy ígéret. De az első Makkabeusok könyvében itt Isten megáldja őket. Megáldja a lázadásukat, a görögök elleni felkelésüket.

Most nézzük Sirák fiának könyvét. Annyi megszívlelendő tanítás van benne! Például a 7. fejezetben, amely a helyes magatartásról szól, ezt olvassuk: „Meg ne vesd soha a fáradságos munkát, a földművelést se, amit Isten rendelt” (Sir 7,15). Erről már többször beszéltünk – egészen a Teremtés könyvének első fejezeteiig visszamenően –, ahol felismertük a munka jóságát. Sőt, az elmúlt napokban is beszéltünk róla, milyen jó dolog a munka.

A folytatásban ezeket olvassuk: „Alázkodj meg mélyen” (Sir 7,17), és „semmi pénzért ne add el a barátodat” (Sir 7,18). Később pedig: „Régi barátodat ne hagyd el hűtlenül, mert hisz az új barát meg sem közelíti” (Sir 9,10). Van is egy dal, a címe Old Friends (Régi barátok), és az egyik sora így szól: ’Régi barátokat nem lehet csinálni. Csak új barátokat lehet szerezni’. Vagyis ragaszkodnod kell a régi barátaidhoz.

Aztán ez is ott áll: „A bölcs és jó asszonyra ne nézz megvetéssel, mert vonzalma aranynál többet ér” (Sir 7,19). Vagy: „Ne bántsd a rabszolgát, aki híven szolgál, se a napszámost, aki helyetted dolgozik. Az okos rabszolgát szeresd, mint magadat, s ne tagadd meg tőle a felszabadítást” (Sir 7,20-21). Beszéltünk erről Izrael törvényei kapcsán: ez adósrabszolgaság volt, nem az a fajta rabszolgaság, amely élethosszig tartott és minden méltóságától megfosztotta az embereket. Inkább olyan ’szerződéses szolgálat’, amelynek leteltével a szabadság visszanyerhető. Ha valaki jó munkát végzett neked, te is légy korrekt és ne tartsd vissza a szabadságát!

A következő szakasz is nagyon jó: „Ha barmaid vannak, legyen rajtuk a szemed, és ha használhatók, tartsd meg őket magadnak. Ha fiaid vannak, tanítsd őket fegyelemre, és kicsi kortól kezdve hajlítsd meg nyakukat. Ha lányaid vannak, vigyázz a testükre, ne légy elnéző irányukban. Ha lányodat férjhez adod, nagy dolgot művelsz, de csak értelmes emberhez add hozzá feleségül.  Ha szíved szerint való, tartsd meg feleséged… Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat, s anyád fájdalmát soha el ne feledd” (Sir 7,22-27). Az életünknek ezekben a kapcsolati területein: jószág, gyermekek, fiúk, lányok, szülők, feleség – felelősségeink vannak. Fontos, hogy felismerjük: ezeket az embereket és kapcsolatokat tisztelnünk kell. Azokat az embereket, akikkel Isten megáldotta az életünket. A jószágainkat is… a jószágtól kezdve a munkatársakon át a családtagokig, a fiataloknak és az időseknek egyaránt meg kell adnunk az őket megillető tiszteletet és gondoskodást. A gyerekekkel kapcsolatban a szükséges gondoskodásunk a fegyelmezésre is kiterjed.

A 9. fejezetben egy egész szakasz arról szól, hogyan őrizze meg valaki a lelkét a bujasággal szemben. A szerző nagyon világossá teszi, hogy egy apa a fiához szól, nem pedig a lányához: „Ne vesd szemedet csapodár asszonyra, nehogy a hálójába essél. … Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg az Isten. Ne add össze magad feslett nőszeméllyel, nehogy kiforgasson az örökségedből. Takaros asszonytól fordítsd el az arcod, és ne nézegess szépséget, amely nem illet meg. Sokakat tönkretett már az asszonyi szépség, mert mint a láng, felgyújtja a vágyat. Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal, ne ülj megszédülten vele egy asztalhoz, mert hátha lángot vet a szíved, s belepusztulsz a szenvedélyedbe” (Sir 9,5-6.8-9). Nem akarom ezt túlragozni, de sok emberrel beszélek egy hét leforgása alatt – egyetemistákkal és felnőttekkel egyaránt. Az egyetemisták gyakran mesélik, hogy szinte romba döntötték a saját életüket a paráznaság bűne miatt, és hogy hűtlenek lettek a párjukhoz. De ugyanígy számtalan felnőttel is beszélek, akik egy adott héten vagy hónapban bevallják: ’ezt tettem, ezt hajtottam, kerestem a bajt; sokkal éberebbnek kellett volna lennem’.
 

Ne nézelődj a városkapuk körül, elhagyott helyeken ne sokat lődörögj” (Sir 9,3-7). Már szinte látjuk magunk előtt az embert, aki a város kétes hírű környékén csatangol. Ott semmi jót nem fog találni, csak bajt, pedig azt hiszi, sértetlenül kijuthat onnan. Olyan ez, mintha azt kérdeznénk: Ember, mit keresel ott, mit remélsz, hogy mit találsz? Ugyanezt mondhatnánk az internet vagy a tévé ’elhagyatott szegleteiről’. Mit fogsz ott találni? Nem kell odanézned, mert csak halált és pusztulást találsz. Azt hiszem, helyes, ha engedjük, hogy az Úr most szóljon hozzánk, és felismerjük: Talán arra hív, hogy ne csak magát a bűnt kerüljem el, hanem azokat a dolgokat is, amelyek a bűnhöz vezetnek. Ezeket nevezzük úgy: ’a bűnre vezető alkalmak’.

Tudom, hogy már említettük, de megéri újra elmondani: „Ne hagyd el régi barátodat, mert egy új nem ér fel vele.” Annyi más bölcs gondolat van még, csak el kell mélyednünk bennük. Nekem is el kell mélyednem, abban is, amit kiemeltem, és abban is, amit még meg sem említettem. Újra el kell olvasnom az igéket, imádkoznom kell velük, leülni és beírni őket a jegyzetfüzetembe. Mit akarok megtartani mindebből? Milyen felismerésekre jutottam, amiket soha nem akarok elfelejteni? És utána: meg is akarom élni ezeket!

De ehhez kegyelem kell. Kegyelem kell még ahhoz is, hogy mindezt imádságba vigyük, és hagyjuk, hogy az Úr igazsága szóljon hozzánk. Imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok ti is értem, hogy mindannyian – mint egy közösség, akik a Biblia egy év alatt útján járunk – szentek lehessünk, ne csak hallgassuk ezeket a szavakat, hanem meg is cselekedjük. Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

283. nap, Mattatiás harcba száll – 1Mak 2, Sir 4-6, Péld 22,1-4 (2025.12.10., szerda)

(Figyelmetekbe ajánljuk az új időszakaszhoz tartozó bevezető beszélgetést is!)

Mennyei Atyánk, magasztalunk és hálát adunk neked! Köszönjük az útmutatásodat és a bölcsességet, amelyet megosztasz velünk! Hálásak vagyunk, hogy formálod a szívünket, a szemünket, az elménket, hogy felismerjük akaratodat, és hogy vágyjunk annak teljesítésére mindenben! Segíts minket Uram, hogy meg tudjuk tenni azt, amire vágyunk: meg tudjuk tenni azt, amit Te akarsz tőlünk! Kegyelmed nélkül semmit sem tehetünk; a Te kegyelmeddel minden lehetséges! Hallgasd meg Jézus nevében mondott könyörgésünket! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen.

A Makkabeusok első könyvének 2. fejezete ismét egy hosszú fejezet, sok minden történik. Nézzük csak: Mattatiás, János fia, Simeon unokája, a Joarib rendjéből származó pap elmegy Modinba. Felismeri, hogy ez egy válságos pillanat. Amikor Izrael népe, a választott nép visszatért Jeruzsálembe és Júdeába, azzal az eltökélt vággyal jöttek vissza, hogy hűségesek lesznek, nem fordulnak el többé az egy igaz Isten imádásától. Most, a görög uralom és megszállás alatt mégis ezt teszik. Mattatiás pedig azzá az emberré válik, aki vezetni kezdi a felkelést, világosan kimondva: Nem engedelmeskedünk a király rendeletének, és nem térünk el hitünktől sem jobbra, sem balra” (1Mak 2,22).

A történet szerint a király tisztviselői felszólítják Mattatiást: „Te tekintélyes és másokra is hatással levő vezető ember vagy ebben a városban, s fiaid, rokonaid támogatnak.  Lépj hát elsőként elő, és teljesítsd a király parancsát, amint minden nép tette, és ahogy Júda férfiai és a Jeruzsálemben maradottak is tették. Akkor fiaiddal együtt a király barátai közé számítasz. Megjutalmaznak arannyal, ezüsttel és sok-sok ajándékkal, fiaddal egyetemben” (1Mak 2,17-18). Mattatiás ezt keményen elutasítja: „Távol legyen tőlünk, hogy a törvénytől és a parancsoktól eltérjünk!” (1Makk 2,21). De ahogy befejezi beszédét, egy zsidó férfi lép elő, hogy mindenki szeme láttára bemutassa az áldozatot. Mattatiásban ezt látva felgerjed az igaz harag – éppúgy, mint hajdan Pinchászban (emlékszel a történetre? Szám 25,4-8) – és megöli őt, s vele együtt a király tisztviselőjét is. Ez az a helyzet, amikor az ember úgy érzi: ’hűha… most aztán nulláról hatvanra ugrottunk’. A dolgok hirtelen átfordultak onnan, hogy ’ó, jaj, elnyomás alatt állunk’, odáig, hogy ’te jó ég, most már harcolnunk kell!’ Ezt teszi Mattatiás. Így szól: „Akiben még van buzgalom a törvény iránt, és hűségesen kitart a szövetség mellett, az kövessen!” A fiaival együtt a hegyekbe menekült. Mindenét otthagyta a városban” (1 Makk 2,27-28). És elkezdenek gerillaharcot folytatni, nemcsak a görögök ellen, hanem azok ellen a zsidók ellen is, akik nem hűségesek a törvényhez.

Ahogy mondtam, és ahogy már sokszor elmondtuk: attól, hogy valami benne van a Bibliában, még nem jelenti azt, hogy helyes. Attól, hogy egy bibliai rész hőse tesz valamit, még nem jelenti azt, hogy követendő, amit tesz. Egyszerűen csak le van írva, amit tettek. Például: Mattatiás és fiai, valamint a velük lévő csapat nemcsak a görögök ellen fordultak, hanem – ahogy a szöveg írja – „Erőszakkal körülmetélték a még körülmetéletlen gyerekeket, akiket Izrael földjén találtak. Üldözték a felfuvalkodottakat, és vállalkozásuk sikerrel járt” (1Mak 2,46). Azt is olvassuk, hogy „megvédték a törvényt a pogányok és a királyok támadásaival szemben, és megakadályozták a bűnösök győzelmét” (1Mak 2,48). Van ebben valami, amitől az ember azt érzi: rendben, de… Amikor háború tör ki, rengeteg csúfság tör felszínre. Ha közületek bárki ebben a bibliaolvasó közösségben volt már háborúban, pontosan tudja, miről beszélünk. Amikor az ember átlépi ezt a határt, ami azon túl történik, az halálos és elképesztően pusztító.

A 2. fejezet végén Mattatiás készül a halálra és meg is hal. De mielőtt meghalna, két fiára ruház különböző felelősségeket és feladatokat. Az egyiknek azt mondja: „Nézzétek testvéreteket, Simont! Én tudom, hogy okos ember. Engedelmeskedjetek hát neki mindig! Ő legyen az atyátok!” (1Mak 2,65) Aztán másik fiáról ezt mondja: „Júdás, a Makkabeus tele erővel ifjúkora óta. Ő legyen ezért seregetek vezére, és vezesse a népek elleni harcot” (1Mak 2,66).

A ’makkabeus’ szó jelentése: kalapács. Makkabeus, ez a beceneve: ő ’Júdás, a kalapács’. Ő lesz a hadsereg parancsnoka, aki harcba száll a népért. „Gyűljetek köré mindannyian, akik szem előtt tartjátok a törvényt, és álljatok szörnyű bosszút népetekért” (1Mak 2,67). Így is történik: elindítják a gerillaháborút Júdás Makkabeus vezetésével a görögök és a pogányok ellen, hogy visszaszerezzék szabadságukat.

Sőt – nem akarok túl sokat előre elárulni –, egy időre önálló államot is alapítanak, nagyjából úgy száz évre. Ezt erőszakos úton érik el. Olyasmit tesznek, amiben mi nem szeretnénk részt venni. De a Törvény iránti szeretetből teszik mindezt, azért a szabadságért, amire Isten teremtette őket, és mert szeretnék Istent újból igaz módon imádni. Ez az a pont, ahol most tartunk.

Most pedig átlépünk Jézusnak, Sirák fiának könyvére: a 4., 5. és 6. fejezetben a mindennapi életre szóló útmutatásokat olvasunk. A legelején ott ez az emlékeztetés: gondoskodj a szegényekről, törődj azokkal, akik koldulnak! Pont erre a részre van most szükségem: „Ne fordítsd el szemed a szükségben levőtől, s ne adj neki okot, hogy átkot szórjon rád” (Sir 4,5). Ti is biztosan ismeritek ezt az érzést: hányszor fordul elő, hogy megállunk egy piros lámpánál, és ott áll valaki kéregetve… Erre én: ’Jó, nézz előre. Csak nézz előre. Nézd a kormányt. Nézz bárhová, csak ne a koldus szemébe’. De szól az Írás: „Ne fordítsd el szemedet a rászorulótól” – ez megérint, eltalál. 

A Sirák könyve és a Bölcsesség könyve olyan, mintha ’turbózott Példabeszédek’ lennének, ha lehet így mondani. Arra hívlak Titeket, hogy amikor Sirák könyvét vagy a Bölcsesség könyvét olvassuk, tegyünk úgy, mint a Példabeszédeknél: legyen ott a nyitott Biblia előttünk. Mert sokat tesz hozzá, ha a szemünkkel követni tudjuk ezeket az összefűzött bölcsességeket.

Annyi mindent szeretnék kiemelni nektek, de muszáj korlátoznunk magunkat, sajnálom. Például a 6. fejezet a barátságról beszél. „Sokan legyenek, akik békén élnek veled, de ezer közül csak egy adjon tanácsokat” (Sir 6,6). Milyen gyakran vagyunk abban a helyzetben, hogy tanácsot elfogadunk bárkitől! ’Igen, ismerem ezt az embert. Bízom benne. Elfogadom a tanácsát.’ A Szentírás azt mondja: ’Legyen sok ismerősöd, bárki lehet az ismerősöd, bárki lehet a haverod. De a tanácsadód ezer közül egy legyen.’

Aztán a következő mondat – hányan kívánjuk, bárcsak hallottuk volna ezt a bölcsességet általános vagy középiskolában! Ez áll benne: „Ha barátot szerzel, tedd előbb próbára, ne légy bizalmasa túlságosan gyorsan” (Sir 6,7). Néha találkozunk valakivel, és van valami közös, szimpatikus, vicces, megnyerő, úgy tűnik, sok mindenben egyetértünk… és megbízunk benne anélkül, hogy próbára tennénk. De a Szentírás mást tanít. Háromféle barátot ír le: „akad barát, aki elfordul a széllel, és ha bajba kerülsz, nem tart ki melletted” (Sir 6,8). Ezek a ’kényelmi barátságok’. „Van olyan barát, aki ellenséggé válik, s kettőtök vitáját rögtön dobra veri” (Sir 6,9). Gondolj bele: hányszor találkozunk olyannal is, akit barátunknak tekintünk, de visszaél a bizalommal, amit adtunk neki, sőt kihasznál és elárul minket. „Van, aki asztalodnál ülve jó barátod, de balsorsod napján sehol sem találod” (Sir 6,10). Az ’asztaltárs’ azt jelenti, hogy valakivel mély barátságot kötöttél — a szövetséget sokszor étkezéssel pecsételték meg. De ő „amíg szerencséd van, sorstársának tekint, s házad népe előtt megjátssza az urat. Ellenséged lesz, ha sorsod rosszra fordul, és hogyha keresed, elbújik előled” (Sir 6,11-12). 

Most jön a pozitív oldal: „A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hű barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát; akik az Urat félik, találhatnak ilyet” (Sir 6,14-16). Továbbá:
„Aki az Urat féli, abból jó barát lesz, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is” (Sir 6,17). Ez annyira jó, annyi aranyrög van Sirák könyvében!

Nem akarok a magánéletetekbe avatkozni, de talán áldásodra lenne, ha a következő napokban, amikor olvassátok, jegyzetelnétek, vagy ha lehet, nyitott Bibliával követnétek. Ha nem lehetséges, akkor később olvassátok el újra Sirák könyvét, mert nagy hatása lehet az életetekre. De ismételten: nem akarom megmondani, mit tegyetek. Azért vagyok itt, hogy Isten Igéjét hirdessem, és társad legyek ezen az úton. Nagyon örülök, hogy része vagy az életemnek. Minden nap imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem ti is. Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

282. nap, Antiochusz megszentségteleníti a Templomot – 1Mak 1, Sir 1-3, Péld 21,29-31

Mennyei Atyánk!  Dicsőítünk és áldunk téged! Hálát adunk neked! Köszönjük Igédet a Makkabeusok és Sirák fia könyvéből! Annyira hálás vagyok, Uram, hogy folyamatosan feltárod nekünk bölcsességedet és látásodat magadról, a világról, arról, hogy milyennek alkottál minket, hogy milyen életre hívsz minket ebben a világban! Kérünk, segíts, hogy helyesen és bölcsen éljünk e világban! Segíts, hogy fiaidként, lányaidként éljünk, és a te bölcsességedben járjunk ma és minden nap! Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kezdjük is a Makkabeusokkal! Mi is történt? A helyzet a következő: itt van ez a srác, Alexandrosz. Sok szempontból nevezhetjük nagynak, az emberek Nagy Sándornak is hívják. Meghódította az ismert világot. A Makkabeusok első könyvének a legelején Nagy Sándor már haldoklik és nincs utódja, aki örökölhetné a birodalmat. Ezért felosztja azt, azt hiszem, négy fő embere között. Egyikük utóda Antiochusz Epifanész. Ő az, aki Krisztus előtt 175. körül elkezdi keményen üldözni a zsidókat. Ez azért fontos, mert eddig itt voltak, ugye, a babiloniak, a perzsák, vagyis a Méd-Perzsa Birodalom, meg egy kicsit Nagy Sándor is. De a hódítók politikájában mindeddig volt egyfajta vallási tolerancia, valahogy így: ’Jó, csináljátok csak! Sok vizet nem zavartok.’

Tudjuk persze, mi történt Dániellel az oroszlánok barlangjában, meg Mardokeussal, meg többször előfordult, ugye, hogy a zsidók nem borultak le az aktuális uralkodó előtt, mégis egészen idáig tapasztalhattunk valamiféle vallási toleranciát – egészen Antiochusz Epifanészig. Nála nemcsak kemény totalitarizmus van, hanem puha totalitarizmus is, ami azt jelenti, hogy ’jól megy majd sorod, hogyha jól viselkedsz’. Igazán akkor lesz jó dolgod, ha olyan vagy, mint a többiek, ha pont úgy élsz, mint mások. Ez bizony teljesen ugyanaz a kísértés, amit Izrael népe átélt, amikor belépett az Ígéret földjére: ’legyünk olyanok, mint a kánaániták, olyanok, mint a hivviták, a jebuziták, mint a moábiták, és (most) mint a görögök’! A görög civilizáció jelen esetben nem semmi ám! Szuperfejlett! Úgy értem, egyes ázsiai civilizációk is igen szépen virágoztak ez időben bizonyos tekintetben mégis a görög civilizáció volt a csúcs!

A zsidók látják ezt a nagyszerű görög civilizációt, és mi történik? Görög példára építenek egy testgyakorló iskolát Jeruzsálemben. Nos, emlékszem, amikor gyerekkoromban ennek a szónak, a gimnasztika szónak az eredetét hallottam. Tudjátok mit jelent? Meztelenül táncolni vagy meztelenül tornázni. Később is mindig eszembe jutott, ha ezt a szót hallottam, hogy persze ez a görögökre utal, hiszen ők meztelenül tornáztak. Szóval a gimnasztika meztelen tornát jelent tulajdonképpen. Miért is emelem ezt ki? Hát azért, mert ha Jeruzsálemben egy testgyakorló iskola épül, és ott meztelenül tornáznak, akkor elég egyértelműen látszani fog, hogy ki zsidó és ki nem, ki van körülmetélve, és ki nincs. Kirakatban van, hogy valaki a szövetséghez tartozik és nem pogány, nem görög. Ennek volt egy olyan következménye, amint a 14-15. versben láthatjuk, hogy voltak emberek, akik „újranövesztették előbőrüket, és elpártoltak a szent szövetségtől” (1Mak 1,14-15). Gyakorlatilag ezzel azt fejezték ki: „Nem, én nem tartozom Izrael Istenéhez!” Annyira be akartak olvadni, hogy vállaltak egy műtétet, hogy eltüntessék a körülmetélés nyomait, mert ennyire hasonulni akartak a görögökhöz. – Na, ez a puha totalitarizmus! ’Be akarok illeszkedni, olyan akarok lenni, mint mindenki más!’

Aztán jön a kemény totalitarizmus, amikor bevezetik a pogány kultuszt, amint az első fejezetben olvassuk. Ez nemcsak abból áll, hogy jön Antiochusz Epifanész, és kifosztja a Templomot, hanem felállítja a „vészt hozó undokságot” is, ahogy ezt már Dániel próféta megjövendölte (vö. Dán 11,31)! Tűnődhetünk rajta, mit is jelenthet ez… Az elfogadott vélemény szerint ez egy Zeusz szobor, amit Antiochusz Epifanész a Templomban állít fel. Gondoljunk csak bele: a Templomban, az Úristen Templomában az oltárra helyeznek egy Zeusz szobrot, és Zeusz tiszteletét vezetik be! Micsoda torzulás! És mekkora nyomás kerül most a jeruzsálemi zsidókra, a hűséges zsidókra! 

Hiszen részletesen leírva láthatjuk, hogy minden vonalon volt ellenállás: voltak bizony zsidók, akik visszautasították azokat az ételeket, amiket nem ehettek meg, pedig kényszeríteni akarták őket. Hú, elég rosszul alakul itt minden! Az első fejezet 58. versében olvashatjuk, hogy a király rendelete halálra ítélte az ellenszegülőket: „Ilyen rendelkezésekkel léptek fel Izrael ellen, mindazok ellen, akiket hónapról hónapra tetten értek a városokban” (1Mak 1,58). Majd így folytatja: „Azokat az asszonyokat, akik körülmetéltették gyermekeiket, megölték a parancs szerint, gyermekeiket a nyakukba akasztották” (1Mak 1,60-61). Képzeljétek csak el, hát ez is Antiochusz Epifanész műve volt!

Nézzük a fejezet utolsó három versét, ami különösen fontos most nekünk: „De Izrael fiai közül sokan állhatatosak maradtak, és kitartottak amellett az elhatározásuk mellett, hogy semmi tisztátalant nem élveznek. Inkább meghalnak, semmint étellel tisztátalanná tegyék magukat és megszegjék a szent szövetséget. Így vállalták a halált” (1Mak 1,62-63). Ez igen! Fogunk még hallani néhány konkrét történetet a Makkabeusok második könyvében, ahol kicsit jobban feltárul majd ez a hihetetlen bátorság, ez a hit… Hogy milyen is volt élni az üldözés alatt. Hiszen „inkább meghalnak, semmint étellel tisztátalanná tegyék magukat és megszegjék a szent szövetséget. Így vállalták a halált” (1Mak 1,63). Emlékeztek Sadrak, Mesak és Abednegó történetére? Más néven Hananjára, Azarjára és Misaelre, akik azt mondják: „Nincs szükség rá, ó király, hogy mi feleljünk parancsodra. Ha a mi Istenünk, akit tisztelünk, meg akar minket menteni, akkor a tüzes kemencéből és a te kezedből is kiszabadít, ó király. De ha nem így történnék is, tudd meg, ó király, hogy isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állíttattál, nem imádjuk” (Dán 3,16-18). És megmenti őket!

De láttuk Eszter helytállását is! Mardokeus azt mondja neki: ’ha te nem állsz ki az Úrért, Isten akkor is megmenti Izrael népét, de te nem leszel közöttük’. Ő viszont kiáll, és Isten az ő életét is megmenti végül! És itt vannak most ezek a jeruzsálemi zsidók, akik inkább választják a halált, minthogy tisztátalan ételt egyenek, és megszegjék a szövetséget! És meg is halnak. Erről még fogunk hallani a Makkabeusok második könyvében: a bátorság és a hit történeteit. Amit ma olvasunk, az még csak a megalapozása annak, ami ezután fog történni, de hamarosan kitör a lázadás a görög hódítás ellen.

Térjünk át a Sirák fia könyvére! Hú, barátaim, ezt szeretni fogjátok, én is annyira szeretem! Ez elképesztő! Ez a könyv nagyjából ugyanabból az időből való, talán valamivel a Makkabeus felkelés után íródott. Ez egy bölcsességgel teli könyv, csak a bölcsességről és az istenfélelemről szól! Gondoljatok csak bele: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Sir 1,14). „A bölcsesség telje az Úrnak félelme” (Sir 1,16). Majd később továbbmegy: „a legfőbb bölcsesség az Úrnak félelme” (Sir 1,18). És még valami: „A bölcsesség gyökere az Úrnak félelme” (Sir 1,20). Hú, ez mennyire erőteljes!

Rá kell jönnünk, mit is jelent az istenfélelem! Ez nem azt jelenti, hogy rettegünk Istentől, nem azt jelenti, hogy meg kell hátrálnunk, mert Isten zsarnok lenne vagy netán gazfickó, vagy annyira nagyhatalmú, hogy minket csak arra használna, hogy uralkodjon rajtunk! Tudjuk, hogy nem zsarnok. Nem vezet be se puha, se kemény totalitarizmust! Ő jóságos Isten – de attól még Isten! Az istenfélelem azt jelenti, hogy Istent komolyan vesszük. Legegyszerűbben így önthetjük szavakba. Ha azt kérdezed, mi az istenfélelem, lehetne ezt jobban is megfogalmazni, de a legegyszerűbb azt mondani, hogy Istent komolyan venni Istenként – ha érted, mi ez.

Na, de hogy néz ki ez a gyakorlatban? Az első fejezetben rögtön azt mondjuk – ezt nagyon szeretem: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Sir 1,14). De honnan lesz így bölcsességünk? A Sirák 1,26 ezt mondja: „Ha bölcs akarsz lenni, tartsd meg a parancsokat, akkor majd elhalmoz vele az Úr” (Sir 1,26). Ó, milyen ostobák vagyunk, amikor nem tartjuk meg az Úr parancsait! Így folytatja a 28. versben: „Az Úr félelmével sose szegülj szembe, és megosztott szívvel ne járulj eléje” (Sir 1,28).

Gyakran pedig ilyen megosztott szívvel állunk hozzá: ’Teljesíteni akarom akaratodat! De… mégsem akarom igazán megtenni… Meg akarom tartani parancsaidat! De… nem is igazán akarom megtartani parancsaidat…” Na, ez az ostobaság receptje! De Isten kegyelméből hűségesen haladhatunk tovább!

Még két dolgot hadd emeljek ki! Itt van az egyik kedvenc igeversem az egész Bibliából! Az egyik kedvencem a Sir 2,1: „Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra. Keményítsd meg szíved és légy állhatatos, a kísértés napján ne kapkodj el semmit. Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban. Mert az aranyat tűzben próbálják, a kiválasztottakat meg a balsors kohójában. Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton és reménykedj benne” (Sir 2,1-6). Hát ezt nagyon szeretem!

Még egy kis megjegyzés a harmadik fejezethez: kötelességeink vannak a szüleink felé, és mások felé is. Olyan erőteljes ez a figyelmeztetés a szülők tiszteletére! Aki tiszteli apját, azt tisztelik, aki tiszteli anyját, azt tisztelik. Aki nem tiszteli apját, azt nem tisztelik. Aki nem tiszteli az anyukáját, azt nem tisztelik. Olyan erőteljes, ahogy ezt újra meg újra halljuk végig a 3. fejezet során! Méltó ezt hangsúlyozni, mert azt hiszem, manapság (nem vagyok benne biztos, de talán) benne van a levegőben, hogy könnyen kigúnyoljuk, könnyen elutasítjuk a szüleinket. Nincs meg az ősök, szülők, idősek iránti tisztelet, ami más kultúrákban jelen van. A Sirák fia 3. fejezete erre emlékeztet minket, hogy ez mennyire fontos! Valójában a negyedik parancsolat az egyetlen, amelyhez áldás is társul: „Tiszteld atyádat s anyádat (…), hogy hosszú ideig élj” (Mtörv 5,16.) Erre emlékeztet minket újra Sirák fia könyvének harmadik fejezete.

Nos, még vagy harminc napig a Makkabeusok, Sirák fia és a Bölcsesség könyvében járunk majd, a Makkabeus felkelés időszakában, majd végigolvassuk az Újszövetséget! Ez tehát az utolsó kis szakasz az újszövetségi idők előtt, aztán jön majd Lukács evangéliuma, az Apostolok cselekedetei és a levelek. De ma még a 282. napnál tartunk, egy új szakasz kezdetén, mielőtt a legutolsóba lépnénk majd át. Vagyis ez az utolsó előtti szakasz a végső előtt. Micsoda áldás! Imádkozzunk egymásért! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

281. nap, Jó és rossz – Neh 13, Mal 1-4, Péld 21, 25-28 (2025.12.08.)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged! Köszönjük, hogy átvezettél minket a visszatérés időszakán! Köszönjük, hogy végighaladhattunk veled Ezdrás és Nehemiás könyvein, melyekben a Te szereteted és hűséged hozta vissza Izraelt az otthonába! Köszönjük Aggeust és Zakariást, köszönjük Esztert és az ő történetét, és köszönjük a prófétát, Malakiást, aki olyan sok mindent megjövendölt! Megjövendölte, hogy meglátogatsz minket, először majd Keresztelő János személyében és próféciájában. Mi pedig tanúi vagyunk, hogy a prófécia beteljesedett, és az Úr napja valóban eljött, amikor Jézusban testet öltöttél, és megszabadítottál minket bűneinktől! Köszönjük azt is, drága Jézus, hogy újra el fogsz jönni! Így imádkozunk: ’Jöjj el, Jézus, újból, jöjj el közénk!’ Jézus Krisztus hatalmas nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen!

Tegnap egy kicsit felidéztük az üdvösségtörténetet Ábrahámtól, Izsáktól és Jákobtól kezdve az egyiptomi rabszolgaságig, onnan Mózesig, Józsuéig, és beszéltünk a nép folyamatos hűtlenségéről. Izrael jól haladt a visszatérés időszakában, hiszen kevesebb volt a bálványimádás és a megosztottság, növekedtek a hűségben, mégis újra hibáztak. A prófétáknak figyelmeztetniük kellett a fogságból visszatérőket, akik nem akarták elkezdeni a Templom építését. 

Nehemiás visszament Artaxerxész királyhoz, mert bár engedélyt kapott a jeruzsálemi újjáépítésre, nem szabadult fel a király szolgálata alól. Amikor azonban újból visszatért Jeruzsálembe, azt tapasztalta, hogy amennyire meg tudnak a dolgok változni jó irányba, annyira vissza is tudnak jönni a régi megszokások. Amikor visszaért, azt látta, hogy a nép ismét hűtlen Istenhez. Nehemiás rendet tett: helyreállította a templomi istentisztelet rendjét és megszüntette a vegyesházasságokat. Indoklásként Salamon király példáját állította nép elé, aki már elkövette ezt a hibát: „Nem így vétkezett Izrael királya, Salamon is? Annyi nép között egyetlen király sem volt hozzá hasonló. Istene szerette, és Isten tette meg egész Izrael királyává. S az idegen asszonyok még őt is bűnre csábították. S most rólatok is azt kell hallani, hogy elkövetitek ezt a nagy gonoszságot: hűtlenek vagytok Istenünkhöz, idegen nőket vesztek feleségül?” (Neh 13,26-27). Az Újszövetség vége felé Pál apostol is hasonló gondolatokat fog majd kifejetni: ’Ha szeretnéd, hogy a családod hitbeli egységet alkosson, nem bölcs lépés, ha a hitbeli egység hiányában alapítod meg.’

A házassággal és annak felbontásával kapcsolatos kérdések Malakiás könyvében is felmerülnek: „Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr, Izrael Istene” (Mal 2,16). Az Úr egyértelműen fogalmaz, mert itt a házassági hűségről, mint szövetség megszegéséről van szó.  Szövetség pedig Isten és az Ő népe között is köttetett, mintha azt mondták volna egymásnak: ’én a tiéd, te az enyém, mindörkre’. 

Malakiás neve azt jelenti: ’az én hírnököm’, és rajta keresztül az Úr tényleg nagyon tisztán és érthetően beszélt népéhez. Körülbelül Ezdrás és Nehemiás idejében élt, és ugyanúgy, mint Nehemiás, folyamatosan szembesítette a népet tettei súlyosságával. A könyvben több alkalommal is halljuk tőle, ahogyan felidézi a nép Isten elleni lázadását. Rögtön az 1. fejezet a következő ’párbeszéddel’ indul: „Szerettelek benneteket! – mondja az Úr. Ti mégis így beszéltek: Mivel mutattad meg, hogy szeretsz bennünket?” (Mal 1,2). Izrael mintha észre sem venné azokat a dolgokat, amiken keresztül kimutatta szeretetét! Nem veszik észre, hogy őket választotta ki a nemzetek közül, hogy harcolt értük, hogy táplálta és vezette őket. 

A papokat is vád éri: „Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? – ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? – Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra. Azt kérdezitek: Mivel szentségtelenítettük meg? – Azzal, hogy azt gondoljátok: Az Úr asztalát semmibe kell venni” (Mal 1,6-7). A jó iránti vakság és érzéketlenség mögött a papi hivatás romlása, a házasság megszentségtelenítése és az isteni szeretet félreértése áll.

A 2. fejezet 17. versében megfogalmazott gondolat hasonlít a mai kor emberének gondolkodásmódjára: „Terhére vagytok az Úrnak szavaitokkal. Azt kérdezitek: ’Mivel vagyunk terhére?’ Azzal, hogy ezt mondjátok: Jó az Úr színe előtt mind, aki gonoszságot művel, mert az ilyenekben telik kedve” (Mal 2,17). Manapság nagyon sokan úgy gondolják: ’Ha Isten mindenkit százszázalékosan elfogad, akkor mindenki rendben van úgy, ahogy van.’

Szélsőségek között mozgunk, hiszen arra is hajlamosak vagyunk, hogy teljesen elfelejtsük, hogy Isten szeret minket. Tragédiák és igazságtalanságok láttán gyakran kérdezzük: ’Hol van most az igazság? Hol van most az Isten?’

Ide kapcsolódik az úgynevezett ’moralista-terápiás deizmus’ fogalma, amelyet Christian Smith szociológus vezetett be. Ez arra a módra utal, ahogy a mai nyugati ember Istenhez viszonyul. Ennek lényege a fent említett három szóból levezethető. Az első dolog csak annyi, hogy ne legyünk rossz emberek, ez a lényeg (moralista hozzáállás). A második, hogy Isten azért ott van nekünk, amikor éppen szükségünk van rá (terápiás jelleg). A harmadik gondolat, hogy alapvetően nem annyira avatkozik be az életünkbe (deista elképzelés). Ez egy „polcról levehető és visszatehető” Isten, aki mindig azt gondolja, amit mi. Azt szereti, amit mi és azt utálja, amit mi is utálunk. Christian Smith azt fogalmazta meg, hogy a legtöbb amerikai, szinte felekezettől függetlenül, igazából így gondolkodik.

Malakiás könyvének 3. és 4. fejezete gyönyörű próféciákat tartalmaz Jézusról. A 3. fejezetben szó van a későbbi Keresztelő Jánosról, az előfutárról is: „Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik?” (Mal 3,1-2). Az Úr Jézus akkor lépett be a szentélyébe, amikor megtisztította a Templomot, de már csecsemőként is, amikor Simeon felismerte őt, és ezt mondta: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2, 29-32). 

Végül a 3. fejezet végén az Úr nagy napjáról esik szó: „Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük. Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani” (Mal 3,19-20). Isten üzenete tehát az, hogy nem feledkezett meg rólunk! Tőlünk, akik féljük az Ő nevét, hűséget és engedelmességet kér, mert újra el fog jönni. Hiszen Malakiás próféciája rólunk is szól! Jézus eljött, 400 évvel azután, hogy Malakiás leírta ezeket a szavakat – de ma is eljön a Szentlélek által, és újra eljön majd dicsőségben az utolsó ítélet napján. Kérjük őt, hogy segítsen minket készen állni erre a napra.

A mai volt a visszatérés időszakának utolsó napja. Holnap kezdjük a Makkabeusok felkelését – sokaknak ezek teljesen új könyvek lesznek, és megannyi kincset hordoznak! Aztán jön Lukács evangéliuma, és apránként eljutunk a jelenig, amikor mindannyian már az Újszövetség korában élünk.

Imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem ti is. Isten áldjon titeket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)