275. nap, Eszter királynővé lesz – Neh 6-7-, Eszt 1-2, Péld 21,1-4 (2025.11.28., péntek)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged! Köszönjük a te Igédet! Köszönjük ezt a közösséget, akikkel együtt végigolvashatjuk a Bibliát! Köszönjük a közösség hűségét! Nem azt köszönjük, hogy tökéletesen csináljuk, hanem hogy ki tudunk tartani, ami felér a tökéletességgel! A hűség több, mint bármi, amire szükségünk van. Kérünk, fogadd el hálánkat! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Mielőtt Eszterről és Nehemiásról lenne szó, beszéljünk a Példabeszédek könyvéről. „A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója” (Péld 21,2). Ez az ige a Bírák könyvére emlékeztethet minket, ahol valóban mindenki azt csinálta, amit saját szemében jónak látott. Nem volt király, tehát mindenki a saját feje után mehetett. Ez a relativizmus. Annak a gondolata, hogy próbáljunk ki valamit, aztán ha nem működik, próbáljunk ki valami mást… Mégis: „az Úr a szívek vizsgálója”. Ez az igazság. Isten szavában a jóság és a valódi igazságosság ajándéka van jelen. Nagyon hálásak lehetünk, hogy az Úr nekünk adta az ő Igéjét, hogy tudhassuk merre haladjunk tovább.
Számos dolog történik Nehemiás könyvében. Majdnem a könyv végén találkozunk Ezdrással. Ő majd a nyolcadik fejezet nagy alakja lesz. Ma viszont a Nehemiás 7-ben egy jegyzéket olvastunk a hazatértekről, ami egy igazi ajándék. Egy ajándék, hogy megvannak ezek a nevek, hiszen ezek is bizonyítják a történet hitelességét. Valódi emberekről szól, akik egy valódi utazást éltek át. Minden név, minden szám konkrét személyeket jelent, akik vagy Istennel, vagy Isten nélkül örökké élnek. Mindegyikük része a történetnek. Épp, ahogy mi is részesei vagyunk.
A Nehemiás 6-ban a névjegyzék előtt viszont összeesküvésekről olvashatunk Nehemiás ellen. Szanballat, Tóbiás, az arab Gesem és többi ellenség próbálkozik, hogy megölesse őt. Nehemiás pedig nagyszerű választ ad. Mi is történik? Gesem és Szanballat követet küld Nehemiáshoz, mondván ’gyere az egyik faluba Onó völgyében’. Nehemiás erre azt mondja: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.” (Neh 6,3). Erőteljes szavak ezek, amelyekkel sokat lehet imádkozni. Hányszor és hányszor fordul elő, hogy az emberek meg akarnak akadályozni minket abban, hogy Isten akaratát tegyük! Hányszor fordul elő, hogy megpróbálnak megállítani, miközben azt teszem, amiről tudom, hogy Isten akarja! Mindegy, hogy az a munka egy fal felépítése, kertészkedés, vagy valakinek a tanítása; papnak lenni egy kis vidéki plébánián, főállású anyaság vagy apaság – ha Isten adta nekünk, és valaki el akar terelni, megvan a válaszunk: „Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.”
’Épp a családommal vagyok, nem tudok elmenni.’
’Éppen tanítok, nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.’
’Isten megbízott, hogy gondnok legyek, és tiszta legyen minden szoba. Nagy munkában vagyok, nem tudok elmenni.’
Hatalmas méltósága van az emberi munkának, mégpedig azért, mert emberek csinálják. Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, tehát akármikor alkotunk, dolgozunk, tisztítunk valamit, akkor valami istenit hozunk be a munkánkba. Itt van Nehemiás, aki tudja, hogy Isten bízta meg a munkájával, ezért nem engedi, hogy eltereljék.
Semaja egyszer azt mondja neki: ’menjünk és bújjunk el a Templomban’. Nehemiás, azonban tudja, hogy ha az életét féltve rohanna a Templomba, azt is mondhatnák, hogy bűnt követ el, hiszen olyan helyre megy, ami számára tiltva van. Ezért nem is ezt teszi. „Meg akartak félemlíteni minket, és azt gondolták: ’Kezük abbahagyja a munkát és nem fejezik majd be’ (Neh 6,9). Majd így imádkozott: ’Uram erősítsd meg kezemet!’ Meg akarták félemlíteni, hibára akarták kényszeríteni, meg akarták bénítani.
Hányszor fordul elő, hogy meg akarnak minket is félemlíteni, hogy ne azt tegyük, amit Isten akar? Pedig nincs rá felhatalmazásuk. Miért? Mert mi magához Istenhez fordulunk, akitől a megbízást kaptuk, és könyörgünk, hogy adjon erőt nekünk.
Eszter könyvének elejét, a történet körülményeinek bemutatását olvastuk. Achasvéros király nem egy nagy példakép. Megharagszik feleségére, Vásti királynéra egy 180 napos mulatozás, majd egy 7 napos lakoma után, amit az egész királyságnak rendez. Azt akarja, hogy a felesége megmutassa magát a vendégeknek, aki visszautasítja, hiszen a férje ittas. 187 napja mulat. Nem fog az ő jelenlétében végigvonulni, hogy mindenki őt nézze. Ezért nem jön el. Mi történik ezután? Azt a tanácsot adják Achasvérosnak, hogy bocsássa el Vástit. Mert a birodalomban minden asszony megtudja majd, hogy ellenszegült a királynak, ezért ők is fellázadnak a férjük ellen, ami pedig káoszhoz vezet. Tipikusan olyan szituáció ez, ami számunkra őrültségnek tűnik. Achasvéros nem hős. Nem kell utánoznunk. 180 napos, hercegekkel és kormányzókkal való partizás után, ahogyan senki sem tenné, ő sem hoz jó döntéseket.
Ezután viszont Eszter, egy fiatal zsidó nő érkezik meg a történetbe, hiszen Vásti helyébe kell lépnie valakinek. Eszter pedig a király háremének része lesz – ami természetesen szintén nem helyes. Egy évbe telik, amíg felkészítik a királlyal való találkozásra. Igazságtalannak tűnik, főleg egy 21. századi perspektívából. A mi zsidó-keresztény kulturális örökségünkben egyértelmű, hogy a nő és a férfi egyenlő méltósággal rendelkezik. Mégis itt van egy nő, (de nem csak Eszter, hanem Vásti is), aki egyértelműen tulajdonként van kezelve. Van egy hatalommal rendelkező férfi, aki megkap mindent, amit akar. Esztert pedig behozzák ebbe az eltorzult rendszerbe – bár, ahogy mindenki, ő is egy megtört világban élt már eddig is. De Isten ebbe az igazságtalan helyzetbe is valami nagyszerű dolgot akar behozni.
Ahogy olvassuk ezeket a történeteket, fontos tudnunk, hogy azért látjuk ezeket a helyzeteket rossznak, mert zsidó-keresztény örökségünk értékrendszerében élünk. Amiben mi hiszünk, az nem az, amiben Nebukadnezár, vagy Achasvéros hitt. Nem a perzsák, a médek, vagy a babiloniak hite. Mi abban hiszünk, hogy a férfi és a nő egyenrangú. Egyenlő méltósággal rendelkezünk, tehát a nők nem a férfiak tulajdonai, vagyontárgyai. Ezért láthatjuk meg a rosszat ebben, és emiatt látjuk majd meg azt is, ahogyan Isten felemeli Esztert, hogy valami hatalmasat vigyen végbe. Isten velünk is ezt akarja tenni.
Mind megtört rendszerekben, megtört világban élünk, Isten azonban képes tenni valamit velünk: megvalósítja akaratát, megmenti az embereket, kielemel minket az elnyomásból és az igazságtalanságból. Ezt fogjuk látni az elkövetkezendő napokban.
Imádkozzunk egymásért!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
274. nap, Kitartás ellenszélben, Neh 4-5, Eszt 11-12, Péld 20,27-30 (2025.11.27., csütörtök)
Megjegyzés: Eszter könyvének ezt a fejezetkiosztását a magyar nyelven csak a régi Káldi fordítás követi (https://szentiras.hu/biblia/kaldi/est). Aki a Szent István Társulat Bibliáját használja, annak mára az Eszt 1. olvasását javasoljuk – az indoklást ld. alább.
Mennyei Atyánk, hozzád fordulunk, dicsérünk és magasztalunk téged! Köszönjük neked az Igét, a Te Igédet, amelyet ma nekünk szánsz. Segíts, hogy szeretettel és méltó módon fogadhassuk, hogy bölccsé tegyen minket, és hogy mindent a Te fényedben lássunk! Láthassuk a Te igazságodat és a Te akaratodat! Jézus nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen!
Drága idősek, akiknek a haja már nem egészen olyan színű, mint amilyen eredetileg volt, a mai részletben nemcsak vigaszt, hanem bátorítást találhattok: „Az ifjúnak az erő a kitüntetése, az öregeknek meg az ősz haj a díszük” (Péld 20,29). Az ifjak tehát az erejükkel dicsekedhetnek, az öregek pedig az ősz hajukkal, a bölcsességükkel! Milyen fantasztikus a Szentírás, hogy még az őszüléssel kapcsolatos kérdésekre is találunk benne válaszokat!
Nehemiás könyve, 4. fejezet. Mit láttunk eddig? Láttuk, hogy Nehemiás visszatér Jeruzsálembe, Júdába, és elkezdi a város falainak újjáépítését. Sok ember dolgozott az építkezésen, mindenki a saját részén. Egészen lenyűgöző, mennyire megáldotta Isten ezt a bátor vállalkozást! A 2. fejezetben, amikor Nehemiás Artaxerxész király mellett állt és bort szolgált fel neki, a király észrevette, hogy tisztviselője nagyon maga alatt van. „Miért szomorú a tekinteted?” – kérdezte a király. Nehemiás imádkozott, majd elmondta neki, hogy mi nyomja a szívét. A király pedig megkérdezte: „Mi a kívánságod?” Nehemiás újra imádkozott, utána pedig azt válaszolta: „Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte, akkor küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem” (Neh 2,5). Artaxerxész pedig megadott minden szükséges erőforrást, ami Nehemiás küldetéséhez szükséges volt. Ezen az ügyön egyszerűen végig az Úr áldása nyugodott.
Egy Istentől megáldott misszió azonban nem azt jelenti, hogy a folyamat ne ütközne akadályokba! Szinte szükségszerű, hogy az Úrtól kapott és áldott küldetés teljesítése közben előbb-utóbb ellenállással is találkozni fogunk. Nehemiás 4. fejezetében például Szanballaton és cimboráján, Tóbiáson keresztül érkezett az ellenállás, akik a munkásokat látván gúnyolódni kezdtek: ’Mit csináltok ti? Tényleg azt hiszitek, hogy feléphetitek ezt a falat?’
A rosszakarók összeesküdtek Jeruzsálem ellen, hogy megtámadják és megöljék a falépítőket. Nehemiás erre bíztatni kezdte a népet: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra, és harcoljatok…” (Neh 4,8). Mindössze öt fejezetet olvastunk eddig, de minden egyes fejezetben kiderül, hogy ez az ember nemcsak jó vezető, hanem igazán Isten embere. A megküzdéshez a lehető legjobb utat választja: ’Imádkozzunk Istenünkhöz.’ Milyen gyakran van úgy, hogy mi ezt teljesen elfelejtjük, vagy elhanyagoljuk. Amikor az Istentől kapott feladatunkban akadályba ütközünk, az első gondolatunk általában nem az ima, hanem egyszerűen kétségbeesünk: ’Na majd én megoldom… Jaj, így már nem fog menni, inkább feladom.’ Nehemiás két dolgot tesz: először imádkozik, majd őrséget állít. Teljesen bízik az Úr erejében, kéri az Ő segítségét, ugyanakkor gyakorlatias is. Imádkozik, és közben azt is megteszi, amit ő maga meg tud tenni. Ez számunkra is nélkülözhetetlen – imádkozzunk, munkálkodjunk, de tegyük mindezeket az Úrba vetett erős bizalommal.
A nép fele folytatja az építkezést, a másik fele karddal és lándzsával a kezében őrködik, védelmezik egymást és éjjel-nappal dolgoznak. Nehemiás óvatos és megfontolt marad. A korábbi kormányzókkal ellentétben nem rak súlyos terheket a népre, nem adóztatja őket. Egy pillanatra menjünk vissza Salamon király fiához! Salamon keményen dolgoztatta a népet, ezért fia, Rechabeám azt a tanácsot kapta a vénektől, hogy ő legyen gyengédebb, és akkor a nép szeretni fogja. Rechabeám viszont azoknak a fiataloknak a tanácsára hallgatott, akik arra biztatták, hogy legyen még keményebb uralkodó, mint amilyen az apja volt. Rechabeám a rossz tanácsot követte, és az ország kettészakadt. Nehémiás azonban bölcsebb, ő nem akarja kihasználni az embereket, és nem úgy tekint rájuk, mint akik azért léteznek, hogy kiszolgálják őt. Pusztán azért van ott, hogy szolgálja az Urat. Egyike a kevés, következetesen erényes alakoknak a Szentírásban. Rengeteget tanulhatunk tőle arról, milyen Isten szíve szerinti emberként élni.
Az utolsó megjegyzésem Eszter könyvére vonatkozik. Van némi kavarodás a fejezetek száma és számozása körül. Eszter könyvének két szövegváltozata maradt ránk, egy rövidebb héber, és egy hosszabb görög nyelvű, amely a Septuagintában található. Szent Jeromos Vulgátája a héber szöveget vette alapul, és a görög nyelvű kiegészítéseket hat külön fejezetben a könyv végére helyezte. A későbbi fordítások azonban általában bedolgozták a görög kiegészítéseket a héber szövegbe, a megfelelő helyekre. [Így a legtöbben hiába keresik a Bibliájukban a 11-12. fejezetet. A magyar fordítások közül csak a régi Káldi-féle hozza a Bible in a Year fejezetkiosztása szerint a szöveget (https://szentiras.hu/biblia/kaldi/est). A tartalmuk Eszter könyvének a Szent István Társulat szerinti tíz fejezetébe van bedolgozva. Ma érdemes tehát a Szent István-féle Bibliából az 1. fejezetet elolvasnunk – a szerk.]
Mekkora ajándék, hogy ma is együtt olvashattuk az Igét! Mindennap imádkozom azokért, akik velem együtt olvassák a Szentírást, és a napi magyarázatokat. Imádkozunk érte és egymásért mi is!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Narancsík Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
273. nap, Az Úrnak végzett munka – Neh 3, Zak 14, Péld 20, 23-26. (2025.11.26., szerda)
Mennyei Atyánk! Dicsőítünk és áldunk Téged! Köszönjük jóságodat és szeretetedet felénk! Köszönjük a hívást, hogy részt vehetünk a Te Királyságod építésében! Köszönjük személyre szóló hívásodat a mi kis településünkön és az egész világon. Ez a Te világod és Te tettél minket oda, ahol most vagyunk. Arra a darab földre, ahol élünk, hogy gyönyörűvé tegyük neked. Ide tettél minket, hogy jobbá tegyük ezt helyet, hogy elhozzuk a Te jelenlétedet ide. Jelenléted velünk van, mert Szentlelked templomává tettél minket. Add, hogy a Te akaratod, a Te Szentlelked közvetítői legyünk! Segíts mindenkor, hogy a Te lányaid és fiaid legyünk, akik elhozzák a fényedet, a szeretetedet, a reményedet, a kegyelmedet, az igazságodat, a könyörületességedet, a bátorításodat, a hangodat a mi kis környezetünkbe. Hogy a hangodat meghallják, az igazságod megvalósuljon és megnyilvánuljon, és a kegyelmedet megtalálják mások is! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Kezdjük Zakariás könyvével. Micsoda ígéretek és próféciák jelennek meg a 14. fejezetben! Az ’azon a napon…’ kezdés sokszor szerepel, hogy mi is lesz azon a napon, az Úr napján, amikor eljön az ítélet, amikor az igazság megnyilvánul, amikor a béke helyreáll, amikor Isten megváltja a mennyet és a földet. Egyre gyakrabban fogunk ilyeneket hallani, ahogy közeledünk az Újszövetséghez, s a Biblia végéhez a Jelenések könyvében. Kis előzetes lehet a 14. fejezet 6. verse a Jelenések könyvéhez: „Azon a napon nem lesz többé sem hideg, sem fagy. Csodálatos nap lesz – csak az Úr ismeri. Nem lesz nappal és nem lesz éjjel” (Zak 14,6-7). Nagyon hasonló dolgokat olvasunk a Jelenések könyvében is: „A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány” (Jel 21,23). Mindez igazság és kinyilatkoztatás – Isten ígérete, hogy mindent helyreállít. Akik Jeruzsálembe jönnek azok megmenekülnek, de akik Jeruzsálem ellen harcolnak azokat súlyos csapás éri. A tetteinkre fény derül és a prófécia végül is azt mondja, hogy azt kapjuk, amit megérdemeltünk. Mi azonban tudjuk, hogy Krisztusban ez nem teljesen így valósul meg. Krisztusban nem azt kapjuk, amit megérdemlünk. Magára vette a halált, amit megérdemeltünk. Magára vette a vádat, a szégyent, a bűnt, amit mi elkövettünk. Vagyis te és én nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. És ez felfoghatatlan.
Minden nap közelebb kerülünk a kinyilatkoztatás teljességéhez, vagyis az Újszövetséghez, Jézus Krisztushoz. Isten maga jött el a világba, értünk szenvedett, meghalt értünk, feltámadt értünk, ezzel megmenti az életünket. Elküldi nekünk a Szentlelket, így lehetővé teszi nekünk, hogy új életet élhessünk. Érdemes néha megállni, ahogy egyre közeledünk ehhez, hogy felismerjük, micsoda különleges dolgot fedezhetünk fel az életünkben, amit eddig nem ismertünk. Nem egy megszokott vagy átlagos esemény részesei vagyunk, hanem egy rendkívül különleges dolog résztvevői.
Zakariás könyvének vége felé ezt olvassuk: „Azon a napon még a lovak csengőjére is ez lesz írva: ’Az Úr szent tulajdona’” (Zak 14,20). A lovak csengője is az Úrnak lesz szentelve. Majd így folytatja: „Az Úr templomában pedig olyanok lesznek az edények, mint a csészék az oltár előtt” (Zak 14,20). Vagyis, ami szent az még szentebb lesz. „Minden edény, ami csak Jeruzsálemben és Júdában lesz, a Seregek Urának szent tulajdona lesz” (Zak 14,21). Tehát ami átlagos és közönséges volt, az is szentté válik.
Rendkívül különleges, hogy ami szent volt, az még szentebbé válik, és ami nem volt szent, az szentté lesz. Ezt teszi velünk Isten, így egyesít minket Önmagával. Megszentel minket. Meg vagyunk hívva a megszentelt életre.
Nehemiás könyve valószínűleg nagyon unalmas volt nektek. Biztos azt mondtátok, hogy ’azt hittem már a végére értünk a sok névnek. Miért megyünk vissza megint a nevekhez?’ Hát először is azért, ment benne vannak Nehemiás 3. fejezetében, másodszor pedig azért, mert sok mindent felfednek előttünk a nevek. Azt tanultuk, hogy Nehemiás az, aki újjáépíti a falakat, de valójában nem ő az. Először is, Isten keze van rajta, és valójában azt olvastuk, hogy ez egy csapatmunka volt, vagyis a családok nélkül, a nevek nélkül, akikről olvasunk, nélkülük nem épült volna meg a fal. Az ellenakciókkal együtt is, valamivel több, mint ötven nap alatt építették újjá a Jeruzsálemet körülvevő falakat. És egyedi módon építkeztek.
Istennek dolgoztak és Isten segítsége volt velük. Nehemiás nem egyedül dolgozott, hanem sok segítője volt, és minden ember kicsit másképp munkálkodott. Az elején olvastuk: „Eljasib, a főpap és testvérei, a papok nekiláttak, és fölépítették a Juh-kaput. Megerősítették gerendákkal, aztán elhelyezték a kapu szárnyait, zárait és sarkait, és folytatták az építést egészen a Hananeel-toronyig” (Neh 3,1). A főpap és a testvérei nem csak a Juh-kaput építették meg és a hozzá vezető utat. Messze tovább is haladtak.
Emlékszem, a szemináriumban volt egy mondás, hogy ha a következő mondatot hallja tőlünk a rektor, akkor azonnal távoznunk kell a papneveldéből. Ez pedig így hangzott: ’Ezek a kezek a kehely tartására lettek alkotva, nem pedig a bőrkeményedésekre’. Soha nem hallottam senkitől ezt a mondatot. Vagyis, bármikor, ha szükség van a kezünkre, azonnal használni kell őket, bármilyen fizikai munkát örömmel kell végeznünk. A főpap és a testvére az elsők, akik felkapják a szerszámokat és nemcsak építik a kaput meg a falat, hanem meg is szentelik azokat. Vajon hogyan szentelték meg a Juh-kaput? Nem a kapu volt a szent, de rájöttek, hogy amit most tesznek, a kapu és a fal építése szent dolog. Istennek szentelt munka. Ez az Isten akarata. Ha Te vagy én együtt dolgozunk valamin, legyen az a templommal vagy az Úrral kapcsolatos tennivaló vagy bármi más szolgálat, akkor az megszentelt munka. Ha felismerjük, hogy meg vagyunk erre hívva, legyen ez bérszámfejtés, tanítás, szemétszedés vagy falépítés, akkor az a munka szent. Nehemiásnak is az Úr tette a szívére, hogy építtesse meg a falakat. Minden nap és minden, amit teszünk, lehet megszentelt dolog. Ezt teszi Eljasin főpap a testvéreivel. Megépítik és ezzel megszentelik.
Van egy érdekes rész a tekoai emberekről, akik szintén részt vettek a fal építésben. „Mellettük a tekoai emberek végezték a javítást. Előkelőik azonban nem hajtották nyakukat uraik szolgálatába” (Neh 3,5). Ők a javításokban dolgoztak, de nem hajtották nyakukat az Úr szolgálatába. Fogunk még róluk hallani később, mert ők több rész építésénél is jelen voltak Jeruzsálemben.
Itt fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy te vagy én csinálunk-e olyan munkát, ami méltatlan hozzánk? Valójában nincs olyan munka, ami méltatlan. Minden munka az Istennek végzett szolgálat része. Emlékezzetek vissza a Teremtés első és második könyvére. Mit csinál Isten? Alkot. Vagyis Isten dolgozik. Ezért nincs olyan munka, ami méltatlan lenne hozzánk, emberekhez, Isten képmásaihoz. Mindenfajta munka, amit teszel, valahogy Istennel kapcsolatos. Isten munkájának egyedi résztvevője vagy.
Olvastuk, hogy voltak családok, ahol lányok is segítettek. „Mellette Hallohes fia, Sallum végezte a javítást lányaival, a jeruzsálemi kerület felének elöljárója” (Neh 3,12). Sallumnak talán nem voltak fiai és ezért ő a lányaival dolgozott. Csodálatos, hogy a lányaival építkezett! Később látjuk, hogy mindenki az otthonával szemben lévő kaput javította meg. Miért olyan különleges ez? Két oka is lehet. Ahogy kinéztek a házukból, mindenki azt a részt látta, ami vele szemben volt. Kérhetjük, hogy Isten hozza el az Ő fényét és igazságát a mi területünkre. Isten ide teremtett engem, én ezért a helyért vagyok felelős. Én a magam házáért és a családomért vagyok felelős, nem pedig máséért.
De hallottam más biblia-magyarázatot is erre. Lehet, hogy kicsinyességből vagy zsugoriságból javította mindenki csak maga előtt a falat. Lehet, hogy nem voltak eléggé nagylelkűek, nagyvonalúak, vagy nem volt elég szeretet bennük.
Bármelyik magyarázatot is nézzük, mindenképp tanulhatunk belőle. Először is, biztosan azért a helyért vagyok felelős, ahová az Úr helyezett engem. Nem kell mindig más helyekre szaladgálnom. Persze aggódhatok más településekért is, de valószínűleg azokra nincs nagy befolyásom. Oda teszem az energiámat, ahol jobbá tudom tenni a dolgokat. Ennek van értelme. De lehet, hogy az Úr arra hív, hogy ne csak a saját kertemet ápoljam, hanem a szomszédomét is. Lehet, hogy nem csak a saját kocsibeállómat kell itt, Minnesotában megcsinálnom, hanem a szomszédomnak is segíthetnék benne. Értitek, mire gondolok. Nincs pontos szabály erre, de ki kell emelni: Isten arra is hívhat, hogy ne csak a saját faladat építsd fel, hanem másoknak is segíts körülötted építkezni.
Nem tudom melyik magyarázat a helyes, de megkérdezhetjük az Urat, hogy itt van-e az ideje annak, hogy kitekintsek és másokról is gondoskodjak? Nem tudjuk ezt magunktól, Isten kegyemére van ehhez szükségünk. Szükségünk van a bölcsességére és a vezetésére. Imádkozom értetek minden nap! Ti is imádkozzatok értem!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
272. nap, Nehemiás elhívása – Neh 1-2, Zak 12-13, Péld 20,20-23 (2025.11.25., kedd)
Mennyei Atyánk, imádunk és magasztalunk téged! Nagyon köszönjük ezt a 272. napot! Köszönjük, hogy vezetsz bennünket és velünk vagy! Köszönjük, hogy inspirálsz minket, és kegyelmet adsz ahhoz, hogy továbbra is elolvassuk a napi igéket! Urunk Istenünk, köszönjük e nap áldásait és a rejtett áldásait is! Miközben imádkozunk, nyisd meg a szemünket, hogy láthassuk azokat az áldásokat, amelyek mellett gyakran csak elsétálunk! Azokat a dolgokat, amelyeket olyan sokszor látunk, hogy már szinte láthatatlanná váltak! Azokat a dolgokat az életünkben, amelyeket elsőre talán nem is tartanánk áldásnak, de végül, visszatekintve, segítenek nekünk abban, hogy egyre hasonlóbbá váljunk hozzád és közelebb kerüljünk hozzád!
Urunk Istenünk, ezen a napon arra is kérünk, hogy ne csak imáinkat, dicséretünket és hálánkat fogadd el, hanem azokat az embereket is, akiket szeretünk! Fogadd őket a szívedbe! Azokra, akik messzire kerültek tőled, kérünk, áraszd ki kegyelmedet! Azokra is, akiket nem szeretünk úgy, ahogyan kellene. Küldd kegyelmedet az ő szívükbe és életükre is ma, Uram! Áldd meg azokat, akik megbántottak minket! Áldd meg azokat, akik gyűlölnek minket! Segíts bennünket, hogy úgy tudjuk szeretni őket, ahogy Te szereted őket, Jézus nevében kérjük! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Nem is tudom, miért éreztem indíttatást arra, hogy az ellenségeinkért imádkozzak, akárkik is legyenek azok a ti életetekben. Én tudom, kik azok az enyémben. De Jézus újra és újra előhozza, azt a gondolatot, hogy nekünk másoknak kell lennünk. Nem szabad bosszút állnunk az ellenségeinken, még csak fontolgatnunk sem szabad a bosszút, hanem képesnek kell lennünk azt mondani: ’Rendben, Uram, azt akarom, hogy megmentsd az életüket. Azt akarom, hogy megszenteld őket’. Nem arról van szó, hogy ne akarnánk igazságot, hanem arról, hogy kegyelmet is kérünk az életükre. És erről beszél a Példabeszédek könyve is következő versben: „Ne mondd: ’Csak a rosszat fizetem vissza!’ Hagyatkozz az Úrra, ő majd kártalanít” (Péld 20,22). Ez nem azt jelenti, hogy Isten szemet huny az igazság kérdésében. Nem azt jelenti, hogy megtagadná az igazságszolgáltatást. Hanem azt, hogy én háttérbe vonulok, és azt mondom: ’nem az én feladatom gonoszt gonosszal viszonozni’. Az igazságért, igazságosságért viszont dolgozhatunk, tudjátok jól, hogyan értem ezt.
Akkor van különösen nehéz dolgunk, mikor meglenne a lehetőségünk, hogy bosszút álljunk valakin, és mégis azt mondjuk: ’Nem, Uram’. A mindennapi beszédünkben is így van ez. Gyakran nincsenek is igazi nagy ellenségeink. Valójában lehet, hogy azokkal az emberekkel küzdünk a legtöbbet és azok ellen érezzük a leginkább a bosszúvágyat, akikkel együtt élünk, azokkal, akiknek életünk végéig tartó szeretetet ígértünk. És egyszer csak rádöbbenünk: ’Várjunk csak, most bosszút álltam rajtuk a szavaimmal’. Mondtak nekem valamit korábban, vagy tettek valamit, ami bosszantott, és én úgy döntöttem, hogy én is bosszantom őket. Úgy döntöttem, hogy gonosz leszek velük. Könnyen eltávolíthatom az egészet magamtól, mondván: ’Valahol ott kint, messze vannak az ellenségeim’. De rájövök, hogy leggyakrabban azokkal vagyok a legkegyetlenebb, akikhez a legközelebb állok. És ez nem jó. Ez olyasmi, amit meg kell bánnom, és azt kell mondanom: ’Istenem, kérlek, segíts!’.
Nagyon szeretem a Példabeszédek előző versét is: „Ha kezdetben hajszoltad a vagyont, a végén majd nem lesz rajta áldás” (Péld 20,21). Olyasmi ez, mint amikor valaki megnyeri a lottót – és mennyi ember életét tette már tönkre a lottónyeremény. Nem feltétlenül áldássá vált számukra, hanem inkább ártott nekik. Ennyit a Példabeszédek könyvéről.
Most Zakariás könyvére térünk át. Ma hihetetlen szavakat hallhattunk, Jeruzsálem győzelmének és helyreállításának ígéretét: „Az Úr először Júda sátrait menti meg, hogy Dávid házának dicsősége és Jeruzsálem lakóinak dicsősége ne múlja felül Júdáét. Azon a napon az Úr védelmébe veszi Jeruzsálem lakóit” (Zak 12,7). Ez utóbbi mondatot különösen érdekes olvasni, mert a Nehemiás könyvében is éppen falat építenek maguk köré, ami hasonló, de nem feltétlenül ugyanaz, mint amiről Zakariás prófétál.
Aztán ott van a 12. fejezet vége: „Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak” (Zak 12,10). Ezt idézi János evangéliuma is: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37). Zakariás próféciája így folytatódik: „gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet. Azon a napon olyan nagy gyász lesz Jeruzsálemben, mint Hadad-Rimmon gyásza Megiddó mezején” (Zak 12,10-11). Rendben – kiről beszélünk? Úgy gondolom, hogy az Úr Jézusról beszélünk, Isten egyszülött Fiáról, mindenek elsőszülöttjéről. Felismerjük, hogy itt egy hihetetlen prófécia áll előttünk. El tudjuk képzelni, hogy amikor Zakariás és hallgatói ezt a ’átszúrt valakit’ hallják vagy olvassák, azon töprengenek: ’ki ez?’ Talán Izrael, a zsidó nép szenvedéseiről van szó? De végül teljesen konkréttá és beazonosíthatóvá válik Jézus Krisztus személyében.
Ez lenyűgöző! Ez egy olyan prófécia, amely Jézus keresztjén teljesedik be az irántad és irántam érzett szeretetből. Egy dolog azt mondani, hogy ’hű, hát ez csodálatos, hogy Zakariás századokkal Jézus előtt írta le mindezt’. Igen, ez csodálatos és erőteljes!. De aztán megállunk: ’várjunk csak… Miért is szúrták át Jézust egyáltalán?’ – Nos, az irántad való szeretetből. Mert nem adta fel veled kapcsolatban. Az irántam való szeretetből, mert velem kapcsolatban sem adta fel. Fontos meghallani és megjegyezni ezeket a szavakat, mert olyan könnyű elfelejteni őket: Jézus valóban szeret téged! Átszúrták és meggyászolták, mert úgy határozott, úgy döntött, kijelentette, hogy Te annyira értékes vagy neki, hogy az életét is odaadja érted, meghal érted.
Tudom, hogy sok ember magányosnak érzi magát. Lehet, hogy te is annak érzed magad ebben a pillanatban. De gondold végig: itt van Zakariás, aki évszázadokkal Jézus előtt ír arról, hogy eljön a gyász napja az ’átszúrt’ miatt. És ez a nap már megtörtént. Ezen az úton, a bibliaolvasás 272. napján elérkeztél oda, hogy hallod ezeket a szavakat. Hallod azt az igazságot, hogy íme Jézus, maga Isten, annyira szeret, hogy meghalt érted. Tudom, hogy csüggedtnek, elszigeteltnek, magányosnak érezheted magad. Úgy érezheted, hogy most nem is tudsz Istenhez szólni, még akkor sem, ha elkezdted olvasni az Ő szavait. De Ő szeret téged. Nem feledkezett meg rólad, és nem vagy egyedül. Egy közösséghez tartozol a napi olvasás által is, még ha csak virtuális közösség is ez. Tudom, hogy vannak emberek, akik minden egyes nap együtt imádkoznak ezekkel az olvasmányokkal online kapcsolódva egymáshoz. Minden nap beszélgetnek így egymással. De sokan vagyunk, akik nem kapcsolódunk így – mégis most együtt vagyunk. Összekapcsolódunk az imában. Összekapcsolódunk abban, amit Isten igéje kijelent. Úgyhogy fogadd el most az Ő szeretetét – ha engeded! Meghívlak erre.
Nehemiás könyvét kezdjük el, ami nagy horderejű. Emlékezzünk: volt Zerubbábel a fogság utáni visszatérés első hullámában. Aztán Ezdrás jött vissza a második hullámmal. Most pedig elérkeztünk a harmadik hullámhoz: Nehemiáshoz. Ezdrás alatt újjászervezték a templomi istentiszteletet és mindazt, ami ehhez tartozott. Eleinte még Templom nélkül, de elkezdték az építést. Nehemiás pedig felismeri, hogy Jeruzsálem városának nincsenek falai. Itt leírja az újjáépítés teljes folyamatát. Nagyon szeretem Nehemiás elhívásának történetét, egyszerűen lenyűgöző! Mi történik?
Még Babilonban van és megkérdezi a Júdeából érkezett látogatóitól, hogy milyen állapotban van Jeruzsálem. Tájékoztatják, hogy a város falait még mindig nem építették újjá, a város gyakorlatilag nyitott a támadások előtt. Rendkívül sebezhető.
Nehemiás reakciója elképesztő. „Amikor ezeknek hírét vettem, leültem, sírtam, és napokig gyászoltam, böjtöltem és könyörögtem az ég Istenének színe előtt” (Neh 1,4). Gondoljatok csak bele: Nehemiást megérinti valami. Törődik Jeruzsálem népével. Törődik Jeruzsálem városával. Törődik a jeruzsálemi istentisztelettel. És amikor meghallja, hogy a városnak nincsenek falai, így reagál. Fel kell tennünk a kérdést: ’vajon az én szívem annyira megkeményedett, vagy annyira hűtlen vagyok, hogy amikor rossz hírt hallok, az első reakcióm nem az, hogy leülök és sírok? Nem az, hogy azonnal imádkozom? Nem az, hogy böjttel az Úrhoz fordulok?’ Sokszor egyszerűen a hírekhez fordulunk, többet megtudni. Vagy egymáshoz fordulunk. Vagy valaki máshoz. De Nehemiás reakciója, amikor a szíve összetörik: az Úrhoz fordul. És ez lenyűgöző.
Az első fejezet imái, hiszen több is van, annyira szépek! Nehemiás egyik fontos lépése az, hogy elismeri: ’Megérdemeljük ezt, mert Te, Isten, megmondtad nekünk: ha hűségesek leszünk, sikerünk lesz. Mi pedig nem voltunk azok. Hűtlenek voltunk. Ez az én hibám. Ez az apám hibája’. Elképesztő őszinteség. De aztán így folytatja: ’Kérlek, adj még egy esélyt. Engedd, hogy tehessek valamit’.
A második fejezetben már ott áll Artaxerxész király és a királyné előtt, pohárnokként. Artaxerxész észreveszi, hogy Nehemiás szomorú. „Miért szomorú a tekinteted? Beteg vagy talán? Nem, biztosan csak a szíved fáj” (Neh 2,2). Nehemiás egy párbeszédben bontja ki ezt a helyzetet. Azt mondja magáról, hogy félt és így válaszolt: „Miért is ne volna szomorú az arcom, amikor az a város, ahol atyáim sírjai vannak, romokban hever, és kapuit tűz emésztette meg” (Neh 2,3). A király erre azt mondja: „Mi a kívánságod?” (Neh 2,4). Itt jön Nehemiás pillanata. Ez minta mindannyiunk számára, amikor nagy kérésünk van. Amikor valamilyen feladat áll előttünk, és a ’király’ – akár Isten, akár egy adódó helyzet – kérdőre von: ’Mit akarsz?’. Nehemiás nem azonnal válaszol. Azt mondja: „Segítségül hívtam az ég Istenét” (Neh 4,4). Nem csak úgy előadja a kérést. Előbb imádkozik: ’Istenem, kérlek, segíts!’
Tetszik, ahogy sok diákunk imádkozni kezd: elismerik, hogy nem tudják, hogyan kell imádkozni, és így szólnak: ’Jöjj, Szentlélek, taníts meg imádkozni’. Szinte minden imájuk előtt ezt mondják. Becsülöm ezt az alázatot: ’Uram, beszélni fogok hozzád, de tudom, hogy a Te Lelked nélkül nem is tudok. Nem tudok hozzád szólni, nélküled, Istenem’. Ez történik itt is: Nehemiás először az Úrhoz fordul: ’Jöjj, Szentlélek, taníts meg beszélni a királyhoz’.
Majd így folytatja: „Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte” (Neh 2,5). Nem csak elmondja, amit akar. Először megteremti a kapcsolatot: ’Ha eddig jól szolgáltalak, ha kedves vagyok szemedben’, majd így folytatja: „küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem” (Neh 2,5). A király megkérdezi: „Mennyi időre tervezed utadat, és mikor térnél vissza?” (Neh 2,6). Ez lenyűgöző Nehemiással kapcsolatban: pontosan tudja, mit akar. Teljesen váratlan ez a helyzet: Artaxerxész csak azért kérdez, mert észreveszi, hogy Nehemiás szomorú. De Nehemiás már átgondolta az egészet. Tudja, mire lesz szükség. Tudja, mennyi időre. Azt mondja: „Meghatároztam egy időpontot” (Neh 2,6). Majd így folytatja: „Ha úgy tetszik a királynak, adjon nekem leveleket a folyamon túli kormányzók számára, hogy engedjék meg nekem az átvonulást, amíg el nem jutok Júdeáig, továbbá levelet Aszafhoz, a királyi erdők felügyelőjéhez, hogy adjon nekem épületfát a templomhoz tartozó erőd kapuihoz, valamint a város falához, s ahhoz a házhoz, ahol majd lakni fogok” (Neh 2,7-8).
Egyszerűen elképesztő: Nehemiás fegyveres kísérettel érkezik Júdába, Jeruzsálembe. Emlékezzünk: Ezdrásnak imádkoznia kellett, hogy Isten őrizze meg őt őrök nélkül is. Nehemiás? Ő elfogadta a katonai kíséretet.
Megérkezik Júdába, és rögtön ezt olvassuk: „Amikor a horonita Szanballat és az ammonita szolga, Tóbiás erről értesült, nem tetszett nekik, hogy olyan ember érkezett, aki Izrael fiainak javán akar fáradozni” (Neh 2,10). Az egyik lecke, amit mindig hallottam: valahányszor elkezdesz Istenért dolgozni, mindig lesz valaki, aki az ellenlábasod lesz. Ezek lehetnek kételkedők: ’Ezt úgysem tudod megcsinálni. Még senkinek sem sikerült’. Az ellenfeleid lehetnek olyanok, akiket zavar, hogy éppen te csinálod ezt a dolgot. Lehetnek, akik nem akarnak látni téged abban, amit teszel. Bármi is legyen, mindig lesz ellenállás.
A történet folytatódik: Nehemiás éjnek idején megvizsgálja a falakat. Ez nagyon emlékeztet arra, amit idős papoktól hallottam sokszor: ’Körbe kell járnod a területet. Körbe kell sétálnod a templomot, hogy tudd, mi történik. Nem lehet abban bízni, hogy állnak még a falak és biztos nem ázik be semmi’. Mind azt mondják: meg kell vizsgálni. Ezt teszi Nehemiás is. Kimegy, bejárja a falakat, és senkinek sem szól róla. Azt mondja, hogy éj leple alatt tette, mert azt, amit tenni készül, még nem jelentette be a jeruzsálemi népnek: ’Ja, amúgy, mellékesen, ti fogjátok újjáépíteni ezeket a falakat’. Előbb meg akarja vizsgálni a projektet, mielőtt bejelentené. Nagyon bölcs dolog. Látni kell a helyzetet a saját szemünkkel, a saját lábunkkal bejárva, hogy tudjuk, mibe fogunk. Aztán meghozza a döntést a falak helyreállításáról. Erre a fentebb említett emberek azt kérdik: „Tán föl akartok lázadni a király ellen?” (Neh 2,19). Az ellenfelei azt állítják, hogy fellázad a király ellen, holott maga a király adta neki a leveleket, és ő küldte, hogy építse újjá a falakat. De Nehemiás nem dicsekszik vele, hogy a király adott neki engedélyt. Nem védekezik. Azt mondja: „Az ég Istene sikerre viszi ügyünket. S mi az ő szolgái nekilátunk, és építünk” (Neh 2,20)! Ez annyira jó. Nem kell megvédenie magát. Nem kell magyarázkodnia. Csak ennyit mond: ’Figyeljetek, Isten kézben tartja ezt. Isten kézben tart engem, és mivel ti ellenkeztek, nem lesz részetek ebben a műben’.
Nehemiás könyvét sokan úgy emlegetik, mint a vezetés egyik mesterkurzusát. Mesteri példája annak, hogyan lehet Isten szavát meghallani és világosan, tisztán, határozottan cselekedni akkor is, amikor ellenállás van. Akkor is, amikor külső ellenség támad. És Nehemiás még belső ellenállást is fog tapasztalni. Hiszen mindannyian ezt éljük: nemcsak kívülről jöhet nyomás, hanem belül is küzdelmek vannak. Néha csüggedünk. És látni fogjuk majd Nehemiást, amint ezekkel a harcokkal szembenéz a következő napokban. Ma olvastuk Nehemiás elhívását, imáját és azt a felismerést, hogy ő valami rendkívüli dolgot fog tenni. Ez a ’rendkívüli’ egyébként ’csak’ annyi, hogy falakat épít. De azért teszi, mert Isten kérte, úgy teszi, ahogy Isten kérte. Mindannyiunk számára ez a kulcs: azt tenni, amit Isten kér, úgy tenni, ahogyan Ő kéri. Azért, mert Ő kéri.
Imádkozzunk egymásért, mert ez az élet titka: azt tenni, amit Isten akar, azért, mert ő akarja, és úgy, ahogy ő akarja! Nekem is szükségem van imára, és nektek is szükségetek van imára. Úgyhogy én imádkozom értetek, és ti is imádkoztok értem, remélem. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
271. nap, Izrael idegen feleségei – Ezdr 9-10, Zak 9-11, Péld 20,16-19 (2025.11.24., hétfő)
Mennyei Atyánk, dicsérünk és magasztalunk téged! Hálát adunk neked ezért a napért és minden egyes napért! Istenünk, még megtörtségeink közepette, a szenvedések közepette, sőt még a halállal szembenézve is mindig van valami, amiért hálát adhatunk neked! Bárcsak lenne fülünk a hallásra és szemünk a látásra! Akkor tudnánk, hogy Te folyamatosan kiárasztod ránk kegyelmed, szereteted, és hogy soha nem feledkezel meg rólunk! Segíts, hogy mi se feledkezzünk meg rólad! Segíts, hogy ne legyünk vakok elhívásodra! Segíts, hogy ne csak a fülünket és a szemünket nyissuk meg, hogy halljunk és lássunk, hanem a szánkat is megnyissuk a Te dicséretedre! Segíts, hogy épülésére legyünk a körülöttünk lévőknek! Add, hogy ma olyan emberek legyünk, akik bátorítják a hozzájuk legközelebb állókat! Jézus nevében kérünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Ma olvasmányaink jól megdolgoznak minket, mind Ezdrás könyvéből, mind Zakariáséból. Ezdrás pap, aki a második hullámmal tért vissza az Ígéret földjére, azt látja, hogy sok vezető – nemcsak az egyszerű nép, hanem még a papok és a leviták is – ahelyett, hogy elkülönítették volna magukat a környező népektől, még be is házasodtak közéjük. Fontos megérteni, hogy ez nem faji kérdés. Itt kimondottan hitbéli kérdésről van szó. A zsidó nép a Szövetség népe, míg a többi nép – a kánaániták, hettiták, periziták, jebuziták, ammoniták, moábiták, egyiptomiak, amoriták –nem a szövetség népei. Amikor Isten bevezette a zsidó népet az Ígéret földjére, megparancsolta, hogy űzzék ki ezeket, és kifejezetten figyelmeztette őket, hogy ne kössenek velük házasságot.
Miért? Ha visszaemlékszünk 100-150 nappal korábbi olvasmányainkra, felidézhetjük, mi történt, amikor a zsidó nép nem tartotta magát elkülönítve. A ‘szent’ szó azt jelenti: ’elkülönített’. Van a profán, a közönséges, a hétköznapi, az egyszerű, és vannak azok a dolgok, amelyek el vannak különítve, amelyek mások, különlegesek, egyediek, megszenteltek, szentek. Isten azt mondta: ’ti az én szent népem lesztek a közönséges népek között. Olyan népek között laktok, amelyek nincsenek számomra elkülönítve. Ezért másként kell élnetek’.
Ezdrás pedig hazatér, és ráébred, hogy a korábban visszatértek nem tartották meg ezt az elkülönítést, hanem házasságokat kötöttek az ottlakókkal. A vegyesházasság problémája az, hogy meggyengíti a családot, meggyengíti a Szövetség kötelékét. Mert ahogyan láttuk, gyakorlatilag valahányszor a zsidó nép vegyesházasságot kötött, elveszítették a hitüket. Elveszítették hitüket az Úr Istenben. Ezdrás ezt tapasztalja, és ez összetöri őt. El tudjuk képzelni: nem csupán haragszik. Nem csak azt kérdezi: ’Miért tettétek ezt’? Hanem azt mondja: „Istenem, a szégyentől és pironkodástól nem merem tekintetemet feléd emelni… Mert vétkeink úgy elszaporodtak, hogy teljesen elborítottak, és bűneink egészen az égig érnek” (Ezdr 9,6). Gondoljunk csak bele: vétkeink elborítanak. Tulajdonképpen azt mondja: fuldoklunk. Fuldoklunk a törékenységünkben, megfulladunk a saját bűneinkben. Mi magunk tettük ezt magunkkal. Ebben a pillanatban Ezdrás nem olyan próféta, aki mindent szét akar zúzni.
Ő az a próféta, aki ezt látva teljesen elcsügged. Annyira összetörik ettől, hogy azt mondja: fuldoklom. Fuldoklunk.
Néha én is így érzem magam, amikor párokkal foglalkozom, párokkal beszélgetek, és látom, milyen sokan élnek együtt házasság előtt. Ez annyira elszomorít. Őszintén, valóban szomorúvá tesz, és azt kérdezem: ’Uram Istenem, mi megy itt?’ Ezdrás pontosan ugyanezt éli át. Ami ezután történik, az kihívást jelent. Felszínesen nézve visszásnak tűnik. Aztán végül megértjük: ’rendben, erről és erről van szó’. Ezdrás azt mondja: ’Mit tegyünk? Ha vegyesházasságban éltek, hagyjátok el a családotokat, a feleségeteket és a gyermekeiteket.’ Az érdekes az, hogy az emberek ezt el is fogadják, és mindenki, akinek idegen felesége és attól származó gyermekei vannak, elhatározza, hogy elválik tőle.
Ezután következik, ami a 10. fejezetben, Ezdrás könyvének végéhez közeledve olvasható. Figyelemre méltó, hogy ez nem egy általános rendelet vagy valamilyen mindenkire vonatkozó szabály: ’ha Jani összeházasodott Julival, akkor szét kell válniuk, bumm, ennyi.’ Valójában nem így történt. Minden esetet külön kivizsgáltak. Ezt olvassuk: „A fogságból hazatértek tehát a határozathoz tartották magukat. Ezdrás pap nemzetségeik szerint családfőket választott magának segítségül, mind név szerint számba véve. A tizedik hónap első napján kezdték meg az ülést, hogy az ügyet kivizsgálják, és az első hónap első napjáig minden férfi dolgával végeztek, aki idegen asszonyt vett feleségül” (Ezdr 10,16-17). Lényegében tehát esetről esetre vizsgálódtak, mert nem arról volt szó, hogy ‘automatikusan el kell válnotok’. Sokkal inkább arról, hogy lehet, hogy a feleség már zsidóvá lett. Lehet, hogy a gyerekeket zsidó hitben nevelik. Lehet, hogy a család be lett emelve a szövetségbe és nem a választott nép fia szakadt ki a szövetségből. Lehet, hogy a család már úgy nevelődik, hogy kapcsolatban legyenek az Úr Istennel.
Emlékezzünk csak: volt egy moábita asszony, Rut. A Jordán folyó túloldalán élt. Aztán az anyósa, Noémi, áthozta őt a folyón. Rut követte őt, majd feleségül ment Boázhoz, és Dávid király ük-nagyanyja lett. Itt van a felismerés: nem az idegen származással van a probléma. Rut esetében az a jó, hogy ezt mondta anyósának, Noéminak: „ahova te mész, megyek én is. Ahol te letelepszel, letelepszem én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem” (Rut 1,16). Vagyis létezik az a történet, hogy valaki megtér Izrael Istenéhez és Isten csodálatos dolgokat tud tenni egy ilyen megtérésen keresztül, ahogyan Dávid király származása esetében is láthatjuk.
Ebben az esetben is meg kell értenünk, hogy amit Ezdrás és a többi családfő tesz, az nem egy általános, mindenkire érvényes parancs. Minden esetet külön vizsgálnak: milyen ez a kapcsolat? Olyan házasság, amelyben az egész család szövetségbe kerül Istennel? Vagy pedig olyan házasság, ahol – éppen a szövetség megőrzése érdekében – el kell szakítani a házasság kötelékét? – Jó ez? Tökéletes ideális megoldás? Abszolút nem. De egy megtört és bűnös világ közepén vagyunk, ahol néha még a megoldások sem tökéletesek.
Hallottam, hogy egyesek azt állítják: Ezdrás egyszerűen csak eldöntötte, hogy így tesz. Ami érdekes, hogy a szövegben nem az áll, hogy ‘az Úr szava szólt hozzám: válaszd el a férjeket a feleségektől’. Ez nagyon fontos pont, mert számos biblikus tudós azt állítja, hogy Ezdrás ezt pusztán a saját gyászában tette. A vegyes házasságok láttán érzett szomorúságában egyszerűen kimondta, hogy el kell válniuk.
Ez egy figyelemre méltó észrevétel, mert lehet, hogy ez a gondolat nem az Úrtól jött. Sőt, hamarosan eljutunk Malakiás próféta könyvéhez, ahol ezt olvassuk: „Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr, Izrael Istene” (Mal 2,16). Az Újszövetségben pedig Jézus mondja: „Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör” (Mt 19,9). Szóval, ahogy mondtam, egy megtört világban élünk, tele töréssel. Néha még a megoldások sem igazán jók. Persze, felmerül a kérdés, hogy mi mást tehettek volna. Főleg úgy, hogy minden esetet külön kivizsgáltak…
Így jutunk el Zakariáshoz. Zakariás próféciája részben Júda és Izrael helyreállításáról szól, és annyi, de annyi jó dolog van benne! Emlékezzünk csak: amikor a próféták mind a közelgő pusztulásról, romlásról, az eljövendő száműzetésről és halálról beszéltek – most Zakariás a helyreállításról szól. Júda és Izrael helyreállításáról, hogy együtt olyanok lesznek, „mint a hősök, akik az utcák sarát tiporják a harcban. Harcolni fognak, mert velük lesz az Úr, s a lóháton érkezők szégyent vallanak. Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk” (Zak 10,5-6). Olyan jó, olyan ígéretes, olyan bátorító!
Ugyanakkor felismerjük, hogy továbbra is kétféle pásztor van. Ez a mai olvasmány utolsó fejezete, ahol Zakariás kétféle pásztorról beszél: azokról, akik gondját viselik a nyájnak, és azokról, akik csak önmagukat gondozzák. Ez annyira, fontos üzenet mindannyiunk számára!
És persze, Zakariás tele van Jézusról, a Messiásról szóló próféciákkal! Ott van például a 9. fejezet próféciája: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” (Zak 9,9). Emlékezzünk Jézus bevonulására Jeruzsálembe virágvasárnap! Micsoda ajándék! A 11. fejezetben ott van a harminc ezüst is, az ár, amelyért Júdás elárulta Jézus Krisztust, és az is, hogy a pénzt a templomba dobják: „kimérték béremet: harminc sékel ezüstöt. Az Úr ekkor azt mondta nekem: ’Dobd be a kincstárba azt a szép bért, amennyit érek nekik!’ (Zak 11,12-13). Az amerikai fordítás szerint ‘a kincstárba vetette őket az Úr házában’, de van olyan szövegváltozat is, amely így szól: ‘a fazekasnak dobta be az Úr házában’. Ez utal a fazekas szántóföldjére, amelyet azon a harminc ezüstön vásároltak meg, ami Jézus vérének ára volt – ha így érthetőbb.
Visszatérve ahhoz, amit mondani akartam a pásztorokról és a jó pásztorokról: Zakariás rámutat, ahogyan annyi más próféta is, hogy vannak pásztorok, akik törődnek a nyájjal, és vannak pásztorok, akik csak önmagukkal foglalkoznak. Bárki, aki vezetésre van meghívva – legyen az édesanya, édesapa, nagyszülő, pap, vagy akár egyedülálló ember, aki felelősséget visel másokért – fel kell, hogy tegye magának a kérdést: ’nos, ebben a helyzetben, ezek között az emberek között hogyan tudok jó pásztor lenni?’
Ismerem a kísértést: a kísértés az, hogy magaddal törődj. A jó pásztor a nyájat gondozza. A rossz pásztor önmagát gondozza. Van egy mondás: ‘A jó vezetők esznek utolsónak’. (Ez Simon Sinek könyvének is a címe, mely a vezetésről és szervezetépítésről szól.) Mindannyiunk számára felhívás ez, hogy megkérdezzük: ’szóval, akkor kit táplálok először, kit gondozok először?’ Mert íme, a Messiás, maga Jézus Krisztus azt mondja magáról: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11).
Hosszú nap volt a mai. Elnézést a hosszúságért, de jó nap volt, nagyszerű nap! Imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok ti is értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)