250. nap, A száműzetés harmadik hulláma – Jer 39-40, Jud 10-11, Péld 17,9-12 (2025.10.24., péntek)
Mennyei Atyánk, dicsérünk és magasztalunk téged! Te vagy az ég és Föld ura! Te vagy mindenek ura! Tudjuk, hogy Te vagy történeteink ura is. Tudjuk, hogy Te vagy a történelem ura. Ez azt is jelenti, hogy Te vagy a mi történelmünk ura, a múltunk ura, a jövőnk ura és Uram, Istenünk, a jelenünk ura is. Most alávetjük magunkat a Te uralmadnak. Alávetjük magunkat a Te uralkodásodnak, királyságodnak, vezetésednek, akaratodnak, neked. Mert bízhatunk benned. És így is teszünk. Bízunk benned ma és mindennap Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Tudom, hogy mostanában visszatérő motívum lett, hogy mindig mondok valamit a Példabeszédekről, de a 9. és 10. vers hihetetlenül fontos. „Szeretetet keres, aki elássa a vétket, aki meg fölkeveri, elveszti barátját” (Péld 17,9). Ez visszavezet minket ismét a beszéd bűneihez és ahhoz, hogy mindannyiunknak vigyáznunk kell a szavainkra. Aki újra és újra előhoz egy ügyet, az elidegeníti a barátját. Igen, mert vannak dolgok, amiket nem kell kimondani. Vannak dolgok, amiket nem kell megismételni. Bizonyos szavak tönkre tehetnek kapcsolatokat. Tovább olvasva: van különbség a bölcs és az ostoba között. „Az okosnak többet használ egyetlen intő szó, mint akár száz ütés a balgára mérve” (Péld 17,10). Igen, egy kis korrekció mélyebben hat egy értelmes emberre, egy olyanra, aki bölcsességre vágyik, aki jót akar tenni, mint száz ütés egy bolondra.
Jeremiás könyvére áttérve nagy fordulatoknak, nagy eseményeknek vagyunk tanúi. Jeremiás több mint 40 évig prédikálta, hogy Jeruzsálem el fog esni. Meg kellett volna adni magukat Nebukadnezár királynak. De senki sem hallgatott rá. És mi történik? Most száz ütést kell elviselni azoknak, akik nem hallgattak rá. Itt van Izrael népe, akiket megtizedelnek, elpusztítanak.
A 39. fejezet kulcsfontosságú Jeremiás könyvében, mert kulcsfontosságú Izrael történelmét tekintve is. Ez a pusztítás, a száműzetés utolsó hulláma, amikor végül Nebukadnezár és csapatai körülzárják Jeruzsálemet. Elmentek, hogy harcoljanak Egyiptom hadseregeivel, de visszajöttek. Most itt vannak ezek a hercegek, lényegében Babilon vezetői, és ezt olvassuk: „Erre bevonult a babiloni király összes vezére, és megszállták a középső kapu környékét. Ezek: Nergalszárecer, a Szin-Magirból való fejedelem, a főparancsnok; Nebushazbán főtiszt és Babilon királyának többi főembere” (Jer 39,3) – és mit csinálnak? A középső kapuhoz telepednek. Mit jelent ez? Hallottam valakit, aki így írta le: olyan, mintha valakik elfoglalták volna Washington D.C.-t, és besétáltak volna az Ovális Irodába, leültek volna az asztal mögé, és felrakták volna a lábukat. Ezt jelenti az, hogy a babiloni hercegek a középső kapuhoz ülnek. Azt mondják, hogy itt van a kereskedelem helye, itt van az érkezés és távozás helye. Ez a hely, ahol döntéseket hoznak. Ez Jeruzsálem szíve, egyfajta világi, politikai értelemben. Itt verik fel a táborukat. Itt jön Cidkija, akiről tudjuk, hogy gyenge, ingatag személyiség volt. És tegnap hallottuk, hogy elment Jeremiáshoz, hogy mondja el neki személyesen az Úr üzenetét. És Jeremiás azt mondja, hogy ’már annyiszor mondtam el neked nyilvánosan, és sosem hallgattál rám, de most elmondom neked személyesen’. Cidkija azt kéri Jeremiástól, hogy ne mondja el senkinek, amit neki mondott. Jeremiás beleegyezik. Most itt van Cidkija, aki ki sem áll Nebukadnezár ellen. Évekig azt mondta, hogy ’nem adjuk meg magunkat, harcolni fogunk Nebukadnezár ellen’, miközben Jeremiás azt mondja, hogy ’adjátok meg magatokat és életben maradtok. Adjátok meg magatokat, és békésen élhettek, és Isten valami nagyot fog cselekedni ebben a helyzetben’. De mi történik, amikor Nebukadnezár és csapatai Jeruzsálem ellen jönnek? Cidkijaelmenekül. Elkapják Jerikó síkságán, ami körülbelül 15-20 mérföldre van Jeruzsálemtől, és elviszik Riblahba. És ahogy mársokszor mondtam, Nebukadnezár megöli Cidkija fiait apjuk előtt, majd megvakíttatja Cidkiját, hogy amit utoljára lát, az a fiai halála legyen.
Ez számos dolgot mutat meg. Az egyik, hogy Nebukadnezár egy brutális ember. Ez egy durva kor. Ahogy végighaladunk a Biblián, látjuk, hogy a bibliai történetek hihetetlenül erőszakosak. Ez a történet is ennek a brutalitásnak a része.
Eközben ott van Nebuzaradán, a testőrség parancsnoka is, akinekszerepe lesz a történetben. Felismeri, hogy itt van Jeremiás. Jeremiás – nem azt akarom mondani, hogy a babiloniak oldalán állt, mert nem állt – Jeremiás Izrael népének, Izrael népének az oldalán állt. De Nebukadnezár szemszögéből nézve, Jeremiás mintha valamiféle szövetségese lett volna, mivel évek óta azt mondta: ’adjátok meg magatokat Nebukadnezárnak’.
Ezért Nebuzaradán, a testőrség parancsnoka, felismer valamit Jeremiásban – sőt, még Izrael Istenében is –, és azt mondja neki: ’Választhatsz. Ha velem jössz Babilonba, biztosítom, hogy kényelmesen élj. De ha inkább itt akarsz maradni Jeruzsálemben, ajándékot és ellátmányt adok neked’.
Jeremiás választás elé kerül: száműzetésbe megy, ahol gondoskodnak róla, vagy marad Jeruzsálemben, és az Úrban bízva él tovább. Ha belegondolunk, milyen kulcsfontosságú ez: bizalom az Úrban!
A 39. fejezet végén Ebed-Melech története is bizonyság a bizalomra. Emlékeztek rá? Ő volt az, aki közbenjárt Jeremiásért, amikor az a ciszternába került és süllyedt az iszapban. És mi történik? Isten Jeremiáson keresztül szól, és ezt mondja neki: „megmentelek téged azon a napon – mondja az Úr. Nem kerülsz azok kezére, akiktől félsz” (Jer 39,17).
Ebed-Melech etióp volt, nem is feltétlenül zsidó. Sőt, eunuchnak is nevezi őt az Írás, és a Törvény szerint az eunuchok nem vehettek részt teljesen a templomi istentiszteletben. De Isten ezt mondja az etióp eunuchnak, Ebed-Melechnek: „Egész biztosan megszabadítalak; nem pusztulsz el kard élén, hanem zsákmányul kapod életedet, mivel bíztál bennem – mondja az Úr” (Jer 39,18).
Ez olyan döntő fontosságú, amit mindannyiunknak hallanunk, megértenünk és a szívünkbe vésnünk kell. Nem azért menti meg Isten Ebed-Melechet, mert hős volt, sem azért, mert tökéletes volt, vagy mindig helyesen cselekedett – ez mind nem számít Isten ígérete szempontjából. Isten azt mondja: ’mert bennem bíztál’.
Ezt mindannyiunknak el kell sajátítania: rendben van, Uram, erre hívsz engem – hogy akaratodban éljek, és egyszerűen bízzak benned. Életem minden pillanatában és minden napján azt akarom tenni, amit Te akarsz – még akkor is, ha nem értem –, hogy el tudjam mondani: ’Legyen meg a Te akaratod’.
Ennek a mintáját látjuk Jézusban, aki azt mondja: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,38).
Isten akaratának teljesüléséről szól a 40. fejezet is, ahol Jeremiás valóban választási lehetőséget kap. Nebuzaradán megkérdezi tőle: „Mit akarsz tenni? Eljössz velem Babilonba, vagy itt maradsz Gedaljával?”
Fontos megértenünk, ki is volt Gedalja. Nebukadnezár ekkor már nem akart több királyt Izraelben. Ezért kormányzót nevezett ki, és ez Gedalja lett. Az ottmaradt nép – vagyis a szegények, a gyengék, a betegek, azok, akiket nem vitt magával Babilonba, azok fölé rendelte. Illetve azok fölé is, akik a hegyekben éltek – ezek voltak az ellenállók, akik nem adták meg magukat, hanem a hegyekbe menekültek, hogy partizánként harcoljanak. A 40. fejezet végén mamegismertük egyiküket. De még itt van Jeremiás, akinek döntenie kell, hogy menjen vagy maradjon. Jeremiás a maradást választja
Ahogy már említettem, a 40. fejezet végén találkozunk ezzel a különleges férfival, Jismaellel, Netanja fiával, aki egy a hegyekben élő lázadó volt. Jochanan figyelmezteti Gedalját, hogy Jismael meg akarja ölni. De Gedalja, ahelyett, hogy felfegyverkezne és eltenné az útból Jismaelt, nem hisz Jochanannak. Holnap meglátjuk, hová vezet ez…
Ami Judit könyvét illeti: Judit bölcsességének vagyunk tanúi, de a szöveg szépségét is többször említi. Judit előáll egy tervvel, amely mélyen zsidó hitéből fakad. Meggyőzi Holofernészt, hogy Achiorigazat mondott: ’amíg hűségesek vagyunk az Úrhoz, senki sem győzhet le minket’. De – folytatta Judit – ’nemsokára hűtlenek leszünk, mert Betilua népe nem fogja átadni az első termést az Úrnak, hanem maguknak tartják meg. És akkor tudni fogod, hogy az Úr már nem harcol értük’. Holofernész ezt nagyszerű tervnek ítéli. A következő napokban meglátjuk, hogy hogyan bontakozik ki ez a történet.
Két nap van hátra Judit könyvéből, utána áttérünk Jeremiás Siralmaira. Egy gondolat a Siralmakról: itt Jeremiás azt írja le, amit a jeruzsálemi ostrom idején átélt. A 39. fejezetben egy sorban elmondja: ostrom volt, Jeruzsálem elesett, a vezérek beültek a kapuba. De a Siralmakban Jeremiás egy megrázóan részletes képet ad arról, milyen volt az élet az ostrom idején. Majd három nap múlva érünk el ide. Most viszont ma van, amikor imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Gájer László atya.)
249. nap, Judit imája – Jer 37-38., Jud 8-9., Péld 17,5-8.(2025.10.23., csütörtök)
Mennyei Atyánk! Dicsőítünk és áldunk téged! Köszönjük Jeremiás tanúságait! Köszönjük Júda bátorságát és hűségét. Köszönjük, hogy nem elsőként járunk ezen az úton. Sokan jártak már a megpróbáltatás a sötétség útján anélkül, hogy tudták volna hova vezet az út, de tudták, hogy Te velük vagy. Te velünk vagy. Urunk, Istenünk, legyél körülöttünk, de ne csak a kegyelmeddel és a jelenléteddel, hanem emlékeztess, hogy azok is velünk vannak, akik előttünk jártak. Ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk a tanúknak a felhője ad nekünk örömet, ők imádkoznak értünk, ők közbenjárnak értünk a Te dicsőségedre. Nem az elsők vagyunk ezen az úton, de nem is az utolsók. Segíts hűségesnek lennünk. Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
„Aki szegényt gúnyol, az Teremtőjét bántja” (Péld 17,5). Ez igaz. Kik a szegények? Bárki lehet, aki gyengébb vagy nincs hatalma. Majd igy folytatódik: „aki örül a bajának, nem marad büntetlen” (Péld 17,5). Itt meg kell kérdeznünk magunktól, hogy milyen gyakran lelem örömömet mások szenvedésében? Milyen gyakran okoz örömömet valamilyen hír vagy pletyka megszerzése? Vagy amikor mondogatom, hogy ezt vagy azt az embert nem bírom, mert furcsán viselkedik. Vagy lehetnek ezek népszerű emberek, politikusok, egyházi vezetők, akikre azt mondom, hogy nem értek velük egyet. És amikor valamit elhibáznak, akkor én örülök neki. Ez nem jó dolog, ugye? Rájövünk, hogy velünk van a baj, amikor örömöt okoz mások hibázása vagy mások nyomorúsága. Ilyenkor engedjük, hogyIsten igéje a szívünkbe hatoljon, először Jeremiásnál, majd Juditnál.
Tegnap Jojakim királynál tartottunk, ma pedig visszamegyünk Cidkija király idejébe. Cidkiját Nebukadnezár tette meg Júda királyának, vagyis valójában Cidkija úgymond egy ’báb’ király. Cidkija Jeremiásnál érdeklődik, hogy mi fog történni velük. Jeremiás ugyan azt ismétli, amit eddig is mondott neki, hogy adja meg magát Babilon királyának és akkor Jeruzsálem és lakói megmaradnak. Isten mindenképp győzni fog, de ha harcba szállsz, akkor Nebukadnezár fog győzni és te elpusztulsz. Ez nagyon érdekes, hiszen megérthetjük, hogy miért lesz minden vezető személy dühös Jeremiásra. A vezérek általában hadsereget állítanak és harcba szállnak az ellenséggel. Te is utálnád Jeremiást, ha azt mondaná, hogy Isten azt mondja add meg magad. Ez meghátrálás lenne. És ezért mit tesznek Jeremiással? Először a börtönbe, majd a ciszternába dobják. Mégis van valami jó abban, hogy a ciszternába dobják. Egy különleges kép jelenik meg Jeremiásról. A ciszternában nincs víz csak sár és Jeremiás belesüllyed a sárba. Ez mutathatja, hogy Jeremiás a néppel szenved. Az emberek, a város és egész Júda szenvedett és Jeremiás sem volt mentes a szenvedéstől. Pedig lett volna lehetősége feladni magát és a Babiloni fogságbamennie. Abba hagyhatta volna a prófétálást, sőt ezt mondta: ’Bárcsak ne kellene elmondanom, amit el kell mondanom, de ha nem mondom el Isten szavát akkor tűz ég a szívemben és muszáj lesz elmondanom’.
Jeremiás nem hagyja abba a prófétálást, hanem inkább szenved az emberekkel. Krisztus előképének is nevezhetjük, ahogy süllyed a sárban. Jézus, aki nem mentesül a mi szenvedéseinktőlés a fájdalmainktól, hanem belép a mi szenvedésünkbe, a sárba.
Ebed-Melech egy hős Etiópiából, aki megmenti Jeremiást. Ő megy oda a királyhoz, hogy ezt nem tehetik vele, hiszen ő egy próféta. És valami miatt Cidkija hallgat rá. De holnap el fog esni Jeruzsálem.
Emlékezzünk vissza Nebukadnezár már két hullámban elhurcolta az embereket Babilonba és Jeruzsálem még áll. De már nem sokáig. Ezt tudnunk kell.
Ugyanakkor a győzelemről is beszélhetünk amikor Judit hősnőhöz érkezünk. Judit 8. könyvében megismerjük Judit személyiségét, meglátjuk milyen gyönyörű és bölcs nő. Éles eszű, józanul ítél meg dolgokat és erényes is. Hihetetlen ez a Judit, ahogy megfeddi az elöljárókat. Tegnap Uzija szólt a néphez, hogy harminc-négy napja nincs vizük, de még várjanak öt napot, aztán lesz, ami lesz. Judit pedig azt mondja Uzijának és a véneknek, hogy nem adhattok Istennek határidőt.
Mi is milyen gyakran szoktunk Istennek határidőt adni! ’Igen vannak kísértések, de most segítened kell Uram’. Ha nem segít, akkor könnyen adunk neki ultimátumot, úgymond lefizetjük, hogy segítsen, mintha meg tudnánk győzni valamiről is. Tudom, hogy szeretsz Istenem, hogy te mindent tudsz rólam, tudom, hogy tökéletesen szeretsz, de ha nem úgy szeretsz ahogy én akarom, ahogy én várom el, akkor inkább nem engedlek be az életembe.
Judit erre azt mondja, hogy ezt nem tehetitek meg, majd Uzija igazat ad neki. Így válaszol: „Amit mondtál, azt jó lélekkel mondtad, és senki sem tud ellene vetni semmit. „Nem ma vált először bölcsességed nyilvánvalóvá! Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat és szívednek jó szándékát” (Jud 8,28). Nem csak arról van szó, hogy Judit sokat tanult. Manapság előnyben részesítjük a tudást a bölcsességnél és tényeket a tudásnál. Akiket bölcsnek tartunk, azoknak nagy tudásuk van, sok adatot tudnak fejből. De a valós bölcsesség nem csak a tények ismeretén és a tanuláson múlik. Persze, jó dolog a tanulás, ha szeretni akarjuk az Urat teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és teljes erőnkből. Ilyenkor szükség van az elménkre is.
Azonban Judit nem azért bölcs mert nagy tudása van, hanem azért, mert a szíve rendben van. A szívének jó szándéka van. És ez hihetetlenül fontos. „Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat” Miért? Mert jó szándékú a szíved. Azt is mondja, hogy a nép azonban szomjas és megesküdött és azt nem szegheti meg, ezért imádkozzon értük. Erre Judit így felel: „Hallgassatok rám! Olyan tettet viszek végbe, hogy emlékezete nemzedékről nemzedékre száll népünk fiai körében” (Jud 8,32).
Majd a 9. fejezetben Judit hihetetlenül csodálatos imáját olvastuk. Micsoda bizalma van az Úrban és micsoda imádságba foglalt dicsőítés és hálaadás egyben az egész fejezet. Amikor dicsőítjük az Urat, akkor dicsérjük Őt magáért, amikor hálát adunk akkor, magasztaljuk azért, amit tett. Judit imája nem csupán közbenjáró ima, amikor kér valamit az Úrtól, hanem tele van dicsőítéssel és hálaadással. Milyen sokszor leírja Istent Judit. „Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke, az elkeseredettek szabadítója” (Jud 9,11). Ha akartok dicsőíteni, akkor ez az, amit tehettek, amikor el tudjátok mondani neki, hogy Ő kicsoda. ’Te vagy az ég és a föld Ura, a vizek teremtője’. Judit közbenjáró imája egy mélységes és csodálatos dicsőítő imádság. Ne feledjétek, először a dicsőítés megy fel az Úrhoz.
Judit és Júda nagyon hasonló szavak. Lehet, hogy Judit neve Júda nevéből jön, és akkor dicsőítést jelent a neve, ami nagyon valószínű, hogy így van. Hálát adok Istenem azért, aki vagy. Köszönöm, hogy velünk vagy ezen az úton. 249 napja haladunk az úton, néha botladozunk, de itt vagyunk. És te is itt vagy ez a lényeg. Te vagy a lényeg. Imádkozzatok értem és én is imádkozom értetek.
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Gájer László atya.)
248. nap, Ami a szívbe hasít – Jer 35-36, Jud 6-7, Péld 17,1-4.(2025.10.22., szerda)
Mennyei Atyánk! Dicsőítünk Téged és hálát adunk az Igéidért!Köszönjük, hogy a bölcsességedet és a gondoskodásodat árasztod ránk. A mai napon szükségünk van a kegyelmedre. Nem csak a bölcsességedre és a vezetésedre van szükségünk, hanem a kegyelmedre is. Izrael népe is kiáltott hozzád, még akkor is, ha nincs azonnali válasz, Te hallod az imáinkat. Gondoskodsz rólunk és nem vagy hagyod figyelmen kívül az imádságainkat. Látod a fájdalmunkat, hallod a kiáltásainkat és Te nem vagy közömbös, hanem gondoskodsz. Urunk, segíts, hogy bízzunk a gondoskodásodban és bízzunk abban, hogy hatalmadban áll megmenteni minket! Segíts, hogy bízzunk benned a mai napon és minden nap! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A Példabeszédek 17. fejezete nagyszerű. „Ahogy tűzzel próbálják ki az ezüstöt, és a kemencében az aranyat, úgy vizsgálja az Úr a szíveket” (Péld 17,3). Tűzpróbának nevezzük,amikor megtisztítunk dolgokat. A tűzpróba nem az értéktelen dolgoknak van kitalálva, hanem az ezüstnek. A kemencébe pedig nem a fát tesszük, hanem az aranyat. Az Úr pedig a szíveket próbálja. Az Úr úgy tisztítja a szíveket ahogy a tűz tisztítja az ezüstöt, hogy még értékesebb legyen. A kemencében pedig az aranyat tisztítják, hogy még értékesebb legyen. Vagyis az Úr megengedi, hogy meg legyünk próbálva, hogy a szívünk egyre tisztább legyen. Ez csodálatos! Mekkora ajándék ez nekünk, főleg, ha nehéz helyzetben vagyunk, olyankor mondhatjuk, hogy most megtisztít minket az Úr. Igaz, most éppen próbára tesz, de a kérdés az, hogy valóban meg is tisztít-e? Folyamatosanszenvedéseken megyünk keresztül, minden napnak megvannak a maga szenvedései, a megpróbáltatásai. A kérdés ilyenkor az, hogy ezekben a helyzetekben hagyom-e magam megtisztíttatni, jobbá válok-e utána? Vagy inkább keserű és sértődött leszek? Ha megsértődők akkor nem fogok megtisztulni. Ha keserűvé válok, attól nem leszek jobban. De ha azt mondom, igen Uram, tudom, hogy most ebben a percben munkálkodsz bennem és tudom, hogy Te bármit megtehetsz, hogy Te mindent megtehetsz, hogy mindent a javára fordítasz annak, aki szeret téged, akkor fogom hagyni, hogy megpróbáljon az Úr és megtisztítson.
Jeremiás 35. fejezetében a rechabitákról olvastunk. Kik is ezek a rechabiták? Ez egy érdekes dolog, mert nagyjából csak itt a Jeremiás 35-ben hallunk róluk és még egy kicsit a 2 Királyok 10-ben. A rechabiták nomádok. Mondhatnánk úgy is, hogy szerzetesek, akiknek van családjuk és közülük való Jonadab, Rechab fia is (ezért hívják őket rechabitáknak). Megfogadták, hogy úgy élnek, ahogy az ősatyáik tanította nekik, vagyis nem isznak alkoholt, nem laknak házakban, hanem csak sátrakban, ahogy egyébként Ábrahám is tette. A rechabiták azt mondják, hogy a mi ősatyáink nomádok voltak, így mi is azok leszünk. Nem lesz földünk, házunk, nem művelünk földet, mindig vándorlunk és Istenbe vetjük bizalmunkat. A káldeusok, vagyis a babilóniaiak megtámadták a rechabitákat, védelemre volt szükségük ezért Jeruzsálembe mentek. Majd szól Jeremiásnak az Úr, hogy hívja be őket az Úr templomába és kínálja meg őket borral. Jeremiás így is tesz, de ők nemmel válaszolnak, mert az ősatyáik azt mondták, hogy ne igyanak bort. Nagyon érdekes ez a helyzet, mert ugye az Úr kérte Jeremiást, hogy tesztelje le őket, hogy kínálja meg őket borral, de ők nemet mondtak. És átmentek a vizsgán. Majd Jeremiás a lényegre tapint. Nézzétek, ez itt csak egy család egy kis helyi közösség Izrael házában és ők hűségesek az ősatyáik parancsaihoz. Ti pedig, Izrael népe, itt van nektek maga az Isten, aki parancsokat adott nektek és ti nem hallgattok rá. Vagyis a rechabitákat a hűség és egység mintájaként mutatja be. Az izraeliták elszégyellhetik magukat a rechabiták jósága mellett. Amikor látunk magunk körül embereket, akik a legkisebb közös nevezőt keresik, akkor mondhatjuk, hogy mi csak egy picit vagyunk a legkisebb közös nevező felett, mi nagyon szuperek vagyunk a hitünkben. De,amikor látsz olyan embereket, akik minden esetben egységben vannak egymással, nagylelkűek és hűségesek az Úrhoz és önfeláldozóan gondoskodnak másokról, akkor rájössz, hogy te jó ég! Igen, ez a normális! A normális, nem a legkisebb közös nevező. A normális, hogy Isten nagy dolgokra hív meg, és látjuk ezeket az embereket, elszégyelljük magunkat és beismerjük, hogy Isten nagyobb dolgokra hív. Nem azt kell mondanunk, hogy nem én nem vagyok elég jó, te jobb vagy nálam. Az ’új normális’ az, hogy hűséges vagy Istenhez és gondoskodsz a testvéreidről.
A Jeremiás 36-ban pedig ismét bemutatja nekünk Jeremiás Bárukot, akivel már találkoztunk a Báruk könyvében. Báruk Jeremiás írnoka volt. Az Úr szól Jeremiásnak, hogy írja le a tekercsekre, amit ő mondott neki, menjen a Templomhoz és olvassa fel. Erre Jeremiás megkéri Bárukot, hogy ő írja le a tekercsekre, amit Isten mondott neki, mert ő maga (Jeremiás) be van zárva, nem tud oda menni. Báruk meg is teszi, felolvassa a tekercseket az embereknek, azoknak pedig a szívükig hatolnak a szavai. Azt mondják, hogy ezt a királynak is hallania kell. Ez valami elsöprő erejű dolog. Ugye Jeremiás könyve nem időrendben van, hallottuk amikor Cidikjának az utolsó királynak prédikál, de itt most Jojakimhoz beszél. Kicsit oda vissza ugrálunk az időben. Szóval most Jojakimnál tartunk, amikor Jeremiás diktálja Báruknak amit Isten mondott neki, és hozzák a tekercseket, amelyek Isten Igéjét tartalmazzák. Decemberi hideg hónapnál járunk, ég a tűz és elkezdik olvasni a király előtt a tekercset. Ekkor hihetetlen szisztematikusan kezd cselekedniJojakim király. Megragadja az írnok kését és minden harmadik vagy negyedik oszlop után levágja a tekercset majd bedobja a tűzbe. Folytatódik a felolvasás, majd ugyanígy oda megy, levágja a tekercset és bedobja a tűzbe. Egyértelmű, hogy a király nem tart bűnbánatot a szavak hallatán, nem hasít a szívébe az írás. Sőt, a király hasítja le az írás egyes részeit, és veti a tűzbeazokat, nem pedig az Ige hasít a szívébe.
Ez az igazi kísérés, amikor Isten Igéjét figyelmen kívül hagyjuk. Amikor Isten Igéje és Isten lelke a szívünkbe akar hasítani és nem engedjük. Néha észrevesszük, hogy Isten Igéje, a tanítása, az evangéliumban nagyon keményen érint minket. Például, pár nap múlva vesszük Máté evangéliumát, ahol Jézusnak lesz pár nagyon kemény tanítása. A kísértés pedig az, ha ignorálom az igét, ahelyett, hogy engedném, hogy a szívembe hasítson. Ez nagyon fontos.
Jojakimnál tudjuk mi fog történni, Jeremiás megmondja neki, hogy el fog pusztulni. Ki fog halni és nem csak lelkileg fog meghalni, hanem fizikailag is.
Judit könyvében Betúlia népéről olvasunk, akiket az asszír Holofernész akar megtámadni. Tegnap hallottuk Áhiornagyszerű beszédét azokról, akik az izraeliták ellen fordulnak. Az izraelitákért az Úr harcol. Ha hűségesek Istenhez, akkor nem tudják legyőzni őket, ha azonban hűtlenek Istenhez, akkor igen. Azt mondja Ahior, ha hűségesek az ő Istenükhöz akkor Holofernész biztosan soha nem leszel képes legyőzni őket. Ez nem igazán tetszik Holofernésznek, és kijelenti, hogy vége a játéknak, megtámadja Betúliát. Erre mindenki el kezd imádkozni. Holofernész egyik tanácsadója azonban azt javasolja, hogy ne támadják meg az izraelitákat, hanem inkább zárják körül őket, hogy ne jussanak vízhez. És valóban, három-négy nap múlva fel akarják adni magukat. Ekkor Ozija kéri őket, hogy még öt napig tartsanak ki, akkor az Úr megkegyelmez nekik és nem hagyja el őket. Ha nem így történik akkor öt nap után azt teszem, amit ti mondtok. Így még öt napig imádkoznak, szenvednek, kitartanak hitben, és holnap meglátjuk mi fog történni velük és Judittal. Judit az Ószövetség hősnője. Alig várom, hogy folytassuk! Kicsit hosszú lett, elnézést, de óriási ajándék volt ez a mai nap is. Imádkozom értetek, ti is imádkozzatok értem.
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Gájer László atya.)
247. nap, Igaz bűnbánat – Jer 33-34, Jud 3-5, Péld 16,29-33 (2025.10.21., kedd)
Mennyei Atyánk, magasztalunk és dicsőítünk téged! Mindennap áldjuk neved és hálát adunk neked! Segíts bennünket, hogy a Te útjaidon járjunk, hogy hozzád tartozzunk! Segíts, hogy felvegyük mindennapi keresztünket és kövessünk téged! Segíts, hogy meg tudjuk tagadni magunkat és Jézus nevében kérjük, hogy a tieid lehessünk minden egyes napon! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
A Példabeszédek versei mindig nagyszerűek! – ahogy ezt már párszor megjegyeztem… „Ékes koszorú a fehér hajkorona, az igazságosság útján található” (Péld 16,31). Ha igaz életben őszültök meg az a dicsőség koronája lesz számotokra. „ Jobb a béketűrő, mint a harcias hős, a magán uralkodó,mint aki elfoglal egy várost” (Péld 16,32). Barátom, ez is mennyire igaz! Könnyen átlátjuk és megmondjuk a másiknak, hogy mit tegyen. Arra már nehezebb rájönnünk, hogy nekünk mit kellene tennünk, s ami még nehezebb, hogy erre rá is vegyük magunkat. Mekkora ajándék az a képesség, hogy uralkodhatunk magunkon és azt mondhatjuk: alárendelem magam Isten Szavának, Isten akaratának, az Ő törvényének. Megadom magam a kegyelem törvényének.
Jeremiás 33. fejezete Isten ígéretéről szól. Tudjátok, itt Jeremiás még mindig börtönben van: „Jeremiás még mindig ott volt bezárva az őrség udvarában, amikor az Úr másodszor is szózatot intézett hozzá” (Jer 33,1). Mit mond neki ebben a helyzetben Isten? „Kiálts hozzám és meghallgatlak” (Jer 33,3). A helyzet az, hogy Jeremiás börtönben van, Jeruzsálem még mindig ostrom alatt. Isten nem mozdította el a babilóniaiakat, nem szabadította ki Jeremiást, de emlékezteti, hogy csak kiáltania kell hozzá és Ő meghallgatja. Ez fontos felszólítás számunkra is. Emlékezzetek vissza: Dániel esetében, aki a népéért imádkozott, három hétre volt szükség, hogy Isten angyala megérkezzék hozzá. Az, hogy Isten csöndben van, nem azt jelenti, hogy nincs jelen. Ha úgy látszik, hogy nem hallja, amit mondunk, nem jelenti azt, hogy nem törődik velünk.
Az Úr, miután az ítéletet követő pusztításról beszél, azt mondja: Jeruzsálem örömöm, dicsőségem és hírnevem lesz a föld minden nemzete előtt;” (Jer 33,9). A következő versekben is megerősíti ezt: Ezen a helyen, amelyről azt mondjátok: ’Pusztaság ez, sem ember, sem állat nem maradt benne’, aztán Júda városaiban és Jeruzsálem kipusztult utcáin, ahol sem ember, sem állat nem maradt, felhangzik újra az öröm és a vigalom hangja, a vőlegény és a menyasszony szava, és azok énekének hangja, akik hálaáldozatokat hoznak az Úr templomába” (Jer 33,10-11). Isten azt mondja, hogy ez a hely pusztaság lesz, lerombolják, de majd hallani fogjátok az öröm hangjait újra.
Ebben a fejezetben a Messiásról is van prófécia: „Jeruzsálem környékén és Júda városaiban ismét átmennek a nyájak annak kezén, aki megolvassa őket” (Jer 33,13). A számláló kéz a Messiás keze. Gondoljunk csak bele: Jézus a jó pásztor, aki megszámolja a mellette elhaladó juhokat. Mindegyiket ismeri, nevükön szólítja őket, számba veszi őket, a keze alatt vannak.
Az ígéret beteljesülésének biztosítéka hangzik el a következő versben: „Igen,jönnek napok – mondja az Úr –, amikor majd teljesítem ígéretemet, amelyet Izrael házának és Júda házának tettem” (Jer 33,14). Arról olvasunk, hogyan lesz Dávid háza helyreállítva. Sok levita pap lesz, aki szolgál az Úrnak: „a levita papok se lesznek olyan férfi híján, aki színem elé áll, és bemutatja az égőáldozatot, elégeti az ételáldozatot, és naponta elkészíti a véres áldozatot” (Jer 33,18). Olvastam egy erre a részre vonatkozó protestáns kommentárt, ahol a bibliatudóst azt mondta: ’be kell vallanom, nem tudom, mit jelent az, hogy bőven lesz levita pap – ahogyan az angol fordítás hozza (ford. megj.) – bizonyára Isten papi feladatot végez el a messiási időben, de nem tudom pontosan, mi ez’. Én pedig megértettem: mi ennek a jeremiási ígéretnek a beteljesedését éljük! Az egyházban az újszövetségi papság kétezer éve nap nap után ajánlja fel az áldozatot. Ez a felajánlás Jézus Krisztus áldozata óta töretlen, soha nem szűnt meg. Elképesztő belegondolni a papok számába, akik a kezdetektől máig részt vettek az áldozat-bemutatásban. Jeremiás próféciája a mi korunkban teljesedik be!
Még néhány szó a 34. fejezetről, a Cidkijának szóló jövendölésről. A Királyok második könyvének végén olvastuk, hogy Nebukadnezár Cidkija szeme láttára öleti meg a fiait, majd őt megvakítva Babilonba viszi, ahol később természetes halállal hal meg. Cidkijáról tudjuk, hogy hűtlen volt, ennek bizonyságát itt Jeremiásnál is olvassuk: „Cidkija megegyezett Jeruzsálem egész népével, hogy felszabadítják rabszolgáikat (Jer 34,8). … Később azonban meggondolták magukat, visszavitték az előzőleg szabadon bocsátott rabszolgákat és rabszolganőket, és újra szolgasorba vetették őket” (Jer 34,11).
Mózes törvénye szerint hat évig lehetett rabszolgasorban tartani valakit, de a sabbat évben, a hetedik évben kötelező volt szabadon bocsátani. „Ha eladja magát neked egy népedből való testvéred, egy héber férfi vagy nő, hat évig szolgáljon neked, a hetedik esztendőben azonban engedd szabadon” (Móz 5,12). Ez a szolgaság egy kétoldalú szerződés következménye, amikor a jövendő rabszolga eladósodott, nem tudott fizetni, ledolgozta az adósságát. Valakit hallottam így magyarázni ezt a jelenséget: abban az időben nem volt csődeljárási bíróság, így oldották meg a dolgot. Semmi köze nincs a múltban az USA-ban működő rabszolgasághoz vagy a modernkori rabszolgasághoz.
Vissza a Biblia szövegéhez: volt ez a törvény, de nem tartották be. Most úgy tűnik, mintha Cidkija valóban hallgatna az Úr szavára, bűnbánatot tartana és megcselekedné azt, ami törvényes. De vizsgáljuk csak meg: nem hiszem, hogy bűnbánatot tartottak, mert abban a pillanatban, hogy Babilon eltávozik Jeruzsálem kapui alól, hogy másokkal csatázzon, visszaveszik a rabszolgáikat. Ez példanélküli! Ilyen még nem történt az izraeliták életében, hogy ilyen módon szegték volna meg a szavukat, hogy visszaveszik a szabadság ajándékát. Isten így felel erre: „Nem engedelmeskedtetek nekem, s nem szabadította fel ki-ki a testvérét és embertársát. Nos hát – mondja az Úr –, most szabadjára engedem a kardot, az éhínséget és a dögvészt ellenetek” (Jer 34,17). Az derül ki, hogy nemhogy nem tartottak bűnbánatot, hanem még a szabadon bocsátás során is csak magukkal törődtek. Hiszen akkor még Jeruzsálem ostrom alatt volt, tehát tehernek számítottak a rabszolgák, akiknek élelmezéséről gondoskodnia kellett a gazdáiknak. Könnyen lehet, hogy ezért mondta Cidkija olyan nagyvonalúan, hogy engedjék szabadon őket – ezzel a maguk életét akarták menteni, Istent pedig becsapni. De szörnyű vége lesz a törvénytelenségüknek: „parancsot adok nekik /a babiloni hadseregnek/ – mondja az Úr –, és visszahozom őket ez alá a város alá, hogy támadják meg, foglalják el, és borítsák lángba. És Júda városait lakatlan pusztasággá teszem” (Jer 34,22).
Judit könyvében Izrael népe hűséges. Azt olvassuk: „Izrael férfiai mindnyájan az Úrhoz kiáltottak nagy áhítattal, és megalázkodtak. Maguk, asszonyaik, gyermekeik, állataik s akik velük éltek, sőt a napszámosok és a rabszolgák is szőrzsákkal övezték csípőjüket” (Jud 3,9-10). Hasonlóan cselekszenek, mint a niniveiek Jónás szavára, akik szőrruhába öltöztek, még a király is hamuba ült, az emberek, de még az állatok is böjtölt. Az izraeliták is, hírt kapván Nebukadnezár jöveteléről, így készülnek az összecsapásra Holofernész seregével.
A 8. fejezetben fogunk majd megismerkedni Judittal, az Ószövetség egyik nagy hősnőjével, s addig lépésről-lépésre haladunk előre. Büszke vagyok rátok és hálás vagyok értetek! Imádkozom mindannyiótokért, kérlek, ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Gájer László atya.)
246. nap, Örvendezz a jótettekben – Jer 32, Jud 1-2, Péld 16,25-28 (2025.10.20., hétfő)
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged! Köszönjük neked a te igédet, és hogy elvezettél minket Jeremiás próféta könyvének közepére! Köszönjük, hogy a mai napon elkezdhettük Judit könyvét, és köszönjük bölcsességedet, amire minket is meghívsz! Segíts bennünket, hogy ma is veled járjunk, és a Te kezedben, szívedben, akaratodban tölthessük ezt a napot! Segíts, hogy igent tudjunk mondani neked, bármit is tervezzünk, vagy tegyünk ma. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Amen.
A Példabeszédek könyvéből olvasott igehelyek néha kiemelkedően fontosak. Ilyen például a Péld 16,25 „Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis a halálba visz.” Gyakran ez a bűn. Rengeteg helyzetben látjuk, hogy a bűn gonoszság, látjuk, hogy a bűn az bűn. Mégis néha úgy tűnik, mintha azt kellene választanunk. Néha mintha kompromisszumot kötnénk, és azt mondanánk ’Ez helyesnek tűnik’. Tudjuk, hogy szembe megy Isten Szavával, tudjuk, hogy ellentmond az Egyház bölcsességének, mégis megtesszük. Bizonyos szempontból jónak tűnik, de vége mégis a halálba vezet. Egy másik kiemelendő mondás ma a Péld 16,28 „Veszekedést szít a ravaszkodó ember, a barátok közé is éket ver a pletykás.” A pletyka az egyik legrosszabb dolog a világon. A barátok közé is éket ver, nem igaz? A pletyka pusztító tud lenni. ’Csak megosztom, amit tudok. Ezek csak szavak’. És mégis pusztító erejük van. Imádkozzunk, hogy követni tudjuk Istent, igent tudjunk mondani neki, és csak azt mondjuk ki, amit tényleg fontos, hogy kimondjunk.
Jer 32 kontextusa a következő: Jeremiás börtönben van, a város ostroma alatt. A babiloniak bekerítették Jeruzsálemet. Olyan örlő küzdelem ez, hogy egy ponton a város kifogy az erőforrásaiból. A babiloniak addig várnak, hogy a város olyan kétségbeesett legyen, hogy feladja a küzdelmet. Rámpákat építenek a falakhoz, hogy egy idő után besétálhassanak, és teljesen elpusztíthassák a várost. Ebben az időben zárja börtönbe Jeremiást Cidkija. Miért? Mert Jeremiás ellene prófétált, amikor azt mondta: ’Nebukadnezár nyerni fog, elvisz Babilonba, ahol szemtől szembe látod majd őt. Elfoglalja ezt az országot és várost.’ Cidkija természetesen nem akarta ezt hallani, ezért börtönbe küldi Jeremiás prófétát.
Ami ezután következik, az egy furcsa történet. A fejezet alcíme, hogy „Jeremiás szántóföldet vásárol, mert bízik Júda jövőjében”. Szülőföldjén, Anatotban vásárol földet. Miért történik ez? A babiloniak, átvették az uralmat az ország felett, Jeremiás pedig tudja, hogy meghódítják az egészet. Semmi sem marad a zsidók kezében. Az Úr szava azonban megérkezik Jeremiáshoz, és azt mondja: ’Az unokatestvéred eljön. Hanamelnek hívják, és el akar majd adni neked valamit a szülővárosodban. Te pedig meg fogod venni’. Ezután az unokatestvér meg is jelenik, fel is ajánlja tulajdonát, Jeremiás pedig megveszi. Ez egy jel, amit még el is magyaráz: ott vannak Izrael fiai. Jeremiás újra és újra beszél hozzájuk, és elmondja, hogy a babiloniak nyerni fognak, és jobb lenne megadni magukat. Ezzel egyidőben mégis 17 ezüstsékelt fizet egy földterületért. Ez megmutatja, hogy Jeremiás már azt is tudta, hogy Isten vissza fogja hozni a népet a fogságból. Jeremiás nem tér vissza, őt Egyiptomba viszik, és ott hal meg. Ez a beruházás azonban egy jel, egy biztosíték arra vonatkozólag, hogy Isten visszahozza a népet. Ott van a rossz hír, hiszen a babiloniak nyerni fognak, azonban Isten a babiloniakat győzi le. Jeremiás azt mondja: „Ó, Uram! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal. Neked semmi sem lehetetlen. Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz”. (Jer 32,17-18) Semmi sem lehetetlen Istennek. Tíz verssel később pedig azt olvassuk, hogy Isten hitelesíti azt, amit Jeremiás mondott: „Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem?” (Jer 32,27). Azt mondja ’Nebukadnezár kezébe adlak titeket, de végül haza fogtok jönni, mert én vagyok az Úr, és semmi sem túl nehéz nekem’. Milyen hatalmas dolog, hogy mi is kimondhatjuk, ’Istenem, bármi legyen előttem, semmi sem túl nehéz neked. Te bármit megtehetsz, még azt is, ami teljesen lehetetlennek tűnik’.
Isten azonban nem csak képes ezt megtenni, de örömmel is teszi meg. „Örömömet találom majd abban, ha jót tehetek velük, meggyökereztetem őket szilárdan ezen a földön, hűségesen, szívem és lelkem mélyéből.” (Jer 32,41). Gyönyörű vers ez. Néha azt hisszük, hogy Isten neheztelve, haragtartóan tesz jót nekünk és mutatja meg irgalmát. Ő mégis azt mondja, hogy örömét leli ebben. Keresztényként láthatjuk, hogy mi a legnagyobb jó, amit Isten valaha tett nekünk. Eggyé lett közülünk, megtestesült. Valóságos Istenként, valóságos ember lett, aki testben szenvedett. Meghalt értünk, alászállt a poklokra, majd a feltámadás után felment a mennybe. Mindent feladott. Egész lényét adja. Felajánlja magát Jézus az Atyának, hogy az Atya megdicsőüljön, a világ pedig megmeneküljön. És azt mondja, örömmel tesz nekünk jót. Isten azt mondja ’még a szenvedésben is örömömet lelem, hiszen az megmenti az életedet’. Ezeket a szavakat mindannyiunknak hallania kell. Isten nem vet meg, amiért szükségünk van a megbocsátásra. Vágyja, hogy megbocsáthasson, és örömét leli benne.
Judit könyvében – bár Judit nevét viseli – nem találkozunk Judittal a nyolcadik fejezetig. Addig a történtek kontextusát ismerjük meg. Judit könyve egy deuterokanonikus, vagyis másodlagos kanonizáció során Bibliába kerülő könyv. A könyv azzal kezdődik, hogy „Nebukadnezár uralkodásának 12. évében történt, aki az asszírok fölött uralkodott Ninivében, a nagy városban”. (Jud 1,1) Itt érdemes megállni egy percre. Nebukadnezár nem az Asszírok királya volt Ninivéből, hanem a babiloniak királya, aki Babilonban élt. Akkor mégis milyen könyv ez? Nem az igazságot kellene tartalmaznia? Emlékezzünk hát vissza a legelső könyveinkre. Először a Teremtés könyvét és Jób könyvét olvastuk. Jób könyve is Isten Szavának része. Sokan azt vallják, hogy Jób valós történelmi személy volt, és valós történetet olvasunk róla. Mások viszont épp az ellenkezőjét mondják. Jób nem egy valós történelmi alak, a története pedig egy sokkal mélyebb igazságra akarja felhívni a figyelmünket. Ez a nézeteltérés mégsem zárja ki Jób könyvét a Bibliából. Ez is Isten Szava. Ugyanez ez igaz az Énekek énekére. Salamon írta, vagy csak valaki Salamon nevében? Ez a dilemma sem változtatja meg a tényt, hogy az Isten szava olvasható benne. Judit könyve is valami hasonló, mint ezek a könyvek. Nem biztos, hogy történelmi esemény, de egy igazságot közvetít számunkra.
Minden zsidó, aki olvasta Judit könyvét, tudta, hogy Nebukadnezár babiloni király volt. Az első vers már magában foglalja tehát, hogy nem biztos a könyv történetisége. Mégis az igazságot tanítja. Isten igazságát, valamint annak igazságát, hogy kik vagyunk mi, és azt az igazságot, hogy Isten harcol értünk. Nem biztos, hogy 100 százalékban történelmileg hiteles, de biztosan az igazságot mondja nekünk.
Az első két fejezet lényegében csak arról szól, hogy Nebukadnezár rossz ember volt. Bosszúból, amiért nem engedelmeskednek neki, mindenkit el akar pusztítani. Holofernész pedig kész megtenni mindent, amit Nebukadnezár kér tőle. Akár azt mondhatnánk, hogy Holofernész egy klasszikus „talpnyaló”. Ugyanazt csinálja, amit a király mond neki: el akarja pusztítani az ellenséget. Látni fogjuk, hogy hogyan próbálkozik ezzel, valamint azt is, hogy miért ilyen fontos számunkra ez a könyv.
Imádkozzunk egymásért!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Gájer László atya.)
