240.nap, Megmaradni alázatban – Jer 23, Dán 4-5, Péld 16,1-4 (2025.10.10., péntek)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk és áldunk téged! Köszönjük neked ezt a mai napot, ezt az új napot. Köszönjük ezt a percet, hogy összegyűjtöttél minket, mint közösséget, akik a te Igédet együtt hallgatják. Nem csak az irántunk való szereteted tart egybe minket, hanem a mi szeretetünk irántad, az Igéd és az imádság köteléke. Egymást emeljük fel minden nap imádságban minden nap, mert szükségünk van a te kegyelmedre és egymásra is. Egyedül nem tudjuk megtenni ezt az utat. Nem hagysz minket árván. Fiaidnak és lányaidnak hívsz minket. A mi Atyánkká lettél. Urunk, Istenünk, te Testvérekké tettél minket minden nemzetiséggel minden nációval az egész világon. Te vagy az Édesapánk és a Szentlelked által egyesítesz minket. Halld meg imáinkat. Jézus nevében kérünk. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A mai olvasmányok tűzként hatottak. A példabeszédek 16,3 verse mindig is rajta volt a könyvjelzőmön, kisgyerekkorom óta. „Bízd az Úrra, ami tennivalód akad, akkor a terveid valósággá válnak.” Igazából két rész van a Példabeszédekből, amelyek mindig előttem lebegnek egész életem során. A Péld 16,3körülbelül másodikos korom óta minden nap a szemem előttlebeg. Mintha azt mondanám, hogy minden, amit teszek érted teszem. Ahogy Bryan Adams is énekli, de persze lehet, hogy őnem pont ugyanúgy érti.

Milyen nagy dolog, hogy Jeremiás prófétát vesszük ma. A síró próféta sokat fog beszélni a jó és a rossz pásztorról és az igaz és a hamis prófétákról is. Ma is ezekről beszél, de Isten így válaszol: „Tán csak a közelből vagyok Isten– mondja az Úr –,s nem vagyok a távolból is Isten?” (Jer 23,23). És ez kulcs fontosságú: „Elrejtőzhet-e valaki úgy a rejtekhelyen, hogy ne lássam meg? – mondja az Úr. Vajon nem én töltöm-e be az egetés a földet? – mondja az Úr.” (Jer 23,24). Majd így folytatja: „Hallottam, miket mondanak a próféták, akik hazugságokat jövendölnek a nevemben. „Álmot láttam – mondják –, álmot láttam.” (Jer 23,25). Nem elég, hogy a saját gondolataikat prófétálták, hanem ráadásul nem is azt prófétálták, amit én mondtam. És ez nagyon sarkalatos pont. Tudjuk, hogy a Tízparancsolatban benne van, hogy az Úr nevét hiába ne vedd. És ez nem csak azt jelenti, hogy véletlen vagy hanyagul kiejted Isten nevét a szádon, hanem azt is jelenti, hogy ne tedd az Úr nevében azt, amit valójában az Úr sosem kérne tőled. Isten nevében cselekedni azt jelentheti, nem azt jelenti saját nevemben cselekszem, vagy valaki más nevében vagy egy politikai ügy nevében vagy egy kulturális dolog nevében. Helytelen, ha Isten nevéhez kötöm azt, amit igazából én teszek, mintha ő kérné, vagy Isten nevét teszem mellé. És ez történik itt a 23. fejezetében, amikor Jeremiás rámutat, hogy a próféták nem azt prófétálják, amit Isten mondott. Egyszerűen csak a saját gondolataikat, ötleteiket, érzéseiket prófétálják. Ezt ugyebár nem nevezzük prófétálásnak. Csak azt mondják, amit ők mondanak, nem pedig azt, amit Isten mond. Meg vagyunk hívva, hogy felismerjük, hogy alázatosnak kell lennünk az Úr előtt és engedni kell, hogy tanítson minket.

Erről szól Dániel 4. és 5. fejezete, igaz? Nebukadnezár babiloni király megalázkodik az Úr előtt és nem csak megalázkodik, de engedi, hogy tanítsa őt. Ez nagyon fontos. Nem csak simán alázatos lesz, hanem az Úr előtt lesz alázatos és így elveszíti a hatalmát, a méltóságát. Felismeri, hogy az Igaz Isten a leghatalmasabb. Rájön, hogy van valaki, aki Nebukadnezárnál is hatalmasabb. Igaz, egész életében ő volt az első az emberek között, a legmagasabb rangú személy és Isten ezt tudtára adja. De, amikor felismeri Nebukadnezár, hogy Isten a leghatalmasabb, az egy nagyon meghatározó pont. Nekünk is nagy ajándék ez a mozzanat.

Ezután olvastuk a Dániel 5. fejezetében, amikor Baltazár király(Nebukadnezár király fia) meglátja a kéz írását a falon, majd erre azt a megfejtést kapja, hogy le fogják rombolni a királyságát. El fog bukni a perzsákkal szemben. És a fejezet végén már látjuk is ezt a hatalmi váltást, amikor a perzsák elfoglalják Babilont és a Perzsa birodalom lesz a világhatalom.

Micsoda nagy dolgok! Királyságok jönnek és elmúlnak. Nemzetek felemelkednek és elbuknak. Királyok feltörnek és elbuknak. Így működik a világ. Lehet, hogy veled nem, de sokemberrel történik hasonló dolog a világban. Rendszeresen ez történik a politikában, a kultúrákban anélkül, hogy észrevennénk. Emberek, nemzetek, királyok jönnek és mennek. Amit mi tehetünk, az az, hogy alázatosak leszünk az Úr előtt és szolgáljuk az Urat az Istent. Szeretjük úgy ahogy vagyunk, azzal amink van. És szeretjük a szomszédunkat úgy ahogy saját magunkat.

Dicsőítünk Téged Istenünk és kérünk segíts! Igen, nyitott szemmel kell járnunk a világban, de ugyanakkor a szívünk az Úrhoz tartozik. A szolgálatunk és az imádságunk is az övé. A gondoskodásunknak pedig az emberek felé kell irányulnia, akik körülöttünk vannak. Ez elég sok dolog most így egyszerre. Mindehhez szükségünk van segítségre, kegyelemre és imádságra. Imádkozom értetek. Imádkozzatok kérlek értem.

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján, fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

239. nap, Sadrak, Mesak és Abednego – Jer 22, Dán 3, Péld15,29-33 (2025.10.09., csütörtök)

Mennyei Atyánk! Hálát adunk, dicsőítünk és áldunk Téged!Köszönjük az Igédet. Köszönjük, hogy beszélsz hozzánk. Köszönjük, hogy folyamatosan kinyújtod felénk a kezed és felfeded nekünk a szívedet. Kérünk segíts a szívünknek, hogy befogadjon és meghalljon Téged és hogy olyan legyen, mint amilyen Te vagy. Segíts, hogy azt szeressük, amit te szeretsz. Segíts, hogy ebben a világban a Te képmásodként cselekedjünk, hogy aki lát minket az rajtunk keresztül meglásson Téged. Jézus Krisztus nevében a, mi Urunk nevében kérünk. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Jeremiás 22. fejezete egyszerűen hihetetlen. Dániel 3. fejezete, olyan mintha 12 fejezet lenne egyben. Nagyon hosszú, de hihetetlen jó.

Jeremiás bűnbánatra buzdítja a népet a 22. fejezetben. Júda királyaihoz beszél. Emlékezzünk vissza Jozijára, aki reformokat hajtott végre és Jeremiás ismerte őt. Jeremiás sokáig szolgált neki, mint próféta, majd a fiának Sallumnak ezt mondja: ’Nézd, az apád, Jozija reformokat vezetett be és neked is reformokat kell bevezetned. Nagyon egyértelmű itt, hogy Izrael népének, a szövetség népének, nem csak hűségesnek kell lennie Istenhez, hanem folyamatosan meg kell hallanunk a hívást a szegényekről az árvákról és az özvegyekről való gondoskodására. Az elhagyatottakkal is törődnünk kell. Ez a parancs mindig visszatér amikor Izrael népe vagy bárki, aki Istenhez tartozik, megszegi a szövetséget azzal, hogy elfordul Istentől. Amikor más isteneket szolgálnak, ha megszegik a szövetséget az által, hogy elfordulnak a szegényektől és a szűkölködőktől. Hihetetlen jele annak, hogy rossz dolgok fognak történni, mert a hűség szövetsége, nem csak arról szól, hogy hűséges vagy az Istenhez és imádod őt. Arról is szól, hogy hűséges vagy a parancsaihoz, hogy gondoskodsz azokról, akikről senki nem gondoskodik.

Nagyon erőteljesen vonatkozik ez ránk is, amikor könnyedén azt mondjuk, hogy én szolgálom az Urat és olvasom a Bibliát, imádom Őt ahogy kéri, de nem feltétlen figyelünk oda azokra, akikre senki sem figyel. Ez is a mi feladatunk. Ha a szövetség népe akarunk lenni, akkor ez is a feladatunk, még ha teher is deugyanakkor kegyelem is. Mára Jeremiást befejeztük, de még pár hétig haladunk tovább vele.

Dániel 3. könyvében Hananja, Misael és Azarja történetével találkozunk. Tegnap említettem, hogy a nevek, Dániel, Hananja, Misael és Azarja zsidó nevek és amikor Babilonban mentek, új neveket kaptak. A nevek nagyon fontosak itt. A Dániel névjelentése ’Isten a bírám’, Hananja héber jelentése: ’A Úr által szeretett’, Misael jelentése pedig: ’Ki olyan, mint Isten?’ ez ugyan az, mint a Mihály. Azarja jelentése: ’Az Úr a segítségem’. Ezek a nevek, Dániel, Hananja, Misael és Azarja, mind Izrael Istenére utalnak. A nevek és maguk a személyek tulajdonságai is Istenre, az Úrra utalnak. Amikor Babilonba kerülnek és megváltoztatják a nevüket, akkor az új nevek egy hamis istenrevonatkoznak. Dánielnek Baltazár a babiloni neve, ahol Baál a babiloni hamis istenre utal, Hananja neve Sadrak lesz, aminek a jelentése ’A napisten által megvilágított’, Misael azaz ’Ki olyan, mint Isten?’ neve Mesak lesz, aminek a jelentése ’Ki olyan mint Shaq?’, aki egy babilóni istennő volt. Azarja neve ugye ’Az Úr a segítségem’, amiből Abednegó lesz, vagyis ’Negó szolgája’, aki szintén egy hamis isten Babilonban.

Ha belegondolunk, ez nem csak egy névváltoztatás, mintmondjuk a francia Michelle-ből most az angol Michael lesz. Itt nem csak a nevet változtatjuk meg, hanem a személy is megváltozik amire utalunk a jelentése által. Dániel minden alkalommal amikor kimondja a nevét, azt mondja, hogy ’Isten a bírám’, vagyis mindig Isten szövetségére utal. De onnantól kezdve, hogy Baltazár a neve, azt mondja, hogy Baálhoz tartozom. Sadrak lesz, akit a nap isten világít meg, Mesak lesz ’ki olyan, mint Shaq’ és Abednegó pedig ’Negó szolgája’. Ebben az értelemben ez borzasztó. Meg vannak fosztva attól, akihez tartoznak és oda adták őket a hamis babiloni isteneknek.

Mégis hihetetlen, hogy ők visszautasították, hogy Babilonhoz tartozzanak. Még akkor is, ha fogságban voltak, nem voltak hajlandóak úgy élni ahogy a többi ember Babilonban. Emlékezzünk vissza Izrael történetére. Amikor Kánaán földjére érkeztek, úgy viselkedtek, mint a Kánaániták, a jebuziták földjén úgy viselkedtek, mint a jebuziták, a filiszteusok földjén pedig úgy, mint a filiszteusok. És most itt van ez a négy ember, Dániel, Hananja, Misael és Azarja, akiket elhurcoltak Babilóniába és ők mégis ellenállnak. Ellenállnak annak, hogy felbontsák az Úrral való szövetséget. Ellenálnak annak, hogy úgy viselkedjenek, mint a babilóniaiak. Ez felfoghatatlan. Ez a mai az egyik kedvenc részem a Bibliában.

Dániel könyvének 3.fejezetében Nebukadnezár babiloni király aranyszobrot állít. Hananja, Misael és Azarja nem borulnak le a szobor előtt ezért borzalmas dolog történik. Nebukadnezármérges lesz és azt mondja, ha nem borultok le és nem imádjátok a szobrot akkor tüzes kemencébe kerültök. Majd ezt kérdezi: „Van-e olyan isten, aki megment titeket a kezemtől?” (Dán 3,15). Nebukadnezárnak óriási hatalma van. Mégis Sadrak, Mesak és Abednegó – Hananja, Misael és Azarja – így feleltek: „Nincs szükség rá, ó király, hogy mi feleljünk parancsodra.” (Dán 3,16). Gondoljunk bele, hogy nekik nincs semmijük ekkor, mégis azt mondják, hogy nincs szükség rá, hogy válaszoljunk neked. Hiszen a mi Istenünk képes rá, hogy megmentsen minket a tüzes kemencétől. Igen, Isten meg tud menteni minket a te kezedtől. Még ha el is vetted tőlünk a nevünket, más isteneket adtál nekünk, a mi Istenünk akkor is kiáll mellettünk és meg tus menteni a tüzes kemencétől. Majd így folytatják: „De, ha nem így történnék is, tudd meg, ó király, hogy isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állíttattál, nem imádjuk.” (Dán 3,18). Vagyis, ha mégsem ment meg akkor sem imádjuk a te istenedet. Ez a hit. Nagyon erőteljes. Mindig is ez volt azegyik kedvenc részem a Bibliában. Kinyilvánítják az Istenbe vetett hitüket. Még akkor sem lesznek hitetlenek, ha nem menti meg ott őket. Ezek után Azarja csodálatos imáját olvastuk, ahogy dicsőíti Istent az égő kemencében, majd mind a hárman elkezdik dicsőíteni az Urat. Nebukadnezár kiveteti őket és ezt mondja: „Aki káromolja Sadrak, Mesak és Abednegó Istenét, azt vágják darabokra.” (Dán 3,96). Vagyis, még mindig dühösen és erőszakosan reagál a dologra, de ez most jó értelemben történik. Istenért teszi, ami egy kicsit mentségére szolgál.

Holnap vesszük a 4. fejezetet, amikor Nebukadnezár második álmát kell megfejteni. Megjelenik majd Dániel is, tartsatok velünk ezen a hihetetlen úton, mely nagy ajándék nekünk. Nem vagytok egyedül, imádkozunk együtt, olvassuk Isten igéjét együtt, ami átformál minket. Imádkozom értetek, kérlek imádkozzatok értem.

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Gájer László atya.)

238. nap, Jeruzsálem bukása – Jer 20–21, Dán 1–2, Péld 15,25-28. (2025.10.08., szerda)

Mennyei Atyánk, nagyon köszönjük neked. Dicséretet és dicsőséget adunk neked. Urunk, Istenünk, nagyon köszönjük neked, nemcsak a példabeszédekben adott bölcsességedet, hanem azt is, hogy segítesz követni Jeremiást, a síró prófétát, és vezetsz bennünket. És köszönjük, hogy bemutatod nekünk Dánielt és társait: Hananját, Azarját és Misaélt. Nagyon köszönjük neked, hogy te magad vagy az ajándék. És hogy ezek a próféták ajándékok voltak számunkra, a világnak és a történelemnek, és mindig rád mutattak. Mindig a te igazságodra mutattak. Segíts minket, hogy a te igazságodban járjunk, és a te igazságodban éljünk ma és életünk minden napján. Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Rendben, tehát! Bármennyire is szeretem Dánielt – és mindjárt eljutunk Dánielhez is –, muszáj elmondanom: Jeremiás… most már érzékeljük, milyen mélyen megsérültJeremiás. Mennyire elutasították őt itt, a 20. fejezetben, amikor kalodába zárták. És még azt is érezzük, hogy Jeremiás – mit is mond Istennek? Ez elképesztő. „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél. Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Ahányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell hirdetnem: „Erőszak! Romlás! ”Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volnaszívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.” (Jer 20,7-9) És pontosan ez az az érzés, amit itt látunk. Itt van Jeremiás. Ő nem akarja ezt a feladatot. Az ő elhívása az, hogy próféta legyen, és az igazságot mondja. Most pedig hazug próféták is vannak. Ott volt Paschur pap, igaz? Immer fia, a 20. fejezet elején. De a helyzet az, hogy Jeremiásnak nemcsak az igazságot kell hirdetnie, hanem olyan próféták veszik körül, akiknek egyáltalán nem okoz gondot a hazugság. Vannak próféták, akik gond nélkül azt mondják: „Figyeljetek, Isten megszabadít minket a babiloniaktól, ahogyan megszabadított az asszíroktól is.” Emlékeztek a történetre, ugye? Hogy Isten valóban megszabadította Izrael népét, Júda népét és Jeruzsálemet az asszíroktól. És ezek a hazug próféták azt mondják, ugyanígy fog tenni most is a babiloniakkal. Jeremiás azonban azt mondja: ez nem fog megtörténni. Isten valójában megengedi, hogy a babiloniak kezébe essünk. És íme, itt van ma Jeremiás, miután kalodába zárták, itt van Jeremiás, aki nagyon-nagyon világosan kijelenti, hogy Isten meg fogja engedni, hogy Jeruzsálem elessen. Ezt hallottuk ma a 21. fejezetben. Ez Jeremiás szívszorító tapasztalata, és így fejezi ki. És ezekkel a szavakkal mondja el. „Átkozott legyen a nap, amelyen születtem!” (Jer 20:14) Jobb lett volna, ha inkább meghalok. És hallottuk már – emlékezzetek – ennek a „Bible in a Year” (A Biblia egy év alatt, ez a közös olvasásunk neve – a szerk.) utazásnak a legelső részében, hogy Jób is mondott valami nagyon hasonlót. És ez azok közé a módok közé tartozik, ahogyan az ember megpróbálja kifejezni és átadni a nagy fájdalmat, igaz? Nagy szorongást, mély kétségbeesést: „nagyon szenvedek”. És Isten erre a pillanatra hívott el engem. Emlékezzetek, Isten megparancsolta Jeremiásnak, hogy ne házasodjon meg, mert tudta, min kell majd keresztülmennie. Tudta, milyen fájdalmat kell majd Jeremiásnak átélnie. És nem akarta, hogy Jeremiás… vagyis így kímélte meg őt. „Nem akarom, hogy látnod kelljen, amint a feleséged és a gyermekeid is átmennek azon a fájdalmon, amin te mész keresztül.” Tudjuk magunk is, igaz? Egy dolog, ha mi magunk megyünk keresztül a fájdalmon. De egészen más dolog látni, hogy a szeretteink szenvednek. Ezért Isten mintegy elszigetelt személlyé tette Jeremiást. Úgy értem, elhívta őt az egyedüllétre – ez is azért volt, hogy megkímélje a szeretetből fakadó további fájdalomtól. Mert mindannyian tudjuk, hogy Jeremiás még mélyebbre fog kerülni ebbe a nagy fájdalomba. Tehát itt van egy cölibátusban élő, egyedülálló ember, hogy a fájdalom csak Jeremiásra korlátozódjon, és ne terjedjen ki a feleségére és a gyermekeire is. Ahogy a 21. fejezetben hallottuk, az üzenet ez: Jeruzsálem el fog esni, és ez rettenetes lesz. Most hamarosan eljutunk oda, hogy elkezdjük olvasni a Siralmak könyvét. Sőt, viszonylag hamar elérünk a Siralmak könyvéhez. Néhány hét múlva odaérünk, de a Siralmak könyve is Jeremiástól származik. Ez akkor íródott, amikor Jeremiás a babiloni ostrom idején járta Jeruzsálem városát. És ő – miközben hull az eső – siralmat mond, mintha maga a város sírna. Jeremiás, a síró próféta. Ma, a Jeremiás könyve 21. fejezetében, Isten kemény üzenetét mondja el Jeruzsálem népének. „Ez fog történni.” Amikor pedig a Siralmak könyvében ténylegesen látja megtörténni, nem csupán leírja. Nem úgy írja le, mint egy elfogulatlan megfigyelő. Nem úgy írja le, mint aki csupán közvetíti Isten próféciáját: „íme, eljön Isten igazságos ítélete.” Úgy írja le, mint aki nemcsak maga szenved, hanem akinek a szíve is megszakad a nép szenvedése miatt. És erről lesz szó, amikor majd a Siralmak könyvéhez érünk. Közben pedig most éppen megnyitottuk a könyvet. Pontosan: feltörtük, kinyitottuk Dániel könyvét. És fontos megjegyezni, hogy Dániel könyvének első fele ezekből a történetekből áll – azokból a történetekből, amelyeket ismerünk, igaz? Tehát itt van Dániel, valamint Sadrak, Mesak és Abednegó. Erről van szó. Dániel könyvének eleje történetekből áll, a második fele pedig kinyilatkoztatás. Tehát az első felében elbeszéléseket olvasunk, és mindez harmadik személyben van, igaz? „Dániel ezt tette, oda ment, ide ment.” Aztán Dániel könyvének második felében jön a kinyilatkoztatás: „Én, Dániel, láttam ezt.” És így a könyv második felében egészen elképesztő képeket, látomásokat kapunk. Ebben a részben azt látjuk – emlékezzünk –, ez volt az első száműzetési hullám Jeruzsálem eleste után. Tehát Dániel és Jeremiás kortársak voltak. Ugyanabban az időben éltek. A Jeremiás könyvének ezen pontján Dániel már száműzetésben van. Már elhurcolták Babilonba. Tehát az első hullám már megtörtént. Itt Dániel könyvében a három társát is látjuk: Sadrak, Mesak és Abednegó – vagyis Hananja, Azarja és Misael. Őket három évig képezték a király udvarában, hogy szolgák, segítők legyenek. És azért képezték őket, hogy a babiloni nép részei legyenek, és a leigázott népekből származó szolgálatot ellássák. És persze itt van két egészen rendkívüli pillanat, igaz? Az első pillanat, amikor Dániel és társai gyakorlatilag ezt mondják: „Hadd együnk zsidó ételt. Ne együnk a király asztaláról, ezt a gazdag ételt, ezt a drága bort. Csak zöldséget együnk és vizet igyunk.” Ami – el tudom képzelni – mintha valaki anyukája írta volna a Bibliába, hogy a gyerekek egyék meg a zöldséget, de tudjuk, hogy ez Isten igéje, tehát teljesen valós és igaz. Teljesen igaz, és Isten megáldotta őket. Isten megáldotta mind a négyüket, mert hűségesek maradtak még a száműzetés helyén is. Ez az egyik üzenete ennek a történetnek. Isten megáldotta őket hűségükért, még a száműzetés közepette is. És ez a hűség még a száműzetés közepette is megvalósulhat. Tudjátok, a Biblia szinte egésze arról szól: „Ezt fogod tenni, amikor a földön élsz. Amikor az ígéret földjén élsz.” De itt most azt látjuk: ott van Ezékiel – tegnap éppen vele foglalkoztunk –, és ma itt van Dániel, de mi van akkor, amikor nem az ígéret földjén élsz? Mi van akkor, ha nem az ígéret földjén élsz? Mit teszel akkor? És hallottuk Ezékieltől: „Igen, házakat fogtok építeni, és kerteket fogtok ültetni. Zsidó embereket fogtok házastársul venni, megházasodtok, és gyermekeitek lesznek. Így fogtok élni a száműzetésben.” És Dániel nagyszerű példája annak, aki azt mondja: „Rendben. Így lehet élni a száműzetésben.” És így megkapjuk erről a képet. Aztán a második fejezetben természetesen ott van Nabukodonozor története, akinek van egy álma – és ez igazán figyelemre méltó. Nabukodonozor nem bolond. Tudja, hogy ha azt mondja: „Volt egy álmom, adjátok meg a magyarázatát”, és elmondja nekik az álmot, akkor azok azt mondanak majd neki, amit csak hallani akar. Nincs módja arra, hogy bebizonyítsa vagy valóban tudja, vajon a bölcsek értelmezése pontos-e. Ezért kiadja a rendeletet: nemcsak az álom értelmét kell megmondani, hanem magát az álmot is el kell mondani. Mert különben – honnan tudnám? Honnan tudhatnám, hogy igazat mondotok-e, vagy helyes-e, amit mondotok? És természetesen senki sem képes erre. És én ezt annyira szeretem! Egyszerűen imádom! Ekkor Dániel előlép, és megkéri Hananját, Azarját és Misaelt: „Imádkozzatok velem, mert különben elpusztulunk. Mi is a bölcsek közé tartozunk, és Nabukadnezár meg fog ölni minket is, ha nem tudjuk megmondani az álmot és annak értelmét.” És ezért az Úrhoz imádkoznak. És ó, ez annyira jó! Itt van Dániel, aki azt mondja: „Itt az álom, és ismerem azt – nem a magam bölcsessége miatt, nem önmagamtól, hanem azért, mert a menny Istene megjelentette nekem.” Tehát még ebben a pillanatban is Dániel tanúságot tesz. A menny Istenéről tesz tanúságot. Az Úr Istenről, aki Dánielt és társait szövetségre hívta magával. Az Ószövetség Uráról, és Dániel nem tulajdonítja ezt önmagának. Azt mondja: „Nem, ez Istentől van.” Mert ez igaz! Semmi módon nem tudta volna Dániel önmagától kitalálni vagy elképzelni Nabukadnezár álmát, vagy annak értelmét. Az álom pedig figyelemre méltó. Itt van a nagy szobor, ugye, és a feje aranyból van. A mellkasa ezüstből. A hasa és a combjai rézből, a lábai vasból. A lábfejei pedig részben vasból, részben agyagból. Ez a szobor, ahogyan Dániel értelmezi, azt jelképezi, hogy az aranyfej Babilon királysága. Hihetetlen, gyönyörű és hatalmas. A Babilon utáni királyság pedig Perzsia lesz. Perzsia veszi át a hatalmat Babilon után – ez az ezüst. Ezután jön a réz – ez Görögország. Nagy Sándor le fogja győzni a perzsákat. És utána jön a vas, vagyis Róma, a Római Birodalom, amely mindent meghódít. És aztán, ahogyan tudjuk, a Római Birodalom összeomlik, azt hiszem, a negyedik században. Néhány évszázaddal Krisztus után – és mi váltja fel? Felváltja egy kő, amelyet nem emberi kéz vágott ki a földből, hanem maga Isten, és ez a kő hatalmas heggyé növekszik az egész földön. Tehát látjuk: a Babiloni Birodalmat legyőzi a Perzsa Birodalom, azt a Görög Birodalom, azt pedig a Római Birodalom, amely végül elpusztul. És mindezt felülmúlja az a királyság, az a birodalom, amelyet maga Isten alapít. Isten országa az Egyház, amely az egész világon elterjed. Az Egyház hatása messzebbre terjed, mint a babiloniaké, a perzsáké, a görögöké vagy a rómaiaké valaha is terjedhetett – az Egyház az egész világon jelen van. És ez fogja felváltani az összes többi királyságot – és természetesen maga Isten, Jézus Krisztus alapította ezt, aki létrehozta az Egyházat. Tehát a következő napokban nagyszerű történeteket fogunk kapni – nagyszerű történeteket arról, hogyan lehet élni a száműzetésben, és Dániel meg is fogja mutatni ezeket nekünk társaival: Hananjával, Azarjával és Misaéllal együtt. Holnap többet fogunk beszélni a neveikről. Egyszerűen nagyon érdekes, hogy kik ők, és mit jelentenek a nevük. De ez egy kicsit hosszabb epizód. Úgyhogy mit szólsz ahhoz, ha most egyszerűen csak elmondom, hogy imádkozom érted. És kérlek, imádkozz te is értem. A nevem Mike atya. Alig várom, hogy holnap újra találkozzunk. Isten áldjon meg.

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Jordán Bertalan, szerkesztette Gájer László atya.)

237. nap, Vízforrás a Templomból – Jer 18-19, Ez 47-48, Péld 15,21-27 (2025.10.07., kedd)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Hálát adunk a mai napért, köszönjük, hogy ma újra visszahívsz a Te Igédhez! Ajándék vagy számunkra, és az Igéd is ajándék, ma és a többi napon is. És ma már a 237. napja hallgatjuk a Te Igédet! Hálásak vagyunk, hogy még mindig szólsz hozzánk, hogy nem csak az elménknek tárod fel magad, hanem a szívünket is megszólítod. Arra hívsz, hogy a tieid legyünk mindenünkkel, amink van, és amik vagyunk! Hálát adunk, dicsőítünk és áldjuk a Neved! Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hűha, ma nemcsak Ezekiel végére érünk, ami elképesztő – mindjárt meg is nézzük –, hanem itt van nekünk Jeremiás 18-19. fejezete is! Jöjjön egy kis emlékeztető, hiszen annyi minden elhangzott, hogy mire ideérünk, gyakran már nem is emlékszünk, mi volt az igében. Isten Igéje élő és ható, mégis sokszor egyik fülünkön be, a másikon ki… 

Úgyhogy nézzünk vissza először a Jeremiás 18-ra! Először a fazekasról és az agyagról beszél. „Így szólt az Úr Jeremiáshoz: ’Kelj föl és menj le a fazekas házához’ (Jer 18,1-2). Mit csinál a fazekas? Agyagból edényt készít, majd újraformálja. Úgy dönt, hogy mivel nem olyan, amilyennek akarta, összegyúrja és tökéletesíti. Nyilvánvaló, hogy Jeremiás ezt az egészet Izrael házára alkalmazza: „Izrael háza! Vajon nem tehetek én is úgy veletek, ahogy ez a fazekas tesz?” (Jer 18,6). ’Nem tehetek egy népet, egy nemzetet, akik nem tartoznak hozzám, a saját tulajdonommá? Ugyanígy: nem mondhatom a népemnek, hogy ti nem aszerint éltek, amire hívtalak titeket?’ Tehát Ő a fazekas, mi pedig az agyag. Hatalmas dolog felismerni ezt a saját életünkben! Mindegy, milyen a múltunk, Isten azt mondja: ’A kezemben vagy, tudok neked jövőt adni!’

Mindegy, mit tettünk a múltban, mondhatjuk Istennek: ’Uram, a kezedbe ajánlom életemet!’ Akár rossz, akár jó volt a múltunk, megtehetjük ezt, ugye? Visszatekinthetünk a rossz, bűnös, megtört múltunkra, és mondhatjuk: ’Istenem, újíts meg engem! Te azzá tehetsz, amilyenné én magamtól sosem válnék!’ De ugyanígy visszatekinthetünk az eddigi szép életünkre is, és elmondhatjuk, hogy ’ez jó volt, de mindez a Te kegyelmedből volt! A Te ajándékod’! Az, hogy szép, áldásos a múltunk, nem jelenti azt, hogy mi ezt megérdemeltük. Nem jelenti azt, hogy ezzel kiérdemeltük a jövőt! Nem, Uram, most is a Te kezedben vagyok! Tehát akár szörnyű, sebzett a múltunk, akár nagyszerű és áldott, most ebben a pillanatban is Isten kezében vagyunk!

Tehát „én vagyok a fazekas, ti pedig az agyag”. Ezért szól a szöveg folytatása Izrael makacs bálványimádásáról. Mert itt az összefüggés köztünk és Izrael között. Ne feledjük, Jeremiás arra figyelmeztet, ami ezután jön. Ezekiel a könyve végén már a szörnyű pusztulás után szól, ami mindenkit elért. Jeremiás pedig még mindig azt mondja: ’Emberek, még nagyobb katasztrófa jön!’ Épp ezért esküsznek össze Jeremiás ellen a 18. fejezetben: „Így beszéltek: ’Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem fog hiányozni a törvény a papnak, sem a tanács a bölcsnek, sem a beszéd a prófétának! Gyertek, verjük meg a saját nyelvével; úgy, hogy gondosan megfigyeljük minden szavát.” (Jer 18,18). Miről szól ez? Hogy tulajdonképpen nem kell Jeremiásra hallgatnunk, hiszen vannak papjaink, bölcseink, prófétáink, nem? Hallgassunk inkább rájuk!

De ne feledjük: ők hamis próféták, azt mondják, amit hallani akarnak tőlük, nem pedig azt, amit mondaniuk kellene! Jeremiás az egyetlen ismert próféta akkor a városban, aki azt mondja az embereknek, amit hallaniuk kell. Jeremiás meglepődik (tudjátok, ő a síránkozó próféta), és annyira a szívére veszi, hogy csak annyit reagál, mint Mózes a pusztában. Emlékeztek? Ő is hányszor mondta: ’Keménynyakú nép ez, Uram!’ Néha közbenjár értük, máskor meg csak annyit mond: ’Végeztem ezzel a néppel, vedd el tőlem ezt a feladatot, Uram!’ Majd meggondolja magát: ’Jó, bocsánat, közbenjárok értük!’ Jeremiás most pont ugyanezt teszi: ő a síró próféta, törődik velük, nagyon szereti őket is és Istent is! Mégis beledobják a ciszternába, egy kiszáradt víztárolóba. Összeesküvést szőnek ellene, és persze, hogy elfogy a türelme, a szeretete! Fel kell ismernünk, hogy bizony ez a valóság, mert bizony vannak olyan helyzetek, amikor még a legszentebb embereknek is, akiket csak ismerünk, amikor a köztünk élő legigazabb testvéreknek is emberi megnyilvánulásaik vannak, hiszen ők is csak emberi lények: véges a türelmük, a szeretetük. Szemben Istennel, akinek végtelen a szeretete és a türelme!

A mi tetteinknek viszont következményeik vannak. Itt van a 19. fejezetben a törött agyagkorsó. Azt mondja az Úr Jeremiásnak: „Menj, vásárolj egy agyagkorsót, s végy magad mellé néhányat a nép vénei és a papok közül. Aztán menj le a Ben-Hinnom völgyébe” (Jer 19,1-2). Hinnom völgyébe, tudjátok, ahol a saját gyerekeiket hamis isteneknek áldozták! Menj oda, és törd össze korsót, majd mondd: ’Ez történik majd, ha továbbra is folytatjátok! Ha nem hagyjátok abba, ez lesz: Babilon jön, és mindent elpusztít: a Templomot, a várost. Majd fognak mindenkit, akit a maguk számára hasznosnak tartanak, és elhurcolják!’ Ez itt az üzenet. Jeremiás nem örvendezik ennek, bár imádkozik méltó ítéletért. Szereti a népét és szereti az Urat. Nem akarja a katasztrófát, de azt hirdeti nekik: „Jön!” És ez mindannyiunknak szól! Ez a valóság, a felismerés, hogy ne feledjük, hogy a tetteinknek, döntéseinknek következményei vannak! A következmény lehet áldás, de lehet fájdalmas is! Legyünk tehát ennek tudatában, és bánjuk meg bűneinket, amíg lehet!

Ezekiel végén itt van ez a csodálatos kép. Ne feledjük, végigkövettük a szent hely és az egész város újjáépítését, és itt van ez a lenyűgöző kép a Templom küszöbe alól fakadó forrásról, amely keletről indul. Ez a kis erecske, ami a Templom jobb oldalából fakad, egyre mélyül és mélyül, amíg gyakorlatilag el nem éri a Holt-tengert, a szöveg szerint Arabát. Izraelnek ez a vidéke a Holt-tenger felé lejt. Ha ismeritek a Holt-tenger környékét, tudhatjátok, hogy semmi sem él ott. Így szól Isten Ezekiel által: ez a Templomból fakadó élő víz lefolyik a Holt-tengerig, és nemcsak gazdag élővilága lesz a Holt-tengernek, rengeteg hallal, burjánzó élettel, hanem végig a folyó mentén olyan gyümölcsfák fognak nőni, melyek havonta hoznak termést! Nemcsak évente egyszer, esetleg kétszer, hanem minden hónapban! A templomból fakadó víz képe prófécia, ez egyértelmű. Ez nem pusztán arról szól, hogy Isten vissza fogja hozni a népét Babilonból Jeruzsálembe, hanem végső soron arról, hogy Isten életet hoz ebbe a világba!

Jézus azt mondja: „romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felépítem”, mire azt válaszolják: „ugyan, hiszen negyven évig épült ez a templom, hogy tudnád három nap alatt visszaépíteni!” De az ige így folytatódik: „ő saját testének templomáról beszélt” (vö. Jn 2,19-21). Ha láttatok már feszületet, tudhatjátok, hogy Jézust nemcsak keresztre feszítették, hanem ott van a lándzsa hegyének a nyoma az oldalán. János evangéliumából tudjuk, hogy az egyik katona lándzsájával átszúrta Jézus oldalát, és mi történt? Vér és víz folyt ki belőle. Az egyházatyák ezt már egész korán szimbolikusan értelmezték. A víz a keresztség szimbóluma, a vér pedig az Eucharisztiáé. A vér és a víz Jézus oldalából folyik. Jézus a testére, mint testének Templomára utal. Ezekielnél pedig itt van a Templom jobb oldalából fakadó forrás. Ha láttál már feszületet, eszedbe juthat, hogy Jézus megnyitott oldala a jobb oldalon van. Azért van ott, mert a keresztények már nagyon hamar megértették, hogy Jézus az a templom, akiről Ezekiel prófétál, az Ő oldalából fakad a vér és a víz. Amikor megkeresztelkedtünk, akkor egészen újjászületünk, Isten gyermekeivé válunk, isteni élet költözik belénk, Isten természetéből, magából Istenből részesülünk. Ez az Izraelben újjáépített Templom, amelyről Ezekiel beszél, tulajdonképpen Jézus maga. És ennek a Templomnak a jobb oldalából, a keleti oldalából fakad az a víz, mely mindennek életet ad.

Krisztus átszúrt jobb oldalából víz és vér folyik. Ez a víz ad nekünk új életet, és ez a Vér, az Eucharisztiában örök életet ad! Amint Jézus is mondja a János 6-ban: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,53-54). Ez elképesztő! Micsoda hihetetlen ajándék, hogy Jézus a beteljesítője nemcsak ennek a próféciának itt, Ezekiel könyvének a végén, hanem az Ószövetség összes messiási próféciája beteljesedik Jézus Krisztusban!

Ez volt az utolsó napunk Ezekiellel, holnap kezdjük Dániel könyvét. Jeremiást folytatjuk, de belekezdünk Dániel könyvének első fejezeteibe. Őt ugye még az első hullámmal vittek fogságba. Ez jön holnap! Itt tartunk most. Folytassuk továbbra is együtt utunkat, imádkozom értetek, ti is imádkozzatok értem! Mike atya vagyok, alig várom a holnapot! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

236. nap, Szeretetben gazdagon – Jer 16-17, Ez 45-46, Péld 15,17-20 (2025.10.06., hétfő)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged! Óriási a hálánk neked ezért a lehetőségért és köszönjük, hogy elhoztál minket a 236. napig! Micsoda ajándék, hogy itt vagy nekünk, mint ahogy minden nap is az, amit megélhetünk veled! A csodálatos napok sokasága, amelyek közül egy sincs, amit megérdemelnénk, de te mégis mindet ideadod ingyen, semmit sem kérve cserébe, csak azt, hogy fogadjuk el! Csak hálánkat és köszönetünket várod minden egyes napért, amelyet önerőből sosem érdemeltünk volna ki. Mi pedig az elfogadáson túl fel is használjuk ezeket a napokat a Te nagyobb dicsőségedre, valamint többi gyermeked megsegítésére. Így hát kérünk téged, Úristen, segíts nekünk abban, hogy ezt a mai napot is méltóképpen fogadjuk, akár nehézséget, akár áldást hozzon! Segíts javunkra fordítani a mai nappal járó gondokat és könnyíteni mindazok terhein, akik körülöttünk élnek! Segíts megdicsőítenünk téged! Segíts felemelnünk fivéreinket és nővéreinket! Segíts minket elmerülni szeretetedben és viszontszeretni téged! Jézus nevében kérünk téged! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Megint csak: nagyszerűek a példabeszédek, a 15. fejezet 17. verse pedig különösen kiemelkedik: „Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel” (Péld 15,17). Mondjuk, hogy üres főzeléket kapunk ebédre. Valami pürét. Semmi mást. Jobb egy tál ilyen massza ebédre, ami csak zöldség, mint egy ropogós sült ökör gyűlölettel fűszerezve. A döntő minőségi különbség nem az anyagi természetben rejlik. Az is nagyon fontos, valódi, kézzelfogható, de itt egy szeretettel átitatott főzelék áll szemben egy gyűlölettel odalökött ökörrel. Azért ez is valóságos, nem? Lehet, hogy nem is ennél belőle…

Mennyi történetet hallottunk már emberekről, akik hihetetlenül, elképesztően sikeresek, rettenetesen gazdagok, az emberi kapcsolataikban mégsem boldogulnak, szíveikben minden szétesik? Ez persze nem olyasvalami, aminek örülnünk kell, de azért úgy kell nekik, gazdagoknak… na jó, azért annyira mégsem. Szóval, van az anyagi világ. Rendkívüli módon meghatározza életünket, de mégis van nálafontosabb. Mondjuk, a szeretet. Meg a család. A béke és az öröm. A hit.

Isten.

Tehát jobb egy reményteli, hívő, szeretetteljes szegény embernek lenni, mint hihetetlenül gazdagnak úgy, hogy az előbbiek egyáltalán nem mondhatók el rólunk.

Itt van még a 20. vers is: „A bölcs fiú örömet szerez az apjának, az ostoba ember megveti az anyját” (Péld 15,20). Az apák és az anyák egyaránt megjelennek ebben a példabeszédben, nagyon helyesen. Felismerhetjük ugyanis, hogy a bölcs gyerekek dicsőséget hoznak és örömet szereznek szüleiknek, de az ostobák megvetik anyjukat és még sírásra is késztetik őt.

Emlékszem, hogy évekkel ezelőtt édesanyám elment egy előadásra. Alapvetően apámnak kellett ilyen szakmai képzésekre járnia meghatározott óraszámban, de olykor anyám is vele tartott. Egyszer éppen Dr. Patch Adams – volt egy ilyen című film Robin Williams főszereplésével is, de ez egy, a valóságban is létező személy – tartott egy előadást. Ami ebből anyámnak leginkább betalált, azt nekem adta tovább: ’Csak annyira vagy boldog, mint a legkevésbé boldog gyermeked!’

Csak annyira lehetsz boldog, mint az a gyereked, akinek a legtöbb baja van. Anyám pedig ledöbbent: Ez tényleg igaz! Neki ugyanis hat gyereke van velem együtt. És tényleg az helyzet, hogy ötünknek aztán hasíthat minden, de ha a hatodik szenved, anya és apa bánatos lesz. Egy anya nagyon könnyen el tud szomorodni, mert ehhez csak egy gyerekkel kell, hogy gond legyen.

Ezzel vissza is térünk mai első olvasmányunkra, Jeremiás könyvének 16. fejezetére. Mi is történik itt? Isten világossá tette Jeremiás számára, hogy nem lesz felesége és gyermekei sem. Ennek az oka pedig az ezzel járó fájdalom. Az igazság ugyanis az, hogy bármilyen szép is a házasság szentsége, ennek ára van. Minden férj és feleség, anya és apa, vagy éppen nagymama és nagypapa tudja, hogy ez mibe kerül. Ahhoz, hogy mélyen szerethessük házastársunkat, amikor csak mérsékelten elviselhető, vagy gyermekünket, aki egy zsák zűr, nagyon sok áldozatot kell hozni.

Így hát nem meglepő, hogy Isten inkább megkíméli ettől Jeremiást. Éppen elég lesz neki átélni azt a pusztítást, ami Jeruzsálemet éri majd. Azt akarja, hogy jel legyen a nép számára, akin keresztül megmutatja, hogy ilyen időkben jobban jár az, aki nem házasodik és nem szül. Nyilván ez nem általános igazság, hanem a rendkívüli kor jellemzője. Tehát fájdalmai azért lesznek, méghozzá komolyak.

De még ugyanebben a fejezetben Isten megígéri, hogy helyre fogja állítani Izraelt. Rajongok ezért! „Igen, jönnek napok, amikor nem mondják többé: ’Amint igaz, hogy él az Úr, aki kivezette Izrael fiait Egyiptom földjéről’, hanem: ’Amint igaz, hogy él az Úr, aki kivezette Izrael fiait észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.’ Mert visszahozom őket erre a földre, amelyet atyáiknak adtam” (Jer 16, 14-15).

Hányszor hallottuk a 236 nap során: ’Tanítsátok meg gyerekeiteknek, mit tett értük Isten! Ő szabadított ki minket az egyiptomi szolgaságból!’ Ez az, amit újra meg újra ismételni kell. Erre itt van Jeremiás, aki azt mondja, ezt félre fogják tenni és inkább arról beszélnek majd, hogyan szabadította meg őket az Úr éppen most! Mert vissza fogja őket hozni saját földjükre, amit apáiknak adott. Alapvetően eljönnek a napok, amikor nem kell már egy régi történetbe menekülni a vigasztalásért, hanem ott lesz a jelenkori tapasztalat is. ’Ti magatok lesztek kimentve Babilonból és minden földről, ahová száműztek titeket!’ Jeremiás tudja ezt.

Neked sem kell mindig hátrafele nézned, hogy mit tett Isten az őseiddel, megnézheted azt is, mit tett Isten veled! Ez hihetetlen, nem? Valóban erőteljes!

Továbbmegyünk a 17. fejezetre, Júda bűnére és szégyenére. Mi ez? Nem más, mint az Úr helyett másban bizakodni. „Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól” (Jer 17, 5).Vagy: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye” (Jer 17, 7). Szeretem ezt, fontos és gyakran ismétlődő téma. Ez jön elő az 1. zsoltárban és máshol is: Aki az Úrban bízik, „olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni” (Jer 17, 8). Miért? Mert jó helyre ültették. Mindannyiunknak arra van szükségünk, hogy jó helyre ültessenek minket, hogy bízhassunk Istenben, életünk forrásában. Nagy a csábítás, hogy ne Istenbe vessük bizalmunkat, hanem valami másba.

Még két dolog. Az egyik még Jeremiással kapcsolatos, aztán átugrunk Ezekielre. Jeremiás könyvében az utolsó, amit ma hallunk, hogy nem cipekedhetünk szombaton. Ezt Isten teljesen egyértelművé teszi. Szombaton pihenni kell. Azt mondja, ha ezt megteszed, a Messiás el fog majd jönni. Ha így élsz, a király visszakerül helyére, az, akire vársz, uralkodni fog.

Ugyanakkor az Újszövetségben Jézus felszólít valakit, akit meggyógyított, hogy fogja az ágyát és menjen. A farizeusok pedig megütköznek azon, hogy ez az ember szombatnapon az ágyát viszi. Mi, XXI. századi keresztények, jellemzően úgy értelmezzük ezt, hogy a farizeusok nagyon nincsenek képben, nem értik a lényeget. Közben az ószövetségi Jeremiás azt hirdeti, hogy akkor fog a Messiás eljönni, ha az emberek nem cipekednek szombaton, helyette inkább pihenéssel töltik azt.

Így világosabb lehet, miért zavarodnak meg a farizeusok, amikor találkoznak valakivel, aki akár a Messiás is lehetne, hisz úgy viselkedik és sokan annak is tartják, de mégis arra kér valakit, hogy szombatnapon cipekedjen! Legyünk hát egy kicsit együttérzőbbek a farizeusokkal, mert ez a helyzet azért nem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik.

Végül Ezekielről. Itt van a Templom, a könyv utolsó fejezeteihez érkeztünk. Holnap az utolsó kettővel zárunk is. Micsoda ajándék, hogy elkísérhettük ezt a bámulatos prófétát! Mit mond? Nagyon mély dolgokat. Azt is, hogy aki belép az északi kapun, a délin menjen ki, és aki a délin jön be, az északin távozzon. Ami pedig ebben rejlik, az nem más, mint hogy aki az Úr jelenlétébe lép, és megfelelően imádja, nem mehet el többé ugyanúgy, ahogy megérkezett. Nem maradhat minden ugyanaz, mint azt megelőzően, hogy dicsőítette őt és bemutatta saját áldozatát. Ez meg kell, hogy változtassa.

Amikor szentmisére jövünk, mi sem tudunk úgy hazamenni már, mint ahogy jöttünk. Az egész lényege nemcsak az, hogy megdicsőítjük Istent, hanem az is, hogy megváltozunk, átalakulunk, mássá leszünk. Ezt Isten kegyelme adja, magunktól ez lehetetlen. Az ő segítsége kell ehhez a változáshoz, ezért továbbra is imádkozzunk egymásért! Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem! Alig várom, hogy holnap is találkozzunk! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Gergő, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)