220. nap, A beteljesült prófécia – Iz 60-61, Ez 20, Péld 13,13-16 (2025.09.12., péntek)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged!  Köszönjük a mai napot és az Igéd! Köszönjük annak lehetőségét, hogy együtt lehetünk és hogy Te folyamatosan visszahívsz magadhoz minket! Köszönjük Izajás próféta által mondott szavaid, melyek ígéretet hordoznak, melyek a vigasztalás szavai! Ezek a szavak a pusztítás és a szörnyűség szavai is, amelyek beteljesülnek, de azt is elmondják, hogy vissza tudunk térni hozzád és Te megáldasz minket! Segíts bennünket visszatérni hozzád, és áldj meg minket a mai napon is! Különösen áldd meg ennek a közösségnek a tagjait, akiknek éppen most nagy szükségük van a segítségedre! Akiknek nagy szükségük van a mi imáinkra és a Te kegyelmedre! Add nekik ma és mindennap a Te kegyelmedet! Jézus nevében kérjük ezt. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A mai Izajás-fejezeteket is gyakran halljuk a szentmise olvasmányaiban, meghatározó részek és ismerősek is egyben. És van még egy dolog, ami segíti a mélyebb megértését, ez pedig a szöveg tágabb bibliai kontextusa. Például a 61. fejezet így kezdődik: „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Iz 61,1-2). Éppen ezt a részt olvassa fel Jézus egy tekercsből a Lukács-evangélium 4. fejezetében, amikor a názáreti zsinagógába megy. És megjegyzi, hogy „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,21).

Barátaim, már 220 napja olvassuk együtt a Bibliát, így tudjuk, hogy évszázadok sokasága telt el az ősidőktől fogva Izajás próféta működéséig és utána is még századok sora következik, mire Jézus belép abba a zsinagógába és kimondja, hogy a prófécia beteljesedett. Ó, Uram, mekkora ajándék, hogy ez a prófécia, amit Lukács a 4,18-19-ben megismétel, Jézus Krisztusban beteljesedett! És miről szól? Áldásról, jó hírről a szegények és megtört szívűek számára!

Később ezt olvassuk Izajás 61. fejezetében: „Mert én, az Úr szeretem az igazságot, ám a rablást meg a gazságot gyűlölöm. Megjutalmazom őket hűségemben, és örök szövetséget kötök velük” (Iz 61,8). Újra ki szeretném emelni Isten ígéretét az örök szövetségről. Jézus az utolsó vacsorán veszi a kelyhet, szavainak és a Szentléleknek erejével átváltoztatja vérének szentségévé és azt mondja, hogy ez az új és örök szövetség vére. Ez a mi hatalamas ajándékunk!

A 62. fejezetben szintén nagy segítségünkre van a szövegkörnyezet. Itt Izajás prédikál, az Úr nevében beszél és azt mondja: „Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugszom, míg föl nem ragyog igazsága, mint a hajnal, és szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl. Meglátják majd a népek igazságodat, és a királyok dicsőségedet” (Iz 62,1-2). Már milyen régóta vesszük Izajás könyvét, lapjain pusztítás követ pusztítást: először az asszírok rombolnak, majd jönnek a babiloniak és ők is megteszik a maguk részét. De itt van Izajás, a próféta is, akin keresztül Isten szól népéhez és mondja a fent idézett sorokat. Sion és Jeruzsálem támadás alatt van, Isten mégis azt mondja, hogy „A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: ’én gyönyörűségem’, és országodat: ’menyasszony’ (Iz 62,3-4). Ezen érdemes elmélkedni: az Úr megesküdött, hogy majd „örömét leli benned Istened” (Iz 62,5).

Valamit kihagytam a 61. fejezet magyarázata során. Ez Isten helyreállító tette, ami szinte egy bibliai szakkifejezés. Azt mondja Isten Messiása: eljövök, hogy „megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket” (Iz 61,2-3). A hamu a gyász jelképe, a koszorú pedig az örömé. Egy lakodalom képét látjuk! Nézzünk csak rá újra a cserékre: koszorú a hamu helyett, öröm olaja a gyászruha helyett, és a szomorúság lelke helyett ünnepi örömének! „Az igaz élet tölgyeinek nevezik majd őket” (Iz 61,3). Milyen nagy ajándékot ígér Isten az Ő népének!

Ezekiel könyvének 20. fejezetében az Úr azokhoz szól, akik megjelentek a próféta előtt, hogy megkérdezzék, mit üzen nekik Isten. Itt egy olyan helyzetnek lehetünk a tanúi, amikor Isten így reagál: ’Hogy merészeltek kérdezni?!’ Majd összefoglalja az életüket, Izrael népének életét, s ezt mondja: ’Minden nép közül benneteket választottalak ki és ti hűtlenek lettetek. Újra benneteket választottalak és megint hűtlenné váltatok. Elutasítottátok törvényeimet, nem követtétek parancsaimat.’ Az Úr következő megjegyzése Ezekiel egész könyvét is jellemzi, sőt mondhatjuk, hogy a Biblia erről beszél: „folyvást megszegték szombatjaimat” (Ez 20,13), „mert szívük bálványaikon csüggött” (Ez, 20,16).

Nem tudom észrevettétek-e, de a 20. fejezeten, és Ezekiel egész könyvén végig követhető a ’szombat’ jelentőségének hangsúlyozása. Annak felismerése, hogy milyen fontos volt az Úr napjának megtartása Izrael népe számára, és milyen fontos ez nekünk keresztényeknek is. Biztos említettem már az elmúlt 220 nap során, hogy a ’Sabbath’, a hetedik nap, nemcsak a szombatot jelöli, hanem a szövetségre is utal. Az Úristen Ezekiel által azt mondja ma, hogy szövetsége jele a szombat, a közösségi istentiszteleté, hiszen egy családdá váltok egymással, mikor szövetséget köttök. ’Szövetséget kötöttem veletek’, mondja az Úr Izrael népének, s ennek a jele a szombat. ’A szombat azt jelenti, hogy a hetedik napon megpihentek, hogy nem vagytok többé rabszolgák. Azt jelenti, hogy ezt az időt az Én imádásomra fordítjátok’. 

Ez ránk is igaz, hogy az Úr napja annak a jele, hogy kapcsolatban vagyunk Istennel. Nem mondhatjuk, hogy a szombat idejét múlt dolog, az Ószövetséghez tartozik. Igaz, hogy mi, keresztények vasárnap tartjuk az Úr napját, mert ez Jézus Krisztus feltámadásának napja. Ez lett az „új szombat”, ez az újjáteremtés napja, a nyolcadik nap. De ettől még ugyanúgy a szövetség jele számunkra: a pihenésnek és az Isten imádásának napja.

Izrael népe, akikhez Ezekiel beszél, akikhez Isten szól, nemcsak egymással cselekedtek gonosz dolgokat, nem csak egymással bántak igazságtalanul. Elsősorban az a vád ellenük, hogy nem az Úr útján jártak és megszentségtelenítették a szombatot. Nekünk is fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy az Úr napját méltó módon tartjuk-e meg, annak két legfontosabb pillérével, az Isten imádatával és a pihenéssel. Az imádás azt jelenti, hogy megéljük, hogy Istenhez tartozunk. A pihenés pedig azt, hogy nem vagyunk szolgák. ’Így élek én, így ünneplem meg az Úr napját, a vasárnapot: Azt a tiszteletet adom meg Istennek, amit ő kér tőlem, és nem bosszankodva vagy a betűhöz ragaszkodva, hanem szabadon pihenek.’ Nem vagy szolga, pihenhetsz! Máskor is volt erről már szó, hogy a farizeusok nem értették teljesen félre a szombat megünneplését, de éppen a szombat szíve, lényege maradt ki az ő gyakorlatukból. 

Mi ne felejtsük el megszentelni az Úr napját, mert erre vagyunk meghívva! Isten imádására és pihenésre. Nagyszerű dolog, hogy a pihenésbe belefér a családdal, a barátokkal való találkozás. Sokakat ismerek, akik egyedül töltik a hétégéket, a vasárnapokat. Egyedül mennek szentmisére, egyedül ülnek és egyedül imádkoznak, majd egyedül mennek haza. Ha magadra ismersz, tudd, hogy imádkozom érted és a közösség is imádkozik érted. Nem vagy egyedül, része vagy ennek a közösségnek, akik imádkozunk egymásért. Különösen imádkozunk azokban az időszakokban, amikor az egyedüllét nagy teher lehet. Imádkozzunk egymásért, imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek! Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

219. nap, Elszakadás Istentől – Iz 59-60, Ez 19, Péld 13,9-12 (2025.09.11., csütörtök)

Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged! Köszönjük Igéd, köszönjük jelenléted és bölcsességed, amit megosztasz velünk! Segíts, hogy be is fogadjuk bölcsességedet, ne engedjük elmenni magunk mellett, hanem aszerint éljünk! Add, hogy rád alapozzuk az életünket, arra az igazságra és bölcsességre, amit megosztasz velünk! Ezt kérjük Jézus nevében. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Példabeszédek könyvével kezdem: minden alkalommal, mikor ezt a könyvet olvassuk, olyanok a sorai, mintha kis dárdák lövellnének felénk – az igazság kis nyilai. Ha átelmélkedjük ezeket és alkalmazzuk az életünkre, nagy változásokat tapasztalhatunk. Például, vegyük ezt a verset: „A hirtelen harácsolt vagyon semmivé lesz, aki szép lassan gyűjtöget, az gazdag lesz” (Péld 13,11). A lottó ötöst nyerőkre vagy azokra gondolok, akik hirtelen nagy vagyonhoz jutnak és nem tudják, mit kezdjenek vele, mert soha nem volt közük ennyi pénzhez azelőtt. Ennek az embernek a hirtelen jött vagyona semmivé lesz, ellentétben azzal, aki apránként gyűjtötte össze, aki megtanulta, hogyan kell az egyre többet jól használni. Tehát amikor lassan haladunk előre valamiben, akkor megtanuljuk azt jól növelni, s ez igaz az anyagiakra és a szellemi dolgokra, a bölcsességre egyaránt. Még a hittel is így vagyunk. Ha kitartóan hitben járunk, napról napra növekszik a hitünk. Megtanuljuk, hogyan éljünk a hitünkből, bármilyen nap is virrad ránk. Ezt nem csak átelmélkedünk érdemes, de fontos ehhez igazítani az életünket.

Pár nappal ezelőtt megjegyeztem, hogy a prófétákat olvasni kemény dió lesz. Hát most itt vagyunk a közepében. Lehet, hogy nehéz olvasmány számotokra, mégis csodálatos út, amit Izajás könyvének olvasásával megteszünk. Izajás könyvének ez a második része a száműzetésben élőkhöz szól. Egy leigázott néphez, akik számára úgy tűnik, nincs szabadulás. Isten mégis megszabadítja őket, visszahozza őket, de ehhez bűnbánatra van szükségük. 

Az 59. fejezet elején egyértelművé teszi ezt Izajás: „Nem rövid az Úr keze: meg tudna szabadítani, s a füle sem süket a hallásra” (Iz 59,1). Mi hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Isten ezt vagy azt nem tudja megtenni, vagy lehet, hogy nem hallgat meg bennünket. Izajás pedig azt mondja, hogy nem Istenből hiányzik valamilyen képesség, „hanem a ti gonoszságaitok ütöttek szakadékot köztetek és Istenetek között. Bűneitek fedik el arcát előletek, hogy ne hallgasson meg benneteket” (Iz 59,2). Ez nemcsak azért figyelemre méltó, mert igaz a mi időnkre is, hanem mert továbbmenve fel is sorolja az igazságtalanságokat, amelyek elválasztják az embert Istentől: „kezetek vértől szennyes, ujjaitok meg gonoszságtól. Ajkatok hazugságot beszél.  Nincs, aki az igazsághoz híven tenne panaszt” (Iz 59,3-4).

Nagyon is jól tudták azok az emberek, hogy mi a tisztességes és helyénvaló, mégis hagyták, hogy máshogy menjenek a dolgok.  Üres szavakra támaszkodtak. Befogadták a gonoszságot, ami igazságtalanságot szült. Az erőszakos tettek elkövetése rajtuk állt, a lábuk rosszra vitte őket. Görbe utakon jártak, és azok, akik ilyen ösvényeken haladnak, nem ismerik a békét. Ez újfent egy olyan pillanat, amikor azt mondhatjuk: ’Ismerős történet!’ Jól ismerjük Isten választott népének történetét, akiket Isten még mindig szeret, még mindig a magáénak tart, bár ők elfordultak tőle. S ennek a következménye nem Isten erejének vagy szeretetének a megfogyatkozása. Mi vagyunk azok, akik „mint a vakok, tapogatjuk a falat, és bukdácsolunk, mint akiknek nincsen szemük” (Iz 59,10) – mert az Úr elvette a világosságot. 

Mégis, a 60. fejezetben már ott az ígéret, hogy eljön a világosság: „Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!” (Iz 60,1). Tehát az egész rész a bűnbánatról szól, mert ha megbánod bűneidet és visszafordulsz az Úrhoz, megtörténik a megváltás az életedben. Most annyira vakságban élsz, hogy azt sem látod merre menj. Mégis, bár még „sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez” (Iz 60,2-3).  

Kinek a fényéhez jönnek? A választott nép fényéhez, akik végül elfogadják a Jézusban adott ígéreteket és szövetséget. Ezt a dicsőséget Jézus kiterjeszti minden követőjére, amikor azt mondja tanítványairól, hogy sóként és világosságként kell élniük az életüket. Jézus egyértelműen kimondja, hogy az Ő követőinek világítaniuk kell ebben a világban. Mi pedig már itt, Izajás könyvében olvassuk, hogy ez történik majd. Ha Krisztussal járunk, nemcsak világosságban járunk, hanem részesei vagyunk a világosságnak és világosságot hozunk a világba! Ezért nem rejthetjük véka alá a világosságunkat, mert a körülöttünk élők számára fontos, hogy lássák, mit vitt végbe Isten az életünkben. Kell, hogy lássák, hogyan működik Isten azok életében, akik követik őt, hogy ők is kimondhassák: ’Hát ez velem is megtörténhetne!’ Hálásak vagyunk Izajás 59-60. fejezetéért, mert elmondja, mekkora szükségünk van a bűnbánatra, és azt is, hogy amikor szívből megbánjuk a bűneinket, a világ világosságai lehetünk. Isten az igazi világosság és Ő részt ad nekünk világosságából.

Ezekiel könyvének 19. fejezete egy siratóének, ami oroszlánokról és szőlőről szól. Ezt olvassuk: „Mi volt anyád? Nőstényoroszlán az oroszlánok között. Oroszlánkölykök között tanyázott és fölnevelte kicsinyeit. Fölnevelte az egyik kölykét” (Ez 19,2-3). – Erre mi megkérdezzük, hogy ki az az oroszlán. A bibliamagyarázók szerint az anyaoroszlán Jeruzsálem, Júda törzse. Júda oroszlánja – ahogy a Teremtés könyve 49,9 nevezi ezt a törzset – nagyon fontos szimbólum. Az első oroszlán valószínűsíthetően Jozija fia, Joachász király, aki csak néhány hónapig uralkodott, de gonosz uralkodó volt. Rövid uralkodásának úgy lett vége, hogy Nechó fáraó rabul ejtette és Egyiptomba vitte körülbelül Kr.e. 609-ben. (v.ö. 2Kir 23,31-32). 

Jön a következő oroszlán, aki a következő királlyal, Jojakimmal azonosítható, aki Joachász után uralkodott Júdában Kr.e. 609-597. között. Ő sem volt jó király, ahogy a szöveg mondja: „megtanult zsákmányt szerezni és felfalta az embereket” (Ez 19,3). Ő is egyike volt azon uralkodóknak, akik az emberek nyomorát növelték. Őt Babilon királya fogta el és láncra verve vitte fogságba. Siratóének a szöveg, mert ennek nem kellett volna így történnie.

A szőlőről szóló siratóének egy másik történet, ami Cidkija királyról szól. Elültetik, Nebukadnezár király elülteti Babilonban, vazallus király lesz belőle. Sivatagba ültetik, kiszárad a gyömölcse, még csak nem is egy erős ág, nem uralkodásra termett kormánypálca. Cidkija az utolsó király Dávid házából. Utána, századok múlva, Jézus Krisztus jön és megalapítja uralmát, mint a megígért messiás király. 

A királyi vérvonal Cidkijától Jézusig nem szakad meg, de láthatatlanná válik, egyelőre még rejtve marad, ezért siratóének ez a fejezet. Ezekiel ismeri a Dávid királynak tett isteni ígéretet, miszerint „házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.” (2Sám 7,16). Mégis azt látjuk, hogy Cidkija az utolsó uralkodó a sorban és nem tudjuk, Isten hogyan fogja ígéretét beváltani. A zsidók ezután évszázadokig várják a választ, mert Júda királyi vérvonala megvan, de rejtetté vált. Tűnődnek, mit fog Isten cselekedni. 

Gyakran mi is így vagyunk, pusztában vándorlunk, bizonytalanságban, sötétségben járunk. De tudjuk, hogy a sötétben az Atya kezét fogjuk és Ő világosságra vezet minket. Jézus a mi világosságunk, aki a világba küld minket, hogy vigyük ezt a világosságot szerte a világba.

Nagy ajándék veletek lenni a mai napon, ahogyan végig az elmúlt 219 nap során. Közösséggé váltunk, imádkozunk egymásért. Kérlek benneteket, imádkozzatok továbbra értem is! Én is imádkozom értetek, ígérem. Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi magyarázata alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

218. nap, Mindenki megítéltetik – Iz 57-58, Ez 17-18, Péld 13,5-8 (2025.09.10., szerda)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük, hogy adsz nekünk bölcsességedből, megosztod velünk a látásmódod, gondolkodásmódod – ahogyan a tegnapi nap során is felismerhettük, hogy a Te utaid nem a mi utaink és a mi gondolataink nem a Te gondolataid. Hálásak vagyunk, hogy megosztod velünk magad! Ahogyan tegnap, ma is arra kérünk, azért imádkozunk: engedd meg, hogy szavaid megváltoztassák a szívünket, hatalmaddal változtasd meg az életünket! Add, hogy kegyelmed által örökre megváltozzunk, hozzád tartozzunk, ne csak ma, hanem az örökkévalóságban is! Jézus nevében kérjük. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ezekiel 16. fejezetével kapcsolatban említettük tegnap, hogy a házasságtörés általánosan a bálványimádás képi megjelenítése. Mi és Izrael népe egyek vagyunk a bűnben, ugyanaz a megtörtség, megtört szív jellemez bennünket, mint őket. Mi is ugyanúgy elfordulunk Istentől, aki határtalanul szeret bennünket, és az Ő imádását könnyen felcseréljük bármivel. Bármivel. Ez a bálványimádás. Az, hogy az egyszerűen csak jó dolgokat tökéletesnek, abszolutnak tartjuk az életünkben. Hiszen az viszonylag ritkán esik meg velünk, hogy valami rossz dolgot bálványozunk. Viszont a jó dolgokból könnyen csinálunk bálványt magunknak, ahogy Izajás könyvének 57. fejezetében van is erre egy jó példa: „Vágyban égtek a terebintek alatt, és minden zöldellő fa alatt” (Iz 57,5). Itt együtt jelenik meg a bálványimádás és a házasságtörés. Így hívogatták az emberek egymást: ’Várj rám a terebintfa vagy egy zöldellő fa alatt’. 

A magaslatokon növő terebintek területeit jól termő helyekként tartották számon a régi időkben, ahol a termékenység istenének, istennőjének áldoztak tisztátalan cselekedetekkel. Így nemcsak a bálványimádás magaslatai voltak ezek a helyek, hanem a bujaság, szabad szerelem és házasságtörés színterei is. Erről mondja Isten, hogy nem elég, hogy ilyesmit művelnek, hanem még helyesnek is tartják azt. Ez az őrület, hogy még helyesnek is tartják!  A „patakvölgyekben a sima kövek – íme az örökséged, az osztályrészed. Nekik öntöttél ki italáldozatot, és mutattál be ételáldozatot. S ezt én mind jó néven vegyem?” (Iz 57,6). 

Emlékezzünk csak vissza a Leviták és Számok könyvében előírt étel- és italáldozatra! Isten most azt mondja: ’még mindig végzitek ezt az áldozatot, de hamis isteneknek, és nem a megfelelő helyen’. Sőt, még ennél is messzebb mennek, mert az Úr megjegyzi, hogy „Olajjal ékesítetted magad Melech számára, bőven használtad kenőcseidet” (Iz 57,9). Melech istenséget hatalmas, fémből készült, kiterjesztett karú szoborral jelenítették meg, és karjai közötti területen mutatták be az emberek az áldozatot. Felmelegítették a szobrot, még akár parazsat is tettek a kezeibe és gyakran ide helyezték gyermekeiket, csecsemőiket égő áldozatul. Ezzel a szentírási résszel Izajás azt kívánja kihangsúlyozni, hogy mennyire hamis áldozatokat mutattak be az emberek. Itt hangzik el viszont Isten ígérete is: „Nem akarok én örökké perlekedni, és nem haragszom mindvégig” (Iz 57,16), e helyett visszahívja népét magához.

Az 58. fejezetben a helyes és helytelen imádásról van szó, az igazi és a hamis böjtről. Az emberek nem helyesen imádják Istent és végzik a böjtöt, mégis felteszik a kérdést: „Miért böjtölünk, ha nem látod meg, és miért sanyargatjuk magunkat, ha nem veszed észre?” (Iz 58,3). Isten így válaszol: „De lám, még a böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat. Veszekedés és perlekedés közt böjtöltök, és ököllel ütitek le a szegényt. Bizony, mostani böjtöléstek soha nem szerez nektek meghallgatást a magasságban” (Iz 58,3-4). Sajnos ez a realitás. 

Az emberek az előző fejezetben a hamis isteneket imádják. Itt pedig az igaz Istennek nem adják meg a megfelelő tiszteletet és nem jól böjtölnek. Csak a látszat a fontos, nem szívvel-lélekkel végzik a böjtöt. Ez az elbizakodottság szembeötlő. Amikor csak a szabály betűjét tartjuk be, de hamis a mögöttes ok, tisztességtelen a szándék. Ismeritek azt, amikor önző motiváció hajt minket. Jámbor cselekedtnek nevezhetjük, amikor a Szentírást hallgatjuk, olvassuk, de a motivációnk lehet önző: meg akarom menteni a lelkem vagy szent akarok lenni a magam erőfeszítéséből – én akarom, én akarom… Ez nem szörnyű dolog, de nem is a legjobb, mert a motivánciónk alapja a szeretet kellene, hogy legyen. De be kell ismernünk, hogy nem mindig a szeretet vezet minket. Ez rendben van így, Isten ettől még elfogadja azt, amit fel tudunk ajánlani. De a cél, hogy végső soron mit szeretnénk, az nagyon fontos. Még ha önző is a motivációnk, a végcélunk az, hogy Istenhez tartozzunk. 

Az a böjt, az az ima, amiről az 58. fejezetben olvasunk, az önző. Nemcsak a motiváció, hanem cél is önző. Ez fájdalommal tölti el az Urat és fájdalmas az ember számára is. Mert ilyenkor kevesebbet adunk Istennek, mint amit érdemel, amivel tartozunk neki.

Áttérünk Ezekiel könyvére. A 17. fejezetben egy példabeszédet látunk a sasról és egy fa hajtásáról. Hála Istennek, a magyarázatát is megkapjuk a példázatnak. A sas elülteti a hajtást és felneveli. Az ág szőlővé fejlődik, de egy másik sashoz fordul és attól kér védelmet. Erre az őt elültető sas jön és mintegy tönkreteszi a növényt. Ez a történet, melyhez Ezekiel a következő magyarázatot fűzi: az első sas Nebukadnezár, Babilon királya, aki elvitte a nép egy részét, a fiatal hajtást – köztük Cidkija királyt és gyermekeit – Babilonba. Az elhurcolt ifjak, mint Dániel, Sadrak, Mesak és Abdenago gyümölcsöző életet élnek Babilonban. Bár két deportálás is történik, marad még ember Jeruzsálemben és az ott élő főemberek szövetséget kötnek Egyiptommal, abban a reményben, hogy együtt harcolnak majd Babilon ellen. Tehát ők azok, akik egy másik sashoz fordulnak, abban a reményben, hogy az megsegíti őket. De emiatt az első sas, Nebukadnezár király úgy dönt, hogy teljesen lerombolja a várost. Ezt követi a harmadik deportálás. És már csak a nép egy kis maradékát – a vakokat, nyomorékokat és sántákat – hagyja Jeruzsálemben. Így a jeruzsálemiek ahelyett, hogy azt választanák, hogy vazallus állam maradnak, gyakorlatilag teljesen megsemmisülnek, a kicsiny maradékot kivéve. Így jobban érthető a példázat. Az első sas Babilon királya, a második pedig a fáraó, a hajtás pedig Júda népe.

A 18. fejezet ismét egy olyan része a Szentírásnak, amely a szentmise olvasmányai között szerepel. Isten igazságosságáról szól: minden embert a saját tettei alapján ítélnek meg. Senkit nem a szülei vagy gyermekei szent élete alapján fognak megítélni vagy éppen a szülei vagy gyermekei bűnös élete alapján. Jó, ha erre figyelmeztetjük magunkat! Nemcsak azért, mert vannak, akik azt gondolják, hogy ó, az én családom nemzedékekre visszamenőleg követte az Urat! Ez mind szép és jó, de te is az Urat követed? Emlékszem, egyszer valaki azt mondta, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei. Nagyszerű tehát, ha a szüleink hűségesek voltak Istenhez, ez nekik beszámít, de nekem egyáltalán nem. Nekem saját magamnak is választanom kell a hűséget. Az is megeshet, hogy a szüleim hitetlenül éltek. Ez sem jelent rám nézve semmit, ugyanúgy választás előtt állok a hitet illetően. Ez így van jól, mégis lehet, hogy azt mondod, hogy az Úr nem igazságos. Isten válasza erre, hogy dehogynem, ez az igazi igazságosság. „Azt mondjátok: ’Nem igazságos az Úr útja.’ Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak? Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg. Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amit elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét” (Ez 18,25-27). 

Isten nem a halálunkat akarja, ahogyan a fejezet utolsó szavai is kifejezik ezt: „Nem lelem én örömömet a halálban – mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg és éljetek!” (Ez 18,32) – ez Isten leghőbb vágya. Isten legmélyebb vágya a szeretet, ahogyan az Atyától a Fiúra árad, a Fiúról pedig az Atyára – és ez szeretet a Szentlélek. Velünk kapcsolatban pedig az az Isten vágya, hogy egyikünk se vesszen el, egyikünk se forduljon el tőle, hanem hogy megtérjünk és éljünk. Barátom, nagy a tét, hiszen az örök életről van szó! A napjainkban zajló csatáról a jó és a gonosz között. A menny és a pokol seregeinek csatájáról, mely folyamatosan tart. Ezért fontos, hogy odafigyeljünk még a kis döntéseinkre is.

Még egy téma. Azt hittem, itt befejezem, de visszatérek Izajáshoz, akitől ma hallunk a szombat helyes megtartásáról. Isten azt mondja az 58. fejezetben: „Ha óvakodsz attól, hogy járj-kelj szombaton, és a hasznot hajhászd szent napomon; ha a szombatot gyönyörűnek nevezed, és az Úrnak szentelt napot dicsőségesnek; ha megtiszteled azzal, hogy tartózkodsz a jövés-menéstől, a haszonleséstől és a mihaszna beszédtől: akkor boldog leszel az Úrban” (Iz 58,13-14).

Tudjátok, hajlamosak vagyunk megszólni a farizeusokat, mert sokat foglalkoztak a szombattal. De azt is meg kell értenünk, hogy a farizeusok valószínűleg jól ismerték Izajás könyvének ezeket a verseit, azért foglalkoztak annyit a szombattal. Ismerték az Ószövetség többi ide vonatkozó részét is, ahol Isten elmondja, hogy nagyon is komoly dolog, hogy mennyire adod meg a tiszteletet az Úr szombatjának. Jézus is tisztelte a szombatot, azzal is, hogy csodákat tett: megszabadította az embereket az Úr szombatján. Azt mondja, hogy ez a szombat lényege: jót cselekedni. A farizeusok Izajás 58. fejezetének csak a második részére koncentráltak, és figyelmen kívül hagyták az első részét, ami Jézus szemében fontos: „oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! ” (Iz 58,6). Ez a rész a szombatra is vonatkozik, hiszen az egész Írást kell tekintenünk. Jézus nem veszi semmibe a szabályokat. Ellenkezőleg! A szabály szívét, központi részét tartja meg, ami itt a fejezet elején olvasható, és nem csupán egy leválasztott részt a végéből. Jézus joggal mondja, hogy tiszteli a szombatot, mivel pontosan azt teszi, amit Isten Izajáson keresztül itt kér. Mert annál nincs nagyobb tett, mintha valakit meggyógyítunk, visszahozunk az életbe, szabadon engedünk. Egy szentírási szakasz nem érvénytelenít egy másikat, hanem inkább újabb színt, réteget ad hozzá, egy tágabb dimenzióba helyezi. Ennek a felismeréséért is hálásak lehetünk! 

Nekünk is olyan embereknek kell lennünk, akik teljes egészében tartják meg a szombatot, akik tisztelik az Urat és megadják neki az őt megillető imádást. De ismerjük magunkat, és tudjuk, hogy az a kísértésünk, hogy elforduljunk tőle. Ezért most gyorsan térjünk vissza hozzá és éljünk – ez az, amit Isten akar. Imádkozom értetek, ti is tegyétek ezt: imádkozzatok értem, hogy folytathassam! Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

217. nap, Az örök szövetség – Iz 55-56, Ez 16, Péld 13,1-4 (2025.09.09., kedd)

Mennyei Atyánk imádunk és dicsőítünk téged! Minden egyes nap idehozol minket, ahol hallhatjuk hangod! Ahogy Izajás írja: szavad élő és hatékony! Szavad nem tér vissza hozzád dolgavégezetlenül! Szavad, mint a leeső hó és eső, megcselekszi akaratodat, s ezért mi nagyon hálásak vagyunk! Urunk Istenünk, segíts bennünket, hogy igent tudjunk mondani akaratodra! Segíts, hogy ma is igent tudjunk mondani szavadra! Segíts, hogy igent mondjunk neked a mai napon és mindennap! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nem tudom, szabad-e ezt így mondanom, de Izajás napról-napra jobb lesz! Sok nagyszerű fejezetet olvastunk már tőle. Például a 7. fejezetet, ahol Isten szól Ácházhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból”(Iz 7,11). De Ácház azt mondja, hogy „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat” (Iz,7,12), mert maga akart az asszírok ellen szövetségest szerezni. Isten pedig megígéri, hogy Emmánuel velük lesz. Isten megígéri, hogy a szűz fogan és fiút szül. Attól a pillanattól folyamatosan kapnak ígéreteket, amint a 40. fejezetben is, ahol azt olvassuk, hogy „akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el” (Iz 40,31). És a legutóbbi fejezetek is nagyon erőteljesek. Remélhetőleg ismerősek is számotokra, hiszen az Egyház vasárnapi és hétköznapi olvasmányaiban szerepelnek. Tehát Izajás ezen részeit gyakran hallhatjuk.

Nemcsak az igaznak lesz jutalma, hanem itt van például a meghívás: „Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet” (Iz 55,1). Az 56. fejezetben pedig azt olvassuk, hogy „Az idegenek közül, akik az Úrhoz csatlakoznak, senki se mondja ezt: ’Bizony, az Úr kizár népéből’” (Iz 56,3).  Ez azokhoz szól, akik nem született zsidók, de a szövetség részesei, viszont másodrangúként gondolnak magukra, mivel nem zsidó nemzetiségűek. Isten azt mondja, hogy ne engedd, hogy az idegen így gondolkodjon magáról! Ugyanígy áll az eunukokhoz is az Úr. Ők az ókori Kelet királyi udvaraiban élő herélt férfiak voltak, akik így kasztráltan nem jelentettek veszélyt az uralkodó ágyasaira. Bár néhányuk magas beosztásba is kerülhetett, nem számítottak befolyásos embereknek, sőt, gyakran le is nézték őket. Az eunukokat másodosztályú embernek tekintették Izrael fiai is. Isten külön róluk is szól, mikor azt mondja: „Még a herélt se mondja: ’Jaj, én csak kiszáradt fa vagyok’ (Iz 56,3), ami egy könnyen érthető képi hasonlat esetükben. „Mert az Úr ezt mondja: A herélteknek, akik megtartják a szombatot, azt választják, ami tetszésemre van, és hűségesen ragaszkodnak szövetségemhez, helyet adok házamban és falaimon belül, és olyan nevet, amely több, mint a fiak és a lányok, örök nevet adok nekik, amely nem hal ki soha”(Iz 56,4-5). És ez minden rendű és rangú idegenre is vonatkozik, ahogyan a folytatásban olvassuk: „Az idegenek fiait meg, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék a nevét és a szolgái legyenek, aki megtartja közülük a szombatot s vigyáz, nehogy megszentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, azt mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el őket házamban, az imádság helyén. Elfogadom égő- és véres áldozataikat oltáromon, mert házam minden nép számára az imádság háza lesz”(Iz 56,6-7) – milyen hatalmas kegyelem!

Isten itt kinyilvánítja, hogy igen, a zsidó népet választotta ki saját népéül, ők Isten elsőszülöttjei. De azt is egyértelművé teszi, hogy azok a népek, akik az Úrhoz jönnek, mert felismerik az Ő jelenlétét a zsidók között, nem lesznek Isten szemében másodosztályúak. Nevet is kapnak a zsidók között az ígéret szerint: „olyan nevet, amely több, mint a fiak és a lányok, örök nevet adok nekik, amely nem hal ki soha” (Iz 56,5). Az 56. fejezet 7. verse minden kétséget kizáróan világossá teszi, hogy Isten háza „minden nép számára az imádság háza lesz.” Csodálatos! „Ezt mondja Isten, az Úr, aki összegyűjti azokat, akik Izraelből szétszóródtak. Mások is vannak, akiket összegyűjtök azokhoz, akiket már összegyűjtöttem”(Iz 56,8). A ’szétszóródottak’ alatt a babiloni fogságban lévőket érti, de mellettük még másokat is maga köré gyűjt az Úr – ami meghaladja minden elképzelésünket!

Erről beszél az 55. fejezetben is: „Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban” (Iz 55,7). Ez Isten misztériuma, aki tökéletesen igazságos és kegyelemmel is teljes! A következő sort bizonyára sokan hallottuk már: „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál”(Iz 55,8-9). Ezért olvassuk közösen a Bibliát egy év alatt, mert azt szeretnénk, hogy az Úr gondolatai töltsék be az elménket! Úgy szeretnénk a világot látni, ahogy az az Úr kinyilatkoztatja számunkra, hogy milyennek teremtette. Ki kell mondanom, hogy ’ha úgy gondolkodom, mint a világ, akkor a gondolataim nem hasonlítanak majd Isten gondolataihoz, mert az Ő gondolatai nem olyanok, mint az enyémek’. De ha megengedjük Istennek, hogy az Ő szava alakítsa a látásmódunkat, akkor az változni fog, és elkezdjük a dolgokat, embereket, helyzeteket Isten szemével látni. Úgy kezdünk el szeretni, ahogyan Isten szeret. Ez az Ő szavának ereje. 

Megismétlek egy mai idézetet: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem” (Iz 55,10-11). Barátaim, ez Isten ígérete! Elmondani sem tudom, hányan léptek már kapcsolatba velem, hogy elmondják: ’Isten szavának napokénti hallgatása megváltoztatta életem minden aspektusát. Nem azt akarom mondani, hogy most már tökéletes az életem, de Isten szava teljesíti az Ő akaratát, véghezviszi, amiért küldetett. Ez a cél pedig az, hogy megváltozzon az életem. Változik a gondolkodásom, a látásmódom, a szeretetem és ahogyan élek.’               Ez mekkora dolog!

Egy utolsó megjegyzés Ezekiel könyve 16. fejezetéhez, amit egyébként korhatárosnak érzek, szülői felügyelettel 13 éven felülieknek ajánlva. Gondolom, ezt ti is így látjátok. Ez a rész összefoglalását adja Izrael történetének, s lényegében azt mondja el, hogy van egy újszülött, aki senkinek nem kell. Ez Izrael. Isten mégis ezt mondja neki: „az enyém lettél. Megmostalak vízzel, megtisztítottalak a rád tapadt vértől” (Ez 16,8-9). Isten megszabadította a megtörtségétől és magárahagyottságától, magához vonta és felnevelte. 

Így választotta ki Isten Ábrahámot, ugye? Isten a világ összes embere közül Ábrahámot választotta, s azt mondta neki: ’veled és családoddal fogom kezdeni a világ megáldását’. Ábrahám családját megsokasította, Izrael királyságává növesztette. Izrael lett az asszony, akit Isten szépséggel és kellemmel ruház fel, finom és díszes kelmébe öltöztet, ékszerekkel díszít, jól tartja. De mi lesz a folytatás? „Ám te elbíztad magad szépséged miatt” (Ez 16,15). Emlékezzünk csak: ő volt az a gyermek, aki senkinek nem kellett, ő az, akit elhagytak, elfelejtettek, elhanyagoltak, de akire Isten azt mondta ’ő az enyém’.  Amikor megérett rá, frigyre lépett vele az Isten. Ez egy bensőséges kapcsolat: ’Én a tied vagyok és te az enyém’. Tegnap ezt olvastuk Izajásnál: „maga Teremtőd lesz a hitvesed”(Iz 54,5). Mégis az történt, hogy saját szépsége, ereje és bölcsessége rabul ejtette Izraelt, és azt mondta, hogy nincs többé szüksége Istenre, nincs szüksége a férjére, és szeretők után ment. A házasságtörés itt a bálványimádás képi megjelenítése. 

„Vetted tőlem kapott arany és ezüst ékszereidet” (Ez 16,17) – ez az Istentől kapott bölcsességet jelenti. Izrael mindazt, amit az Úrtól kapott, áruba bocsátotta, mindenből bálványt készített. Majd ezek után paráznaságáért még csak nem is kapott pénzt (tudjuk, hogy a prostituáltak pénzt kapnak szolgálataikért), hanem még ő adott. Izrael odaadta mindenét: szépségét, jóságát, de semmit nem kapott viszonzásul. Pontosan ez az, ahogy a bálványok működnek: csak elvesznek, és semmit nem adnak cserébe. Isten az, aki szeret bennünket, és Ő csak ad. A bálványaink viszont nem szeretnek bennünket. Ha egész szívünkkel csüngünk is rajtuk, akkor sem, sohasem viszonozzák a ragaszkodásunkat.

Mindennek ellenére így folytatódik a történet: Isten látta mindezt és azt mondta, hogy ’helyreállítalak’. Ez Isten kegyelme, ereje és szépsége. ’Megtöretéseid nyomán rosszabbá leszel, mint Szodoma és Szamária’, mégis: ’Én helyreállítalak’. Ilyen a mi Istenünk, aki ezt mondja a fejezet végén: „Én azonban megemlékezem a szövetségről, amelyet ifjúságod napjaiban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled” (Ez 16,60). Emlékszünk, mit mondott Jézus az utolsó vacsorán? Így hangzik el a szentmisében: „Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé.”  

A most olvasott prófécia Izrael népe ellen szólt, akik száműzetésben vannak, de nem fordulnak az Úrhoz. Mindent elvesztettek, mert bálványokat készítettek maguknak és paráznaságot követtek el a bálványaikkal, a bálványimádásukkal. Mindez hozzánk is szól, mert az idők teljességében Jézus beteljesítette a próféciát, amikor azt mondta: „ez az új és örök szövetség”. Ezért most Isten szent hegyén ott van az „imádság háza”, amely minden nemzeté. Azoké is, akik nem születtünk zsidóknak, de be lettünk oltva ebbe a fába Jézus Krisztus által. Ez hatalmas ajándék! 

A mai nap ajándéka, hogy ezeken a fejezeteken keresztül hallhattuk a próféták szavait, akiket a száműzetésbe kerülőkhöz és a már száműzetésben lévőkhöz küldött az Úr. Ha mi még nem vagyunk „száműzetésben”, nem élünk nehéz időket, akkor arrafelé tartunk. Ha pedig már ott vagyunk, akkor szükségünk van a remény és az együttérzés szavaira, hogy Isten nem felejtett el minket. Szükségünk van az imádságra. Én imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem és egymásért is! Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerekesztette Kunszabó Zoltán.)

216. nap, A szenvedő szolga – Iz 53-54, Ez 14-15, Péld 12,25-28(2025.09.08., hétfő)

Mennyei Atyánk, dicsérünk és hálát adunk neked. Köszönetet mondunk azért, hogy közel lehetünk hozzád és Igédhez! Köszönjük, hogy megígérted nekünk a Messiást, aki kész szenvedni helyettünk –és szenvedett is helyettünk és értünk! Köszönjük, hogy szabadításod nemcsak Izrael népének szól és nemcsak nekik küldted el Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, hanem nekünk is, akik közül sokan nem aválasztott népedhez tartozunk. Hanem Jézusban, Őáltala választottál ki bennünket. Ezért áldunk és magasztalunk téged, és kérünk, hogy hallgasd meg imánk és fogadd el hálánkat ma és minden nap Jézus nevében! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Annyira csodálatos Izajás próféta könyvének 53. fejezete, hogy érdemes visszalapozni és újra elolvasni, aláhúzni az igazságot, amit ezek a sorok leírnak Jézus Krisztusról. Ő az Úr Szenvedő Szolgája, akiről a próféta 700 évvel a megtestesülése előtt jövendölt. Ő az, akiről azt írja Izajás, hogy „megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfija, aki tudta, mi a szenvedés” (Iz 53,3). És azzal folytatja, hogy „a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott” (Iz 53,4). Pedig „a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze” (Iz 53,5).Milyen őrült, határtalan szeretet, amiről Isten az Ő jóságából tanúságot tett értünk!

Az 54. fejezetben irgalmat és vigasztalást ad Isten, ez az üzenet lényege. Hiszen mindannyian megtapasztaljuk a bűneink nyomán rajtunk lévő szégyent, ami helyénvaló, mert ha rosszat tettünk, bűnösnek kell éreznünk magunkat. Aki bűnöket követ el és nem érzi magát bűnösek, az szociopata. Megtapasztaljuk tehát a szégyent is, aminek az a lényege, hogy az elkövetett bűn után tudatában vagyok, hogy vétettem a szabály ellen, de a szégyen által azt is tudom, hogy más is tud a vétkemről. Tehát a bűntudat az én bukásomról szól, a szégyen arról, hogy a másik szemében vétkes vagyok.

Isten az 54. fejezetben mégis azt üzeni népének Izajás által, hogy „Ne félj, nem fogsz megszégyenülni, ne pirulj, nem ér gyalázat! Sőt elfelejted ifjúkorod szégyenét” (Iz 54,4). Mert – és ez a részt nagyon szeretem –Isten így szól hozzánk: „maga Teremtőd lesz a hitvesed”(Iz 54,5). Tehát, mint egy elhagyott feleséget, az Úr visszahív, mert szeret, és mindenkinél jobban ismer téged. Ez egy felfoghattalan kegyelem, ahogy itt Isten felajánlja az együttérzését és vigasztalását.Izajás könyvén belül ez a rész a Vigasztalások könyvéhez tartozik. Az előző rész, az 1-39. fejezet a Szomorúság vagy Ítélet könyve, a 40-66. fejezet pedig a Vigasztalások könyve.

Már csak 11 fejezet van hátra Izajás könyvéből, és mekkora ajándék, hogy itt Isten ígéretéről hallunk, ami tele van vigasztalással. Mert a következő olvasmányrészben Ezekiel könyvéből olvasunk, aki, mint tudjátok, a babiloni fogságban élőknek ír, és továbbra is ítéletet hirdet. Azoknak ír, akiket Babilonba hurcoltak. Emlékezzetek vissza a korábbi fejezetekre, az Ezekiel 8-11. részére, melyben a próféta egy látomásáról számol be, melynek során Jeruzsálemet és az ottmaradt embereket látja, akik továbbra sem tértek meg Istenhez. Ezért Isten elhagyta a Templomot, megvonta jelenlétét a helytől és a néptől.

Ennek nagy jelentősége van, amit eddig nem emeltem ki, bár meg kellett volna tennem, mikor a 11. fejezetnél jártunk. Fontos, hogy még ebben a helyzetben is, amikor az Úr dicsőségének felhője eltávozik, Isten megvonja jelenlétét, még ekkor is van egy ígéret, ami így szól: „Akkor egyetlen szívet adok nekik és új lelket: kitépem testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy törvényeim szerint éljenek, tartsák szem előtt parancsaimat, és teljesítsék őket. Akkor a népem lesznek, én meg az Istenük leszek” (Ez 11,19-20). – Ezt ki kell emelnem így, visszamenőleg is, jól teszitek, ha ti is megjelölitek.

Miért is történik mindez? Mert Isten népe hűtlen lett Urához. Mi is hűtlenek lettünk hozzá. Ezért a következő fejezetekben arról esik szó, hogy az ítélet nem késik. Ne áltassuk magunkat, hogy minket nem ér el az ítélet. Az álpróféták megbűnhődnek, akik azt mondják, amit ők gondolnak, azzal szemben, amit Isten kíván mondani. A mai szakaszban pedig a bálványimádók bűnhődnek: „ezeknek az embereknek a szíve bálványokhoz tapad, és ragaszkodnak ahhoz, ami bűnbe viszi őket” (Ez 14,3).

Nekünk nem feltétlenül vannak bálványszobraink – egy „isten” vagy „istennő” alakjában –, aminek odaadnánk a szívünket. De olyan értelemben igenis vannak bálványaink, hogy bizonyos dolgokat jobban szeretünk, mint bármi mást. Istennel való kapcsolatunknak kellene ilyennek lennie, mert Ő nem tűri meg a riválisokat a szívünknek azon helyén, amit csak Ő tölthet be. Sok kapcsolat van az életünkben, amiből lehet több, például barátok, gyerekek, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, haverok. De például nem lehet több, mint egy házastársad. Isten pedig azt mondja, „maga Teremtőd lesz a hitvesed” (Iz 54,5). Azt a kizárólagosságot kéri, amit egy házastárs: nem tűr el riválist a kapcsolatban. Így amikor mi bármit vagy bárkit Isten helyére állítunk az életünkben, azaz szívünknek a csakis Őt megillető helyére tesszük, ez a botlás köve lesz számunkra az Ő szemében.

Ezt teszi itt Izrael népe, oly módon, hogy tudatosan elfordul Istentől és hamis isteneket imád. Olykor mi is belecsúszunk ebbe és olyasminek adjuk át magunkat, olyan dolgokkal töltjük az időnket, amik nem méltók rá, hogy foglalkozzunk velük. Természetesen dolgoznunk kell, lehet családunk és lehetnek más egyéb fontos kapcsolatok az életünkben, de ha elfoglalják Isten helyét, akkor az életünk hiábavalóvá válik. Pont ez az üzenete a 15. fejezetben a hasznavehetetlen szőlővenyige példázatának. Ezt mondja Isten: „mennyivel különb a szőlőtőke fája, mint a többi fa ága az erdőben? Vesznek-e belőle fát, hogy valamilyen tárgyat készítsenek belőle? … Nézd, a tűzre vetik, hadd égjen el” (Ez 15,2-4).

Ezzel Isten azt mondja Izajáson keresztül, hogy ilyen szőlőtővé vált Jeruzsálem, ilyenné váltak a benne lakók. Kiválasztottak voltak, nem a kiválóságuk folytán, nem a bölcsességük miatt, nem is azért, mert szebbek vagy erősebbek voltak más nemzeteknél. Isten sokszor elmondja ezt, hogy a választás csupán az Ő akaratán múlott. Éppen kicsinységük, tehetetlenségük és gyengeségük miatt választotta őketés saját dicsősége által tette őket kiválóvá. De most, hogy elfordultak az Úrtól, még gyengébbé és esendőbbé váltak.

A 14. fejezetben Ezekiel által Isten három emberről tesz említést: Noéról, Dánielről és Jóbról. Ezekiel ismerhette Dánielt, aki még az első deportálás során került Babilonba és úgy ismerték őt, mint igaz embert, aki hűséges maradt a fogság idején is. Jób szintén egy igaz embere Istennek, amint Noé is egyértelműen. Arra példák ők, hogy Isten előtti feddhetetlenségük ellenére az ítélet napján még a saját gyermekeiket sem tudják megmenteni. Még az ő igazvoltuk sem lesz elég gyermekeik megmentéséhez. Ők megmenekülnek, de senki más életét nem tudják megmenteni.

Ebből az következik, hogy igaz életre kell törekednünk, azaz helyes kapcsolatra az Úrral, de imádkoznunk kell a körülöttünk élőkért is. Még ha befolyásolni nem is tudjuk, hogy ők mit tesznek, de azt tudjuk mondani az Istennek, hogy ’felismertem Uram, miként vontál magadhoz egyre közelebb a Biblia tanulmányozása során az elmúlt 216 napban, ezért szeretnék közbenjárni a szüleimért, testvéreimért, rokonaimért, barátaimért és munkatársaimért, mert azt szeretném, hogy téged válasszanak úgy, ahogy nekem megengedted, hogy téged válasszalak’. Ezt az imát kell egymásért elmondanunk. Mi, a közösség, akik együtt megyünk ezen az úton, a bibliaolvasás útján, nagyon hálásak vagyunk az Úrnak. És sokakat ismerünk, akikről tudjuk, hogy az ő életüket is megváltoztatná ez az élmény. Ezért imádkozunk értük, hogy Isten az ő szívükben is ébresszen vágyat, éhséget Igéje iránt és egy napon ők is bekapcsolódjanak a Szentírás tanulmányozásába. Én imádkozom értük, imádkozzunk együtt értük és kérlek, imádkozzatok értem is, ahogy én is imádkozom értetek! Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)