215.nap, Hamis próféták – Iz 51-52, Ez 12-3; Péld 12,21-24 (2025.09.05., péntek)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, és nagyon hálásak vagyunk neked! Köszönjük a Te Igédet! Köszönjük, hogy szeretsz minket! Köszönjük, hogy nevünkön szólítasz minket! Köszönjük nem csak igazságosságodat, hanem irgalmadat is! És nemcsak irgalmadat, hanem igazságosságodat is, mert számíthatunk rád, Istenünk, mert Te nem vagy változékony. Nem vagy hol fent, hol lent, nem vagy hol forró, hol hideg – Te igent mondtál ránk. És a Te igenedet kinyilvánítottad értünk. Istenünk, segíts, hogy mi is kimondjuk az igenünket neked! Segíts, hogy bölcsek legyünk! Segíts, hogy bátrak legyünk! Segíts, hogy mindenek felett, mindenben a tieid legyünk. Jézus nevében imádkozunk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mielőtt belevágnánk Izajás és Ezékiel könyvébe, szeretnék rámutatni, hogy a Példabeszédek annyira nagyszerűek! Például az a bölcsesség, amely így szól: „Az okos ember visszatartja ítéletét, a dőrék szíve kikürtöli bolondságát” (Péld 12,23).

Tehát nem kell mindig azonnal kimondanod a véleményedet, gyakran jobb még egyszer átgondolni. A bolond viszont mindig mindent azonnal kimond, meggondolás nélkül. Az okos ember időnként elrejti, amit igaznak gondol. De ez nem is csak az én véleményem – ez Isten Igéjéből van, ami fantasztikus.

Visszatérve Izajás könyvének 51. és 52. fejezetéhez – ezek talán a kedvenc részeim a próféta könyvében. Nemcsak a Vigasztalások könyvében haladunk (Iz 40-55), hanem egy olyan résznél járunk, ahol a közelgő tragédiáról is szó van. Ez nagyon érdekes: Izajás mindig beszél az eljövendő pusztulásról, ami még nem történt meg, de ő már mondja: ’Íme, jön az ítélet – de íme, jön a kegyelem is!’ Ez lenyűgöző, mert nemcsak azt jövendöli, hogy jön a száműzetés, hanem azt is, hogy jön a Megváltó! És eljön a visszatérés is a száműzetésből. Tehát a közelgő tragédiáról is beszél, de a kegyelemről is. Ezért az üzenete újra és újra így szól az 51. és 52. fejezetben: ’Ébredj, ébredj fel, mert nem csak az ítélet jön, hanem én is eljövök hozzád!’ Ez hihetetlenül nagy dolog!

Az 51. fejezet arról szól, hogy ébredjünk fel Isten ítéletének valóságára – erre mindannyiunknak rá kell ébrednünk. De az 52. fejezet elején azt mondja: ’Ébredj fel Isten megváltásának valóságára is’ – és ez mekkora csoda! Ébredj fel, mert íme, jön az Úr ítélete – de az 52. fejezetben ez áll: „Kelj föl, kelj föl, öltözz erőbe, Sion! Öltsd fel legszebb ruhádat, Jeruzsálem, te szent város! Mert nem megy át többé rajtad sem körülmetéletlen,sem tisztátalan” (Iz 52,1). Tehát ébredj fel, mert a megváltás közel van. Ez gyönyörű: „Ezt mondja az Úr: Ingyen adtalak el, s most is váltságdíj nélkül váltalak vissza benneteket” (Iz 52,3).

Mivel váltanak meg titeket? Nos, az 52. fejezet végén újabb jövendölést találunk a Messiásról: „Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik” (Iz 52,13). És itt vannak ezek a kulcsfontosságú versek: „Amint sokan megborzadtak láttán – hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata – úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi,amilyenről addig soha nem hallottak” (Iz 52,14-15). Holnap pedig elérkezünk az 53. fejezethez, ahol az Úr Szenvedő Szolgájáról lesz szó. De ez itt még a bevezetés az Úr Szenvedő Szolgájához – és ez micsoda hatalmas ajándék!

Az egész világ látni fogja az Úr szolgájának megváltását, felmagasztalását és megaláztatását. Újra: „…úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak” (Iz 52,15). Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek még csak nem is zsidók – nem voltak a kinyilatkoztatás birtokában Istenről és az emberi élet titkairól. Mégis meg fogják látni a Szenvedő Szolgát és hisznek majd benne – és ez tényleg megtörtént, hihetetlen! Jézusban ez történt meg. Az olyan emberek, mint én – aki nem zsidó családból származom –, szóval mi, pogányok, akik nem tartozunk Ábrahám vér szerinti leszármazottai közé, olyanokká lehetünk, mint akik – Szent Pál szavával – „beoltattunk” (vö. Róm 11,16-24) a szövetség népének nemes olajfájába. Annak a népnek a története, amellyel együtt jártunk és amelynek történetét az elmúlt 215 napban követtük – az ő történetük a mi történetünkké vált, és ez egyszerűen elképesztő. Miért? Mert Izajás itt, Jézus előtt évszázadokkal megjövendöli Isten Szenvedő Szolgájának megaláztatását és felmagasztalását – azt is, hogy felemeltetik, és minden nemzet hozzá vonzódik! Ez egyszerűen csodálatos, annyira jó!

És most ismét Ezékielnél vagyunk, aki – mondhatni – „prófétai előadóművészetet” valósít meg: az Úr Isten azt mondja neki: ’Készülj fel, és úgy viselkedj, mint aki száműzetésbe megy, mutasd be, hogyan kerül Júda fogságba.’ Ez érdekes, mert sokan gondolhatnánk: ’Várjunk csak, a 12. fejezetben Ezékiel már fogságban van, már száműzetésben él, és akik látják, azok is Babilonban kísérik figyelemmel ezeket a prófétai cselekedeteit. De miért játssza el a száműzetést, amikor ők már átélték azt? Nos, a helyzet az, hogy volt egy első hulláma a száműzetésnek, aztán volt egy második hullám is. De ekkor még mindig sokan éltek Jeruzsálemben és Júdában, és azt hitték, hogy ők majd kitartanak. Azt hitték, hogy örökre ott maradnak, és talán egyszer a száműzöttek is visszatérnek majd. De Ezékiel világosan kijelenti: ’Nem, Jeruzsálem teljesen elpusztul a Templommal együtt, az ottaniak meghalnak vagy ők is száműzetésbe kerülnek, a száműzetés nem ért véget egyhamar. Még mindig jönnek csapások, mert még a száműzetésben is lázadó nép vagytok.’ És emlékezzünk: azok, akik Jeruzsálemben maradtak, Ezékiel látomásában még azon a napon is szörnyű dolgokat, utálatosságokat műveltek az Úr templomában. Ezért azt mondja a próféta: ’Ami jön, az még rosszabb lesz.’ Jön a száműzetés – még rosszabb száműzetés, mint amit valaha láttak –, ami borzalmas, de ez a valóság. Ez annak a valósága, amit már átéltek, és amit újra át fognak élni.

Ne feledjük, hogy a 12. fejezetben van egy szólás, amelyet még mindig mondogatnak Izraelben. Ez arról szól, hogy az Úr ítélete késlekedik. Ezért Isten azt mondja: Véget vetek ennek a szólásmondásnak. Ami így szól: „A napok múlnak, s a látomások nem válnak valóra” (Ez 12,22). Ezékiel pedig ezt mondja: „Közel vannak a napok, amikor minden látomás valóra válik” (Ez 12,23). Ezekiel tehát a közmondással szemben így prófétál: ’Nem, mindez nem késik, nem a távoli jövőben lesz – ez most történik.’

Az egyik ok, amiért sokan nem hittek neki – ez már a 13. fejezetben van, és nagyon fontos megértenünk –, hogy voltak hamis próféták, akik vigasztalták az embereket, amikor inkább fel kellett volna rázniuk őket az életre. Vigasztalták az embereket, amikor inkább meg kellett volna győzniük őket bűnösségükről. Azt mondták: ’Jó ez így, rendben van, minden rendben van’, amikor inkább azt kellett volna mondaniuk: ’Változnunk kell, különben pusztulás jön.’ Sőt, az Úr Ezékielen keresztül így szól Izraelhez: „…félrevezették népemet, amikor békét hirdettek, noha nincs béke” (Ez 13,10). Békét mondanak, amikor nincs béke; azt mondják, jól van minden, amikor nincs jól; azt mondják, minden rendben, amikor semmi sincs rendben…

Éppen ez az, amit a hamis próféták tesznek: Azt mondják az embereknek – nekünk –, amit hallani akarunk. Azt mondják az embereknek, amit azok hallani akarnak. De az Úr Isten azt mondja: nem ez a próféta feladata – a próféta feladata az, hogy Isten szavát hirdesse! Az Ezékiel 13-ban újra elhangzik: a hamis próféták a saját gondolataikból beszélnek, és nem Isten gondolataiból. Ezért fel kell tennünk a kérdést: akiket mi hallgatunk, azok hamis próféták, vagy valódi, hiteles próféták?

Ne felejtsük: már beszéltünk róla, hogy amikor megkeresztelnek, papi, prófétai és királyi felkenetésben részesülsz. Ezért amikor szólunk, csak a saját gondolatainkat mondjuk? Vagy Isten gondolatait hirdetjük? Azt mondjuk az embereknek, amit hallaniuk kell, vagy azt, amit hallani akarnak? Mi magunk is csak azt halljuk meg, amit hallani akarunk, vagy inkább azt, amit hallanunk kell? Ez nagy kihívás, mert olyan csábító a félrevezető és önigazoló dolgokra hallgatni, igaz? Meg aztán olyan csábító azt mondani, amit az emberek hallani akarnak, vagy csak azt meghallani, amit én akarok hallani. Mégis, Jézushoz tartozni, Istenhez tartozni, szövetségben lenni vele azt jelenti, hogy hajlandónak kell lennünk meghallani, amit hallanunk kell, meglátni, amit látnunk kell, és megtenni, amit meg kell tennünk. De ez egyedül nem sikerül nekünk. Ahogy mást sem, ezt sem tudjuk a saját erőnkből véghezvinni. Szükségünk van Isten kegyelmére. Ezért imádkozunk egymásért. Ezt köszönöm nektek, ennek a közösségnek – ez annyira jó. Folytassátok az imát egymásért. Én is imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem. A nevem Mike atya, és alig várom, hogy holnap újra találkozzunk. Isten áldjon meg titeket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Jordán Bertalan, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

214. nap, Isten rejtett dicsősége – Iz 49-50; Ez 10-11; Péld 12,17-20 (2025.09.04., csütörtök)

 Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Hálát adunk neked üzeneteidért, melyek nemcsak Izrael megváltásáról, hanem szolgád és Fiad, a mi megmentőnk, Jézus Krisztus eljöveteléről is szólnak. Nem győzünk magasztalni téged szövetséges néped, a zsidók hitéért. Nem dicsérhetünk téged eléggé az első keresztények hűségéért sem, akiket név szerint közvetlenül a te Fiad szólított meg. Hálát adunk a történelem összes keresztényéért is, akik oly sok vihar és megpróbáltatás közepette képesek voltak kitartani melletted, hogy hitüket továbbadhassák nekünk erre a pillanatra, amikor a te Szent Igédet olvashatjuk és hallhatjuk. Köszönjük neked mindazokat, akik előttünk jártak! Hálát adunk neked minden zsidó fivérünkért és nővérünkért, miképpen keresztény testvéreinkért is, akik oly régen éltek. Kérünk téged, vezess el minden népet a veled való teljes egységre, különösen azokat, akik egyáltalán nem ismerik fiadat, Jézust! Mert Te önmagadat ígérted nekik és magad is teljesítetted ezt a fogadalmat. Segíts mindnyájunknak, hogy halljuk hangodat és egyre közelebb kerülhessünk szívedhez! Jézus nevében kérünk téged. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Ámen.

Ó, Istenem, ez hihetetlen! Tehát akkor Izajás 49 és 50. Idézzük csak fel: Minden próféta, amikor megszólal, jellemzően az ittről és a mostról beszél. Tehát nemcsak jövendöl, hanem konkrét dolgokat is megmagyaráz a jelenben. Az egyik ilyen, amit Izajás itt feltár, az a szolga küldetése.

Kiről is beszél? Nos, a zsidókról, hogy mi a küldetésük és miként fognak hazakerülni. Igen, van egy kézzelfogható valóság a jelenben, s ez Izrael népe. De van egy elvontabb értelme is a szövegnek, amiről még a próféta sem tudja feltétlenül, micsoda. Az pedig az eljövendő Messiásra mutat. Mi már biztosan tudjuk, hogy Jézusról beszél, és látni is fogjuk mindjárt. De előbb szeretném kiemelni újra, hogy ez az egész az úgynevezett Vigasztalások könyvében olvasható.

Egyes elemzők ugyanis úgy osztják két részre Izajás könyvét, hogy az első 39 fejezet a Bánat vagy Szomorúság könyve, míg a maradék a Vigasztalásoké. És valóban, mi is lehet vigasztalóbb, mint épp a 49. fejezet, amikor a próféta felfedi Izrael születésének titkát küldetésével együtt? Itt van előttünk Izrael, akit az Úr előhívott anyja méhéből, névvel nevezte, és éles kardhoz hasonlóvá tette száját. Ugye? Tovább is mondja: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni” (Iz 49,3).

Erről annyi mindent el kellene még mondanom, hogy nem is tudom, hogy fog ez beleférni. Így inkább csak annyit jelzek, hogy ezek bizony Isten szavai. Megnyugtató szavak, hogy az Úr Izraelről nem fog megfeledkezni. Később is, a 14. versben, amikor Sion, vagyis Izrael panaszkodik, hogy az Úr elhagyta, Istene és Ura elfelejtette őt, Isten azonnal visszakérdez: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony?” Talán igen. De az Úr akkor sem fogja elfeledni Izraelt! A 16. versben pedig jön még valami, ami engem mindig mélyen megérint: „Nézd, a tenyeremre rajzoltalak!”

Belevéstem, ideírtam a neved! Ez az Isten igéje!

Beírtam, bevéstem, befaragtam az én tenyerembe a te neved! És ez nemcsak egy szóvirág Isten irántunk való múlhatatlan és megállíthatatlan szeretetéről, hanem a konkrét valóság, amit tényszerűen Jézus Krisztus keresztre feszítésekor figyelhetünk meg az ő emberi kezein!

Emlékeztek? Feltámadása után Jézus megmutatja tanítványainak kezeit és lábait, ahol még mindig ott vannak ezek a sebek. Nem maradtak meg neki az ostorcsapások sérülései, sem az ütlegelések nyomai, de megmaradtak a kéz- és a lábsebek az oldalsebbel együtt. Isten hagyta magát megsebezni a mi vétkeinkért és megtartotta ezeket kézsebeket emlékeztetőül. Tenyerébe rajzolta a te nevedet is, ami hihetetlen!

Később, az 50. fejezetben a szolga szenvedéseiről olvashatunk – amik megint csak – itt és most Izrael, a távoli jövőben Jézus szenvedései. Jézus mondja, hogy az Úr megnyitotta fülét. Nem volt lázadó. Nem fordult vissza. Betöltötte küldetését. Jézus az, aki tökéletesen hűséges volt Atyjához: hátát odaadta azoknak, akik verték, arcát azoknak, akik tépázták. Nem rejtette el arcát azok elől, akik gyalázták és leköpdösték.

Ez Jézus!

Így folytatja: „Arcomat megkeményítem, hogy olyan legyen, mint a kőszikla” (Iz 50,7). Jézus Krisztus így tett, amikor Jeruzsálembe indult a maga idejében, hogy szembenézzen szenvedésével, halálával és feltámadásával. Kősziklává tette arcát erre az útra éppúgy, ahogy a 49.-től az 54.-ig terjedő fejezetekben olvashatjuk. Mert fogunk még bőven ilyen utalásokat találni.

Még egy utolsó gondolat, Ezekielről. Már volt róla szó, hogy a 8.-tól a 11. fejezetig a Kebár folyótól Jeruzsálembe történő lelki utazás leírása szerepel, melynek során szörnyűségeket látott megtörténni a Templomban. A hátán hordozta ezeket, ugye? Papként viselte népe terhét, az ő bűneiket, de látta Isten dicsőségét is a Templomban.

Most viszont, a 11. fejezetben eltávozni látja Isten dicsőségét a Templomból! Írja is a 11. fejezet 23. versében, hogy az Úr dicsősége felemelkedett, elhagyta a várost és megállt a hegyen, mely a várostól keletre van. Majd a prófétát az Úr visszavitte Babilonba, ő pedig elmondta ott, amit látott. Ez tragikus! A nép elhagyta az Urat a sok szörnyűséggel, amelyet elkövetett az ő Templomában, ezért az Úr meg ezt a helyet hagyta el.

Egy időre. Emlékeztek még Ezekiel első látomására a Kebár mentén? Istennek ugyanez a dicsősége volt az! Így tudjuk, hogy Isten valójában csak a Templomot hagyta el, de a népet nem! Mondja is: „Igen, elküldtem őket messzire, a népek közé, szétszórtam őket idegen országokba, s rövid időre én lettem számukra a szentély azon a földön” (Ez 11,16). Követte őket, de rejtve, teljes titokban az ő száműzetésük idején. Ez az, ami velünk is sokszor megtörténik. Mi sem látjuk mindig Isten dicsőségét. Jelenléte gyakran rejtve marad előttünk.

Így hát kérjük őt, nemcsak azért, hogy hűek tudjunk maradni, hanem azért is, hogy akkor is kitartsunk mellette, amikor nem látjuk az ő dicsőségét és nem érezzük jelenlétét! Minden nappal és minden éjjel, egy egész életen át! Így imádkozzunk hát egymásért! Én mindenképp imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem! Alig várom a holnapi találkozást is! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Gergő, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

213. nap, A Megváltó – Iz 47-48, Ez 8-9, Péld 12,13-16(2025.09.03., szerda)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk Szent Igédért! Hálát adunk az élet ajándékáért és azért, hogy élő dolgok vesznek minket körül. Urunk és Istenünk, az élet és a növekedés a te ajándékod. Az is, ahogyan változunk, a te ajándékod, akár erőben, akár életkorban és gyengeségben tesszük ezt. Istenünk, te betegségeinkben is meg tudsz nyilvánulni, gyengeségeinkben is meg tudod mutatni hatalmadat, és gyakorta meg is teszed. Így hát megengedjük, hogy megismertesd magadat velünk és a világgal a mi gyengeségünkben. Megengedjük, hogy megnyilvánulj nekünk és a körülöttünk élőknek megtörtségünkön és sebzettségünkön keresztül. A mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmas nevében tesszük mindezt. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Nagyszerű! Izajás könyvének 47. fejezete az egyik, ami mára jutott. Babilon megalázásáról szól. Ez az a hely, ahová a zsidókat száműzik és ahol aztán csaknem el is pusztítják őket. Babilon ekkor a világ vezető nagyhatalma. Mégis arról szól a jövendölés, hogy felfedik meztelenségét és látszik majd szégyene. Az Úr bosszút áll majd rajta, nem kímélve lakóit. Izajáson keresztül már Cirusznak, a perzsák királyának eljövetelét is jelezte Isten, most pedig Babilon végzetének üzenetét olvashatjuk tőle. Rendkívül erőteljes! A 47. fejezet 10. verse leírja, hogy Babilon biztonságban érzi magát. Lakói úgy érzik, senki sem látja őket. Bölcsességük és tudásuk félrevezeti őket, ezért mondják, hogy rajtuk kívül nincsen senki más. Mérhetetlen gőgükben úgy hiszik, hogy nincs szükségük segítségre, nem kell nekik Isten. Így hát Isten megalázza őket.

A 48. fejezetben az Úr viszont magához Izraelhez szól. Tehát, egyrészt itt van a pogány babiloni nép, akinek sosem kellett Isten, másrészt ott van Izrael, aki viszont elhagyta Istent. Isten őket is megbünteti, de van egy fontos különbség: az Úr még mindig Izrael megváltója, ahogy a 48. fejezet 17. verse is írja. Ő Izrael Szentje. Arra tanítja népét, ami istenfélővé teszi, ami arra az útra vezeti, amin járnia kell. Panaszkodik is: ’ha Izrael ügyelt volna törvényére, békessége olyan lenne, mint a folyam, igazságossága pedig mint a tenger hulláma. Ivadékai, olyan számosak, akár a homokszemek.’ Isten itt alapvetően azt mondja, hűtlensége miatt ítéli el Izraelt, de ha visszatér hozzá, helyreállítja majd. Egészen hihetetlen! A 47. fejezet ítélet Babilon, a 48. pedig ítélet Izrael felett, de egy fontoszáradékkal: a helyreállításra vonatkozó ígérettel!

Aztán itt van Ezekiel könyvének 8. fejezete. Ezekiel a folyó mellett él Babilonban, messze Jeruzsálemtől. Az Úr viszont lélekben elviszi, hogy lássa azt. Ebben a látomásban feltárul előtte a Templom azzal a borzalommal együtt, ami benne történik: az Isten hamis imádata, sőt, hamis istenek és bálványok imádása is. De nemcsak ezt látja, hanem az Úr dicsőségét is.

Ez elképesztően fontos. Épp Ezekielnek volt ugyanis egy hihetetlen látomása Istenről, amikor felül ércnek, alul tűznek látta, tehát ő képes volt érzékelni Isten jelenlétét. A templombéli látomás leírása a 8.-tól a 11. fejezetig tart, melynek során a 10. fejezet végére azt is megtudjuk, hogy Isten dicsősége elhagyja a templomot. Ez tragikus! A 8. fejezet elején viszont és itt, a 9.-ben Ezekiel még látja Isten dicsőségét a Templomban.

Megfigyelhetjük azt is, hogy Isten Ezekielt „emberfiának”hívja. De mit jelent ez? Ezt a kifejezést temérdekszer megtaláljuk a Bibliában, sőt, Jézus még saját magát is ekként említi. Ezekielnél semmi mást nem jelent, mint hogy a próféta emberi lény, Ádám leszármazottja. Dániel könyvének 7. fejezetében viszont ez a szó új értelmet nyer, mert az Emberfia lesz az, akinek Isten minden jogkört, hatalmat és uralmat átad az egész királysággal együtt. Így hát, amikor Jézus nevezi magát az Emberfiának, nem csupán emberként határozza meg önmagát, hanem akként a személyként is, akire a Dániel 7. fejezetében szereplő ígéret vonatkozik. Tehát Jézus nemcsak azt mondja, hogy ő ember, hanem azt is, hogy övé az ország, a hatalom és a dicsőség, amit az örökkévaló Istentől kapott.

Még egy utolsó megjegyzés ehhez az elképesztő 9. fejezethez. Isten hat mennyei személyt szólít, hogy vessen véget mindazok életének, akik nincsenek megjelölve homlokukon. Közöttük van egy fehér ruhába öltözött férfi is, aki írnok. Ez a ruha a papság jelképe, ami ezt az esemény kulcsfontosságúvá teszi. Az ő feladata ugyanis jelet tenni azok homlokára, akik siratják mindazt a szörnyűséget, ami a Templomban történik. A jel pedig a héber tau betű: ez a mi „T” betűnk megfelelője, egyfajta kereszt.

Hátborzongató előre utalás! Észrevehetjük ugyanis, hogy azok az emberek, akik siratják a templomi borzalmakat és gyászolják az igaz imádat elvesztését, a kereszt jelét kapják a homlokukra, ami megőrzi életüket!

Ez az egyik oka annak, hogy minden keresztelő alkalmával a pap vagy a diakónus a szülőkkel együtt keresztet rajzol a gyermek homlokára vagy bárkiére, akit éppen megkeresztelnek. Ugyanez történik velünk a nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán is, amikor homlokunkon kereszttel jelölnek meg minket. Ez nemcsak Ezekiel könyvének 9. fejezetére emlékeztet, hanem előrevetíti az Úr jóságát is, hogy le fogja tenni életét szelíden alávetve magát a halálnak, a kereszthalálnak. Hihetetlen, hogy mindezt Isten tervezte el! Méghozzá jó előre, mert jóságos, és cselekedetei a szemünkben csodálatosak!

Micsoda ajándék, hogy veletek lehetek ma és együtt imádkozhatunk hallva az ő szavát! Szükségünk van rá, hogy igéje átjárja életünket, átalakítsa a látásmódunkat, azt, ahogy szeretünk, és azt is, ahogy járunk a világban. Imádkozom értetek, hogy ez megtörténjen veletek is! Imádkozzatok ti is, hogy ez minél inkább végbe menjen bennem is! Alig várom, hogy holnap is találkozzunk! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Gergő, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

212. nap, Isten eszköze – Iz 45-46, Ez 6-7, Péld 12,9-12 (2025.09.02., kedd)

Mennyei Atyánk! Áldunk és dicsőítünk téged! Hálát adunk neked az igédért! Köszönjük, hogy szólsz hozzánk! Köszönjük, hogy feltárod nekünk szívedet ma is és minden nap! Köszönjük, hogy ez már a 212. nap! Urunk, Istenünk, olyan hálás vagyok neked a szeretetedért és a hűségedért! Amikor mi nem vagyunk hűségesek, nem vagyunk tökéletesek, te akkor is hívsz minket, hogy kinyissuk a Szentírást, visszahozol minket ehhez a lehetőséghez, hogy egész egyszerűen befogadhassuk a Te kinyilatkoztatott Igédet! Köszönjük Neked, hogy sosem mondasz le rólunk, és mindig segítesz, hogy mi se mondjunk le rólad és a Te kegyelmedről. Segíts, hogy meghalljuk a parancsaidat, hogy meghalljuk a hangodat, és igent tudjunk mondani neked teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és erőnkből! Jézus nevében kérünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Izajás 45. fejezete valami elképesztő! Amint már tegnap is említettem, a 44. fejezet végén Cirusz nevét halljuk. Ez áll a 44. fejezetben: „Pásztorom vagy! Teljesíted majd mindenben akaratomat” (Iz 44,28). Majd ezek után – te jó Ég – Jeruzsálemről meg ezt mondja: „Jeruzsálem épüljön újjá! És: A templomnak rakják le alapjait!” (Iz 44,28). A 45. fejezetben pedig ezt: „Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva” (Iz 45,1). Ezt mind!

Cirusz nem sokáig élt, és mégis, Isten azt prófétálja, hogy Cirusz király, Perzsia királya eljön, és nemcsak a nemzeteket veri le (a perzsák leverték a babiloniakat, akik az asszírokat győzték le), hanem visszaküldi hazájába Izrael népét, amint a 44. fejezetben olvassuk: „Jeruzsálem épüljön újjá! És: A templomnak rakják le alapjait!” (Iz 44,28).

Vagyis újjá fogjátok építeni a Templomot! Újjáépítitek Jeruzsálemet! Ami igazán rendkívüli ebben, hogy mindezt olyasvalaki viszi véghez, Cirusz, aki nem is ismeri az Urat: a maga isteneit követi, a maga módján él. Mégis, Cirusz Isten eszköze! Isten mindenkit tud használni! A világon minden Istené, akkor is, ha az emberek, az állatok, a növények, a bolygók nem is tudnak róla, MINDEN Isten tulajdona! Isten tehát görbe vonalakon is tud egyenesen írni, és meg is teszi, Isten itt is görbe vonalakon ír egyenesen! Még azt is mondja: „Cirusz a felkent” (vö. Iz 45,1), akit Isten arra tartogat, hogy kihozza a népét a fogságból, hogy végre hazatérjen! Ez valami elképesztő!

Mindezek után Izajás a bálványimádással kapcsolatban közvetíti Isten üzenetét. Erről már korábban is hallottunk. Úgy értem, elég sokat hallottunk már róla eddig is, de ha visszalapozunk a 44. fejezethez, a tegnapi részhez, az egyik alcím „A bálványimádás kigúnyolása”. Ez nagyon érdekes, mert Izajás a növekvő fa képét használja, legyen az bármilyen fa, tölgy vagy bármi más. Az ember fogja a fa törzsét, egy részét arra használja, hogy megfőzze rajta az ételét, egy részéből tüzet rak, hogy megmelegedjen mellette, a harmadik részét pedig arra használja, hogy kifaragja belőle a saját istenét. Az a kérdés, hogy tulajdonképpen nem nevetséges ez? Nem ostobaság? Ugyanaz a fa, amivel tüzelsz, főzöl, aminél melegszel… ugyanazon fadarab előtt leborulsz és imádod??? Ez pont azért érdekes, mert bemutatja, hányféle módon jutunk el a bálványimádáshoz!

Az egyik témánk tehát a bálványimádás ostobasága, a másik pedig, amiről ma olvasunk a 45-46. fejezetben. Így szól az Izajás 45,9: „Perbe szállhat-e alkotójával a cserép a föld cserepei közül? Mondhatja-e az agyag megmunkálójának: ’Mit csinálsz?’  És a mű: ’Milyen ügyetlen vagy!’?” Nagyon szeretem ezt a képet! Mintha azt mondaná a munkadarab: „Ezt nem így kéne, hanem úgy.” Ez hihetetlen, de hányszor mondjuk meg mi is Istennek, minek hogy kéne lennie, minek hogy kellene mennie. Tehát nemcsak az az ostobaság, ha fából isteneket faragunk, hanem az is, amikor az igaz Istent úgy kezeljük, mintha Ő is bálvány lenne! Ez a bálványimádás két véglete: az egyik a hamis istenek készítése, a másik pedig, amikor az igaz Istent játékszernek tekintjük. Vagy varázspálcának, kristálygömbnek, bárminek. Ha azt gondoljuk, Istennek tanácsot adhatunk vagy kritizálhatjuk Őt, az pont olyan, mintha ezt mondanánk: „Mit csinálsz?”, „Milyen ügyetlen vagy!” Elképesztő, hogy tényleg ezt tesszük, és olyan hálás vagyok, hogy Izajás ezt kiemeli, és feltárja, hogy bizony ez van a szívünkben.

Most Ezekiellel folytatjuk, ne feledjük, hogy a fogság idején járunk, amikor az emberek kardtól, éhínségtől, járványtól, szétszóratástól szenvedtek. Ezek a képek újra és újra előjönnek. Mindez annak a következménye, hogy elfordultak az Úrtól: kard, éhínség, járvány, szétszóratás. A lényeg azonban oly sokszor elhangzik a 6. és a 7. fejezetben – mi is ez? Mi történik majd mindezek után? Meg fogják tudni, hogy én vagyok az Úr! Isten annyiszor elmondta már ezt Ezekiel által, bármi is történjék, mindig ide jutunk vissza: „tudni fogjátok”. Ezt halljuk újra meg újra: mindaz, amit elviseltek, elszenvedtek, mind a ti döntéseiteknek a következményei, és nem arról van szó, hogy Isten elhagyott volna. Mindez azért van, hogy tudjátok: Isten az Úr, Ő a neveteken szólít, és vissza akar kapni titeket! Ez lenyűgöző! Még a Templom lerombolása után is!

Ezekiel arról is beszél, hogy a babiloniak bemennek a Templomba, megszentségtelenítik a Templomot, a legtitkosabb részébe, a Szentek Szentjébe is bemennek! Isten ezt mondja: ezt fogják tenni. (Ne feledjük, a fogság ideje három részre osztható: az első Dánielé, a második Ezekielé, az utolsó pedig, amikor Jeruzsálem lerombolása után a babiloniak már mindenkit visznek, csak a vakokat, a sántákat hagyják ott, akikre nincs szükségük, gyakorlatilag mindenki mást Babilonba hurcolnak.) Ez az a pillanat, amikor a babiloniak földig rombolják a várost és a Templomot. Ekkor mondja Ezekiel, hogy Isten ezt megengedi. Megengedi, hogy meggyalázzák a Templomot, mert ti már meggyaláztátok azzal, hogy nem adtátok meg Istennek azt az imádást, ami jár neki. Érthető? Tehát Isten megengedi ezeket a szörnyűségeket, ott, ahol Ő lakozik, mert ti, akiknek kötelességetek lett volna vigyázni a Templomra, nem vigyáztatok rá! Ti magatok gyaláztátok meg a hamis istentisztelettel!

Emlékezzünk vissza: Ezekiel könyvének elején felhívtam a figyelmet arra, hogy Ezekiel a harmincas éveiben kapta ezeket a látomásokat. Ne feledjük, hogy ő pap Áron nemzetségéből, vagyis a fiatalkorát papképzésben töltötte, és pont abban az évben, amikor templomi szolgálatot elkezdte volna, a fogságban találta magát. Vagyis hatalmas terhet, gyászt hordoz valószínűleg papi  szolgálata elvesztése miatt.  Ugyanakkor Ezekiel könyvében azt olvassuk, hogy Ezekiel viszi a nép terhét, ő hordozza a nép bűneinek súlyát. Talán ezért van, hogy 390 + 40 napig az oldalán fekszik, mert ő viseli a nép gonoszságát. Vagyis Ezekiel most is papi szerepet kap. A pap egyik feladata, hogy a nép bűneivel foglalkozzon, a nép gonoszságát magán viselje. Ezért Jézus a nagy Főpap, mivel Ő valóságosan és teljes mértékben magára vette az emberiség bűneinek súlyát. Ezekiel ennek a részese lehet, még akkor is, ha nem mutathat be áldozatot a Templomban, ha nem mutathatja be a kiengesztelődés áldozatát azzal, hogy magára veszi a nép bűneit.  Vagyis Isten rendkívüli módon teszi teljessé Ezekiel papságát, még akkor is, ha nem imádhatja Istent az igazi Templomban, úgy, ahogy azt Isten előírta. Ezekiel mégis megtette, amennyire tőle telt. Rendkívül fontos, hogy mindannyian észrevegyük, hogy keresztségünk által pappá, prófétává és királlyá lettünk felkenve, és Isten megengedi, ha nem is feltétlen pont úgy, ahogy mi azt elképzeltük, de megengedi, hogy betöltsük azt a szerepet, amit nekünk tartogatott, amire küldetést adott. 

Ezért bátorítani szeretnélek titeket, különösen, ha esetleg – amint tegnap is mondtam – a legrosszabb napjaitokat, a legrosszabb időszakotokat élitek. Így is betöltitek, betölthetitek, be tudjátok tölteni a papi, királyi (királynői) és prófétai hivatásotokat életetek minden pillanatában. 

Imádkozzunk egymásért, imádkozom értetek, kérlek, imádkozzatok értem! Mike atya vagyok, alig várom a holnapot! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

211. nap, Neveden szólít! – Iz 43-44, Ez 4-5, Péld 12,5-8(2025.09.01., hétfő)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk Téged és hálát adunk Neked! Köszönjük, hogy nevünkön szólítasz, és velünk vagy a küzdelmeinkben, megpróbáltatásainkban, szenvedéseinkben. Istenünk, Te minden nap velünk vagy, ezért hálát adunk neked! Kérünk, segíts, hogy ha elhagyunk téged, engedjük meg neked, hogy visszahozzál!  Segíts a bűnbánatban! Segíts bízni a szeretetedben, a kegyelmedben, különösen akkor, Uram, amikor össze vagyunk zavarodva, amikor nem tudjuk, kihez forduljunk, mit tegyünk. Segíts, hogy Hozzád forduljunk, ma is és minden nap! Jézus nevében kérünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Bocsánat, most hirtelen belevágok: jegyezzük meg, hogy a 44. fejezetben Izajás megemlíti Cirusz nevét! Ez azért elképesztő, mert Cirusz Perzsia királya lesz majd évtizedek múlva, és nem is valami nagyon-nagyon hosszú időre. És mégis, most a 44. fejezet végén azt mondja Isten Ciruszról: „Pásztorom vagy! Teljesíted majd mindenben akaratomat!” (Iz 44, 28). Ő lesz az, aki a Babiloni birodalmat megdöntve hazaengedi majd a zsidókat! A következő fejezetben újra hallunk majd Ciruszról. Viszont ez most azért lenyűgöző, mert – ahogy említettem – Izajás könyve fogság előtti írás! Ez még a sok szörnyűség előtt íródott, nagyon fontos, hogy ezt észrevegyük!

Mit  tesz Isten a Vigasztalások könyvében, Izajásnál? A 43. fejezet elején – ezt figyeld – Isten ezt mondja: „Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg.” (Iz 43,1-2) Isten ezt mondja: „Veled leszek”! Ez most nagyon fontos, hiszen ez még fogság előtti! Ez még azelőtt van, hogy a babiloniak bevonulnának, megostromolnák Jeruzsálemet és megtennék mindazt, amiről majd Ezekiel is beszél! Isten megszólítja a népét, és gyakorlatilag ezt mondja: ’Igen, ezeken a dolgokon bizony át kell mennetek, szörnyű dolgok várnak rátok’ – mindjárt beszélünk is róla Ezekielnél – ’szörnyűségeket kell átélnetek, mert elfordultatok tőlem, de „ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy”’ (Iz 43,1).

Szeretem ezt a kétszeres megszólítást: „neveden szólítalak: az enyém vagy”. Olyan, mintha kétszeresen tartana igényt a népére: mindez a lényegre mutat, fontos és lenyűgöző. Azonban ez is még az ostrom előtt hangzik el, a fogság előtt. Ezzel Isten azt mondja: ’Hallanotok kell ezeket a szavakat, mert amikor majd fogságban lesztek, tudnotok kell, hogy az enyémek vagytok. Amikor jön az ostrom, tudnotok kell, hogy az enyémek vagytok. Amikor az elképzelhető legrosszabb dolog történik veletek, tudnotok kell, hogy az enyémek vagytok.’ – Isten ezt életünk legrosszabb napja előtt ígéri, életünk legrosszabb időszaka előtt ígéri, hogy velünk lesz mindezek alatt! Nagyon fontos, hogy ezt meghalljuk, mert lehet, hogy még ezután jön életünk legrosszabb napja, lehet, hogy még ezután jön életed legrosszabb szakasza! Isten tudja, Ő írja a történetünket, az életünket, Ő az időn kívül él. Azt mondja, már most, hogy mindegy, mi történik a jövőben, már most „a neveden szólítalak: az enyém vagy”. (Iz 43,1)

Most pedig lássuk, milyen meglepetések várnak ránk az Ezekiel 4-5-ben. Ezekielt „előadóművész” prófétának is szokták hívni, mert ő tulajdonképpen előadja a próféciákat. Isten azt mondja neki: ’Játszd el!’ Gyakorlatilag azt kéri: ’Játssz a katonáiddal! Fogj egy téglát, tedd magad elé, az lesz Jeruzsálem. Készíts egy kis Jeruzsálemet, aztán fogd a kis katonákat és indítsd őket Jeruzsálem ellen.’ [Nagyon fontos megértenünk, hogy Ezékiel már fogságban van, de Jeruzsálem végső pusztulása és a Templom lerombolása még nem történt meg. Ő most arról prófétál, ami néhány évvel később következik majd be – a szerk.] Majd Isten így folytatja: ’Feküdj az egyik oldaladon 390 napon át, aztán a másik oldaladra fordulva feküdj még 40 napon át. Ez idő alatt csak egyszer egyél naponta, étkedet emberi ürülék fölött süsd meg...’

Mi folyik itt?! Emlékszünk, Isten azt mondta Ezékielnek, látomást adok neked, és amíg ez történik, ne félj az emberektől, ne remegj a tekintetüktől, mert ez a te feladatod. Nagyon tetszik, hogy Isten először azt kéri Ezekieltől, hogy emberi ürülék fölött süssön, mire Ezekiel azt válaszolja. ’Kérlek, én nem akarok tisztátalant enni!’ Erre Isten azt mondja: ’Rendben, akkor a tehéntrágya is jó lesz!’

Aztán itt a másik kép (az első a seregek ostroma Jeruzsálem ellen): az éles kard. Ezekielnek karddal kell levágnia a haját és szakállát. Ez ugyebár nem egy tipikus hajvágási eszköz. De itt a pusztulás jele, nem? A kard a pusztulás jele, nem a békéé. Ezt három részben kellett megtennie. Az elsőt elégette – ez a tűz, a dögvész vagy az éhínség áldozatait jelentette. Egyharmadát kardélre hányta, a harmadik harmadát pedig szélnek eresztette. Ez mind azt jelzi, mi történik majd Jeruzsálem népével. Egyharmad tűzben, dögvészben és éhínségben pusztul el, egyharmad kard által, egyharmad pedig száműzetésbe kerül.

Az történik itt, hogy Ezekiel látványosan eljátssza, ami Isten népével történik majd, mivel elfordultak az Úrtól. Ezért tűnik Ezekiel fura prófétának, de mi tudjuk, hogy azért teszi mindezt mert Isten erre utasította! Ahogy majd követjük Ezekiel történetét, látni fogjuk, hogy néha megmagyarázza, amit tesz.

Mindezek mellett, ahogy Izajás is mondta, Isten mindvégig a népével lesz. Még akkor is, amikor megengedi ezt a rettenetes tragédiát, ezt az elképesztő szenvedést, Isten akkor is a népével van! Isten mindezt nem arra használja, hogy elpusztítsa a népét, hanem hogy visszahívja a szívéhez. Mindig ez a próféták üzenete: ’Gyerevissza az Úrhoz teljes szíveddel!’ Ez a próféták egyik fő üzenete, amihez mindig visszatérnek: ’Igen, van szenvedés, vannak tragédiák, lesznek napok, amikor úgy tűnik, Isten elhagyott, de valójában sosem hagy el.’  Lehet, hogy épp ma kell ezt hallanod. Lehet, hogy ma van életed legrosszabb napja, de Isten most is azt mondja, amit minden nap: „Neveden szólítalak: az enyém vagy” (Iz43,1). Lehet, hogy valaki közülünk most éli a legrosszabb napját az életben, épp ezért imádkozzunk egymásért! Én is imádkozom értetek, ti is imádkozzatok értem! Mike atya vagyok, alig várom a holnapot! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)