210. nap, Isten igéjét hirdetni – Iz 41-42, Ez 2-3, Péld 12,1-4(2025.08.29., péntek)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk és hálát adnunk Neked. Tudjuk, hogy Te a mi Édesapánk vagy. És mivel Te a mi Apánk vagy, azt szeretnéd, hogy olyanok legyünk, mint a Te Fiad. Azt akarod, hogy Jézus Krisztus képmásai legyünk ebben a világban. De mi nem vagyunk olyanok, mert tévelygünk és nem bízunk benned.Nem vagyunk olyanok, mert nem úgy szeretünk, ahogy Te szeretsz. Nem úgy szeretünk, ahogy Jézus szeret. Ezért kérünk, hogy küldd el a Lelked a szívünkbe, mert mi magunktól nem vagyunk képesek úgy szeretni, ahogy Te szeretsz. Nem tudunk olyanok lenni, amilyen Te vagy. Saját erőnkből nem tudunk úgy élni, ahogy a te Fiad Jézus élt. De a Te segítségeddel mindezt meg tudjuk tenni. Ha Jézusban maradunk, a Te Fiadban, meg tudjuk tenni a Te akaratodat a Szentlélek erejével. Urunk, kérünk ismét, hogy küldd el a Szentlelkedet az életünkbe, hogy teljesen aTiéd lehessünk, és a Te képmásod lehessünk ezen a Földön. Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ahogy olvassuk Izajás és Ezékiel próféta könyvét egyre világosabbá válik, hogy hogyan helyezzük el őket időben. Izajáseddig olvasott könyvei a fogság előtti időszakban születtek. Nemrég olvastunk az asszírokról, amikor Szancherib Hiszkijakirály ellen fordul. Ebben az időszakban az asszírokat visszaszorítják, vagyis az Úr segítségével legyőzik őket. Itt jön még egy kis békés időszak. Majd mi történik? Asszíria hatalmát megdönti Babilon, jönnek a babiloni seregek és három hullámban elhurcolják Izrael népét Babilonba. Az első hullámban viszik el Dániel prófétát és még sokakat, közöttükSadrakot, Mesakot és Abednegót (eredeti nevükön Hananja, Azarja, Misael). A második hullámban Ezékiel prófétát viszik Babilonba, végül a harmadik hullámban szinte mindenkit elhurcolnak Izraelből, főleg Jeruzsálemből, kivéve a vakokat a bénákat és a sántákat. Ők nem kellettek Babilonnak.

Tehát Izajás a fogság előtti, Ezékiel pedig az elhurcolás utáni időkben tevékenykedik. Izajás Jeruzsálemben van, ismeri a királyt, sőt, szoros kötődése van a királyi családhoz. De Ezékiel már a fogság idején működik, majdnem száz évvel később.

Ne felejtsük ezt el a következő napokban, ahogy olvassuk Izajás próféta könyvét. Izajás az elején beszél valakiről, aki keletről jön: „Ki támasztotta kelet felől azt, akit minden lépésében győzelem kísér?” (Iz 41,2). Találgatjuk, hogy ki lehet ez az ember keletről… „Ki az, aki a nemzeteket kiszolgáltatja neki, és megalázza előtte a királyokat? Kardja porrá zúzza őket, íja meg szétszórja, mint a pelyvát.” (Iz 41,2b). Egyik értelmezés, hogy ez maga Nebukadnezár, a babiloni király. Másik értelmezés, hogy ez Círusz, a perzsa király, aki szabadon engedi Izrael népét a babiloni fogságból. Ugyanis Círusz volt az a perzsa király, aki elfoglalta Babilont és ő küldi majd haza Izrael népét. Visszaküldia zsidókat Jeruzsálembe. A következő versben azokról beszél,akik északról jöttek: „Északról támasztottam a szabadítót” (Iz41,25). Ez is egy utalás lehet Círusz perzsa királyra, aki hazaküldi a zsidókat. „Úgy összetiporta a helytartókat, mint a sarat, vagy amint a fazekas tapossa az agyagot.” (Iz 41,25b). Ez egy a jövőre vonatkozó prófécia. Ne felejtsük el azt sem, hogy a 41. fejezetben sokszor olvassuk a „Ne félj…” szavakat, ezért is hívják ezeket a fejezeteket a Vigasztalások könyvének. Izajás írásainak második felét a Vigasztalások könyvének hívjuk, mert ezek a vigasztalások be fognak következni. A fogság, a rombolás még nem történt meg, még csak az asszíroktól menekültek meg. De el fog jönni annak is az ideje. Ezt mondja Isten: ’A pusztulás be fog következni, de ne félj, mert én vissza foglak hozni.’

Nem csak visszahozza őket, hanem ezt mondja az Úr szolgájáról a 42. fejezetben: „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek” (Iz 42,1). Hihetetlen, fel sem foghatom mit jelent ez! Majd ahogy leírja ezt a személyt: „Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön” (Iz 42,2-4). Ez pedig messiási próféciaJézus Krisztusról! Micsoda ajándék!

Isten maga írja le Isten tulajdonságait. Isten írja le Isten Igéjét. Isten leírja Isten szívének tulajdonságait a 42. fejezetben. „A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki” (Iz 42, 3). Ezek mi magunk vagyunk. Mi vagyunk a megtört nádszálak, mi vagyunk a haloványan pislákoló mécsbél. És amikor Jézus jön, igazságot és irgalmat hoz a földre. Ahogy sokszor mondja, nem azért jön, hogy elítéljen, hanem Isten kegyelmét hozza el nekünk még időben, hogy megmeneküljünk az Ítélet napján az Ő kegyelme által.

Ezékiel prófétától is olvastunk ma és fontos, hogy nézzük meg ehhez még egyszer Izajás 42-t, ahol ezt olvastuk: „Kiárasztom rá lelkemet.” (Iz 42,2). Ugye ez történik, amikor Jézustmegkereszteli János a Jordán folyóban. Ezékiel prófétánál is ezt olvassuk, hogy Isten Lelke száll rá. „Ekkor eltöltött az Úr lelke” (Ez 3,24). És ez nagyon fontos, mert ilyen erőteljes felkenetés a Lélekkel nagyon ritkán történik.

Néhányan azt mondják, hogy ez a három nagy próféta a háromisteni személyt jeleníti meg, a Szentháromság személyeit. Izajás lenne a Fiú, mivel ő beszél a Messiásról. Most olvastunk egyhihetetlen próféciát Isten Fiáról (Iz 42,1-3), de még sokat fogunk találni nála. Jeremiás lenne az Atya. Ezékiel pedig a Lélek, Isten Lelke, mert ő folyamatosan arról beszél ahogy a Lélek rászállt vagy elragadta és fölemelte, aztán rengeteget ír a Lélek eljövendő kiáradásáról és műveiről. Hihetetlen, hogy nála milyen markánsan jelenik meg a Lélek!

Ezékiel folyamatosan az Istenről való látomásairól beszél. Négyszer jelenik meg neki az Úr, ami egyszerűen felfoghatatlan, ha ez így volt, akkor ő egy nagyon különleges próféta. Sőt, mondhatjuk, hogy Ezékiel mindegyik prófétától különbözik. Például, emlékezzünk vissza Ozeás prófétára, akit megkér az Úr, hogy vegye el Gómert, a prostituált nőt, aki hűtlen volt hozzá, de Ozeás mégis hűséges maradt. Felismeri Isten hűségét a saját életében.

Ezékiel egész életén keresztül Isten hűségéről tanúskodik, de tanúskodik Izrael népének hűtlenségéről is. Ezékiel az a fajta próféta, akinek Istenről kell tanúságot tennie. Mindezek mellett Ezékiel csinál pár furcsa dolgot, de ahogyan látjuk majd, mindez prófétai küldetéséhez tartozik. Isten hihetetlen látomásokat fog neki adni a maga valóságáról, a jelenlétéről, az erejéről, a dicsőségéről. Ez meg fogja tartani őt, ahogyan haladelőre. Milyen sokszor olvastuk ebben a két fejezetben, hogy Isten ezt mondja: ’Emberfia, ne félj tőlük.’ „Ne félj szavaiktól és ne remegj arcuktól” (Ez 2,6). Folyamatosan mondja neki, és Ezékiel nagyon furcsa dolgokat fog tenni, nagyon ki fog lógni a sorból. Látni fogjuk ezeket a következő napokban. Holnap lesz az egyik legfurcsább dolog, amit Isten parancsol Ezékielnek az emberek előtt.

„Ne félj szavaiktól, és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék! Mondd el üzenetemet, akár meghallgatják, akár nem hallgatják, mert hiszen lázongó nemzedék ez” (Ez 2,6b). Ezzel az üzenettel szeretnék ma elbúcsúzni tőletek. Fogunk még Ezékielről beszélni, de Isten itt teljesen egyértelműen mondja, hogy te beszélni fogsz, de azt nem tudod befolyásolni, hogy majd elutasítanak vagy meghallgatnak. A 3. fejezeben is ezt olvassuk: „Ha azt mondom a gonosznak: Meghalsz, s te nem figyelmezteted, nem beszélsz neki, hogy letérítsd a gonoszt gonosz útjáról, hogy így életben maradjon, a gonosz meghal a bűne miatt, de vérét tőled kérem számon” (Ez 3,18). Vagyis, azt nem tudod befolyásolni, hogy mit tegyen a másik, de azt igen, hogy te mit teszel. Ez nagyon fontos és meghatározó. Óriási emlékeztető, hogy ne félj tőlük és ne rettegj, ha furán néznek rád a hited miatt. Vagy a tanúságtételed miatt, vagy a prófétai életed miatt. De akkor is hirdetned kell azokat a szavakat, amiket mondok neked, hogy hirdess! Emiatt tapasztalja meg Ezékiel a bénaságot és a némaságot. Tudja milyen az, ha nem képes hirdetni Isten szavát. Tudja milyen, ha nem képes tanúskodni Isten mellett. Ezzel Isten megmutatja neki, milyen megkötözöttnek és némának lenni. Így tudni fogja azt is, hogy milyen szabadnak lenni, szabadon hirdetni Isten igéjét azoknak az embereknek, akiknek szüksége van Isten szavára. Ez pedig a Lélek prófétálása általa és általunk.

Ahhoz, hogy hirdetni tudjuk, el kell telnünk igéivel: „Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz” (Ez 3,3). Hiszen ezek azok a szavak, Isten szavai, amiket köteles hirdetni. Később, a Jelenések könyvében olvassuk, hogy Jánosnak ezt mondja az angyal: „Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz” (Jel 10,9).

Nekünk nincs olyan tapasztalatunk hogy keserű a tekercs a gyomrunkban, de tudjuk, hogy a próféta megeszi a tekercset, Isten igéje pedig édes a szájában, mint a méz. Ez a mi tapasztalatunk is. Most a Bible in a Year program szerint haladunk, több mint 200 napja – és Isten igéje édes, mint a méz!Ha engedjük, hogy behatoljon az életünkbe, hogy megváltoztassa és átformálja az életünket, akkor tudjuk, hogy hirdetni kell az igét és meg kell élni az igét! Ez néha nehéz. Mégis erre vagyunk meghívva: hogy Isten igéjét magunkba fogadjuk és engedjük, hogy átformáljon minket. Ehhez Isten kegyelmére van szükségünk. Szükségünk van a Szentlélekre, hogy segítsen nekünk ma, minden nap és életünk minden percében. Imádkozom értetek, ti is imádkozzatok értem!Imádkozzunk egymásért!

(Mike Schmitz atya napi tanúságtétele alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

209. nap, Isten megvigasztalja népét – Iz 39-40, Ez 1, Péld11,29-31 (2025.08.28., csütörtök)

Atyánk, hálát adunk Igédért, köszönjük, hogy beszélsz hozzánk, köszönjük, hogy eljössz hozzánk és köztünk vagy! Köszönjük, hogy nem csak a jó napokon vagy velünk, amikor sikereink vannak, hanem azokon a napokon is, amikor úgy érezzük, senki sem törődik velünk és észre sem vesznek… Te az a hűséges Isten vagy, aki szeret minket akkor is, amikor senki más, és velünk vagy, amikor egyedül maradtunk. Te szeretsz minket, pusztán azért, mert jó vagy, Atya, Fiú és Szentlélek! Mi pedig hálát adunk neked és szeretünk téged, Istenünk! Halld meg imánk és segíts minket, hogy még jobban szeressünktéged! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Izajás 38. és 39. fejezete egy narratív, történetmesélő rész a prófétai műben. Emlékeztek, az előző fejezet végén Jeruzsálem éppen csodás módon megszabadult az asszír seregtől. Most azt látjuk, hogy valamivel később egy babiloni küldöttség érkezik Hiszkija királyhoz, s ő – elég ostoba módon – minden kincsét, raktárát, készletét megmutatja nekik. Izajás próféta erre azt mondja neki, hogy a babiloniak mindezt a gazdagságot majd elrabolják a fiaitól. Látjuk, hogy Hiszkija, ahogy öregszik, egyre kevésbé az a kiváló embere az Úrnak, aki korábban volt. Így szólt: „’Az Úr szava, amit tudattál velem, kedvező.’ Magában ugyanis ezt gondolta: ’Amíg én élek, addig úgyis béke lesz és biztonság.’” (Iz 39,8). Nem törődik azzal, hogy mi lesz később, csak a saját napjaival.

De ahogy tovább haladunk, egy új szakasz kezdődik Izajásnál.  A 40. fejezettől a Vigasztalások könyvét olvassuk. Emlékeztek, Izajás 66 fejezetből áll, annak első 39 fejezetét hívjuk a „Szomorúság könyvének”, amely azért bőven tartalmaz biztatásokat is. S itt, a 40. fejezettől egészen a legvégééig, a 66. fejezetig tart a „Vigasztalások könyve”. S mivel kezdődik? A vigasztalás meghirdetésével: „Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg!” (Iz 40,1). Ha észrevettétek, a ma olvasott Izajás 40. számos verse megjelenik a liturgiában az ádventi időszakban, Karácsonyra készülve. Egyszerűen kihirdetik ezek a szavak az igazságot: „Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át” (Iz40,3). S lehet, hogy most azt mondod: ’Ez ismerős Márk evangéliuma elejéről, Keresztelő János ugyanezt kezdi hirdetni a pusztában Márk evangéliumának kezdetén!’ – és igazad van! A Keresztelő pontosan tudta, hogy az Úr napja eljött Jézus Krisztusban, az Isten Bárányában, aki elveszi a világ bűneit! János az Ő érkezésére készíti fel az embereket, azzal, hogy bűnbánatra vezeti őket, mint „a pusztában kiáltónak hangja”. Igen, az Úr eljön igazságban, és megnyitja az új korszakot, Isten Királyságának, a Béke Királyságának idejét. S egyben ez az Ő jelenlétének ideje is: táplálni fogja őket, gondoskodik róluk, „karjaira veszi bárányait, az ölében hordozza őket, és nagy gonddal hordozza az anyajuhokat” (Iz40,11).

Annyi minden van ebben a 40. fejezetben, olvasd újra, ha lehet! A fejezet végén van egy rész, amely már régóta a kedvencem. Középiskolás koromban láttam a Tűzszekerek című filmet, amelynek egyik főszereplője egy skót atléta, Eric Liddell, aki 100 méteres síkfutásban indult az olimpián. Be is jutott a döntőbe, amit egy vasárnapi napra tűztek ki. Mivel elkötelezett keresztény volt, nem indult el vasárnap azon a versenyen. Más kérdés, hogy ezért indították 400 méteren is, ahol olimpiai bajnok lett! Azon a vasárnapon, amikor nem indult, egy protestáns gyülekezetbe ment, ahol beszélt is az istentiszteleten. Az Izajás 40-et idézte: „Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el” (Iz 40, 30-31). Később Eric Liddell Kínába ment misszionáriusként, ahol vértanú lett, életét adta Krisztusért. Hálát adunk Istennek a mártírokért, akik erejüket Krisztusból merítették, és most korunk vértanúira is gondolok. Az elmúlt száz évben többen adták életüket Jézusért, mint az előtte való összes évszázadban, ami hihetetlen. Eric Liddell egy volt közülük.

A mai napon elkezdtük Ezékiel könyvét is. Egy kicsit ismerkedjünk meg vele! Pap volt, Áron leszármazottja, és őt is elhurcolták Babilonba. A deportálásnak három hulláma volt, az elsővel vitték el Dánielt, ez Kr. előtt 605-ben történt. Ezékielt a második hullámban vitték el, 597-ben. Papként 30 évesen állt szolgálatba, s amikor elkezd hozzá szólni az Úr, már 13 éve fogságban volt. Gondoljunk csak bele, papnak nevelték, rengeteget tanult és csodálatos reményei voltak a jeruzsálemi Templom szolgálatában! Jósiás korában élt, átélte a reformot, a papság és a liturgia helyreállítását, egy csodálatos korszakot! Ebben akart részt venni, erre készült – s egyszer csak mindez összeomlott. Feleségével együtt a száműzöttek között találja magát 597-ben. S itt, a száműzetésben egyszer csak kap egy látomást egy dicsőséges trónról és a négy élőlényről, akikről részletes leírást kapunk. S a 4 élőlény felett van valaki, aki mintha tűzből lenne.

A gondolat, amit figyelmetekbe ajánlok a következő: Ezékiel a jeruzsálemi Templomból érkezik, ahol Isten jelenléte lakott. Elvitték egy idegen, pogány földre, ahol Izrael Istene ismeretlen volt, s valóban, az Ő jelenléte Jeruzsálemben volt. Mit jelent ki éppen most neki Isten? Hogy Ő is velük ment, az Ő népével a fogságba! És ez annyira fontos! Isten hűséges maradt az övéihez, pedig éppen azért kerültek fogságba, mert elfordultak Istentől! Ez a száműzetés pedig éppen az ő gyógyulásukat, helyreállításukat szolgálta, a visszatérésüket! Ezékiel első verseiben kinyilatkoztatja, hogy ha Isten népe száműzetésbe megy, akkor Isten maga is száműzetésbe megy velük! Ha ez nem érinti meg a szívünket, akkor semmi…

Egy pillanatra térjünk még vissza a látomáshoz: látjuk a négyarcú teremtményeket, akik a trónt tartják – ember, oroszlán, bika és sas arcuk volt. Vannak ennek a leírásnak párhuzamai még Dánielnél és a Jelenések könyvében is. Az Egyház kezdettől fogva, az apostoli atyáktól kezdve úgy értelmezte, hogy ez a négy arc a négy evangélistát szimbolizálja. Ezek szerint az ember Mátéra, az oroszlán Márkra, az bika Lukácsra, a sas pedig Jánosra mutat. Hiszen János Jézus mennyei eredtével kezdi, nagyon távolról indít, ahol a sas szárnyal. Lukácsnál sok utalás van a jeruzsálemi templomra, a papságra és az áldozatokra, ezért övé az ökör. Máté a családfával, Jézus emberi családfájának ismertetésével kezd, Ábrahámtól mutatja be Isten tervének kibontakozását – ezért övé az emberarc. Márk pedig a pusztával indít, ahol a kiáltó szava szól. A pusztában pedig az oroszlán az Úr, aki hallatja a hangját. Itt persze gondolhatunk Júda Oroszlánjára is, Jézusra. Ő az igazi Úr!

Szóval, éppen elkezdtük Ezékiel könyvének olvasását, ami nagyon jó, mert ez a Biblia egyik leghosszabb könyve, 48 fejezet. Aztán hamarosan belekezdünk Jeremiásba is, így már együtt láthatjuk az ószövetség három nagy író prófétájának művét.

Hatalmas ajándék ez, mint ahogy az is, hogy együtt járhatunk ezen az úton! Imádkozzunk egymásért! Alig várom, hogy holnap folytathassuk!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kunszabó Zoltán.)

208. nap, A bálványok hiábavalósága – Iz 37-38, Bár 5-6, Péld 11,25-28 (2025.08.27., szerda)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged, és hálát adunk a Te szavaidért! Köszönjük, hogy feltárod nekünk a szívedet! Hálát adunk ma és minden nap, azzal a bizonyossággal, hogy te meghallgatod az imáinkat, és ismered a szükségleteinket. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Ahogy tegnap is, ma is megállapíthatjuk, hogy milyen jó olyan történeteket olvasni Izajás könyvében, amelyeket már korábbról ismerünk! Lehet, hogy azt hisszük, ez csak egy unalmas ismétlés, de rá is csodálkozhatunk, hogy milyen jó is ez! Ismerjük Asszíria királyát, tudjuk a nevét, és hogy azt mondja: ’legyőztem minden nemzetet, amelyek a saját istenükben bizakodtak, szóval titeket is le foglak győzni’.Hiszkija király az Úr templomába megy és Istenhez fordul azzal a levéllel, amelyet az Asszír uralkodó, Szancheribküldött. Isten meghallgatja az imáját, és hihetetlen győzelemmel ajándékozza meg, amelyet az Úr angyala szerez meg az asszírok tábora felett.

Később aztán, miután Isten megmentette a népét, Hiszkijamegbetegszik. Izajás pedig – annak ellenére, hogy először a király haláláról jövendölt – azt mondja, hogy Isten kegyelméből további tizenöt évet él még. Korábbról pedig már tudhatjuk, hogy mit tett Hiszkija ezzel az idővel, s mi lett ennek a következménye…

Izajás könyvének 38. fejezetében aztán egy hihetetlenül szép és bölcs hálaimát olvashatunk Hiszkija ajkáról a gyógyulása után. Az imaórák liturgiájában is megjelenik ez kantikumként, tehát rendszeresen imádkozhatjuk mi is.

Báruk könyvében, az 5. fejezetben bátorításokat olvashattunk. Isten hirdeti Jeruzsálemnek, hogy „vesd le a gyász s az ínségruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét! Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját” (Bár 5,1-2) – mert meg fogja menteni és hazaviszi őket. Báruk egy író próféta, Jeremiás kortársa a fogság idején. Hirdeti a népnek, hogy a fogság véget ér majd!

A 6. fejezetben pedig egy levelet olvastunk Jeremiástól a fogságban lévőknek. A nép Nebukdnezár uralma alatt Babilonban él már, amikor Jeremiás (Bárukon keresztül) emlékezteti őket, hogy bálványokkal fognak ott találkozni, ám azok nem valódi istenek. A nép kísértést szenved majd, hogy imádja őket és elforduljon az élő Istentől, de Jeremiás figyelmeztet, hogy ne tegyék. Kísértés lesz, hogy a hamis istenek elkápráztatják a népet, hiszen aranyból és ezüstből készülnek, és ott tömegek borulnak le előttük. A kísértés tehát adott lesz az imádásukra. Ha viszont nem érik ilyen kísértések őket, akkor is kísértést jelenthet, hogy babonás gondolataik támadnak a bálványok hatalmával kapcsolatban. Jeremiás óvja őket: ’Ne legyetek babonások!’

A Báruk 6,15-16 írja: „Az emberek által használt edény is értéktelen, ha egyszer eltörik. Ilyenek az isteneik is. Ha felállítják őket a házakban, szemük tele lesz a belépők lábáról levert porral.” Az emberek fogják letörölgetni őket. Nem valódiak, tehát nem kell félni tőlük. Az a mondat, hogy „ne féljenek tőlük” tulajdonképpen a velük kapcsolatos babonákra utal. Sokan gondolhatták olyanok is, akik nem imádták őket, hogy „jobb nem kockáztatni, inkább szórók egy kis tömjént a tálba előttük”.

Nem imádták őket, de nem maradtak mentesek a babonás gondolatoktól. Ez pedig mindannyiunkra igaz lehet. Mindhárom kísértés (elfordulni Istentől; bálványokban hinni; babonásnak lenni, vagyis erőt tulajdonítani hamis isteneknek) jelen lehet az életünkben. Fontos meggondolni, hogy nem irányíthatják az életünket olyan dolgok, amelyeknek nincs valós erejük. Annyi ereje lehet ezeknek az életünkrevonatkozóan, amennyit mi adunk nekik. Ez viszont jelentős lehet, ha hazugságok hatalma alatt élünk.

Báruk könyve emlékezteti a fogságban lévő népet, hogy van egy Istenük, aki ismeri őket. Ő az igaz és élő Isten, és hozzá tartozunk. Ne féljünk hát semmitől!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

207. nap, Az Úr eljön – Iz 34-36, Bár 3-4, Péld 11,21-24 (2025.08.26., kedd)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Urunk szeretünk téged minden nap, köszönjük a te Igédet és bátorításodat, amelyet nekünk adsz. Köszönjük, ahogy Báruk és Izajás prófétán keresztül szólsz, és kész vagy folyamatosan szólni hozzánk. Köszönjük, hogy akkor is velünk vagy, amikor mi néhány napon elmulasztunk veled lenni, és újra fel kell vennünk a fonalat. Köszönjük a hűségedet! Segíts minket a legrosszabb napjainkon is, hogy majd viszonozni tudjuk a te szeretetedet! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. 

Izajás 34. fejezete az Úr nemzetek fölötti haragjáról beszél. Konkrétan Edomról van szó, az izraeliták ellenségéről. Itt, az első 39 fejezetben, a Szomorúság és a bánat könyvében rengeteg bátorító dolgot is olvashatunk. Néhány bátorítás elsőre elítélőnek hangozhat, és az is, de fontos tudni, hogy ez Edom elítélése. Az Izajás 34,8 írja: „Mert az Úr bosszújának lesz a napja ez, a megtorlás esztendeje Sion védelmezőjének.” Itt arról van szó, hogy népek jöttek a választott nép ellen, az Úr pedig ott van, hogy megállítsa az ellenséget. Ez egy hihetetlen ajándék, amire Isten emlékeztet minket.

Amikor Isten haragja kerül szóba, azt olvassuk, hogy ez a harag rendszeresen vadonná, pusztasággá változtat helyeket. Amikor ez a változás történik a Bibliában, az rendszerint rossz dolog, negatív változást jelent. Fontos ezt tudni, mert a vad természetet sokszor romantikus elképzelésekkel illetjük, mint az eredeti szépség helyét. Az ókori ember azonban a természetet a veszéllyel és a civilizálatlansággal azonosította. Úgy tekintettek rá, mint a helyre, ahol meghalhatunk. Ezzel szemben a civilizáció, illetve a városok voltak azok a helyek, ahol mindenki élni szeretett volna. Amikor a vadonban egy város alakult ki, azt értelemszerűen nagyszerű dolognak tartották, hiszen biztonságosabbá vált a hely. Fordított esetben azonban negatív változást éreztek. 

Ezekben a fejezetekben olvashatjuk, hogy az Úr eljön, hogy megmentse Izrael népét. Az Izajás 35,2b-4. szerint „meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét. Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: ’Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.’” Hihetetlen ajándék ez a népnek! Az Úr érkezése egy olyan kép, amit már többször olvashattunk, és még többször fogunk is. A próféták rendszeresen beszélnek az Úr napjáról, vagy az Úr visszatéréséről, érkezéséről. Ilyenkor feltehetjük magunknak a kérdést: Amikor erről olvasok, lelkesedés és remény van bennem? Vagy inkább félek? Képzeljük csak el – és legyünk őszinték magunkhoz – izgalommal várnánk, ha tudnánk, hogy ennek az elmélkedésnek a végén az Úr visszatér? 

A válaszunk több dolgon is múlhat. Az egyik az istenképünk. Sokan úgy nőttünk fel, hogy rendszeresen hallottuk ezt a mondatot: „Várd csak meg, míg apád hazaér!” Lehet, hogy nem volt jó és szerető apánk. Ez esetben ez a mondat sosem jelentett jót. Az is lehet viszont, hogy alig vártuk haza apukánkat, mert tudtuk, hogy valami fantasztikus dolgot fogunk csinálni vele. Isten kapcsán is elmondható, hogy ha a róla alkotott képem nem egy olyan Istené, akivel szívesen töltök időt, akkor a próféták szavait is inkább félelemmel fogom hallgatni. A másik szempont, hogy úgy élek-e, ahogyan az Atya meghívott. Ha még nem tértem meg egészen, nem fogom lelkesen várni Isten érkezését. Ez az két szempont, ami a próféták könyvei olvasása közben az Úr napja kapcsán befolyásolhat minket. 

Imádkozhatunk, hogy Isten gyógyítsa a róla alkotott képünket – de a saját szívünket is, s az önmagunkról alkotott képet. Sokunknak folyamatos megtérésre van szüksége, mások viszont Istent követve is toxikusan szégyellik magukat. Bárhol is tartunk, imádkozzunk egymásért! Ez komoly kihívás sokunknak és nagyon komoly hívás, hogy megváltoztassuk istenképünket és hagyjuk, hogy Ő szeressen minket, illetve, hogy megváltoztassuk önmagunkról alkotott képünket és tegyük teljessé megtérésünket.

Izajás 36. fejezete egy olyan eseményt mond el, amit már kétszer is olvastunk, méghozzá a Krónikák és a Királyok könyvében. Szancheribnek, Asszíria királyának főpohárnoka ura szavait tolmácsolja a népnek Jeruzsálem falainál. Eljakim, Sebna és Joach, Hiszkija király küldöttei pedig azt mondják neki: ’beszélj hozzánk arámiul, ne pedig júdai nyelven, mert nem akarjuk, hogy az emberek hallják, amit mondasz’ (vö. 11. v.). A főpohárnok erre azt feleli, hogy ’ők is szenvedni fognak, tehát nekik is hallaniuk kell’. Jó érzés lehet észrevenni, hogy már ismerjük ezt a történetet. A jó hír, hogy ez azt is jelenti, hogy magát a Bibliát kezdjük jobban ismerni. Így azt is tudhatjuk, hogy mi történik majd a következő fejezetben. 

Egy utolsó gondolat, Bárukról. Báruk kifejezetten pozitív, bátorító üzenetet közvetít. Bárcsak minden próféta ilyen lett volna! Csupa bátorítást olvashatunk. Mást sem mond ezekben a fejezetekben, mint hogy ’Isten érkezik, már úton van’. Egy másik fontos motívuma pedig a bölcsesség megszemélyesítése. Az emberek nem keresték a bölcsességet, így a saját butaságuk miatt pusztultak el. Nem is tudták, hogyan találhatnák meg a bölcsességet. A próféta ezt mondja a Báruk 3,36-38-ban: „Ő a mi Istenünk, senki sem hasonlít hozzá! Ő felkutatta a tudás minden útját, s átadta Jákobnak, a szolgájának, és Izraelnek, akit szeretett. Így jelent meg a földön és társalgott az emberekkel.”  Ez egyértelműen a megtestesülésnek, az emberré váló második isteni személynek az előképe.

Báruk 4. fejezetében a próféta nem köntörfalaz. Nem hagyja figyelmen kívül, hogy Izrael elfelejtette az Urat. „Felingereltétek az Isten haragját, ezért lettetek az ellenség martaléka.” (Bár 4,6), de ezek után hozzáteszi, hogy Ő mégis emlékszik rátok, és eljön megmenteni titeket! „Bizakodjatok, gyermekeim, kiáltsatok Istenhez! Ő kiragad az elnyomásból, ellenségeitek kezéből. Én az Örökkévalótól várom szabadulástokat: a Szent már örömre is hangolt irgalmával, amelyet nemsokára megmutat nektek is Szabadítótok, az Örökkévaló” (Bár 4,21-22). Milyen fantasztikus üzenet! Látja, hogy elfelejtettétek az Urat, de… De ő úgy dönt, hogy eljön, és megment titeket!

Imádkozzunk továbbra is egymásért! Mike atya vagyok, alig várom, hogy holnap is találkozzunk!

(Mike Schmitz atya napi elmékedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

206. nap, Báruk könyve – Iz 32-33, Bár 1-2, Péld 11,17-20 (2025.08.25., hétfő)

Mennyei Atyánk, imádunk és magasztalunk téged! Kérünk, segíts, hogy olyan emberekké váljunk, akikről a Példabeszédek könyvében olvasunk: jóindulatúakká, igazságosakká és olyanokká, akik helyes kapcsolatban vannak veled! Segíts, hogy ma és mindennap megfelelő kapcsolatban éljünk veled! Urunk, Istenünk, segíts, hogy tisztán halljuk szavaid és meg is értsük azokat! Ne csak azt értsük meg, amit népednek, a hajdani Izraelnek mondtál, hanem azt is, amit nekünk, ma élő népednek kívánsz mondani a Szentíráson keresztül! Nevedet viseljük, ahogyan ők viselték, ezért, amint hűséges voltál hozzájuk, légy hozzánk is az! Dicsőítünk téged és szeretünk téged! Ezzel az imával Fiad, Jézus Krisztus hatalmas nevében fordulunk hozzád. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Izajás könyvében egy igazságos királyról olvasunk jövendölést. Ez vonatkozhat Hiszkija királyra, aki sok tekintetben igaznak bizonyult. Imádkozott az Úr előtt a reménytelen helyzetben, mikor az asszírok, Szanherib vezetésével felvonultak Jeruzsálem ellen. Hiszkija átvette a levelet Szanheribtől és az Úr templomába vitte, arcra borult az Úr előtt, áldotta az Urat, a beavatkozásáért könyörgött – és az Úr meghallgatta az imáját. Tehát, lehet, hogy Hiszkija ez az igazságos király. De az is lehet, hogy az ő dédunokájáról, Jozija királyról szól a jövendölés. Ő is határozottan igazságos király volt, amiről a Királyok második könyve tesz említést: „Azt tette, ami kedves az Úr szemében, egészen ősének, Dávidnak útján járt, nem tért le róla se jobbra, se balra” (2Kir 22,2). Mindkét változat lehetséges. Izajás a 32. fejezetben nemcsak a király igazságosságáról és becsületességéről szól, ami önmagában is áldás, hanem visszahívja az Úrhoz a népet és a Szentlélek eljövetelére készíti fel őket! Az elbizakodott asszonyokhoz is beszél – bocsánat, Hölgyeim, sokszor Júda gonosz férfiairól van szó, akiknek vissza kell térniük az Úrhoz, de ma az elbizakodott asszonyokhoz szól a próféta. 

Persze nem feltétlenül csak a nők itt az érintettek, bármelyik elpuhult, önmagát kényeztető, énközpontú emberre vonatkozhat az intés, akit nem érint meg a körülöttük lévők baja. Ők azok, akik önelégültek és langyosak. Ismerhetjük ez utóbbi kifejezést a Jelenések könyvéből is, a szavakból, amiket az Úr a laodiceai egyháznak mond: „Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” (Jel 3,15-16). Ugyanerről a hozzáállásról van itt is szó: Júda önelégültségében nem törődik a körülötte jelentkező gondokkal. Ebből az állapotból akarja Izajás kihívni a népet és visszaterelni az Úrhoz. A 34. fejezetben majd az Úr igazságos ítéletéről fogunk olvasni, ami minden nemzetet elér, más prófétáknál pedig az ítélet teljességéről olvastunk, ami elől senki sem menekülhet. 

Izajásnál még hangsúlyosabbá válik, hogy minden nemzet figyeljen oda, mert az Úr haragja mindannyiukhoz elér. Amit magunkkal vihetünk ebből a részből, az nemcsak Isten bűnbánatra hívó szava Izrael népe felé, illetve most felénk, keresztények felé, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy minden és mindenki Istenhez tartozik: azok is, akik nem hisznek benne. Azok is Istenhez tartoznak, akik semmilyen vallást nem követnek. Fel kell fognunk, hogy amit nem adunk át Isten kezébe, az meg fog semmisülni, ami nem Istenhez tartozó, a feledés homályába vész. Tehát ha én személyesen nem akarok az Úrhoz tartozni és ellenállok, akkor tűz által kell elpusztulnom. Ezek kemény szavak! Félelmetes, de igaz szavak.

Térjünk át Báruk próféta könyvére. A könyv egyike a deuterokanonikus könyveknek, amit elkezdtem már Tóbiás könyvénél magyarázni. Emlékeztek, Jézus korában voltak a szadduceusok és a farizeusok. Rajtuk kívül léteztek még esszénusok és más csoportok is a kor zsidóságában. Amikor a bibliai könyvek kánonjáról beszélünk, tudnunk kell, hogy a szadduceusok csak Mózes 5 könyvét ismerték el, mint a kánon részét. Ezzel szemben a farizeusok és más csoportokhoz tartozók is egy szélesebb kánont ismertek el, és az esszénusoknak maguknak is sok írásuk volt. Tehát az világosan látszik, hogy Jézus korában nem volt egy egyértelműen megállapított kánon. 

Ki volt jogosult megállapítani a kánont? Hát, nem a Jézus utáni zsidók, akik nem hittek Őbenne, mint Messiásban. Hiszen nem ők voltak a beteljesedés emberei. A beteljesedés emberei a messiási nép, akik a Messiást várták és felismerték, hogy Jézusban eljött. Jézus betöltött minden várakozást, ígéretet és próféciát, mindent, ami a judaizmusban betöltésre várt. Ő nem valami újat kezdett el, hanem azáltal tett újat, hogy beteljesítette az ősi próféciákat. Ezért a feltámadása után élő zsidókeresztények, a jeruzsálemi ősegyház tagjai voltak a judaizmus beteljesülését élő emberek. Akik nem fogadták el Krisztust, azoknak nem volt meg a felhatalmazásuk a kánon megállapítására. A Krisztus alapította Egyház feladata lett a kánon meghatározása. Báruk könyve a Krisztus által alapított Egyház kánonjának a része. Remélem, így már érthető.

Báruk Jeremiás kortársa volt. Lehet, hogy Jeremiás írnoka volt, de lehetett Jeremiás prófétatársa is. A Babilonba való elhurcoltatás utáni időben írt, a fogságban lévő emberek számára, a Babilonban élő embereknek szolgált.  Számos tevékenysége közül az egyik, hogy levelet ír Jeruzsálembe, amiben elmondja, hogy gyűjtést szerveztek Babilonban, és kérik az otthon maradottakat, hogy a gyűjtésből befolyt összeg árán ajánljanak fel égőáldozatot, engesztelő áldozatot, tömjént és ételáldozatot az Úr oltárán a Babilonba elhurcoltak nevében, és imádkozzanak értük – hiszen csak a Jeruzsálemben tarthattak istentiszteletet, máshol nem (vö. Bár 1,10). 

Furcsa módon arra is kéri őket, hogy Nebukadnezár, Babilon királya és fia, Baltazár nevében is ajánlják fel az elküldött pénzen vett áldozati ajándékot (vö. 11. vers). Ez nagy dolog! Ugyanezt teszi majd szent Pál is a Rómaiaknak írt levél 13. fejezetében, mikor a hatalom embereiért imádkozik – az igazságtalanokért is. Nebukadnezár az az uralkodó, aki Babilonba hurcolta a zsidók nagy részét… Már itt, az Ószövetségben is imádkoznak a vezető emberekért, minden értékítélet nélkül! 

Majd a bűneik megvallásával folytatódik Báruk könyvének első és második fejezete: Beismerik, hogy nem engedelmeskedtek az Úrnak. Bár ismerték törvényét, nem voltak semminek híjával, csak éppen a szívük engedelmessége, fülük odahajtása és szemük valódi látása hiányzott. Hiányzott belőlük a vágy, hogy valóban azok akarjanak lenni, amire az Úr hívja őket. Ezt a vétküket hosszan megvallják. Az igazság az Úrnál van, de ők nem ezt választották. Emiatt könyörögnek most szabadításért. Azt kérik, hogy az Úr vigye vissza őket az Ígéret földjére. Báruk magának Istennek az ígéretét is leírja itt: „Akkor majd visszaviszem őket arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adom” (Bár 2,34). Mivel Isten kötötte velük ezt a szövetséget, ezért vissza fogja őket vinni. 

Így kezdődik Báruk könyve, amit még két napig fogunk olvasni. Nagyszerű, hogy halljuk Izajás szavait a Babiloni fogság előtti időből, és most Báruk szavait a fogság idejéből, amikor a népet megalázták. Egy nagy, erős nemzetből egy kis maradék lett, akik mégis azt mondják: ’Urunk, ne felejtkezz el rólunk’. Megvallják hitüket és bíznak benne, hogy Isten nem felejtkezik meg róluk és hazaviszi őket. A második fejezet ezekkel a szavakkal zárul: „Végül örök szövetséget kötök velük, az Istenük leszek, ők meg a népem lesznek, s nem űzöm el többé népemet, Izraelt abból az országból, amelyet nekik adtam” (Bár 2,35).

Ez Isten ígérete, amiért mi is hálásak vagyunk. Én értetek is hálás vagyok! Folytassuk az imát, én imádkozom értetek, kérem, ti is imádkozzatok értem!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)