205. nap, Ígéret Sionnak – Iz 30–31, Szof 3; Péld 11,13-16(2025.08.08., péntek)

Mennyei Atyánk, dicsérünk és hálát adunk Neked! Köszönjük ezt a lehetőséget, hogy együtt lehetünk Veled. Köszönjük a Te igédet, hogy továbbra is szólsz hozzánk. És köszönjük a Szentlelket, aki segít nekünk kibontani és megérteni a Te igédet, a tanításodat, az igazságodat azáltal, ahogyan feltárod a szívedet. Köszönjük azt a szót, amellyel ma Izajás és Szofóniás próféta által megszólítasz minket. És köszönjük Salamon bölcsességét is, aki összegyűjtötte a bölcsességeket, hogy megérthessük, és úgy élhessük az életünket, ahogyan neki nem sikerült.
Hogy a Te bölcsességed, a Te igazságod és a Te igéd vezessen minket. Köszönjük, Atyánk! Segíts, hogy ne csak halljuk a Te igédet, hanem figyeljünk is rá. Segíts, hogy ne csak tudjunk róla, hanem éljük is azt a Te kegyelmed által. Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Tehát ma Izajás könyvének 30. és 31. fejezete van soron. Remek! Az egyik oka, amiért szerintem annyira jó, hogy halljuk, amint Izajás prédikál, mert egy olyan helyzetben teszi ezt, amelyet mi is nagyon jól ismerünk. A 30. és 31. fejezetben a lázadó népről beszél, akik végrehajtanak egy tervet, de, úgymond: ’nem az enyémet; szövetséget kötnek, de nem az én Lelkem szerint, hogy vétket vétekre halmozzanak. Mit tesznek? Elindulnak Egyiptomba, anélkül, hogy tanácsot kérnének tőlem, hogy a fáraó védelmében találjanak menedéket, és Egyiptom árnyékában keressenek oltalmat’ (vö. Iz 30,1-29).

A helyzet tehát az, hogy az asszírok közeledtek Júda királyságához, a déli királysághoz (valószínűleg Hiszkija uralkodásának idején, Kr.e. 703-ban járunk). A júdaiak követséget küldtek Egyiptomba, és azt mondták nekik: ’Kössünk szövetséget! Mert az asszírok közelednek, és ti velünk együtt harcoltok majd az asszírok ellen.’Erre Izajás a királlyal és néppel is ellenkezve a következőt mondta: ’Nem kell ezt megtennetek, mert az Úr, a ti Istenetek harcol értetek! Nincs szükségetek Egyiptomra! Az Úr hajdan maga harcolt értetek, hogy kiszabadítson benneteket a rabszolgaságból. Ma is megteszi ezt, ha bíztok benne!’ Erről beszél itt is: „fáraó ereje szégyent hoz rátok, és az Egyiptom árnyékába vetett reményetek gyalázatot” (Iz30,3).

Beszéljünk egy kicsit a szégyenről. De miért? „Mindnyájan szégyenbe jutnak olyan néppel, amely nem használhat nekik, és nem lehet segítségükre, sem hasznukra, csak szégyenükre és gyalázatukra” (Iz 30,5). Miért? A fáraó és tisztviselői Zóanban és Hánészben laknak. Ezek egyiptomi városok, Júda követei ide érkeznek. Júda semmit sem tud felajánlani az egyiptomiaknak, amit elfogadnának egy szövetség érdekében, így hiába próbálkoznak. Egyiptom haszontalan számukra. Üres kézzel mennek haza, csak szégyent és gyalázatot arattak. Szörnyű, hogy milyen kétségbeesett Júda királysága, de Isten még ekkor is azt mondja, ’nem ez a lényeg. Nem az a lényeg, hogy most szégyenkezel, mert nem segítenek. Én azt mondom nektek, hogy Egyiptom egyébként sem tudna segíteni.’ A 30. fejezet 7. verse szerint „Egyiptom segítsége hiábavaló, mit sem ér, ezért nevezem így: Ráháb, a tehetetlen.” (Izajás 30,7).

Tulajdonképpen megpróbálhatsz Ráhábhoz, Egyiptomhoz fordulni, de ők nem tudnak semmi jót adni neked. Egyiptom nem hallgat az Úrra. Rájuk is vonatkozik ugyanúgy, mint az engedetlen Júdára: „Lázongó nép ez, hazug fiak” – és ez nekünk is fontos – „akik nem akarnak az Úr szavára hallgatni. A látnokoknak azt mondják: ’Ne lássatok!’ A prófétáknak meg: ’Ne jövendöljetek nekünk igazat! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, prófétáljatok csalárdságokat.Térjetek le az útról, hagyjátok el az ösvényt’” (Iz 30,9–11). Ez nagyon fontos, mert ez a szellemiség ránk is hat. Azok a hangok, amiket beengedünk a fülünkbe és az elménkbe, amelyek formálják a szívünket, sokszor nem az Úrtól származnak. Ez az egyik oka annak, hogy 205. napja hallgatjuk és olvassuk az Írást: mert végre az Úr hangját akarjuk hallani! Azt mondjuk: „Istenem, engedélyt adok neked, lépj be hozzám Igéddel!” Isten, tudom mit gondolok én, tudom, mit gondolnak azok, akiket kedvelek, de én az igazságot akarom tudni, amit Te, Uram, ki akarsz mondani.

Ez nagyon fontos, mert a kísértésünk az, hogy azt mondjuk a látnokoknak: „Ne lássatok!”, és a prófétáknak: „Ne prófétáljatok!” A kísértés az, hogy átugorjuk Izajást, Szofóniást, Náhumot, Jóelt és az összes többi prófétát, akiket a jövőben hallani fogunk. De nem, Uram, szólj hozzám!

És most figyelünk tovább! A 30. fejezet 19. versétől egy ígéretet, vigasztaló próféciát olvasunk Sionnak, Jeruzsálemnek, Isten városának.

Azt olvassuk, hogy bár az asszírok eljönnek ellened, de még ha a nyomorúság kenyerét és a szorongatás vizét is adja nektek, az Úr, „a te tanítód nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat” (Iz 30,20). Ha pedig akár jobbra, akár balra letérnélösvényéről, „füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: ’Ez a helyes út, ezen járjatok!’ Akkor úgy nézel majd ezüsttel bevont bálványaidra és aranyozott bálványképeidre, mint valami tisztátalan dologra” (Iz 30,21-22).

Ez nagyon fontos, mert pontosan ez történik. Az Úr szava ítéletet hordoz, maga Isten hoz ítéletet Asszíria fölött. Emlékezzetek Szanherib királyra, aki felvonult Jeruzsálem ellen, és azt mondta: ’Teljesen elpusztítunk benneteket. Eddig mindenkit elpusztítottam. Miért gondoljátok, hogy a ti Istenetek meg fog menteni titeket?’ Deegyetlen éjszaka alatt az Úr legyőzte az asszírokat. És itt Isten előre megígéri, hogy ez történik majd: „az Úr vesszeje lesújt az asszírokra”. Majd emlékeztet minket, illetve első sorban a kortársakat a 31. fejezetben: „Jaj azoknak, akik lemennek Egyiptomba, hogy ott keressenek segítséget” (Iz 31,1). A 31. fejezet 6. verse pedig így szól: „Térjetek hát vissza ahhoz, Izrael fiai, akitől oly gonosz módon elpártoltatok. Igen, azon a napon mindenki eldobja majd ezüst- és aranybálványait, amelyeket vétkes keze csinált. Asszíria meg elesik: de nem férfi kardjától” (Iz 31,6-8).

Nagyon fontos mindannyiunk számára, hogy felismerjük, a történelmi helyzetet, amikor Izajás a népnek és a királynak prédikált. Azt mondja: ’Nem Egyiptommal kell szövetségre lépni, hanem várni kell, mert Isten az Ő erejével fog megmenteni benneteket. Csak várni kell.’ Na, ezt utáljuk, igaz? Utáljuk, hogy várni kell.

Erről szól Szofóniás igéje is. Emlékeztek, tegnap említettem, hogy Szofóniás 1. fejezetében ötszörös ítéletet mond ki Júda népe felett.Szofóniás 3. fejezetében is öt ítélet hangzik el Júda népérevonatkozóan. Mindez az első hét versben áll. Lényegében arról szólnak, hogy a lázadás bűnébe estek: „Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a hatalmaskodónak!” (Szof 3,1). Nem csak lázadók, dehatalmaskodók is. A város tehát nemcsak lázadó és beszennyezett, de még terjeszti is ezt. Elnyomnak másokat is, lázadásukat, bűnös életmódjukat másokra is kiterjesztik.

Amit ebből levonhatunk, hogy néha a bűnünk nem ér véget nálunk, ahogy a lázadásunk sem. Hányszor történt meg veled, hogy olyan kritikát fogalmaztál meg, amit magadtól sosem mondtál volna, de hallottad, hogy valaki más mondja, ezért te is megtetted? Vagy olyasmit csinálsz, amit soha nem tettél volna, de láttad, hogy más megteszi, ezért te is elkövetted? És aztán látod, hogy más is ugyanezt teszi, mert láttak téged így cselekedni… Vagy ugyanazt mondják, mint te, mert hallották, hogy te kimondtad. Ez a lázadás, ugye? Ez a kritikus szellem, a lázadó szellem, amit talán mástól vettünk át, és továbbadunk másoknak. Ez az első elítélés lényege itt Szofóniásnál: ’Nemcsak lázadó vagy, de másokat is elnyomtál, másokat beszennyeztél.’ A következő pedig: „Nem hallgatott a szóra, nem fogadta el a figyelmeztetést” (Szof 3,2). Tehát figyelmen kívül hagyják Isten hangját. És ez velünk is megtörténhet. Júda királysága, az izraeliták figyelmen kívül hagyták Isten hangját, nem fogadtak el korrekciót.

Hallgatni a kiigazító szóra nagy erény, amit így neveznek: tanulékonyság (docilitás). A tanulékonyság egyszerűen azt jelenti, hogy nyitott vagyok rá, hogy tanítsanak. Tehát a kérdés: nyitott vagyok-e a tanulásra? Vagy épp ellenkezőleg, ahogy Izajásnálfelveti: azt mondom a látnoknak, hogy „Ne láss!”, a prófétának pedig, hogy „Ne prófétálj”? Vagy nyitott vagyok a hangra? Nyitott vagyok a korrekció elfogadására? A harmadik elítélés: „Nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közeledett!” (Szof 3,2). Vagyis elfordultak Istentől. Tehát az első három: 1. Lázadás, és másokra is kiterjeszted a lázadásodat. 2. Figyelmen kívül hagyod az Úr hangját, nem fogadsz el semmiféle korrekciót. 3. Elfordulsz az Úrtól, még csak nem is közeledsz hozzá. A 4. pedig nagyon érdekes, a 3. versbenolvassuk: „A főemberek olyanok ott, mint az ordító oroszlánok. Bírái, mint az esti farkas: reggel nincs min rágódniuk.” Ez lényegében azt jelenti, hogy a vezetők így viselkednek: egész éjszaka esznek, lakomáznak. Nem hagynak semmit a következő napra. Önzők és önkényeztetők, annyira, hogy nem gondolnak a jövőre. Úgy élnek, hogy csak magukkal törődnek, de nincs elképzelésük arról, hogy mi fogja ellátni azokat, akik utánuk jönnek,vagy a körülöttük élőket. Ez azt jelenti, hogy túlzottan önkényeztető vagyok, nincs hosszú távú elképzelésem vagy vízióm. Az 5. elítéléspedig így szól: „Prófétái fennhéjázók és gonosztevők, papjai megszentségtelenítik, ami szent, és megszegik a törvényt.” (Szof3,4).

Ez mindannyiunk számára nagyon fontos. Az a felismerés, hogy igen, itt a próféták és papok rosszat cselekszenek. Hitvány, hitetlen emberek, akik erőszakot tesznek Isten szaván. A Törvény az, amelyen erőszakot tesznek, és amit elferdítenek. Ez kritikus, mert lehet, hogy mi is ezt tesszük. Vagy figyelmen kívül hagyjuk Isten hangját, vagy elferdítjük Isten szavát, hogy azt jelentse, amit mi akarunk. Tehát ez az öt elítélés:

1. Lázadás, amelyet másokra is kiterjesztesz.

2. Isten hangjának figyelmen kívül hagyása.

3. Az Istenbe vetett bizalom hiánya, távolodás Istentől.

4. Nincs jövőképed, nem törődsz másokkal önmagadon kívül, önző vagy.

5. Erőszakot teszel Isten szaván.

Végül az 5. vers így szól: „Csak az Úr igaz ott, aki nem művel semmi gonoszat: minden reggel kihirdeti törvényét, egyetlen hajnalban sem mulasztja el, és a gonoszságot [egyes fordításokban: a szégyent] nem ismeri” (Szof 3,5). Emlékezzünk, Izajás is beszélt a szégyenről, hogy szégyent hoz rád az Egyiptommal való szövetség. Álljunk meg itt egy kicsit: a szégyen borzasztó, borzasztó élmény. Tudom, hogy valószínűleg mindannyian megtapasztaltuk már. Az az érzés, amikor könyörtelenül és igazságtalanul bántjuk magunkat. De a szégyennek van egy jó oldala is. Kettős természete van a szégyennek. Még II. János Pál pápa is beszélt erről az Édenkert kapcsán. Volt, amikor a férfi és a nő mezítelen volt, mégsem éreztek szégyent. Aztán bűnbe estek, rájöttek, hogy mezítelenek, és megtapasztalták a szégyent. És valami történt: eltakarták magukat. János Pál pápa erre utalva azt mondja, hogy a szégyenük kettős természetű. Az egyik az ösztönös reakcióban jelentkezik: „Nem akarok látszani.” Másrészt viszont eltakarták magukat, ami azt jelenti, hogy felismerték: van bennük valami jó, amit védeni kell. Még ha szégyent is éreztek, mégis volt bennük valami jó, amit takarni kell.

Tudjátok, manapság gyakran lehetünk a „szégyentelenségkultúrájának” részesei. Ez az, amikor nincs semmi, ami miatt zavarban lennénk, vagy szégyenkeznénk. Pedig valójában, igen, bizonyos értelemben szégyellnem kellene a bűnömet. Nem toxikus módon, nem úgy, hogy annyira bántom magam, hogy már fel sem tudok állni. De bizonyos fokig szégyellnem kellene, ami szégyenletes az életemben. Mert az igazságtalan ember nem ismer szégyent. Az igazságtalan szégyentelen. De mi azt mondjuk: ’Uram, kérlek javíts meg! Nyisd meg az elmém és a szemem, hogy lássak! Igen, itt hibáztam. Te tudod, hogy itt még nincs vége.’

És ez a lényeg: félünk elfogadni a szégyent. Félünk felismerni azt a szégyent, ami egyébként jelen van. Mert a világnak nincs gyógymódja a szégyenre. De mit mond Isten ugyanabban a fejezetben, a 11. versben? „Amikor eljövök” – és ez olyan jó hír mindannyiunk számára, akik megtapasztaltuk a szégyent, akár toxikus, akár egészséges formában – „azon a napon nem kell majd szégyenkezned a tetteid miatt, amelyeket ellenem elkövettél” (Szof3,11). A 19. versben így folytatja: „Lám, büntetéssel sújtom minden elnyomódat. Abban az időben megmentem a sántát, összegyűjtöm a számkivetetteket” (Szof 3,19). És íme: „Dicsőséget és hírnevet szerzek nekik az egész földön, amikor majd jóra fordítom sorukat” (Szof 3,19).

A 14. vers pedig így hangzik: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya!” (Szof3,14). Miért? „Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól!” (Szof 3,15). Ez egy hihetetlen prófécia Jézus Krisztus eljöveteléről! Jézus Krisztus, aki a Király, el fog jönni a közétek. Ő Emmanuel, Isten velünk, Isten bennünk lakozik. Nem kell többé félned a gonosztól. „Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” (Szof 3,16-17). És ez Jézus a keresztje által győzi le a halált! A bűnt a keresztje által győzi le! A Sátánt a keresztje által győzi le! Ő a harcos. Jézus Krisztus a győzelmet adó harcos.

És végül: „Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne. (Szof 3,17).Mindannyian Jézus útját járjuk be, Isten maga a képmás. Ezért kell először elfogadnunk a szégyent. A lehető legegészségesebb módon kell elfogadnunk a szégyent. Mert aztán azt mondja „akkor örvendezni fog neked, a szégyenedet dicséretté és dicsőséggé változtatja. A szégyenedet valami mássá alakítja.” De ha azt mondom: ’Nem, nincs semmilyen szégyenem, akkor neki nincs mit dicsőséggé alakítania’. „Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne” (Szof 3,17).

Most, ebben a pillanatban is ezt akarja tenni. Most is a megváltás napja van, igaz? Ha Isten az Ő fiává vagy leányává tett téged, ez már most is az a nap: Ő már most is örvendezik fölötted, és már most is énekel fölötted! Azt akarja, hogy a mindannyiunk által érzett szégyen valami csodálatossá váljon. A szégyenedet dicsőséggé és az ő dicséretévé változtatja mindörökké. Nem kell tehát elbújnod. Nem kell elfutnod. Nem kell tagadnod. Csak meg kell engednünk neki, hogy hozzáférjen a szégyenünkhöz, hogy átválthassa azt valami csodálatossá. A szégyen nem a végünk. A szégyen egy eszköz, amit Isten arra használ, hogy dicsőséggé alakítsa. Ő szeret téged. Magasztal téged. Isten maga énekel neked. Emeld hát fel a fejed, és ne szégyenkezz! Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem! A nevem Mike atya. Alig várom, hogy holnap találkozzunk. Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Jordán Bertalan, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

204. nap, Szofóniás figyelmeztetései – Iz 28-29, Szof 1-2, Péld 11,9-12 (2025.08.07., csütörtök)

 Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk szent igédért! Köszönjük, hogy továbbra is beszélsz hozzánk és újra magadhoz szólítasz! Tudjuk, hogy mindenben jelen vagy. Azt is tudjuk, hogy jól, igazul, méltányosan és tisztességesen ítéled meg a világot, benne a mi életünket és cselekedeteinket is, mert Te magad is jó, igaz, méltányos és tisztességes vagy. Ismered szívünk titkait és gyengeségeit. Tisztában vagy azokkal a velünk élő sebekkel is, amikről senki más nem tud, ezért képes vagy igazságos bíránk lenni és minket szívből szeretni. A legjobbat akarod nekünk. Istenem, arra kérlek, használd fel ezt a napot és mindazt, ami történik ennek során a mi életünkben! Legyen az jó vagy rossz, örömteli vagy fájó, használj minden eseményt arra, hogy visszatérítsen hozzád! Emlékeztessenek minket örömeink a te jóságodra! Emlékeztessenek minket fájdalmaink arra, hogy szükségünk van rád! Emlékeztessen minden perc, hogy mennyire szeretsz minket és milyen mélyen kötődünk hozzád! Jézus nevében kérünk téged! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Ámen.

Az Izajás könyvéből vett rész az efraimi részegekkel kezdődik. Ugye, emlékeztek még, délen volt Júda és északon Izrael. Izajás délen élt és alapvetően Júdával foglalkozott. Itt viszont azzal kezdi a Júdával való törődést, hogy északra beszél. Ehhez persze tudni kell azt is, hogy Izraelt olykor Efraimnak hívták.

Szózata különös, hiszen a Biblia számtalan helyen dicséri a bort, mint a boldogság és öröm forrását. Hogyan válik mégis problémává az, ha valaki ebből sokat fogyaszt?

Nos, a részegség egy másik történet, ami nem tévesztendő össze a lélekmelengető borozgatással.

Miről van itt szó? Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett minket. Értelmet és szabad akaratot adott nekünk, hogy szabadon dönthessünk. Jóságra szánt minket. Amikor bűnbe estünk, ahogy a Teremtés könyvének 3. fejezetében írva van, annak három következménye lett. Értelmünk elhomályosult. Látunk, de nem tisztán. Szabad akaratunk is megvan, de gyenge, befolyásolható. Elhatározzuk például, hogy másnap kora reggel felkelünk, de aztán mégsem. És vonzódunk a bűnhöz is. Mindezek következménye pedig végső soron a halál.

A részegség pont ezeket a dolgokat erősíti fel. Először elhomályosodik az értelmünk, majd meggyengül az akaratunk is. Később nem tudunk jó döntéseket hozni és hajlamosak leszünk olyan dolgokat megtenni, amiket józanul nem tennénk. Így végső soron elszakadunk az Úrtól, ezért a részegség – mértékétől függően – igen súlyos bűnné válik.

A 16. verstől jövendölést láthatunk egy értékes szegletkőről, egy erős alapkőről Sionon. Ezt később az 1 Péter 2,6-ban látjuk viszont, ahol az apostol feltárja, hogy ez a szegletkő maga Jézus Krisztus. Találkozhatunk még két névvel is, amik kétszáz nap után már ismerősen csenghetnek: az egyik a Perazim, a másik a Gibeon hegye. Mindkettőt vettük már. Perazim hegyén Dávid győzött, amint azt a 2 Sámuel 5. leírja.Gibeonén pedig Józsue diadalmaskodott, amiről a róla elnevezett könyv 10. fejezetében olvashatunk. A mondanivaló tehát ugyanaz: az Úr győzelmet szerez. Ugye, kétszáz nap után már te is egész képzett bibliatudóssá lettél!

Van viszont egy olyan név is, amit még nem láthattunk, mert csak itt fordul elő: Áriel. Nem, nem a kis hableányról van szó, hanem Jeruzsálemről. A név jelentése Isten Oroszlánja, és valójában egy gúnynév. Így nevezi a várost, amely elfordult az Úrtól, ezért bukni fog, megostromolják és elesik, a föld porából fog szólni. A két hegy és az Áriel közti részben pedig találunk egy földművelési kisokost: kaprot vetünk, köményt cséplünk, és hasonlók. Akkor most miről van itt szó?! Ez a rész arról szól: ne gondoljuk, hogy Isten mindig ugyanúgy fog viselkedni, ahogyan mostanában megszoktuk… Ahogy a földművelő is egy ideig szánt, egy ideig vet, aztán meg arat és betakarít, hogy az előre eltervezett termést megkapja, úgy az üdvtörténetnek is megvannak a szakaszai. Van, amikor Isten inkább türelmes, míg máskor inkább haragvó, egy ideig támogat, aztán ehelyett számonkér. Isten mindent a maga megfelelő idejében tesz meg. Csodálatosak és erőteljesek ezek a képek, amint megtanuljuk őket értelmezni, de addig eléggé homályosak maradnak.

De térjünk vissza Szofoniáshoz. Ő egyike az úgynevezett kis prófétáknak, akikre jellemző, hogy a könyveik igen rövidek. Ezt látjuk Náhumnál, Habakuknál és Joelnél is. Mikor is működött ő? Krisztus előtt 630 körül, röviddel azelőtt, hogy az ifjú Jozija király erőteljes vallási reformokat vezetett volna be. Helyreállította az istentisztelet helyes módját Júdában. Tehát amikor Szofoniás beszélt, ezek az intézkedések még nem történtek meg. Ez nagyon fontos.

Szofoniás öt dologgal vádolja meg a népet. Az első a bálványimádás. A második az elfordulás az Úrtól. A harmadik a rossz vezetők követése. A negyedik a babonaság. Az ötödik az ítélet tagadása.

A 4-5. versben kifejezetten egyértelmű: az Úr nemcsak a Baált imádókat fogja maradéktalanul eltörölni, hanem azokat is, akik bár leborulnak az Úr előtt, de ugyanakkor Milkomnak is szolgálnak. Ez is bálványimádás, nincs mentő körülmény. A 6. versben pedig azokat említi, akik visszafordultak az Úr követéséből. Akik megszűntek őt keresni vagy kérdezni. Itt megint ugyanaz a panasz. ’Nem imádkoztál hozzám! Nem kérted tanácsomat! Nem fordultál hozzám bölcsességért! Nem kerested imádban a velem való bensőséges találkozást!’

Amikor a rossz vezetőkről szól, azt ígéri, büntetés sújtja majd azokat a tisztviselőket és királyfiakat, akik idegen ruhát viselnek. Ez rendkívül érdekes. Nem mindegy, mit hordanak?

Hát persze, hogy nem! Aki idegen nép ruháját viseli, az olyan akar lenni, mint az idegen nép fiai. Emlékszel? Isten népének egyik legnagyszerűbb hivatása, hogy másnak kell lenni, mint a többiek. Egészen egyedinek! Gondolj vissza a Leviták könyvének törvényeire! Ezek mind arról szólnak, hogy másképp eszünk, másképp öltözködünk és még a hajviseletünk is más, mint a többieké. Ezzel mind azt akarjuk megmutatni, hogy Istennek vagyunk szentelve. Itt viszont a vezetők szakítanak ezzel és idegen ruhát öltenek magukra, amivel azt fejezik ki, hogy elfordulnak az Úrtól. Nem akarnak többé hozzá tartozni. Úgy akarnak kinézni, mint bárki más.

A negyedik vád is elég különleges, hiszen arról szól, hogy az Úr mindenkit megbüntet, aki átlépi a küszöböt. Miért is? Bizonyos elmélet szerint ez Dágon történetére utal vissza Sámuel első könyvének 5. fejezetében. Dágon egy bálvány volt, akinek szobrát összezárták a Szövetség ládájával, ami után a bálvány újra meg újra arcra esett. Egyes források szerint ekkor ráesett a küszöbre, és innentől kezdve nem illett arra rálépni, mert ráesett a bálványisten. Ha ez esetleg nincs is így, akkor is tudjuk, hogy akkortájt a Közel-Keleten úgy vélték, az épületekbe vezető küszöbök szentek. Rájuk lépni szerencsétlenséget hoz, ezért jobb, ha inkább átlépnek rajta. Ez olyasmi, mint a fekete macska az úton vagy a péntek tizenharmadika. Alapvetően egy babonaságba veted a hitedet, ahelyett, hogy az Úrban bíznál.

A 12. versre pedig elérkezünk az ítélet kétségbe vonásához. Azt mondják az emberek: „az Úr nem tehet sem jót, sem rosszat” (Szof 1,12).

Ezek komoly vádak, egészen az Úrral való viszony legmélyét érintik. Hogyan tartozhatok az Úrhoz, ha szívemet bálványoknak adom? Hogyan lehetek az övé, ha nem szólítom meg, nem keresem a szavát, nem töltök időt imádsággal? Mi közöm lehet az Úrhoz, ha olyan vezetők a mintáim, akik pont úgy viselkednek, mint azok, akik nem követik az Urat? Akik be akarnak illeszkedni, akik úgy akarnak kinézni, mint a többiek? Milyen kapcsolatom lehet az Úrral, ha pogány népek babonás szokásait követem? Milyen lehet a viszonyom hozzá, ha nem gondolom, hogy ő valóságos, és jelen van az életemben?

A második fejezet azzal folytatja, milyen ítéletet hoz az Úr Izrael ellenségei felett. Öt különböző népet említ meg: a filiszteusokat, a moabitákat, az ammonitákat, az etiópokat és az asszírokat. Itt jön el egy nagyon erőteljes pillanat. Elmondja, hogy az Úr napja közeledik. Arra kér a 2. fejezet 3. versében, hogy legyünk alázatosak, igazságosak és keressük az Urat. A harag napja így is eljön és ki kell bírnunk. De ha keressük az Urat és követjük parancsait, elrejtőzhetünk és megmenekülhetünk.

Ezt láthatjuk minden prófétánál. Nemcsak az ítélet, a pusztítás megjövendölését, hanem a helyreállítás ígéretét is. A 2.fejezetben megemlíti a szent maradékot, amely birtokolni fogja, amit az Úr a gonoszoktól elvesz. A maradék győzedelmes lesz. Ők lesznek azok, akik megtapasztalják Isten ígéretét és jóságát.

Ez fontos számunkra is, mert nekünk is meg kell küzdenünk ellenségeinkkel. Szellemi harcot folytatunk, mely a sötétség és a fény között zajlik, Isten és a világ fejedelemségei közt. Mi pedig várakozunk, mint az emberek Szofóniás és Izajás napjaiban. És amíg az Úr napja el nem jön, az a feladatunk, hogy keressük az igazságosságot, bármi is történjék, és keressük az Urat teljes szívünkből.

Hű, ez hosszú volt! De azért tudjatok róla, hogy imádkozom értetek! Ti is imádkozzatok értem! Isten áldjon!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedései alapján; fordította Kósa Gergő, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

203. nap, Örülj az Úrban! – Iz 25-27, Hab 3, Péld 11,5-8(2025.08.06., szerda)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Hálát adunk, mert, ó Uram, azt szeretnénk, ha az igazak között lennénk számontartva, nem pedig a bűnösök, a hűtlenek között! Arra törekszünk, hogy bölcsek legyünk, jók legyünk, hogy Hozzád tartozzunk, de oly gyakran elbukunk! Ezért arra kérünk, hogy amikor bűnösök vagyunk, amikor árulók vagyunk, amikor nem vagyunk igazak, Te tégy minket azzá! Hiszen csak Te, csak a Te kegyelmed formálhat minket azzá, amire hívva vagyunk, azzá, akivé megváltottál és újjáteremtettél minket. Urunk, Istenünk, amit Jézus lehetővé tett, a Te Szentlelked valósággá teszi! Így bízunk a Te Lelkedben, hogy most is eljön és megújít! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Mára igen sok fejezet jutott Izajástól, ez olyan jó, mert vegyük újra: Izajás 1-39. fejezete a „Jajok” vagy az „Ítélet könyve”, a40-66. fejezet: a „Vigasztalások könyve”, és ma mégis:micsoda három fejezet a 25-26-27.! Benne a dicsőítés az elnyomásból való szabadulásért, Júda éneke és az Izraellel való kiengesztelődés! Annyi remény van benne! Mindez a bűnbánatra hívásnak és az ítélet meghirdetésének kellős közepén! Az ítélet meghirdetése valójában arról szól, mi lesz, ha nem fordulnak vissza az Úrhoz. Izajás egészen konkrétan megmondja, mi történik majd: ’Fogságba kerültök! Babilonba visznek titeket, olyan földre, ami nem a tiétek. Elveszik tőletek az Ígéret földjét, és idegen földre hurcolnak.’

Ennek ellenére jön a 25. fejezet! Milyen hihetetlen! Így szólaz Izajás 25,6: „A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön” (Iz 25,6-8). És ez így megy tovább, mindjárt beszélünk is róla, de most itt a Messiás napjának ígérete! Ez a megváltás napjának ígérete, amit az imáinkban is mondunk! Tudod, Isten megteremtett minket, és meg is ment minket! Itt, a megtörtségünkben talál ránk Isten irgalma! Aztán még tovább megy – itt egy ima, amit gyakran olvasunk temetéseken is, az Izajás 25-ből, olyan erőteljes: „az Úr letörli a könnyet minden arcról” (Iz 25,8).

„Azon a napon majd így beszélnek:” – mondja az Iz 25,9 – „Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén!” (Iz 25,9). Ez Isten ígérete 700 évvel Jézus előtt! „Íme, a mi Istenünk” – és amikor Jézusra nézünk, pont ezt mondjuk! Ez János szava a Jordán folyó partján, igaz? „Íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit” (vö. Jn 1,29).Minden misén elhangzik: „Íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”. – „Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. (…) Örüljünk és ujjongjunk segítségén!” (Iz 25,9). Ez hihetetlen és csodálatos! Micsoda ajándék! Lenyűgöző ajándék!

A 26. fejezet még inkább dicsőíti Istent, a 27. pedig arról szól, hogy fog az Úr teljesen kiengesztelődni. Tehát nem végleges ítéletről van itt szó, ideiglenes ez az ítélet, azzal a céllal, hogy megtérést, gyógyulást hozzon. Micsoda ajándék! Ez volt tehát Izajás könyvének a 25., 26. és 27. fejezete.

Most térjünk át Habakukra. Emlékezzünk csak vissza, Habakuk arról a valóságról prédikál, hogy Babilon jön, elpusztítja Júda királyságát, s ezt követi Isten válasza, hiszen Istentől van az az öt „Jaj”, amit tegnap hallottunk. Ma viszont Habakuk imája következik. Ebben az imában van Isten válasza, ami valójában maga a megváltás. Ez ismét egy olyan hely, ahol meg kell hallanunk az igazságot! Meg kell hallanunk a szívünk mélyén, mit akar Isten tenni: vissza akarja hozni a népét! Új kivonulás lesz!

Emlékezzünk csak vissza a régi kivonulás történetére a Kivonulás könyvéből: Isten népe rabszolgaságban volt Egyiptomban. Isten most új kivonulást ígér! Babilonban lesztek rabszolgák, száműzöttek, de onnan is vissza foglak titeket hozni! Volt egy régi kivonulás, de lesz egy új – ez az ígéret. Ez elképesztő, nemcsak azért, mert ebben az ígéretben Isten hűsége nyilvánul meg, hanem azért is, mert ismerjük Isten állhatatosságát, és tudjuk, hogy ez valósággá is válik. Mindezek közben mi mit teszünk? Ez hatalmas dolog lesz! Ez most az utolsó pont. Tehát mit teszünk mindeközben?

Tudjuk, hogy Isten hűséges, hogy kivezet minket az Ákor-völgyből, ami az átok helye volt, tudjuk, hogy Egyiptomból az Ígéret földjére vezet, a száműzetésből haza. És mi mit teszünk? Ez hihetetlen! A 3. fejezet végén találjátok, szeretném, ha most hallanátok, de majd olvassátok újra, és húzzátok alá vagy írjátok le ezeket a szavakat! Így szól: „Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre” (Hab 3,16). Nyugodtan várom, rendületlenül várom. Isten állhatatos a hűségében. „Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre” (Hab 3,16). Isten harcol értünk! Aztán folytatja: „Nem rügyezik ki többé a fügefa, a szőlő nem hoz többé termést” – semmi sem megy jól – „az olajfa termése elpusztul, a szántóföld nem terem eledelt, a juh kivész az akolból, s ökör sem lesz az istállókban.” Gyakorlatilag semmi sincs: se füge, se termés a szőlőtőn, az olajfa sem terem, a szántóföld sem ad eledelt, se nyájak, se csordák. És most jön a Habakuk 3,18: MÉGIS! „Én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben” (Hab 3,18). Ez a „mégis” egy hatalmas „mégis”! Ez a mégis MINDEN! Ezen múlik minden az életben! Még ha semmi sem megy jól, ha minden szét is esett, minden, amiért dolgoztam, amit reméltem, amit Istenem, Te ígértél, ha ezek nincsenek is itt még, én akkor is „örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben.  Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba” (Hab 3,18-19).

Micsoda ajándék, ha ekkora hittel tudunk imádkozni! És tulajdonképpen ezt teszed minden nap, amikor megnyomod a lejátszás gombot. Ez a 203. nap. Az elmúlt 203 napban elindítottad a videót, megnyitottad a weboldalt, ami azt jelenti, hogy ezt különböző időszakokban is megtetted: nemcsak a nagyszerű napokon, nemcsak akkor, amikor az Úr jelenlétét érezted, amikor valóra vált minden, amiért dolgoztál; nemcsak akkor, amikor Isten hűsége nyilvánvaló és kézzelfogható volt az életedben, hanem a nyomott, sötét, szörnyű napokon is. Azt mondtad: ’Uram, tudom, hogy szólni fogsz hozzám, tudom, hogy van hozzám egy szavad.’ Tehát 203 napja mondod a Habakuk 3,18-at: bármi történjék is, „én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben”! Ez elképesztő! Nagyon büszke vagyok rátok, és imádkozom értetek. Ti is imádkozzatok értem, imádkozzunk egymásért, mert néha bizony nehéz elmondani egy kis imát. Ezért van szükségünk egymás imáira. Mike atya vagyok, alig várom, hogy holnap is találkozzunk! Isten áldjon!

(Mike Smitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Kósa Kata, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

202. nap, Isten ítélete – Iz 23-24, Hab 1-2, Péld 11,1-4 (2025.08.05., kedd)

Mennyei Atyánk! Dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük bölcsességedet, amikor a Példabeszédekben Salamon által beszélsz hozzánk. Salamon a gondolatok szintjén bölcs volt, de a tetteiben nem mindig… Ő emlékeztet minket arra, hogy akik téged választanak, még ha semmijük sincs, akkor is a helyes úton járnak. Még a gazdagok és az erősek is hozzád térnek vissza. Mi nem csak gazdagságot vagy hatalmat kérünk tőled, de mindenekelőtt jó kapcsolatot szeretnénk ápolni veled és egymással is. Urunk, Istenünk, saját magunkkal is szeretnénk megbékélni. Olyan nők és férfiak szeretnénk lenni, akik nem csak az elménkkel és a szavunkkal mondunk igent neked, hanem az egész életünkkel. Segíts, hogy igent mondjunk bölcsességedre, hogy ma és minden nap bölcsességben járjunk. Jézus nevében kérünk! Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.

Izajás könyve 66 könyvből áll, és most az első harmadánál tartunk. Az Ítélet könyvénél járunk, de bátorítalak titeket, hogy ne csüggedjetek! Pár gondolat elöljáróban… A Bibliában ezek a fejezetek a legnehezebbek. Eddig azt gondolhattátok, hogy a Leviták, a Számok vagy a Második törvénykönyv volt a legnehezebb. Valóban, ezek nehezek voltak, de amikor Izajást olvassuk a következő negyven napban, majd Jeremiást és Ezékielt, akkor is nagy kihívás elé nézünk. 

Izajás 23. fejezetében Tíruszról olvasunk egy fenyegető jövendölést. Olvasunk Tarsisról, Ciprusról, Szidonról, amik ismerősek lehetnek, de valójában fogalmunk sincs, miről beszél itt a próféta. Ezek a részek egyfajta titokzatos nyelvezetet használnak. Egy misztikus, prófétai nyelvet, ami régi időkről és emberekről beszél. Nehéz felismerni, hogy Isten ezekben ma hogyan szól hozzánk. Néha konkrét történelmi eseményekre utalva beszél Isten Izajáshoz, amikor például Tíruszról kap próféciát. Néha viszont nagyon egyértelműen látszik, hogy ez nekünk is szól. Ha nem érted ezeket a szavakat, fogalmad sincs miről beszélnek, akkor segítek most pár dolgot helyretenni!

Tehát Tíruszról van szó. Tírusz egy hatalmas és gazdag kikötőváros volt a Földközi-tengernél, főníciaiak alapították. Ez a város valóban nagy gazdag lett, s emiatt el is felejtkezett Istenről. Pedig Isten alkotta, hozta létre és áldotta meg. Emiatt rosszra fordul a sorsa: „A Seregek Ura határozott így, hogy megszégyenítse minden dicsőségét s gőgjét, és megalázza a föld minden előkelőjét” (Iz 23,9). Ezt olvassuk tehát: ’Olyan gazdag és hatalmas lettél a nemzetek között, hogy elfelejtetted az Urat a Te Istenedet.’

Mi történik ezután? Az Úr megengedi a káldeusoknak és az asszíroknak, hogy elfoglalják: „Bástyáit lerombolták, s az egész romhalmazzá vált” (Iz 23,13). Majd így folytatja: „Azon a napon Tírusz feledésbe merül hetven esztendőre” (Iz 23,15). „A hetven év elmúltával … az Úr meglátogatja Tíruszt” (Iz 23,17). Vagyis ez fog történni hetven évvel azután, hogy az asszírok bejöttek és elpusztították Tíruszt: visszatér, felépül és újból gazdag lesz. A gazdagsága most azonban valami nagyobb célt szolgál majd: „De nyeresége és keresete adomány lesz, amelyet az Úrnak szentelnek. Nem gyűjtik tehát össze és nem teszik félre, hanem azoké lesz ez a nyereség, akik az Úr színe előtt laknak, hogy jóllakásig egyenek és szép ruhákba öltözzenek” (Iz 23,19). A nyeresége lesz az érdeme, vagyis az adománya. Ez egy prófécia. Nem csak Tírusz hetven év utáni azonnali helyreállításról, hanem egyértelműen arról is, hogy a tírusziak keresztényekké válnak. Ez Tírusz történelmének valós része. Tírusz már az Egyház missziójának kezdetén kereszténnyé vált. Az Apostolok cselekedetei 21,3-ban olvashatjuk, hogy Pál keresztényekkel találkozott Tíruszban, bár sok üldöztetést szenvedtek el és a muszlimok is többször is elfoglalták. De Tírusz az Úrhoz fordult. 

A 24. fejezet a föld közelgő ítéletéről beszél. Ismét a költői nyelvezet jelenik meg az Úr soha meg nem hiúsuló ítéletéről. Ezt úgy kell érteni, hogy az Úr ítélete mindig beteljesedik. „Aki elmenekül a rettegés hangja elől, az verembe esik. És aki kimászik a veremből, azt tőr fogja meg” (Iz 24,18). Vagyis bármit teszel, az Úr ítélete mindenképp be fog következni. „Bizony, megnyílnak az ég zsilipjei, és meginognak a föld alapjai” (Iz 24,18b). Az Úr ítélete mindent érinteni fog. Erről beszél a 19. és a 20. vers is: „Recseg-ropog és megreped a föld, meghasad és megrendül a föld. Inog a föld, mint a részeg, s leng, mint a hevenyészett kunyhó. Úgy ránehezedik gonoszsága, hogy elesik, s többé már nem kel föl.” (Iz 24,19-20). Tovább, a 21-től a 23-asig terjedő szakaszok is erről írnak, hogy a foglyok és az uralkodók is ítélet alá esnek. Végül az utolsó versben ez áll: „Akkor elpirul a hold, a nap megszégyenül, mert a Seregek Ura trónjára lép a Sion hegyén, Jeruzsálemben, és felragyog dicsősége véneinek színe előtt” (Iz 24,23). Ez már nem csupán egy figyelmeztetés, hanem egy ígéret is. Ígéret arról, hogy bár az ítélet el fog jönni, s akik elfordultak az Úrtól és lázadtak ellene, azok ítélet alá esnek, de Isten végül uralkodni fog! Uralkodni fog Júdában a Sion-hegyén. Uralkodni fog Jeruzsálemben. Ez Izajás üzenete.

Térjünk rá Habakuk könyvére! Habakuk nem feltétlenül Júda népének prófétál. Egyszerűen rámutat, hogy Isten válaszolni fog a sok gonoszságra, ami a földön van. A második fejezetben öt „jaj annak, aki” felkiáltást tesz. Az első fejezetben először elmondja mit lát, hogy az emberek elfordultak az Úrtól, bántják és kihasználják egymást. Majd megkérdezi, hogy ki fog felettük ítélkezni? És ekkor jön a 2. fejezetben Isten válasza, az öt „jaj annak, aki” rész, ahol Isten hoz ítéletet. Az első kér részben Isten kijelenti Habakuk által, hogy ’jaj azoknak, akik igazságtalanul gazdálkodnak, gyűjtögetnek’. A harmadik részben ’jaj azoknak, akik szolgákat tartanak és másokat kihasználnak’. A negyedik részben ’jaj azoknak, akik felelőtlenül irányítanak másokat, leitatják és megszégyenítik őket’. Végül az utolsó jajkiáltás a bálványimádókra vonatkozik. Majd Habakuk teljesen egyértelműen leírja, hogy mi történik majd Babilonban. Ami Babilonnal történik, az minden nemzetben meg fog történni. A legtöbb nemzet Babilonná válik majd… 

Mindegyik jajkiáltás, az emberek bántása, a rabszolgamunka, az igazságtalan vezetés, a bálványimádás és az Úrtól való elfordulás – ez mind Babilonban lesz és minden nép körében megtörténik. Ezért a próféta szavai ugyanúgy szólnak hozzánk most is, ahogyan ott, abban az időben szóltak. És még egy nagyon fontos dolog szól hozzánk. Holnap olvassuk Habakuk utolsó fejezetét, amikor a próféta imádkozik és visszatér az Úrhoz. Tudja, hogy a legtöbb nemzet el fog esni, akár csak Babilon, de Habakuk nem csak az elbukásról beszél, hanem az Úr dicsőségének eljöveteléről is! Az Úr nem csak ítél, hanem a dicsőségét is elhozza, hogy megismerjük Őt. 

Remélem érthető volt a magyarázat. Ha mégis bonyolult a sok próféta és a helyszín, ne aggódjatok, holnap folytatjuk Izajással, majd Szofóniással, Bárukkal – és minden világos lesz! Tartsatok ki ezen az úton! Imádkozzatok értem! Isten áldjon benneteket!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)

201. nap, A Királyság kulcsai – Iz 21-22, Náh 3, Péld 10,29-32 (2025.08.04., hétfő)

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged, és hálát adunk neked a hűségedért, jóságodért és igazságosságodért! Segíts nekünk, hogy egymással és mindenekelőtt veled is jó kapcsolatban lehessünk! Kérünk, vezesd a helyes úton a szívünket, hogy ne legyünk önmagunk ellenségei! Add meg nekünk a bölcsességet, hogy aszerint éljünk, amit igaznak vallunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 

Amikor a prófétákat olvassuk, sokszor összezavarodhatunk a különböző képek használata miatt. Amikor az Izajás 21,1-2-ben olvasunk Elámról, Médiáról és más helyekről, lehet, hogy nem értjük pontosan, mi is történik. Itt Izajás arról prófétál, hogyan vonul majd fel Perzsia Babilon ellen. Elám és Média a perzsa népek ókori nevei. Tehát zavaró lehet a sok név, de megérthetjük a próféciát, ha a megfelelő kontextusba helyezzük. 

A szöveg emellett Babilon bukásáról is prófétál. Olvashatunk az őrről az őrtoronyban, aki figyel, és közli, amit lát. „Menj, állíts őrszemet, és amit lát azt jelentse” (Iz 21,6). Ez a mondat tárja elénk az egyik feladatunkat keresztényként. Sokszor rólunk, keresztényekről az a kép alakul ki, hogy apró dolgokból is nagy ügyet csinálunk, sokat vitázva korunk kultúrájáról. Pedig a próféta egyik feladata éppen az, hogy fent legyen az őrtoronyban, és észrevegye a veszélyeket. Meghívásunk nem arra szól, hogy új dolgokat találjunk ki, a saját ötleteinket hangoztassuk, hanem hogy arról beszéljünk, amit látunk. Ha a családunk „őrszemeként” működünk, akkor nem mi okozzuk a problémát vagy a veszélyt, amikor felhívjuk rá a többiek figyelmét. Ha lelkipásztorok vagyunk és rámutatunk a kultúránk veszélyeire, akkor sem mi hozzuk létre ezeket a bajokat, mindössze megnevezzük őket. Rengeteg ember rohant a pusztulásba azért, mert senki sem volt az őrtoronyban, hogy elmondja, milyen veszélyeket lát. 

Izajás 22. fejezetének egyik fontos részlete a „jövendölés a látomás völgye ellen”. A „látomás völgye” maga Jeruzsálem. Mivel a város egy hegyre épült, völgyek veszik körül, amik szintén hozzá tartoznak. Tehát amikor Izajás a látomás völgyéről prófétál, magáról Jeruzsálemről beszél. Jeruzsálem ekkor még áll, hiszen még a babiloni fogság előtt járunk. Ebben a fejezetben két emberről, Sebnáról és Eljakimról olvashatunk. Sebna az udvarnagy tisztét töltötte be. Korábban már olvashattunk arról a Királyok 2. és a Krónikák 2. könyvében, hogy ez a hivatal nagyjából a királyság miniszterelnöki pozíciójának felelt meg. Amikor a király távol van, ő helyettesíti minden jogkörében. Ennek a pozíciónak a fontossága Sebna tettei alapján is kiderül. Sebna ugyanis felmagasztalja önmagát és sziklába vájt sírhelyet készíttet magának, mint Izrael legelőkelőbb emberei. Isten szerint Sebna rosszul használta a hatalmát. Ezért az Úr Eljakimot, Hilkijahu fiát állítja a helyére. 

Nagyon ismerős lehet számunkra az itt következő rész Máté 16. fejezetéből. Jézus itt kérdezi meg a tanítványoktól, hogy kinek tartják őt az emberek. Azonban az emberek összes válasza (Jeremiás, Keresztelő János, Illés, stb.) helytelen. Simon Péter adja meg a választ: „Te vagy a Messiás.” Jézus erre azt feleli: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter [kőszikla] vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,17-18). Jézus itt jelenti ki legnyilvánvalóbban, hogy Péterre akar építeni, és folytatja: „Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,19). Máté evangéliumának egyik fő célja, hogy bemutassa: Jézus a király és ő alapítja meg a Királyságot, Isten Királyságát a földön. Ő a teljes Ószövetség beteljesülése. 

Izajás és Náhum könyvét olvasva minden borzasztónak tűnik. Asszíria leigázta az északi törzseket, délen a két törzs pedig teljesen kiszolgáltatott. Ott van viszont a régi prófétikus ígéret, hogy jön majd egy megmentő király. Máté evangéliuma pedig tisztázza, hogy ez a király Jézus. Ő alapítja meg a Királyságot, amelyben ugyanúgy megvan az „udvarnagy” pozíciója. Az ő feladata és tiszte pedig a következő: „Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja” (Iz 22,22). Amikor Jézus a fenti szavakat mondja és Simon nevét Péterre változtatja, minden apostolnak eszébe juthatott ez a szakasz, miszerint ez az „udvarnagy” szerepe. Jézus a király, Péter pedig az első „miniszterelnöke”.

Az Izajás 22,21 szerint Eljákim kapja Sebna hivatalát. Így szól Sebnához: „köntösödbe öltöztetem [Eljákimot], s körülövezem az öveddel. A kezébe adom hatalmadat.” Ez az ember megkapja a hatalom jelképeit. De Isten többet is mond: „Így mintegy atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának” (Iz 22,21). Tehát ez nem csak kormányzó, hanem atyai szerep is. Péter utódai örökölték ezt a hivatást. Vezetik Isten házanépét (mint az udvarnagy), kormányoznak (mint a miniszterelnök) és pápának nevezzük őket (a szó jelentése: apa, atya). Nem ő a király, azaz az igazi vezető, de ő is szolgál. 

Az Izajás 22-ben leírt megbízatás a Máté 16-ban nyeri el a beteljesülését! Érdemes lehet ezzel foglalkoznunk imában! A pápaság intézménye nem egy középkori találmány, hanem egészen Izajás könyvéig visszavezethető. Az Egyházban Szent Pétertől fogva megszakítás nélkül öröklődik Róma püspökének hivatala. 

Ha az Egyház tagjai vagyunk, akkor Isten Királyságának tagjai is vagyunk. Jézus a király, és adott nekünk Szentatyát itt a földön. Ez egy olyan ajándék, amiért hálásak lehetünk!

(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Horváth Attila, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)