30. nap., A Nílus vize vérré válik – Kiv 6-7., Lev 5., Zsolt 47. (2024.11.15., péntek)
Fenséges vagy Istenünk! Mindenkor magasztalunk Téged és minden neved felmagasztal Téged! Megmutattad nekünk az arcodat, ezért mi hangosan kiáltjuk Isten Fiának a nevét, a te nevedet, Jézus Krisztus! Te vagy a mi Urunk, és Te vagy a mindenség Istene! Király vagy mindenek felett és a Szent Trónon ülsz! Kérünk Téged, aki a Mennyek Trónusán uralkodsz, hogy a szívünkben is uralkodj! Te vagy a Teremtő Király, kérünk, hogy legyél az Életünk Királya is! Istenünk, hálát adunk Neked, mert szabad akaratot adtál nekünk. Szabadon dönthetünk, hogy ma elutasítjuk vagy befogadjuk a Te szeretetedet. Urunk, Istenünk, segíts nekünk, hogy ma befogadjuk! Segíts, hogy meg tudjuk engedni, hogy ma újra megments minket, hogy nekünk add ma is a kegyelmedet, hogy ma is szeress minket! Istenünk, minden nap egy új nap Teveled, s a szereteted is megújul minden reggel! A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Barátaim, ahogy minden alkalommal visszatérünk a Szentíráshoz, úgy tűnik Isten mindig valami újat akar nekünk mutatni! A mai napon a Kivonulás 6. könyvében például látjuk, mennyire fontos Mózest emlékeztetni arra, hogy kicsoda Isten valójában! Az Úr teljesen egyértelműen kijelenti Mózesnek, hogy Ő a Mindenható Isten, El Saddáj: „Én vagyok Jahve, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Mindenható Isten néven jelentem meg” (Kiv 6,2). Majd így folytatja az Úr: „És a Jahve nevet nem nyilatkoztattam ki nekik” (Kiv 6,3). Isten azt mondja Mózesnek, hogy bár Mózes ismeri az ősatyák történetét, hogy szövetséget kötött velük, most mégis valami új dolgot tár fel neki. Elküldi őt Izrael fiaihoz a hírrel, hogy Isten valami egészen új dolgot fog tenni velük; hogy megszabadítja őket a szolgaságból: „Megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból” (Kiv 6,6).
És mennyire így van ez a mi életünkben is! Oly sokszor felfedi magát nekünk Isten! És ahogy itt olvassuk a Szentírást, Isten rámutat arra, hogy fel kellene idéznünk azokat a dolgokat, amik a múltban történtek velünk. Könnyen elfelejtjük azt, ami elmúlt. Erre is hív ez az egész év, hogy emlékezzünk, mi mindent cselekedett velünk Isten. Emlékezzünk meg az Ő Szívéről, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a legutóbb történt események jussanak az eszünkbe. Elfelejtjük, hogy mennyi mindent tett Isten, ami miatt most itt lehetünk. Talán azért, mert a jelenre koncentrálunk vagy a jövő miatt aggódunk. Isten ezért emlékezteti Mózest is, hogy ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene és most itt van Vele. És egy új módon nyilatkoztatja ki magát neki. Velünk is ezt teszi Isten. Emlékeztet a múltra. Ezért olvassuk a Szentírást. Nem csak az események megismeréséért, hanem hogy emlékeztessük magunkat azokra a dolgokra, amiket könnyen elfelejtünk. Például, ahogyan mi is megismertük Isten szerető Szívét, az ő drága személyét. Hinnünk kell most is, hogy ismét ki tudja nyilatkoztatni magát nekünk. Itt és most egyre mélyebben megismerhetjük Istent, és ezért még inkább akarjuk követni Őt! Ez jó nekünk, így haladunk előre!
Nagyon hálás vagyok az Úrnak, mert van itt egy érdekes dolog, amit megmutat nekünk, nem csak a Kivonulás könyvében, hanem a Leviták könyvében is. Amikor valaki elkövet egy bűnt akkor különböző kategóriák szerint kell áldozatot bemutatniuk. Attól függően, hogy vezető pozícióban vagy-e, vagy egy átlagos ember vagy, más-más áldozatot kell hozni. Miért is? Azért, mert ha te egy vezető személy vagy – esetleg pap –, és vétkezel, az mindenképp botrányt okoz, és nyilván a felelőséged is nagyobb. Ez nem mindenkinek egyértelmű. Ha az Egyházról van szó, ahol hívő emberek vannak, ott nem csak a papok sérülnek a saját bűnük következtében, hanem az egész Egyház elszenvedi a következményeket. Mi mindannyian szenvedünk tőlük, akik részei vagyunk az Egyháznak.
Nagyon komolyan kell venni, azt is, ha egy közösség vétkezik. És megvan a súlya az egyéni bűnöknek is.
Ahogy ma olvastuk a Leviták könyvét, nagyon erőteljesen megjelent Isten könyörületessége az irgalmasságán belül. Amikor áldozatot mutatsz be, ha nem engedheted meg magadnak, hogy juhot vagy kecskét vegyél, vigyél galambot vagy gerlicét. Ha ezt sem engedheted meg magadnak akkor vigyél egy kevés lisztet áldozatul. Isten azt akarja tőlünk, hogy tegyünk valamit, hogy Ő kegyelmet adhasson nekünk. Ha bármi akadálya lenne annak, hogy nekünk adhassa az ő kegyelmét, ha szinte semmink sincs, Ő mégis azon van, hogy lehetővé tegye.
Ha tehát nem tudsz semmi érdemlegest felajánlani Istennek, akkor add azt, amire lehetőséged van! Régi bibliai alapelv, hogy „ne jelenj meg üres kézzel Istened előtt” (Kiv 23,15). Akit szeretsz, annak mindig ajándékot viszel! Ha nincs nagy dolog, amit odaadhatsz, akkor ajánlj fel Neki valami apróságot, ami a tied. Minden nap ajánljuk fel a keveset, mert sokan vagyunk, akik csak keveset tudunk adni. Sokunknak nincs túl „nagy szíve”, erre Isten azt mondja: Jó, akkor add nekem ezt a szívedet, amid van! Sokan nem vittünk véghez hatalmas tetteket: Isten ekkor csak egy apró cselekedetet kér tőlünk. Sokunknak nem volt lehetősége nagy dolgokat tenni Istenért, erre Ő azt mondja, hogy akkor tegyél kis dolgokat értem – és én elfogadom! Miért? Mert én vagyok a Te Istened és te vagy az én gyermekem, lányom, fiam. És én vagyok a te Apukád.
Bármit, amid van, ajánld fel Neki, és Ő elfogadja. Mert ilyen jóságos a mi Istenünk!
Imádkozzunk egymásért a közös Bibliaolvasás ideje alatt! Hordozzuk egymást ma imádságban, mert nem tudhatjuk milyen csaták várnak még ránk! Járjunk közbe egymásért és értem is imádkozzatok, kérlek! Minden nap szükségem van Isten irgalmára és kegyelmére. Én is imádkozom értetek! Ámen!
29. nap, Mózes visszatér Egyiptomba – Kiv 4-5., Lev 4., Zsolt 46. (2024.11.14., csütörtök)
Mennyei Atyánk! Imádunk és áldunk Téged azért, aki vagy! Te vagy az egy, élő és igaz Isten! Te vagy az, aki eljött és meglátogatta népét! Most is itt vagy velünk és meghívsz minket, hogy csendesedjünk el és ismerjünk meg Téged, amint itt vagy közöttünk. Segíts nekünk! Segíts a világ folyamatos zaja mellett meghallani a Te hívó szavad. Az elfoglaltságunk, a hivatásunk, a munkánk, a nyüzsgésünk, a mi rabszolgaságunk mellett segíts nyugton maradnunk! Segíts nekünk időt szánni Rád és megtapasztalni Téged, mert Terád van a legnagyobb szükségünk. Jézus nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!
Isten Mózes előtt fedte fel először az Ő szent nevét. Az Ő kinyilatkoztatott neve héber nyelven Jahve. [Jelentése: ’Aki Van’; ’Aki itt jelen van’.] A teológusok tetragramként (’négy betű’) is szokták emlegetni, mivel a YAHWEH név a Biblia eredeti héber szövegében, ahol csak a mássalhangzókat jelölték, a YHWH formában jelenik meg. [Amikor a magyar nyelvű Ószövetségben az Úr megnevezést olvassuk, akkor ott az eredetiben általában YHWH áll. Ezt a zsidók tiszteletből nem ejtették ki, helyette általában a valóban ’Úr’ értelmű ’Adonáj’-t olvasták. A keresztény fordítások többségének szóhasználata ezt a gyakorlatot tükrözi – a Szerk.] A kinyilatkoztatott Név, a YAHWEH a Szentírásban mindig a személyes, a személyesen megismert Istenre utal, mert ezt a nevet csak az Ő népének nyilvánította ki!
Az ősi kultúrákban különös jelentősége volt annak, ha valaki ismerte a másik személy nevét. Ez manapság ma már kevésbé jellemző, hiszen egy bemutatkozás alkalmával bárkinek elmondjuk a teljes nevünket. Régen ismerni egy ember nevét azt is jelentette, hogy közeli, bensőséges kapcsolatban vagyunk vele.
A mi Mindenható és Mindentudó Istenünk ennek a névnek a kinyilatkoztatásával azt üzeni, hogy Ő igenis közel van hozzánk. Mindig is közel volt, de ezáltal szeretné megmutatni, hogy mennyire. Bensőséges és személyes kapcsolatra törekszik velünk. A nevével együtt elárulja azt is, hogy amikor ezen a néven szólítjuk Őt – Ő eljön hozzánk.
Mózest most arra hívja el, hogy menjen el a fáraóhoz. Érdekes látni, hogy Mózes, bár már tanúja volt néhány csodának, még mindig kételkedik abban, hogy ennek a helyzetnek a megoldásához elég lesz neki Isten pártfogása. Azt kéri, hadd beszéljen helyette testvére, Áron. Már két csodajelet is látott: a bot kígyóvá változását és a kezén hirtelen kialakuló lepra megjelenését és eltűnését. Ezekkel Isten azt akarja neki mondani: Bár felfedtem neked a nevemet, te még nem ismersz engem. Te még nem ismered, milyen mélyen megbízhatnál bennem. Ezért ismétli neki: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene…” – mintha ezzel azt mondaná: annyi minden van, amit még nem tudsz rólam!
Hiszen Izrael népe mindeddig csak felmenői történeteiből ismerte az Urat! Ezért amikor erre a veszélyes dologra kap meghívást, Mózes érthető módon először hezitál. Van oka kételkedni, hisz a fáraó egy csettintésre véget vethetne az életének! Az izraeliták történetében ez az egyik legnehezebb pillanat. Jön Mózes és Áron, és beszámolnak „mindenről, amit az Úr Mózesnek mondott” (Kiv 4,30). Mondván: az Úr ki akar minket szabadítani, hogy szolgáljátok és dicsérjétek Őt! – Tehát nem csak a szabadság kedvéért akarja kiszabadítani őket, hanem hogy a szabadságukat megélve és Őt dicsérve Vele legyenek.
A fáraó még több munkát ad nekik, hogy idejük se legyen ilyeneken gondolkodni. A nép ezért dühös lesz Mózesékre, mondván, hogy még nehezebbé tették az életüket. Inkább maradnak rabszolgák, mint hogy valaki nehezebbé tegye az életüket azzal, hogy megpróbálja őket kiszabadítani szenvedésükből.
Ezt a furcsa ellentmondást vonatkoztathatjuk a saját életünkre is. Sokan közülünk saját életünk fáraóivá válunk. Olyan elfoglalttá tesszük magunkat, hogy gondolni sincs időnk Istenre. Saját mondvacsinált kötelességeink rabszolgájává tesszük magunkat. Egy olyan életritmust alakítunk ki, ami tarthatatlan. Olyan elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, amik teljesítése lehetetlen. Ha pihenünk is, még pihenés közben is bűnösnek érezzük magunkat, ezért valójában még megpihenni sem vagyunk képesek. Van ebben valami hátborzongató: saját magunk börtönében saját magunk rabszolgáivá tudunk válni!
Isten ma azt szeretné nekünk mondani, hogy az Ő népe soha nem volt rabszolgaságra szánva. Sem az Egyiptomban élő fáraó, sem a bennünk élő fáraó nem kellene, hogy rendelkezzen felettünk. Az egyetlen, akinek rendelkeznie kellene felettünk, az Ő. Szabadságra teremtett minket, hogy aztán igazán hozzá tartozhassunk. Hogy igazán az övéi lehessünk. Tartsuk ezt észben, amint tovább megyünk, amint folytatjuk a mai napunkat. Találjuk meg a módot arra, hogy szabadok legyünk! Szabadok legyünk arra, hogy mindig megálljunk, és keressük az Ő szavát! Imádkozzunk egymásért! Ámen.
(Fordította Narancsik Eszter, szerkesztette Kunszabó Zoltán)
28. nap, Az égő csipkebokor – Kiv 3., Lev 2-3., Zsolt 45. (2024.11.13., szerda)
Atyánk, hálát adunk Neked Igédért és saját magadért, mert Veled lehetünk és kegyelmedben élhetünk. Tudjuk, hogy bízhatunk Benned! Mindenben számíthatunk Rád, most is, ebben a pillanatban. Hirdetjük, hogy jó vagy! Befogadjuk szeretetedet és megnyugszunk békédben! Ámen! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen!
Folytatjuk utunkat a Kivonulás és a Leviták könyvében, és egy nagyon fontos részhez értünk! Sokan látták az „Egyiptom hercege” című filmet, de nem mindenki olvasta a Szentírásból azokat a részeket, amikor Isten megszólította Mózest az égő csipkebokorban.
Van, aki a mai részhez érve észrevette, hogy tegnap a Kivonulás 2-ben az állt, hogy Mózes elvette Cippórát, Reuel lányát. Ma meg azt látjuk, hogy Jethró volt az apósa. A biblikusok többsége megnyugtat, hogy ez ugyanaz a személy, akit két különböző néven is neveztek, hasonlóan Jákobhoz, aki ugye Izrael is volt. Más magyarázat is van, miszerint Reuel az egész nemzetség feje volt, Jethró pedig Cippóra tényleges atyja…
De nem ez a mai nap fő üzenete! Hanem az, hogy Isten megszólítja Mózest az égő csipkeborból, és kinyilvánítja: Hallottalak titeket, láttalak titeket, mélyen érintenek népem szenvedései és törődöm Veletek. Hallottam kiáltásaitokat! – Amikor felkiáltasz az Úrhoz, és úgy tűnik, hogy nem válaszol, akkor emlékezz erre az esetre! Évszázadok teltek el úgy, hogy Izrael fiai szörnyű körülmények között éltek, bár a termékenység áldása rajtuk volt. Nyögték a kényszermunkát és rabszogákként tartották őket. És Isten egész idő alatt hallotta és személyesen szerette mindannyiukat. Számos módon meg is áldotta őket, még akkor is, ha ezek még nem jelentették a rabszolgaságból való szabadulást a számukra! Ez annyira fontos valamennyiünk számára!
Lehetünk szörnyű szituációkban, amikor kiabálunk, hogy szabadíts meg ebből a helyzetből! Hallgasd meg most ezt a konkrét imádságomat! És sokszor tapasztaljuk, hogy Isten nem szabadít meg abból az adott helyzetből, de ez nem jelenti azt, hogy ezer más módon – szó szerint: ezer más módon – nem áld meg minket! Fontos, hogy észrevegyük: csak azért, mert Isten még nem válaszolt erre az adott imánkra, nem mondhatjuk, hogy semmilyen imánkra nem válaszol! Csak mert még nem áldott meg ezen a hőn áhított módon, nem mondhatom, hogy más ezer módon nem áldott meg engem! És Izrael – bár szörnyű körülmények között éltek – számos módon megtapasztalta Isten gondoskodást és segítségét a rabszolgaság ideje alatt is…
Isten, aki küldetést ad Mózesnek, feltárja előtte a jövőt: Azt akarom, hogy a néppel majd visszatérj erre a helyre és itt imádjatok engem! (Vö. Kiv 3,12.) Ez egy kulcsfontosságú részlet, megnyitja nekünk az egész Kivonulás könyvét! Isten azt mondja, hogy nem csak azért szabadítalak meg benneteket, mert a rabszolgaság rossz és gyötrelmes. Nem csak azért, hogy szabadok legyetek, nem csak azért, hogy visszatérhessetek az Ígéret Földjére, hanem azért, hogy imádhassatok engem! Figyeljetek! Az Úr önmagának szabadítja meg ezt a népet, hogy olyan néppé váljanak, aki képes imádni Őt! És kéri is őket, hogy imádják. Valójában ez egy ajándék a számunkra!
Ezért nézünk most vissza a Leviták könyvére is, a 2. és 3. fejezetére, az ételáldozat és a közösségi áldozat témájára. Ezek olyan módok, ahogyan Isten a régi időkben kérte, hogy imádja és dicsőítse őt az Ő népe. És fontos felfigyelnünk arra, hogy tőlünk milyen imádást és dicsőítést vár most, az Egyház és a Szentlélek korában, a kereszténységen belül. Azt akarja, hogy a szentmisében imádjuk őt, és nagyon fontos, hogy megtegyük, amit kér! Erre az imádásra és istentiszteletre vagyunk teremtve, és mindent megadott nekünk hozzá, hogy ezt megtehessük. Micsoda ajándék!
Hatalmas öröm nem csak hallani az Ige szavait, hanem imádkozni is ezek alapján együtt, Veletek! Hívlak Titeket, hogy imádkozzunk tovább egymásért! Még nem értük el azt a pontot, amikor Isten megszabadítja népét az egyiptomi rabszolgaságtól, előtte még meg kell tapasztalnunk egy csomó dolgot. Ezek állnak előttünk az elkövetkező napokban. Egy hosszú úton haladunk és egyikünk sem tudja ezt az utat egymaga bejárni. Imádkozzunk egymásért és segítsük egymást! Alig várom a holnapi találkozást Isten Igéjével és Veletek! Isten áldjon Titeket!
(Fordította: Kunszabó Zoltán)
27. nap, Mózes születése – Kiv 1-2., Lev 1., Zsolt 44. (2024.11.12., kedd)
(Ld. még a mai naphoz a „Bevezetés az ’Egyiptom és a Kivonulás’ periódushoz” című anyagot!)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked, dicsérjük Neved! Hálát adok neked, hogy egy új napra virradtunk, amikor Igéd hallhatjuk, amin keresztül a szívünkhöz és értelmünkhöz szólsz. Egy összekuszált világban élve, mely a sötétség helyének tűnik, amelyben – minden ok nélkül – úgy érezhetjük, hogy eltaszítottál minket, tudjuk, hogy soha nem hagysz magunkra, mert Igédben ezt jelented ki. Szavad kijelenti, hogy soha nem hagysz el minket, még ha sötétben járunk is, még a fájdalmaink közepette sem! Te mindig ott vagy velünk. Ezért bízunk benned és ma megvalljuk Benned való hitünket Jézus nevében. Ámen.
Ma kezdjük a Kivonulás és a Leviták könyvének olvasását! Ez egy új fejezet Izrael népének, Isten népének történetét követve. Ők a mi őseink a hitben, s az egyik dolog, amely feltárul előttünk az Ószövetség olvasása során, hogy milyen sokat tett Isten az Ő népéért, milyen mélyen szereti őket, mindenek ellenére.
A Teremtés könyve vége és a Kivonulás könyve eleje között eltelt idő több évszázadnyi, mintegy 400 év. Valamivel több, mint 1300 évvel lehetünk Krisztus születése előtt, amikor újra felvesszük az események fonalát Mózes történetével. Az az előzmény, hogy Isten megmentette népét az éhínségtől Józsefen keresztül, testvéreinek gonosz tetteit jóra fordítva.
Ahogy a Kivonulás könyve írja, az új fáraó már nem ismerte és nem tisztelte Józsefet, de Izrael népén áldás volt, megsokasodtak. Érdekes, mert azt gondolnánk, hogy Isten magára hagyta népét Egyiptomban, hiszen rabszolgák lettek, ahogy a Biblia írja: ’nehéz munkával sanyargatták őket’. De Isten Szava felfedi számunkra, hogy Isten nem hagyta el, sőt inkább megáldotta őket: erőssé és termékennyé tette őket, úgy, hogy még Egyiptom népei között is hatalmas néppé lettek. Ez a bizonyítéka, hogy Isten velük volt megpróbáltatásaikban, ahogyan Józseffel is, amikor az eltaszítottan, börtönben volt. Izrael családjai sokasodtak, gyermekekkel áldotta meg őket Isten. Ez a tény kiemeli, hogy a gyermek: áldás. A gyermek a legnagyobb áldás, amit Isten egy házaspárnak adhat.
S most egy pillanatra megállnék, hogy imádkozzam minden édesanyáért, aki most várandós, akiknek nehézségeik voltak várandósságuk idején. Azokért is imádkozom, akik nem tudták kihordani gyermeküket vagy nem tudtak megfoganni. Mert halljuk Isten szavát, és tudjuk, Uram, hogy a gyermek a Te áldásod. S most kérlek téged Úristen, Fiad, Jézus Krisztus nevében azokért a házaspárokért, akik most részt vesznek közös Biblia-olvasásunkban és gyermekáldásra vágynak, akik egészséges várandósságra vágynak, kérlek Uram, áldd meg őket! Jézus, kérünk Téged, küldd el Szentlelkedet, hogy áldja meg őket és legyen velük a gyermek utáni vágyukban, várakozásukban, legyen velük, ha ez az Isten akarata számukra, a foganásukban, s mikor új életet hoznak a világra. Kérjük Atyám, Fiad, Jézus nevében az áldásodat mindazokra, akiknek részük volt a gyermekük elvesztése feletti gyászban, a vetélés és halvaszülés miatti gyászban. Kérünk, Uram, enyhítsd a házaspárok fájdalmát, akik most együtt végzik ezt a szemináriumot velünk, velünk imádkoznak és elvesztették a gyermeküket. Kérlek, légy velük most, vigasztald meg a szívüket! Te ismered őket Uram, s igen, Te folyamatosan adod nekünk az áldásaidat a sötétség idején is, mikor a dolgok összezavarodnak, mikor nem tudjuk, hogy hol vagy. Talán elrejtőztél, de nem vagy távol! Lehet, hogy nem látunk, de Te akkor is cselekszel. Ezért, Uram Isten, most, itt, Fiad, Jézus nevében vigasztald meg a házaspárok, családok szívét, akik gyermekre vágynak vagy gyermeket veszítettek el! Ámen!
Tovább lépünk a Leviták könyvére, ahol az első fejezet az égőáldozatokról szól. Nincs semmi bevezető, rögtön a közepébe vágunk: amikor az Úr oltárához jössz, ezt kell tenned. Ami ebből a részből fontos, azok legfőképp az imádásról szóló részek, azért, mert ezek kapcsolatban állnak a mi istentiszteletünkkel a kereszténység korában (a kegyelem korában).
Az új szövetség Jézus Krisztus vére által jött létre, s amit itt látunk, az a régi szövetség, amit a Leviták könyve tár elénk. Először is, az apa hozza a családját – mi lennénk családjaink papjai, igaz? Hadd tegyem világossá: Eredetileg azt látjuk a Kivonulás könyvében, hogy az apa a család papja. Mi történik a Kivonulás könyvének közepén, mikor Izrael népe az aranyborjút kezdi imádni? Azt, hogy létrejön a papok rendje, akik Lévi törzséből származnak, s így egy bizonyos értelemben a családfők lemondanak a papi szerepükről. Az apák papsága sohasem szűnik meg teljesen, csak csökken a szerepe, s a papság inkább Lévi törzséhez kötődik. A továbbiakban is van néhány eset, ahol látjuk, hogy az apák hozzák az egészen elégő áldozati felajánlásokat, legyenek azok bikák, kecskék, bárányok vagy madarak, és van egy mozzanat, ahol részt vesznek: odaviszik az áldozati állatot és az állatot leölik. Ekkor még nem teljes az áldozat, hiszen – ahogy a Szentírás mondja – az élet a vérben van. A levita papok fogják fel a vért, s ők viszik fel az oltárra. Ez a jel hasonló a mi mai felajánlásunkhoz: ez egy lényeges pillanat, amikor felajánljuk az áldozatot – az élet a vérben van.
Az állat feláldozása az Úrnak történik: vére az oltárra kerül, arra ráöntik, és végül ebben az egészen elégő felajánlásban a leölt állat részei is az oltáron égő fára kerülnek és ott teljesen elégnek. Itt megláthatjuk a kapcsolatot a szentmisével, amikor a pap ezt mondja: ’Íme, az Isten báránya’, s még ezt megelőzően az eucharisztikus imában: ’Ez az én testem’, ’Ez az én vérem’ – és a pap felemeli Jézus Szent Testét és Vérét. Tehát ez nagyon hasonló a Leviták könyvének 1. fejezetében ahhoz a részhez, ahol az állatot megölik, de az áldozati felajánlás csak vérének oltárra öntésével lesz teljes. Ez nagy hasonlóságot mutat az előbb említett miserészekkel és azzal, amikor a pap felemeli a Szent Testet és Vért, s ezt mondja: „Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké”, s erre mi mind Ámennel válaszolunk. Ez az a pillanat, amikor felajánljuk az Atyának az áldozatot, a vér az oltárra ömlik Isten dicsőségére és az emberek megváltására. Ez a szentmise szíve, s ebben mindig részt veszünk, amikor szentmisére megyünk. Ez az egyik ok, amiért fontos, hogy ismerjük a Leviták könyvét. Itt vannak a kapcsolódási pontok, melyek eligazítanak, hogyan kell Istent imádni. Isten elmondta az Ószövetségben, s elmondja, hogy most hogyan akarja, hogy imádjuk a kegyelem korában, amiben élünk, az Újszövetségben. Ámen!
(Fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
26. nap, Isten válaszol Jóbnak – Ter 49-50., Jób 41-42., Zsolt 17. (2024.11.11., hétfő)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked, dicsőítünk és magasztalunk Téged! Köszönjük, hogy kinyilatkoztattad nekünk Igédet. Köszöntjük, hogy megmutattad nekünk Szívedet. Köszönjük, hogy együtt utazhattunk a pártiárkákkal, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal, Sárával, Rebekával, Leával és Ráchellel. Köszönjük, hogy részesei lehettünk József történetének és tragédiájának, de a Te győzelmednek is a tragédián keresztül. Urunk, Istenünk, köszönjük Neked Jóbot. Köszönjük mindazt, amit megmutattál ezen az úton vele, a fájdalmán és szenvedésén keresztül, amit megmutattál magadról, és a mi fájdalmunkról, szenvedésünkről. És köszönjük Urunk, hogy mindig emlékeztetsz rá, hogy bízhatunk Benned a legsötétebb időkben is. Segíts, hogy mindig bízzunk Benned! Ezt kérjük Tőled, Atyánk, Fiad, Jézus Krisztus nevében! Ámen. Az Atya, és a Fiú és a Szentlélek nevében!
Elérkeztünk a Pátriárkák utolsó napjához. Holnap folytatjuk az utat az Egyiptomban töltött idővel és a Kivonulással, de mielőtt ezt megtesszük, három dolgot emeljünk ki:
Elsőként, észrevehettük a Ter 49-ben, hogy Izrael (Jákob) nem áldja meg az első három fiát, csak Júdát, aki negyedik fiú, ő viszont komoly áldást kap. Jákob azt mondja neki, hogy a jogar nem tűnik el a lábától, s hogy Júda olyan, mint az oroszlán. Jákob azt prófétálja többféleképpen, hogy Júdát dicsérni fogják a fivérei, sőt azt mondja, hogy a kiválasztottság jele nem fog elválni tőle, sem a királyi pálca a lábától, és neki fog engedelmeskedni minden nép. Igen, ez valójában egy Jézusról szóló, messiási prófécia. Jézus Júda törzséből származik. Dávid is Júda törzséből származik, így ez róla is szól, de a legfontosabb, hogy ez az első prófécia a Mennyei Királyságról, amit Jézus Krisztus, a Király felépít a földön és az égben.
A második dolog egy nagyon kemény emlékeztető mindannyiunk számára. Ez József utolsó története, az utolsó történet a Teremtés könyvében. Miután Jákob meghal, eltemetik őt Kánaánban. A testvérek aggódnak, hogy mi lesz most, hogy az atyjuk meghalt, aki talán az egyetlen ok volt, amiért József nem ölte meg őket, vagy bánt velük nagyon rosszul. És József, meghallva ezt, hogy nem bíznak benne, nem bíznak a szeretetében vagy a megbocsátásában, összeomlik és sír. Ekkor egy nagyon fontos dolgot mond: „ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította, hogy életben tartson egy nagy népet.” Ez Isten megengedő terve. Van Isten terve mindenek felett, Isten tökéletes terve, a dolgok, amiket közvetlenül akar, hogy meglegyenek. De ott van Isten megengedő terve is, amik azok a dolgok, amiket megenged, hogy történjenek, de nem akarja azokat aktívan. Például ilyenek a gonosz tettek. Ő nem akarja, hogy gonosz dolgok történjenek, de megengedi azokat, mert meg akarja őrizni a szabadságunkat és mert tudja, hogy ki tud hozni belőlük valami még jobbat. [Tehát lehetséges, hogy rosszul döntsünk, vagy bűnt kövessünk el. Ha nem így lenne, nem lennénk, szabadok. Mások is vétkezhetnek ellenünk, az az ő szabadságuk. De Isten képes ezekből a helyzetekből is jót kihozni – a Szerk.] És József erre mutat rá nagyon tisztán: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet” (Ter 50,20). Ez a bizalom misztériuma, amire mi is meg vagyunk hívva. Isten arra hív minket, hogy azt mondjuk: „Igen, Uram, mindig bízom benned, akkor is, ha valaki gonoszat cselekszik velem. Te nem akarod, hogy megtörténjen, de megengedted, mert Te ki tudsz hozni valami még jobbat ebből.”
És ez nem azért van így, mert Istent nem érdekli, hogy mi lesz veled! Ne felejtsük, József történetében folyamatosan visszatér, hogy az Úr vele volt. Itt van József visszautasítottan, és mégis, az Úr vele volt. Itt van József igazságtalanul bebörtönözve, elfelejtve és elhagyva, és mégis, az Úr vele volt. Ez kulcsfontosságú számunkra, emlékeznünk kell minderre, amint továbblépünk a Kivonulás korára.
Az utolsó pont Jób történetéből van. Jób könyvének egyik nehézsége, hogy felveti a gonosz problémáját, de nem oldja meg. Isten nem ad egy indokot, például, hogy itt van, ezért engedem meg, hogy szenvedés legyen. A teológiailag helyes válasz, hogy azért, hogy megmaradjon a szabad akaratunk, és mert Isten egy nagyobb jót ki tud hozni belőle. Ez igaz, de Isten soha nem mondja meg Jóbnak, hogy miért. Ő kérdésekkel válaszol neki. De nem csak kérdésekkel, hanem önmagával is válaszol! [Jób a párbeszéd végén új kinyilatkoztatást kap Istenről és megnyugszik: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért most visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban” (Jób 42,5-6) – a Szerk.] És ez a kulcsa Jób egész könyvének. Leegyszerűsítve: a fájdalom és a szenvedés problémájára Isten maga a megoldás. Ha lenne Istenhez egy ilyen kérdésünk, hogy Istenem, miért van ez? Ő talán meg is válaszolná, de a következő nap megint jönnénk, hogy rendben, de Istenem, miért van az? És válaszolnia kellene megint, de Isten világosan kifejezte magát, főleg, ha a szenvedésről van szó, azáltal, hogy feláldozta magát értünk. Ez a kereszt misztériuma. Ez a megfeszítés misztériuma.
Isten el tudná mondani, hogy miért. Tudná azt mondani, hogy itt van mindennek az oka. Vagy azt is mondhatná, én ismerem a szenvedést. Minden, amit te tapasztaltál, minden, ami a fejedre zúdult, az az én fejemre is zúdult. Pont úgy, ahogy Isten azáltal válaszolt Jóbnak, hogy megmutatta az arcát, Isten mindannyiunknak válaszolt, azáltal, hogy megmutatta Jézus arcát; főként az összetört és elutasított, a megvert és keresztre feszített Jézus arcát. Ez Isten válasza a fájdalom problémájára, és a megoldás Ő maga. [Jób könyvében szó szerint megjelenik a feltámadásba és a végső igazságszolgáltatásba vetett hit is, de ez is személyes Isten-kinyilatkoztatásként jelenik meg: „Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen” (Jób 19,25-27) – az „ügyem szószólója” helyett a hagyományos katolikus fordítás: „az én Megváltóm” – a Szerk.] Ez Jób könyvének a titka, hogy Isten igenis ad megoldást. A megoldás nem logikai, nem egy ok megnevezése, nem az, hogy csak higgy. A megoldás Ő maga. És Isten ma is odaadja magát értünk.
(Fordította Kósa Réka Hedvig, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)