60. nap, Közbenjáró imádság – Szám 10, Másodtörv 9, Zsolt 10 (2025.01.03., péntek)
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked és dicsőítünk Téged! Mint a zsoltáros, gyakran mi is azt látjuk, hogy akik nem hallgatnak rád, és azt teszik, amit akarnak, megbántanak másokat, ők tűnnek a legáldottabbnak. Még boldognak is látszanak azok, akik azt mondják: ’Ki törődik Istennel, Hol van Isten?’, és több szeretetben van részük, mint azoknak, akik figyelnek az Igédre, akik mindenben téged keresnek. Akik követnek, Uram, néha úgy tűnik, több nehézséggel küzdenek, mint azok, akik megfeledkeznek Rólad, akik semmibe vesznek, akik nyíltan elutasítanak. Uram Isten, ez egy nagy misztérium számunkra. De mi tudjuk, Urunk Istenünk, hogy Te igazságos vagy és nem feleded el a szegény kiáltását, nem hanyagolod el azokat, akik szeretnek Téged! Továbbra is kiáltunk hozzád, továbbra is hallgatjuk Igéd, továbbra is beléd helyezzük bizalmunkat, reményünket és egész életünket. Így könyörgünk Hozzád Jézus nevében. Ámen.
Egy kis összefoglalás újra! A Számok könyve az elbeszélő könyvek egyike, az izraeliták pusztai vándorlását beszéli el: hogyan osztódnak fel törzsekre, családokra, hogyan lesznek szent néppé. Ma azt mondja az Úr Isten, hasonlóan a tegnapi napon olvasottakhoz, hogy ha a tűzoszlop vagy a felhőoszlop felemelkedik, követniük kell egy meghatározott módon: úgy, hogy Júda családja indul el először. Júda neve dicsőítést jelent, ahogy erről korábban szót ejtettünk, ő vezeti a népet, mert mindig a dicsőítés kell, hogy elindítson bennünket a napjaink során.
Tehát elkezdik a vándorlást. Mikor Izrael népe a pusztában táborozott, a tábor közepén volt a találkozás sátra, a szentély és a leviták. Körülöttük, a négy égtáj felé kiterjedve helyezkedett el a többi törzs. A vándorlás során a törzsek fele haladt elől, utána a frigyláda a szent dolgokkal, a gersonitákkal, Kaát családjával és a meráritákkal, majd a többi törzs követte őket. Tehát a vándorlás során is Isten jelenléte és a szent tárgyak haladtak középen.
Elindultak egy három napos útra és Párán pusztájába értek. Megjegyzendő, hogy három fő helyszín van a Számok könyvében: a Sinai hegy és környéke, Párán pusztája, ahová most indulnak, és Moáb pusztája. Moáb a Jordánon túl van és onnan már látni Jerikót, az Ígéret földjét. Ez utóbbi helyen, Moáb síkságán mondja el Mózes az utolsó beszédét, ahogy a nép átnéz a Jordánon az Ígéret földjére. Ezt a beszédet rögzíti a Második törvénykönyv.
A Második törvénykönyvben ma azt olvassuk, hogy Isten ezt mondja Mózesen keresztül: ’Tudom, hogy el fogtok bukni. Ez a történetetek része. Ahogy kiszabadítottalak benneteket az egyiptomi rabszolgaságból és kihoztalak benneteket ide, máris elfordultatok Tőlem. Ismerem a szíveteket.’ Ekkor Mózes számba vesz jónéhány helyet, ahol ez megtörtént, mint az aranyborjú esetét a Sínai-hegynél, Taberát, amiről holnap lesz szó, megemlíti Masszát, amiről már a Kivonulás könyve 17. fejezetében olvastunk, ahol megkísértették az Urat, majd Kibrót Taavát, a ’Kívánkozás sírjai’ nevű helyet – ez is a 11. fejezetben szerepel, ahol az egyiptomi ételek után sóvárogtak. Ezek mind elbukásaik helyszínei, ahol Isten gondviselése ellenére nem bíztak Benne.
Majd Mózes azzal folytatja a mai részben, hogy ő közbenjárt a népért. Egy közvetítőre volt szükség Isten és az emberek között, hogy elnyerjék Isten irgalmát… Jézus Krisztus teljesíti be azt a közvetítő szerepet, amelyet Mózes gyakorolt, Ő az új Mózes. Nemcsak azért, mert Ő új törvényt ad nekünk a Nyolc boldogságon keresztül, hanem azért is, mert Jézus hasonló Mózeshez, méghozzá abban az értelemben, hogy beáll a ’résbe’. Ábrahámhoz hasonlóan beállt az Isten és ember közötti résbe, törésvonalba (a Szodomáért való könyörgésben – a ford. megjegyzése). Mózes számos alkalommal teszi meg a Számok könyvében, hogy közbenjár a népért. Lehívja rájuk Isten irgalmát és a nép megmenekül! Isten mindig meghallgatja Mózes kérését, úgy, mint Jézus Krisztus kérését a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Bár látjuk ezt Mózesnél és Ábrahámnál, és végig a Bibliában, de végül Jézus világít rá, hogy az Atya szívének mélysége az irgalom. Hogy amikor mi hűtlenek vagyunk, Ő akkor is irgalmas hozzánk. Amikor mi megingunk, Ő rendíthetetlen marad!
Az Úr megadta Mózesnek a lehetőséget a közbenjárásra, Jézus Krisztus pedig az Isten és ember közötti egyetlen közvetítőként jött. [A Szűzanya és az Egyház többi tagjának közbenjárása mind Jézus Krisztus egyetlen közbenjáró szolgálatának része – a szerk.] Mi is arra vagyunk hívva, hogy imádkozzunk egymásért, hogy beálljunk a résbe és képesek legyünk azt mondani, hogy igen, felemelem a testvérem!
Nekünk, akik 60 napja együtt járjuk a Bibliaolvasás közös útját, szükségünk van egymásra! Szükségünk van egymás imáira! Azt is tudom, hogy sokan közületek nehézségeken mentek keresztül, s jó tudni, hogy az élet terhét nem egyedül hordozzátok, hanem vannak testvéreitek, akik imádkoznak, közbenjárnak értetek. Vagyunk egymásnak és van nekünk Jézus, aki az Atya jobbján ülve közbenjár értünk. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
59. nap, Isten felé való kötelezettségek – Szám 8-9, Másodtörv 9, Zsolt 93 (2025.01.02., csütörtök)
Közlemény! Az ünnepek miatt erre a hétre csak háromnapi olvasnivalót adunk ki. A main kívül még holnap várható egy elmélkedés.
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked és dicsőítünk téged! Köszönjük Igéd, köszönjük útmutatásod, mert nélküled Uram eltévedünk. Fényed világítja meg ösvényünket. Szavad lámpás a lábunknak és fény az ösvényünkön! Segíts, hogy bízni tudjunk fényedben! Segíts, hogy elfogadjuk iránymutatásod, segíts, hogy bízzunk szavadban, Uram! Mert előfordulhat, hogy halljuk szavad, de elengedjük a fülünk mellett vagy halljuk, de elfelejtjük őket. Láthatjuk nagy műveidet és megfeledkezhetünk róluk. És rólad is meg tudunk feledkezni… Segíts, hogy soha-soha ne feledkezzünk meg rólad, hogy mindig lássuk, hol vagy az életünkben, hogy mindig meghalljuk a hangod, és kövessünk, bárhová vezetsz minket! Ezt kérjük a mi Urunk és megváltónk, Jézus Krisztus hatalmas nevében! Ámen.
Egy kis emlékeztető arról, hol is tartunk: a Számok könyvének 9. fejezete megadja az időt, hogy a kivonulás utáni második év első hónapjában járunk, még csak 13 hónapja szabadult meg Izrael népe az egyiptomi rabszolgaságból. Még új nekik a szabadság. Új nekik, hogy Istent a pusztában imádják. Új számukra az is, hogy Istenben bízzanak. Ezeket fontos megértenünk. A Második törvénykönyv pedig a pusztai vándorlás 38 éve utáni élethelyzetükbe ad bepillantást. Mózes utolsó beszéde ez a halála, az Úrhoz térése előtt. Józsué pedig hamarosan átvezeti a népet a Jordán folyón és meghódítják az Ígéret földjét.
Tehát, amikor a Számok könyvében a mécstartó készítéséről, a pászka rendjéről, a leviták felszenteléséről és szolgálatáról olvasunk, és hallunk a felhőről és a tűzről, ne felejtsük el, hogy ezek mind a pusztai vándorlásra és az utána következő életre készítik fel Izrael népét. A Második törvénykönyvben pedig már küszöbön áll az Ígéret földjére való belépés.
Az egyik kiemelendő dolog a Számok könyvének mai szakaszából, hogy az Úr Isten állandó ünneppé teszi a már korábban, a Kivonulás könyvében megalapított Pászka ünneplését. Az első hónap 14. napján a bárány feláldozásának és keserű füvekkel és kovásztalan kenyérrel való elfogyasztásának szertartását teszi örökérvényűvé. És itt felmerült egy kérdés: mi történjen azokkal az emberekkel, akik rituálisan éppen tisztátalanok? (Az itt leírt esetben holttest érintése miatt.) Ők mentesüljenek az ünnep megtartásának kötelezettségétől? Vagy azok, akik éppen úton vannak, távol Izrael közösségétől, ők is legyenek felmentve e kötelesség alól?
Erre Mózes azt felelte, hogy megkérdezi az Urat. És az Úr nemmel válaszolt Mózesnek. Nem mentesülnek. Részt vesznek ők is teljesen a pászka ünnepen, mert ez egy kötelezettség: az Úrnak ilyen módon való imádása kötelesség. Még ha holttest érintése miatt tisztátalan lenne is az ember vagy úton lenne, nem mentesítő körülmény. Ezzel azt akarja mondani, hogy az, aki fel akarja menteni magát az imádás alól, nem akar rést venni a pászkavacsorán, az kizárja magát a szövetségből, kizárja magát Isten népéből. Ezt mi is értjük, hiszen Jézus ugyanezt mondja az utolsó vacsorán ezekkel a szavakkal: ’Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.’ Tudjuk, hogy bennünket is megakadályozhatnak dolgok, hogy részt vegyünk a szentmisén, de ha mi választjuk, hogy távol maradunk, akkor lényegében kizárjuk magunkat Isten népének közösségéből. Ez az újszövetségi kinyilatkoztatás mélységeinek egyike, amely bemutatja, hogyan vetítette előre a Pászka ünnep Isten bárányának valódi megjelenését, aki elveszi a világ bűneit. Ő Jézus Krisztus az Eukarisztiában. Ha mi felmentjük magunkat az igaz és élő imádás alól, ahogyan lélekben és igazságban imádjuk az Urat az Eukarisztiában, akkor kizárjuk magunkat. [Talán most már jobban megértjük, hogy a katolikus Egyház tanítása szerint miért halálos bűn a szentmise mulasztás – a Szerk.]
Még egy megjegyzés a felhőről és tűzről. Milyen hihetetlen képe ez az Istenben való bizalomnak az út elején tartó nép részéről, amely éppen most kap arról tanítást, hogyan bízzon Istenben. Míg a tűz- és felhőoszlop a szentély felett van, egyhelyben maradnak. De amikor a felhő felemelkedik, akkor tábort bontanak és továbbmennek. Pontosan arra és addig, amíg a felhő vezeti őket. Így kell nekünk is tennünk az életben: ’Mozdulok, ha hívsz Uram, de ha nem hívsz, maradok, ahol vagyok.’ Ez erős bizalom az Úr iránt.
Az utolsó megjegyzés a Második törvénykönyv 8. fejezetéhez szól, amit érdemes újra és újra elolvasni. Mózes azt mondja: Emlékezz az útra, melyen az Úr vezetett a pusztai vándorlás során a 40 év alatt azért, hogy alázatra tanítson, hogy próbára tegye a szíved, megtartod-e parancsait. Nem azért állítja próba elé az izraelitákat, mert nem ismeri őket, hanem számukra akarja nyilvánvalóvá tenni az igazságot a szívükről – ez a ’kiképzés’. Most már ott állnak az Ígéret földjének kapujában, küzdeniük kell és hitetlen népekkel lesznek körülvéve. De sok áldást is kapnak és bőségben fognak élni. Az Úr most azt mondja: ’Azért tettelek próbára és arra edzettelek benneteket a pusztában, hogy bízzatok bennem és tartsátok meg parancsaimat! Amikor bementek az Ígéret földjére, ezeket a parancsokat kell átölelnetek! Nem vagytok a környező népekhez hasonlóak, külön vagytok választva: szeretett tulajdonom, elsőszülötteim vagytok. Olyan túláradóan áldalak meg benneteket, hogy megkísért majd benneteket, hogy elfeledkezzetek rólam.’
Gyakran azt gondoljuk, hogy a sötétségben feledkezünk meg Istenről, és ez elő is fordul, de tudom, hogy könnyen elfelejtjük Őt a napfényes időkben is, amikor áldásokban bővelkedünk. Elfeledkezünk Istenről, mert minden rendben megy, megvagyunk nélküle. Megtettük ezt és ezt, biztonságban vagyunk, van mindenből elég. Mi dolgoztunk meg érte. – Ez az a kísértés, amiről ez a fejezet beszél. Erről Mózes azt mondja, hogy ha ez a bőség bekövetkezne, emlékezzetek meg róla, hogy mindez Isten hűsége miatt van így. Tehát arra hívlak titeket, hogy szükségben és bőségben is emlékezzetek mindarra, amit az Úr tett.
Ne hagyjuk abba az Úr Igéjének hallgatását, hogy folytathassa szívének felfedését, hogy tanuljunk tőle és szívünk hasonló legyen az Övéhez. Imádkozzunk egymásért! Isten áldjon benneteket.
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése nyomán; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
58. nap, Választott nép – Szám 7, Másodtörv 7, Zsolt 92 (2024.12.30., hétfő)
Közlemény! Ezen a héten az ünnepek miatt csak három napi olvasnivalót adunk ki! A következő kettő 2025.01.02. és 03. lesz.
Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy ide hívtál ma újra minket! Hűséges Isten vagy, aki mindig visszahívsz magadhoz. Jóságodban segítesz, hogy mi is hűek maradjunk hozzád. Te akkor is hűséges vagy, amikor mi elfelejtkezünk rólad. Te sosem felejtkezel el gyermekeidről. Segíts, Urunk Istenünk, hogy teljesen hozzád tartozzunk, hogy hűségesek maradjunk, ne csak Igéd olvasásában, hanem – ahogy korábban imádkoztuk –, segíts, hogy meghalljuk Izraellel együtt, hogy hozzád tartozunk mindenükkel, amink van! Segíts, hogy akkor is teljes valónkkal tudjunk szeretni, amikor gyengék vagyunk, amikor küzdünk, amikor elbukunk. Tudjuk, hogy Te sohasem hagysz el minket és nem mondasz le rólunk. Atyánk, Jézus nevében bízunk benned, dicsőítünk téged, hálát adunk neked és kérjük folytonos hűségedet! Ámen.
Az egyik meglepő dolog a Számok könyvének 7. fejezetében, az a rengeteg ismétlés. Ezen kellett ma átverekedni magunkat. De megtettük, mert ez Isten Igéje, ami ajándék a számunkra. Amiről itt olvasunk, már a Számok könyvének első fejezete előtt megtörtént: a szentély felszentelése. Mielőtt a szentélyben az imádás kezdetét vette, Izrael 12 törzsének képviselői Mózeshez és Áronhoz mennek és átadják az áldozati ajándékokat és ajándékaikat a levitáknak. Így itt egy kis időutazásban van részünk, ahogy újra számba vesszük, mi történt az imádás megkezdéséig, tehát ez egy összefoglalása annak, ami eddig történt. Fontos, hogy észrevegyük: az imádás helyszínének létrejöttéhez, az oltár felállításához minden egyes törzs hozzájárult a felajánlásaival. Minden törzs ugyanazt hozta, ez teszi ismétlődővé ezt a fejezetet. Ugyanakkor ez Izrael népének alázatát is mutatja. Hiszen Júda törzse sem hoz többet, mint Manassze törzse, aminek az az értelme, hogy mind azt hozzák, amit az Úr kért.
A leviták két családja különleges ajándékot kap a 12 törzstől. [Itt 12+1 törzsről beszélünk, hiszen József helyett két fia vált törzsalapítóvá: Efraim és Manasszé. A plusz 1 törzs a leviták, ők nem hoznak ajándékokat – a Szerk.] Azt látjuk, hogy Izrael törzsei hozzák az ökröket és a szekereket, s azokat Mózes Gerson és Merári családjának adja a szolgálatuk betöltésére. Gerson 2 szekeret és 4 ökröt, Merári pedig 4 szekeret és 8 ökröt kap. Viszont Kaát családja semmit sem kap. Miért? Emlékezzünk csak, mi volt a feladata Kaátnak és fiainak. Az ő feladatuk a szent tárgyak szállítása volt, amelyek arannyal borított akácfából készültek, gyűrűkön keresztül átdugott, arannyal fedett akácfarudakkal szállították és nem volt szabad szekérre tenni azokat. Tehát Kaát családjának nem volt szüksége felajánlott szekerekre és ökrökre, mivel azok a tárgyak annyira szentek, annyira különválasztottak voltak, hogy azokat csak kézben lehetet vinni. Ez mutatja számunkra a szent tárgyak különlegességét. Ezt érdemes megjegyeznünk.
A Második törvénykönyv 7. fejezetével kapcsolatban ahhoz a nehéz részhez fűznék megjegyzést, ami Kánaán népeinek irgalmatlan eltörlését parancsolja meg. ’Miért?’ – tehetjük fel a kérdést. A válasz nagyon egyértelmű, amit szintén visszatérően olvashatunk e könyv későbbi fejezeteiben, majd Józsue könyvében és gyakorlatilag a Biblia egészében: az Úr Isten azért foglal állást ilyen keményen a hettiták, periziták, jebuziták és a többi kánaáni néppel való keveredés ellen, mert Izrael népe majd hasonulni akar hozzájuk. Ezt már előre tudja az Úr.
Mózes ekkorra 38 éve vezeti az izraelitákat, ismeri őket. Tudja, hogy ha megszerzik a földet, majd össze akarnak házasodni az ott élők leányaival, hasonulni karnak hozzájuk. De Izrael népe nem lehet egy ezek közül, nem azért, mert ők különlegesek, ezt világosan meg is mondja, hanem mert az Úr szereti őket. Nehéz elfogadni, hogy az Isten azt parancsolja: ’Nincs kegyelem’. A lényeg itt, hogy nem lehettek olyanok, mint más népek, mert szeretlek benneteket. Ez nem azt jelenti, hogy a többi népet nem szeretem, de benneteket különleges szeretettel szeretlek. Rajtatok keresztül, a ti hűségeteken keresztül, a veletek való szövetségen keresztül, a veletek való kapcsolaton keresztül nyer majd áldást az egész világ! De előtte egy olyan földre mentek, ami veszélyes számotokra. Ahol, ha nem tartotok ki hűségesen a hitetekben, ha nem ismeritek el a szeretetemet irántatok vagy elfelejtitek, ha elhagyjátok a hiteteket, veszni hagyjátok a különlegességeteket, akkor a világ nem kapja meg az áldást. Akkor a rajtatok keresztül megvalósuló áldás meghiúsul. Mózesen keresztül újra megerősíti Isten, hogy ez nem az izraeliták nagyszerűsége miatt van így, hanem mert Isten szereti őket, kiválasztotta őket, hogy a világ megáldásában az Ő eszközei legyenek. Ezt megelőzően viszont meg kell tartaniuk a hitet.
Ezt a hitet és hivatást nem dobhatjátok oda a más népekkel való összeházasodás kedvéért, akik nem hiszik azt, amit ti, akik nincsenek szövetségben az egy igaz Istennel. Ha ezt feladjátok, akkor nem lesztek azok, akikre a világnak szüksége van! Nektek különlegesnek kell lennetek, nektek különböznötök kell más népektől. Ha nem így tesztek, a világ nem kapja meg az áldást! – Látjátok, Istennek hosszú távú tervei vannak.
Isten már most szeret benneteket, már kiválasztott benneteket, de ez azzal jár, hogy hűségesnek kell lenni – végül megáldja az egész világot, de addig nem szabad hasonulnunk a világhoz. Ezek kemény szavak, de igazak. Ezekhez a szavakhoz kell tartanunk magunkat.
Az Úr Izrael népét különleges feladatra választotta ki az üdvtörténetben, hogy hűségükön keresztül áldhassa meg a világot.
Imádkozom értetek, védelemért és áldásért, ti is imádkozzatok értem. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
57. nap, Halld, Izrael – Szám 6, Másodtörv 6, Zsolt 91 (2024.12.28., szombat)
Közlemény! Karácsony hetére csak kétnapi olvasnivalót adunk ki (amiből a mai a második), a rákövetkező hétre pedig hármat. Így marad időnk az ünneplésre is, de azért nem esünk ki ebből a csodálatos folyamatból!
Mennyei Atyánk, Te jó vagy és oltalmazol minket, törődsz velünk, sasszárnyakon hordozol, és vigyázol ránk, nehogy kőbe üssük lábunkat. Urunk, mi nem kérhetünk számon Téged, hiszen mi állunk próbák előtt minden nap, amelyek felfedik a megbízhatatlan szívünket. Szívünk ingatag és könnyen felejt. Segíts Urunk, hogy soha ne feledjük el, mit tettél értünk. Ne engedd, hogy elfelejtsük, ki vagy Te! Ne engedd, hogy elfelejtsük, amit a saját szívünkről megmutattál nekünk. Ne engedd, hogy elfelejtsünk Téged! Ezt kérjük Jézus Krisztus hatalmas nevében! Ámen.
Az első, amiről ma beszélnünk kell a Számok könyvéből a nazírok fogadalma. Lehet, hogy ismerősen hangzik ez a fogalom, hiszen a Bibliában van néhány ember, akik Isten nazírjaiként éltek. Általában ez egy időleges fogadalom volt, de nekem hirtelen legalább két ember jut eszembe, akik a fogadalmat életre szólóan tették. Az egyik Sámson volt, akik nem élt tökéletesen a fogadalom szerint, de hát a szülei választották neki azt az életformát. Néha a nazír életformára választják az embert és nem ő választ, de tény, hogy Sámson már anyja méhétől az Úrnak volt szentelve. Az Úr angyala, aki megjelent az édesanyjának, ő mondta, hogy a születendő gyermek Istené lesz, és ezért nem nyírhatja a haját, és nem nyúlhat szeszesitalhoz. Ebben Sámson kudarcot vallott. Ezt a történetet majd a Bírák könyvében olvassuk.
A másik Keresztelő János volt. Ő szigorúan és sikeresen tartotta magát a fogadalomhoz. Nem vágta a haját és semmi részegítőt nem ivott, sőt még szőlőt sem evett. Ők ketten kivételek voltak, mert rendszerint ez egy bizonyos időtartam volt, amit az ember Istennek szentelt. Korábban már szó esett a Leviták és a Számok könyvében az Úrnak szentelt helyekről és eszközökről. Például a templom felszerelési tárgyai vagy Sion hegye, ahová később a templom épült, az is az Úrnak volt szentelve. Emlékszünk Jákobra, aki álmában az Úr angyalait látta létrán leereszkedni az égből; Istennek szentelte azt a helyet, oltárt épített ott. A nazír fogadalommal az ember Istennek szentelt időt, annak mintájára, mintha valaki egy időre elvonul a világtól (ahogyan manapság mi lelkigyakorlatra megyünk és ott nem iszunk szeszesitalt és férfiként esetleg nem borotválkozunk). A fogadalom idejének végén, amit az Úrnak szentelt az iránta való szeretetből, nemcsak az előírt áldozatokat ajánlotta fel, hanem a megnőtt haját is leborotválta akkor, mintegy jeléül ennek az időnek. Egy idő alatt megnő a köröm és a haj, s ezek hosszúsága bizonyos értelemben az eltelt idő jele. A levágott hajat az oltár parazsára helyezték az áldozat részeként. Képzeljük magunk elé a képet: égett haj – nem valami jó illatú, de abban az értelemben különleges, hogy most átadom Istennek az időt, amit felajánlottam neki, most átadom az azóta nőtt és most levágott hajam képében. Én ezt nagyon kifejezőnek találom!
A következő téma a Számok könyvéből a papi áldás, az ároni áldás. Hatalmas és erőteljes áldás ez. Emlékszem, Jeff Cavins azt mondta erre, hogy ez egy nagyszerű imádság, amellyel a szülők megáldhatják gyermekeiket. Bátorítanám az édesapákat, hogy mondják ezt az imát, mert Áron, Lévi papi törzsének fejeként atyai figura. A papság fogalma mindig kapcsolódott az atyaság fogalmához, tehát az ároni áldás atyai áldás is.
A Második törvénykönyvben elértünk a ’Shema’ hitvalláshoz, ami a ’hall’ ige héber megfelelője. „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (Másodtörv 6,4-5.) Ez a legnagyobb parancs. Ha valami egyesítette Izrael népét, akkor az a Tízparancsolat, annak minden parancsa, de elsődlegesen ez, mert ez mindent összefoglal. Héberül hallva tudjuk: ez nem annyit jelent, hogy „figyu srácok”, hanem azt, hogy halld meg és engedelmeskedj! Amint befogadod, gyakorold! Itt van Izrael népe, akik megkapják Mózestől a Tízparancsolatot, amit még más törvények is követni fognak, de ez a szíve minden törvénynek. ’Haldd Izrael, az Úr, a mi Istenünk egyetlen!’ Miért mondja ezt? Mert, tudja, hogy a sokistenhitű Egyiptomból jönnek és Kánaánba mennek, ahol szintén sok istent imádnak. Ez ellen védekezni kell.
Hogyan őrködünk a hitünk tisztasága felett? Nem csak úgy, hogy dogmatikailag tartom magam a hitemhez. Nem csak annyiból áll, hogy elmondom: ezt hiszem és kész. Hanem amikor kimondom, arra emlékezem, hogy az Úr, ez az egyetlen Isten az, aki kihozott a rabszolgaság földjéről! Ezt fogják majd a fiaitok kérdezni: Mik ezek a rendelkezések, miért vannak ezek a parancsok? És neked emlékeztetned kell a gyermekeidet, hogy ki az Úr Isten és mit tett érted! Ezért engedelmeskedünk a parancsoknak. Mindannyiunk számára fontos, hogy megértsük, hogy mindezek a szabályok kapcsolatból fakadnak. Minden egyes egyházi szabály, minden egyes szabály a Szentírásban személyek közötti kapcsolatból származik. Kapcsolat nélkül is jók, bölcsek a parancsok, amik szerint jó élni, de a kapcsolat nélkül a parancsok kiüresedhetnek, holtak lehetnek. Bölcsek lehetnek, de számunkra elveszthetik értelmüket. A parancs oka a kapcsolat.
Ezért emlékezteti Mózes a népet: vegyétek e szavakat és kössétek a homlokotokra, vegyétek és kössétek a karotokra, írjátok ajtófélfáitokra! Szinte bármelyik zsidó otthonban megtalálható a mezuza, ami egy fémből készült tok, s amelyben az Úr ezen szavai vannak egy kis papírdarabra írva az ajtófélfához erősítve. Ezt a zsidók jöttükben és távoztukban megérintik, mintegy emlékeztetőül, hogy sose felejtsék el, mit tett értük az Úr. Homlokukra és karjukra az Írások szerint imaszíjakat kötnek, amelyek bőrből készülnek és kis bőr dobozkák vannak hozzájuk erősítve. Ezekkel kapcsolatban mondja Jézus, hogy a farizeusok megvastagítják imaszíjaikat és meghosszabbítják ruhabojtjaikat. Az ortodox zsidó férfiak mind a mai napig használják az imaszíjakat, amikor imádkoznak, ezzel teljesítve a Második törvénykönyv 6. és 11. fejezetében előírt rendelkezéseket.
Ehhez hasonló dolgokat mi, római katolikusok is teszünk. Minden szentmisén az evangélium felolvasása előtt, mikor a pap, püspök vagy diakónus kijelenti például, hogy ’Evangélium szent Márk könyvéből’, s a hívek azt válaszolják, hogy ’Dicsőség neked, Istenünk’, akkor a felolvasó a kereszt jelét rajzolja a szövegre és önmagára. A hívek pedig a homlokukra, szájukra és szívükre rajzolnak keresztet, magukban pedig ezt mondják: ’az Úr igéje legyen elmémben, ajkaimon és a szívemben’. Ezzel lelki értelemben fejezzük azt ki, hogy Isten szavát mindig a szemünk előtt tartjuk.
Mekkora ajándék! Hiszen a Biblia szavait állandóan felelevenítjük és nem felejtjük el, nem csak azt, hogy az Úr Isten mit tett a zsidókkal, nem csak azt, amit az Újszövetségben tett a világ népeiért… De azért is hálát adunk folyamatosan, amit azáltal tesz velünk, hogy olvassuk az Ő Igéjét! Mint ahogy ti is teszitek most. Ebben az évben engedelmeskedtek a Második törvénykönyv 6. fejezetében leírtaknak. Emlékezzetek és sohase feledjétek, mit tett az Úr értetek!
Imádkozzunk egymásért, én is imádkozom értetek! Haladunk, és Isten megáld benneteket, még ha ki is hagytok napokat, vagy esetleg egy hetet is, de újra térjetek vissza az olvasáshoz! Csak ne hagyjátok abba, mert itt a parancs, hogy hallgassunk az Úrra! Halld Izrael! Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna; szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
56. nap, Féltékeny férjek – Szám 5, Másodtörv 5, Zsolt 90 (2024.12.23., hétfő)
Közlemény: Karácsony hetére csak kétnapi olvasnivalót adunk ki (amiből a mai az első), a rákövetkező hétre pedig hármat. Így marad időnk az ünneplésre is, de azért nem esünk ki ebből a csodálatos folyamatból!
Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged! Köszönjük mai igéd és hűséged! Urunk Istenünk, mi oly sokszor vagyunk hűtlenek és te mégis türelmes vagy hozzánk! Mi megbízhatatlanok vagyunk, de te állhatatos vagy! Rendületlenül szeretsz minket. A mai napon dicsérünk téged és megköszönjük, hogy szólsz hozzánk és velünk vagy. A miénk vagy, a mi Istenünk. És nem szégyellsz bennünket, ahogy a Zsidókhoz írt levélben áll: „Isten nem szégyelli, hogy Istenüknek hívják” (11,16). Nagyon hálásak vagyunk ezért. Segíts minket, hogy mi se szégyelljük soha, hogy hozzád tartozunk, hogy a te legelődnek a nyája vagyunk, akiket kiválasztottál! Jézus nevében kérjük ezt! Ámen.
A Számok könyve 5. fejezetében, miután szó esett a tisztátalanok kiutasításáról és a kártérítésről, a következő alcím a féltékeny férjekről szól. Fontos, hogy a féltékenység szó szerepel itt, arra utalva, hogy a férjnek nincs bizonyítéka a feleség hűtlenségéről. Ez újra egy olyan része a Szentírásnak, ami egy mai érzékeny olvasóban megütközést kelthet. De emlékezzünk csak vissza Isten pedagógiájára: Ő mindig onnan kezdi az ember tanítását, ahol az a saját kultúrájában tart, s onnan emeli fel őt. Ha így tekintünk a szövegre, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a régi világban az asszony teljesen a férj fennhatósága alatt állt, tehát, ha a férfi csak vádolta az asszonyt – bizonyíték nélkül –, akkor is bármit megtehetett vele. És itt lép be Mózes törvénye, hogy ezt többé nem lehet tenni! Tudjuk a Teremtés könyvének 3. fejezetéből, hogy az ember bukásának következménye ez a feszültség is, ami férfi és nő, férj és feleség között fennáll. A férfi gyakran érez arra kísértést, hogy uralkodjon az asszony felett, hogy használja őt. A most olvasott törvény részben orvosolja ezt a helyzetet. A férjnek egy közvetítőt kell keresnie, el kell vinnie a feleségét a paphoz. Itt megint egy olyan rész jön, amin ma megütközünk: istenítélet próbája alá vetik az asszonyt, hasonlíthat ez a középkori a boszorkányüldözés próbájára vagy egy Monty Python jelenetre, ahol az hangzik el, hogy ha lebeg, akkor boszorkány, ha elsüllyed, akkor nem, és persze, ha elsüllyed, akkor meghal. Ez így a viccben egy butaság.
Az istenítélet eljárása mégis viszonylag gyakori volt a múltban. Lehet, hogy nem a legjobb módszer, de nézzük meg mi történik a Számok könyve szerinti istenítélet próbája során: Az asszony megissza a némi porral vagy a féltékenységért felajánlott ételáldozat árpalisztjével kevert vizet, és ahhoz, hogy bűnösnek nyilvánítsák, természetfeletti beavatkozásnak kellett történnie. Rendszerint megitta és teljesen jól volt utána. És itt a lényeg, van itt egy egyensúly, ami a Szentírás zsenialitása, még ha számunkra problematikusnak tűnik is, mivel egyrészt nem engedi át a teljes hatalmat a férfinak az asszony fölött: a férfinak egy közvetítőhöz kell vinnie az asszonyt és alá kell rendelnie magát egy magasabb törvénynek. Mindketten a Törvény hatálya alatt vannak. Másrészt, maga a próba menete, ami bár számunkra igazságtalannak tűnhet, mégis épp ellenkezője a Monty Python szatírának, mert a Szentírásban ahhoz kell csodának történni, hogy bűnösnek nyilvánítsák, tehát maga a próba menete sokkal inkább védi a nőt, mintsem fenyegetné. Remélem, ez világos így. Hiszen normális esetben megitta a porral vagy liszttel kevert vizet és semmi nem történt. Ez gyakorlatilag a védelem szerepét játszotta a féltékeny férjjel szemben. A féltékenység minden kultúra része volt és arra is nagy szükség volt, hogy a házastársi hűség szent legyen egy ilyen pusztában élő közösség esetében, akik épp most szabadultak a rabszolgaságból és nem tudták, hogyan kell szabad ember módjára élni. Isten így kezdi el tanítani őket. Ha meghökkent is bennünket, ne feledjük, hogy ez egy lépés a nagyobb egyenlőség felé, egy lépés a férfi és nő közötti nagyobb megbecsülés és tisztelet útján.
Ahogy tegnap említettem, a Második törvénykönyv a pusztai vándorlás legvégét hozza elénk. Az eltelt hosszú idő (38 év) után Mózes emlékezteti a népet, hogy mi is történt a Hóreb hegyénél – a Hóreb és a Sínai hegy ugyanaz – az első évben, mikor Isten a tűzből beszélt. A nép így reagált: ’Mózes, te beszélj az Úrral, mert ez nekünk túl megrendítő, hogy Isten beszél hozzánk ebből a tűzből ezen a hegyen.’ Ezzel kapcsolatban két megjegyzés. Az Úr szemtől szemben beszélt velük, és mégis, más helyeken azt látjuk, hogy Mózes azt mondja Istennek, hogy hadd lássam arcod! Mire az Úr azt feleli, hogy ’nem láthat ember engem úgy, hogy életben maradjon’. Hogyan lehetséges ez a kettősség? A héber kifejezés szerint az Úrral való szemtől szembeni beszélgetés nem feltétlenül jelenti azt, hogy Isten felfedte teljes dicsőségét az embernek. Annyit jelent, hogy bensőséges módon, mint személy a személlyel beszél Mózessel, hogy Isten, mint személy beszél a népéhez, egy személyes, bensőséges hangvétellel.
A másik megjegyzésem a Tízparancsolat az első parancsához kapcsolódik: Ne csinálj magadnak faragott képet. Ez a parancs félreértésre szokott okot adni a katolikusokkal kapcsolatban. Azt mondják rólunk, hogy ti képeket meg szobrokat imádtok, tehát megszegitek ezt a parancsot.
A Katolikus Egyház Katekizmusa kiemeli, hogy nem azért készítünk képet, hogy imádjuk. A 2130. cikkelyben ezt mondja: „Isten már az Ószövetségben is megparancsolta vagy engedélyezte olyan képek használatát, melyek jelképesen az üdvösséghez vezetnek a megtestesült Ige által: ilyen a rézkígyó, a frigyláda és a kerubok”. Tehát, amiről beszélünk, az nem egy szigorú vagy abszolút tiltása a képkészítésnek, hanem az ellen szól, hogy olyan képet készítsünk, amit imádunk!
Továbbá a Katekizmus 2131. cikkelye azt mondja, hogy „a megtestesült Ige misztériumára támaszkodva” – ami arra utal, hogy Isten testté lett, tehát a láthatatlan Isten láthatóvá vált – igazolhatóak az ábrázolások: „a Niceában összeült egyetemes zsinat 787-ben igazolta a képrombolókkal szemben a képek tiszteletét: és nemcsak Krisztus, hanem Isten anyjának, az angyaloknak és a szenteknek a képeit is. Isten Fia megtestesülésekor a képek új üdvrendjét hozta el”. Így a katolikusok képtisztelete nem megy szembe az első parancsolattal.
Büszke vagyok rátok, akik eljutottatok az 56. napig! Imádkozzunk egymásért, imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek, a Bibliaolvasók közösségért. Ha ki is marad egy-egy nap, pótoljátok be. Ez a csapat egyre erősebben és szorosabban összekovácsolódik, hűségesek igyekszünk maradni, mert Isten hűséges! Kitartunk, mert Isten kitartó. És még ha elbukunk is, fel tudunk kelni újra, mert a mi Urunk Istenünk találkozik velünk az elbukásunkban. Isten áldjon benneteket!
(Mike Schmitz atya napi elmélkedése alapján; fordította Bíró-Kocsis Anna, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)