5. nap, Bábel tornya – Ter 10-11., Zsolt 2.
!!! Örömmel adjuk közre a mai, pénteki olvasmányokhoz tartozó elmélkedést (Lásd alább.) Felhívjuk követőink figyelmét, hogy szombat-vasárnap megállunk az olvasással és hagyunk időt az esetleges lemaradások bepótlására, az olvasottak és a magyarázatok újbóli átelmélkedésére. Most hétvégén viszont érkezik új anyag: A hétfőn kezdődő új korszak, a Pátriárkák korának felvezető tanításával. Hétfőtől pedig a szokott rend szerint folytatjuk a napi igék és a magyarázatok közreadását !!!
„Urunk, Noé története után látjuk az emberi család elterjedését a földön. És látjuk, hogy ez a család megtört. Mi is megtörtek vagyunk, de kérjük, hogy e sebzettség ellenére hozz ki belőlünk jó és nagyszerű dolgokat, a Te kegyelmed által! Ámen.”
A 10. fejezetben Noé családfáját majd a 11. fejezetben Bábel tornya történetét olvassuk. Ezek az utolsó fejezetek az ősi időkről, ezután már a pátriárkák történetei kezdődnek, Ábrahámmal és Sárával (nálunk a jövő hétfőtől).
A 10. fejezetben Noé fiait (Szem, Kám és Jáfet) és azok utódait ismerjük meg. A leszármazottak között van egy bizonyos Nimród, akinek a neve kiemelkedik. Nimród egy nagyon jelentős személy. „Ez volt az első uralkodó a földön. Nagy vadász volt az Úr előtt.” (Ter 10,8) „Uralma kezdetben kiterjedt Bábelre, Erekre, Akkádra és Sineár földjén minden városra” (Ter 10,10). Az ősi Bábel megfelel a későbbi Babilonnak és Nimród volt az első, akinek hatalma volt, aki birodalmat alapított. Gondolhatnánk úgy rá, mint egy kiemelkedő, szereplőre, aki szinte már hős.
Ahogy azonban a történet kibontakozik rájövünk, hogy Nimród szívében ugyanaz volt, mint azoknak a szívében, akik a Bábel tornyát építették. Ez pedig a mindent elsöprő törtetés és nem egy egészséges ambíció a kiválóság által. Nagy különbség van a kettő között. A szentírásban egyértelműen benne van, hogy emelkedjetek ki, legyetek tökéletesek, de úgy, mint a szentek.
Nemrég rábukkantam Maximilian Kolbe atya pappá szentelés előtti írásaira, amelyekben megfogalmazza a céljait. Leírja, hogy ő szent akar lenni, nagy szent! (Az is lett!) Ezt a fajta vágyat az Úr teszi a szívünkbe és azt szeretné, hogy ezt mi gondozzuk és mindig törekedjünk rá, hogy szentek legyünk. Az ilyen fajta igaz kiemelkedésre teremtett minket Isten, ami Istent dicsőíti meg.
Nimród az ellenkező fajta nagyságot akarja elérni. Azt olvassuk, hogy Nimród „Nagy vadász az Úr előtt” (Ter 10,9), ami utalhat arra, hogy Nimród az Úr előtt járt, tőle jött az ereje és tisztelte az Urat. De vannak régi keresztény kommentárok, ahol úgy értelmezik, hogy Nimród szembefordult az Úrral. Annak ellenére, hogy hatalmat adott neki, Nimród a saját maga felmagasztalására használta az erejét. Azért gondoljuk, hogy ez a megfelelő magyarázat, mert a 11. fejezetben az áll, hogy egy nyelv volt az egész világon a Nimród alkotta királyságban, ahol így beszéltek: Építsünk tornyot, „amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak” (Ter 11,4). Ez Nimród eredeti királyságának a területén történt, ahol még élhetett Nimród szellemisége, a hatalomvágy szelleme.
Nem azzal van a baj, hogy magas tornyot akarnak építeni, hiszen ma is sok csodálatos, hatalmas templomot és katedrálist építenek az emberek Isten tiszteletére, dicsőségére, imádásra. A gond ott van, hogy MI akarjuk ezt építeni, hogy MI szerezzünk nevet magunknak. Ez a különbség a kiemelkedés és a feltörekvés között. Kiemelkedés esetén Istent akarjuk dicsőíteni, a feltörekvéssel pedig saját magunkat. (Itt hozzátesszük, hogy a toronnyal kimondottan az eget akarják ostromolni, ahol Isten lakik. Eszünkbe jut a sátáni kísértés a bűnbeeséskor, hogy az ember legyen olyan hatalmas, mint az Isten, de anélkül, hogy elismerné Isten hatalmát. Úgy látszik, hogy ez a bűnbeesés utáni emberiség jellemzője, amely sajnos a mai napig is látszik. Erre utal a ma olvasandó 2. zsoltár is. – A szerk.)
Ez még csak az eleje a Bibliának és máris megkérdezhetjük magunktól, hogy Uram valóban a Te dicsőségedért akarok kiemelkedni, mint Maximilian Kolbe atya?
Ő mondja, hogy ne az én dicsőségemre tegyél szentté, mert te vagy az, aki azzá teszel. Te vagy aki meghívsz a szentségre, aki megalkotott és megváltott. Ha nem törekszünk erre, akkor nyugtalanság lesz bennünk, nem leszünk azok, akinek lennünk kellene. Lehet, hogy mi nagyon törekszünk, rohanunk, keresünk valamit, de lehet, hogy rossz az irány, rossz dologért hajszoljuk magunkat. Talán csak a saját hírnevünkért, önmagunk felmagasztalásáért tesszük.
Ábrahámnak azt mondta Isten – hamarosan olvassuk –, hogy nagy nevet adok neked! Ő elfogadta, de Isten dicsőségére. Teljesen más, ha mi akarunk magunknak nevet szerezni, vagy ha Isten emel fel, és ad nekünk nevet! Ahogy Szalézi Szent Ferenc mondta: Legyél, aki vagy és akit Isten akar, hogy legyél, törekedj a tökéletességre, ne csak a hatalomra vagy a hírnévre.
Ezen a módon engedem, hogy az Úr megajándékozzon és használni akarom az ajándékaimat az Ő dicsőségére, valamint hogy segíteni tudjak másoknak.
Hozzunk ma egy döntést, hogy nem Nimród akarok lenni, hanem szent! Ahogy Szent Maximilian Kolbe mondja: Tegyél szentté, tegyél nagy szentté!
(Összefoglaló Mike Schmitz atya 5. naphoz tartozó elmélkedéséből. Fordította: Szabó-Kasovitz Gyöngyi, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
4. nap., A vízözön – Ter 7-8-9., Zsolt 1.
Tegnap hallottuk hogyan készítette el Noé a bárkát. Mindent úgy tett, ahogy Isten parancsolta neki.
A Szentírás többször is kiemeli hogy Noé igaz ember volt, és „kegyelmet talált az Úr szemében” (Ter 7,8). Noé mindent megtett, amit Isten kért tőle. Majd jött az árvíz és elpusztította a földet, elpusztított mindent, ami nem volt a bárkában.
Ez a történet az egyik legismertebb az egész Bibliából. Megjelenik a szivárvány (vagy: íj=bow) a levegőben, de van valami nagyon erőteljes ebben a szivárványban („ívben”). Az íjász az íjat nem egy háborúban fogja használni pusztításra vagy halálos sebzésre, hanem Isten leteszi az íjat és kijelenti, hogy soha többé nem fogja elpusztítani a földet vízözönnel. Tehát Isten teremt békét azáltal, hogy szövetséget köt Noéval és a családjával.
Isten néhány dolgot teljesen egyértelművé tesz. Először is, ahogy megérzi az áldozat illatát ezt mondja: „Az ember miatt többé nem átkozom meg a földet hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy megtettem” (Ter 8,21). Vagyis Noé áldozata megvolt, és Isten válasza, hogy leteszi az „íjat”.
A 9. fejezetben Isten két dolgot említ. Az egyik, hogy az ember megeheti az állatot. Ez nem egy parancs, hanem egy engedély, amit az árvíz után ad Isten. (Ádámnak és Évának a paradicsomban még a növényeket adja táplálékul.) A másik, hogy megtiltja a gyilkosságot. Természetesen már azelőtt is tilos volt ölni. Itt Isten ezt mondja: „Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert” (Ter 9,6). Ez egy egyértelmű tiltása a gyilkosságnak. A szövetség, ami Isten és ember között köttetik, emlékeztet arra, hogy az emberi élet Isten ajándéka. (A KEK 2260. pontjában ez áll). Tehát az emberi élet Isten ajándéka, mert Isten a saját képmására teremtette az embert.
Ugyanakkor az emberi erőszakosság is megjelenik. Noé története rámutat arra is, hogy az ember esendő szívű (ahogy ezt láttuk a 3. fejezeben a bűnbeesésnél, a 4. fejezetben Káin és Ábel történetében).
Visszatérve az állatok szerepéhez, a Katekizmus így nyilatkozik a 2416. és a 2417. pontban: „Az állatok Isten teremtményei, gondviselő gondoskodásával veszi körül őket. Már puszta létükkel is áldják és dicsőítik Őt. Az embereknek is jóakarattal kell közeledniük hozzájuk.” A 2417. pontban látjuk, hogy Isten az állatokat azok sáfárságára bízta, akiket a saját képmására teremtett. Ezek vagyunk mi, emberek. Ezért is jogunkban áll az állatokat megenni és ruházkodásra használni. Szabad megszelídíteni azokat, hogy az embert segítsék a munkában, és ugyanúgy erkölcsileg elfogadott, ha orvosi vagy tudományos kutatásokra használjuk azokat. Természetesen csak ésszerű határokon belül és ha az emberi életet szolgálják. Ugyanakkor nincs joguk az embereknek az állatoknak szenvedését vagy halálát okozni, ha az saját hóbortjukat szolgálja.
Isten megkülönbözteti az állatokat az emberektől. Az állatot meg lehet ölni, de az ember életét soha nem szabad kioltani. Ez a parancs azért adatott, mert az emberi szív esendő. Ott van bennünk a hajlam, hogy rossz dolgokat tegyünk. És ezzel mindig számolni kell, ahogy látjuk a folytatásban:
A Noéval kötött szövetség leírása után Noé fiainak, története következik. Három fia, akiktől majd minden nemzet származik: Szem, Kám és Jáfet.
Miután a földműves és szőlőműves Noé egy alkalommal bort iszik, megrészegülten fekszik a sátorban mezítelenül. Fia, Kám (Kánaán atyja) bemegy és meglátja mezítelen testét. Szól a testvéreinek, akik hoznak apjuknak egy köntöst és háttal közeledve, hogy ne lássák meg meztelenségét, befedik azt. Hogy lehet az, hogy Kámot, (Kánaán atyját) ezek után megátkozza Noé? Azért, mert meglátta a testét? Nos, a Szentírás-kutatók szerint az, hogy látta a mezítelen testét, úgy értelmezhető az akkori nyelvi környezetben, hogy apja feleségével hált, vagyis vérfertőző kapcsolatra lépett a saját anyjával. Nem csak a bujaság bűnéről van szó, hanem az apa megalázásáról, méltóságának és férfiúi mivoltának kioltásáról. Tehát hogy Szem és Jáfet „nem néztek oda”, azt jelentette, hogy ők tisztelték apjukat. Mivel Kám a kánaániták atyja, ők Izrael népének ellenségei lettek, akik Szem fiai. Ez az ellentét végig jelen van az Ószövetségen.
Mindez felhívja a figyelmünket arra, ami a Szentíráson végigvonul a családokkal kapcsolatban, vagyis hogy a családban ott van a törés, a sebzettség is. Noé után Ábrahám és Sára családját ismerjük meg, ahol szintén jelen van az összetörtség, de más módon, mint Noé fiainál.
A család nagyon jó, mint ahogy a Szentírás visszatérően hangsúlyozza, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ez mégsem fedi el azt a tényt, hogy mennyire sebzettek vagyunk és hogy szívünkben hajlunk a bűnre. Mindez aláhúzza, hogy mennyire szükségünk van a kegyelemre!
Mit tegyünk hát? Amit Noé áldozata kifejez. Azt mondhatom: „Uram, tudom, hogy a Te képmásod vagyok, de azt is tudom, hogy megtört vagyok, és egyedül nem tudom legyőzni a rosszat. Ezért a Te uralmad alá vetem magam és kérem kegyelmedet és erődet! Könyörgöm kegyelmedért és erődért, kegyelmed uralmáért énbennem, mert szükségem van rá! Mert tudom, hogy arra hívtál, hogy a magasságokban járjak, és nem arra, hogy a mélységbe zuhanjak. Bízom benned, Uram!” Ámen.
(Szabó-Kasovitz Gyöngyi fordítása, szerkesztette Kunszabó Zoltán)
3. nap., Noé bárkája – Ter 5-6. fej., Zsolt 136.
Mennyei Atyánk, annyira hálásak vagyunk, hogy nekünk adtad igédet. Köszönjük, hogy nem mondtál le rólunk, és különösképpen azt, hogy továbbra is beszélsz hozzánk, amikor megtörtek vagyunk. Nem szűnsz meg felénk nyújtani kezed bajainkban és e világ szörnyűségei között.
Dicsőítünk téged, hálát adunk Igédért és azért, ahogy továbbra is fenntartod ezt a világot. Jézus nevében fordulunk hozzád. Ámen.
A bűn eljött a világba
A dolgok meglehetősen gyorsan eszkalálódnak itt, most hogy a bűn belépett a világba. A dolgok hirtelen elég vaddá válnak.
Szet születése
Ha emlékszel még a Teremtés 4-re, annak is a legvégére, ott Ádám újra megismerte feleségét, aki egy újabb fiúnak adott életet. Őt Szetnek hívták. Az ötödik fejezetben egy csomó ember nevével találkozunk, amiket könnyű elolvasni és nehéz kimondani. Ezek Szettől származnak. Így már két vérvonal tárul elénk.
Isten fiai és az emberek lányai
Ott van Káin családfája, és ott vannak Szet utódai is.
Kétféle ember, de ugyanaz a család. A hatodik fejezet ezt szétválasztja, és ehhez értenünk kell, hogy Szet Ádám és Éva gyermekeként született Káin után. Megfigyelhetjük azt is, hogy Szet utódait Isten fiainak hívják, míg Káinéit emberek lányainak.
Vegyesházasság
Különösnek hathat, hogy az Isten fiai szépnek találták az emberek lányait, nőül vették őket, és ez figyelemre méltó.
Mit jelent ez?
A válasz a családfában rejlik, amit az 5. fejezetben láttunk. Jeff Cavins és Tim Gray Istennel járva (Walking with God) című könyvében talán a legjobb választ találhatjuk meg erre a kérdésre.
Szet Ádám képmása, aki Isten képmása
A Teremtés könyvében, Ádám vérvonalában, fontos nyomokra lelhetünk. Míg a modern olvasók hajlamosak a családfákat unalmasnak találni, nagyon fontos részleteket rejtenek, amik legtöbbször céltudatosan vannak elhelyezve, hogy felkészítsenek minket az elkövetkezőkre. Ádám családfája, mint korábban megfigyeltük, annak elbeszélésével kezdődik, hogy Szet Ádám képmására és hasonlatosságára született és arra is emlékeztet, hogy Isten saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert.
Káinról ez nincs megemlítve
Ezekről nem hallottunk a negyedik fejezetben, ahol Káin vonala szerepel. Ez élesen szétválasztja a két családfát.
Káintól származnak a gyilkosok és többnejűek, mint például Lámech, miközben Szettől az igaz emberek, mint Énok és Noé, akik Istent imádják és az Úr nevét hívják segítségül. Ez a vérvonal kapja meg a jelzőt, hogy Ádám és Éva képmására jött létre, akik viszont Isten képére és hasonlatosságára teremtettek. De ez a vonal sem marad tiszta.
A megszülető „óriások” (héb. ’nephilim’) valószínűleg inkább a káini vérvonal jellegzetességeit hordozzák, mert nevük a héber ’elbukni’ (’nephal’) igéből képződik.
Szet gyermekei az Úrral járnak, Káinéi nem
És még mindig nem fajelméleti alapon mondom ezt, hiszen mindketten ugyanazoktól a szülőktől származtak, hanem arra gondolok, hogy Szet az Úr útján járt, míg Káin nem az Úr útján járt. Két különböző életmódról van szó. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a keresztházasság hozott gonoszságot a földre.
A házasság meghatározza az életpályát
A házasság természetesen nem rossz dolog. De az, hogy kivel házasodsz, döntően befolyásolja életpályádat és családod sorsát is, akár jó, akár rossz irányba. Itt is azt látjuk, hogy az Úrral járó emberek megszűntek az Úrral járni éppen emiatt a vegyesházasság miatt a Káintól származókkal.
Ez nem azt jelenti, hogy Szet gyermekei automatikusan szentek és Káinéi nyilvánvalóan bűnösek.
A környezet hatása
Mindnyájan ebbe a romlott világba születtünk, de tudjuk, nem mindegy, milyen gondolkodású emberekkel vesszük magunkat körül.
Bibliai világkép
Ezért is készül ez a sorozat, ami a Bibliát dolgozza fel egy év alatt, hogy egy Bibliai világképet adjon. Megmutatja a döntéseket, melyek mások hoztak, akár az ősidőkben is, olyanokat, melyek nagy pusztítást okoztak, és olyanokat is, amik nagy reményt.
Remény a pusztításban
Mert még abban a nagy pusztításban is, amire Isten Noét készíti fel, és az emberiség nagy részének végét jelenti, nagy remény van, hiszen a föld romlott volt és erőszakkal terhelt.
A daganat kiirtása
Isten úgy döntött, gyökerestől kiirtja ezt a daganatot. A rákot pedig csak úgy lehet megölni, ha minden pusztul, ami belekapaszkodik.
Senki sem teljesen rossz vagy jó
Ugyanakkor Isten elrendeli Noénak, hogy bárkát készítsen, mert megígéri, hogy felemeli őt, amiért belekapaszkodott. Az egyik ilyen dolog, amit korunkban felismerhetünk, ha a körülöttünk levő emberek mégoly gonoszak vagy jók is, senki sem 100%-ig rossz vagy jó.
Szentként élni egy romlott kultúrában
Jók vagyunk, de romlottak, még ha a körülöttünk levő kultúra még annál is romlottabb.
Ennek ellenére választhatunk, mint Noé, hogy úgy akarunk-e élni, mint azok, akik folyamatosan az Urat keresik és követik. Istennel járhatunk, mint Noé.
Kapaszkodás Istenbe
Feltehetjük a kérdést: Istenem, hogy szeretnéd, hogy ma veled járjak, tekintet nélkül a körülöttem levő kultúrára? Tekintet nélkül a családtagjaim életmódjára? Tekintet nélkül akár arra is, hogy házastársam nem jár Veled?
Az Úrral járhatok, mert Ő minden helyzetben reményt kínál.
Isten a viharban is felemel
Ma hogyan fogsz Istennel járni, mint Noé? Hogy fogsz belekapaszkodni úgy, hogy az élet viharai, az eljövendő özönvizek közepette felemelhessen?
2. nap., Ádám és Éva bukása – Ter 3-4. fej., Zsolt 104.
Minden csodálatosan indult! Isten nem csak az egész világot ajándékozta az embernek, hanem bensőséges kapcsolatot is önmagával. És mégis: most hirtelen minden szörnyű fordulatot vesz! A megkísértés szörnyű történetét látjuk, amely a Sátán, mint kígyó feltűnésével kezdődik.
A Sátán máshol a Bibliában: Leviatán, tengeri szörny, sárkány – félelmetes, hatamlas lény!
Éva tudhatta, hogy veszélyes, mégis szóbaáll vele. Nem nyíltan kísért. Nem kérdőjelzi meg Isten létét vagy tekintélyét, de a szavahihetőségét igen! Isten tényleg azt mondta hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek? … Semmi estere sem fogtok meghani, ha jó és rosszt tudásának fájáról esztek… Nem azért tiltja, hogy ne haljatok meg, hanem, hogy ne legyetek olyanok, mint ő! — Megintcsak nem Isten létét vagy tekintélyét vonja kétségbe, hanem a megbízhatóságát: “Tényleg rá mered bízni magad erre az Istenre?”
Mi is hányszor kérdezzük: Uram, miért nem mutatsz többet magadból? Akkor hinnék benned…
De Isten célja nem csak az, hogy higgyünk benne, hanem, hogy hozzá tartozzunk! Ha Isten többet mutatna magából, nekünk akkor is át kellene mennünk ezen a vizsgán, amin Éva és Ádám is: Akarunk-e hozzá tartozni, engedelmeskedünk-e neki, azért mert szeret minket?
Ádám és Éva tudták, hogy Isten szereti őket, mégis ezzel kísértette meg őket a kígyó: Isten nem szeret, mert ha szeretne, ehetnétek arról a fáról!
“Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére.” (Ter3,6). — Hányszor vagyunk így a bűnnel: nézegetjük, és meggyőzzük magunkat, hogy nevetséges, hogy erre azt mondja az Egyház, a Biblia, hogy nem szabad, pedig ez jó nekem, jó ötletnek tűnik megtenni.
Mégis: amikor a bűn mellett döntünk, tudjuk, hogy ez Isten ellen szól, hogy arról döntünk, hogy nem akarunk Istenhez tartozni.
Megnyílt a szemük, látták, hogy meztelenek, kötényt (ágyékkötőt) készítettek. Isten, aki oly közel volt hozzájuk, hívta őket, mire azt válaszolják, hogy elbújtak, mert meztelenek.
A következő sor feltárja, milyennek látjuk Istent. Hogyan halljuk Istentől ezt az egyszerű kérdést? “Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” (Ter 3,11)
Isten hangját haragosnak, vádlónak hallod? Vagy a megszakadó atyai szív hangját hallod, aki tudja, hogy milyen nagyszerű tervei voltak a gyermekeivel, hogy ott éljenek az ő szerető közelségében, és nekik most mégis menniük kell, mert egy más útra tértek!
A következmények: A kígyót megátkozza Isten. Ádám és Éva nincs megátkozva, amit ők kapnak, az nem átok, hanem gyógymód, bár fájdalmas: a szülés és a megtört kapcsolatok fájdalma Évának, a verejtékes munka fájdalma Ádámnak — mert nem a szeretetet választották! Szeretetre (munkára, pihenésre, szeretet-kapcsolatokra) lettek teremtve, de elbuktak.
Meg kell tanulniuk, hogy a szeretet mindig áldozattal jár, Éva a fájdalmas szülésben, Ádám a családért folytatott verejtékes munkában tanulja ezt meg
Isten kivezeti őket a kertből, kerubokkal zárja el a visszavezető utat , hogy ne egyenek az örök élet fájáról. Miért nem akarja, hogy örökké éljenek? – Azt nem akarja, hogy ebben a megtörtségben éljenek örökké, mert a bűn miatt nem élhetnek úgy, ahogy eredetileg elgondolta. Az ilyen örök élet kínszenvedés lenne! Ő más utat mutat az örök életre, amely majd örök boldogságre vezet…
Isten még mindig gondoskodik róluk, odakint is: ruhát készít nekik — fellázadtak, nem élhetnek már az Édenkertben, de Isten még mindig gondoskodik róluk — bőrruhát készít nekik. Vagyis valamit fel kellett áldozni Ádámért és Éváért, hogy Isten gondoskodhasson róluk! Itt újból a szeretet és az áldozat összefüggését látjuk!
Aztán máris látjuk a negyedik fejezetben a bűn elterjedését. Az első emberpár két elsőszülöttje közül az idősebb megöli a testvérét. Káin és Ábel áldozata: Isten elfogadta Ábelét, Káinét nem – nem tudjuk pontosan miért, annyit tudunk, Ábel zsenge bárányt mutatott be, Káin pedig csak valamit, a föld terméséből, nem feltétlen az első termést
Megkérdezhetjük magunktól: én mit adok Istennek? A legjobbat? Vagy csak valami felesleget? Sokszor nem azért jelentéktelen az áldozatunk Istennek, mert az ő szemében jelentéktelen, hanem mert a mi szemünkben az. Odaadom-e az első gyümölcsöt Istennek? A napom első pillanatát? – Nem feltétlen időrendben az elsőt, hanem inkább az időbosztásom szerinti legjobbat. Az első biztos dolog, ami bekerül a napirendembe: az ima kell legyen.
Káin merges lesz, és jön a következő bűn. De előtte figyelmezteti Káint, hogy ha szomorú vagy csalódott is, nem KELL vétkeznie. Isten felszólítja, hogy a kísértés idején is álljon ellen és uralja a bűnt!
Összegezve: Isten a világot jónak teremtette; az ember elbukott; a szeretet áldozattal jár, vagyis nekem is áldozatot kell hoznom minden nap: az időmből valamennyit Istennek kell szánnom, de nem a maradékot, hanem a legszebbet, az “első gyümölcsöt”! Ámen!
(Fordította Kósa Kata és Kunszabó Zoltán)
1. nap., Kezdetben – Ter 1-2. fej., Zsolt 19.
Az ókori Keleten, Mezopotámiában élő népeknek szintén voltak teremtéstörténeteik. Miben más a bibliai?
A Bibliában az Isten minden előzmény nélkül a semmiből teremti a világot. A ’bara’ héber ige egyetlen jelentése: Isten által a semmiből teremteni!
Más népeknél az ember teremtését megelőzi az istenek közötti háborúság, erőszak, sőt szexuális erőszak. Előfordul, hogy a legyőzött istenek feldarabolt testrészeiből jön létre a világ és az emberek.
A Katolikus Katekizmus bevezetője ezzel szemben leszögezi, hogy Isten az Ő tiszta jóságából teremti a világot: „Az önmagában végtelenül tökéletes és boldog Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint, szabad akaratból megteremtette az embert, hogy boldog életének részesévé tegye.” (KEK 1.)
Itt Isten abból a célból teremti az embert, hogy megajándékozza a saját boldog életével!
Más teremtéstörténetekben az ember az istenek rabszolgája vagy játékszere, amivel szórakoznak. Az istenek rabszolgaként dolgoztatják az embereket, mert ők nem szeretnek dolgozni.
A Bibliai Istennek nincs szüksége erre. Nem magányos és nem unatkozik. Isten végtelenül boldog és tökéletes önmagában.
A bibliai Isten saját képére és hasonlatosságára teremti az embert – más vallások nem állítanak ilyet. Pontosan ebből az Isten-képmási létből fakad az ember elidegeníthetetlen méltósága! Nem attól függ a méltóságunk, hogy mennyire vagyunk tökéletesek vagy kiválóak! A bibliai szemlélet szerint fogyatékos ember, az anyaméhben fejlődő magzat vagy a kómában lévő személy is teljes emberi méltósággal bír! Csak azért, mert Isten képmása.
Itt Isten nem irtózik a munkától: ő maga dolgozik, ő maga teremt! Isten világában a munka nem büntetés. Részben erre teremt minket, ez a három cél egyike: „Dolgozz, mint én!” (Erre utal, hogy a kertet „művelni és őrizni” kell (Ter 2,15), illetve uralkodni felette (Ter 1,28). „Pihenj, mint én!” (A hetedik napon.) „Szeress, mint én!” (Az Isten- és emberszeretet az alap, és emberi segítőtársa is van.)
Az első két fejezet egy-egy teremtéstörténetet mond el. Az első teremtéstörténet a nagy, kozmikus képet mutatja meg. A második teremtéstörténet ráközelít az ember teremtésére, és arról mond el sokkal többet.
A két Teremtéstörténet a héber költészet nyelvén jelenik meg előttünk, amely sűrített, szimbolikus és drámai. Az első teremtéstörténet első 3 napja a kozmikus kereteket jelöli ki (tér, idő, föld), a második három nap arról szól, hogy Isten hogyan tölti be a kereteket. Mivel költői szöveget olvasunk, senki ne lepődjön meg azon, hogy előbb van világosság, mint nap, hold és csillagok. Létezik olyan magyarázat, hogy a világosság az Istenhez tartozó szellemvilág teremtésére utal, a sötétség pedig az Isten ellen fellázadt szellemvilágot jelenti. Sötétséget nem is teremt Isten, csak szétválasztja a világosságot a sötétségtől!
A második teremtéstörténet középpontjában az ember teremtése áll, amely a férfi teremtésével kezdődik. De elhangzik Istentől a kulcsmondat: „Nem jó az embernek egyedül lenni. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18). A „segítő” (héber: ’ezer’) nem alávetettet jelent, hanem partnert. A héber szó huszonegyszer szerepel az Ószövetségben, ebből tizenkilencszer Istenre vonatkozik: Isten az én segítőm. A mellérendeltség abból is látszik, hogy Isten Ádám oldalából alkotja meg Évát: hogy egymás mellett járjanak, egymást átöleljék, egymást karjaikkal védelmezzék!
Ádám felujjong, amikor meglátja Évát és felismeri, hogy alapvetően azonos vele: „Ez már hús a húsomból és csont a csontomból… Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz!” (Ter 2,23-24)
Nem szégyenkeznek egymás előtt, mert még nincs szégyen, nincs diszharmónia. Még minden jó!
A két teremtéstörténet a végtelenül jó és tökéletes Isten szeretetének története, aki szabad akaratából úgy határozott, hogy saját életében részesít minket!
Egy jó világban élünk, amit Isten teremtett, de ami összetört és rossz irányba fordult. Holnap ezzel folytatjuk!